Címke: Miami Nagydíj

  • Leclerc csalódott magában, miután szinte megismételte korábbi hibáját

    Leclerc csalódott magában, miután szinte megismételte korábbi hibáját

    Charles Leclerc szerint elfogadhatatlan, hogy 24 órán belül kétszer is ugyanott rontott, és csalódott magában a Miami Nagydíj időmérőjén elkövetett hibája miatt. Hozzátette, a futam miatt nem aggódik.

    Charles Leclerc-nek ezúttal sokkal rosszabbul alakult az időmérője, mint egy héttel ezelőtt Bakuban. Bár a Miami Nagydíj kvalifikációján is megszorongathatta volna a Red Bullokat, erre végül nem volt esélye, ugyanis a Q3 hajrájában összetörte az autóját. Ennek következtében csupán a hetedik helyről rajtolhat a futamon.

    Verstappen és Leclerc megrogyott a nyomástól, meglepő rajtsorrend alakult ki

    Az egészben a legbosszantóbb, hogy ugyanott, az 5-6-os kanyarban hibázott, mint a pénteki második szabadedzésen (magyar idő szerint persze annak a szombatra nyúló részében). A monacói pilóta ezúttal valamivel jobban összetörte az autóját, de szerencséjére elég nagy volt a bukótér ahhoz, hogy ne akkora legyen a becsapódás, mint amilyennek az elején kinézett. A kocsiból kiszállva magát ostorozta.

    „Ami elfogadhatatlan, hogy kétszer elkövetem ugyanazt a hibát ugyanabban a kanyarban – fogalmazott a Sky Sportsnak. – Igazán nagyot csalódtam magamban. Az ember nem kereshet mindig kifogásokat az ilyen helyzetekben. A szél nagyon erős volt, igazán nehezek voltak a körülmények, miként az autót sem volt egyszerű beállítani, de én hoztam magam ilyen helyzetbe.”

    Leclerc arra célzott, hogy a Q3-as első körét szintén elrontotta, ezért állt csupán a hetedik pozícióban, és alighanem ez volt az oka annak is, hogy a kelleténél többet kockáztatott. Pedig kiváló körön volt, de az utolsó kanyart elfékezte, ami amolyan láncreakciót indított el. A 25 éves pilóta az írott sajtónak is önkritikusan nyilatkozott.

    „Nagyot csalódtam magamban – idézi a RacingNews365.com. – Ugyanazt a hibát követtem el, mint tegnap, ugyanabban a kanyarban. Tudom, hogy az időmérő az erősségem, és nyilván nagyobb kockázatot vállalok a Q3-ban, ami tízből kilencszer kifizetődik. Ezen a hétvégén viszont kétszer a falnak mentem, ami nem az a szint, ahol lenni akarok. Egyszerűen csak nagyot csalódtam magamban. Az első Q3-as köröm nagyszerű volt, de nincs értelme ezzel foglalkozni, amikor az ember nem fejezi be a kört, és elfékezi az utolsó kanyart. Aztán a másodikban nekimentem a falnak. Nagyon dühös vagyok magamra.”

    Leclerc-nek kifejezetten nehéz dolga lesz a versenyen, hiszen a Ferrarinak eddig nem a gumikezelés volt a legnagyobb erőssége, a középmezőnyből indulva pedig szinte biztosan csatáznia kell azért, hogy javítson a pozícióján. Mindezek ellenére leszögezte, hogy a futamtól nem tart, és attól sem, hogy ott hasonló hibát fog elkövetni, mint az előző két napon.

    „Nagyon kemény vagyok magammal, de tudom, hogy mik az erősségeim, és a másik oldalon mit ad nekem az, hogy ennyit kockáztatok – magyarázta a Ferrari pilótája. – Ez egyszerűen nagyon csalódáskeltő. Előretekintek a versenyre, és biztos vagyok benne, hogy tiszta lappal fogok nekivágni, úgyhogy emiatt nem aggódom.”

  • Hamilton a Mercedes döntését is okolta korai kieséséért

    Hamilton a Mercedes döntését is okolta korai kieséséért

    Lewis Hamilton szerint a Mercedes túlságosan későn küldte őt ki a Miami Nagydíj időmérőjének második szakaszában, és ezért is búcsúzott már akkor. George Russell hízelgőnek tartja saját hatodik helyét, és bízik benne, hogy a futamon jobb teljesítményre lesznek képesek.

