Címke: Mexikóvárosi Nagydíj

  • Abszurd jelenetek: Leclerc káromkodott, majd egyből kérdőre vonta őt az FIA embere

    Abszurd jelenetek: Leclerc káromkodott, majd egyből kérdőre vonta őt az FIA embere

    Mióta Max Verstappent megbüntették káromkodásért, érezhetően igyekeznek odafigyelni az F1-es pilóták arra, hogy se a sajtótájékoztatókon, se a csapatrádióban ne használjanak csúnya szavakat, de ahogyan arra számítani lehetett, előbb-utóbb úgyis kicsúszik valaki(k)nek a száján egy-egy „f” betűs szó.

    Ez történt a Mexikóvárosi Nagydíjat a 3. helyen záró Charles Leclerc-rel a futam utáni sajtótájékoztatón, amikor arról beszélt, hogy miként reagált az utolsó kanyaros megcsúszására, amellyel elveszítette a 2. pozíciót Lando Norrisszal szemben. A monacói pilóta azt mondta, a hiba után azt gondolta, hogy „ó, ba**za meg”, majd amint kimondta a szót, rájött, hogy mit tett, és közölte: „Jaj ne! Nem akarok csatlakozni Maxhoz!”

    A hiba, amiről Leclerc beszélt:

    A Ferrari versenyzője nyilván viccelődve a közmunkára gondolt, hiszen a hollandot erre ítélték, ám arra talán ő maga sem számított, hogy a sajtótájékoztató végeztével az FIA egyik embere azonnal kérdőre vonja majd őt. Hogy pontosan mi hangzott el a maranellóiak sajtósa által közelről végighallgatott párbeszédben, talán soha nem derül ki, mindenesetre meglehetősen abszurd, hogy az FIA most már ilyen szinten ugrik egy-egy teljesen ártatlan szituációban kicsúszott trágár kifejezésre is.

  • Verstappen: Hah, ez a 20 másodperc azért elég sok!

    Verstappen: Hah, ez a 20 másodperc azért elég sok!

    Max Verstappen a versenyen őt ért sérelmek fényében higgadtan nyilatkozott a Mexikóvárosi Nagydíj után, elmondása szerint a rá kiosztott két büntetésnél sokkal nagyobb aggodalomra ad okot, hogy anélkül sem tudott volna dobogó helyre kerülni.

    A Red Bull bajnoki éllovasa, miután a verseny elején elveszítette a vezetést Carlos Sainzcal szemben, Lando Norris célpontjává vált, akit egy körön belül kétszer is leszorított a pályáról, melyekért kétszer 10 másodperces időbüntetést kapott. A holland a bokszkiállásakor letöltötte a szankciót, majd a hatodik helyen végzett a versenyen, egy perces hátrányban a győztes Sainzhoz képest, de még a büntetései nélkül is csak a Mercedeseket tudta volna legyőzni a negyedik helyért. Elsősorban ez aggasztja Verstappent, nem pedig a sportfelügyelők ítélete, aminek túlzó mértékét azért egy elejtett félmosollyal nyugtázta a Sky Sportsnak.

    „Az a baj, hogy ha lassabbak vagyunk, akkor ilyen helyzetekbe kényszerülünk. Én pedig nem adom meg magam könnyen – magyarázta a Norrisszal való csata körülményeit. – De végső soron nem is az a kérdés, hogy egyértértek-e a büntetéssel vagy sem. Hah, mondjuk ez a 20 másodperc elég sok. A mai napunk legnagyobb problémája, ami engem is a leginkább aggaszt, az a versenytempónk, ami nagyon nem volt jó. Ezt ki kell elemeznünk, mert még a büntetések nélkül sem lett volna semmi esélyünk arra, hogy az élen harcoljunk.”

    • Norris és Verstappen csatája, ami két büntetést ért:

    Norris és Verstappen Austinban is bemutatott egy látványra hasonló, duplán pályaelhagyós csatát, az viszont a brit pilóta előzésével járt, s a McLaren kapott érte büntetést, amit a csapat sikertelenül támadott meg a héten. Norris, aki csütörtökön elmondta, kész alkalmazkodni Verstappen stílusához a csatáik során, most már nem is lepődött meg az agresszív védekezésen.

    „Tudtam, hogy mire számíthatok. Nem akartam, hogy ilyen történjen, mert versenyzőként nagyon tisztelem Maxet, de készen álltam arra, hogy jöhet valami ilyen. Az én véleményem szerint nem volt valami tiszta versenyzés, de sikerült elkerülnöm a bajt” – fogalmazott a brit, aki a második helyen célba érve tíz ponttal csökkentette hátrányát riválisához képest, ami most 47-en áll.

    Chirstian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint az előzési szabályok gyors letisztázására lenne szükség az elmúlt hetek többféle módon értelmezhető esetei után, ugyanakkor ő is az autó versenytempóját emelte ki a számukra legnagyobb fejfájást okozó tényezőként, miközben Mexikóban a konstruktőri második helyet is elvette tőlük a Ferrari.

