Címke: Michael Masi

  • FIA: Nem lehetett hétfőre áttenni a Belga Nagydíjat

    FIA: Nem lehetett hétfőre áttenni a Belga Nagydíjat

    Az FIA elmondta, mindent megtettek annak érdekében, hogy érdemi versenyzés történjen, ugyanakkor arra nem volt lehetőség, hogy hétfőre tegyék át a futamot.

    A Belga Nagydíj az esőzés miatt eleve később indult, majd a Safety Car mögött teljesítette a mezőny a „felvezetőköröket”. Michael Masi azonban nem akarta ilyen körülmények között elindítani a versenyt, így ismét jött a halasztgatás. Két óra után a Szövetség „vis majorra” hivatkozva megszakította a 3 órás visszaszámlálást, ugyanis abban reménykedtek, hogy az időjárás lehetővé teszi majd a verseny elkezdését. Ez három órával a kezdési időpont után valamilyen szinten meg is történt. A Safety Car két körön keresztül vezette a mezőnyt, majd ismét leintették a Belga Nagydíjat.

    Újra azonban már nem kezdték, így fél pontokat osztottak ki az első 10-nek. Azonban rengeteg olyan kérdést kapott az FIA, hogy miért nem halasztották hétfőre az eseményt, ugyanis másnap talán jobb körülmények fogadták volna a száguldó cirkusz tagjait. Az ausztrál versenyigazgató szerint a szabályok erről nem rendelkeznek, holott például a NASCAR-ban ez egy bevett szokás:

    ,,Nem volt lehetőség arra, hogy a futamot holnapra tegyük át. Nyilvánvalóan az FIA-nak és a Forma-1-nek a versenyzők, a csapatok és a nézők biztonsága a legfontosabb. A szabályok és a sportkódex keretein belül minden lehetőséget megadtunk arra, hogy a versenyt befejezzük. Sajnos ezúttal nem tudtuk teljesíteni a rendes távot, ám a regulák alapján megállíthattuk az órát annak érdekében, hogy meglássuk, be tudunk-e kerülni egy jobb időjárási zónába, hogy versenyezni tudjunk. Van egy egész sor (ok)… hosszú oldalakkal tűzdelt lista a szervezőknél. Lehet, hogy mindenki itt van, de egyszerűen nincs lehetőség arra, hogy a következő napra halasszuk a futamot.” – nyilatkozta Masi a Motorsportweek.com-nak.

    Arra a kérdésre, hogy tervezik-e a versenyhétvégét átütemezni későbbre, az érintett így válaszolt:

    ,,Nem tudom, hogy logisztikailag van-e erre lehetőség.”

    A versenyigazgató továbbá kijelentette, a céljuk az volt, hogy minél több kört tegyenek meg a versenyzők, és nem azért teljesítettek csak két kört, hogy abszolválják a minimális követelményeket:

    ,,Azért volt mindez, hogy meglássuk, milyenek a körülmények. Folyamatosan kapcsolatban álltunk a hivatalos időjóssal, és volt egy olyan időintervallum, ami akár lehetőséget biztosíthatott volna a versenyzésre. Ezért úgy voltunk vele, hogy: ‘oké, próbáljuk meg, hátha megtaláljuk ezt.’ Ám az időjárás ismét lenyomott minket.”

     

  • Vettel: Ekkora esőben el sem szabadott volna indítani a Q3-at

    Vettel: Ekkora esőben el sem szabadott volna indítani a Q3-at

    Sebastian Vettel egyáltalán nem érti, hogy az FIA versenyigazgatója, Michael Masi miért indította el szakadó esőben a Q3-at a Belga Nagydíjon. A versenyirányítás hibája végül sokba került, ugyanis Lando Norris óriási balesetet szenvedett az Eau Rouge-ban, ami miatt a McLaren pilótáját kórházba is kellett szállítani.

