Címke: Miami Nagydíj

  • Begurult a Red Bull, és keményen kiosztotta a Mercedest és az FIA-t

    Begurult a Red Bull, és keményen kiosztotta a Mercedest és az FIA-t

    A Red Bull szerint nem tiszteséges módszerekkel próbálja megakadályozni a sportág, hogy még nagyobb előnyük legyen.

    Az osztrák istálló hátsó szárnya nagyon hatékony lett idén, így a DRS-rendszerükkel szinte átrohannak a mezőnyön. Ám a csapat szerint az előnyüket az FIA „manipulatív” módszerekkel akarta csökkenteni, ezért rövidítették le a DRS-zónákat Bakuban és Miamiban.

    A versenyzők nem örültek ennek a döntésnek, ugyanis az Azerbajdzsáni Nagydíjon alig tudták egymást követni és a másikat megelőzni. Ugyan Floridában már jobb volt a helyzet, viszont a Red Bull fölényével és az autók közötti nagy különbségekkel nem tudtak mit kezdeni a pilóták.

    helmut marko
    Helmut Makro – Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Racingnews365.com információi szerint az FIA ki fogja kérni a versenyzők véleményét a lerövidített DRS-zónákról és annak negatív hatásairól. Ugyanakkor Helmut Marko úgy véli, egyértelműen a Red Bull ellen intéztek támadást, ezért igazságtalannak tartja a korábbi döntéseket.

    „Az előzés mindig nehéz volt, különösen akkor, amikor a DRS-zónákat lerövidítették. Természetesen tudjuk, hogy miért történik ez…Abba kell hagyni a manipulatív trükkök általi beavatkozást. Milyen érdekes, hogy pont a Mercedes nyögi ezt a legjobban. Évekig ők rendelkeztek a legjobb motorral, és sokkal nagyobb volt az előnyük, mint most nekünk. Ám amikor egymást követő években is bukott koncepciót raknak össze, akkor érdemesebb lenen talán azzal foglalkozniuk” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó.

  • Russell szerint „ez a sportág szégyene”, Hamilton úgy véli, évekig unalmas lesz az F1

    Russell szerint „ez a sportág szégyene”, Hamilton úgy véli, évekig unalmas lesz az F1

    A Forma-1 nagy hangsúlyt fektetett a show-ra és a versenyt körül ölelő eseményekre Miamiban, ám a főattrakció korántsem volt izgalmas. Lewis Hamilton szerint még évekig ez lehet a tendencia.

    Az 1 hónapos szünet után szinte mindenki várta a bakui versenyt, ugyanis a pálya az elmúlt években tartogatott izgalmakat. Ám idén unalomba fulladt a sprinthétvége, és Miami sem szolgáltatott jobb show-t. Ugyan előzések történtek a vasárnapi futamon, ám a Red Bull és Max Verstappen dominanciája, valamint a többiek lemaradása nem hozta lázba a közönséget.

    A verseny után a Red Bull örült annak, hogy versenyzői fair módon harcoltak az első helyért, ám az osztrák csapaton kívül csak az Aston Martin lehetett igazán boldog.

    A Ferrari egy kudarcokkal és kérdéssekkel teli napot zárt, míg a Mercedes ugyan sikeresen kármentesített, de az autóját továbbra sem tudja megfejteni. A közönség kifütyülte Max Verstappent, míg a többiek a megoldáson törték tovább a fejüket.

    „Olyan messze vannak mindannyiunktól (Red Bull), hogy néha elgondolkodom azon, mindent beleadnak-e, vagy még van valami a tarsolyukban? Ez a sportágra nézve szégyen, viszont gratulálni kell nekik, hiszen remek munkát végeztek” – foglalta össze a gondolatait George Russell.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton – Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas

    A hétszeres világbajnok szerint komoly problémával találta szembe magát idén az F1. A sportág népszerűsége az elmúlt években megnőtt, ám az új közönséget nem feltétlenül tudják megtartani, ha nem történnek izgalmak a pályán.

