Címke: Miami Nagydíj

  • Verstappen is megszólalt Newey távozásáról

    Verstappen is megszólalt Newey távozásáról

    Nemrég hivatalossá vált, hogy a Red Bull első számú tervezőzsenije, Adrian Newey 19 év után el fogja hagyni Milton Keynes-t. Max Verstappen szerint azonban a brit szakember távoása nem befolyásolja majd őket olyan mértékben, mint azt sokan gondolják.

    Az elmúlt hetek pletykái a héten nyertek hivatalosságot Neweyt illetően, miután a Red Bull egy hivatalos közleményben adta tudtára a nagyvilágnak, hogy a 65 éves brit tervezőzseni 2025 első negyedévében távozni fog a soraiból. A brit szakember oroszlánrészt vállalt abban, hogy az energiaitalos istálló a Forma-1 élcsapatai közé kerüljön. Emellett Sebastian Vettel és Max Verstappen is részben az ő munkásságának köszönheti, hogy a bikások pilótájaként megannyi győzelmet és világbajnoki címet tudtak szerezni.

    Mennyire a távozó Newey érdeme a Red Bull jelenlegi egyeduralma?

    Newey távozása abban az esetben érheti igazán érzékenyen a Red Bullt, ha végül az egyik rivális csapat háza táján kötne ki. A legfrissebb sajtóértesülések szerint a Ferrari lehet befutó a szóban forgó versenyfutásban, de ezen híreket egyelőre érdemes fenntartásokkal kezelni.

    Verstappen a Miami Nagydíj csütörtöki sajtónapján először nyilatkozott a nyilvánosság előtt, és többek között erről a témáról is szót ejtett. A Red Bull holland kiválósága nagyon sajnálja, hogy Newey nem marad velük a jövőben, de ő ezt nem egy tragédiaként éli meg.

    „Természetesen Adrian rendkívül fontos szerepet vállalt a Red Bull sikereiben, de az évek alatt valamilyen szinten megváltozott a szerepköre – árulta el a háromszoros világbajnok, aki eddig mindkét Miami Nagydíjat képes volt megnyerni.

    „Szerintem nagyon sok ember nincs tisztában azzal, hogy mit is csinált ő valójában. Nem azt mondom, hogy nem csinált semmit, de a szerepköre fejlődésen esett át. Rengeteg tehetséges szakember érkezett a csapathoz, akik képesek voltak megerősíteni az egész részleget.”

    „Nyilvánvalóan jobb lett volna, ha marad, mert az ő tapasztalatára minden esetben lehet számítani. Emellett egy nagyszerű embert is tisztelhetünk benne, akivel remekül el lehet beszélgetni, legyen szó bármilyen témáról. Azonban Adrianen kívül más emberek is vannak a technikai gárdában, és én bennük is megbízok maximális mértékben. Az elmúlt években megmutatták, hogy mire képesek, és az autónk részben emiatt volt ennyire domináns.”

    „Lehetséges, hogy kívülről egészen drámaian fest a helyzet, de ha az emberek tudnák, hogy mi történik valójában a csapaton belül, akkor rájönnének, hogy igazából nem is az.”

    A holland 58-szoros futamgyőztes végül azt is elmondta, hogy semmi értelme nem volt győzködni Neweyt a maradásról, mert szerinte, ha valaki elvágyódik valahonnan, annak mindenféleképpen távoznia kell, és egy új kihívást kell keresnie magának.

    Verstappen apja először utalt rá, hogy fia tényleg elhagyhatja a Red Bullt

  • Ekkor láthatjátok a Miami Nagydíjat és Michelisz hétvégi versenyét

    Ekkor láthatjátok a Miami Nagydíjat és Michelisz hétvégi versenyét

    Megint egy új helyszínen vezetik be a sprintfutamot, a Miami Nagydíjat először rendezik ilyen formában. Menetrend az F1 hétvégéjére, illetve egyéb autóversenyekre.

    F1, Miami Nagydíj

    • május 3. péntek: edzés 18:30-19:30, közvetítés: M4 Sport
    • május 3. péntek: sprintfutam időmérője 22:30-, közvetítés: M4 Sport
    • május 4. szombat: sprintfutam 18:00-, közvetítés: M4 Sport
    • május 4. szombat: időmérő 22:00-, közvetítés: M4 Sport
    • május 5. vasárnap: futam 22:00-, közvetítés: M4 Sport

    A Miami Nagydíj harmadik felvonása sprintfutamos lebonyolítású. Eddig csak Max Verstappen nyert itt, és hát valljuk be, nehéz okot találni az idei formája alapján, hogy miért ne triplázna. Több csapat azonban újításokkal készül, a Mercedes is előrelépésre számít a fejlesztésektől.

    A McLaren utolérhetőnek tartja a Red Bullt

    F1 Academy, Miami

    • május 4. szombat: időmérő 16:25-
    • május 4. szombat: futam 20:05-
    • május 5. vasárnap: futam 19:05-

    F4 Olasz, Misano

    • május 3. péntek: időmérő 16:50-
    • május 4. szombat: futam 11:30-
    • május 4. szombat: futam 17:45-
    • május 5. vasárnap: futam 11:00-

    Újabb F4-es bajnokság küzdelmei indulnak el a hétvégén, az olasz kiírás pedig az egyik legszínvonalasabbnak számít, hiszen az F1 vagy valamelyik csapatához köthető tehetségei közül több versenyzett itt.

    TCR World Tour, Marrakes

    • május 3. péntek: időmérő 16:00-, közvetítés: Sport 2
    • május 4. szombat: futam 12:30-, közvetítés: Sport 2
    • május 4. szombat: futam 16:30-, közvetítés: Sport 2

    Michelisz Norbert az első forduló után vezeti a tabellát, az első győzelmét már meg is szerezte a TCR World Tour szezonjában.

    ELMS, Paul Ricard

    • május 3. péntek: időmérő 16:00-, közvetítés: Sport 2
    • május 4. szombat: futam 12:30-, közvetítés: Sport 2
    • május 4. szombat: futam 16:30-, közvetítés: Sport 2

    ELMS (European Le Mans Series), Paul Ricard

    A WEC európai kistestvére (több betétprogrammal) Franciaországba látogat a hétvégén.

    NASCAR, Kansas

    CUP Series

    • május 4. szombat: időmérő 23:50-
    • május 5. vasárnap: futam 22:30-, közvetítés: ARÉNA4

    Truck Series

    • május 4. szombat: időmérő 18:35-
    • május 5. vasárnap: futam 2:00-, közvetítés: ARÉNA4

    Michelisz vezeti a pontversenyt, a Hyundai a második futamot is behúzta

  • Hídról szaltózó autó zuhant a miami F1-es pályára, a sofőr kirepült és a helyszínen meghalt (videó)

    Hídról szaltózó autó zuhant a miami F1-es pályára, a sofőr kirepült és a helyszínen meghalt (videó)

    A Forma–1-es pályákon szerencsére egyre ritkábbak a halálos balesetek, olyan pedig, mint ami a minap a Miami Nagydíj helyszínéül szolgáló aszfaltcsíkon történt, eddig gyakorlatilag elképzelhetetlennek tűnt.

    Pedig jobban belegondolva több helyszínen – például a pálya fölött szintén felüljárókkal keresztezett Szingapúrban – is előfordulhatna hasonló, mint ami a Florida Turnpike nevű fizetős úthálózat miami F1-es pálya fölötti szakaszán megesett: a floridai autópálya-rendőrség megerősítette, hogy egy szürke Dodge leesett a 199. utca felé, észak-nyugati irányba tartó lehajtónál az utról, az autóból kizuhanó sofőr pedig életét veszítette.

    A Dodge először a híd korlátjának csapódott, majd a jelek szerint átszaltózott afölött, és több pálmafa letarolása után az F1-es pályán landolt. Az elhunyt sofőr még a hídkorláttal történt ütközés során repülhetett ki a kocsiból, majd a pálya 16-os kanyarjába esett. A helyszínre érkező tűzoltók nyilvánították halottnak.

