Címke: Miami

  • Button dühbe jön, amennyiben kimarad Spa

    Button dühbe jön, amennyiben kimarad Spa

    Jenson Button szerint a Forma-1-nek izgalmas versenyeket és boldog pilótákat kell (meg)tartania, olyan klasszikus versenyhelyszíneken, mint Spa-Francorchamps. A Belga Nagydíj szerződése a Forma-1-gyel a jövő heti verseny után lejár, és Spa jövője felett bizonytalanság lebeg. Monaco és a Paul Ricardon rendezett Francia Nagydíj mellett a legendás Spa-i belga futam is egyike azon helyszíneknek, amelyek kikerülhetnek a sportág 2023-as versenynaptárából.

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nemrégiben jelentette be, hogy a jövő évi naptár 24 futamot tartalmaz. Katar, valamint az újonc Las Vegas is szerepel majd a Forma-1 programjában. Ezek a hozzáadott pályák azonban elkerülhetetlenül kiszorítanak más helyszíneket. Button a WTF1 egyik nem oly régi podcastjában így beszélt erről:

    „Amennyiben Spa nem lesz ott, igen mérges leszek. Monaco már érdekesebb kérdés, hiszen sok minden történik a színfalak mögött. Ugyanakkor ha Spa-t kiveszik, annak más okai vannak, nem azért, mert nem jó pálya. Ez az egyik legjobb a világon, a verseny ott lenyűgöző, a versenyzők imádják, és a csapatok is szeretnek oda járni.”

    A Forma-1 egészséges növekedése, amelyet részben a népszerű Netflix-sorozat, a „Drive to Survive” sikere is okozott, arra késztette a sportág kereskedelmi jogtulajdonosát, hogy olyan városokat részesítsen előnyben, mint Miami vagy Las Vegas, és olyan jövedelmező helyszíneket, mint Katar.

    Bár megérti a sportág szórakoztató voltát, Button ragaszkodik ahhoz, hogy az F1-nek a versenyzést is izgalmassá kell tennie, a rajongók, de a versenyzők számára is:

    „Egy kicsit óvatosnak kell lenni. Tudjuk, hogy a Forma-1 szórakoztat, és egy ismert műsor nagyon híressé tette Amerikában, ami remek a sportágnak. Viszont biztosítanunk kell azt, hogy a versenyzés izgalmas maradjon. Olyan pályákra kell mennünk, amelyek nagyszerű lehetőséget biztosítanak erre, mert boldog versenyzőket fogsz akkor látni. Sokkal többet tudsz kihozni belőlük, ha jó helyen vannak, és nem az jár a fejükben, hogy „miért vagyunk ezen a pályán? Nem muris, nem tudunk előzni, túl szűk”. Szeretem az utcai pályák és az klasszikus, régi pályák keverékét, de nem mehetünk minden városközpontba, és nem mehetünk oda csak a helyszín miatt. Magáért a pályáért és az országért is kell, hogy oda menjünk, mert így szerzünk rajongókat. És az is fontos, hogy egy szórakoztató versenyt nézhessünk a televízióban, sok harccal.”

  • Spa-Francorchamps nyitott a Forma-1 amerikai-módjára

    Spa-Francorchamps nyitott a Forma-1 amerikai-módjára

    Stijn de Boever versenyigazgató elismeri, hogy a legendás Spa-Francorchamps-nak el kell fogadnia az „amerikai utat”, ha a Forma-1-es naptárban akar maradni.

    Egyre világosabbá válik, hogy az ikonikus helyszín 2023-ban már nem kaphat helyet a 24 futamból álló versenynaptárban, mivel az F1 tulajdonosa, a Liberty Media olyan izgalmas új futamokkal tervez, mint Miami és Las Vegas. Spa jelenlegi Belga Nagydíj futamának szerződése pedig a 2022-es évad végén lejár. De Boevert, a versenyt szervező Spa Grand Prix kereskedelmi igazgatóját az olasz Autosprint kereste emiatt:

    „Való igaz, hogy a Forma-1 részéről érkezett egy kérés, hogy vezessünk be nagyobb szórakoztató elemet. Azt mondták, hogy a történelem igazán remek dolog, de több kellene. Úgy döntöttünk, hogy hallgatunk rájuk, és követjük őket a nagydíjversenyzés újfajta kínálatában. Ez lenne az amerikai út, az ezzel járó összes szórakozási lehetőséggel együtt.”