    Norris egy nagy sebességű balesetet szenvedett az Eau Rouge-ban, miután felúszott a vízen és elveszítette az uralmát a McLarenje felett. A balesetet követően rengeteg törmelék került a pályára. A brit pilótát meg kell röntgenezni, de az orvosok döntése alapján rajthoz állhat majd a vasárnapi versenyen.

    A négyszeres világbajnok még nem sokkal a balesete előtt közölte a csapatrádióban, hogy szerinte a pálya alkalmatlan a versenyzésre és a versenyirányításnak félbe kellene szakítania az edzést a pályán álló víz mennyisége miatt. Az Aston Martin pilótája nagyon mérges volt a balesetet követően, de a hidegvérét megőrizve jelesre vizsgázott emberségből, miután megállt Norris McLarenje mellett, hogy megnézze nem esett-e a fiatal britnek komolyabb baja.

    „Szerintem Michael (Masi) egyáltalán nem büszke arra, ami az időmérőn történt” – nyilatkozta Vettel a motorsport.com-nak az időmérő edzést követően. „Utólag mindig könnyű magyarázni, de szerintem a versenyirányításnak jobban kelletne hallgatnia a véleményünkre.”

    „A garázsból szinte alig láttam valamit, de amint már mentem valamennyit a pályán, fogalmam nem volt arról, hogy mi történik körülöttem. Amint az Eau Rouge-hoz érkeztem és láttam a töménytelen mennyiségű álló vizet, egyből piros zászlóért kiáltottam. Az igazság az, hogy szerintem el sem lett volna szabad indítani az edzést.”

    „Sok olyan dolog van, amit sokkal jobban is csinálhatnánk. Jobb lenne, ha óvatosabbak lennénk, azonban nagyon örülök annak, hogy nem lett komolyabb baj a mai nap folyamán, mert balesetnek akár komolyabb következményei is lehettek volna Lando számára. Azt viszont nem tudom, hogy Lando tehetett volna e valamit a baleset elkerülése érdekében” – zárta a négyszeres világbajnok német pilóta, aki az 5. helyről kezdheti majd meg a 44 körös Belga Nagydíjat.

  • Átépítést igényelne Spa? „A veszély mindig is a sport része volt”

    Átépítést igényelne Spa? „A veszély mindig is a sport része volt”

    Spa-Francorchamps mostanában sok témát ad abban a tekintetben, hogy vajon még mindig elég biztonságos-e a pálya. Az F1 versenyigazgatója Michael Masi nemrég megszólalt ezzel kapcsolatban, és azt mondta biztonságos a pálya. A pilóták, illetve az elemzők ebben elkezdtek kételkedni az elmúlt évek súlyos balesetei végett.

    A korábbi Forma-1-es pilóta Luciano Burti egy Motorsport.com-nak adott interjúban elmondta, a veszély mindig is része volt a versenyzésnek, és ez alól Spa sem kivétel:

    „Talán egy kicsit régimódi vagyok, de szerintem Spa része az F1 DNS-ének. Nézzünk rá az olyan pályákra, mint Spa, Monza, Monaco, vagy Silverstone, egyszerűen nem tudsz nagyobb helyet csinálni, nem tudod száz százalékosan biztonságosra alakítani ezeket az aszfaltcsíkokat. Ehhez sok köze van a terepviszonyoknak is.” – mondta.

    „Ha egyszer felsétálsz az Eau Rouge-on, akkor egyből rájössz, hogy nincs más út arra felé. A választás egyszerű, vagy megtartjuk az Eau Rouge vonalvezetését ahogyan van, vagy építünk egy alagutat. Ha egyik sem jó, akkor az az opció maradt, hogy Spa kikerül a versenynaptárból, aminek teljességgel ellene vagyok.” – mondta Burti.

