Címke: Michael Masi

  • Masi elmondta, miért voltak jogosak Norris és Pérez büntetései

    Masi elmondta, miért voltak jogosak Norris és Pérez büntetései

    Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi úgy véli, hogy a Lando Norrisra és Sergio Pérezre az Osztrák Nagydíjon kiszabott büntetések indokoltak voltak, mivel egyik pilóta sem hagyott elég helyet riválisának.

    Először Norrist sújtották öt másodperces büntetéssel, amiért Pérezt leszorította a pályáról a négyes kanyarban, miközben a duó a második helyért küzdött.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner első reakciója az volt, hogy ez versenybaleset volt, míg Norrishülyének titulálta Pérezt, amiért ilyen lépésre vállalkozott.

    „Az első esetben, Sergio és Lando között úgy látták, hogy teljes egészében Lando mellett volt (Pérez), és ezért fennállt az a kötelessége, hogy egy autónyi szélességű helyet hagyjon neki a pályán” – mondta Masi.

    Ezután Pérez is vétett, két esetben is, mindkétszer Charles Leclerc kárára. Ezért kétszer öt másodperc büntetést kapott.

    „Aztán ugyanez fordítva Checo és Charles a négyes kanyar kijáratánál, majd ismét Checo és Charles a hatos kanyar kijáratánál.”

    „Az ő (a stewardok) álláspontjuk az volt – és én nyilván nem ülök a stewardok szobájában, hogy mérlegeljek -, hogy mindhárom esetben egy autónyi helyet, a pálya széléig hagyni kellett volna, mert a két autó egymás mellett volt.”

    Az idei szezonban azonban számos olyan eset történt, amikor a versenyzők a határra vagy a pályán kívülre szorították riválisukat, ám ezek büntetlenül maradtak.

    Arra a kérdésre, hogy mi a különbség a három osztrák büntetés és a Lewis Hamilton és Max Verstappen közötti, az Emilia Romagna Nagydíj rajtjánál történt kontaktus között, Masi így felelt:

    „Azt hiszem, az első kanyar, az első kör; és ezt nem szabad elfelejteni a csapat szempontjából sem, hogy minden első körös incidenst enyhébben kezelnek” – mondta.

    „Ez már évek óta így van, a hadd versenyezzenek elvek szerint, nevezzük így.”

    „De nagyon nehéz megpróbálni összehasonlítani minden egyes esetet. Tudom, hogy mindenki szeret mindent összemosni, de nagyon nehéz összehasonlítani két teljesen különböző kanyart Imolában és a négyes és hatos kanyart (Ausztriában).”

  • Még a Red Bull sem értett egyet Norris büntetésével

    Még a Red Bull sem értett egyet Norris büntetésével

    Még Christian Horner és Helmut Marko szerint sem kellett volna megbüntetni Lando Norrist az Osztrák Nagydíjon.

    A brit versenyzőnek az újraindítást követően kellett kivédekeznie Sergio Pérez támadásait. A mexikói pilóta keményen próbálkozott, a 4-es kanyar mentén még a külső íven is próbált bebújni ellenfele mellé. Ám a McLaren ifjonca nem ijedt meg, ott tartott a lábát a gázon, így pedig a 31 éves versenyző mellől elfogyott a pálya. A sóderágy szélén szánkázott végig az érintett, majd pozíciókat bukva keveredett vissza az aszfaltcsíkra.

    A stewardok szerint Norris nem hagyott elég helyet Péreznek, és még le is terelte a versenyzésre kijelölt területről, ezért 5 másodperces büntetést és két büntetőpontot adtak neki (Norris így két egységre van az egy futamos eltiltástól). A verseny alatt és után a brit nem értett egyet az ítélettel, sőt többen is felszólaltak és a védelmükbe vették a fiatalt.

    ,,Ők a világ legjobb versenyzői, és mi azt szeretnék látni, ahogy egymással csatáznak. Sem Norrisnak, sem pedig Sergionak (Pérez) nem volt szüksége erre a beavatkozásra:” – nyilatkozta Helmut Marko.

    Christan Horner osztotta kollégája álláspontját:

    ,,Nem volt különösebb problémám Lando (Norris) megmozdulásával. Versenyzés történt, ráadásul kemény versenyzés. Egy kerék a kerék elleni csata. Mivel ezt büntették, nem hagytak maguknak más választást, büntetni kellett a Charles-lal kapcsolatos incidenst is (Pérez-Leclerc). De a versenyzés már csak ilyen. Máskülönben a pilóták is csak úgy feldobnák magukat és a büntetésért könyörögnék. Ez egy kissé kiábrándító.”