    A legújabb, meg nem erősített pletykák szerint, amennyiben Spa nem tud rendesen megállapodni a Libertyvel egy futamról, akkor kompromisszumos megoldás lehet egy olyan, a bajnokságba nem számító fordulóról, amelyen az F1-es csapatok a szokásos felállásuk helyett fiatal versenyzőket indítanak.

    Az RTBF értesülései szerint a Spa Grand Prix elnöke, Melchior Wathelet kedden érkezett vissza Londonból Belgiumba, miután találkozott a Liberty Media illetékeseivel.

  • Tost Schumacher támogatója: Továbbra is hiszek benne

    Tost Schumacher támogatója: Továbbra is hiszek benne

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost mindenkit arra figyelmeztet, hogy adjon időt és teret Mick Schumachernek, hogy megmutassa, mire képes a Forma-1-ben. A 23 éves német versenyző, aki a Ferrari akadémiájának tagja, a Haasnál elszenvedett második szezonjának rázós kezdete után nagy balesetekbe keveredett Szaúd-Arábiában és Monacóban, amelyek miatt az autója ripityára tört, majd Miamiban is.

    A legutóbbi drága csattanása után a Haas főnöke, Günther Steiner azt mondta, hogy Schumacher teljesítménye „nem igazán kielégítő”, és hozzátette:

    „Meg kell vizsgálnunk, hogyan haladunk innen tovább„.

    Schumacher jelenleg egyike annak a két pilótának, akik még nem szerzett pontokat a 2022-es bajnokságban, a másik pilóta a williamses Nicholas Latifi. Az új csapattársával, Kivin Magnussennel szembeni teljesítményének hiánya kétségessé tette azt, amit sokan Schumacher feltartóztathatatlan felemelkedésében láttak az F1 élmezőnyébe.

    Ezen a héten azonban kegyes támogatást kapott Tosttól. Ő korábban azt mondta, hogy a pilótának legalább három évre van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegye a Ferrarihoz vagy az AlphaTaurihoz való átigazolást. Tost, korábban segített Mick édesapjának, Michaelnek és nagybátyjának, Ralfnak a mentorálásában az F1-es pályafutásuk korai szakaszában. Most az ifjú Schumacherről ennyit mondott az F1-Insidernek:

    „Nem szabad most ilyen hamar leírni Micket, én ovábbra is hiszek benne. Nem szabad elfeledni, hogy Mick megnyerte a Formula 3-at és a Formula 2-t, ami nyilván nem véletlenül történt. Micknek talán csak egy kicsit némileg időre van szüksége. Ezt kell megadni neki. Még csak a második F1-es szezonjában van, és teljesen új autóink vannak, amelyeket nehéz vezetni.”

    Norbert Haug, a Mercedes korábbi motorsport-alelnöke, aki az Ezüstnyilak gyári csapatának korai időszakában szorosan együtt dolgozott a hétszeres világbajnok Michaellel is, szintén bátorító szavakkal fordult a fiatalemberhez:

    „Csak megpróbál mindent kihozni az autóból. Amennyiben néhány centiméterrel korábban fordul be, annak csúnya következményei lehetnek.

    „Ettől függetlenül a csapatnak most ki kell állnia mellette. Ha fel tudja oldani a csomót a rendszerében, akkor pontokat fog szerezni.”