    „Nem szeretném, ha csak olyan pályák szerepelnének az F1-ben, mint Abu Dhabi, vagy Paul Ricard, ahol nem fog történni akkor sem semmi, ha nem veszed el a lábad a gázról. A veszély része a sportnak, ami így egy csomag. Azt szeretnénk látni, ahogyan a pilóták a határon táncolnak, csak ennek az a hátulütője, hogy néha komoly incidensek is történnek. Remélhetőleg senki sem hal bele ezekbe az ütközésekbe, de a veszély része az autó- és motorsport DNS-ének.” – zárta Burti.

    Egyelőre nem terveznek semmiféle módosítást a belga pályán, az elmúlt évek komoly baleseteinek ellenére sem. Két hét múlva már a Forma-1-es nagydíjnak adhat helyet a pálya.

  • Masi: Spa továbbra is biztonságos a Forma-1 számára

    Masi: Spa továbbra is biztonságos a Forma-1 számára

    Spa-Francorchamps továbbra is eléggé biztonságos ahhoz, hogy megtarthassa a Belga Nagydíjat az F1 versenyigazgatója Michael Masi szerint.

    A 2019-es halálos kimenetelű Formula 2-es balesethez rémisztően hasonló esetet láthatott az, aki követte a belgiumi 24 órás versenyt.

    A Williams tartalékversenyzője Jack Aitken szenvedője volt ennek a balesetnek, aki a GT3-as kategóriában volt érintett, ami rendkívül félelmetes volt Juan Manuel Correa számára.

    „A baleset képei különösen kísértetiesek voltak.” – mondta Correa az elmúlt hétvége eseményeiről, aki súlyosan megsérült a 2019-es Formula 2-es balesetben.

    „Felajánlottam, hogy megosztom a saját tapasztalatomból származó információkat. Választ kerestem arra, hogy mi miért történt, és milyen lépéseket tett az FIA és más érdekelt felek.” – mondta.

    „Jelenleg is folynak a megbeszélések az érintett érdekelt felekkel, hogy megpróbálják megoldani az aggályaimat.” – mondta Correa.

    Egyébként Masi szerint Spa továbbra is biztonságos:

    „A pálya számos területén végeztek némi munkát, de a pálya meg tudta tartani a meglévő FIA Grade 1 licenszét.”

    „A dolgok fejlődnek ott, azzal a munkával, melyet évről évre végeznek. Ennek köszönhetően az FIA továbbra is biztonságosnak látja a pályát.”mondta Masi.

    „Természetesen senki sem szeretne ilyen komoly incidenseket látni, és hálás vagyok azért, hogy az összes versenyző relatíve jól van. Több olyan jelentést is láttam a médiában, amelyek szerint egészségesek és jó állapotban vannak, ami a legfontosabb.” – zárta a versenyigazgató.

  • Masi elmagyarázta a pólók miatti megrovások okát

    Masi elmagyarázta a pólók miatti megrovások okát

    A versenyigazgató, Michael Masi tisztázta, miért kapott megrovást négy versenyző, amiért egyedi pólót viseltek a vasárnapi Magyar Nagydíj előtt.

    A tavalyi Toszkán Nagydíjat követően a futamgyőztes Lewis Hamilton ellen vizsgálat indult, mert egy szlogennel feliratozott pólót viselt.

    A világbajnok a verseny előtt, majd a dobogón is egy fekete pólót viselt, amelynek elején a „Tartóztassák le a Breonna Taylort megölő zsarukat”, hátulján pedig a „Mondd ki a nevét” felirat volt olvasható, Taylor fényképével együtt.

    Akkor úgy vélték, hogy a póló megsértette az FIA alapszabályát, amely előírja, hogy a versenyzőknek „tartózkodniuk kell a faj, bőrszín, nem, szexuális irányultság, etnikai vagy társadalmi származás, nyelv, vallás, filozófiai vagy politikai vélemény, családi helyzet vagy fogyatékosság miatti megkülönböztetéssel kapcsolatos megnyilvánulásától a tevékenysége során”, míg a sportkódex megtiltja, hogy a versenyzők „politikai vagy vallási jellegű, illetve az FIA érdekeit sértő reklámot helyezzenek el autóikon”.

