Címke: Miami

  • Domenicali: A VW belépése újra beindíthatja a Német Nagydíjat

    Domenicali: A VW belépése újra beindíthatja a Német Nagydíjat

    A Forma-1 bevezetheti a versenyek rotációs rendszerét annak érdekében, hogy több szerződést kössön a nagydíjak házigazdáival. Az F1-es csapatok szerint a 2022-re tervezett 23 futamos versenynaptár már így is túlzsúfolt. Egyik kerülőmegoldás az lehet, ha több futamszerződést kötnek egy éves promóter-rotációs rendszer alapján. Az Auto Motor und Sportnak Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója, megerősítette ezt a tervet:

    „Ez az egyik lehetőség, amit megvizsgálunk.”

    Az egyik konkrét terület az Egyesült Államok, ahol jövőre Miami is csatlakozik Austinhoz – és a pletykák szerint hamarosan egy harmadik amerikai futamot is terveznek. Erről Domenicali így beszélt:

    „Ma már az amerikai piac készen állna erre. Afrikával és más távol-keleti országokkal is kapcsolatban állunk. Ugyanakkor higgyék el, én is szeretném, ha Németországot hosszú ideig stabilan magunk mellett tudhatnánk.”

    Jelenleg a történelmi F1-es házigazda Németország teljesen hiányzik a versenynaptárból. Egy hockenheimi forrás szerint ezért:

    „A magas nevezési díj miatt a Forma-1 sajnos üzleti értelemben nem fontos számunkra. Ha lenne receptünk arra, hogy megfizethetővé tegyük a futamot, már rég alkalmaztuk volna.”

    Domenicali elismerte, hogy frusztráló, hogy a németországi köz- és kereskedelmi helyzet nem teszi lehetővé, hogy a verseny promóterei egyszerűen aláírjanak egy normális versenyszerződést:

    „Kellemetlen, főleg úgy, ha figyelembe vesszük, hogy a németek mennyire érdeklődnek a motorsport iránt. Sajnálom ezt, mert személy szerint úgy gondolom, és ez az egész motorsport-iparra is igaz, hogy nem adnak megfelelő választ az elhivatott rajongóknak. Keményen fogok azon dolgozni, hogy a gyártókkal és partnereinkkel együtt megnézzük, mit lehetne tenni.”

    Az egyik lehetőség az, ha a Volkswagen márkái közül az Audi és a Porsche is beszáll az F1-be, ami újra felkeltheti a németek érdeklődését a Forma-1 iránt. Domenicali így látja:

    „A VW-csoporttal kapcsolatos kérdésre nem tudok válaszolni, mert az nem az én döntésem. Remélem ugyanakkor, hogy minden új elem egyfajta ébresztő is, és a család részévé akarnak válni. Ez több mint üdvözítő lenne. A legnagyobb bánatom az, hogy a német piacot nem érdekli egy nagydíj megrendezése.”

    A VW forgatókönyvével is szembesítve a hockenheimi forrás egyetért:

    „Elképzelhető, hogy egy belépés pozitív ingert váltana ki – természetesen reménykedünk benne.”

  • Már több jelölt is van a harmadik amerikai F1-es versenyre

    Már több jelölt is van a harmadik amerikai F1-es versenyre

    Még csak jövőre vezeti be az F1 a második amerikai versenyt Miamiban, de folyamatosak a találgatások a harmadik helyszínről.

    Otmar Szafnauer, az Aston Martin csapatfőnöke amerikaiként így vélekedett a harmadik versenyről a gpfans.com szerint:

    „Persze, jó lenne. Már van egy Texasban, lesz a keleti parton is egy Floridában, most nyugatabbra kéne valamit intézni, ha lehet.” – osztotta le földrajzilag a dolgot a csapatfőnök.

    Ugyan Szafnauer Long Beachet találgatta, mint lehetséges helyszín, az austini pálya főnöke Las Vegast ajánlotta be, hogy rendezze a harmadik futamot.

    „10 éve nehéz lett volna az F1-nek két versenyt tartani itt. Ezt a számot az itteni szurkolók határozzák meg, szerintem jelenleg akár három futam is lehetne.” – emelte ki Bobby Epstein.

    „Egy amerikai pilóta, főleg egy olyan, aki nyerni is tud, akár hat-nyolcra is feltornázhatná ezt a számot. De nem látok esélyt erre, hiszen nagy a verseny a naptárba kerülésért.”

