Címke: Miami Grand Prix

  • Danica Patrick előtt kicsinylette le az IndyCar-t a brit műsorvezető

    James Corden brit műsorvezető Danica Patrick előtt viccelődött az IndyCarral, de szerencsére a visszavonult versenyző jól kezelte a helyzetet.

    A Miami GP-n óriási sztárparádé kerekedett, hiszen rengeteg amerikai híresség jelen volt a Forma-1 idei első amerikai versenyén.

    A teltházas Miami Nagydíjon ott például Michael Jordan – aki félig hivatalos szerepben volt jelen, hiszen a NASCAR-ban ő a 23XI Racing társtulajdonosa, és néhány nappal ezelőtt Pierre Gasly-val egy NASCAR-os lehetőségről is tárgyaltak – Tom Brady és David Beckham is.

    Köztük volt a korábbi IndyCAR-pilóta Danica Patrick, aki a Sky Sports F1 meghívott elemzője volt, valamint a talk show műsorvezető James Corden is.

    Mint kiderült, sok motorsportrajongó felháborodott Corden viselkedésén.

    Ennek oka az volt, hogy több IndyCarral kapcsolatos viccet is elsütött. Arra is célzott, hogy rendkívül könnyű IndyCAR-autót vezetni. Tekintettel arra, hogy Patrick maga is egykori versenyző és győztes, a rajongók tiszteletlennek és ízléstelennek találták a vicceit.

    Corden definíciója szerint az IndyCar nem más, mint egy négy kanyarral rendelkező pályán egy irányba való körözés, és „erre én is képes lennék„. Így aztán azzal viccelődött, hogy nagyon könnyű versenyezni.

    Egyesek azt javasolták, hogy a versenyző álljon bosszút a talk show műsorvezetőn. Ennek érdekében beültethetné őt egy kétüléses autóba, és elvihetné egy körre. A rajongók azt remélték, hogy egy ilyen mutatványtól valószínűleg halálra rémülne.

  • A legendás versenyző fia óriási Max Verstappen rajongó

    A Miami Nagydíj boxutcája csak úgy hemzsegett a hírességektől. Ott volt Kevin Harvick is, akinek a fia találkozhatott Verstappennel.

    Harvick, aki egész családjával érkezett a Hard Rock Stadionba a versenyre, a közösségi médiában köszönetet mondott a Mobil1-nek a vendéglátásért.

    Ugyanebben a tweetben a Stewart-Haas Racing versenyzője elárulta, hogy fia hatalmas rajongója a Red Bull pilótájának és F1-es világbajnokának, Max Verstappennek.

    Megleptük Keelan Harvickot egy kirándulással a Miami Nagydíjra. Ő egy hatalmas Max Verstappen rajongó, szóval nem lehetett lemosni az arcáról a mosolyt! Köszönöm a vendégszeretetet Mobil1-nek, aki egy kisgyerek napját tette fantasztikussá!” – írta Harvick.

    Keelannek jó lett volna látni, ahogy kedvenc versenyzője köröz a pályán, de ez sajnos nem történt meg, hiszen Verstappen az első két edzés nagy részét a boxutcában töltötte.

  • Azonnali hatállyal berendelte az Alfa Romeo az IndyCar csillagot

    Callum Ilott lesz a hétvégi Miami Nagydíjon az Alfa Romeo tartalékversenyzője, miután Robert Kubicának egyéb elfoglaltságai lesznek.

    A megállapodás egyelőre egyszeri, de Ilottot további versenyekre is felkérhetik, ha Kubica nem ér rá – és ha a Juncos Hollinger Racinggel közös IndyCar-programjába is belefér.

    Ilott tavaly megosztotta Kubicával az Alfa Romeo tartalékos feladatait, mivel tagja volt a Ferrari Driver Academy-nek. Portugáliában és Ausztriában részt vett az FP1-es edzéseken is.

    A Ferrarihoz már nem kötődik, így az Alfa-szerepét minden maranellói kapcsolattól függetlenül megtartotta.

    Callum (Ilott) a csapat része, és tavaly is velünk volt” – mondta Fred Vasseur, az Alfa csapatfőnöke a Motorsport.com-nak. „Tökéletesen ismeri a csapatot. Az autót biztosan nem, de ismeri a csapatot. És mindannyian közel állunk hozzá. Jó munkát végzett nekünk a múltban.

    Futamról futamra itt van. Megvannak a saját kötelezettségei, és nem akarom zavarni őt. De értelemszerűen az, hogy ő itt dolgozik az Államokban megkönnyítette a döntésünket.

    Majd meglátjuk a jövőben, de ha néha Robert nem áll rendelkezésre, akkor abszolút van értelme Callummal menni. Nem kell, hogy szerződésünk legyen – ő a család része.

    Ilott még mindig a Forma-1 kapujában

    Ilott elmondta, hogy örömmel fogadta a lehetőséget, hogy Miamiban újra csatlakozhat a csapathoz, és gyakorlatilag továbbra is az F1-es ajtóban tarthatja a lábát.

    Nem gondolkoztam sokat az ajánlaton” – mondta Ilott a Motorsport.com-nak. „Két héttel ezelőtt hívtak fel, és szerencsére úgy alakult, hogy itt lehetek, és segíthetek.

    Utoljára valószínűleg a fejlesztés korai szakaszában vezettem ezt az autót a szimulátorban. Sok rendszer nagyon hasonló az előző évekhez, de nyilvánvalóan az alapok nagyon mások.

