Címke: mezőny

  • Verstappen: Három-négy versenyző is van olyan jó, mint Hamilton

    Verstappen: Három-négy versenyző is van olyan jó, mint Hamilton

    Max Verstappen szerint a jelenlegi mezőnyben vannak még olyan pilóták, akik megütik Lewis Hamilton szintjét.

    A világbajnoki címek tekintetében Lewis Hamilton az öttel már holtversenyben a Forma-1 történetének második legsikeresebb pilótája, idén pedig az eddigi 12 versenyből 8-at is megnyert, így nagyon jó úton halad a hatodik címe felé.

    A holland Max Verstappen elismeri riválisa érdemeit, de megjegyzi, hogy a sikereiben nagyban hozzájárul az, hogy a legjobb autóban ül, illetve szerinte mások is tudnák hozni ezeket az eredményeket.

    „Nem csupán Hamiltonra koncentrálok. Vannak más remek versenyzők a paddockban, akik hasonló dolgokat tudnának elérni. Megnézve a jelenlegi rajtrácsot, szerintem három-négy másik versenyző rendelkezik hasonló képességekkel.” – kezdte. „Minden csak autófüggő, nem hiszem, hogy az elmúlt években a csapattársai komoly nyomás alá helyezték volna. 2016-ban is bajnok lett volna, ha nincs a motorhibája a szezon végén.”

  • A pilóták is megválasztották az idei F1-es szezon legjobbjait

    A pilóták is megválasztották az idei F1-es szezon legjobbjait

    A Forma-1-es mezőny tagjai is leadták a voksukat az idei esztendő legjobbjaira, ahol Lewis Hamilton végzett az élen.

    A Formula1.com kérte fel a versenyzőket, hogy a teljesítményük alapján rangsorolják a legjobb tízet. A szavazásnál a a bajnokságban is érvényes pontozást használták, vagyis az első 25 pontot, a tizedik pedig egy pontot kapott.

    A pilóták saját magukra is szavazhattak, de azt hogy ki kinek hány pontot adott az nem került nyilvánosságra.

    Hamiltonon, Bottason, Hülkenbergen és Szirotkinon kívül mindenki leadta a voksát. Nem meglepő módon Lewis Hamilton végzett ennek a listának az élén is. A brit pilóta idén 11 győzelmet, 11 pole-pozíciót, 17 dobogós helyet szerzett 21 futamon és megszerezte ötödik világbajnoki címét.

    Remek második féléves teljesítményének köszönhetően Max Verstappen lett a második, a harmadik pedig a visszavonuló Fernando Alonso lett.

    A versenyzők top10-es listája:

    1. Lewis Hamilton
    2. Max Verstappen
    3. Fernando Alonso
    4. Sebastian Vettel
    5. Daniel Ricciardo
    6. Charles Leclerc
    7. Pierre Gasly
    8. Nico Hülkenberg
    9. Kimi Räikkönen
    10. Sergio Pérez
  • Két csapatot kivéve mindenki változtatott a versenyzőin 2019-re

    Két csapatot kivéve mindenki változtatott a versenyzőin 2019-re

    A bajnoki címvédő Mercedes és a száguldó cirkuszhoz 2016-ban csatlakozó Haas istálló az a két alakulat, mely változatlan vesenyzői felállással vág neki a 2019-es szezonnak.

    Két nappal ezelőtt a Williams megerősítette, hogy az F2-es bajnoki cím legnagyobb várományosa, George Russell lesz majd az egyik versenyzőjük 2019-ben, így tulajdonképpen már csak két szabad ülés maradt a következő szezonra.

    Kérdéses Russell csapattársának kiléte, valamint a Toro Rosso második versenyzője. A Racing Point Force India csapatánál talán borítékolható, hogy a csapatot megmentő Lawrence Stroll fia, valamint Sergio Perez lesz a silverstone-i központú istálló két versenyzője.