    Magyarán: egy részben egy állandó versenypálya állandó szakaszán történt közúti baleset, vagy legalábbis a baleset egy része. A baleset körülményeinek vizsgálata jelenleg is zajlik.

    A WSVN7 News hírcsatorna riportja alább nézhető meg:

  • Az amerikai világbajnok figyelmeztette az F1-et: „ne toljátok túl!”

    Az amerikai világbajnok figyelmeztette az F1-et: „ne toljátok túl!”

    Mario Andretti szerint, egy ponton túl már túlzásba eshet az F1 a sok amerikai futammal.

    Az Forma-1 az utóbbi évek alatt meghódította az Egyesült Államokat. Christian Horner még a napokban emlékezett vissza arra, hogy az első versenyek Austinban nem igazán voltak népszerűek, így világhírű előadók koncertjeivel  kellett a helyszínre csábítani a közönséget. Ám a Netflix és a Drive to Survive térhódítása megismertette az amerikai családokkal a száguldó cirkuszt, így a sportág „terjeszkedésre” adta a fejét.

    Idén 3 versenyt rendez a sportág Észak-Amerikában. Miami már a tavasszal megörvendeztette a közönséget és a hírességeket, míg ősszel visszatér a COTA és Las Vegas is.

    Az amerikaiak érdeklődése az F1-et még több helyszín bevonzására sarkalja, ám 1978 világbajnoka óva intené a sportágat. Andretti szerint a három verseny az Államokban bőven elég, így egy negyedik futammal már „túltolnák a biciklit”.

    Mario Andretti
    Mario Andretti – Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski

    „Bizonyos értelemben túlzásba is lehet esni. Nincs még egy ország a Földön, ami három F1-es futamot rendezne egy szezonban. Legyünk elégedettek ezzel az eredménnyel, és hozzuk ki ebből a legtöbbet. Ne próbáljuk túlhúzni a határokat és túlszárnyalni magunkat” – nyilatkozta az amerikai ex-versenyző a Racingnews365.com-nak.

    Las Vegas tehát 1982 óta először tér vissza a versenynaptárba, bár ezúttal a híres szállodákkal szegélyezett Strip alkotja a pálya egyik szakaszát.

    Ám az F1 azon elköteleződése, hogy a Strip-től távol eső területen hozzon létre egy létesítményt a későbbiekben, felkeltette Andretti figyelmét:

    „Úgy vélem, a legpozitívabb része ennek az, hogy ez egy óriási pénzügyi elkötelezettséget jelent. A belvárosban lefoglaltak egy ingatlant, amely az elkövetkező években állandó helyszín marad. Az érdeklődés így hosszútávú marad, ami nagyon fontos, mivel az utcai pályák jönnek és mennek. Ám Las Vegas nem csak egy hétvégéről szól. Sok olyan dolog van a városban, aminek egy F1-es rajongó örülhet.”

  • Egyre többen kritizálják az unalmas futamokat, de a Mercedes főnöke óvatosságra int

    Egyre többen kritizálják az unalmas futamokat, de a Mercedes főnöke óvatosságra int

    Toto Wolff úgy véli, a Forma-1-ben sokszor hajlamosak szélsőségesen gondolkodni a versenyzés minőségéről. Az utóbbi időben nem annyira jó a helyzet ezen a téren, de a Mercedes csapatfőnöke szerint még kell pár futam, mire egyáltalán a diagnózist fel tudják állítani.

    A Forma-1 előző két futama egészen biztosan nem aranybetűkkel vonul be a sportág történelemkönyvébe. Bakuban és Miamiban sem volt túlságosan sok előzés, olyan pedig pláne nem, amely nem a DRS segítségével való kikerülés lett volna. Emellett ráadásul a Red Bull révén van egy csapat, amelyik jelentősen kiemelkedik a mezőnyből, így a győzelemért legfeljebb házon belüli párharcra lehet számítani.