    Napokkal később, az Orosz Nagydíj előtt azonban az FIA pontosította a szabályokat.

    „Miután kiszálltak az autóikból, az első három versenyzőt az FIA mérlegeli az autójuk közelében” – mondta a versenyigazgató, Michael Masi, hozzátéve, hogy „minden versenyzőnek teljes öltözetben kell maradnia a mérlegelésig (pl.: sisak, kesztyű, stb.)”.

    Egy új záradék azonban kimondta, hogy: „A dobogós ceremónia és a verseny utáni interjúk időtartama alatt az 1., 2. és 3. helyen célba érő versenyzőknek csak a nyakig ‘felhúzott’, nem derékig nyitott versenyzői öltözékben kell maradniuk”.

    „A TV-s interjúk és az FIA verseny utáni sajtókonferencia időtartama alatt a versenyen célba érkező valamennyi versenyzőnek kizárólag a saját csapata egyenruhájában kell maradnia.”

    „A félreértések elkerülése végett ez magában foglalja az orvosi arcmaszkot vagy a csapat márkajelzésével ellátott arcmaszkot is.”

    Ahogy az F1 felerősítette a We Race As One üzenetét, a versenyzők a futam előtt viselhettek feliratos pólót, de a himnuszok alatt nem.

    Vasárnap Valtteri Bottas, Sebastian Vettel, Lance Stroll és Carlos Sainz még a himnusz alatt is viselte a sajátját, így ezt követően megrovást kaptak.

    A lépés felháborodáshoz vezetett a közösségi médiában, különösen Vettel esetében, aki egy „Same Love” feliratú, szivárványszínű pólót viselt.

    „Az év elején tisztáztuk (a szabályokat)” – mondta Masi. „Az FIA-val és az F1-gyel folytatott belső megbeszélést követően azt mondtuk, hogy továbbra is lehetőséget akarunk adni minden versenyzőnek arra, hogy a We Race as One iránti támogatásukat hatékonyan kifejezhessék, bárhogyan is döntsenek, de az adott ország himnuszát tiszteletben kell tartani azzal, hogy a versenyzők mindannyian a versenyoveráljukat viselik.”

    „Tehát tisztáztuk és nagyon világossá tettük, hogy amint bekövetkezik ez a pillanat, és a versenyzők kifejezték támogatásukat, le kell venniük a pólójukat vagy bármi mást, amit viselnek (ezzel kapcsolatban), és a nemzeti himnuszra a versenyruhájukban kell megjelenniük.”

    „És ez már több verseny óta így van, szóval ez az első verseny, ahol ez azóta megtörtént, és mindazok a versenyzők, akik magukon hagyták a pólójukat – nem csak Sebastian volt az, négy vagy öt versenyző volt -, mindannyian nem vezetési megrovást kaptak, mert nem követték a versenyigazgató utasításait.”

    „Ezt több ember is megfigyelte, köztük a médiadelegált, aki kint van, és én magam is a televízióban. Tőlem eljutott a versenybírákhoz, ez egy szabálysértés volt, ezért az első szabálysértésért megrovás járt.”

    Arra a kérdésre, hogy mivel a megrovás végső soron rajtbüntetéshez vezethet, nem volt-e kissé szigorú a büntetés, Masi azt mondta: „Minden büntetést aszerint kezelünk, hogy mi az. A megrovás a legalacsonyabb büntetés a figyelmeztetésen kívül, ami valójában nem büntetés, hanem figyelmeztetés.”

    „Egy nem vezetési megrovás, tehát két vezetési megrovás és egy nem vezetési megrovás kell ahhoz, hogy végül a rajtrácsos büntetésig jussunk. De példának okáért három nem vezetési megrovás nem jár ilyen hatással.”

  • Masi válaszolt: mi lett volna, ha Hamilton sem rajtol el?