    Csalódást keltően alakult a Mercedes számára a Miami Nagydíj időmérője. Már a Q1-ben is voltak riasztó jelek az autó tempóját illetően, ám akkor még mindkét pilótának összejött a továbbjutás, a Q2-t viszont Lewis Hamilton csupán a tizenharmadik pozícióban zárta. Honfitársa részben a szerencsének köszönhetően a hatodik helyről várhatja a rajtot.

    Verstappen és Leclerc megrogyott a nyomástól, meglepő rajtsorrend alakult ki

    Az elsőhöz hasonlóan a második szakasz utolsó köreit is úgy kezdték meg, hogy mindkét versenyző veszélyben volt. Az ifjabbik brit pilóta végül kellő mértékben tudott javítani, ám a hétszeres világbajnok esetében már az első szektor idejéből látszott, hogy erre nem lesz esélye. Miután kiderült, hogy kiesett, a rádióban kijelentette, hogy túl későn engedték ki. Erre később is utalt, ahogyan arra is, hogy a Mercedes ezúttal nem muzsikált túlságosan jól.

    „Nehéz volt – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Nem vagyunk gyorsak, és tökéletes körökre lett volna szükségünk. Nehéz volt felvennünk a ritmust. Az elején problémám volt azzal, hogy az utolsó kanyarban lassú volt az autó, de voltak tűrhető momentumaim, és a Q1 végén úgy gondoltam, hogy a kocsi jó. Az első tíz végén vagyunk. Én voltam az utolsó a legjobb tízből. Próbáltam felmelegíteni a gumikat, de mivel az utolsó autók között voltam, és az utolsó kanyarban mindenki lelassított, nem volt [elegendő] hő az abroncsokban. Amikor az ember gyors, jobban hátradőlhet, nem kell sietnie, tudja, hogy könnyen bejut a Q3-ba. Tudtuk, hogy ötven-ötven százalék esély van, hogy bekerülünk-e a Q3-ba. Jobban kell gazdálkodnunk az időnkkel.”

    Ami Russellt illeti, a mostani Mercedesszel még jónak is mondható a hatodik pozíció, de ha nincs a piros zászló Charles Leclerc balesete miatt, aligha végez ennyire elöl. Az első körök során ugyanis mind a Ferrari versenyzője, mind Max Verstappen hibázott, akik normál esetben gyorsabb körre lettek volna képesek nála. Ezzel az 1-szeres futamgyőztes is tisztában van.

    „Nem feltétlenül mondanám, hogy elégedett vagyok, de természetesen elfogadom az eredményt – fogalmazott. – Ez nagyon hízelgő a mutatott teljesítményünkhöz képest. A Q2-ben tűrhető kört mentünk, és csak a továbbjutásért küzdöttünk. Csak azért, hogy bejussunk a Q3-ba, pedig nem itt kellene lennünk. Sok mindent át kell gondolnunk, és számos kérdést kell megválaszolnunk, de holnap egy új nap kezdődik, nagyon remélem. Az a jellemző ránk, hogy van egy jó autónk a versenyre, amely szombaton rossz. Meg kell próbálnunk megelőzni a Haast, majd a Ferrarit.”

    Forma-1, George Russell, Mercedes, Miami Nagydíj 2023, szombat
    Russell hízelgőnek tartja a hatodik helyet (Fotó: Sulay Kelly/Mercedes)

    Russell arra utalt, hogy az elmúlt bő két évben a Mercedes általában jobban viselkedik a futamon, mint az időmérőn. Amennyiben ez most is így lesz, akkor valamelyest bizakodhat, hiszen a közvetlenül előle rajtoló Kevin Magnussen, illetve Pierre Gasly papíron gyengébb autóban ül, mint ő, a harmadik helyről induló Carlos Sainz Ferrarijának pedig általában az egykörös tempója az erősebb.

  • Verstappen és Leclerc megrogyott a nyomástól, meglepő rajtsorrend alakult ki

    Verstappen és Leclerc megrogyott a nyomástól, meglepő rajtsorrend alakult ki

    Hiába tűnt úgy, hogy Verstappen simán megkaparintja a pole pozíciót a Miami Nagydíjra, a körülmények összejátszottak ellene. Sergio Pérez indul az élről Fernando Alonsót és Carlos Sainzot megelőzve.