    „Max nem hagyta el a pályát a 4-esben, utána pedig Lando nagyon későn nyitotta ki számára az ajtót, és ott mindketten lementek a pályáról – próbálta védelmébe venni Verstappent főnöke. – De a probléma szerintem az, hogy nagyon veszélyes vizekre kezdünk evezni, ha azt akarjuk eldönteni, hogy egy bevetődés mikor számít elfogadhatónak. Ebben az ügyben tényleg az FIA-nak és a versenyzőknek kellene összeülniük, hogy megvitassák, mi az, ami elfogadható, és mi az, ami már nem.”

    „Mindig a szabályok szerint kell játszanunk, és tanulni fogunk ebből a versenyből is, de sokkal fontosabb számunkra az a tény, hogy az időmérő után ma nem volt meg a tempónk a McLarenhez és a Ferrarihoz képest.”

    Valamilyen változás a versenyzési irányelvekben pedig a küszöbön van, hiszen az FIA ígéretet tett arra, hogy a Katari Nagydíj hétvégéjén egy új ezzel kapcsolatos előterjesztést tesz a pilóták felé.

    Az FIA bezárja a Verstappen által Norris ellen kihasznált kiskaput

  • Sainz győzelmével reális a Ferrari vb-címe, a Norrisszal keménykedő Verstappent agyonbüntették

    Sainz győzelmével reális a Ferrari vb-címe, a Norrisszal keménykedő Verstappent agyonbüntették

    A Mexikóvárosi Nagydíjon szerzett első és harmadik hellyel végképp bejelentkezett a konstruktőri bajnoki címért a Ferrari. Carlos Sainz csak rövid időre veszítette el a vezetést a verseny elején Max Verstappennel szemben, a holland azonban ezt követően dupla időbüntetést kapott a Lando Norris elleni manővereiért, így 10 pontot veszített vele szemben a tabellán.

    Az idei első pole-ját birtokló Sainznak a pálya legsikeresebb versenyzője, az elmúlt öt mexikói versenyből négyet is megnyerő Verstappen ellen kellett védekeznie a szezon egyik leghosszabb rajt utáni sprintjében.

    A holland azonban egy árnyalatnyival jobban kapta el a rajtot, ez pedig elég is volt ahhoz, hogy Sainz mellé érjen a belső íven, ami innentől már az előnyösebb pozíciót jelentette. Verstappen lezárta az utat a mögötte helyezkedő Norris előtt, majd elsőként fordult el az 1-es kanyarban. Sainz próbált mellette maradni, ameddig csak tudott, ám a 2-esben már nem maradt helye, át kellett vágnia a kanyart, ezáltal nagy előnnyel az élre került, majd szabálytudóan vissza is adta a vezetést Verstappennek, még mielőtt felmutatták volna a biztonsági autó érkezését jelző táblákat.

    Egy még az első kanyar előtt történt baleset miatt kellett ugyanis semlegesíteni a versenyzést: Cunoda Juki később fékezve esett be Alexander Albon elé a külső íven, a két autó azonban helyszűkében összeért, s mindketten kiestek, a japán RB-je háttal a védőfalba csapódva. A versenybalesetnek nyilvánított incidensben nem osztottak büntetést, nem úgy abban az ügyben, amely a 18. helyről startoló Sergio Pérezt a 11-re repítette az első kanyar végére: mint a felvételekből egyértelműen látszott, a mexikói előrébb állt a rajtkockájában a megengedettnél, ezért öt másodperces időbüntetést kapott.

    A biztonsági autós időszak segítette a pilótákat az egy kerékcserés taktika megvalósításában, majd amint ismét útjára engedték a mezőnyt, Sainz már a DRS nélküli első körben is megmutatta, hogy a szélárnyékban ott tud maradni Verstappen nyakán. A 9. körben aztán Sainz az 1-es kanyarban meg is előzte a hollandot, aki némi csata után besorolt a spanyol mögé.

    Pár kör múlva Norris volt a következő, aki támadást indított bajnoki riválisa, Verstappen ellen, ami pedig ezúttal sem zajlott le balhés esetek nélkül. Norris először a 4-es kanyar előtt próbálkozott, a külső íven pedig a Red Bull elé is került, de az agresszíven védekező Verstappen a kanyarban elé zárt, a füvön való menekülésre kényszerítve a britet – aki elöl maradt, és nem is készült visszaadni a pozíciót. Néhány kanyarral később, a 7-esben aztán Verstappen bedobta magát Norris mellé, de maga is elvétette a kanyart, az austini incidensükhöz hasonlóan mindketten a pályán kívül fordultak. Ekkor a holland került előre, ám kisodródásuk közben Leclerc mindkettőjük mellett elsuhanva megjött a második helyre.

    „Ez az ember veszélyes. El kellett kerülnöm az ütközést, ugyanaz történt, mint a legutóbb!” – méltatlankodott Norris a rádióban.

    Gyorsan érkeztek is az értesítések a versenyirányítástól, hogy a 4-es és a 8-as kanyarban történt incidenst is vizsgálják, s hamarosan mindkét esetben kihozták a hollandot vétkesként, először Norris leszorítása, másodszor pedig a pálya elhagyásával történt előnyszerzés miatt. 10-10 másodperces időbüntetést kapott értük, vagyis amikor a 26. körének végén a harmadik helyről a bokszba hajtott, húsz másodpercnyi várakozás után végezhették csak el szerelői a kerékcserét a Red Bullján.