    Masi válaszolt: mi lett volna, ha Hamilton sem rajtol el?

    A Magyar Nagydíj sok bizarr fordulattal rendelkezett, az egyik biztosan első a sportág történetében. Csak egy autó, Lewis Hamilton volt ott a piros zászlót követő újraindításnál.

    Mindenki hamar észlelte, nem megfelelően a körülmények az átmeneti gumik számára. A Mercedes azonban további eső reményében kint tartotta a bajnoki címvédőt.

    A „mi lett volna ha…” kezdetű kérdésekkel nem illik játszani, de Michael Masi elárulta, Hamilton nélkül hogyan zajlott volna a második rajt.

    „Rajtprocedúrát hajtottunk volna végre. Aktiváljuk a lámpákat, amint az utlsó autó is boxutcában van. Amint az öt fény elalszik, kinyitottuk volna a boxutcát is.”

    Az eddigi rekord hat autó volt, a 2005-ös indianapolisi versenyen, amikor a Michelin rossz gumikat szállított, és az összes partnerük visszalépett. Ezzel a Ferrari, a Jordan és a Minardi két autója maradt a rajtrácson.

    Hamilton bizarr mutatványa után valószínűleg egy kisebb kiegészítést tesznek majd a szabályhoz erre az esetre vonatkozóan, de Masi erről nem beszélt.

    Talán a legkisebb változást jelentené, ha a boxutca zárva tartana az újraindítást követő első kör végéig.

    Tavaly a két Haas, Romain Grosjean és Kevin Magnussen ugyan nem egy újraindításkor, hanem a verseny „rendes” rajtja elől mentek ki a boxba kereket cserélni. Akkor 5-5 másodperc büntetést kaptak a bíráktól, ez értékes pontokat vett el tőlük.

  • Sajtó: Wolff diagramja semmitmondó volt

    Sajtó: Wolff diagramja semmitmondó volt

    Egyes információk szerint Toto Wolff verseny közben elküldött e-mailje semmi új információval nem szolgált az FIA számára a Max Verstappen és Lewis Hamilton között megtörtént ütközés kapcsán.

    A Brit Nagydíj piros zászlós szakaszában hallhattunk egy rádióbeszélgetést a brackley-i istálló és az FIA között, ahol Wolff hangját fedezhettük fel és azt mondta a versenyirányítást vezető Michael Masinak, hogy küldött neki egy e-mailt, amiben egy Lewis Hamilton ártatlanságát bizonyító diagram van. Azonban Masi nem nézte a levelezését a verseny közben. Wolff ugyan próbálkozott, de végül azt mondta, hogy felmegy a versenyirányítás irodájába, hogy elmondhassa az álláspontját.

    Azonban az osztrák csapafőnök hiába lobbizott, a Mercedes hétszeres világbajnoka egy 10 másodperces időbüntetést kapott a stewardoktól, miután a Copse kanyarban összeért Verstappennel, ami miatt a bajnoki éllovas egy óriási balesetet szenvedett. Hamilton végül még így is le tudta vadászni a sokáig vezető Charles Leclerc-t, megszerezve ezzel az első helyet.

    Azonban a Motorsport-total.com értesülései szerint Wolff csak elpazarolta az idejét a diagram elkészítésével. Nem csak azért, mert Masi nem tudta ezt elolvasni verseny közben, hanem azért is, mert az F1 versenyigazgatója szerint az osztrák szakember e-mailje irreleváns információkat tartalmazott.

    Információk szerint a dokumentum „nem volt hivatalos FIA dokumentum” és két a bajnoki aspiráns autóját mutatta be különböző pozíciókból. Azonban a Mercedesnek ezzel nem az volt a célja, hogy megtévessze vagy félrevezesse a versenybírákat.

    Az ütközéssel járó balesetekre vonatkozó szabályok kapcsán már 2015-ben érdeklődött a Mercedes az FIA-nél, amikor ugyanis Hamilton és egykori csapattársa, Nico Rosberg pályán való csatái rendre ütközéssel értek véget.