    „Nem az én dolgom meggyőzni az embereket arról, hogy nézzenek egy sportágat. Én nem nézem, így számomra nem unalmas. Ám meg tudom érteni, hogy a szurkolóknak nem olyan izgalmas ez, mint az NFL vagy az NBA. Az F1 megpróbálta közelebb hozni egymáshoz a csapatokat, de úgy látszik, ez nem működik. Olyan keményen dolgozunk, ahogy csak tudunk annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk hozzájuk és visszavágjunk. Ám sajnálatos módon még mindig nagy különbségek vannak a csapatok között. Nem tudom mi lehetne a megoldás a jövőre nézve, de alkalmazkodnunk kell ezekhez a szabályokhoz” – osztotta meg álláspontját Hamilton.

  • Alonso aggódik a Red Bull miatt: Elég könnyű győzelem volt ez nekik

    Alonso aggódik a Red Bull miatt: Elég könnyű győzelem volt ez nekik

    Fernando Alonso reméli, hogy ha Max Verstappen legközelebb is hátrébb indul, akkor a többiek jobban megnehezítik majd a dolgát.

    A szombati időmérőn nem volt a hollandnak szerencséje. Az Q3-ban az első próbálkozásnál hibázott a gyors körén, míg javítani már nem tudott, mert Charles Leclerc ismét közelebbről megnézte a gumifalat. Így a 9. helyről vágott neki a tegnapi futamnak a holland pilóta, és úgy jött át a mezőnyön, mint kés a vajon.

    Fernando Alonso korábban azt jósolta, hogy a 25. körben éri utol a 25 éves versenyző, ám Verstappen már 15 kör eltelte után megkerülte a spanyolt.

    A 41 éves pilóta szerint a Verstappen-Red Bull kombináció előnye aggasztó, így reméli, hogy közelebb azért jobban meg tudják nehezíteni a páros dolgát.

    „Nagyon nehéz őket hátul tartani. Reméltem, hogy kialakul majd egy DRS-vonat előtte, és így nehezebb lesz a dolga, de ő csak lépkedte át az autókat. Még csak DRS távolságban sem voltak az előtte lévő srácok. Némileg túl könnyű volt ez neki. Remélhetőleg legközelebb azért jobban meg tudjuk nehezíteni a dolgát” – nyilatkozta a futam után az Aston Martin versenyzője.

    Alonso a senki földjén autózott Miamiban, mivel a Red Bullokkal nem tudta tartani a lépést, míg a többiek leszakadtak mögötte. Így a körözgetés közepette inkább a kivetítőt figyelte, és csapattársának szurkolt.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    „Kicsit magányos voltam. Elől semmi dolgom nem volt a Red Bullokkal, de hátul is elég nagy volt az űr mögöttem. A 11-es kanyarban itt elég nagy kivetítő van, így figyeltem ott egy kicsit a versenyt. Láttam néhány megmozdulást Lance-től az 1-es kanyarban, élveztem az egészet. Ám azt nem tudtam, hogy melyik pozícióért küzd.”

    A kétszeres világbajnok továbbá nevetve elmagyarázta azt is, mi is volt a verseny elején az „A terv -12” üzenet:

    „Volt egy A és egy B tervünk, és én összekevertem őket. Az a -12 nem az volt, amire én gondoltam. Bocsánatot kértem a csapattól néhány másodperccel később, ők megértették mire gondoltam és nevettek. A -12 nem igazán jöhetett volna ki, mert akkor már túlmentem.”

  • Verstappent kifütyülte a közönség Miamiban: Én viszem a trófeát, ők meg hazamennek

    Verstappent kifütyülte a közönség Miamiban: Én viszem a trófeát, ők meg hazamennek

    Max Verstappen nem csinált nagy ügyet abból, hogy a pódiumon füttykoncert fogadta Miamiban.