    A 71 körös verseny féltávjára nyugodtabb mederbe tért a körözés, az eredménysor élén pedig nagyon hasonló képet láthattunk, mint egy héttel ezelőtt Austinban, ugyanis a Ferrari ismét kettős vezetést őrzött, ezúttal Sainzcal az első helyen. A spanyol nyolc másodperccel vezetett Leclerc, és további néggyel Norris előtt.

    Miután mindenki letudta a bokszkiállását, Verstappen a 6. helyen találta magát, nem sokkal Lewis Hamilton mögött, akit a rajt utáni pozícióvesztése után látványos csatában előzött vissza George Russell. A holland viszont nem tudott a Mercedesekkel menni, a mögötte haladó Haasoknál pedig gyorsabb volt, s a hátulról rajtoló, rövidebb kemény keverékes második etapra bazírozó Oscar Piastri tempójától sem kellett tartania, aki csak Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg közé, a 8. helyre tudott beékelődni, bár a Red Bull befogására sarkallták a bokszból.

    A verseny végéhez közeledve azonban Norris még mozgósította a McLaren tartalékait és elkezdett nyomást gyakorolni a második helyen haladó Leclerc-re. Bár előzési közelségbe még nem került, a monacói a 62. kör végén elvétette az utolsó kanyart, a megbicsakló autóját éppen irányítása alá tudta fogni, mielőtt az a falban kötött volna ki, és visszatért a pályára, ám a pozícióját ezzel elveszítette Norrisszal szemben.

    Norrisnak a Melbourne után idei második győzelmét megszerző Sainzt már nem sikerült beérnie a hátralévő körökben, a leggyorsabb körért járó egy pontot pedig még elvette tőle a friss gumikat vételező Leclerc, akinek biztos volt a harmadik helye. A Mercedeseké volt a leglátványosabb csata a futam utolsó harmadában, amelyben Hamilton vissza tudta venni a negyedik helyet a már sérült első szárnnyal vezető Russelltől.

    Verstappen a hatodik helyért nyolc pontot kapott, Norris pedig a másodikért tizennyolcat, így a brit hátránya 57-ről 47-re csökkent.

    A Ferrari a kettős dobogóval megelőzte a Red Bullt a konstruktőri második helyért, és már az éllovas McLarentől is csupán 29 pont választja el, amikor még négy futam van hátra a 2024-es szezonból.

    A Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye:

    Image

  • Mi jöhet még Péreznek? – most éppen a fékezéssel van gondja

    Mi jöhet még Péreznek? – most éppen a fékezéssel van gondja

    Sergio Pérez csupán a 18. helyen zárta hazai futamának időmérő edzését, majd elmondta, hogy már futamok óta küszködik a fékezéssel, amit a mexikói pálya csak felnagyított.

    Azok után, hogy egyre égetőbb szüksége lenne egy (vagy inkább több) jó eredményre már csak azért is, hogy a Red Bullnak legyen esélye visszaszerezni a konstruktőri első helyet, Sergio Pérez csupán a 18. helyen végzett hazai futama, a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzésén. A Q1-ben búcsúzó pilóta teljesítményét és az első edzésszakaszban csapattársához, Max Verstappenhez mért 8 tizedes lemaradását nem magyarázza, hogy még Mexikóban sem teljesen ugyanolyan az autója, mint a végül a 2. rajtkockát megszerző hollandnak.

    Pérez utólag elmondta, hogy „eléggé szenvedek a fékezéssel”, ez a probléma pedig „már az elmúlt három versenyen jelen volt, amelyeken egyszerűen nem tudom lefékezni az autót.”

    „Minden alkalommal, amikor megpróbáltam támadni a féktávokat, túl nagy energiát vittem át a gumikba, ami nagyon nehézkessé teszi az autó lelassítását. Eléggé sokat kellett változtatnom a fékezésemen, ezt pedig az adatokban is látjuk, de jelenleg nem tudjuk megoldani” – ecsetelte a dobogóra legutóbb 14 futammal ezelőtt, a Kínai Nagydíjon álló Pérez, akinek a jelek szerint elveszett a fékezés közbeni magabiztossága.

    A gondjait pedig az alacsony tapadású mexikói pálya és a 90 fokos kanyarok csak felnagyították: mivel nem tudja támadni a féktávokat, a kanyarbejárat, a csúcspont és így a kijárat sem olyan, amilyennek lennie kellene, a kijáraton fellépő instabilitás pedig a hátsó gumik megcsúszásához és túlmelegedéséhez vezet, ami a köridőben is meglátszik. Ezt mutatja, hogy Pérez a harmadik szektorban szedte össze a legnagyobb hátrányt, amikorra az egekbe szökő gumihőmérséklet már kiemelkedően visszavetette.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/ Red Bull Content Pool

    Az autókezelés gondjainak mértékét elnézve felmerült, hogy esetleg a bokszutcából rajtol annak érdekében, hogy jelentős módosításokat lehessen végrehajtani az RB20-asán. Az időmérő után nem vetette ezt el, de nem is mondta biztosra, hogy így döntenek. „Minden lehetőséget megvitatunk, de a probléma az, hogy nincs sok alkatrészünk. Nincs itt az a specifikációjú padlólemez, amit szeretnénk (és ami Verstappen autóján fent van – a szerk.), szóval nem tudom, de meg fogjuk vitatni a csapattal. Nehéz lesz a futam, mert a hosszú etapokon is jelen van a probléma, de mindent meg fogok próbálni. Megpróbálom megnézni, hogy mit tehetünk, és milyen megoldásokat tudunk találni. Nyilván nagyon csalódáskeltő, mert ha van verseny, amelyen igazán jól akarok teljesíteni, akkor ez az. De sajnos ez a hétvége igazán nehézkesen alakul.”

