Még egy métert sem tettek meg a Forma-1-es autók a vadonatúj miami pályán, máris javítani kellett az aszfaltréteget.
Nem kezdődik nyugodtan az első Miami Nagydíj hétvégéje a szervezőknek, mivel már az edzések előtt problémák merültek fel a pályával. Nemhogy F1-es, de még semmilyen versenyautó nem körözött a Hard Rock Stadium körüli aszfaltcsíkon, egyedül nagyteljesítményű sportautókkal vittek körbe vendégeket, illetve a biztonsági autó és az orvosi autó is szokás szerint gyakorolt.
Így derült ki, hogy a hetes és a 17-es kanyarban is felválik az aszfalt, amit természetesen azonnal orvosolni kellett. Az Autosport beszámolója szerint péntek reggelre el is készültek a javítási munkálatokkal, és a szervezők magabiztosak azt illetően, hogy nem lesznek további problémák.
Ami a pálya építését illeti, az aszfaltréteg lefektetését befejezték az FIA által előírt határidőre, ami a versenyhétvége kezdete előtt 60 nappal járt le, azaz nem a kapkodás eredménye a mostani malőr. Miután lefektették, az aszfaltot magasnyomású vízsugárral kezelték, amitől azt remélik, hogy tapadósabb lesz, mint az új pályák általában.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a soron következő Miami Nagydíj igen látványosnak ígérkezik.
A Hard Rock Stadium körül húzódó pálya először látja vendégül a Forma-1 mezőnyét, és ez lesz az idénybeli első Amerikai Nagydíj a kettő közül.
„Miami egy izgalmas új kihívás és egy teljes lépés az ismeretlenbe” – vélekedett Wolff. „A pálya úgy tűnik, nagy igényeket támaszt felénk, alacsony és nagy sebességű kanyarok keverékével, és látványos bemutatója lesz a sportágnak a növekvő amerikai rajongótáborunk számára. Tehát egy fantasztikus eseménynek nézünk elébe, és már alig várjuk, hogy lássuk, hogyan alakulnak a dolgok.”
Az elmúlt nyolc év konstruktőri bajnoka nehéz hétvégén van túl, legutóbb Imolában ugyanis egyik autóval sem értek el a Q3-ig, amire majdnem 10 éve nem volt példa.
„Nehéz hétvégénk volt Imolában. George nagyszerű munkát végzett, a 4. helyre felzárkózva egy nem túl ígéretes rajtpozícióból, de Lewisnak viszont nem adtuk meg az eszközöket vagy a pálya pozíciót ahhoz, hogy megmutassa a valódi tempóját” – értékelte utólag a legutóbbi versenyt.
A most következő futamra mindazonáltal a Mercedes több fejlesztéssel is készül, ettől várva valamekkora előrelépést.
A Mercedes bemutatta új, művészi hátsó szárnyának dizájnját, amely a Forma-1-es Miami Nagydíjon lesz látható, egy NFT* jótékonysági aukció részeként.
*Az NFT (non-fungible token), azaz nem helyettesíthető zseton. Működése az Ethereum kriptovaluta blokklánc technológiáján alapul. Azonban az NFT maga nem kriptovaluta, hanem digitális vagyontárgyak (pl kép, animáció, hangfájl, stb.) egyedi kódsora, mely a véges darabszámú vagyontárgy eredetiségét igazolja.
A csapat szponzorával, az FTX kriptovaluta**-váltóval együttműködve egy sor digitális gyűjtőeszközt adtak ki a miami hétvégére.
**Kriptovaluta: Decentralizált digitális valuta. Az első és legismertebb kriptovaluta a Bitcoin. A kriptovaluták többségét a Blockchain (blokklánc), vagyis elosztott adatbázis érvényesíti.
Ezek között szerepelnek Mad Dog Jones művész különleges tervei, akinek egy Mercedes F1-es autót ábrázoló műalkotása fogja díszíteni Lewis Hamilton és George Russell hátsó szárnyát is Miamiban.
A versenyhétvégét követően a Mercedes és az FTX elárverezi a hátsó szárnyakat, a megfelelő NFT-kkel együtt.
Ezzel pénzt gyűjtenek az Ignite számára, amely a csapat és Hamilton Mission44 nevű közös jótékonysági kezdeményezése, amelyet a motorsporton belüli nagyobb sokszínűség és befogadás támogatása érdekében indítottak.
A Mercedes és az FTX a fő műtárgyak NFT-je mellett azt tervezi, hogy az év során ingyenesen igényelhető NFT ‘Ticket Stubokat’*** ad ki, hogy tovább növelje az elkötelezettséget.