    A holland versenyző a 9. helyről rajtolt, ám a 15. körben már a második helyen autózó Fernando Alonsót előzte meg. A 25 éves pilóta nagyon erős szakasz produkált a keménykeverékű abroncsokon, így a végén könnyedén előzte meg csapattársát, és szerezte meg az első helyet.

    Ugyan Miamiban történtek előzések a pályán, ám a Red Bull fölénye és a többiek harca az abroncsokkal, nem egy szórakoztató futamot mutatott a szurkolóknak. Így, mikor a Red Bull világbajnokát szólították a színpadra, a közönség kifütyülte a versenyzőt.

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Chris Graythen/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappen hallotta a fogadtatást, ám állítása szerint nem különösebben hatotta meg a reakció. A kétszeres világbajnok úgy véli, ha valaki sokat van az élen, akkor egy idő után normális, hogy ilyen dolgokkal kell szembe néznie.

    „Úgy vélem, ha én autóznék hátul, akkor senki sem reagált volna így, igaz? Ez normális, ha a nyersz és a közönségnek ez nem tetszik. Amíg az élen vagyok, addig nem okoz számomra ez különösebb gondot. Én hazaviszem ezt a trófeát, ők meg hazamennek, és egy szép estét tölthetnek el” – nyilatkozta a futam után Verstappen.

  • Verstappen nyerte a Red Bullok csatáját Miamiban

    Verstappen nyerte a Red Bullok csatáját Miamiban

    A Red Bull pilótája, Max Verstppen nagyszerű versenyzést követően nyerte meg a Forma-1 történetének 2. Miami Nagydíját. A holland klasszis a 9. helyről rajtolva gázolt végig a mezőnyön, és növelte tovább előnyét az összetett pontversenyben.

    A pole-ból induló Sergio Pérez meg tudta tartani a vezető pozícióját, és az élmezőnyben egyedül Kevin Magnussen bukott pozíciót Pierre Gaslyval, George Russell-lel és Charles Leclerc-rel szemben. A kemény gumikon induló Max Verstappen is meg tudta tartani a 9. helyét, miután vissza tudta előzni Esteban Ocont.

    Az élen Pérez azonnal egy másodpercen kívül tudott kerülni Alosnóval szemben, akit Sainz, Gasly és Russell üldözött. Leclerc és Magnussen csatákának legnagyobb győztese Verstappen lett, aki a 4. körben a célegyenesben mindkettőjüket meg tudta előzni.

    A 6. körre Alonso elkezdett lemaradni Péreztől, és Sainz fel tudott zárkózni rá, aki így DRS-sel támadta őt. Az állítható hátsó szárnynak köszönhetően Gasly is tapadt a spanyol duóra. Russellnek pedig Verstappen ellen kellett védekeznie, aki körről körre szórta a lila szektorokat. A holland a 8. körben előzni is tudott, miután be tudott vetődni a Mercedes mellé a hátsó egyenes féktávján. Egy körrel később Gasly is a regnáló bajnok áldozatává esett, és mellette Russell is át tudta ugrani a franciát a szemfülességének köszönhetően.

    Lewis Hamilton horror hétvégéje tovább folytatódott, mivel a hétszeres világbajnok egy DRS-vonatba keveredett, ami miatt nem tudott elmozdulni a 13. helyről. Eközben Leclerc és Magnussen kezdett el csatázni, aminek köszönhetően Ocon is fel tudott zárkózni rájuk.

    Verstappen a 14. körben már a 3. helyen haladt, miután Sainzot is kikerülte. A holland pár pillanattal később már Alonsót is üldözőbe vette, majd egy kör múlva meg is előzte őt. A 37-szeres futamgyőztes ezt követően Pérez nyomába eredhetett.

    Az élmezőnyből Leclerc és Russell állt ki először friss Pirellikért a 18. körben. Egy körrel Sainz is kiállt, amivel alávágott Alonsónak. A Ferrari pilótája azonban forgalomba jött vissza a pályára, de Hamiltonon gyorsan át tudta rágni magát. Az élen álló Pérez a 21. körben váltott keményekre, és ennek köszönhetően Verstappen már az élen haladt.

    Az Aston Martinnál jól tették, hogy nem reagáltak Sainz kiállására, mert a spanyol kapott egy 5 másodperces büntetést, miután túl nagy sebességgel hajtott be a bokszutcába. A spanyolok kétszeres világbajnoka a 25. körben cserélte le a kerekeit, és ugyan Sainz átugrotta őt, de az 5 másodperces büntetését még nem töltötte le. A 32-szeres futamgyőztes pár kör múlva csatába is bonyolódott a honfitársával, és a 27. körben maga mögé is utasította őt.

    Russell nagyon elemében volt, és nagyon közel tudott kerülni Sainzhoz, majd a 37. körben simán meg tudta előzni őt a 9-es kanyarban. Leclerc-nek pedig 38 kör kellett ahhoz, hogy megelőzze Magnussen Haasát, aki számtalan alkalommal viccelte meg őt.

    Az élen egész futamon pokoli tempót diktáló Verstappen a 46. körben állt ki friss kerekekért, és ugyan Pérez mögé jött vissza a pályára, de a hátránya mindössze 1 másodperc volt. A holland pilóta a 48. körben át is tudta venni a vezetést, kihasználva a frissebb gumijai tapadását.

    Az utolsó körökben a Gasly, Leclerc, Hamilton trió csatája volt még érdekes. Az Alpine pilótája az 54. körben 2 pozíciót is veszített, és ezután Hamilton és Leclerc küzdött meg egymással a 6. helyért. A hétszeres világbajnok pedig nem sokat gondolkozott, könnyen ki tudta fékezni a Ferrari monacói pilótáját.

    A futam végéig már nem változott a sorrend: Verstappen nyert Pérez és Alonso előtt. További pontszerzők: Russell, Sainz, Hamilton, Leclerc, Gasly, Ocon és Magnussen.

  • Teljesen el van veszve a Mercedes- Wolff lesújtóan nyilatkozott

    Teljesen el van veszve a Mercedes- Wolff lesújtóan nyilatkozott

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff „elfogadhatatlannak” tartja a csapata folyamatos teljesítmény ingadozását.

    A brackleyi-i istálló nagyon jól indította a hétvégét Miamiban, miután az első szabadedzésen kettős sikert arattak. Azonban George Russellnek és Lewis Hamiltonnak is hamar le kellett szállni a Földre, ugyanis az időmérőn utóbbi versenyző már a Q2-ben elvérzett. A fiatal britugyan be tudott jutni a Q3-ban, de ott csak a 6. rajthelyet tudta megszerezni magának.

    Verstappen és Leclerc megrogyott a nyomástól, meglepő rajtsorrend alakult ki

    Az előbb leírtak után pedig nem csoda, hogy Wolff nagyon nehezen tudott bármit is mondani a stuttgarti márka jelenlegi helyzetére.

    „Pont ugyanott tartunk most, mint a tavalyi Miami Nagydíjon” – fogalmazott az osztrák szakvezető. – Az autó valamivel jobb, mint 2022-ben volt, de ez sovány vigasz a számunkra. Tavaly nagy probléma volt az autó egyenesben való rázkódása, de idénre ez eltűnt, szóval ez az egyetlen pozitívum.”

    „Nem vagyunk elég gyorsak, és ötletünk nincsen, hogy mi lehet a probléma. Az egyik edzésen még miénk az első két pozíció, majd az időmérőn csak a 6., illetve a 13. helyen lettünk rangsorolva. Ez a tény egyszerűen elfogadhatatlan.”

    Wolff szerint a W14 „nem számít egy rossz autónak”, viszont „nem is tartozik a jobbak közé.” Ebből kifolyólag már mindenki nagyon várhatja az imolai hétvégét, ahová az Ezüst Nyilak rengeteg új fejlesztéssel érkeznek majd meg, aminek köszönhetően át fog alakulni a W14.

    A Mercedes osztrák csapatfőnöke szerint az lesz az újítások legfontosabb feladatai, hogy „új alapokra helyezzék a W14-et”, és hogy „a kérdőjeleket ki tudják venni az egyenletből”, ami az autó problémás területeit illeti.

    Hamilton a Mercedes döntését is okolta korai kieséséért

  • Nem Leclerc balesete, hanem az FIA furcsa döntése pecsételte meg végleg Verstappen sorsát

    Nem Leclerc balesete, hanem az FIA furcsa döntése pecsételte meg végleg Verstappen sorsát

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, amennyiben a versenyirányítás azonnal megszakítja a Miami Nagydíj időmérőjét, úgy Max Verstappennek lett volna még esélye a javításra. A címvédő elmondta, mi az egyetlen dolog, ami megakadályozhatja az előrejutását a futamon.

    Bár Max Verstappen tűnt a pole pozíció egyértelmű esélyesének a Miami Nagydíj időmérője előtt, a holland pilóta csupán a kilencedik helyről kezdheti meg a futamot. Mindez elsősorban saját maga, illetve Charles Leclerc hibájának köszönhető: a címvédő elrontotta az első mért körét a Q3-ban, a végén pedig a monacói versenyző összetörte a Ferrarit, aminek következtében megszakították a kvalifikációt, majd kisvártatva véget is vetettek annak.

    Verstappen és Leclerc megrogyott a nyomástól, meglepő rajtsorrend alakult ki

    Ugyanakkor a végső csapást nem a baleset jelentette Verstappen számára, hanem a versenyirányítás érthetetlennek tűnő várakozása. Miután ugyanis Leclerc becsapódott a falba, 22 másodperc telt el, mire érvénybe lépett a piros zászló. Ekkor már csak 1:36 másodperc volt hátra, ami legfeljebb néhány versenyzőnek lett volna elég, hogy teljesítse a kivezető kört, amely persze számukra sem lett volna ideális, így a leintés ebből a szempontból érthető, ám a várakozás már kevésbé.

    „Ha azonnal megállítják, akkor [Verstappen] esetleg körbeérhetett volna – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak. – Ezért okozott nehézséget, hogy [korábban] nem autóztunk jó kört. Checo [Sergio Pérez] megcsinálta, remek volt az első kör, szóval örülök a pole-nak, csak bosszús vagyok, hogy nincs mindkét autónk az élen. Maxnak sok a tennivalója.”

    Pérez karrierje harmadik rajtelsőségét szerezte meg Miamiban, miután ő nem hibázott a Q3 elején. A brit szakember méltatta a mexikói versenyzőt, és hozzátette, szerinte ennél is többre lehetett volna képes. „Ez lenyűgöző – fogalmazott Horner. – Nagyszerű első kör volt, és szerintem megvolt benne a potenciál, hogy ennél is gyorsabban menjen.”

    A szombati nap folyamán viszonylag sok volt a hiba a versenyzőktől, még akkor is, ha ez adott esetben csak az autó megbicsaklását jelentette. Ennek oka alighanem az volt, hogy péntekhez képest felerősödött a szél, ami megzavarta a pilótákat. Horner szerint benne van a pakliban, hogy Verstappen és Leclerc esetében is ez játszott szerepet. „Mindannyian küszködtek, a szél felerősödött – jelentette ki. – Nem tudom, hogy ez okozta-e Max és Charles [hibáját], ugyanakkor kezdett trükkössé válni. [Pérez] jó kört ment, és megszerezte a pole-t, amit megérdemelt.”

    Verstappennek így a középmezőnyből kell nekivágnia a versenynek, de Dzsiddában megmutatta, hogy a második helyre így is könnyedén fel tud zárkózni, hiszen a Red Bull versenytempója messze jobb a többiekénél. A 25 esztendős pilóta azonban egy dolog miatt aggódik, persze azon túl, hogy a rajtnál esetleg balesetbe keveredik.

    „Kicsit nehezebb lesz, de az autónk tempójának köszönhetően elég gyorsan előre tudunk majd jutni – jelentette ki. – Remélem, hogy nem alakul ki DRS-vonat, mert akkor bajban leszünk. Kissé trükkös lesz [az előzés], de a legtöbb az utolsó kanyarban lesz, vagy legalábbis nagyon közel leszünk [az előttünk lévőhöz], és talán az egyesben fog összejönni, de majd meglátjuk.”

  • Alonso az időmérő után is belerúgott egyet az Alpine-ba

    Alonso az időmérő után is belerúgott egyet az Alpine-ba

    Fernando Alonso teljes mértékben meg volt elégedve a Miami Nagydíjon megszerzett 2. rajthelyével. A kétszeres spanyol világbajnok pedig ismét megragadta a lehetőséget, hogy beszóljon egykori munkaadójának, az Alpine-nak.

    A 32-szeres futamgyőztes rajtolhat majd a mai futamon Sergio Pérez mellől az első sorból, miután Charles Leclerc ismét megtörte az autójét az utolsó körös próbálkozásán, ami miatt már senki nem tudott javítani az idején.

    Verstappen és Leclerc megrogyott a nyomástól, meglepő rajtsorrend alakult ki

    Ez a fajta jó eredmény meglepő is volt az Aston Martintól, ugyanis a Zöldek a 3. szabadedzésen mindkét autójukkal a legjobb 10-en kívül végeztek, és szinte egyáltalán nem látszódott az eddig mutatott jó formájuk.

    „Egy remek időmérőn vagyunk túl” – értékelt Alonso az időmérőt követően. – A 3. szabadedzés nehéz volt a számunkra, mert kipróbáltunk egy más fajta beállítást, ami nagyon nem jött be. Azonban az időmérőn életre kelt az autó, miután visszaálltunk a normális beállításra.”

    „Nagyon elégedett vagyok a 2. helyemmel, és majd meglátjuk, hogy innen rajtolva mire leszünk képesek a verseny folyamán.”

    Alonso még a tavalyi Magyar Nagydíj előtt döntött úgy, hogy elhagyja az Alpine-t az Aston Martin kedvéért. A franciáknál rengeteg technikai meghibásodása volt a szezon során, ráadásul számtalan alkalomszor került összetűzésbe a pályán a csapattársával, Esteban Oconnal.

    A spanyol klasszis döntése azonban kifizetődött, mert a silverstone-i istálló sokkal jobb autóval rendelkezik az franciákhoz képest, és a 2 fél közötti csipkelődés most is folytatódott.

    „Mindig keményen dolgoztam, és motiváltam mindenkit, de soha nem állt mögöttem a csapat, egyáltalán nem hittek bennem” – folytatta Alonso, aki ezzel a mondandójával az egykori kenyéradójára célzott.

    „Nem hittek abban, hogy jól be tudom lőni az autó beállításait, és az autóm sosem volt igazán gyors. Én soha nem változtattam semmin, azonban itt az Aston Martinnál minden megváltozott, és nagyon jól érzem magam itt.”

    Alonso odaszúrt az Alpine-nak: A szabadedzés az ő nagy pillanatuk

  • A Hamiltonnal való incidens ellenére megtarthatja rekordot jelentő helyezését a Haas pilótája

    A Hamiltonnal való incidens ellenére megtarthatja rekordot jelentő helyezését a Haas pilótája

    Kevin Magnussent nem büntették meg a Miami Nagydíj időmérőjét követően, miután felmerült, hogy feltartotta Lewis Hamiltont. A Haas versenyzője lelkesen várja a futamot, amely a csapat történetében is mérföldkőnek számít.

    Bár kellett hozzá némi szerencse, hiszen Max Verstappen és Charles Leclerc sem hozta ki magából, illetve autójából a maximumot, Kevin Magnussennek a Miami Nagydíj időmérőjén elért negyedik helye így is dicséretre méltó. A szép eredményt azonban egy ideig veszélyben érezhette, ugyanis a sportfelügyelők beidézték őt egy korábbi eset miatt.

    Verstappen és Leclerc megrogyott a nyomástól, meglepő rajtsorrend alakult ki

    Még a Q1-ben történt, hogy Lewis Hamilton utolérte Magnussent a 17-es kanyar előtt, és kis híján nekiment. Az eset azért volt furcsa, mert a hétszeres világbajnok sem volt mért körön, és vélhetően csak azért vette észre későn a Haast, mert valamit a kormányon babrált. A Mercedes pilótájának hirtelen kellett irányt váltania, aminek következtében megsérült az első szárnya, de miután mindkét érintettet meghallgatták, nem büntették meg a dán versenyzőt.

    „A két autó közötti váratlanul nagy sebességkülönbség azt eredményezte, hogy a 44-es autónak [Hamilton – a szerk.] kitérő manővert kellett végrehajtania, hogy elkerülje az ütközést – olvasható a közleményben. – Tekintettel arra, hogy egyik autó sem volt gyorskörön, valamint arra, hogy a 20-as autó [Magnussen – a szerk.] előtt egy másik lassú autó volt, úgy ítéltük meg hogy egyik versenyző sem vezetett veszélyesen. Figyelembe véve, hogy nem voltak gyorskörön, egyikük esetében sem volt szó akadályozásról. Ezen körülmények között úgy döntöttünk, hogy nem teszünk további lépéseket.”

    Magnussen így a negyedik helyről rajtolhat, ami saját maga esetében csúcsbeállítás, a Haasnál pedig rekorddöntés. Az amerikai istálló ugyanis még soha nem kezdhetett meg a második sorból egy versenyt, hiszen a tavalyi Sao Pauló-i Nagydíjon elért pole pozíció a sprintfutamra vonatkozott. Mindezt ráadásul egy számukra kiemelten fontos helyszínen sikerült elérni.

    „Nagyon elégedett vagyok ezzel [az eredménnyel] – fogalmazott a 30 éves versenyző. – Nagyszerű, hogy az Egyesült Államokban, a Miami Nagydíjon, a hazai közönség és a névadó szponzorok előtt ilyen eredményt tudunk felmutatni. Az időmérőért természetesen nem jár pont, de tudjuk, mennyire jó érzés egy jó kvalifikációt teljesíteni. Nagyon szórakoztató volt, és ez remélhetőleg egy kicsit mindenkit felpörget [a futamra].”

    Magnussen eddig mindössze egyetlen pontot szerzett a szezon folyamán még Szaúd-Arábiában. Bár most sem lesz könnyű dolga, azért reméli, hogy ezt a pozíciót sikerül jó helyezésre váltania a futamon. „Bízom benne – válaszolta arra a kérdésre, hogy véghez vihet-e valami különlegeset. – [A szabadedzésen] volt egy jó hosszú etapunk. Nagyon jól éreztem magam az autóban a magas üzemanyagszinten. Örülök, hogy a negyedik helyről indulhatok, nagyon fel vagyok dobva.”

  • Verstappen magára dühös, de szerinte a Red Bull is dönthetett volna másképp

    Verstappen magára dühös, de szerinte a Red Bull is dönthetett volna másképp

    Max Verstappen dühös a Miami Nagydíj időmérőjének utolsó szakaszában elkövetett hibája miatt. A holland pilóta ugyanakkor hozzátette, utólag belegondolva a csapat is hozhatott volna más döntést.

    A Miami Nagydíj időmérőjének utolsó szakasza előtt nehezen lehetett elképzelni, hogy kicsavarják Max Verstappen kezéből a pole pozíciót. A holland pilóta azonban nemhogy nem lett első a kvalifikáción, hanem csak az ötödik sorból, egészen pontosan a kilencedik helyről indulhat. Az élről ráadásul csapattársa és egyben bajnoki riválisa, Sergio Pérez várhatja a piros lámpák kialvását.

    A címvédő magabiztosan teljesítette a Q1-et és a Q2-t, ám a Q3-ban hibázott, ezért megszakította a körét, majd visszatért a bokszba, hogy aztán annak rendje és módja szerint a hajrában ismét próbálkozzon. Ezt a körét azonban már nem fejezhette be, ugyanis Charles Leclerc összetörte az autóját, aminek következtében megszakították az időmérőt, majd nem sokkal később véget is vetettek neki.

    „Természetesen sajnálatos [a piros zászló], de mindenekelőtt nem volt mért körünk, ami az én hibám – idézi az Autosport Verstappent. – Extrém nehezek voltak a körülmények. A hatosból a hetes kanyarba [menet] kicsit lecsúsztam az ideális ívről, alulkormányzottá vált az autó, és egyszerűen nem tudtam visszamenni az ideális ívre, úgyhogy félbeszakítottam a körömet.”

    Verstappen számára kifejezetten bosszantó lehet az időmérő végkifejlete, már csak azért is, mert a Q2-ben futott körével is megszerezte volna a pole pozíciót, a Q3-ban pedig alighanem tovább gyorsult volna, ha nem hibázik. Ám hibázott, és városi pálya lévén ilyenkor előfordulhat, hogy az embernek nincs több dobása, és ezúttal nem volt szerencséje.

    „Ezután természetesen szükség van egy kis szerencsére, és reménykedni kell abban, hogy nem lesz piros zászló – folytatta. – Amikor pedig az ember így próbál gondolkodni, akkor persze, hogy megtörténik, ami kissé dühítő. Az egész hétvégén igazán gyorsak voltunk, a Q2-es köröm is jó lett volna a pole-ra a Q3-ban. Ez önmagában megmutatja, hogy nagyon gyors az autónk, de össze kell rakni a kört, és amikor számított, mi nem tettük ezt meg. Ez kissé frusztráló az én oldalamról.”

    Amellett, hogy Verstappen kétségtelenül hibát követett el, a Red Bull szempontjából is érdemes megvizsgálni a történteket. A történtek, illetve a holland pilóta tempójának ismeretében ugyanis könnyen lehet, hogy érdemes lett volna korábban visszaengedni őt a pályára, hogy ne másoktól függjön a sorsa. A 25 éves versenyző egyetért ezzel a felvetéssel, de továbbra is magát okolja elsősorban.

    „Visszatekintve igen, hamarabb is kimehettünk volna, de végső soron én hibáztam, amit előre nem tervezünk – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. – Ezután az ember persze úgy van vele, hogy »oké, menjünk kicsit korábban, így talán tiszta körünk lehet«. Több autót is jócskán megelőztem, de az ember nem számít arra, hogy az egyikük azonnal elszáll. Ez egy utcai pálya, az ilyen dolgok megesnek. Ezért dühítő ez egy kicsit. Tudom, hogy könnyen megtörténik, mindannyian a határon vagyunk, egy apró hibától az ember azonnal elszállhat. Velem is ez történt, de az ember mindig a tökéletességre törekszik, nem igaz?”

    A Red Bull tempóját és az előző futamokat látva Verstappen a második helyig könnyen feljöhet, amennyiben a rajtot megússza baleset nélkül. Pérezzel szemben viszont ismét nehéz dolga lehet, ám a holland versenyző igyekszik optimista maradni. „Még mindig haragszom magamra, de azt is tudom, hogy vasárnap új nap lesz, és sok minden megtörténhet – fogalmazott. – Nem ideális a helyzet, de annak sincs értelme, hogy nagyon mérges legyek. Az ember tanul ebből, és legközelebb jobban csinálja.”