    Miután a Red Bull a várakozásokkal ellentétben nem menesztette őt a nyári szünetben, Pérez helye most a 2025-ös idényre inog annak ellenére, hogy a következő szezon végéig szerződéssel rendelkezik. Az ülésére pályázó Liam Lawson ráadásul Mexikóban is jól teljesít azok után, hogy Austinban a 19. helyről rajtolva pontot szerzett, hiszen Cunoda Júkitól alig elmaradva a 12. helyen végzett, míg a 11. helyen záró japán pilóta a Q2 végén összetörte az autóját. A baleset nélkül alighanem mindkét RB a Q3-ba jutott volna, így Cunoda hibája elég rossz fényt vet a Red Bull-lal a szezonzáró után tesztelő japánra, aki szintén szeretne Pérez helyére ülni. Lawson teljesítményének értékét pedig csak fokozza, hogy az ő autóján nincs fent az új padlólemez.

    Kirúgás helyett bocsánatot kértek Péreztől a Red Bullnál

  • Verstappen nem hitte volna, de Norris sem bosszankodik a rajthelye miatt

    Verstappen nem hitte volna, de Norris sem bosszankodik a rajthelye miatt

    Lando Norris és Max Verstappen is elégedetten szállt ki az autójából a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzése után, a versenyre pedig mindketten a Ferrarit várják a legerősebbnek.

    Egészen a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzésének harmadik szakaszáig úgy nézett ki, hogy a világbajnoki címért csatázó Max Verstappen–Lando Norris kettős közül utóbbi rajtolhat majd előrébb a vasárnapi futamon, ám a címvédő az utolsó körével előrekatapultálta magát a 2. helyre, miközben a McLaren pilótája harmadik lett.

    Mindez különösen annak tükrében nagy fegyvertény a hollandtól, hogy az első szabadedzésen motorhiba lépett fel az autójában, ami miatt nem tudott mért kört megtenni a második gyakorláson, majd a harmadik szabadedzése sem alakult kimondottan jól. „Valószínűleg ezen a pályán az egyik legnehezebb jól teljesíteni – mutatott rá Verstappen az időmérő után. – Az utcai pályák nehezek, de ez is, mert kicsi a leszorítóerő, könnyű elfékezni magad vagy megcsúszni, akkor pedig a gumik azonnal túlhevülnek. Úgyhogy ez az egyik nehezebb pálya a szezonban. Pénteken alig tettem meg kört, ezért fel kellett zárkóznunk. A harmadik edzés sem alakult valami jól, ezért szerintem nagy nyomás alatt voltam, hogy jó időmérőnk legyen. Az első [Q3-as] körömet elvették, ami kicsit fokozta a nyomást, de nagyon örülök, hogy az első sorban vagyok. Őszintén nem számítottam arra, hogy ez lehetséges lesz.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Norris sem bosszankodik

    Noha a Q1-ben és Q2-ben is az első helyen végzett, majd a Q3-ban mindössze 4 századdal tudott jobbat a legjobb Q2-es idejénél, Lando Norris nem volt bosszús amiatt, hogy Verstappen mögé kvalifikált. „Nehéz volt mindent kihozni az autóból, ma valószínűleg ez volt a legfőbb gond. A Q1-ben és Q2-ben nagyon gyorsan megtaláltam a határokat, és jól festett a helyzet. De miután megtaláltam a határokat, küszködtem azzal, hogy sokkal többet kihozzak az autóból az utolsó két körömben. Megpróbáltam az első Q3-as körömben, de világos volt, hogy nem jött össze, így a második próbálkozásom során sokkal inkább a határ alatt kellett vezetnem” – nyilatkozta a pontverseny második helyezettje a Sky Sports-nak.

    „Szerintem egyszerűen egész hétvégén nem volt meg a tempónk a Ferrarihoz viszonyítva. Talán elkaphattuk volna Maxot, de jó kört rakott össze. Az enyém talán nem volt olyan tiszta, mint szerettem volna, de csak egy nagyjából jó kört akartam csinálni. A harmadik hellyel is eléggé boldog vagyok” – mondta már az FIA sajtótájékoztatóján.

    Lando Norris, McLaren
    Fotó: McLaren

    Ami a futamot illeti, Norris erps Ferrarira számít, és úgy érzi, az első kanyar sok mindenről dönthet. „Kemény lesz, mert a Ferrari egyszerűen gyors. Ha megnézzük a legutóbbi hétvégét, az időmérőn és a futamon is gyorsabbak voltak. Jelenleg nincs olyan bizonyítékunk, ami azt mutatná, hogy sokkal gyorsabbak lehetünk náluk a versenyen, ezért az első kör első kanyarja jelentheti számunkra a legnagyobb lehetőséget.”