    A jelenlegi szezon a második év a forradalmi szabályváltozások óta, amelyeknek két alapvető célja volt: egyrészt szorosabbá akarták tenni a mezőnyt, másrészt pedig megkönnyíteni az előzést, pontosabban a másik követését. Előbbi annyiban sikerült, hogy a mezőny eleje és vége között valóban csökkent a különbség, utóbbi szempontjából pedig a 2022-es idény jó jelnek számított, de a fejlesztésekkel egyre nehezebbé válik az előzés.

    A Mercedes főnöke ellenzi, hogy „baseballütővel” menjenek neki az F1-nek

    Mindezek láttán sokan már most szabályváltozást követelnek. Többek között Lewis Hamilton is erről beszélt, bár ő elsősorban a Red Bull fölényét szeretné csökkenteni. Főnöke, a Mercedest irányító Toto Wolff azonban mindenkit óvatosságra intett, és kijelentette, hogy a Forma-1-ben sokszor előfordul, hogy szélsőségesen gondolkodnak erről a témáról.

    „Ebben a sportágban hajlamosak vagyunk a mániákus depresszióra, az örömködéstől a lehangoltságig – nyilatkozta az 51 esztendős üzletember a nemzetközi sajtó néhány képviselőjének. – Amikor jól mennek a dolgok, akkor nagyszerű, aztán van egy futamunk, amely nem annyira jó, és akkor nyilván beszélünk róla.”

    Összességében kijelenthető, hogy az eddig megrendezett öt futamból legfeljebb a Bahreini Nagydíjra lehet azt mondani, hogy a látványos előzések, illetve csaták miatt volt emlékezetes, de ez is szinte kizárólag Fernando Alonsónak volt köszönhető. Más kérdés, hogy az azt követő négy verseny városi pályákon zajlott, mint ahogyan a következő, Monacói Nagydíj is utcai aszfaltcsíkon lesz. Nem véletlen, hogy Wolff türelemre intett, hogy legalább a pontos diagnózist felállítsák, mielőtt bármit is tesznek.

    Miért volt olyan unalmas a bakui verseny? – A versenyzők szerint egyértelmű a válasz

    „Sok mindent kiragadtak a kontextusból, hogy címlap legyen belőle – fogalmazott. – Szerintem csak azt kell megnéznünk, hogy a minta folytatódik-e: nehezebb előzni, vagy nem? Egy másodpercen belül van a húsz autó? Ez a helyes cselekedet, vagy nem? Vajon túl nagy leszorítóerőt generálunk a padlólemez révén? Ezekre nem tudom a jó választ, úgyhogy a következő futamokon találnunk kell egy alapot, meg kell néznünk, hogy van-e valami, amin javíthatunk.”

  • Az ex-F1-es szakértő szerint Leclerc csak hátráltatja a Ferrarit

    Az ex-F1-es szakértő szerint Leclerc csak hátráltatja a Ferrarit

    Martin Brundle szerint Charles Leclerc-nek azonnal abba kell hagynia a folyamatos autótöréseit. A Sky Sports brit szakkommentátora szerint a monacói így felesleges terhet rak az olasz istálló nyakába.

    Az esetek túlnyomó részében Leclerc-t mindig élmény nézni az időmérők folyamán, mert a monacói egy igazi egykörös specialista, és számtalan remekül kivitelezett pole-pozíciót láthattunk már tőle. Azonban néha alapján még a legjobbak is hibáznak, és Leclerc-rel ez 2 alkalommal is megtörtént a legutóbbi Miami Nagydíjon.

    Leclerc csalódott magában, miután szinte megismételte korábbi hibáját

    A monacói először a második szabadedzésen, majd egy nappal később az időmérőn is megtörte a Ferrarit, miután elveszítette az uralmát az autója felett a 7-es, 8-as kanyar körnéykén, majd az ott megtalálható tecpro falban landolt a szóban forgó alkalmakkor.