    A Q1 hatalmas tűzijátékot hozott az utolsó percben, mert az újraaszfaltozott pályán nagyon gyorsan javult a tapadás, és a mezőny nagy részének tepernie kellett, hogy ne kerüljön a kiesőzónába. Egy ideig a Mercedest is fenyegette a csúfság, hogy fennállása során először mindkét autóját elveszti az első felvonásban, de Lewis Hamilton és George Russell hozta a kötelezőt, ellentétben Lance Stroll-lal, aki az Aston Martinnal az öt leglassabb pilóta között találta magát. A McLarenek csak átmenetileg menekültek el a kiesőzónából, végül visszahullottak oda, ugyanúgy, mint Cunoda Juki és Logan Sargeant.

    Figyelemre méltó, hogy a 2. helyezett Sainz és az utolsó Sargeant között 1 másodperc sem volt a különbség, ennyire összesűrűsödött a mezőny Verstappen mögött.

    A hollandhoz kicsit közelebb lopóztak a riválisok a Q2-ben, amelynek legnagyobb meglepetését Hamilton szolgáltatta azzal, hogy csak 13. lett, tehát kiesett. Az utolsó körében megcsúszott az első kanyarnál, ezért esélye sem volt behozni a lemaradását. Vele együtt Alexander Albonnak, Nico Hülkenbergnek, Csou Kuan-jü-nek és Nyck de Vries-nek ért véget az időmérő ekkor.

    A Q3 elején Verstappen nehéz helyzetbe hozta magát, mert a köre elején a lendületes íveken megcsúszott (bizonyára a feltámadó széltől), és a második kísérletére maradt (volna), hogy átvegye az 1. helyet. Csakhogy arra nem került sor, ugyanis Charles Leclerc a pénteki naphoz hasonlóan megint a falban kötött ki, miután az első próbálkozásakor ő is elrontotta az egyik féktávot.

    Egyből érezhető volt, hogy necces lesz újraindítani az edzést úgy, hogy mindenki időben felérjen a rajt/célvonalhoz a gyorskör megkezdéséhez, s miután meglengették a piros zászlót, szinte egyből eldőlt, hogy nem indítják újra a kvalifikációt.

    A legfontosabb pillanatokban nem hibázók közül Pérez futotta meg a legjobb időt Alonsót és Sainzot megelőzve. Leclerc a 7., Verstappen a 9. helyről indul, és szokatlanul jó rajtpozíciót szerzett Kevin Magnussen (4.) és Pierre Gasly (5.).

    A Miami Nagydíj időmérőjének végeredménye

     

  • Horner és Wolff szerint nem a pénzügyek jelentik a legnagyobb akadályt egy 11. csapat előtt

    Horner és Wolff szerint nem a pénzügyek jelentik a legnagyobb akadályt egy 11. csapat előtt

    Lassan közeledik a határidő, ameddig a leendő új csapatok beadhatják a jelentkezésüket az F1-nek, a Miami Nagydíjon, a legnagyobb jelölt Andretti otthonában újra elindultak a találgatások.

    Furcsa néven jelentkeztek új csapatnak az F1-be

    Az utóbbi időben fellángoltak a pletykák az új csapatokkal kapcsolatban, és így, hogy az Egyesült Államokba látogat a Forma-1, többet hallani Andrettiék projektjéről is.

    Az amerikai csapat jelezte, hogy amennyiben az az FIA kifogása, hogy az amerikai szériákon meg lehetne kerülni az FIA által kiépített nevelőszériákat, akkor szívesen vennének részt ezek alakításában is, hiszen jelenleg is van juniorcsapatuk.

    https://500miles.hu/f1/az-andretti-f1-en-tulmutato-tervekkel-rendelkezik/

    Még nem tudni, mi lesz erre az F1 válasza, de a sajtótájékoztatón Christian Horner és Toto Wolff már úgy tűnik, előálltak a következő kifogással.

    „Először is, nekünk nincs beleszólásunk ebbe.” emelte ki Toto Wolff.

    „Megkérdeznek minket a témáról és a véleményüket mondjuk el, de nem mi hozzuk meg a döntést. A véleményünk pedig az, hogy nehéz itt a Forma-1-ben jól teljesíteni. Nekünk is sok év kellett hozzá, mire eljutottunk idáig, a Forma-1 sem volt mindig akkora sláger, mint most.

    Bárki is érkezik ebbe bele, valami újat kell nyújtania, hogy nagyobb követőtáborunk legyen. A másik lehetőség, hogy nagyon komoly pénzügyi háttérrel rendelkezzen valaki. Mi, a Mercedes és a Red Bull 100 milliós marketing költségekkel a hátunk mögött ülünk itt.”