    „A Ferrari jelenleg jól végzi a dolgát, jól teljesítenek. Carlos ment néhány nagyon jó kört a végén, és esélytelen volt, hogy három és fél tizedet gyorsuljak, miként azt ő tette. Úgyhogy elfogadtuk, hogy valószínűleg jelenleg kicsit gyorsabbak nálunk, viszont számos autót megelőzhetünk és meg is kell előznünk [a futamon].”

    Az egyik nyilván Verstappen lesz, hiszen Norris továbbra sem tett le a vb-címről, amihez csökkentenie kell az 57 pontos hátrányán. Eközben a címvédő szintén a Ferrarit emelte ki, miközben elmondta, a rajt után bármi megtörténhet. „Nem számítok csodákra. Austinban a Ferrari igazán gyors volt, és persze talán a McLaren nem volt annyira erős, de a futamon így is versenyképesnek bizonyultak, úgyhogy nem tudom, de majd kiderül. A rajttól és attól függ, hogy mi történik előtted. Számos helyről rajtoltam már itt, és igen, hosszú az egyenes, bármit megtörténhet, de nem igazán gondolkozom ezen.”

    Hamilton azzal magyarázza vereségét, hogy az új fejlesztésektől lassabb lett az autója

  • „Lassú voltam” – Leclerc magát és a kevés felkészülést is okolta a mexikói időmérő után

    „Lassú voltam” – Leclerc magát és a kevés felkészülést is okolta a mexikói időmérő után

    Charles Leclerc 3 tizeddel maradt el csapattársától, egyúttal a pole pozíciótól a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzésén. A monacói pilóta nem érezte magát jól a Ferrariban, amit részben a kevés felkészülésnek tulajdonít.

    A Ferrari a Mexikóvárosi Nagydíjon megszerezte a pole pozíciót, ám azt némi meglepetésre nem a csapattársa elleni időmérős párharcot kényelmes előnnyel vezető Charles Leclerc, hanem Carlos Sainz szerezte meg. Ami pedig még inkább meglepő volt, hogy a monacói pilóta több min 3 tizedmásodperccel elmaradt a szezon végén a Ferraritól távozó kollégájától, és csak a 4. időt érte el.

    Leclerc nem is volt boldog, és az utolsó Q3-as próbálkozását a „Kiba**ottul sz*r kör” rádióüzenettel értékelte, majd az autóból kiszállva elmondta, hogy „nem igazán” volt harcban a pole-ért. „Lassú voltam – idézi őt a Racefans. – A második szabadedzés óta nincs jó érzésem az autóban, és tudtam, hogy ez egy nagyon nehéz hétvége lehet. Ma a 4. hely volt a legjobb, amit elérhettünk. Csalódott vagyok az időmérős tempó miatt, mert a 3 tizedes lemaradás Carloshoz képest elég sok, ezzel nem vagyok elégedett.”

    A Q3-as utolsó köréről Leclerc még elmondta, hogy a 10-es kanyarban történt megcsúszásáig nagyon jól alakult, ugyanakkor szükséges volt kicsit nagyobb kockázatot vállalnia, mert nem volt meg a tempója. „Sokkal többet kellett gondolkodnom azért, hogy befejezzek egy kört, és kordában tartanom magam, hogy extrém keményen nyomjam neki, mert ezeken a pályákon ez egyszerűen nem működik. Rengeteget csúszkálsz a nagyon alacsony tapadás miatt. Ezért kicsit távolabb kell maradni a határtól ezeken a pályákon, én pedig kicsit jobban küszködtem, hogy végrehajtsam ezt.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    Leclerc nem tudott annyit körözni a szabadedzéseken, amennyi ideális lett volna / Fotó: Ferrari

    Leclerc nehézségeit csak fokozta, hogy az első szabadedzésen nem ült autóba, mert a Ferrari itt töltötte le a kötelező két olyan alkalom egyikét, amely során újoncot kell autóba ültetnie, így Leclerc helyén Oliver Bearman körözött. A második edzés pedig Mexikóban a Pirelli 2025-ös gumijainak tesztelésére szolgált, a gumiteszt alatt pedig nem lehetett változtatni a beállításokon. Noha azok, akik nem vezettek az első tréningen, a fennmaradó időben végezhettek volna állításokat, a George Russell által előidézett piros zászlós megszakítás miatt erre végül nem maradt idő.

    „A második edzés óta [nem vagyok magabiztos az autóban]. Nyilván kevesebbet körözhettem, és ezt soha nem hoztam be – mutatott rá Leclerc. – Az érzet soha nem volt meg, szóval nem fest jól a helyzet. Nemcsak egy dologról van szó, hanem többről, ami azt jelenti, hogy valószínűleg nem váltam eggyé az autóval és nem vagyok olyan jó, amilyennek lennem kellene.”