  • Most már nem lehet csak úgy bemenni a stewardok irodájába

    Most már nem lehet csak úgy bemenni a stewardok irodájába

    Michael Masi állítólag közölte a résztvevőkkel, hogy innentől csak előzetes engedéllyel mehetnek be a stewardok irodájába.

    A Brit Nagydíjon már az első körben ment az adok-kapok Lewis Hamilton és Max Verstappen között. A csörte vége azonban balesettel végződött, ugyanis a Copse-ban a holland a gumifalnak csapódott. Az eset után behívták a Safety Cart, majd az ausztrál versenyigazgató inkább megszakította a futamot.

    Eközben a Mercedes és a Red Bull felváltva bombázta Masit az üzeneteivel. Természetesen mindkét csapat az igazát fújta. Toto Wolff azon felül, hogy e-mailt küldött az irányítónak, még meg is látogatta a stewardokat.

    A versenyfelügyelők akkor épp a két versenyző esetét vitatták meg, ám Masi örömmel fogadta az osztrák vezető kezdeményezését.

    ,,A baleset után azt mondták nekem, hogy Christian (Horner) elég heves beszélgetésbe elegyedett a versenyigazgatóval. Így felvettem Masivel a kapcsolatot, aki azt tanácsolta, hogy beszéljek közvetlenül a stewardokkal, amit én meg is tettem.” – idézi a Motorsport.com a Mercedes csapatfőnökét.

    A Red Bull brit vezetője, azonban meghallotta, hogy Wolff lobbizni akar a versenyfelügyelőknél, így követte ellenfelét.

    ,,Azért mentem a stewardokhoz, mert megtudtam, hogy Toto (Wolff) is ott van, és épp előadja az ügyüket. Ha azt akarjuk, hogy ez igazságos és egyenlő legyen mindenki számára, akkor nem hinném, hogy bárkinek is meg lehet ezt engedni. El kellene zárni a versenybírákat, hogy ne tudják őket befolyásolni. Számomra ugyanis elfogadhatatlan volt az, hogy Toto felment oda, hogy lobbizzon.” – magyarázta álláspontját Horner.

    Kezdetben tehát maga Masi javasolta azt, hogy a dühöngő csapatfőnökök látogassák meg a versenyfelügyelőket, ám a Motorsport.com információi szerint az ausztrál azóta megváltoztatta az álláspontját.

    Állítóleg egy feljegyzés formájában értesítette a résztvevőket, hogy innentől csak is előzetes engedéllyel, vagy beidézéssel lehet meglátogatni a döntéshozókat a csapatok munkatársainak. Masi arra is figyelmeztette az istállókat, hogy az új irányelv megsértésével a Nemzetközi Sportkódex 12.2.1 i cikkelye ellen vétenek. A szankciók a megrovástól a kizárásig terjedhetnek.

  • Masi: A sprintidőmérőket úgy fogjuk kezelni, mint a normál versenyeket

    Masi: A sprintidőmérőket úgy fogjuk kezelni, mint a normál versenyeket

    Michael Masi elmondta, nem fogják máshogy kezelni a sprintidőmérőket a büntetések tekintetében.

    Jövő héten debütál a Forma-1 legújabb ötletcsomagja, ami merőben felborítja majd a hétvége menetrendjét. A jól megszokott formátumot a Brit az Olasz és a Brazil Nagydíjon kell majd nélkülözni, ugyanis az előzetes megállapodások szerint azon a három hétvégén tesztelik a sprintidőmérő működését.

    Az rövidebb, nagyjából 30 percet felölelő megmérettetésnek nagyon is fontos szerepe lesz, ugyanis ez fogja meghatározni a vasárnapi rajtsorrendet.

    Ugyanakkor a rövid esemény nem jár kedvezőbb feltételekkel a büntetések szempontjából. Az ausztrál versenyigazgató ugyanis elmondta, hogy a rövidített viadalt úgy fogják kezelni a stewardok, mint a rendes versenyeket.