    Brundle pedig úgy látja, hogy ezek a hibák nem csupán a személyes fejlődését gátolják az 5-szörös futamgyőztesnek, hanem a csapatának is megnehezíti a dolgát. Minden egyes autójavítás nagyon rosszul a fejlesztésekre szánt pénzösszegnek a költségsapka miatt. Emiatt pedig a McLaren egykori pilótája szerint Leclerc-nek össze kellene szednie magát, és az elkerülhető hibák nélkül kellene kihoznia az autójában rejlő potenciált.

    „A Ferrarik nagyon szenvedtek a versenyen, és az 5. és a 7. hely egy csalódást keltő eredmény volt a számukra” – nyilatkozta a Sky Sports szakmai stábját erősítő Brundle. – Az ilyen baleseteknek mindig vannak kihatásai egy versenyhétvégére. Leclerc a balesete miatt egy más fajta diffúzorral és padlólemezzel teljesítette a versenyt, ami hozzájárulhatott az autója túlzott mértékű pattogásához.”

    „Leclerc rendkívül gyors és elkötelezett a munkája iránt, de ha egy picit lejjebb tudna adni a gyorsaságból, akkor jobb fel tudná építeni a versenyhétvégéit. Győzelemre kellene vezetnie kellene a csapatot, nem pedig a szerelőinek plusz munkát adni a baleseteivel.”

    A Ferrari monacói pilótájának nem csak az időmérője, de a verseny is pocsék volt Miamiban, miután az 57 körös versenyt csak a 7. helyen fejezte be. A Ferrari gyenge végsebessége pedig csak rontott a helyzetén, és emiatt még a Haast erősítő Kevin Magnussent is alig bírta megelőzni a futam során.

    Leclerc már előre látta sorsát Miamiban, a legújabb dala is erről árulkodik

  • Védik az F1 látványosnak szánt újítását: először a Netflixnek sem örült mindenki

    Védik az F1 látványosnak szánt újítását: először a Netflixnek sem örült mindenki

    A versenyzők többségének nem tetszett a Miami Nagydíjat felvezető showelem a nagyszabású bevonulással. A promóter és néhány csapatfőnök ugyanakkor megindokolta, miért volt rá szükség.

    Az Autosport úgy tudja, az F1 vezetéséhez eljutottak a kedvezőtlen vélemények, és készen állnak egyeztetni a pilótákkal az esetleges módosításokról, hogy a csinnadratta a jövőben némi korrigálás után beváltsa a hozzá fűzött reményeket.

    A verseny főnöke ugyanakkor a védelmébe vette az újítást. „Ez egy show. Azt hiszem, a Netflix első [Drive to Survive] évada előtt bizonyára sokan nem örültek, hogy készül, de a sorozat pozitív hatást gyakorolt az egész sportra” – mondta Tom Garfinkel az Autosportnak.

    „Amikor az F1 vezetésével egyeztettünk a versenyről, azt akarták, hogy a szórakoztatás fenségesebb legyen, ezt próbáltuk megadni. A legfontosabb a versenyzők csatája a pályán, de az előtte lévő eseményekkel is szórakoztathatjuk az embereket, pompát és izgalmat csinálhatunk, ami szerintem jó.”

    Gondolkodnak egy nagy változtatáson a Miami Nagydíj rendezői

    Toto Wolff támogatja a kísérletezést, és örül, hogy ha nem is aratott osztatlan sikert, legalább nem lett bohózat a felkonferálásból. Egy másik csapatfőnök, Christian Horner szintén tisztában van vele, miért volt szükség a műsorra.

    „Más piacon vagyunk, és a pilóták egy része kellemetlenül érezte magát. De a közönség bevonása a verseny rendezőjének a feladata – nyilatkozta. – Érthető, hogy a Liberty és a promóterek különböző dolgokkal próbálkoznak, mert más sportágakkal vetélkednek.”