***Ticket Stub: A jegy elszakadt része, amelyet visszakap a tulajdonos.
A legtöbb versenyen 2500 darab limitált szériás Ticket stub lesz elérhető, öt kiválasztott versenyen pedig 1000 darab, korlátozott példányszámú, limitált kiadású érme – ezek közül az egyik kiválasztott verseny Miami lesz.
Fotó: Mercedes AMG Petronas
Miami az ötödik forduló, a Mercedes azonban azt tervezi, hogy az első négy nagydíjra vonatkozóan is elérhetővé teszi a stubokat azoknak a rajongóknak, akik a miami hétvégén regisztrálnak.
A felek elégedettek
Richard Sanders, a Mercedes kereskedelmi igazgatója elmondta: „A csapat számára kulcsfontosságú prioritás, hogy új és innovatív módokat találjunk a globális rajongótáborral való kapcsolattartásra.”
„Az emléktárgyak gyűjtése mindig is fontos része volt a kedvenc sportcsapatunk követésének, és izgatottan várjuk, hogy létrehozzuk ezeket a valóban menő digitális gyűjtőeszközöket, amelyek új lehetőségeket nyitnak meg a rajongók számára, hogy közelebb kerüljenek a Mercedes-AMG Petronas F1 csapathoz.”
Avi Dabir, az FTX üzletfejlesztési alelnöke hozzátette: „Az FTX izgatottan együttműködik a csapattal ezen az aukción, amely a csapat és a sportág számára először köti össze az egyedi NFT műalkotásokat Lewis és George Miami autóinak egyik kulcsfontosságú elemével.”
„Reméljük, hogy ez az exkluzív kollekció, valamint a Miamiban a versenyhétvégére tervezett izgalmas események, csodálatos élményt nyújtanak majd az NFT gyűjtőknek és a régi F1-rajongóknak is, akik szeretnének részesei lenni a versenyzés történetének.”
Sebastian Vettel egyedi pólóval jelent meg Miamiban tegnap.
A Forma-1 nyitóbulit tartott a napfényes Floridában, ahol a versenyzők mellett a csapafőnököket is bemutatták a közönségnek. A legtöbben az istálló hivatalos ruházatában, vagy az alakulat új kollekciójában jelentek meg. A négyszeres világbajnok viszont kilógott a sorból.
A német pilóta elkötelezett híve a klímaváltozás megfékezésének. Az eseményen így pólójával üzent. Vettel felsőjén a következő volt olvasható:
„Miami, 2060-ban az első versenyt a víz alatt rendezi meg. Cselekedjetek most, vagy ússzatok később.”
Új irányokkal fog kísérletezni a Mercedes a Miami Nagydíjon, ami elsősorban a soron következő versenyekre nézve lehet kulcsfontosságú.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Mercedes is fejlesztésekkel készül a soron következő futamra. Miamiban Lewis Hamilton és George Russell W13-asa a csapat reményei szerint jobb teljesítményt nyújt majd, mint tette azt Imolában, a hangsúly azonban nemcsak azon van, hogy most jobb eredményeket tudnak-e elérni, a bevetni kívánt újítások és a beállításokkal való kísérletezés ugyanis a teljes hátralevő szezonjukat meghatározhatja.
Arra már több ízben utaltak a konstruktőri címvédő tagjai, hogy záros határidőn belül megoldást kell találniuk az idei autó gondjaira, ami elsősorban a pattogás orvosolását jelenti. Toto Wolff a Mercedes miami futamelőzetesében elárulta, hogy a csúfos imolai szereplés után sikerült új ötletekkel előállniuk, amelyek hatékonyságáról Miami-ban bizonyosodhatnak meg.
„Mióta visszatértünk Olaszországból a gyárba, annyit tanultunk a versenyhétvégéből, amennyit csak tudtunk, ezzel párhuzamosan pedig a szélcsatornában és a szimulációkkal is folytattuk a megértést. Számos irányt fedeztünk fel az autó jobbá tételére, Miami-ban pedig kísérletezni fogunk, hogy korrelációt végezzünk ezekkel a szimulációkkal, és remélhetőleg megerősítsük a fejlesztési irányt az elkövetkező versenyekre” – mondta a csapatfőnök.
Amellett tehát, hogy a W13-as már a szezon ötödik futamán is jobb lehet, a mostani versenyhétvégén kapott adatok akár azt is eldönthetik, hogy menthető-e az idei év a Mercedesnek, vagy sem.
„Mindkét versenyzőnk dolgozott a szimulátorban Miami előtt, a gyárak pedig szorgosan dolgoztak a fejlesztéseken a következő versenyekre. A ‘teher alatt nő a pálma’ kifejezés jut eszembe. Ez a csapat éveken át megmutatta, hogy mennyire ellenálló, az idei nehéz szezonkezdet pedig minden csapattagban felélesztette a tüzet, és elszántan igyekeznek visszatérni a helyes útra” – jellemezte az istállóban uralkodó hangulatot az osztrák üzletember.
Szándékosan építették olyanra a hétvégén debütáló miami F1-es pályát, hogy a versenyzők hibába hajszolják magukat.
Hamarosan élőben is kipróbálhatják a pilóták a vadonat új miami F1-es pályát, amelyről több versenyző is pozitív tapasztalatokat szerzett már a szimulátorban. A puding próbája persze az evés, így egyelőre csak arra hagyatkozhatunk, amit a szimulációk mutatnak. Azok, illetve az aszfaltcsíkot tervező Apex Circuit Design alapítója szerint pedig nagy kihívás lesz a 19 kanyarból álló, 5,14 km hosszú kör.
„Biztosítanunk kellett, hogy olyan pályánk legyen, ami eléggé Jekyll és Hyde személyiséggel bír – idézi a Motorsport Week Clive Bowent. – Ez azt jelenti, hogy legyenek benne szintkülönbségek és jó mechanikai tapadást igénylő részek, amihez puha beállítások kellenek, illetve nagyon nagy sebességű részek is, amelyeken a merevebb felfüggesztés-beállítások jók, hogy a legtöbbet ki lehessen hozni az aerodinamikából, és ennélfogva a gyors kanyarokban jó legyen a tapadás.”
Bowen a pálya utolsó részét emelte ki, mint olyan szakaszt, amelyen különösen könnyű lesz hibázni. „A 13-astól a 16-os kanyarig tartó részen át kell fűzni az autót a felüljárók alatti szakaszon. Ezt hívjuk mi hiba generátornak. Elég nagy esélye lesz a versenyzőknek a pozíciószerzésre abból adódóan, hogy valaki előttük ezen a részen túlfeszíti a húrt.”
Különösen azoknak lehet majd nehéz dolga, akik a gyors szakaszokra próbálják belőni az autót, és a lassabb részeken kisebb tapadással kell majd boldogulniuk. „Szórakoztatónak találtam a pályát a szimulátorban. Elméletileg adott a jó verseny lehetősége a hosszú egyenesek miatt, a legnagyobb kihívás pedig szerintem minden csapatnak a megfelelő leszorítóerő-szint megtalálása lesz” – hívta fel a figyelmet Sergio Pérez a pálya kétarcúságára.
Az Alfa Romeo műszaki igazgatója, Xevi Pujolar nagyon reméli, hogy az Alfa Romei idei jó formája tovább folytatódik és Miamiban már képesek lesznek az erőre kapó McLarennel is lépést tartani.
A hinwili kicsapatnak kapóra jöttek a szabályváltozások és Valtteri Bottas vezényletével zseniális eredményeket érnek el. A Mercedestől érkező finn versenyző a Jeddah-i kiesését leszámítva az összes versenyen pontot tudott szerezni idén, amíg az újonc Guanyu Zhou neve mellett is szerepel már egy egység, amit még a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon szerzett.
Látva az Alfa Romeo idei remeklését, Pujolar Miamiban szintet lépne és már a középmezőny legjobb csapataival, köztük a McLaren, szeretne harcolni a versenypályákon.
„Szerintünk Miamiban még erősebbek lehetünk, mert a pálya kedvez a C42 erősségeinek” – idézi a spanyol szakembert a Motolar. „Azonban még meg kell várnunk, hogy a többiek miként szerepelnek majd az új helyszínen.”
„A szimulátorban eltölt9tt körök alapján már van némi fogalmunk arról, hogy mire számítsunk, de élőben úgy is más lesz valamilyen szinte és az lesz az igazi teszt minden csapat számára. Mindenki sokat fog remélni az új helyszíntől, de szerintem jelen pillanatban van olyan jó a csomagunk, hogy felvegyük a kesztyűt az Alpine-nal és a McLarennel szemben.”
„Ez lesz a következő célunk, azonban azzal nem vagyunk tisztában, hogy az előbb említett két csapat fog-e új elemekkel próbálkozni Miamiban. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy még előrébb törjünk az erősorrendben.”
Az Alfa Romeo jelen pillanatban 25 ponttal áll a konstruktőri bajnokság 5. helyén.
Lewis Hamilton szerint nagyszerű, hogy a Forma-1 megvetette a lábát az Amerikai Egyesült Államokban is.
A hétvégén a Forma-1 történetének első Miami Nagydíja következik, ami egy az idei két államokbeli futam közül. Sőt jövőre a tervek szerint már háromra növekszik az itteni versenyek száma, hiszen Las Vegas is csatlakozik a versenynaptárhoz. A Forma-1 népszerűsége az elmúlt években hatalmas növekedést mutatott az USA-ban, a 2021-es Amerikai Nagydíj az egyik leglátogatottabb verseny lett valaha.
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton is kiemelte a javuló tendenciát.
„Úgy nőttem fel, hogy tudtam, milyen csodálatos ez a sport, és láttam, hogy az Egyesült Államok és a világ többi része között még mindig elég nagy volt a szakadék a sport iránti szenvedély tekintetében, ezért igazán csodálatos látni, hogy ezt sikerült eltüntetni” – nyilatkozta. „Folyamatosan nő a sportág iránti szeretet az Államokban. Hatalmas rajongók vannak ott. Miami egy élmény lesz mindannyiunk számára, a versenyzői közösség számára, azoknak a rajongóknak, akik a helyszínen nézik, de azoknak a rajongóknak is, akik úgy repülnek oda, és talán még soha nem jártak itt. Amerika ezen a téren sok mindent tud kínálni, szóval ez nagyon izgalmas.”
Max Verstappen megmutatta milyen új sisakkal készül a Miami Nagydíjra.
Először látogat a száguldó cirkusz a napsütötte Floridába, így a versenyzők és a csapatok nagy elánnal készülnek az eseményre.
2021 világbajnoka módosított sisakfestéssel adózik a hétvégének, amit a közösségi médián be is mutatott.
A „Miami Vice hangulat” és a pálmafák jelennek meg a fejvédőn. A holland saját bevallása szerint ez az egyik kedvenc dizájnja, így akinek megteszik a kialakítás, az meg is vásárolhatja. Ugyanakkor csak miniatűr sisakot lehet kapni, amit Verstappen saját honlapján lehet elérni.
A Forma-1 mezőnye – többek között Pierre Gasly is – úgy véli a szimulátorban eltöltött hosszú órákat követően, hogy a Miamiban található pálya rendkívül jó és érdekes lehet majd.
A csapatoknak a hosszú versenynaptár miatt eléggé szűkös az időbeosztásuk, ami miatt a Miamihoz hasonló új versenypályák számítógépes szimulációjának elkészítésére sem jut valami sok idejük. Ezért a versenyzők csupán az új futam előtt pár héttel kezdhetnek csak el ismerkedni a helyszínnel a számítógépes világban. Azonban most három versenyző is kipróbálhatta az új amerikai pályát a Red Bull Milton Keynes-ben található szimulátorában.
„Kipróbáltam és azt kell mondjam, hogy egy remek pályáról van szó” – válaszolta Gasly a Motorsport.com kamerái előtt, amikor a Miami pályáról kérdezték őt. „Rendkívül jó a kialakítása. Rengeteg nagy sebességű kanyar van, ami miatt óriási az előttünk lévő kihívás. Emellett szokatlan kanyarokat és hihetetlen hosszú egyeneseket is találhatunk itt.”
„Szerintem az amerikai szurkolók jól fogják érezni magukat a hétvége folyamán, mert minden adott ahhoz, hogy egy rendkívül jó showt biztosítsunk a versenypályán.”
Sergio Pérez is osztja a francia fiatal véleményét, azonban szerinte a pálya utolsó szakasza (11-es kanyartól a 16-osig) rendkívül szűk lesz.
„Összességében egy jó pályáról beszélhetünk” – árulta el a mexikói, aki idén Szaúd-Arábiában megszerezte F1-es karrierje első pole-pozícióját. „Vannak benne rázós részek, nehéz lesz összerakni egy jó kört és egyes alkalommal még a láthatósággal is problémáink adódhatnak.”
„A verseny azonban izgalmas lesz majd szerintem a hosszú egyenesek miatt. Remélem az aszfalt sem lesz rossz, mert amikor új helyszínekre érkezünk, mindig szoktunk különböző féle meglepetésekkel találkozni.”
Yuki Tsunoda szerint „különösen a szűk harmadik szektor lesz majd nehéz”, és ő úgy látja, hogy „egy biztonsági autós fázis esetén egy óriási forgalmi dugó alakulhat majd ki az újraindítás előtt.”
Pérezen és a két AlphaTauri versenyzőn kívül még Valtteri Bottas is megtapasztalhatta a szimulátorban, milyen érzés is lesz majd Miamiban száguldozni. A briliáns formában levő finn pilótának is „pozitív benyomásai vannak a pálya kapcsán”, de ahhoz, hogy ezen sejtései beigazolódhassanak, élőben is meg kel majd tennie pár gyorskört az új aszfaltcsíkon.