    Ehhez képest kollégájához hasonlóan Horner is kiemelte a pénzügyi vonatkozásokat, ám azontúl felvetett egy érdekes kérdést is.

    „Tudjuk, hogy vannak a dolognak pénzügyi vonzatai is, de nem csak ez a probléma. Amilyen irányba fejlődött a sport, ha megnézzük a boxutcát itt, van mondjuk Monacóban és Zandvoortban, akkor hová tennénk egy 11. csapatot?

    Hol lesz helye az extra motorhome-nak, a felszerelésnek és a kamionoknak? Nagyon nehéz lenne megoldani annak fényében, milyen irányba haladtunk az elmúlt években.”

    Legutóbb 2016-ban volt 11 csapat az F1-ben, akkor a Manor Racing volt ott még a rajtrácson a mostani csapatokhoz képest. Akkor azonban sokkal kisebbek voltak az autók, azóta 2017-ben és 2022-ben is koncepcióváltáson esett át a sportág, aminek köszönhetően valóban kevesebb hely maradt a boxutcában.

  • Leclerc kritikaáradatot zúdított a Ferrarira

    Leclerc kritikaáradatot zúdított a Ferrarira

    Charles Leclerc elárulta, hogy mi okozhatta a balesetét a Miami Nagydíj 2. szabadedzésén.

    A délutáni edzés vége felé már mindenki a versenyszimulációit teljesített, amikor a baleset történt. A Ferrari monacói pilótája a 8-as kanyarban veszítette el az uralmát az SF23 felett. A hibát korrigálni tudta, azonban a tempója túl nagy volt, ami miatt a tecpro falba csapódott a Ferrari, aminek a jobb eleje össze is tört. Emiatt pedig van némi jó a rosszban is, mert így a Ferrari új fejlesztéseiben (padlólemez és diffúzor) nem keletkezett kár.

    Leclerc összetörte a Ferrarit a második edzésen

    Leclerc az edzés után adott interjújában elismerte, hogy ő hibázott, mondván a Miamiban található aszfalt nagyon rossz tapadási viszonyokkal rendelkezik, és ha hibázol, akkor hasonló következményekre lehet számítani. A monacói ezen állítását egyébként Nico Hülkenberg első szabadedzésen történt autótörése is alátámasztja, ami hasonló okok miatt történt meg.

    „Nagyon trükkösek a körülmények, mert csakis az ideális íven jó a tapadás” – nyilatkozta Leclerc, akinek az idei szezonja nagyon rosszul indult. – Ha pedig letérsz onnan, akkor nagyon rosszak lesznek a tapadási viszonyok.”

    „Lényegében ez történt: túlmentem egy határon, elveszítettem az autó hátulját és megpróbáltam kijavítani a hibámat, de a rossz tapadási viszonyok miatt nem jártam sikerrel.”

    „Az autó ugyan összetört, de a jobb elejét leszámítva nem történt komolyabb sérülés. Ez a legfontosabb, és a holnapi nap folyamán megpróbálunk majd javítani a helyzetünkön.”

    Leclerc a balesete ellenére a 3. helyen végzett az edzést megnyerő Max Verstappen, illetve a csapattársa, Carlos Sainz mögött. Azonban amíg egy körön ismét jónak tűnik a Ferrari, a versenytempóról ez már nem mondható el. A monacói pilóta szerint menthetetlenül rossz volt a versenyszimulációjuk, és emiatt azt gondolja, hogy ismételten esélytelenek lesznek a Red Bullokkal szemben.

    „Egy körön jók vagyunk, azonban a versenytempóban a Red Bull már megint a saját ligájában játszik, elöl, jó messze a többiektől” – folytatta az 5-szörös futamgyőztes. – Ezen téren még bőven van mit javítanunk, az időmérős tempónk viszont már most jónak számít. Nem hiszem, hogy egy csoda fog történni, és sokkal közelebb fogunk kerülni a Red Bullokhoz.”

    Ezt várja Leclerc a Ferrari első komolyabb fejlesztési csomagjától

  • Alonso odaszúrt az Alpine-nak: A szabadedzés az ő nagy pillanatuk

    Alonso odaszúrt az Alpine-nak: A szabadedzés az ő nagy pillanatuk

    Esteban Ocon egy kissé akadályozta a második szabadedzésen Fernando Alonsót, így a kétszeres világbajnok megjegyzést tett csapatára.

    2022 elején úgy tűnt, hogy a spanyol versenyző és a francia csapat jól kijön egymással, ám miután Sebastian Vettel a visszavonulás mellett döntött, az Aston Martin lecsapott a 41 éves pilótára.

