Címke: Michael Masi

  • Masi: Az F3-as fiatalok megoldották azt, amit az F1-es versenyzők nem tudtak

    Masi: Az F3-as fiatalok megoldották azt, amit az F1-es versenyzők nem tudtak

    A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi cáfolja azon feltevéseket, melyek szerint az FIA lenne okolható a vasárnapi, mugellói balesetért az új rajtkor.

    Romain Grosjean azt mondta, sosem ijedt még meg ennyire kerrierje során, Carlos Sainznak pedig súlyos múltbéli események jutottak eszébe az esetről.

    A biztonsági autós fázis végén, az adott kör végén a safety car távozott a pályáról, a versenyzők pedig a célegyenesben, a rajtvonalhoz érve kapcsolhattak versenytempóra. Az odáig vezető úton azonban az élen haladó, jelen esetben Valtteri Bottas diktálhatta a tempót a többieknek. Ő viszonylag lassan tette ezt, ám a mezőny közepe idejekorán tempóra kapcsolt, míg mások visszalassultak, ami egymásba szaladó autókat eredményezett.

    Több versenyző is Bottast okolja.

    „Abszolút szükségtelen volt” – mondta Sebastian Vettel. „Hála istennek, hogy senki sem sérült meg.”

    „Nem vagyok benne biztos, hogy amit Bottas csinált az szabályos volt, de a következő versenyen (előtte az eligazításon) meg fogjuk ezt beszéli” – mondta Esteban Ocon.

    Bottas azonban másként látja, ő az F1-re „mutogat”.

    „A különbség idén a biztonsági autó” – mondta. „Későn kapcsolják le a lámpát, így csak későn lehet különbséget építeni (a többi versenyzőhöz képest).”

    „Ez az FIA, vagy a FOM, nem tudom, hogy ki dönt róla, hogy mi történjen, de azzal próbálnak jobb show-t csinálni, hogy később kapcsolják le a lámpákat.”

    „A csapatunk ma reggel (vasárnap) megbeszélést kezdeményezett, mondván ez kicsit aggasztó, de alapvetően azt mondták, hogy továbbra is így lesz, mert ettől jobb a show.”

    Lewis Hamilton egyetért csapattársával.

    „Ez a döntéshozók hibája” – mondta a hatszoros világbajnok. „Nem tudom kié. Nyilvánvalóan megpróbálják izgalmasabbá tenni, de végül ma láttuk, hogy veszélybe sodortak embereket.”

    Masi azonban cáfolja, hogy az ő felelősségük lenne a baleset

    „Kritizálhatnak amennyire csak akarnak” – mondta. „Itt van a világ legjobb versenyzői közül 20, de a Formula 3-as versenyen, ahol nagyon hasonló volt a helyzet, a fiatal srácok nagyon jól megoldották azt, incidens nélkül.”

    Arra a kérdésre, hogy az FIA megfontolja-e az „újra-rajt” procedúra módosítását, Masi így felelt: „Nincs szükség a változtatásra.”

    „Kétség sem fér hozzá, hogy az egyik tényező a hosszú rajt-cél egyenes volt, de a verseny csak az ellenőrző vonaltól indul, és ezt mindegyik versenyző nagyon jól tudja.”

    Azt is cáfolta, hogy 2020-ra azért történt volna változás ezzel kapcsolatban, hogy izgalmasabbá tegyék a versenyeket, függetlenül a biztonsági következményektől.

    „Abszolút nem” – reagált Masi. „Az FIA szempontjából a biztonság az első. Valójában sértés, ha bárki mást javasol.”

  • Az FIA vizsgálja, hogy miért szabadult el egy kerék Giovinazzi autójáról

    Az FIA vizsgálja, hogy miért szabadult el egy kerék Giovinazzi autójáról

    Michael Masi versenyigazgató megerősítette, hogy az FIA ki fogja vizsgálni, hogy mi okozhatta, hogy a Belga Nagydíjon Antonio Giovinazzi balesete után Alfa Romeójáról elszabadult egy kerék, mely George Russellt is kiütötte a versenyből.

    1998-ban a Forma-1-ben kötelező lett a kerekek láncokkal való rögzítése az autóhoz, hogy az ütközés esetén se tudjon elszabadulni. 2011-ben ezt a „pórázt” megduplázták, majd 2018-ban már három rögzítés volt kötelező kerekenként.