    Toto Wolff ezúttal egyet értett ellenfeleivel:

    ,,Az egy teljesen normális megmozdulás volt Landótól. Egyáltalán nem érdemelt büntetést.”

    Max Verstappen szerint a büntetőpontrendszert is alaposan meg kellene vizsgálni, ugyanis olyan eset miatt is kapnak egységeket, amik nem tartoznak feltétlenül bele a veszélyes vezetés fogalmába:

    ,,Magam is jártam már ilyen cipőben, akkor 9 pontom volt. Meg kellene ezt a rendszert vizsgálnunk.”

    Michael Masi ugyanakkor kiállt a versenyfelügyelők döntése mellett:

    ,,Mivel az autók egymás mellett voltak, Norrisnak akkora helyet kellett volna hagynia az ellenfelének a pályán, mint amekkora a másik konstrukció. Azt hozzá kell tennem, hogy a büntetőpontok rendszere már évek óta működik. Tavaly év végén mindenkivel megvitattuk az ezzel kapcsolatos kérdéseket, és minden csapat egyet éretett a jelenlegi állapottal.”

    Andreas Seidl (McLaren csapatfőnöke) úgy véli, hogy a versenyigazgató megfeledkezik az autóversenyzés egyik alapelvéről:

    ,,A gokartozás alatt megtanulod, hogy ha kívülről támadsz, akkor könnyen a kavicságyban köthetsz ki. Véleményem szerint ezzel még Michael (Masi) is egyet érthet.”

  • Berger megvédte a Forma-1 új versenyirányításának döntéseit

    Berger megvédte a Forma-1 új versenyirányításának döntéseit

    A Toro Rosso egykori csapatfőnöke, Gerhard Berger ismét a Forma-1 „szurkolójává” vált az idei izgalmakat követően.

    „Ez a legjobb F1-es szezon, amit egy jó ideje láttunk. Lassan én is újra szurkoló leszek.”

    Míg jelenleg a DTM ügyeit igazgatja, Berger azért fél szemét a Forma-1-en tartja, és az új bajnokesélyesen, Max Verstappenen.

    „Készen áll az első bajnoki címére. Végre van egy párharcunk egy fiatal srác – mint Verstappen- és egy tapasztalt pilóta – mint Hamilton – között. Persze, ez régen teljesen mindennapi volt.”

    „Ma a Red Bull megy a Mercedes ellen, de régen a Williams győzte le a Ferrarit, vagy a McLaren a Williamset.”

    Sokan kritizálják a sportágat, és az őket irányítókat, főleg a versenyigazgatást, Michael Masi irányítása alatt. Az év korábbi részében a pálya határai voltak terítéken, most pedig technikai direktívák juttottak erre a sorsra.

    „Hozzá kell tennünk, hogy Charlie Whiting helyébe kellett lépnie. Mindenesetre én szeretem azt a higgadt megközelítést, amit ő [Masi] alkalmaz, ez ideális a munkájához.”

    „A büntetések nagy részének láttam értelmét. Egy egész jó egyensúlyt tartanak fent.”

  • A versenybírákat nem befolyásolja, ha a csapatok „világvégét” kiáltanak

    A versenybírákat nem befolyásolja, ha a csapatok „világvégét” kiáltanak

    Az F1 versenyigazgatója, Michael Masi cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint a stewardokat befolyásolják a rivális csapatok által a pályán történt incidensekről tett panaszok.

    Valtteri Bottas rajtbüntetést kapott, amiért a múlt hétvégi ausztriai edzésen véletlenül megpördült a boxutcában, a McLaren rádiós panaszát Masinak, nyilvánosan sugározták a televízióban.

    A finn pilóta szerint a rivális csapatok mindig „megpróbálnak átverni” az ilyen jellegű kiabálásokkal, a biztonságra hivatkozva.

    „Rendkívül szórakoztató, hogy néhány csapat milyen gyorsan jelentkezik Masinál a világvége-forgatókönyveivel” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff.

    „Nagyon tetszik, hogy ez a rádiócsatorna most nyitva van, így mindannyian nevethetünk rajtuk.”

    Wolff elismerte, hogy Bottas megmozdulása veszélyes volt, de szerinte a 31 éves pilóta potenciálisan minimalizálhatta volna a büntetését egy kifogással.

    „Valtteri nyíltan és őszintén válaszolt a versenyfelügyelőknek, hogy gyakorolt valamit” – mondta.

    „Sok más versenyző úgy tett volna, mintha fogalma sem lett volna, mi történt, vagy rámutatott volna, hogy a pályán felfestett reklámok csúsznak, vagy valami ilyesmi. De amit Valtteri tett, az az volt, hogy őszintén beismerte a hibáját.”

