Címke: MGU-K

  • Végre elkészült a Renault új MGU-K-ja

    Végre elkészült a Renault új MGU-K-ja

    Eredetileg 2017 első felére tervezték, de stílusos késés után a 2018-as Osztrák Nagydíjra érkezik meg a Renault új verziójú MGU-K-ja.

    Jobb később, mint soha – tartja a mondás, a Renault-nál pedig buzgón imádkoznak, hogy a megbízhatósági problémák miatt közel másfél évet csúsztatott új MGU-K megérje a várakozást. A eheti Osztrák Nagydíjon végre élesben is láthatjuk a frissített egységet, legalábbis ami a gyári autókat illeti, a Red Bull és a McLaren ugyanis – talán érthető módon – először látni szeretné, hogyan teljesít az MGU-K. A döntés olyan szempontból is logikusnak hangzik, hogy ebből az elemből a szezon során egy pilóta maximum kettőt használhat fel büntetés nélkül.

    „Mindegyik autó számára elérhető, de nem minden csapat döntött az új spec mellett” – erősítette meg a gyanút Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke. „Régóta várunk már erre az egységre. Kicsit érdekesnek tartom, hogy néhányan a régi, elavultabb technológiájú MGU-K használata mellett döntöttek, ami esetében nagyobb is a meghibásodás kockázata. De az a filozófiánk, hogy elfogadjuk a csapatok döntéseit.”

    A gyári alakulatnak éppen időben jön a felmentés, miután Carlos Sainz autójában a Francia Nagydíj utolsó köreiben megadta magát az MGU-K. Ahogyan Daniel Ricciardo esetében Monacóban, Sainz is 160 lóerővel lett szegényebb ezáltal, ám a pályakarakterisztika miatt a spanyolt ketten meg is előzték és csak a VSC miatt nem csúszott ki a pontszerző zónából.

    „Erről az alkatrészről tudtuk, hogy sérülékeny, de szándékosan húztuk ki ennyire az élettartamát, mert azt is tudtuk, hogy nemsokára érkezik az új, erősebb és megbízhatóbb verzió” – folytatta Abiteboul. „Ennek a bizonyos MGU-K-nak az esetében két körrel elkéstünk! Drámainak azért nem mondanám a helyzetet, ez csak azt bizonyítja, hogy a határokat feszegetjük és hajlandóak vagyunk kockázatokat is vállalni.”

  • Newey: Ricciardo rajtrács büntetéssel kezd majd Kanadában

    Newey: Ricciardo rajtrács büntetéssel kezd majd Kanadában

    Úgy néz ki, hogy Daniel Ricciardo mégsem ússza meg azt, hogy esetlegesen büntetést kapjon Kanadára. Nem is olyan rég még az volt a mondás, hogy a Red Bull versenyzőjének a furcsán működő MGU-K egységét sikerült javítani a monacói győzelem után, és átvészelik a dolgot, amit dr. Helmut Marko is megerősített:

    „Úgy néz ki, hogy nem fog minket sújtani rajtrács büntetés Montreálban.”

    Ezzel szemben a Red Bull technikai igazgatója, Adrian Newey egészen másképp látja a helyzetüket, és ezt el is mondta a francia L’Equipenek:

    „Feltehetően kap majd büntetést Montreálban, de még nem tudjuk azt, hogy hány helyes lesz ez. Azon múlik, hogy az akkumulátorokhoz hozzá kell-e nyúlni, avagy nem. Ettől függ a büntetés mértéke. Várjuk a híreket a Renault oldaláról, de az MGU-K-t biztosan cserélnünk kell.”

  • Túlélhette a versenyt Ricciardo MGU-K-ja

    Túlélhette a versenyt Ricciardo MGU-K-ja

    A hírek szerint Daniel Ricciardo tönkrement MGU-K-ját meg tudta javítani a Renault és akár már a Kanadai Nagydíjon újra felhasználható lesz.

    Ricciardo Red Bulljában a Monacói Nagydíj 28. körében mondta fel a szolgálatot a 160 lóerő többletet jelentő MGU-K, de az ausztrál pilótának csodával határos módon sikerült az élen maradnia a hátralevő 50 körben, megszerezve ezzel idei második győzelmét. Az MGU-K tulajdonképpen a volt KERS jóval bonyolultabb és hatékonyabb leszármazottja: a fékezés közbeni energiát elektromos árammá alakítja, majd az így begyűjtött 160 lóerővel a belsőégésű motor teljesítményét egészíti ki. Az idei szezonban mindössze két MGU-K-t lehet büntetlenül felhasználni, csere esetén azonban Ricciardo már a harmadikat fogyasztotta volna, ami automatikus tízhelyes rajtbüntetést von maga után. Az Auto, Motor und Sport értesülései szerint viszont a Renault elvileg megmentette az alkatrészt, így az ausztrálnak nem kell rajtbüntetéstől tartania – még.