    „Azt el tudom képzelni, hogy tavasszal Miami és Vegas, ősszel pedig Austin és Mexikóváros párosítás jönne össze. Szerintem lenne értelme szállítási szempontból, hogy legalább két verseny legyen, amikor erre a kontinensre jön az F1.”

    Legutóbb 1982-ben volt három verseny, akkor pont Long Beach és Las Vegas voltak a házigazdák, Detroit mellett. 1984-ben volt még két verseny az Egyesült Államokban, Detroit és Dallas révén.

  • A Mercedes nem száll be Verstappen Netflix-bojkottjába

    A Mercedes nem száll be Verstappen Netflix-bojkottjába

    A Mercedes elhatárolódott a bajnokaspiráns Max Verstappen döntésétől, miszerint bojkottálja a népszerű Netflix sorozat, a Drive to Survive soron következő részét. Túl sok dolog „kamu” a dokumentumfilm-sorozatban, pedig a hatalmas tömegeket Austinban a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon részben ennek tudják be. Ez mindenesetre Verstappen véleménye, és a holland Austinban elárulta, hogy nem működött együtt a producerek azon törekvéseivel, hogy szerepeljen a jövőre debütáló, 2021-es kiadásban. Korábban a Mercedes is vonakodott részt venni az eredeti Drive to Survive sorozatban, de a csapatfőnök, Toto Wolff végül elismerte, hogy tévedett. Így beszélt erről az osztrák szakember:

    „Kezdetben nem voltunk lelkesek érte, mert a pályán nyújtott teljesítményünkre akartunk koncentrálni. Tévedtem, mert egyértelműen nagy sikert aratott. A világon mindenhol a Netflixen az első számú dokumentumfilm volt egy jó ideig, majd a Forma-1 részévé vált. Egyértelműen látható, hogy hasznos.”

    Abban azonban nem teljesen ért egyet a 24 éves bajnoki éllovas Verstappennel, miszerint túl sok minden „kamu” a sorozat felépítésében, ezért így folytatta Wolff:

    „Igen, mi egy sportág vagyunk, és hűnek kell maradnunk a sport értékeihez, és nem szabad trükköznünk. De a sport egyben szórakoztató is, ezért úgy gondolom, hogy ezek a srácok egy új látásmódot, egy új dimenziót hoztak el nekünk. A visszajelzések, amelyeket a rajongóktól kapunk, nagyszerűek, különösen az Egyesült Államokban.”

    A Forma-1 most arra törekszik, hogy az F1 új amerikai népszerűségét kihasználva jövőre Miamiban rendezzen versenyt. Mindeközben a háttérben további Las Vegas-i és indianapolisi futamok tervei is felbukkannak. Wolff nevetve idézte fel, mit okozott számára a hatalmas austini tömeg:

    „Imádtam egy órát állni a dugóban, hogy bejuthassak a pályára. Remek ez a lehetőség számunkra. Már most is nagyon jól teljesítünk tengerentúlon, de ez még csak a kezdet.”

  • Nevada kormányzója megerősítette, hogy Las Vegas tárgyal az F1-gyel!

    Nevada kormányzója megerősítette, hogy Las Vegas tárgyal az F1-gyel!

    Nevada állam kormányzója megerősítette, hogy a Forma-1 akár Las Vegas városába is megérkezhet. Jövőre Miami is csatlakozik a versenynaptárhoz, így ez lenne a harmadik nagydíj az Egyesült Államokban – mivel Austin úgy néz ki, hogy a hétvégi futam után is meghosszabbítja szerződését a sorozattal. Bobby Epstein, az Austin Amerikai Nagydíj főnöke erről a New York Timesnak nyilatkozott:

    „Bármi, ami megállítaná ezt a lendületet, potenciálisan és visszafordíthatatlanul káros lenne. Tekintettel arra, hogy ezzel a megállapodással kezdünk, meglehetősen optimista vagyok, hogy ez még sokáig folytatódni fog.”

    Azt is elárulta Epstein, hogy nincs problémája azzal, ha jövőre Miami is bekerül a naptárba, hogy egy második futamot rendezzenek a meghatározó amerikai piacon:

    Mindkettőnek abszolút van helye.”