  • Brutális bánásmódra panaszkodott egy másik sikeres versenyző is az F1 előző futamán

    Brutális bánásmódra panaszkodott egy másik sikeres versenyző is az F1 előző futamán

    Nem csak Jackie Stewartnak volt konfliktusa a biztonsági őrökkel Miamiban: a világbajnokságban hat futamot nyerő Ralf Schumacher megosztott egy nagyon rossz élményt.

    Michael Schumacher öccse televíziós szakértőként dolgozik a sportágban, és elárulta, hogy a Miami Nagydíj végén érte inzultus. „Kellemetlen események történtek a verseny után. A biztonsági személyzet kötelekkel lezárt egy területet, amíg az első három helyezett csapatfőnökei össze nem gyűltek. Ez még rendben is volt” – írta a Sky német oldalán vezetett rovatában.

    „Jenson Button azonban például át akart menni ezen a területen, de nagyon zavaró stílusban visszatartották, és a Forma-1 egyik képviselőjének elnézést kellett tőle kérnie. A biztonságiak engem olyan erősen megrángattak, hogy az nagyon fájt. A horzsolásokat elfeledjük, de ennek nem szabadna megtörténnie. Bocsánatkérést várok, és a legfontosabb, hogy ilyesmi ne forduljon elő még egyszer.”

    Pánikba esett a riporter, amikor ki akarták hajítani Jackie Stewartot – „83 éves”

    „Már az élő adásban is elmondtam, hogy ezek az emberek idióták, ezt most is tartom. Kapcsolatba fogunk lépni a Forma-1 vezetésével. Több mint 20 év alatt először történt velem ilyesmi.”

    „Mintha egy úthengerrel vágtak volna a tömegbe, nagyon brutálisan löktek arrébb. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Senkinek sem álltunk az útjában. A biztonságiak aránytalan durvasággal lépnek fel, nem tudják, hogyan működik a közös munka a Forma-1-ben.”

    A nagyobb visszhangot kiváltó eset a hétvégéről a háromszoros világbajnok Jackie Stewart-é volt, aki a futam előtt illetéktelenül bemászott egy elkerített területre, hogy szóba elegyedjen Roger Federerrel és kihívja a Sky riporteréhez, Martin Brundle-höz. Élő adásban aztán milliók láthatták világszerte, ahogy egy-két túlbuzgó biztonsági őr feltartóztatja.

  • Gondolkodnak egy nagy változtatáson a Miami Nagydíj rendezői

    Gondolkodnak egy nagy változtatáson a Miami Nagydíj rendezői

    Vizsgálják az éjszakai verseny lehetőségét, de ehhez több szempontot kell mérlegelniük.

    Az eddigi két futamot világosban, nagyjából az általánosan megszokott kezdési időponttal tartották, de a Miami Nagydíj főnöke, Tom Garfinkel elismerte, hogy a floridai verseny esetében is felmerült a villanyfényes száguldás.

    „Voltak róla egyeztetések. Az időjárás ezidőtájt kissé kiszámíthatatlan errefelé. Idén egész elviselhető a szellővel, de tavaly kirívóan nagy forróság volt, és emellett egyéb tényezők is fontosak az F1 menedzsmentje és a televíziós közvetítés miatt – magyarázta. – Mindent mérlegre kell tennünk, de egyértelműen nyitottak vagyunk rá.”

    Az idei versenynaptárban hat versenyt rendeznek legalább részben villanyfényben: sorrendben Bahreinben, Szaúd-Arábiában, Szingapúrban, Katarban, Las Vegasban és Abu-Dzabiban.

    Így segít a rászorulóknak a Miami Nagydíj a futam után

    Az időeltolódás miatt azonban az európai piac nézettségei adatait valószínűleg erősen rontaná egy ilyen váltás Miamiban, mert a kontinensünkön az éjszaka közepére kerülne a verseny. Las Vegas esetében azért nincs hasonló probléma, mert az nyugatabbra, három időzónával arrébb található, így amikor ott kialaszanak a piros lámpák, Európában már reggel lesz, bizonyára többen felkelnek a versenyre.

    A bokszutcai épületek újrahasznosításáról is szó esett a Miami Dolphins NFL-meccseire kilátogatók szórakoztatásával összefüggésben. „Mókás dolgokra készülünk a focimeccsek idején. Szeretném a pilóták aláírásait a garázsok tetejére rakatni és exkluzív sütögetéseket tartani. Bárki kibérelhetné Lewis Hamilton garázsát, beparkolhatna a kocsijával, berendezhetne benne egy bárt, és egy séffel különleges sütögetést tarthatna” – mondta Garfinkel.

  • Olasz sajtó: Verstappen egy őrült, míg a Ferrari összeomlott

    Olasz sajtó: Verstappen egy őrült, míg a Ferrari összeomlott

    Az olasz sajtó megrémült a Red Bull teljesítménye miatt, míg a Ferrarit egyre jobban temették Miami után.

    Max Verstappen a 9. helyről rajtolva nyerte meg a vasárnapi futamot, és ezzel megmutatta milyen fölényben van a Red Bull. Még csapattársa sem talált ellenszert a holland ellen, így a kétszeres világbajnok tovább növelte az összetettben az előnyét.

    Az itáliai média így látta az eseményeket, miközben a hazai csapatról is megemlékezett:

    Sky Italia:

    „Ez a Red Bull az egyik legjobb autó, amit valaha volt az F1-ben. Adrian Newey egy igazi ékkövet alkotott. A Red Bull igazán lenyűgöző, de Verstappen egy őrült. Mindaddig a Ferrari a bakui tapasztalatokat szerette volna tovább vinni, ám ehelyett visszacsúszott a negyedik helyre. Az autóval már a verseny kezdetén is meggyült a bajuk, ezt mutatja Leclerc és Magnussen csatája is. Ez a hegy egyelőre megmászhatatlannak tűnik, pedig Imolában villantaniuk kellene valamit a szurkolóknak.”

    La Gazetta dello Sport:

    „Max Verstappen 38. győzelme, talán karrierje eddigi legszebb sikere. Ezt a teljesítményt örökre bejegyzik az F1-es könyvekbe. Mindaddig a Ferrari a gumikkal küszködött. Miután a keménykeverékekre váltottak, már nem tudtak olyan jó tempót autózni. Ám az ‘Ágaskodó Lovacskának’ nem ez a legnagyobb problémája. Nincs meg a sebességük ahhoz, hogy az élen autózzanak. Ezen felül a konzisztencia is hiányzik idén a csapatból.”

    Corriere della Sera:

    „Váratlan összeomlás a Ferrarinál. Fejlesztéseket vittek Miamiba, amik az időmérőn még működtek, ám a versenyen már előjöttek a szokásos problémák. Sokkal mélyebb és komolyabb megoldásokra van szükség. Még Vassuer is Binotto régi jelmondatához folyamodott: ‘meg kell értenünk a dolgokat.’ Sainz bátran és szívósan küzdött, miközben próbált úgy tenni, mintha nem lennének egetrengető problémák a Ferrarinál. Addig Leclerc elég bizonytalan volt. Már Magnussennel szemben is bajba került, pedig a két autóban ugyanolyan motor dolgozik. Ezzel alátámasztotta azt, hogy a versenygéppel komoly problémák vannak. Az SF-23 egy technikai patthelyzetbe került. A problémákat nem tudják megoldani, és futamról-futamra messzebb kerülnek a megoldástól és a reménytől.”

    Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Miami Nagydíj 2023, szombat
    Charles Leclerc – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
    La Repubblica:

    „Ha Verstappen teljesítményét 10-re értékeljük, akkor Leclerc csak egy gyenge 3-ast kaphat.  Addig Sainz a verseny feléig legalább jelen volt, de végül mindkét Mercedes megelőzte.”

    Autosprint:

    „A probléma definiálása mindenképp előrelépés, de ez nem jelenti azt, hogy meg is tudja oldani a gondjait a Ferrari. Nyilvánvaló, hogy a versenyeken szenved igazán az SF-23. Az autó hátulja sokkal jobban ‘táncol’, mint a Red Bull.”