    A felek elmondása szerint a megegyezés gyorsan létrejött, így került Alonso a kanadai-brit istállóhoz. Mindaddig az Alpine nem sejtett semmit, így sokként értő őket a hír, hogy pilótájuk más alakulatnál fog versenyezni 2023-ban.

    Gyorsan be is jelentették Oscar Piastrit a másik autóba, ám az ausztrál versenyző akkor már rég megegyezett a McLarennel.

    Alonso kapcsolata viszont nem csak a csapattal romlott meg, hanem Esteban Oconnal is. A francia 2022 végén úgy fogalmazott, hogy a munka 98%-át ő végezte el, míg a világbajnok csapattársa alig tett hozzá a megoldásokhoz.

    A nem éppen baráti viszonyt ápoló versenyzők Miamiban találkozta a pályán, ahol a francia pilóta a gyors körét autózó 41 éves versenyzőt tartotta fel.

    „Az Alpine-ok a szabadedzésen harcolnak!” – szólt a rádióba a spanyol.

    Chris Cronin, Alonso versenymérnöke a következő választ adta:

    „Ez egy vicc. Gyors körön voltál, és Ocon nem állt félre az útból.”

    A kétszeres világbajnok nevetve így folytatta:

    „Igen, vettem. Ám a szabadedzés az ő pillanatuk, így rendben van.”

  • Hamilton úgy várja a fejlesztéseket, mint a Messiást: Ez olyan volt, mint egy hasba rúgás

    Hamilton úgy várja a fejlesztéseket, mint a Messiást: Ez olyan volt, mint egy hasba rúgás

    Lewis Hamilton a szabadedzések után úgy érezte, mintha „hasba rúgták volna”, így már nagyon várja a fejlesztéseket.

    Ugyan az első gyakorláson a két Mercedes állt az élre, ám a második alkalommal már egy másodperces időkülönbséget halmoztak fel a csillagosok. Lewis Hamilton a hetedik helyen végzett, míg George Russellnek be kellet érnie a 15. pozícióval.

    Az események után a hétszeres világbajnok elmondta, nagyon szükségük van már az újításokra, ugyanis úgy érzi, mintha a tavalyi autót vezetné.

    Az új szabályok nem tettek 2022-ben jót a Mercedesnek, és emellett a pattogással is meg kellett küzdeniük. Ugyan az év végén felzárkóztak, ám 2023-ra ismét veszítettek egy kicsit a lendületükből.

    „Nem vagyunk gyorsak, kész küzdelem van odakint. Rengeteg dolgot kipróbáltunk, az első edzés még jónak tűnt, ám a másodikon megmutatkozott a valódi tempó. Olyan volt, mintha hasba rúgtak volna. Néha nehéz ezt elviselni, de semmi baj, dolgozunk rajta. Átcsoportosítunk, és megpróbálunk változtatni a beállításokon” – nyilatkozta Hamilton.

    A brit versenyző ugyanakkor hozzátette: Bakuban jobb érzés volt vezetni az autót, így még bizakodik a fejlődésben.

    „Talán a hőség vagy jelenlegi egyensúly miatt van. Optimista vagyok, bízok abban, hogy holnap jobb pozícióba tudunk végezni, és talán pár lépéssel előrébb kerülünk. Tavaly nagyon delfineztünk. Úgy éreztem most, mintha az előző évi autóval mennék, így nehéz volt.”

  • Leclerc összetörte a Ferrarit a második edzésen

    Leclerc összetörte a Ferrarit a második edzésen

    A Miami Nagydíj pénteki edzésnapjának vége előtt nem sokkal a falban kötött ki, miközben Max Verstappen megfutotta a legjobb időt.

    A Ferrari pilótája az egyik gyors kanyarnál megcsúszott, majd a bukótéren átszánkázva megrongálta az autója jobb elejét, ahogy a palánkba siklott. Ez okozta a második piros zászlós megszakítást Miamiban az első edzésnapon, a korábbi tréningen Nico Hülkenberg ment falnak.

    Viszonylag sokat hibáztak a pilóták a két egyórás edzésen, de a megpördüléseken, elfékezéseken és a pálya kiszélesítésén túl mások nem tettek kárt az autóban.

    Verstappen közel 4 tizedmásodperc előnnyel végzett az élen Carlos Sainzot és Leclerc-t megelőzve, csapattársa, Sergio Pérez foglalta el a 4. helyet Fernando Alonso előtt. Az erős kezdés után hátrébb estek a Mercedesek, Lewis Hamilton 7., George Russell 15. lett a második gyakorláson.