    Talán egy harmadik amerikai futamnak is lehet helye, hiszen a héten egy Las Vegas-i küldöttség Austinban tárgyal a Forma-1-gyel egy 2023-as rendezésről. Steve Sisolak, Nevada állam kormányzója erről ennyit mondott:

    „Volt alkalmam nemrégiben találkozni az F1 vezetőivel, és nagyra értékeltem, hogy szántak időt erre a témára. Már korábban is mondtam, és újra elmondom – az „ezüst állam” gyorsan a szórakozás és a sport fővárosává is válik.”

  • Így néz ki a Forma-1 2022-es versenynaptára, dátumokkal

    Így néz ki a Forma-1 2022-es versenynaptára, dátumokkal

    A Forma-1 egy 23 versenyhétvégés szezont tervez a 2022-es évre, Miami bemutatkozhat, míg Ausztrália és Kína is visszatérhet, a RacingNews365.com értesülései szerint.

    Több forrás szerint a 2022-es évad ismét Bahreinben veheti majd kezdetét, március 20-án, majd szünet nélkül Szaúd-Arábia következhet, hiszen egy dupla szezonkezdet mellett tették le voksukat az F1 vezetői.

    Ausztrália és Kína április 10-én, illetve 24-én következhet majd. A két országnak ez lehet az első futamuk a koronavírus okozta nehézségek miatt.

    Az újonc Miami május 8-án mutatkozhat be, majd ezt követően Spanyolországba, és Monacó következhet. A hercegségben elméletileg rövidülni fog a hétvége, hiszen az eddig hagyományosan csütörtökön tartott szabadedzések minden jel szerint péntekre fognak kerülni.

    A következő versenynaptárban Seidl ellenkezésének ellenére szerepelnek tripla versenyhétvégék, méghozzá három is. Az első ezek közül az Anglia, Ausztria és a még kérdéses Franciaország/Olaszország hármas hétvége, ahol az olasz pályák közül Imola a tervezett helyszín.

    A nyári szünet természetesen most is a Magyar- és a Belga Nagydíj között lesz, ugyanakkor a leállás után újabb triplázás követi. Ez a három versenyhétvége pedig a Belga Nagydíj, a Holland Nagydíj és az Olasz Nagydíj lenne.

    Egy hét szünetet követően aztán jön a szezon harmadik és egyben utolsó hármas hétvégéje. Oroszországot vagy Szingapúr, vagy Törökország fogja követni, majd Japán lesz az erőltetett menet utolsó állomása.

    Az utolsó négy verseny Amerikában, Mexikóban, Brazíliában és Abu-Dzabiban lesz megrendezve.

    A szezon előtti teszt helyszínében a csapatoknak még meg kell egyezniük.

    Rendező ország Dátum
    1 Bahrein március 20.
    2 Szaúd-Arábia március 27.
    3 Ausztrália április 10.
    4 Kína április 24
    5 Amerika (Miami) május 8.
    6 Spanyolország május 22.
    7 Monaco május 29.
    8 Azerbajdzsán június 12.
    9 Kanada június 19.
    10 Nagy-Britannia* július 3.
    11 Ausztria* július 10.
    12 Franciaország/Olaszország (Imola) július 17.
    13 Magyarország július 31.
    14 Belgium augusztus 28.
    15 Hollandia szeptember 4.
    16 Olaszország (Monza) szeptember 11.
    17 Oroszország szeptember25.
    18 Szingapúr/Törökország október 2.
    19 Japán október 9.
    20 Amerika (Austin) október 23.
    21 Mexikó október 30.
    22 Brazília november 13.
    23 Abu-Dzabi november 20.

    A *-al jelölt helyszínek dátumai változhatnak.

  • Indianapolis nem térne vissza harmadik amerikai versenyként

    Indianapolis nem térne vissza harmadik amerikai versenyként

    Roger Penske, az Indianapolis Motor Speedway tulajdonosa még a Miami Nagydíj jövő évi bemutatkozása ellenére szeretné, hogy az F1 újra ellátogasson a pályára.

    A Forma-1 lassan kezd visszatérni a normális kerékvágásba, és amellett, hogy idén a Holland és a Szaúdi Nagydíj is csatlakozik a naptárhoz, jövőre még egy új helyszín lesz, Miamiban.

    Az új verseny valószínűleg nyár elején lesz, és a Kanadai Nagydíjjal alkot majd egy blokkot. Eközben az austini futam marad ősszel, és a megelőzi a Mexikóvárosi és Sao Paulo Nagydíjat.

    Indianapolis belső pályája átalakult azóta, hogy legutóbb – 2007-ben – az F1 itt járt, az IndyCar most azon a vonalvezetésen rendez versenyeket.

    „Nem látom, hogyan jöhetne ide az F1 a közeljövőben.” – jelentette ki Roger Penske. – „Persze, ha van lehetőségünk, az más kérdés. De egyelőre nem volt semmi komolyabb megbeszélésünk.”

    „Beszéltem személyesen Stefano Domenicalival, és mindketten jó ötletnek tartjuk, de azért a gazdasági tényezőknek is a helyére kell kerülniük ehhez.”

    „Kell találnunk egy időszakot erre, stabilnak kell lennünk, és belefektetnünk, hogy vendégül lássuk őket. Nem csak arról szól, hogyan találjunk szponzort, hanem hogyan fér ez be az egész a profilunkba?” – jelentette ki Indianapolis főnöke.

    „Inkább egy sportautó versenyben gondolkodunk, mint az IMSA, több kategóriával, mint Daytonában vagy Sebringben. Ez olyasmi ami magasan lenne a listánkon.”

  • Sainz: Barcelona marad a versenynaptárban a Forma-1 akarata szerint

    Sainz: Barcelona marad a versenynaptárban a Forma-1 akarata szerint

    A Forma-1 egyértelművé tette, hogy Barcelona maradna a versenynaptár része, így nincs vész, állítja Carlos Sainz. Nemrég, amikor kiderült hivatalosan is, hogy 2022-ben érkezik Miami, elindult a pletykagyár, hogy ennek a futamnak köszönhetően lenne vége a Spanyol Nagydíjak sorozatának, amelynek a szervezőinek még rá kell bólintaniuk a folytatásra az idei eseményt követően. A spanyol F1 pilóta, Carlos Sainz azonban elárulta az El Mundo Deportivo napilapnak, hogy ő nem aggódik:

    „Azt hiszem, hogy a dolgot szét kell szedni. Külön kell vizsgálni az itteni versenyt, illetve a Forma-1 szándékát a külföldi versenyeket illetően. Azt már számunkra versenyzőknek egyértelművé tették, hogy az F1 szíve továbbra is Európában lesz, olyan hagyományos versenypályákon, mint Spa, Barcelona vagy Silverstone. Nagyon is kifejezték felénk ezen szándékukat, hogy itt folytatni akarják. Amiért a Spanyol Nagydíjnak nem sikerült még megegyezniük a maradásról a versenynaptárban, az egy teljesen másik ügy. Számomra egyértelmű, és a Forma-1 vezetői is így látják, hogy a versenyek nagy része továbbra is Európában marad, mert ez a bölcsője a sportágnak.”

  • Barcelona nem lelkesedik az F1 „rotációs” ötletéért

    Barcelona nem lelkesedik az F1 „rotációs” ötletéért

    Barcelona pályaigazgatója, Ramon Tremosa azt szeretné, ha Circuit de Catalunya fixen a Spanyol Nagydíj helyszíneként az F1-es versenynaptár része maradhatna.

    Vannak ugyanis olyan utalások, mely szerint azzal, hogy Miami beszáll a sportágba, azzal néhány európai versenyhelyszín bekerülne egy úgynevezett „rotációs” rendszerbe. Tremosa elárulta az El Mundo Deportivo napilapnak, hogy ő az ellenkező oldalon áll:

    „Nem veszthetjük el azt a folytonosságot, amellyel rendelkezünk jelenleg, mert ha kikerülsz a versenynaptárból, nehéz oda visszatérni. Inkább folytatni akarjuk, fix helyen a versenynaptárban, mint hogy bekerüljünk a rotációs rendszerbe.”

    Elárulta, hogy jelenleg is tárgyalnak a Forma-1-gyel:

    „Az egyeztetések zajlanak, de diszkréten kezeljük. A száguldó cirkusz nagyon érdekelt abban, hogy továbbra is megrendezzük ezt az eseményt, így reménykedünk, de nem zártuk le még a megbeszéléseket.”

  • Domenicali: Miami egy európai verseny helyére érkezhet 2022-ben!

    Domenicali: Miami egy európai verseny helyére érkezhet 2022-ben!

    Stefano Domenicali, mint a Forma-1 vezérigazgatója kijelentette, hogy feltehetően egy európai futamot dobnak majd a 2022-es versenynaptárból azért, hogy létrejöhessen a Miami Nagydíj, amelyet vasárnap jelentettek be hivatalosan is.

    A sportág 2022-ben először látogat majd el Miamiba, a versenyzők pedig majd egy nagysebességű utcai pályán küzdhetnek majd, a Hard Rock Stadium körül, amely stadion az NFL-ben a Miami Dolphins otthona. Domenicali a RacingNews365.com-nak, valamint további kiválasztott sajtósok érdeklődésének eleget téve válaszolt arra, hogy Miami miatt dobnak-e esetlegesen európai fordulót:

    „Azt hiszem, hogy erre van esély, mert reálisan kell lássuk a dolgokat, nem lehet 52 Forma-1-es hétvégénk. Azonban az jó, hogy nagy az érdeklődés, ami lehetővé teszi számunkra azt, hogy egyedi rendezvényeket hozzunk létre, megfelelő értékekkel. Ötvözni fogjuk a Forma-1 stratégiai igényeit, hogy bizonyos országokban fejlődjön, ahol olyan történelmi helyszínnel rendelkezünk, ahol maradnia kell a száguldó cirkusznak. Ez is a szépsége annak, ha ennyi lehetőség áll előttünk.”

    Arról is beszélt, hogy Miami Nagydíja a szezon második negyedévére várható, amiből arra lehet következtetni, hogy az amerikai verseny a Kanadai Nagydíj környékén lehet majd valamikor, májusban, vagy júniusban:

    „Az, hogy két futamunk is lesz Amerikában, azt jelenti, hogy a jövőnk szempontjából nézve a megfelelő stratégiát alkalmazzuk. Külön tartjuk meg őket, mert mindkettőnek megfelelő teret akarunk adni, mert ez kulcsfontosságú. Mindig is mondtuk, hogy az USA nagyon fontos régió nekünk, ahol fejlesztenünk kell az üzletünket. Rengeteg a lehetőség ott. Forma-1-ként büszkék vagyunk, mert jelenleg a nehéznek bizonyult 2020 után már a 2021-es kihívásokkal küzdünk, de előre tekintünk, megalapozzuk a királykategória hihetetlen jövőjét, így ez egy olyan mérföldkő, amelyet mindannyian akartunk. Csak tegnap éjszaka, amikor megosztottuk ezt az információt a csapatokkal, mindenki azt mondta, hogy „hú, ez a helyes út, tényleg itt a helyünk.” Ez az az irány, amelyet a Forma-1 nagyszerű jövője miatt követni fogunk.”

  • Domenicali szerint lehet két amerikai verseny nemsokára

    Domenicali szerint lehet két amerikai verseny nemsokára

    Egy a Forma-1 hivatalos Youtube csatornáján közzétett videóban Stefano Domenicali szerepel, melyben eldöntendő kérdésekkel bombázzák. Természetesen a válasz csak igen, vagy nem lehetett, ugyanakkor az indoklások sem maradtak el.

    Olyan kérdéseket tettek fel Domenicalinak, amelyek sokak fejében megfordultak már. A videóban megkérdezték tőle többek között azt is, hogy a Mercedes dominanciája folytatódni fog-e, melyre gyorsan röpült is a ’Nem’ felíratú tábla, hozzátéve, hogy: „Természetesen minden tiszteletem Totoé, illetve csaptáé.”

    Domenicali reméli, hogy nemsokára két amerikai helyszínt is láthatunk a naptárban, és azt is feltételezi, hogy a jövőben is a Forma-1 gyártja le majd a leggyorsabb versenyautókat:
    „Igen, ez a célunk. De ez nem csak arról szól, hogy ki a leggyorsabb az egyenesben, hanem sokkal inkább az egyensúlyról. A verseny több mint 300km hosszúságú, ott eldől, hogy ki a leggyorsabb.”

    Nemrég még a kétnapos versenyhétvégék is szóba kerültek, ugyanakkor az új vezérigazgató gyorsan le is döntötte ezeket a szobrokat:
    „Minden rendező teljes élményt szeretne nyújtani a szurkolóknak, így ezt nekünk tiszteletben kell tartanunk.”

    Végül az új szabályokról is ejtett néhány szót:
    „Nem csak azért, mert kevesebb a költségvetési keret, de más mentalítással kell nekiállnod dolgozni, és más módon kell már dolgozni ahhoz, hogy sikeres legyél.” – zárta Domenicali.