    Ennek ellenére kelt önálló életre Giovinazzi bal hátsó kereke Spában.

    „Igen, ez aggasztó” – mondta Masi. „Nem vagyok 100 százalékig biztos benne, hogy miért szabadult el, de amint az autót visszaszállították, műszaki csapatunk máris elkezdte a kivizsgálást, számos fotót készítettek és rendelkezésünkre áll minden létező felvétel is.”

    „A műszaki osztály együtt vizsgálja a biztonsági osztállyal, hogy mi történt.”

  • Az FIA már vizsgálja a balesetet, ami csigolyasérülést okozott Gelaelnek

    Az FIA már vizsgálja a balesetet, ami csigolyasérülést okozott Gelaelnek

    Az FIA verseny igazgatója Michael Masi meg fogja vizsgálni Sean Gelael a Formula 2 spanyol főfutamán elszenvedett balesetét.

    A DAMS indonéz pilótájának eltört a csigolyája a diagnózis alapján, miután nagy sebességgel hajtott rá az egyik rázókőre a Formula 2 spanyol főfutamának utolsó körében.

    Gelael a pályán állította le az autóját és már akkor látszott, hogy komoly a baj, ugyanis az indonéz fiatal képtelen volt segítség nélkül elhagynia az autóját. Miután kiszabadították a DAMS pilótját az autóból, azonnal kórházba szállították.

    A pontos diagnózis alapján Gelaelnek a D4-es csigolyája tört el, miután 45G-s hatás érte őt a rázókővel való ütközése során. Gelaelnek a sérülés miatt a vasárnapi sprintversenyt is ki kellett hagynia és várhatóan a soron következő belga hétvégén sem ülhet majd autóba a sérülése miatt.

    Szóval egyáltalán nem meglepő, hogy Masi és az FIA tüzetesen ki fogja vizsgálni a balesetet. Szerinte azonban a valószínűleg versenyző hibázott, ugyanis az összes pályán használt rázókő megfelel az FIA előírásainak.

    „A rázókövek biztonságosan használhatóak és megfelelnek az előírásainknak,” – idézi Masit a Motorsport.com.

    „A biztonság egy olyan dolog, amit folyamatosan továbbfejlesztünk, szóval mindenféleképpen meg kell vizsgálnunk a baleset részleteit a biztonsági osztályunk munkatársait is bevonva a folyamatba. Meg fogjuk nézni a felvételeket és be fogjuk gyűjteni az autó telemetriai adatit. Mindent meg fogunk tenni, hogy kiderítsük, mi okozta azt a bizonyos sérülést.”

  • Masi: lesz még meglepetés az idei versenynaptárban

    Masi: lesz még meglepetés az idei versenynaptárban

    A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi elhintette tartogat még pár váratlan fordulatot a versenynaptár hátralevő része.

    Bár már jó ideje tudni lehet, hogy Abu Dhabiban zárul majd a szezon, és a márciusban elhalasztott Bahrein lesz előtte, az odáig vezető út korántsem volt ennyire nyilvánvaló.

    Amerika már kiesett a potenciális helyszínek közül, és valószínűleg Ázsia is erre a sorsra jut majd. Így további európai helyszíneket vesznek majd figyelembe. Már szinte biztosra vehető, hogy Istanbul Park, a Török Nagydíj egykori helyszíne tér majd vissza. Sőt, az előre be nem tervezett pályák sorát hosszabbíthatja meg a Spanyolországi Jerez is.

    „A következő egy-két hétben véglegesítjük majd a menetrendet, ami betölti majd a novemberi-december eleji időszakot.” – kezdte Michael Masi.

    „Lehet még pár meglepetés, de olyan dolgok is, amikhez eddig szokhattunk. Eddig sok érdekes verseny volt, és remélhetőleg ez folytatódik majd az év hátralevő részében. Ha megnézzük, hogy nem is olyan sokkal ezelőtt 15 versenyt tervezni lehetetlennek tűnt, akkor gratulálnunk kell mindenkinek, aki segített, hogy eljussunk idáig.”