    ,,Ha olyan incidenssel találjuk szembe magunkat, amiben két versenyző is érintett, akkor a következő nagydíjra nézve kaphatnak rajtbüntetést. Így tehát vezetési szabálysértésekért és hasonlókért idő illetve rajtbüntetéseket fogunk alkalmazni.” – nyilatkozta Masi a Motorsport.com-nak.

    A technikai kihágásokra némileg más szankciók fognak vonatkozni, ám Masi erre még nem akart részletesen kitérni:

    ,,A szabályozás többi részét, ahová például az erőforrások is beletartoznak, az F1 Bizottságnak és a Motorsport Világtanácsnak a héten még jóvá kell hagynia. Máshogy fogják a regulákat alkalmazni, inkább a vasárnapi versenyre fognak koncentrálni.” – magyarázta a versenyigazgató.

    Ugyanakkor Masi szerint még a versenyirányítást is megtréfálhatja az új szituáció:

    ,,Az első ilyen hétvégén után boldogan fogjuk átnézni és megvizsgálni azt, hogy mi működött és mi nem. Továbbá min kell még finomítanunk.”

  • Masi: Nincsen semmi baj a büntetőpont rendszerrel

    Masi: Nincsen semmi baj a büntetőpont rendszerrel

    Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi biztos abban, hogy még a büntetésekkel teli Osztrák Nagydíj miatt sem kell újragondolniuk a büntetőpontokra vonatkozó rendszereket.

    A jelenlegi rendszer úgy nézi ki, hogy ha egy pilóta 12 hónapon belül összeszed 12 büntetőpontot a szuperlicenszére, akkor egy automatikus egy versenyes eltiltást kap a Formula-1 versenybíráitól.

    Büntetőpontot/büntetőpontokat akkor kapnak a versenyzők az FIA-tól, ha valami szabályelleneset követnek el egy versenyhétvége során. a Pontok mennyisége pedig a szabályszegés mértékétől függ.

    Példának vegyük Lando Norris Osztrák Nagydíjon történt esetét, aki ugye Sergio Pérez pályáról való leszorítása miatt kapott egy 5 másodperces büntetést és két büntetőpontot. A McLaren brit pilótájának immáron 10 büntetőpontja van, habár a Brit Nagydíjat már csak 8-cal fogja megkezdeni, mivel addigra két pontja el fog évülni.

    A wokingi istálló csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint „a versenybíráknak át kellene gondolniuk a teljes büntetőpont rendszert”. A német szakember a felesleges eltiltásokat szeretné ezzel elkerülni, mert szerinte az Ausztriában történtekhez hasonló esetek az esetek nagy részében elkerülhetetlen.

    Masi szerint azonban számos ülésen megvitatták már a büntetőpontokkal kapcsolatos szabályokat és eddig semmi kivetni valót nem találtak bennük. „Az itt használt büntetőpontrendszer olyan, mint amit a mindennapi életben is használunk a közlekedésben és sok országban még egy határ is meg van állapítva, amit be kell tartani” – véli az F1 versenyigazgatója, aki Charlie Whiting halála óta tölti be ezt a szerepet a száguldó cirkuszban.

    „A versenyzőknek pedig változtatniuk kell a versenyzési szokásaikon néhány esetbe, ha nem akarnak bajba keveredni. Szóval nem gondolom azt, hogy túlságosan szigorúak és kemények lennének a szabályok. A vicces pedig az az egészben, hogy különböző csapatokra és versenyzőkre más-más hatást gyakorolnak a büntetőpontok.”

    „Ezt a rendszert az F1 csapatai és az FIA is jóváhagyta anno, szóval nem fogunk változtatni rajta. Továbbra is az eddigi szisztéma szerint fogunk büntetőpontokat adni a szabályszegés súlyosságának mértékétől függően” – zárta Masi.