    Lando Norris újfent jó pozícióba, a 6.-ba vitte a McLarent, és a középmezőny ismét sűrűnek tűnt, a jelek szerint nagy harc alakulhat ki már a Q2-be jutásért is.

    A Miami Nagydíj második edzésének végeredménye

  • Többen megelőzték az új festésű Red Bullt Miamiban

    Többen megelőzték az új festésű Red Bullt Miamiban

    A második Miami Nagydíjra száraz időben, de igen forró, nagyságrendileg 50 fokos aszfalton kezdték meg a felkészülést a csapatok. Hülkenberg kiválóan ment, de megrongálta az autóját.

    Sokáig Max Verstappen birtokolta az 1. helyet, de az utolsó percekben a Mercedesek és Charles Leclerc is megelőzte, míg Sergio Pérez nem virított úgy, mint múlt hétvégén, csak a mezőny második felében végzett az első tréningen.

    Pedig a hétvége első nagy vesztesének az élen záró George Russell tűnt, aki egyből panaszkodott a kormányzásra, és a probléma kijavításáig nagyon sok időt vesztett. Mint kiderült, egy tesztalkatrész okozta a kínlódását, ezt kellett kivennie a Mercedesnek, de ezt követően a jelek szerint gyorsan megtalálta a ritmust.

    Beütött a Red Bullnál a „Miami Vice”, új festéssel indulnak a hétvégén

    Az edzés fele után az addig meglepően jól teljesítő Nico Hülkenberg karambolozott és piros zászlót okozott, miután megpördült a 3-as kanyarnál. A baleset pillanatában a 2. helyen állt.

    A második gyakorlást 23:30-tól rendezik.

    A Miami Nagydíj első edzésének végeredménye

  • Ezt várja Leclerc a Ferrari első komolyabb fejlesztési csomagjától

    Ezt várja Leclerc a Ferrari első komolyabb fejlesztési csomagjától

    Charles Leclerc szerint a Ferrari első lényegesebb fejlesztési lépcsőjének „pozitív irányba kell elmozdítania” az SF23-at, amivel csökkenthetik a Red Bullokkal szemben lévő hátrányukat.

    A Scuderia csapatfőnöke, Frédéric Vasseur már Bakuban elárulta, hogy Miami-ban fogják majd bevetni az első komolyabb fejlesztési csomagjukat. A nagyobb mértékű újítások pár kisebb változtatás után érkeznek majd, amiket Jeddah-ban és Melbourne-ben vetetettek be a Vörösök.

    Leclerc levelet kapott a PETA-tól a bakui kóbor macska miatt

    A Ferrari abban reménykedett, hogy a tavalyi autójuk finomra hangolásával közelebb kerülhetnek a Bikákhoz 2023-ban. Az olasz istálló növelte az autójának végsebességét, még úgy is, hogy emiatt némi leszorítóerőt veszítettek.

    A Ferrari terve azonban nem jött össze, a hátrányuk tovább nőtt az energiaitalosokkal szemben, miután Adrian Newey és mérnöki stábja remek munkát végzett az RB19 megtervezése során a téli szünetben.

    Leclerc – aki Bakuban mindkét időmérőn le tudta győzni a Red Bullokat, de a versenyen már a nyomukba se tudott érni– a Miami Nagydíj csütörtöki sajtónapján többek között a Ferrari új fejlesztéseiről is beszélt.

    „A jó irányba kell haladnunk” – ismerte el a monacói fiatal, aki nagyon rosszul kezdte az idei szezont. – Nem hiszem, hogy ezt követően már azonnal harcolhatunk velük [Red Bull], de nagyon bízom benne, hogy előrébb tudunk majd lépni az új elemekkel.”

    Az 5-szörös futamgyőztes Leclerc-nek az Azeri Nagydíjon elért 3. helye volt az idei első valamire való eredménye. Az bakui fordulót megelőző 3 versenyen ugyanis 2 kiesése és egy 7. helye volt csupán, amivel eddigi F1-es karrierje legrosszabb startját produkálta.

    Leclerc szerint „az első 3 futam rosszabbul nem is alakulhatott volna a számára” a sok szerencsétlen eset miatt, de „a bakui 3. helyből erőt tudott meríteni”.

    A Ferrari fejlesztései:

    Leclerc félmondata miatt továbbra is van miért aggódnia a Ferrari-drukkereknek