    Csapat Versenyző 1 Versenyző 2
    Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
    Ferrari Sebastian Vettel Charles Leclerc
    Red Bull Racing Max Verstappen Pierre Gasly
    Force India Megerősítésre vár Megerősítésre vár
    Williams George Russell Megerősítésre vár
    Renault Nico Hulkenberg Daniel Ricciardo
    Toro Rosso Daniil Kvyat Megerősítésre vár
    Haas Romain Grosjean Kevin Magnussen
    McLaren Carlos Sainz Lando Norris
    Sauber Kimi Raikkonen Antonio Giovinazzi

     

  • A 2019-es mezőny fele már fix

    A 2019-es mezőny fele már fix

    Tegnap a McLaren versenyzőpárosa is biztossá vált 2019-re, így a jövőévi mezőnyből 9 hely versenyző már hivatalosan is megerősített, valamint gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Lance Stroll a Force Indiánál folytatja.

    Nézzük hát, hogy állnak a szabad helyek, melyekből jóval kevesebb van, mint amennyi a jelentkező rájuk. Bár több versenyző is van, akinek szinte biztos a helye, csupán a bejelentés nem történt még meg, azonban sok újonc is van, aki ülésre vár. Nem beszélve arról, hogy leginkább talán arra kíváncsi a közönség, hogy marad-e Kimi Räikkönen, illetve versenyezhet-e Robert Kubica?

    Ferrari Sebastian Vettel ?
    Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
    Red Bull Max Verstappen Pierre Gasly
    Toro Rosso ? ?
    McLaren Carlos Sainz Lando Norris
    Force India Lance Stroll ?
    Renault Daniel Ricciardo Nico Hülkenberg
    Sauber ? ?
    Haas ? ?
    Williams ? ?
  • Elkészült az F1-esek idei „osztályképe”

    Elkészült az F1-esek idei „osztályképe”

    Minden évben elkészült egy csoportkép a Forma-1-es mezőnyről a szezonnyitó és a szezonzáró versenyhétvégén is.

    Íme a 2018-as mezőny, az Ausztrál Nagydíjon!

    Más kérdés, hogy vajon mindenki ott lesz-e a képen majd a szezonvégi fotózáson is…?

    F1 mezőny 2018
    Fotó: Robert Cianflone/Getty Images/Red Bull Content Pool
  • Húsz autó alkotja az F2 2018-as mezőnyét

    Húsz autó alkotja az F2 2018-as mezőnyét

    Hivatalossá vált a Forma-2 2018-as szezonjának nevezési listája: vannak újonann belépő istállók, ám két csapat úgy döntött, hogy hátat fordít a sorozatnak.

    A legnagyobb meglepetést talán a regnáló bajnok istálló, a Russian Time visszatérése jelenti: mindeddig úgy tűnt, hogy a 2017-es volt az utolsó Forma-2-es szezonjuk, ám nagy meglepetésre idén is ott lesznek a rajtrácson.

    A Russian Time két versenyzőjének kilétét is felfedte: az orosz Artem Markelov mellett a 20 éves japán Tadasuke Makino alkotja majd a kontsruktőri bajnok istálló felállását.

    Két brit (Arden International és Carlin), két francia (ART Grand Prix és DAMS), két olasz (PREMA Racing és Trident), egy cseh (Charouz Racing System), egy holland (MP Motorsport), egy spanyol (Campos Racing) és egy orosz (RUSSIAN TIME) csapat alkotják majd a 2018-as mezőnyt.

    Russian Time: Artem Markelov, Tadasuke Makino
    Prema Racing: Sean Gelael, Nyck de Vries
    DAMS: Megerősítésre vár, Megerősítésre vár
    ART Grand Prix: Jack Aitken, George Russell
    MP Motorsport: Megerősítésre vár, Megerősítésre vár
    Arden International: Nirei Fukuzumi, Megerősítésre vár
    Campos Racing: Luca Ghiotto, Megerősítésre vár
    Trident: Megerősítésre vár, Megerősítésre vár
    Carlin: Lando Norris, Sergio Sette Camara
    Charouz Racing System: Louis Deletraz, Antonio Fuoco

    Időközben a Charles Leclerc-kel 2017-ben egyéni bajnoki címet nyerő Prema csapat felfedte 2018-as festését: