George Russellnek kétszer is meg kellett előznie Lewis Hamiltont a Miami Nagydíjon, mert az első előzését az FIA szabálytalannak találat, és visszaparancsolta őt a hétszeres világbajnok mögé.
A televíziós közvetítésből szinte teljes egészében kimaradt a Lewis Hamilton és George Russell között a Miami Nagydíj hajrájában történt csata, és így az is, hogy a fiatalabbik britnek vissza kellett engednie maga elé a hétszeres világbajnokot.
A biztonsági autós fázisból profitáló, és így Hamilton elé kerülő Russell az 50. körben, a 11-es/12-es kanyarban támadta meg a nála régebbi és keményebb keveréken autózó csapattársát, a csata közben pedig négy kerékkel elhagyta a pályát. Noha a Mercedesnél nem találtak kivetnivalót az előzésben, és mivel Russell amúgy is gyorsbab volt, nem is állt volna érdekükben visszacserélni a pozíciókat, az FIA utasítást adott erre.
„Nem volt párbeszéd az FIA-val, és ennek szerintem így is kell lennie. Az FIA volt az, amely megkeresett minket és azt mondta, »vissza kell cserélniük a pozíciókat«” – nyilatkozta a Racefans kérdésére Toto Wolff a Mercedes futam utáni sajtóbeszélgetésén.
Russell végül a célegyenesben elengedte Hamiltont. „Vissza kell adnunk a helyet Lewisnak, mert lementél a pályáról, amikor megelőzted. Minél előbb adod vissza a pozíciót, annál több esélyed lesz támadni” – szólt Riccardo Musconi, Russell versenymérnöke pilótája fülére, majd miután megtörtént az elengedés, közölte vele, hogy „most már szabadon támadhatod.”
Russell még abban a körben visszaelőzte csapattársát a 11-es kanyar előtt, így az ötödik helyen végzett, a futam után pedig elmondta, hogy jó és tiszteletteljes csatát vívott Hamiltonnal.
„Nyilván egy kicsit több helyet kell hagyni, amikor az ember a csapattársával csatázik, mint amennyit szokott. Az egy olyan kanyar, amelyben nem igazán lehet megítélni, hogy hol van a pálya széle, mert csak egy fehér vonal jelenti azt. Amikor szóltak, hogy helyet kell cserélnünk, az kissé frusztráló volt, mert akkor már kezdtem utolérni az előttem haladókat, de szerencsére mindketten egy darabban értünk célba” – összegzett.
Russell egyelőre megtartotta a negyedik helyét a pontversenyben 59 egységgel, miközben Hamilton a hatodik helyen áll 36 ponttal.
Alex Albon elmondta, fogadást kötött a csapattal a pontszerzés kapcsán.
A brit-thai versenyzőnek bejött a vörös szín, ugyanis Miamiban ismét pontot szerzett. Idén kapott a pilóta haja új színt, ugyanis így akarta ünnepelni az első Williamses pontjait. Ugyanakkor a gesztusból „babona” lett, ami eddig szerencsét is hoz a 26 éves versenyzőnek.
A futam után Albon boldogan elmondta, hogy fogadást kötött a csapattal. Ha a napfényes Floridában is pontot tud szerezni, akkor mindenki vörösre festi a haját. Mikor a mérnöki szobába ment, hirtelen nem lett olyan vonzó munkatársainak az ötlet.
„Nem kellenek ide fejlesztések, csak be kell festeni a hajad” – viccelődött Albon. – „Még a hétvége megkezdése előtt abban egyeztünk meg, ha itt pontot szerzünk, akkor az egész csapat hajszínt vált. Most mentem be a mérnökök szobájába, hirtelen elkezdték visszavonni a korábbi ígéreteiket.” – mesélte nevetve a brit-thai versenyző az Autosport.com-nak.
Lando Norris meglepődött Pierre Gasly manőverén, de végül versenybalesetként hivatkozott az esetre.
A francia pilótának gondjai akadtak az autóval, ezért többször is lement a pályaszélére. Az egyik ilyen visszajövetel után a brit versenyző melléhúzódott, hogy megelőzze, majd ütközés lett a történet vége.
A McLaren ifjonca megpördült, és az egyik kerekét elvesztve állt meg a pályán. Gasly a boxig visszahajtott, és ő is feladta a versenyt. Az MCL36 darabjai és törmelékei miatt be kellett hívni a Safety Car-t, így a mezőny ismét összeért.
Az eset után Norris így nyilatkozott:
„Ez elég nehéz. Lement a pályáról, mikor kiszélesítette azt. Úgy éreztem, nem hagyott nekem elég helyet, jobban is nyithatott volna a kormányon. Én jobban is eltalálhattam volna a falat, így ez nagy butaság volt. Viszont ilyesmi megtörténhet, a versenyzés ilyen.” – nyilatkoztaNorris.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint szerencséjük volt azzal, hogy a Ferrari nem csapott le a kínálkozó lehetőségre a Miami Nagydíj hajrája előtt.
Végül nem lett olyan sima Max Verstappen Miami Nagydíj, mint amilyennek kinézett, hiszen a Pierre Gasly és Lando Norris balesete miatt beküldött biztonsági autó miatt elolvadt az élen kiautózott előnye, a záró szakaszban pedig sokáig védekeznie kellett Charles Leclerc-rel szemben. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azonban úgy véli, ennél is jobban megizzaszthatta volna őket a monacói, ha a Ferrari kihívja őt kerékcserére.
Amikor a 41. körben virtuális biztonsági autós fázisról a versenyirányítás rendes biztonsági autós fázisra váltott, a Red Bull nem habozott, és feltette a közepes keveréket a negyedik helyen haladó Sergio Péreznek. A bikások azért dönthettek így, mert a Safety Car alatt lecsökkent tempó miatt vissza tudták hozni a mexikóit Valtteri Bottas elé, így nem veszítettek pozíciót.
Horner úgy véli, hasonlót játszhatott volna meg a Ferrari Leclerc-rel – és akár a lágy gumikat is feltehették volna neki –, aki így vélhetően pozíciót veszített volna a harmadik helyen haladó Carlos Sainzcal szemben (mivel Pérez kiállt, Sainz is jöhetett volna, de vele nem biztos, hogy érdemes lett volna kockáztatni, hiszen ha kihozzák, lehet, hogy Pérez a pályán marad, és átugorja őt), de ha a Ferrari az újraindítás után visszacseréli a két autót, Leclerc lágy gumin támadhatta volna a használt keményeken levő Verstappent.
„Mindent bevetettünk, és igen nagy szerencsénk volt a biztonsági autónál, hogy a Ferrari nem állt ki a bokszba és tett fel új gumikat, mert valószínűleg bevállalhatták volna a lágy abroncsokat. A különbség viszont így is eltűnt, és amint Charles DRS-távolságon belülre került, nem tudtuk lerázni” – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak.
A Red Bull csapatfőnöke Verstappent is méltatta, aki nem ingott meg Leclerc nyomása alatt. „Ami Maxot illeti, az ő helyzetében akkora a nyomás, hogy nagyon könnyű elfékezni az egyik kanyart vagy ilyesmi, de nem követett el egyetlen hibát sem. Öt-hat körébe telt kijönni a DRS-távolságból, onnan pedig tudta menedzselni a helyzetet.”
„A verseny elején csak ment Leclerc-rel és vigyázott a gumikra, mert eleve azzal a taktikával vágtunk neki a futamnak, hogy csak figyeljen a jobb elsőre, és közben tartsa nyomás alatt Charles-t. Max képes volt felzárkózni, és az egyenesbeli tempónkkal nagyon jól kihasználta a helyzetet, úgyhogy ez egy igen taktikus verseny volt” – értékelt Horner.
Lewis Hamilton nem értette, miért neki kell eldöntenie azt, hogy kereket akar-e cserélni.
Miután Lando Norris és Pierre Gasly találkoztak, a McLaren miatt be kellett hívni a Safety Car-t a pályára. Többen amellett döntöttek, hogy kimennek a boxba friss gumikért, míg a csillagosok ezt a határozatot a hétszeres világbajnokra bízták. A brit versenyző viszont visszadobta a labdát a csapatnak, mondván nekik kell ezt eldönteni, hiszen ők látják az adatokat.
George Russell egy ingyen kiállást szerezve csapattárs mögé került, majd a két Ezüst Nyíl egymással harcolt, miután megelőzték a hibázó Valtteri Bottast. Végül a fiatalabb versenyző futott be előbb a célba. Hamilton azonban nem volt boldog:
„Fogamam sem volt mit csinálnak a többiek, vagy hol vannak most épp. Mikor a csapat azt válaszolta, hogy döntsek én… nekem nincsenek meg a megfelelő információim ehhez. Az ő feladatuk az, hogy ilyen szituációkban helyettem lépjenek. Ma nem adták meg ezt nekem, és nem értem miért.” – nyilatkozta a 37 éve pilóta.
Hamilton a rajt után ugyan összeért Fernando Alonsóval, de szerinte a találkozó semmivel sem befolyásolta autóját. Örült annak, hogy pontot szerzett és már nagyon várja az új fejlesztéseket:
„Az autó más volt ahhoz képest, mikor felálltam a rajtrácsra. Biztos vagyok benne, hogy ellenőrizni fogják mi történt. Kemény ütközés volt, de rendben kellett lennie. A legtöbbet hoztam ki a helyzetből, és csapatként sok pontot gyűjtöttünk. A megbízhatóság jó. Izgatottan várom már azt, hogy előrébb lépjünk.” – tette hozzá Hamilton.
Max Verstappen megtörte a sormintát, és megnyerte az első Miami Nagydíjat.
A holland versenyző a harmadik helyről vágott neki a futamnak, ám gyorsan az élre került. A verseny utolsó harmadában, miután a Safety Car kiment a pályáról, Charles Leclerc megszorongatta, de végül nem tudta megelőzni a 24 éves pilótát.
Így megtört az a sorminta, hogy egy futamot nyer majd a következőn a Red Bull meghibásodik.
„Hihetetlen nagydíj volt. A fizikumunkat megdolgozta, de sikerült a végéig fenntartunk az izgalmakat. 15 kör után elkezdtem számolni, mennyi van még vissza. A biztonsági autó nem segített a végén, ha nem jelent volna meg, akkor kényelmesen kontrolláltuk volna a versenyt. Ez persze mindenkinek izgalmasabbá tette a hátralévő köröket. Egy pillanatra a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj emléke köszönt vissza.” – viccelődött Verstappen.
Carlos Sainz Miami Nagydíja az elmúlt hétvégék fényében mondhatni egész jól alakult, merthogy visszatért a dobogóra a Ferrari spanyolja, még egy nehezen induló hétvégén is.
A még mindig első győzelmére hajtó Sainz pénteken nagy balesetet szenvedett a 13-as kanyarban, és az ott szerzett fájdalmak mellett még fontos kilométereket is elmulasztott az új pályán. A második rajthelyét az indulás után rögtön elbukta a győztes Verstappennel szemben, viszont az olykor gondokkal küzdő másik Red Bullt, Sergio Pérezt maga mögött tudta tartani még úgy is, hogy a mexikóinál volt a gumielőny a verseny végén.
Kimerítő versenyen van túl Sainz is a meleg miatt, de ehhez még a balesete következményei is hozzájárultak.
„Voltam már jobban is. Nyilvánvalóan a pénteki baleset után még mindig volt egy kis nyakfájdalmam a versenyen, de valahogy meg kellett oldanom, és átküzdöttem magam rajta” – nyilatkozta. „Checót a közepes gumikkal a végén nagyon nehéz volt magam mögött tartani, de sikerült megtartani a dobogót, ez egy tisztességes eredmény. Egyáltalán nem volt könnyű. Kemény verseny volt a gumikkal és a hőséggel. Az autó sokat mozgolódott és csúszkált. De végül azt kaptuk, amit szerintem megérdemeltünk, ami egy tisztességes harmadik helyezés, és innen tovább építkezhetünk. Többet szeretnék, de ez nem rossz.”
Több helyen is változott a Miami Nagydíj végeredménye a verseny után kiosztott büntetések miatt.
Bőven volt dolga a Miami Nagydíj sportfelügyelőinek a verseny leintése után is, végül pedig több büntetést is kiosztottak utólag. Nem úszta meg a Pierre Gaslyval történt koccanásért már a futam közben is megbüntetett Fernando Alonso sem, aki az újabb szankciónak köszönhetően végül pontot sem szerzett.
A kétszeres világbajnokot a nyolcadik helyen intette le a kockás zászló, de mivel ekkor már 5 másodperces büntetést cipelt magával, rövidesen a pályán mögötte végző Esteban Ocon ugrott fel a 8. pozícióba, míg Alonso kilencedik lett. Hihettük legalábbis ekkor, a spanyol pilótát ugyanis később újabb 5 másodperces büntetéssel sújtották, amiért a 14-es kanyarban elhagyta a pályát és ezzel előnyt szerzett. Alonso így végül csak a 11. helyen végzett, azaz nem szerzett pontot.
A spanyol a 8. helyen haladva vágott át a lassú sikánon, amivel az utolsó egyenesre sikerült egy másodpercnél jobban leszakítani a mögötte autózó Mick Schumachert, aki így nem nyithatta a DRS-t. A Haas versenyzőjét ennélfogva majdnem megelőzte Esteban Ocon, majd miután védekezni kényszerült, Sebastian Vettel el is ment mellett. Alonso ekkorra már messze járt.
Ami az első büntetését illeti, Alonso a verseny után bocsánatot kért az általa az első kanyarban megtorpedózott Gaslytól, és elismerte felelősségét. „Kemény futamunk volt. Nagyon agresszív voltam a rajtnál, négy-öt helyet javítottam és összeértem Lewis-zal, de az autó jól ment utána, úgyhogy szerencsém volt. Aztán lassú volt a bokszkiállásom, nagyjából négy másodpercet veszítettem, így vissza kellett hoznom ezt az időt Gaslyval szemben.”
„Végül sikerült ledolgoznom a különbséget, és nagyon optimista voltam az előzési manőverrel, úgyhogy összeértünk és büntetést kaptam, amit megérdemlek. Az én hibám volt, túl későn fékeztem. Készek voltunk visszaadni a pozíciót, de ő már kiállt a bokszba, úgyhogy be kellett vállalnom az öt másodpercet. Ezután a biztonsági autó tökéletes időpontban jött a kemény gumin rajtolóknak, amivel ismét veszítettünk néhány helyet.”
Alonso egy büntetőpontot is kapott a superlicencére, így jelenleg öt áll a neve mellett.
Ricciardo elszalasztotta az esélyt
Noha Alonso mögött Alex Albon és Daniel Ricciardo zárt, a spanyol második büntetésével csak előbbi javított egy helyet, és lépett előre kilencediknek, míg az utolsó pontszerző hely a pályán a 12. pozícióban végző Lance Strollé lett. A McLaren versenyzőjét ugyanis szintén megbüntették a futam után öt másodperccel (és egy büntetőponttal), amiért a Kevin Magnussen elleni csatája során előnyt szerzett a 12-es kanyarban. Ricciardo emiatt végül csak a 13. helyen zárt, és Yuki Tsunoda lett a 12.
A verseny után nem mellesleg Kevin Magnussen is öt másodperces büntetést – és két büntetőpontot – kapott, amiért nekiment Lance Strollnak, de mivel ő feladta a futamot, esetében ez már semmin nem változtatott.
Schumachert nem büntették meg
Első ránézésre szinte biztosak lehettünk benne, hogy a Sebastian Vettelt az 54. körben a célegyenes végén a 9. helyről kilökő Mick Schumacher sem ússza meg a büntetést, ám a felügyelők végül úgy határoztak, hogy sem ő, sem a négyszeres világbajnok nem tehető túlnyomó részben felelőssé az ütközésért, azaz versenybaleset történt, és egyikük sem kap büntetést.
Mivel Vettel kénytelen volt feladni a versenyt, Schumacher pedig első szárnycsere után visszaesett a mezőny végére, egyiküket sem befolyásolta volna egy büntetés.
A pole pozícióból rajtoló Charles Leclerc ugyan mindent megpróbált, de nem tudott mit kezdeni az idei harmadik győzelmét arató Max Verstappennel a Miami Nagydíjon.
A Ferrari monacói versenyzője többször is támadási pozícióba került a versenyen a címvédővel szemben, de a Red Bull magas végsebessége feladta neki a leckét. A verseny fizikailag igen kimerítőnek bizonyult a nagy meleg miatt, ezt Leclerc is hangsúlyozta.
„Fizikailag nagyon nehéz verseny volt” – mondta a futam után. „Az első etapban kicsit küszködtünk a közepes gumikkal, és meg is előztek minket, ami megnehezítette a versenyt. A kemény gumikon versenyképesek voltunk, és úgy gondoltam, hogy el tudom kapni Maxot. Ők voltak előnyben a tempó tekintetében.
Az új szabályok hozta fejlesztési verseny is egyre inkább kezd felpörögni, ebben a Red Bull szekere egészen jól haladt eddig, így most Leclerc is a javulásra szólította fel a csapatát: „Tovább kell nyomulnunk. A fejlesztések egész évben fontosak lesznek, és remélem, hogy már a következő futamtól kezdve feljebb tudunk lépni.”
Mindenesetre a monacói vezet még összetettben, 19 ponttal előzi meg Max Verstappent.
A Forma-1 történetének első Miami Nagydíja zajlott le vasárnap, a Hard Rock Stadium körül futó pályán.
Párás hőség fogadta a mezőnyt a versenyen, melyre megszámlálhatatlan mennyiségű celebritás is kíváncsi volt. Csak hogy párat említsünk a teljesség igénye nélkül, ott volt például David Beckham, Tom Brady, Michael Jordan, Michelle Obama, Kathryn Hahn, Ashton Kutcher, James Corden, Lindsey Vonn, Michael Douglas…
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) May 8, 2022
Mindenesetre az első rajtsort a Ferrari bérelte ki az 57 körös versenyre, Leclerc-Sainz sorrendben. Mögöttük a két Red Bull foglalt helyet: Verstappen és Pérez, őket pedig Bottas és Hamilton követte.
A két Aston Martin a boxutcából várta a rajtot, a mezőny után, üzemanyaghőmérséklet probléma miatt.
Rajt
Verstappen jól jött el a rajtnál, Sainzcot meg is tudta előzni, míg Leclerc gyorsan meglógott az élen.
Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool
Hamilton a 8. helyre esett vissza, míg Alonso 4 helyet javítva a 7. helyre jött fel, miután ők ketten a rajtot követően kissé össze is értek.
Később azonban Hamilton visszavette a 7. helyet a spanyoltól, majd Gasly-t is megelőzte, és üldözőbe vette egykori csapattársát, Valtteri Bottast.
A 8. körben az első kiesés is megtörtént: Zhou technikai okokból feladni kényszerült a versenyt.
Verstappen az élre állt
Mindeközben Verstappen felzárkózott Leclerc-re és a 9. kör kezdetén meg is előzte a monacóit.
Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool
A Haasok, Tsunoda és Alonso cserélt kereket legelőször, a 13 kört követően.
A 20. körben a 4. helyen álló Pérez arra panaszkodott, hogy motorerőt veszített, ám mérnöke azt állította, hogy ők úgy látják, hogy minden rendben van. Végül más beállításokat javasoltak a mexikóinak, aki ez után arról számolt be, hogy újra van erő a motorban. Ekkorra azonban már több, mint 4 másodperccel volt lemaradva az előtte haladó Sainzhoz képest.
Az élmezőnyből Leclerc járt kint kerékcserén elsőként, a 25. körben. A 4. helyre tért vissza. Egy körrel később így tett Verstappen is, majd az azt követőben Sainz és Pérez is. Sainz ezúttal is pechesnek bizonyult, a jobb első kereke lassan ment fel a helyére, így fontos másodperceket bukott.
A kerékcserékkel…
…azonban az élen visszaállt a korábbi sorrend: Verstappen, Leclerc, Sainz, Pérez. Mögöttük Russell haladt, aki még nem cserélt kereket, mégis jobb köröket futott, mint a már új gumikon lévő csapattársa, Hamilton. A két Mercedes között pedig Bottas tanyázott a 6. helyen.
A nem túl eseménydúsan alakuló versenyen a 31. körben Vettel mutatott be egy szép előzést. Ennek szépséghibája csak annyi, hogy ezt a 12. helyért tette, Magnussennel szemben. Ez után azonban több hibája is volt a négyszeres világbajnoknak, vissza is esett a 15. helyre.
A 41. körben történt esemény. Mondhatnánk, hogy végre, de ez nem egy látványos előzés volt, hanem egy ütközés. Gasly Norrisszal akadt össze. A francia küszködött az AlphaTaurival, majd mikor Norris mellé érkezett hátulról, Gasly hozzáért a McLaren jobb hátsó kerekéhez, ami azonnal defektet kapott és az autó többszöri pörgés után állt meg.
Biztonsági autós fázis lépett életbe, így Verstappen előnye eltűnt, Russell pedig minimális veszteséggel tudott kereket cserélni és a 7. helyre tért vissza, Hamilton mögé.
Mindeközben Alonso 5 másodperces büntetést kapott, mert a 40. körben ütközött Gasly-vel.
A 47. körben kapcsolhatott ismét versenytempóra a mezőny. Az indítás után Pérez rögtön támadta Sainzcot, de végül a spanyol meg tudta tartani a 3. helyét.
Az 50. körben Russell Hamiltont támadta, ám közvetlenül előttük Bottas hibázott, így a két Mercedes meg tudta előzni a finnt. Ezt követően Russell megelőzte csapattársát is.
Ezalatt az élen Leclerc utolérte Verstappent és elkezdte támadni a regnáló bajnokot.
Pérez közben támadta Sainzcot, de elfékezte, így ismét lemaradt a spanyolról.
Az 55. körben a hátsó traktusban Mick Schumacher reptette meg kissé Vettel Aston Martinjának hátulját. Vettel ki is esett a versenyből.