    Jó újra itt lenni, és látni néhány embert, akikkel már hónapok óta nem találkoztam. Egy ideig ebben a környezetben voltam, az F3-ban vagy az F2-ben, így sok embert ismerek itt.”

    Arra a kérdésre, hogy még mindig reménykedik-e abban, hogy egy nap F1-es versenyzői ülést kap, így felelt: „Nyck de Vries-t idézem ezzel kapcsolatban, mert ő azt mondta, hogy „nem keresem aktívan a lehetőségét”. Azt hiszem, én is így látom a dolgot.

    Egy jó karriert kezdtem el építeni az IndyCar-ban, szóval ha megtörténik megtörténik, ha nem nem.

  • Danica Patrick Forma-1-es szakértőként tér vissza

    Danica Patrick ezúttal brit Sky Sports műsorában volt vendég, ahol elmondta véleményét a Forma-1-ben dúló hatalmas csatáról.

    Danica Patrick az utóbbi időben leginkább a szülinapi ünneplésével került a címlapokra, azonban úgy tűnik, lassan visszatér a szakértői státuszába.

    A Sky Sports „Any Driven Monday” című műsorában Patrick-et a Ferrari és a Red Bull kiélezett küzdelméről kérdezték.

    A csata elkezdődött! Nagyon élvezem a csatát. Bár sok hullámvölggyel meg kell majd küzdenie mindkét csapatnak, de úgy tűnik közöttük fog eldőlni a bajnoki cím sorsa” – mondta Patrick.

    A Forma-1-ben általában mindig van két versenyző, aki a szezon során folyamatosan jó teljesítményeket tud nyújtani. Tudjuk, hogy Max (Verstappen) mennyire erős, és Charles szezonkezdete is arra utal, hogy vele is számolni kell majd.

    Nagyon szeretném ha kettejük csatájáról szólna az év. Szinte biztos vagyok benne, hogy így fog történni. Nem hiszem, hogy bármelyikük is nagy előnyhöz jutna a szezon közben.

    A volt IndyCar és NASCAR versenyzőt arról is megkérdezték, mit gondol összességében a 2022-es szezonról.

    Picit felborult az erősorrend, de éppen emiatt izgalmas az idény” – jelentette ki Danica Patrick. „Elég fura látni Lewis (Hamilton) szenvedését. Most például kört kapott. És nem csak arról van szó, hogy volt néhány rossz futama, hanem egyszerűen nem elég gyors.

    Végül természetesen szóba került a Miami Grand Prix is, ahol Danica Patrick lesz a Sky Sports televíziós szakértője.

    Az egész Egyesült-Államok tűkön ül, hogy végre megérkezzen Miamia-ba a Forma-1. Elképesztő, hogy mennyire népszerű már a széria itt az Államokban, szóval tökéletes az időzítés.

     

  • Andretti szerint az F1 Amerikában is meg fogja állni a helyét

    Mario Andretti, az 1978-as Forma-1-es világbajnok és az 1969-es Indy 500 győztese szerint Amerika képes arra, hogy két GP-t rendezzen.

    Az idei szezonban a Forma-1 először rendez versenyt Miamiban, valamint ismét ellátogat majd a texasi Austinban található Circuit of The Americas pályára.

    Ez a Liberty Media következő lépése az Egyesült Államokban való terjeszkedésben, és az F1 főnökei már egy esetleges harmadik eseményt is kilátásba helyeztek.

    Egyetlen más ország sem rendez egynél több futamot, bár ez a világjárvány idején megváltozott, amikor Imola csatlakozott Monzához a naptárban, és Olaszország 2022-ben ismét két futamnak ad otthont.

    A motorsport-legenda, Mario Andretti úgy véli, hogy az Egyesült Államok méreténél fogva alkalmas arra, hogy két Forma-1-es eseménynek adjon otthont.

    Nem, egyáltalán nem hiszem” – hangzott Andretti válasza a PlanetF1 azon kérdésére, miszerint szerinte a Forma-1 elveszhet-e az IndyCar és a NASCAR között azzal, hogy két, esetleg három versenynek ad otthont.

    Az USA könnyedén tudna két Forma-1-es futamot rendezni, olyan hatalmas ez az ország.”

    Nagyon alábecsülik a rajongói tábor méretét, mert szerintem a Netflix Drive To Survive című sorozata nagyon sokat lendített rajta, mivel betekintést engedett a Forma-1 kulisszái mögé, és ez tetszett a fiatalabb közönségnek.

    Ez nyilvánvaló, hiszen látható mennyire nagy energia van az itteni rajongókban, szóval szerintem biztosan indokolt lenne két futam itt. Egy harmadik? Nem tudom, ez egy kérdőjel véleményem szerint.

    Hosszútávú tervek

    Andretti arról is beszélt, hogy lelkesen várja a miami futamot, amelyre idén májusban kerül sor.

    Ha megnézzük a Miami által eszközölt befektetést, a helyszínt és a létesítményeket, az azt mondatja velem, hogy jópár évig lesz itt verseny. Talán az idők végezetéig.” – mondta az amerikai legenda.

    Ott van Austin, a COTA ahol egy világszínvonalú pálya épült, és már épp ideje volt, hogy egy ilyen nagyszerű pálya épüljön itt, az Államokban. Miami sem egy alkalomról szól, hanem ez egy hosszútávú befektetés.

    Bár Andretti támogatja a két amerikai futamot, a felvetés, hogy a Forma-1 Las Vegasba is eljuthatna, túl sok a 78 éves pilóta számára.