    „Szerintem elkelne egy kicsit több tisztesség a paddockban, ahogy Bottas is megmutatta” – mondta Wolff.

    Masi azonban visszautasította azt a feltevést, hogy az F1-es versenybírákat befolyásolná a rivális csapatok „világvége” mantrázása.

    „Valójában a stewardok nem hallják a csapatokkal folytatott beszélgetéseimet” – mondta Masi. „A verseny alatt sem hallják a csapatokat.”

    „Nincs hozzáférésük ezekhez az információkhoz.”

    Masi azt is kifejtette, hogy a McLarenen kívül egyetlen csapat sem panaszkodott Bottas incidense miatt.

    „Szeretném hangsúlyozni: amikor ilyen incidensek történnek, azonnal értesítjük az összes csapatot, hogy vizsgálatot indítottunk” – mondta.

    „Joggal mondhatom, hogy akkor is megkértem volna a stewardokat, hogy vizsgálják meg az esetet, ha a McLaren nem szólt volna semmit.”

  • Verstappent figyelmeztette az F1, hogy ünnepléskor se füstöljön gumit

    Verstappent figyelmeztette az F1, hogy ünnepléskor se füstöljön gumit

    Az F1 irányító testülete figyelmeztette a Red Bullt, hogy javasolja a bajnokságot vezető Max Verstappennek, hogy a kockás zászló után se égessen gumit.

    Vasárnap, miután a Red Bull két egymást követő futamon nyert, az energiaitalosok saját Osztrák Nagydíjukon, a bajnoki éllovas lelassított csapattársai előtt, és fordulatszámmal való játszadozás és gumifüst közepette haladt át a célvonalon. A versenyt követően az F1 versenyigazgatója, Michael Masi így fogalmazott a riportereknek:

    „Igen, észrevettem. Ez a helyzet nem igazán volt elfogadható, ezért amint ez megtörtént, beszéltem a csapattal, és azt mondtam, hogy a jövőben nem fogadunk el ilyen dolgokat.”

    A 23 éves Verstappen azonban azt mondta, hogy megbizonyosodott arról, hogy a gumiégetése biztonságos volt, és nevetve ennyit mondott:

    „Úgyis elég idő volt mögöttem. Végig a jobb oldalon csináltam, így nem voltam senkinek sem az útjában.”

     

  • Az FIA ezért hagyta figyelmen kívül a Mercedes és a Red Bull panaszait

    Az FIA ezért hagyta figyelmen kívül a Mercedes és a Red Bull panaszait

    A Francia Nagydíj pénteki napján az élmenők mindkét csapatmenedzsere, Ron Meadows (Mercedes) és Jonathan Wheatley (Red Bull) is panaszkodott a pálya határai miatt.

    Az újonnan felszerelt kerékvetők ugyanis mindkét csapat autóiban komolyabb károkat okoztak, miután Bottas az első, Verstappen pedig a második edzés során látogatta meg a kettes kanyar külső részét.

    Egészen vasárnapig azonban nem változtattak a sárga hurkák kialakításán, és a további versenyeken sem valószínű, hogy áthelyezik, vagy megszüntetik őket.

    „Azokkal a kerékvetőkkel a kettes kanyar külső ívén több szempontból is maradnak. Két csapat volt, akik rádión is panaszkodtak, a Mercedes és a Red Bull.” – ismertette a tényeket a versenyigazgató.

    „Egyrészt az egyik hurka már 2019-ben is itt volt, amikor legutoljára jártunk itt. Másrészt két méterrel voltak a vonalon túl, szóval teljesen le kell menni a pályáról, hogy valaki hozzájuk érjen.”

    Ciruit Paul Ricard, Le Castellet, racingline.hu
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „És igen, megvizsgáltuk őket a pénteki versenyzői eligazítást követően. Fizikailag elmentem odáig, hogy megelégedjek a döntéssel, vagy megkérdőjelezzem azt.”

    „Itt egy jól látható fizikai határról volt szó. Ha Bakuban vagy Monacóban megy az ember két méterrel túl, ott is elég tisztán látszik, hol a határ. Ugyanez volt a helyzet itt is.”

    „De hogy őszinte legyek, a versenyen nem volt ilyen probléma.” – utalt Masi arra, hogy senki nem esett ki vasárnap (az F1 történetében 10. alkalommal).

  • A Mercedes újra hozza a formáját, de egy dolog miatt így is dühösek

    A Mercedes újra hozza a formáját, de egy dolog miatt így is dühösek

    Két gyengébben sikerült utcai verseny után a Mercedes újra az élmezőnyben tudhatja mindkét autóját, de az szabadedzések során így sem voltak megelégedve.

    A pénteki napon Ron Meadows még a versenyigazgatónak, Michael Masinak is rádiózott ezügyben. Bottas ráment a kettes kanyar külső ívén található sárga kerékvetőre, ami kisebb kárt okozott az autóban, és utána időt is veszítettek a javítással.

    A csapatmenedzser túl aggresszívnek titulálta őket, mire Masi megnyugtatta, a terelők hasonló méretűek, mint a többi helyen.

    „Az autónk azért áll a garázsban, mert átmentünk rajtuk. Nem mondhatjátok, hogy nem menjünk oda, mert tízezres vagy szárezres nagyságrendű kárról van szó. Mindezt azért, mert egy méterrel szélesebben mentünk.”

    „Azért az kicsit több, mint egy méter, de ránézek.” – hangzott a válasz.

    Sokakkal kibabrált az átalakított pálya, a szóban forgó kettes kanyarban a Mercedes finn pilótája mellett Räikkönen és Sainz, a második edzésen a rivális Verstappen, a harmadikon pedig Mazepin is szélesen vette ezt a fordulót

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Masi: Nem csak a show miatt indítottuk újra a bakui versenyt

    Masi: Nem csak a show miatt indítottuk újra a bakui versenyt

    Michael Masi tagadja azokat a vádakat, amik szerint csak a show kedvéért engedték útjára a piros zászló után a versenyt.

    Max Verstappen balesete a futam végén ütött be. Összesen öt kör volt még vissza, mikor a holland autóján a bal hátsó abroncs megadta magát, és még két körbe telt, mire előkerült a piros zászló. Sokan úgy gondolták, hogy ezzel véget is ért az Azerbajdzsáni Nagydíj, ám a versenyigazgatóság máshogy döntött. Két körre még elengedte a mezőnyt (a 3.-at a felvezető kör vitte el), ami egy „időmérős versenyzéssel” ért fel. Az események mentén Lewis Hamilton kiírta magát a pontszerzők közül, Sebastian Vettel feljött a második helyre, míg a harmadik pozíciót Pierre Gasly kaparintotta meg. Jól jött még ez Fernando Alonsónak és Lando Norrisnak is, ugyanis ők is sok egységet gyűjtöttek.

    Mikor megkérdezték a három dobogóst, hogy szerintük jól döntött-e Masi az újraindítással kapcsolatban, így feleltek:

    ,,Az amerikaiak vették át az irányítást, ezért nem lepődtem meg. Az elsődleges szempont a szórakoztatás lett. El kell ismernem, hogy nagyon intenzív volt, de ugyanakkor jól szórakoztam. Remélhetőleg a jövőben is meghozzák majd ezt a döntést.”nyilatkozta Pierre Gasly.

    Sergio Pérez osztotta a francia véleményét, ám csak akkor látja ennek értelmét, ha mindig alkalmazzák:

    ,,Egyértelműen segít ez abban, hogy a szurkolókat a TV képernyője előtt tartsuk.”

    Sebastian Vettel ugyanakkor úgy véli, hogy a döntések többsége már csak a show-t szolgálják, és nem az F1-et:

    ,,Véleményem szerint figyelnünk kell arra, hogy ne legyenek ezek túl mesterkéltek, és ne veszítsük el általuk a sport gyökereit.”

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke azonban teljes mellszéllességgel ki áll a döntés mellett:

    ,, Nem számít az, hogy 2, 10, vagy 20 kör van hátra, ezek az újraindítások normál esetben elég biztonságosak, és különben is láthattunk két nagyon izgalmas kört. Az állórajt is helyes döntés volt, még a szórakoztatás szempontjából is. Nincs ezzel semmi baj. Mindenki cserélhetett abroncsot, így nem merült fel biztonsági kockázat sem.”

    Michael Masit is megkérdezték az esetről. Az ausztrál versenyigazgató kikérte magának azt a feltételezést, hogy a szórakoztatás miatt feláldozta a biztonságot:

    ,,Nincs olyan sor a szabályzatban, hogy nem lehet újraindítani a futamot, ha azt a körülmények lehetővé teszik. Nem láttam okát annak, hogy ezt a piros zászlóval fejezzük be.”

  • Masi beszólt Norrisnak: Már a hatévesek is tudják, mit jelent a piros zászló

    Masi beszólt Norrisnak: Már a hatévesek is tudják, mit jelent a piros zászló

    Michael Masi reagált Lando Norris azon megjegyzésére, miszerint a büntetése nem volt teljesen fair.

    A brit versenyző a Q1-ben került nehéz helyzetbe, mikor is gyors döntést kellett hoznia a piros zászlós szakasz alatt. A 21 éves pilóta épp a bokszbejárat felé tarott, mikor meglátta villogni a piros jelzést. Gyorsan megkérdezte a csapatát, hogy hajtson-e be, vagy inkább maradjon kint, ám a válasz későn érkezett. Így Norris még egy plusz kört teljesített, míg Antonio Giovinazzi autóját takarították el a pályáról.

    A stewardok emiatt három helyes rajtbüntetéssel és három büntetőponttal ajándékozták meg. Mivel figyelembe vették, hogy gyorsan kellett döntést hoznia, így nem a szabályzatban leírt szankciót kapta.

    Az eset után azonban Norris úgy érezte, jogtalanul sorolták hátra, ugyanis ő próbálta a legbiztonságosabb módszert választani. A McLaren versenyzője fel vetette, ha esetleg a boksz környékén történt volna valami, és ő úgy hajt be, akkor az lett volna a baj, ezért is kérdezte meg a csapatát. A büntetőpontokat, ugyanakkor végképp nem értette, hiszen meglátása szerint cselekedete korántsem sorolható a „veszélyes vezetés” kategóriájába.

    Masi viszont nem osztotta a brit véleményét:

    ,,Őszintén szólva, mikor piros zászlót mutatnak, akkor annak a jelentése nagyon is világos kell, hogy legyen. Vagyis, azonnal le kell lassítani és be kell menni a bokszba. Ez a gokarttól a Forma-1-igy van. Félreértés ne essék, ez mindenhol egységes, az első versenyét teljesítő hat éves gokartosoktól a Forma-1-ig. Ami pedig a büntetőpontokat és magát a tényleges szankciót illeti, a stewardok azzal élnek, amit a legjobbnak tartanak az incidens tekintetében. Természetesen van iránymutatás, amit használnak és alkalmaznak. Ám ebben az esetben nem alkalmazták az előírtakat, ugyanis meg tudtak állapítani enyhítő körülményeket. A büntetőpont megítélést teljesen helyénvalónak találták, mivel a szabálysértés a piros zászlós szakasz alatt történt.” – magyarázta a Racingnews365.com-nak a versenyigazgató.

    A versenyen ugyanakkor Norrisnak sikerült szépítenie, ugyanis a 9. helyről rajtolva az 5. pozícióba ért fel. A McLaren tegnap megosztotta, hogy milyen célt tűzött ki maga elé a futam előtt a pilóta és mennyit sikerült ebből teljesítenie:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • A Forma-1 Amerikából merítene ihletet a kétes esetek elkerülésére

    A Forma-1 Amerikából merítene ihletet a kétes esetek elkerülésére

    Charles Leclerc időmérős balesetét követően sok kérdés merült fel, az eset szándékosságával kapcsolatban. A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi elárulta, egy IndyCarban alkalmazott gyakorlatot is fontolóra vesznek esetleges új szabály kapcsán.

    A Q3 három második felében hárman is – Verstappen, Bottas és Sainz – is veszélyesek voltak Leclerc előzetes pole-t érő idejére, amikor a monacói falnak ütközött, és mindenkit megfosztott ezzel a javítás lehetőségétől.

    Az IndyCar szabályzata szerint piros zászlót érő esetben az adott autó nem jut tovább, nem folytathatja az edzést és legjobb két idejét pedig törlik.

    „Mint bármilyen másik esetben, amikor felmerül valami, az FIA és a Forma-1 és a csapatok mindent megvizsgálnak. Igen, tudok erről az IndyCar szabályról, és ez szabály az FIA néhány nemzetközi és nemzeti bajnokságában is.” – közölte Michael Masi.

    „Meg fogjuk vizsgálni, és a részvényesekkel együtt eldöntjük, illik-e ide vagy sem.”

    A Mercedes csapatfőnöke egyetértett a Forma-1 versenyigazgatójával, szerinte nem kéne ilyen esetek után kikérdezni a versenyzőt, szándékos volt-e a tette vagy sem.

    „Ez egy intelligens szabály el lehet kerülni a félreértéseket. Egyáltalán nem gondolom úgy, hogy Charles direkt csinálta volna, túl sok forgott kockán.” – ismerte el Wolff.

    „De ösztönző lenne, ha kivennénk a vitára okot adó részt a hasonlóan provokatív helyzetekből. Nem történne ilyen [vita], mert nem lenne miben kételkedni.”