  • A monacói herceg bízik az új Forma-1-es szerződésben

    A monacói herceg bízik az új Forma-1-es szerződésben

    Albert monacói herceg biztos benne, hogy a hercegség megtartja a jövőben is az ikonikus Forma-1-es utcai futamát. Miközben az F1 tulajdonosa, a Liberty Media olyan izgalmas új helyszínekre terjeszkedik, mint Miami vagy Las Vegas, világossá vált, hogy még a sportág legtörténelmibb futamai, mint például Monte Carlo sincsenek biztonságban többé. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner, így vélekedik erről:

    „Amennyiben Monaco most egy új pálya lenne, amely bekerülne a naptárba, és azt mondanák, hogy náluk lesz a legalacsonyabb a díj és nem lehet majd előzni, azt soha nem fogadnák el. Ha helyben toporogsz, akkor visszafelé haladsz, és azt hiszem, ez a sport minden aspektusára érvényes.”

    A L’Equipe francia sportnapilap szerint II. Albert monacói herceg elismerte, hogy szükség van változtatásokra – különösen a pályán zajló show megfűszerezése érdekében. Monaco jelenlegi F1-es szerződése a vasárnapi futam után lejár, de a lap azt állítja, hogy „tárgyalások folynak egy három- vagy ötéves hosszabbításról”. Albert herceget rövid idézete ezzel kapcsolatban:

    Mellettünk szól a történelmünk.

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur ennyit tett még hozzá:

    „Természetesen Monaco fontos számunkra. Egyértelműen tudjuk, hogy ez egy történelmi nagydíj. De a nap végén nekik kell majd valamivel előállniuk, mert nem maradhatnak régimódiak. És már nem csak Monacóra gondolok. Ez egy jó lecke minden nagydíj szervezőnek.”

  • Verstappen szeretné, ha simán indulna a spanyol hétvégéje

    Verstappen szeretné, ha simán indulna a spanyol hétvégéje

    Max Verstappen bízik benne, hogy a Red Bull tovább tudja vinni a Miamiban látott lendületét Barcelonába is, és szeretné, ha simán indulna számára a hétvége.

    A holland 19 pontra csökkentette a hátrányát Charles Leclerc-el szemben az elmúlt két futamon aratott győzelmével, így összesen már három elsőség áll a neve mellett, ezeket kivéve minden más futamon kiesett, megbízhatósági gondjai adódtak Bahreinben és Ausztráliában is.

    „Elképesztő hetünk volt Miamiban, amit követően volt egy kis időm pihenni a családommal, most pedig már várom, hogy újra vezessek Barcelonában” – nyilatkozta a hétvége előtt a holland címvédő. „Rengeteg jó emlékem van a pályáról, hiszen még 2016-ban, 18 évesen itt nyertem először a Forma-1-ben. A Circuit de Barcelona-Catalunya egy olyan pálya, amelyet csapatként mindannyian nagyon jól ismerünk, mivel az évek során rengeteget teszteltünk itt, így Miamival ellentétben jelentős mennyiségű adat áll rendelkezésünkre a verseny előtt. Remélhetőleg meg tudjuk tartani az elmúlt néhány futamon szerzett lendületet, és pénteken simán kezdődik majd a hétvége.”

    Azért tartja ezt különösen fontosnak Verstappen, mert Miamiban sem volt problémamentes péntekje, akkor is adódtak műszaki problémák az autójával.

  • Az Alpine és a Renault támogatja Andrettiék F1-es pályázatát

    Az Alpine és a Renault támogatja Andrettiék F1-es pályázatát

    Az Alpine támogatta Michael Andretti ajánlatát, hogy tizenegyedik csapatként bővítsék a Forma-1-et. Ugyan a Liberty Media, az FIA és a meglévő csapatok legalább fele nem lelkesedett ezért, a korábbi F1 pilóta, Andretti -egykori munkaadója, a McLaren támogatja. Andretti édesapja, az F1-es legenda és korábbi világbajnok Mario még egy régi McLarent is fog vezetni idén, az Austinban megrendezésre kerülő Amerikai Nagydíj előtt. A 82 éves Mario Miamiban elmondta, a fia eltökélt szándéka, hogy meggyőzze az F1-et, hogy 2024-ben zöld utat adjon az új csapatának. Az Auto Motor und Sport kérdezte, hogy az Andretti-pályázat minden követelménynek meg tud-e felelni, beleértve a pénzügyeket is, így felelt:

    „Meg tudjuk csinálni, egy amerikai csapattal és versenyzővel az érdeklődés robbanásszerűen megnőne. Michaelnek mindene megvan, egy ilyen hosszú távú projekthez.”