    Mexikóban az egyes kanyarig tartó hosszú sprint miatt ugyanakkor nem feltétlenül éri meg az első rajtkockából rajtolni, illetve a versenyen nem merül fel az a gond, hogy az ember hogyan menjen el a határig, Leclerc ezért bízik benne, hogy előreléphet. „Ami a versenytempót illeti, pénteken azt hiszem én voltam a leggyorsabb, úgyhogy ez jó jel a futamra, de a 4. rajthellyel megnehezítettem a dolgomat” – mondta, majd hozzátette, hogy a túlmelegedéssel meg fog gyűlni a baja, és itt nem lesz olyan egyszerű előzni, mint Austinban.

    Sainz: A Ferrari jövőre bajnokesélyes lesz, és nem jó érzés, hogy én már nem leszek itt

  • Hamilton azzal magyarázza vereségét, hogy az új fejlesztésektől lassabb lett az autója

    Hamilton azzal magyarázza vereségét, hogy az új fejlesztésektől lassabb lett az autója

    Csalódáskeltő időmérő edzésen van túl a Mercedes Mexikóban, hiszen sem George Russell, sem Lewis Hamilton nem tudott versenyezni a pole pozícióért, majd előbbi az 5., utóbbi pedig csapattársától is közel 3 tizeddel lemaradva a 6. helyen zárt. 

    „Úgy éreztem, hogy a jó úton járunk, ezért úgy döntöttem, hogy ne változtassunk az autón. Mindössze feltettük a szárnyat, én meg úgy voltam vele, hogy »Oké, hagyjátok így.« Nem sok mindent tehettünk a beállítások terén, hogy előrelépjünk az autóval, mert kihoztunk belőle mindent – idézi a Motorsport Week a harmadik szabadedzésre visszautaló Hamiltont, aki szerint az új fejlesztéseket nélkülöző csapattársának gyorsabb az autója. – Aztán az időmérőn nem volt hátsó tapadásom, mintha az egész a feje tetejére állt volna. Nagyon furcsa ez az autó. Érdekes lesz kideríteni, hogy ennek mi az oka, mert én ülök a fejlesztésekkel felszerelt autóban, amelynek gyorsabbnak kellene lennie, de nem hiszem, hogy az.”

    Hamilton úgy érezte, hogy péntekről szombatra javult a W15-ös, ám továbbra is fellép az a probléma, ami miatt Austinban ő és Russell többször is kicsúszott. „Egyértelműen jó előrelépést értünk el a harmadik szabadedzésre, legalábbis az egyensúly terén, de továbbra is hat tizeddel le vagyunk maradva az előttünk levőktől. Feltettük a nagyobb hátsó szárnyat, hogy nagyobb leszorítóerőnk legyen, de csak lassabbak lettünk. Nem igazán [tudom, hogy miért tör ki az autó hátulja]. Három kerékre áll a kocsi és a hasmagasság 15 mm-t ugrál fel-le, és amikor ezt teszi, tulajdonképpen tehetetlenek vagyunk.”

    Ezek után a hétszeres világbajnok eléggé lemondó volt azzal kapcsolatban, hogy a futamon versenyre kelhetnek-e a Ferrarival, a Red Bull-lal és a Mercedesszel, viszont úgy véli, jó összehasonlítást fog nyújtani a Mexikóvárosi Nagydíj a régi és az új fejlesztési csomag között. „Holnap rengeteg adatot fogunk gyűjteni. Nem gondolom, hogy versenyre kelhetünk az előttünk levőkkel, egyszerűen túl messze vannak. Meglátjuk, hogyan fog menni, ezúttal egyszerűen csak el szeretnék jutni a verseny végéig.”

    Sainz: A Ferrari jövőre bajnokesélyes lesz, és nem jó érzés, hogy én már nem leszek itt

  • Sainz: A Ferrari jövőre bajnokesélyes lesz, és nem jó érzés, hogy én már nem leszek itt

    Sainz: A Ferrari jövőre bajnokesélyes lesz, és nem jó érzés, hogy én már nem leszek itt

    A Mexikóvárosi Nagydíjon rajtelsőséget szerző Carlos Sainzban keserédes érzést hagy a Ferrari remek év végi formája, hiszen neki is hatalmas szerepe volt a csapat felemelkedésében, ám mégsem szüretelheti le a szerinte ennek a munkának 2025-re beérő gyümölcsét.

    A spanyol pilóta már a szezonkezdet előtt megtudta, hogy ez a negyedik lesz az utolsó szezonja a Ferrari versenyzőjeként, hiszen a csapat leszerződtette a helyére Lewis Hamiltont. Ő maga minden várható élcsapat üléséről lemaradt, s hosszas keresgélés után végül a Williams mellett kötelezte el magát, akikkel eleinte valószínűsíthetően nem harcolhat majd a futamgyőzelmekért.

    Sainznak az erős szezonkezdet után volt egy hosszabb látványtalan időszaka, amely során Charles Leclerc leszakította őt a tabellán a Ferrari házi versenyében. Spielberg után hét futamon át tartó dobogómentes sorozatot szakított meg a múlt hétvégén Austinban, most Mexikóvárosban pedig rajtelsőséggel nyomatékosította, hogy tényleg a csúcson szeretné befejezni ferraris korszakát, amire a győzelemért folyó harcba ősszel visszatérő csapattal esélye is nyílhat.

