Címke: Miami

  • A helyiek nem örülnek a Miami Nagydíjnak

    A helyiek nem örülnek a Miami Nagydíjnak

    Szinte készpénzként kezeli mindenki, hogy jövőre már lesz Miami Nagydíj az F1-es versenynaptárban, azonban lehetséges, hogy a helyi lakoson ennek nem örülnek annyira.

    Ugyan valós megállapodás még nem született Miami és a Forma-1 között, esélyes, hogy nem is lesz ez zökkenőmentes, mivel a helyieknek nem igazán fog tetszeni a fokozott aktivitás és a zaj.

    „Be fognak perelni minket, és azt kell mondjam, valószínűleg nyerni is fognak.” – mondta Joe Carollo miami biztos a Motorsport.comnak. „Szembe kell néznünk ezzel.”

    „Én készen állok az előrelépésre ez ügyben, hogy leüljünk, megvitassuk, és végső döntés szülessen.”

    Miami polgármestere, Francis Suarez szintén számít tiltakozó helyeikre, de hozzáteszi, hogy nagyon sokan vannak, akik viszont örülnek neki, hogy a városba érkezik majd az F1-es mezőny.

    „A lakosok a mi főnökeink, és nekünk figyelembe kell vennünk az aggodalmaikat.” – mondta Suarez. „A két fő lakóingatlan-szövetség már jelezte, hogy kétségeik vannak, de azt is mondták, hogy talán jó is lehet ez számunkra. Szóval ez pozitív kezdet. A helyi lakosok gyakran ellenzik az újdonságokat, de a tény, hogy nyitottak a promóterek és a részvényesek irányába, számomra nagyon pozitív.”

    Assetto Corsában már le is szimulálták a tervezett miami pályát:

  • Hamilton örül Miaminak, de áttervezné a vonalvezetést

    Hamilton örül Miaminak, de áttervezné a vonalvezetést

    Miami város tisztviselői zöld utat adtak a Forma-1-nek, azaz hamarosan hivatalos formában is megkezdik a tárgyalást egy esetleges városi F1-es versenyről.

    „Ez egy világméretű sport, körülbelül 1,8 milliárd TV nézővel évente.” – mondta Miami polgármestere, Francis Suarez.

    Korábban már bemutatásra került egy előzetes terv, hogy miként alakítanák ki a városi pályát. Lewis Hamilton maga is örülne a miami helyszínnek, azonban ő áttervezné az utcai pályát.

    „Miami egy nagyon király hely és nagyon izgatott lettem, mikor hallottam róla (hogy lehet ott verseny), de amikor megláttam a pályarajzot, azt gondoltam, ‘azta… szerintem ennél izgalmasabb is lehetne’.” – mondta a négyszeres világbajnok. „Nem értem miért, de például a golfban minden nagy golfozó tervezett már pályát. Itt viszont a sport történetében még egyik top versenyző sem tervezett sose versenypályát, nem is értem. Ugyan egyikünk sem tervező, de még soha nem is kértek meg minket, hogy hozzátegyünk valamit.”

    Hamilton úgy véli, jobb pályát is lehetne csinálni Miamiban.

    „Rettegek a gondolatától az olyan utcai pályáknak, mint ami volt Valenciában, ami nem volt jó utcai pálya. Talán éles megjegyzésnek tűnik, de van idő, és bárki megkereshet engem, vagy bármelyik versenyzőt, biztos vagyok benne, hogy tudunk szolgálni pár jó meglátással azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen a vonalvezetés, hogyan lehet jobb. Én elég jól ismerem Miamit, van pár jobb hely ott, ahol ki lehetne alakítani a pályát.”

  • Miami a 2019-es F1 rendezésről szavaz

    Miami a 2019-es F1 rendezésről szavaz

    A Miami-ban megrendezni tervezett utcai Formula 1-es futam közelebb került ahoz, hogy valósággá váljon, mivel a város a jövő héten szavazni fog arról, tegyen-e ajánlatot egy hely elnyerésére a 2019-es F1 naptárban. A Formula 1-es naptár bővítése az Egyesült Államokban a Liberty Media kereskedelmi jogtulajdonosainak egyik legfontosabb célja és a Miami verseny már régóta elsődleges célnak számít.

    Sean Bratches, az F1 kereskedelmi tevékenységekért felelős ügyvezető igazgatója üdvözölte a hírt. „Korábban a City of Miami Bizottság fontos lépést tett azzal, hogy a kérdést felvette közelgő ülésének napirendi pontjai közé, és ha elfogadják, akkor a Formula 1-et Miami belvárosában fogják megrendezni a következő szezonban” – mondta.

    „Nagyra értékeljük a közösség érdeklődését a Formula 1-es verseny elnyerése iránt, és várakozással tekintek arra, hogy a helyi tisztviselőkkel és az érdekeltekkel együttműködve életre keltsük ezt a jövőképet. Több, mint félmilliárd rajongó világszerte, a Formula 1 a világ leglátványosabb autóversenye, és Miami egyike a világ legnagyszerűbb és legizgalmasabb városainak, valamint erős turisztikai infrastruktúrájának köszönhetően tökéletes helyet biztosítana a Forma 1-nek és rajongóinak. ”

    Stephen Ross, a tervezett verseny mögött álló vállalkozó azt mondta: „Miami egy első osztályú globális város, a Formula 1 pedig egy első osztályú globális márka. Miami városával és Miami-Dade megyével együttműködve biztos vagyok benne, hogy egy újabb globális eseményt tudunk létrehozni, mely a világ minden tájáról érkező emberek célállomása lesz, és Dél-Floridának gazdasági értéket teremt.”

    Ross korábban egy rivális ajánlat mögött állt, hogy megvásárolja a Formula 1-et, amikor a Liberty Media átvette a sportot a korábbi tulajdonos CVC-től.

    Az F1 potenciális érkezése ellen már felszólalt néhány helyi csoport, akik újságokban hirdetéseket adtak fel, arra ösztönözve a várost, hogy ne támogassák a versenyt. Az F1-es futamra tervezett lehetséges útvonalak között az egyik nagyszabású tervként szerepelt a versenyautóknak a PortMiami alagúton keresztül történő áthaladása.

    Ezt megelőzően, 2015-ben a város már rendezett egy fordulót a Formula E bajnokságban.

  • Hanoi és Miami is F1-es versenyt rendezhet jövőre, talán Buenos Aires is

    Hanoi és Miami is F1-es versenyt rendezhet jövőre, talán Buenos Aires is

    Három új nagydíj is érkezhet az F1-es versenynaptárba a következő évben, mivel Miami és Hanoi is nagyon közel állnak egy szerződéshez. Elviekben Buenos Aires is nagyon szeretne rendezni versenyt, de egyelőre még nem tudták előteremteni ennek az anyagi feltételeit. Az AMuS nagyon is biztos benne, hogy Vietnám fővárosa és a floridai város versenyt rendezhet, és mindkettő utcai verseny lenne.

    Hanoi pályáját a FIA már el is fogadta, több mint 5 km hosszú lesz. Baku jelenlegi kialakítása 6 km, és a Miamiban kialakítandó is 5.2 km lesz, amelynek az inspekciója március végére fejeződhet be.A Forma-1 jelenlegi tulajdonosa, a Liberty Media többször is kijelentette már, hogy szeretnének még egy versenyt Amerikában, jelenleg úgy tűnik, hogy ez lesz az. Az F1 Amerikai Nagydíja idén is, ahogy az utóbbi években az megszokott volt, az Austinban, Texasban került megrendezésre.

    Buenos Airesben feltehetően az Autodromo Juan Carlos Oscar Alfredo Gálvez lenne a helyszín. A pályának összesen 15 különféle kialakítása lehet, és a szervezők azt szeretnék használni, amelyen az Argentin Nagydíjat rendezték 1974-1981 között. Itt viszont komoly átalakítások szükségesek, hogy megfeleljenek a FIA jelenlegi legmagasabb szintű biztonsági előírásainak. Van egy hatalmas kanyar benne, két egy kilométeres szakasz között. Itt kívánna módosítani a FIA, de ezen átalakítás költségeit a szervezőknek kellene kigazdálkodniuk.

  • Miami helyszíneket nézegettek az F1 vezetői

    Miami helyszíneket nézegettek az F1 vezetői

    A Forma-1 vezetői Miamiban jártak, megnézzenek pár potenciális helyszínt egy esetlege városi futamhoz.

    Mióta átvette az irányítást, Chase Carey nem rejtette véka alá, hogy szeretne több futamot az Egyesült Államokban, lehetséges helyszínként pedig felmerült New York, Las Vegas és Miami is.

    A napokban a kereskedelmi vezető, Sean Bratches találkozott Miami polgármesterével, Francis Suarezzel, és a város rendezvényekért felelős igazgatójával, Vicente Betancourt-tal, hogy beszéljenek a lehetőségekről.

    „Elhozták a pályamérnökeiket, hogy nézzék meg az utcákat.” – mondta Betancourt. „Meg kell vizsgálni, hogy működne-e, és mennyi költsége lenne ténylegesen. Szerintem a labda az ő térfelükön pattog.”

    Úgy tudni, hogy Bratches és csapata a Biscayne Boulevard környékén nézelődött, ahol 1983-ban és 2003-ban már rendezett utcai versenyt a CART sorozat.

    Két éve pedig Formula E verseny volt Miamiban.

    Miami azonban figyelmeztette az F1-et, hogy nekik nincs elegendő mennyiségű pénzük a verseny rendezésére.