    Ha Jerez vagy Isztambul is a meglepetések között van, azzal egy ötödik pálya csatlakozhat soron kívül a versenynaptárhoz Mugello, a Nürburgring, Portimao és Imola után. Előbbi 1997, utóbbi 2011 óta rendezhetne először versenyt. Jerez azonban egészen 2015-ig volt a szezon előtti tesztek helyszíne.

  • Steiner miatt az FIA hajlik a rádiós szabály módosítására

    Steiner miatt az FIA hajlik a rádiós szabály módosítására

    Miután a múlt héten Günther Steiner kirohant a kiegyenlítetlen büntetések miatt, az FIA hajlandó újravizsgálni a Haast érintő rádiós szabályt.

    A csapatfőnök azt nehezményezte, hogy a Forma-1 büntetési rendszere nem igazságos, és szerinte újra kéne gondolni azt. Még a Magyar Nagydíj felvezető körén hívatta ki a versenyzőit slick gumikért, amiért pilótánként 10 másodperc büntetés lett a jutalma.

    Mindezt azért, mert a felügyelők szerint a versenyzők illegális, vezetést illető instrukciókat kaptak a csapattól.

    Ehhez képest a következő versenyen Alexander Albon vetett véget Kevin Magnussen versenyének, amiért mindössze 5 másodperces büntetéssel sújtották.

    Szerintem a büntetések rendszere nem működik jól.” – kezdte Steiner. – „Magyarországon kijöttünk a verseny előtt, amivel megbüntettük magunkat, hiszen a boxutcából kellett rajtolnunk, de mégis kaptunk még 10 másodpercet.

    Silverstone-ban kilöktek minket az első körben. Ez Albon hibája volt, hiszen ő kapott büntetést, de csak 5 másodpercet, miközben mi kiestünk a versenyből.

    Mi nem ártottunk senkinek, és nem szereztünk előnyt, hiszen magunkat büntettük. Beszéltünk a pilótáinkkal is, és a szabályok elég ködösen fogalmaznak. A technikai direktíva 2017 óta van érvényben, erre még rá kell majd néznünk részletesebben is. De a büntetés nem mindig azonos a szabálysértés mértékével.” – emelte ki az osztrák.

    Steiner szerint az ő csapata az egyike a keveseknek, akik mernek kockáztatni a stratégiával (a Brit Nagydíjon például nem hívták ki Romain Grosjeant a safety car alatt), ez pedig jutalmazni, nem büntetni kéne.

    Imái úgy tűnik, meghallgatásra kerülnek, ugyanis Michael Masi arról beszélt, az FIA nyitott a változtatásokra.

    Beszélünk majd minden érintettel a szabályok módosításáról” – nyilatkozta Silverstone-ban. – „A direktíva, amiről Günther beszélt, nem más, mint a többi szabály javaslat, amit még át kell néznünk. Ez pedig már folyamatban van.

    Ez az FIA kezdeményezése volt, nem a Haasé. Azt javasoltuk, közösen döntsünk erről, a megbeszélések pedig a döntéshozás minden szintén át kell menjenek.

  • Michael Masi már Imolában vizsgálódik a Forma-1 végett

    Michael Masi már Imolában vizsgálódik a Forma-1 végett

    Michael Masi ma Imolában van, és egyre nő annak az esélye, hogy a 2020-as Forma-1-es versenynaptárban három olasz versenyhelyszín is lesz. A korábbi San Marino Nagydíjának is helyt adó létesítmény nem régiben kapta meg a FIA Grade 1 státuszt egy homologizáció után, így semmi akadálya annak, hogy fogadhassák a száguldó cirkuszt.

    A pályaigazgató Uberto Selvatico Estense korábban így nyilatkozott:

    „Örülünk annak, hogy immáron hivatalossá vált, hogy Mugellóban lesz futam. Úgy vélem, hogy ezzel a mi autodrómónk esélyei is nőnek, hogy év vége felé rendezhessünk egy nagydíjat.”

    A La Gazzetta dello Sport szellőztette meg, hogy a Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi a szerdai napját az Autodromo Enzo e Dino Ferrari-n tölti, ahol pályainspekciót tart.

  • Egy alapvető szabálytól tekinthet el az FIA, hogy világbajnoki címeket osztogathasson idén

    Egy alapvető szabálytól tekinthet el az FIA, hogy világbajnoki címeket osztogathasson idén

    A COVID-19 járvány jócskán átírta idén az összes autosportos esemény naptárát, amelynek újraszervezése komoly feladatot jelent az FIA-nak.

    Az adott bajnokság rangjától függően számos kritériumnak kell megfelelniük egy adott versenynaptáron belül, például vannak a világbajnoki versenyek, vagyis a WRC, a WRX és a Forma-1 (valamint a jövő évtől a Formula E is), ahol egy minimális számú futamot kell megrendezni legalább három kontinensen. Utóbbi kritérium okozza a legnagyobb fejtörést a szervezőknek. Ha ezen feltételek közül valamelyik feltétel nem teljesül, akkor az adott bajnoknak a szabályok szerint nem járthat a világbajnok titulus.

    Számos Európán kívüli kontinens országaiban van még komoly beutazási korlátozás, ami miatt több eseményt is törölni kellett (Pl.: Forma-1-es Japán Nagydíj, de az Új-Zélandi Ralit sem tudják megrendezni)

    Az FIA éppen emiatt idén kivételt tehet a három kontinensen szabály alól, azért, hogy ne csökkenjen egy-egy megszerzett bajnoki cím fontossága. Erről a Forma-1 versenyigazgatója Michael Masi beszélt a Speedcafe.com-nak.

    „Az FIA Spórtkódexe kimondja, hogy három kontinensen kell versenyezni a világbajnoki címhez. Azonban a járvány helyzet eredményeképpen az FIA Motorsport Világtanács ezt az előírást egy évre felfüggesztheti, ha szükségesnek tartja. Ez nem csak a Forma-1-re vonatkozna, hanem minden világbajnokságra. Ez egy példa nélküli helyzet, ezért a legjobbunkat kell nyújtanunk, hogy alkalmazkodjunk ehhez.” – fogalmazott az ausztrál.

  • A versenyigazgató csak nevet a fordított menetirányú futamok ötletén

    A versenyigazgató csak nevet a fordított menetirányú futamok ötletén

    Annak érdekében, hogy a Forma-1-es szezon érdekesebb maradjon még egy ugyanazon a helyszínen történő duplafutam esetén is, néhány helyen felvetődött, hogy az egyik futam lezajlódhatna fordított menetirányú pályán. A versenyigazgató, Michael Masi azonban elárulta, miért nem lehetséges mindez.

    „Rám jött a nevetés, amikor olyan kommenteket láttam, melyek fordított menetirányról szóltak” – mondta a Sky Sports podcastjében. Masi azzal érvelt, hogy egy átlagos pályán sok mindent kellene átalakítani ehhez.

    „Minden helyszín és annak biztonsága – a falakkal, illetve sportbírói posztokkal – az alapján van megtervezve, hogy az autók egy bizonyos irányba haladnak. A nyitásokkal is ugyanez a helyzet, fordított iránynál a lerobbanó autó lényegében egy falba futna bele. Jó lenne, ha lennének olyan helyszínek, ahol mindkét irányba lehetne menni, ugyanakkor ez sokkal nagyobb kihívás lenne és a falak helyét is meg kellene változtatni. Az ehhez szükséges munka mérhetetlenül nagy lenne” – zárta gondolatát.

  • Masi elégedett a 2019-es szezonnal, várja 2020-at

    Masi elégedett a 2019-es szezonnal, várja 2020-at

    Michael Masi elmondása szerint már nagyon várja, hogy 2020-ban visszatérjen új szerepéhez, az F1-es versenyigazgatói poszthoz.

    A 2019-es szezonnyitó előtt váratlanul elhunyt a korábbi versenyigazgató, Charlie Whiting. Pozícióját azóta korábbi helyettese, Masi tölti be.

    „Gyakran kérdezik tőlem, hogy melyik volt a szezon legnehezebb eseménye, ez pedig határozottan a melbourne-i volt.” – mondta Masi. „Nem tudtam volna elvégezni a feladatom egy nagy csoportnyi ember támogatása nélkül. Nagyon fontos volt, hogy támogatott engem a 10 csapat és a 20 versenyző.”

    Többen azonban úgy vélik, hogy Whiting halála óta több hibát is vétettek, illetve az FIA döntései kevésbé következetesek.

    „Nem hallottam a csapatoktól, hogy következetlenség miatt panaszkodtak volna.” – reagált erre Masi.

    „Mindent összevetve elégedett vagyok a munkámmal. Ez határozottan egy szép állás, amit szeretek csinálni.”

    „Nyilvánvaló, hogy vannak jó és rossz pillanatok, ilyen a dolgok természete, hogy nem lehet mindig mindenki elégedett a döntésekkel.”

    „Teljes gőzön ment ez a szezon, nem igazán volt lehetőségem hátradőlni és elmélázni. Ezt most fogom pótolni, szabadidőmben, otthon, Sydney-ben.”

    „Ez egy nagyon összetett sport, de imádom. Mindenkinek hálás vagyok a támogatásért, és alig várom az előttünk álló időt.”

  • Az FIA elárulta miért nem működött a DRS Abu Dhabiban

    Az FIA elárulta miért nem működött a DRS Abu Dhabiban

    Az FIA elmagyarázta, miért nem lehetett használni a verseny egy részén a DRS-t.

    Szinte már 2010-ben érezhette magát a nagyérdemű és a Száguldó Cirkusz, miután megtiltották a versenyzőknek a rendszer használatát aminek köszönhetően kezdetét vette a masszív vonatozás. Normál esetben az állítható hátsó szárny működtetésére a harmadik körtől kapnak lehetőséget azok a pilóták, akik ellenfeleik mögött kevesebb, mint egy másodperces hátrányt jegyeznek, ám az idei szezonzáró versenyen egy tiltó üzenet jelent meg a képernyőn és a kormánykijelzőn.

    Michael Masi elmondta, elszállt az egyik adatszerver, ez okozta a galibát. A javítás időigényesnek bizonyult, ezért döntöttek úgy, hogy nem engedik a DRS alkalmazását.

    ,, Egyszerűen leállt az adatszerver, sok kicsi probléma keletkezett egyszerre, ez okozta a bajt. Ahogy láthattuk az időmérő rendszer jól működött, ám a DRS összeomlott, ezért azonnal megtiltottuk a használatát, mindaddig, amíg nem győződtünk arról, hogy minden jól működik és a megfelelő adatokat továbbítjuk az autók felé.”

    A versenyigazgató elárulta, ha nem korlátozzák az állítható hátsó szárny használatát, akkor a hiba miatt, nem csak bizonyos versenyzők működtethették volna az eszközt, hanem mindenkinek szabad lett volna a vásár.

    ,,Az autóknak küldött jelekkel kapcsolatban nem volt olyan visszajelzésünk amire teljes mértékben támaszkodhattunk volna, ezért úgy döntöttünk globálisan tiltjuk le, ugyanis ha ezt nem tesszük meg, akkor mindenki szabadon használhatta volna a DRS-t. Inkább bele se gondolok, milyen hatással volt ez a versenyre, ám ezt az intézkedést meg kellett lépnünk.”

    Masi hozzátette, egyenként a 20 autót monitorozni és ellenőrizni, szinte lehetetlen a rendszer nélkül, főleg annak tükrében, hogy elméletileg a csapatok is vezérelhetik a DRS-t.

    Természetesen a versenyzők sem hagyták szó nélküli a dolgot, Sebastian Vettel a megyei labdarúgó bajnokságokhoz hasonlította az esetet és szarkasztikusan utalt arra, hogy ennyi pénzből, amennyiből a sportág működik illene erre is felkészülni:

    ,,Egy kicsit olyan volt, mint a megyeiben. Nem tudom, hogy történhet meg ilyesmi. Talán azért fordulhat elő ilyen helyzet, mert alig van pénz ebben a sportban.”

    Daniel Ricciardo szerint a hiba felhívta a figyelmet arra, mennyire fontos az állítható hátsószárny az F1-ben:

    ,,Ahogy azt láthattuk, a DRS bizonyos pályákon elengedhetetlen. Monzában meg vagyunk nélküle, és az emberek nevezhetik mesterkéltnek, ám szükségünk van rá. Isten óvja DRS-t! – tette hozzá viccesen az ausztrál.