    Több jelenlegi F1-es csapat ellenvetése ugyanakkor az, hogy egy tizenegyedik csapat gyakorlatilag felhígítja a nevezéseik értékét.

    Nem meglepő azonban, hogy az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi támogatja az Andretti-pályázatot. A csapat tulajdonosa, a Renault már megállapodott a motorbeszállítói szerepvállalásról. Így fogalmazott Rossi:

    „Nagyon támogatóan állok hozzá, hiszen ez hozzájárul az amerikai terjeszkedésünkkel. Azt hiszem, hogy ez hozzáad a show-hoz, és közvetlen érdeklődést generál az USA-ban, így bevételt növelve. Azt kell bizonyítanunk, hogy ez elég ahhoz, hogy kompenzálja a bevétel felhígulását. Hogy ez csak egy megérzés? Egyelőre igen, de végezzük el a munkát rendesen, és majd meglátjuk.”

  • Steiner: Nem lesz nagy előrelépése Schumachernek 2022-ben

    Steiner: Nem lesz nagy előrelépése Schumachernek 2022-ben

    Mick Schumacher nem lépett nagyot előre a tavalyi első Forma-1-es szezonja és 2022 között. Ebben hisz Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke, aki szerint ráadásul Schumacher nagy tapasztalattal rendelkező nagybátyja, Ralf „karakterben nem illik össze” a 23 éves Mickkel. Steiner igen erősen kritizálta Schumacher Sebastian Vettellel Miamiban történt verseny végi ütközését, ami miatt nulla ponttal áll csapattársa, Kevin Magnussen 15 pontjával szemben. A Speed Weeknek nyilatkozott:

    „Nem mondanám azt, hogy Mick nagy lépést tett a télen. Visszahoztuk Kevint, mert tudtuk, mire képes, és ő egy jó versenyző, aki most egy mérce, hogy megmutassa Micknek, mit érhetne el. Mick persze tudja ezt, és neki is jó esélye van arra, hogy megszerezze első pontjait. Remélem, inkább előbb, mint utóbb, mivel azt szeretnénk, ha ő is pontot szerezne. A Forma-1-ben nem könnyű pontokat szerezni, mert annyi jó versenyző és csapat van.”

    Steiner nem sajnálja a fiatal németet amiért nyomás alatt van, hogy utolérje az idősebb és tapasztaltabb dán Magnussent, és ezt már a német RTL-nek mondta el:

    „Jó lenne, ha Mick már „számlát nyitott volna”, de, sajnos ezt az akadályt még nem sikerült teljesítenie. Egy ponton azonban csak érkezniük kell a pontoknak. Kevin már pontokat szerzett, megmutatta az utat.”

    Steiner azonban tagadta, hogy sokáig haragudott volna Schumacherre Miami után:

    „Keddre elmúlt, majd dolgoztunk tovább. Nem is kérdeztem őt az ütközésről, de nem is kellett – a helyzet elég egyértelmű volt. Talán Barcelonában majd ejtek vele pár szót erről.”

    Amit nem fog javasolni Schumachernek Barcelonában, az az, hogy elkezdjen óvatosabban vagy idegesebben vezetni, hogy ne halmozzon fel hatalmas javítási számlákat? A maradj nyugodt, ne törj össze semmit’ nem működik ebben a sportágban.”

  • A Williams készül a tárgyalásokra az Audival

    A Williams készül a tárgyalásokra az Audival

    A Williams tárgyalásokra készül az Audival, a Volkswagen tulajdonában lévő autógyártóval, a Forma-1-es együttműködésről. Ez a hír az Audi Aston Martinnal és Sauberral folytatott egyéb tárgyalásairól szóló pletykák közepette érkezett, azt követően, hogy Zak Brown Miamiban ragaszkodott ahhoz, hogy a McLaren „nem eladó”.

    Más lehet a helyzet a Williamsnél, amelyet most a Volkswagen korábbi ralifőnöke, a német Jost Capito irányít. Amikor a VW-nél dolgozott, az autóipari óriás uralta a rali-világbajnokságot. A Williamshez 2020 végén került a McLarentől – alig néhány hónappal azután, hogy a Dorilton Capital megvásárolta az alapító családtól az istállót. Amikor az Audi-pletykákról kérdezték, Capito az Auto Bildnek ennyit mondott:

    „Minden csapatnak érdekes, ha együttműködhet egy autógyártóval.”

    A VW igazgatótanácsa mára már a Porsche és az Audi külön F1-es projektjeit is jóváhagyta, ezért így folytatta:

    „Amennyiben ez valóban eldőlt, akkor mi is tárgyalásokat fogunk folytatni velük. Ugyanakkor még mindig nincs végleges GO, és a motorszabályok sincsenek még véglegesítve. Amennyire tudom, a VW-csoport döntése is a motorszabályozástól függ. Szerintem azt az elkövetkezendő hetekben elfogadják, aztán majd meglátjuk.”

  • W Series: Chadwick simán nyerte a második futamot

    W Series: Chadwick simán nyerte a második futamot

    A címvédő Jamie Chadwick tökéletes hétvégét zárt a W Series szezonnitó hétvégéjén, Miamiban, hiszen a szombati első futamon aratott győzelmét egy domináns második győzelemmel egészítette ki vasárnap.

    A regnáló bajnok a pole pozícióból indulva tudott nyerni három másodperces előnnyel Nerea Martí előtt. A harmadik helyre a tavalyi szezon második helyezettje, Alice Powell futott be.

    Chadwick a pole pozícióból, Martí pedig a második helyről indult. Fabienne Wohlwend a 10. helyről rajtolt, miután az első futamon okozott ütközésért öt rajthelyes rajtbüntetést kapott.

    Az első két helyezett megtartotta rajtpozícióját, amikor elhagyták az 1-es kanyart, de Martí nyomás alá került a harmadik helyről induló Emma Kimiläinen által. A finn a 11-es kanyar bejáratánál egy belső íven való megmozdulással feljött a második helyre, de Martí azonnal vissza tudta szerezni a helyét. Chadwick az első kör végén alig egy másodperccel vezetett, az első 10-ben csak Sarah Moore, Wohlwend és Garcia pozíciója változott, akik egy-egy helyet javítottak, míg Abbi Pulling a nyolcadikról a 11. helyre esett vissza.

    Öt perccel a vége előtt Kimiläinen ismét előzni próbálta Martí, és ezúttal sikerült is az előzés, így a második helyre jött fel. Három perccel később Bruna Tomaselli jobb első defekt miatt kiállt a boxba, így a mezőny végére esett vissza. Később Martí visszaelőzte Emmát a második helyért, de utóbbia rajt-cél egyenesben visszavágott, és az 1-es kanyarban visszavette a pozíciót. Elöl Chadwick megfutotta a verseny leggyorsabb körét, és ezzel közel két másodpercre növelte előnyét.

    A második helyért folytatott csata tovább folytatódott, és Martí a 11-es kanyarban Kimiläinent megelőzve visszaszerezte rajtpozícióját. A 30 perc plusz egy körös verseny alig felével a vége előtt Alice Powell rövid időre a dobogós helyre ért, mivel későn fékezett az 1-es kanyarban, de Kimiläinen a kijáratnál elévágott, és maradt a harmadik helyen. Ennek köszönhetően Powell nyomás alá került Belen Garciától, de tartotta magát, miközben a páros több kanyarban is fej-fej mellett haladt a kör középső szektorában.

    E csata mögött Moore 14 perccel a vége előtt az 1-es kanyarban megelőzte Beitske Wissert a hatodik helyért.

    Pulling volt a leggyorsabb versenyző a pályán, és a mérnöke rádión keresztül sürgette is, hogy előzze meg Wissrt a hetedik helyért, ami hét perccel a vége előtt a 11-es kanyarban sikerült is neki. Moore volt a következő Pulling előtt, és öt perccel később a 17-es kanyarban megelőzte őt is, immáron a hatodik helyért. A következő körben az 1-es kanyarban visszaverte honfitársa támadását, majd néhány kanyarral később Wisser vette át a hetedik helyet Moore-tól.

    Az utolsó előtti körben Powell és Kimiläinen a 17-es kanyarban összeértek, aminek következtében Emma megpördült, és Belen mögé  az ötödik helyre esett vissza. Alice autójának az első szárnya sérült, de az autót a harmadik helyre célba tudta vinni.

    Jamie növelte a tempóját, hogy az utolsó körre közel két másodperces előnyt szerezzen Martí előtt. Végül könnyedén meg is nyerte a versenyt.

    Végeredmény:

    #
    Versenyző
    1 Jamie Chadwick
    2 Alice Powell
    3 Nerea Marti
    4 Belen Garcia
    5 Emma Kimilainen
    6 Abbi Pulling
    7 Beitske Visser
    8 Sarah Moore
    9 Marta Garcia
    10 Chloe Chambers
    11 Fabienne Wohlwend
    12 Emely De Heus
    13 Abbie Eaton
    14 Bianca Bustamante
    15 Juju Noda
    16 Tereza Babickova
    17 Bruna Tomaselli
    DNF Jessica Hawkins
  • Nem Forma-1-es szintű – kiakadtak a pilóták a miami pálya aszfaltjára

    Nem Forma-1-es szintű – kiakadtak a pilóták a miami pálya aszfaltjára

    Hiába a vadiúj pálya, rengeteg kritikát kap folyamatosan a miami versenypálya. A floridai aszfaltcsík az első futam előtt leginkább a nem megfelelő színvonalú aszfaltja miatt került a kritikák kereszttüzébe.

    Nagy várakozás előzte meg az első Miami Nagydíjat, amely pályát a Hard Rock Stadion körül építették fel, és nagyon komoly felvezető promóciókat kapott.

    A várakozás tehát nagy volt, ám az első benyomások némileg elmaradtak a teljes elégedettségtől, ám a legnagyobb negatív kommentet a kettős Ferrari sikert hozó időmérő után születtek, ahol több pilóta is kiakadt az aszfalt minőségére.

    „Az aszfalt egy vicc. Nehéz lesz rajta versenyezni, a versenyzők pedig hibázni fognak, mert ilyen helyzetbe kerülnek.” – fakadt ki röviden Sergio Pérez, akinek a csapattársa szerint pedig az ideális ív mellett annyira csúszik a pálya, mintha vizes lenne.

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso pedig elmondta, hogy a pilóták már jelezték az FIA-nak, hogy az aszfalt minősége nem üti meg a Forma-1-es szintet.

    Vannak kavics darabok az ideális ív mellett. Ezzel most viszont nem tudunk semmit kezdeni. Annyit tehetünk, hogy a lehető legjobb showt varázsoljuk a pályára, de ezen jövőre mindenképpen változtatni kell majd. Nagyon nehéz lesz így versenyezni.” – vélte.

    A fiatalok közül Stroll kijelentette, hogy nem szívesen megy le az ideális ívről egy előzés kedvéért, míg Tsunoda szerint pedig már egy milliméterrel is lecsúszva drasztikus mértékben érezhető a tapadás vesztés.

    Ricciardo véleménye pedig az, hogy ez a körülmény ad egy kis egyediséget a pályának, de ugyanakkor egysíkúvá is teheti a versenyt.

    „Teljesen rendeben van, hogy nem ugyanolyan az aszfalt mind a 23 verseny helyszínen. Nem bánom, ha van a pályák között különbség, ami egy-egy helyszínt egyedivé, különlegessé változtat. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy vezetés szempontjából nem egy jó aszfalt ez. Nem arról van szó, hogy ez hű de komoly kihívás lesz, hanem konkrétan arról, hogy csak egy íven tudsz haladni, és ennyi. A kihívás helyett inkább egydimenzióssá teszi az egészet” – jelentette ki Ricciardo.ra