    Sainz egy feladatot még teljesítene a Ferrarinál, de fél, hogy visszaköszön a Hungaroring

    „Tudva, hogy milyen erős az autó, és én is milyen jól vezetek az utóbbi időben, bizakodva nézek az utolsó öt verseny elébe. Ugyanakkor kicsit keserédes is mindez, mert nagyon az az érzésem, hogy a Ferrari jövőre a világbajnoki címért fog harcolni, én pedig már nem leszek itt, hogy éljek ezzel a lehetőséggel” – mondta az időmérő utáni sajtótájékoztatón Sainz, az F1-es versenyzői lét egyik igazságtalanságára rámutatva ezzel.

    „Úgy érzem, hogy fontos szerepem volt a csapatnál az elmúlt négy év során abban, hogy felkészüljünk és bajnoki esélyessé váljunk a következő szezonra, az pedig, hogy nekem ilyen jó formában vezetve már csak ez az öt versenyem maradt, nem is tudom… nem jó érzéseket hagy bennem. De hát ez van. Ahogy azt korábban is mondtam, igyekszek győzelmeket és dobogókat szerezni, és kiélvezni azokat, ameddig lehet. A következő éven pedig majd csak ezután gondolkodom.”

    Sainz karrierje hatodik F1-es rajtelsőségét szerezte, idén azonban még csak az elsőt. Tette ezt úgy, hogy körét látványosan az ideális ívtől eltérő nyomvonalon zárta le, az utolsó kanyarban szűken, a bokszutca fala mellett befordulva. Az ezt firtató kérdésre elárulta, korábbi csapattársától, Lando Norristól és az ő versenyszimulátorban szerzett tapasztalatából merítette az ötletet.

    „Ez csak egy Lando-féle dolog, ő szereti így csinálni, talán az iRacingből tanulta. Ő előszeretettel választja a rövidebb utat a célvonalig, és most én is úgy voltam vele, hogy nincs mit veszítenem, talán még nyerek is egy-két ezredmásodpercet azzal, hogy leharapok egy kicsit a távolságból. Semmiképp nem akartam időt hagyni a körömben. Emlékszem, hogy a mclarenes éveimben ő gyakran csinálta ezt, amit akkor még nem nagyon tudtam hova tenni” – fedte fel Sainz, aki most 225 ezredmásodperccel győzte le a második helyezett Max Verstappent az időmérőn, ekkora különbség mellett pedig kijelenthető, hogy nem ezen az egyetlen kanyarvételen múlt az elsősége.

    Sainz lett a nevető harmadik Verstappen és Norris csatájában, a Ferrarié a pole Mexikóban

  • Sainz lett a nevető harmadik Verstappen és Norris csatájában, a Ferrarié a pole Mexikóban

    Sainz lett a nevető harmadik Verstappen és Norris csatájában, a Ferrarié a pole Mexikóban

    A Ferrari a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén is folytatta remek formáját, Carlos Sainz ugyanis elhappolta a rajtelsőséget Max Verstappen és Lando Norris elől.

    Az időmérő első szakaszának legfőbb történetszála mindenképpen az volt, hogy Verstappen mellett Norris is elveszítette lehetséges segítőjét a versenyre. Az a szezonbeli formája alapján már nem is mondható igazi meglepetésnek, hogy Sergio Pérez gyengélkedett, de hazai pályáján csupán a 18. rajthely megszerzése nagyjából egyenértékű csalódás azzal, mint amikor tavaly az első helyért támadva koccant és esett ki a futam első kanyarjában.

    Oscar Piastri hasonló problémái azonban sokkal váratlanabbul érkeztek ezen az időmérőn. A McLaren ausztrálja maradt mostanra az egyedüli, aki a szezon összes futamán az első tíz hely valamelyikéről rajtolt, ráadásul eddig Mexikóvárosban is erős formát mutatott, hiszen a harmadik edzésen úgy lett ő a leggyorsabb, hogy Norrisszal ellentétben ő erre a hétvégére még nem kapta meg a McLaren új padlólemezét. Piastri első Q1-es köre nem volt kellően erős, a másodikban pedig a 12-es kanyarban lecsúszott a pályáról, ami miatt a köridejét is elvették. Végül a Sky Sportsnak ezt a hibát nevezte meg annak okaként, hogy csupán a 17. rajthelyet szerezte meg, mert szerinte ott egy másodpercet nyert volna a tiszta kanyarvétellel. Bokszkiállás nélkül a hajrában nekiveselkedett még egy harmadik körnek is, ám az sem volt elég gyors ahhoz, hogy továbbjutást érjen.

    A két élcsapat pilótáit még a 16. helyen kieső Franco Colapinto is megelőzte, mögöttük pedig Esteban Ocon és Csou Kuan-jü búcsúzott még a Q1-ben.

    A leggyorsabb időt a Q1-hez hasonlóan a Q2-ben is Norris jegyezte, ezúttal sorrendben Verstappennel, a két Ferrarival és a két Mercedesszel a nyomában. Az Austinban a középmezőny élcsapatává előlépni látszó Haas ezúttal is remekelt, mindkét autóval bekerülve a legjobb tíz közé, amikor már csak az utolsó körök maradtak hátra.

    A végjáték azonban elmaradt, ugyanis Cunoda Juki a stadionrész előtt hibázott, RB-jével pedig a falba csapódott. Piros zászlóval leállították az időmérőt, s mivel már csak tíz másodperc volt hátra a Q2-ből, ezzel véget is ért a szakasz.

    Váratlan kiesések ezúttal nem történtek, Cunoda mellett Liam Lawson, Fernando Alonso, Lance Stroll és Valtteri Bottas búcsúzott.

    A pálya helyreállítása és a sérült RB elszállítása miatt a megszokott menetrendhez képest néhány perccel később vette kezdetét a Q3.

    A két fő bajnoki esélyes első köre azonnal fordulatot hozott, hiszen Norris fél másodperccel lassabb volt Verstappennél – ám hamarosan jött az újabb csavar azzal, hogy a holland köridejét a 2-es kanyarban történt pályaelhagyása miatt törölték. Eközben nevető harmadikként a Ferrarik tűntek fel az eredménylista élén, Sainz 1:16,055-tel kezdett, Leclerc három tizeddel követte.

    Persze mindenkinek maradt még egy lehetősége: Verstappen és Norris egyaránt sokat tudtak javítani előző próbálkozásukhoz képest, de Sainz mögött maradtak, a holland pedig megelőzte a britet. A Ferraritól az év végén búcsúzó spanyol szintén tovább gyorsult, s több mint két tizedmásodperces előnnyel megnyerte az időmérőt. Mögötte Verstappen, Norris, Leclerc, Russell, Hamilton és Magnussen állhat majd fel a vasárnapi futam rajtrácsára. Ez Sainz F1-es karrierjének hatodik, idei első pole-pozíciója.

    A versenyt – óraátállítás után – közép-európai idő szerint vasárnap 21 órai kezdéssel rendezik.

    Az időmérő végeredménye:

    Image

  • Előny a McLarennél, új motor Verstappennél, hátrabukfenc a Ferrarinál az időmérő előtt

    Előny a McLarennél, új motor Verstappennél, hátrabukfenc a Ferrarinál az időmérő előtt

    Oscar Piastri vezetésével a McLaren autói érték el a legjobb köridőket a Mexikóvárosi Nagydíj harmadik szabadedzésén.

    Bár hagyományos versenyhétvégét rendeznek Mexikóvárosban, a mezőny felkészülése mégis egy kicsit a sprintes hétvégékéhez hasonlított, miután pénteken a második edzést a Pirelli gumitesztjének kellett szentelniük a csapatoknak, ráadásul az elsőn többen átadták autójukat egy fiatal versenyzőnek – és egyébként is három piros zászlós leállás szabdalta a napot.

    Szombaton, a harmadik szabadedzés egy órája során már mindenki a maga programja szerint közlekedhetett a pályán, köztük Max Verstappen is, akinek a péntekjét motorhiba árnyalta be. A Red Bull az idei második túlóralehetőségét kihasználva kicserélte a motort a holland autójában, és tette ezt büntetés terhe nélkül, hiszen még volt szabadon felhasználható egység a holland keretében. Eközben a hibás motorról sem mondtak még le, a csapat kommunikációja szerint pusztán nem volt elég idő az egység levegőztető rendszerében keletkezett sérülés kijavítására.

    A Mercedesnél szintén túlóráztak George Russell péntek délután összetört autójának megjavítása miatt – neki nem volt szüksége új erőforráselemekre, ellenben új karosszériát kapott, Toto Wolff pedig moroghatott a fogyó alkatrészek és a költséglimit záruló ollója miatt.

    Az edzés félidejénél még a két Ferrari állt az eredményjelző tetején, a folytatásban azonban, ahogy újabb szett lágy gumik kerültek fel az autókra, és mindenki növelte a tempót, a McLarenek Oscar Piastri vezetésével lőttek az élre. A csapat új padlólemezzel érkezett erre a hétvégére, ami viszont egyelőre csak Lando Norris autójára került fel. A brit csupán 59 ezred elmaradással lett a második a leintésig az első helyen maradó csapattársa mögött.

    Elég nagy előnnyel zárt a riválisokhoz képest a wokingi csapat: Carlos Sainz három tizeddel elmaradva lett a harmadik, őt pedig már Piastrihoz képest fél másodperces elmaradással követi Verstappen és Lewis Hamilton.

    Az edzés hozott néhány látványosabb hibát, köztük Liam Lawson megpördülését a 15-ös kanyarban, ami után gond nélkül folytatni tudta a körözést. A legszokatlanabb incidens azonban a bokszutcában, Charles Leclerc garázsa előtt történt, amikor a vezető szerelője, Alessandro Fusaro gyorsan hátrafelé lépdelve intett a monacóinak, hogy kihajthat az autójával, ám elvesztette az egyensúlyát és egy hátrabukfencet mutatott be a kamerák előtt.

    „Ez gyönyörű” – nyugtázta az autóból a látványt Leclerc, miután megbizonyosodott róla, hogy Fusaro épségben felállt a váratlan tornagyakorlatból.

    Az időmérő közép-európai idő szerint 23 órakor startol, majd nem sokkal a vége után jöhet is az óraátállítás!

    A harmadik szabadedzés végeredménye: