Címke: Mexikóváros

  • Mexikóba kerülhet a Formula E szezonnyitója

    Mexikóba kerülhet a Formula E szezonnyitója

    Mexikóvárosban indulhat majd el a Formula E új érája, a Gen3-as autókkal jövő januárban, miután a Közép-amerikai helyszín leválthatja az eddigi állandó szezonnyitó helyszínt, Szaúd-Arábiát.

    A The-Race beszámolója szerint a sorozat számára már nem ismeretlen Autodromo Hermanos Rodriguez versenypálya nevével kezdődhet majd a 2023-as versenynaptár.

    A jövő évi versenynaptárt tervezetet majd a jövő hónapban esedékes Motorsport Világtanács ülésén fogják beterjeszteni és a korábbiakhoz híven, az első hónapokban tengerentúli versenyeket fog tartalmazni.

    Alberto Longo, a széria társalapítója és felelős vezetője, nemrégiben már elmondta, hogy az FIA jelenlegi javaslatában nem Szaúd-Arábia szerepel szezonnyitóként. Ennek hátterében az áll, hogy az első futam dátumát kicsit el kellett tolni, mivel kiderült, hogy az új generációs autók homologizációjához szükséges tesztek elvégzése több időt vesz igénybe.

    A széria elsődlegesen 14 futammal tervez 2023-ra, és a tavaszi/nyári európai szezonkezdet előtt Mexikó mellett még elugorhatnak majd Diryah-ba, új helyszínként vélhetően érkező Indiába (Haidarábád), valamint Fokváros és Sao Paulo követheti majd Maxikóvárost.

  • 8 helyszínre látogat majd el idén a W Series mezőnye

    8 helyszínre látogat majd el idén a W Series mezőnye

    A mai napon hivatalossá vált a W Series 2022-es versenynaptára. A női versenyzők 3 különböző kontinensen fogják összemérni a tudásukat, 8 különböző versenypályán.

    A szezon a május 6-8-án veszi majd kezdetét Miamiban, ami az idei szezonban fog majd bemutatkozni a Forma-1-ben is. Ezt követően Európába vezet a hölgyek útja, ahol Barcelonában, Silverstone-ban, Le Castellet-ben és Budapesten versenyezhetnek majd egymás ellen. Ezután egy rövid szukai kitérő következik a számukra, majd az évad utolsó két futamán Mexikóvárosban és Austinban feszülhetnek egymásnak a hölgyek.

    A W Seriesnek ez lesz a harmadik szezonja és eddig mindkét alkalommal Jamie Chadwick szerezte meg a bajnoki címet. Vajon idén megtörik a Williams junior brit versenyzőnő hegemóniája?

    A W Series idei versenynaptára:

    május 6-8  Miami, USA
    május 20-22  Barcelona, Spain
    július 1-3  Silverstone, Egyesült Királyság
    július 22-24  Le Castellet, Franciaország
    július 29-31 Budapest, Magyarország
    október 7-9  Szuzuka, Japán
    október 21-23  Austin, Amerikai Egyesült Államok
    október 28-30  Mexikóváros, Mexikó

  • Glock szerint Perez miatt van előnyben Verstappen

    Glock szerint Perez miatt van előnyben Verstappen

    A bajnokaspiránsok csapattársai jelentős szerepet játszanak majd a 2021-es év döntő utolsó öt futamán. Ez a véleménye a korábbi F1-es pilóta, Timo Glocknak, aki szerint a Red Bull-os Max Verstappen jobb helyzetben van, mint a címvédő, Lewis Hamilton. Nemcsak azért, mert a hollandnak 12 pont az előnye a Mercedes hétszeres világbajnokával szemben, hanem mert számíthat Red Bull-os csapattársa, Sergio Perez lojalitására is. Glock így beszélt erről a Speed Weeknek:

    „A Mercedes korán eldöntötte, hogy Valtteri Bottas helyére George Russellt ülteti a következő szezonra. Most már azonban a Mercedes nem támaszkodhat teljesen Bottasra. Ez már most látszik abból, ahogy a finn viselkedik bizonyos helyzetekben. Látható volt ez Oroszországban, ahol a leggyorsabb kör volt a legnagyobb célja a versenyen.”

    Ehhez képest a Red Bull 2022-re is megtartja Sergio Perezt, és annak ellenére, hogy a hétvégén szülővárosában, Mexikóvárosban versenyez, a 31 éves versenyző a héten kijelentette:

    „Max a versenyzői bajnoki címért küzd, és mindannyiunknak támogatnunk kell őt.”

    Glock egyetért ezzel:

    „A Red Bull nagyon is számíthat Perezre, aki támogatni fogja Maxot. Ez a jövőről is szól, és Sergio, akit 2022-re is leigazoltak, egyértelműen mindent megtesz majd, hogy a lehető legjobban támogassa a csapatát.”

  • Verstappen azt hiszi, hogy Perez Tom Cruise? – videóval!

    Verstappen azt hiszi, hogy Perez Tom Cruise? – videóval!

    Tom Cruise szokott általában lehetetlen küldetésekre vállalkozni, de ezúttal a Red Bull-Interprotección partnerség apropóján edzették meg a kelleténél jobban az új mexikói pilótájukat. Sergio Perez csapattársától kapott telefonhívást, mely szerint azonnal rohannia kell az Interprotección irodájába egy Red Bullért, igazán akciófilmekbe illő módon.

    Gyakorlatilag ezzel a videóval jelentik be ezt az új kapcsolatot, amely a csapat Twitter oldalán tűnt fel, és Max Verstappen instruálja Perezt, és elküldi egy helikopterhez, amiből ki kell ugrania Mexikóvárosban, és hasonló nyalánkságok.

    Tom rajongóinak pedig íme az, amikor 10 éve (!) vezethetett egy F1-es autót…

     

  • Új nyomvonallal szerepel az FE-ben az Autódromo Hermanos Rodríguez!

    Új nyomvonallal szerepel az FE-ben az Autódromo Hermanos Rodríguez!

    Idén – a második generációs autókra reagálva – változtatnak a mexikóvárosi Autódromo Hermanos Rodríguez vonalvezetésén.

    A jövő hónapban megrendezendő Mexikói ePrix az egyetlen, amelyik egy épített versenypályán kerül megrendezésre. Az új vonalvezetés körülbelül 500 méterrel növeli meg egy kör hosszát, annak ellenére, hogy a sikánokat levágták.

    Ez az új résznek köszönhető, ami az ovál első kanyarja után a Forma-1-es pálya „hátsó egyenesére” vezeti majd az autókat. Így két új előzési pont is keletkezik majd, az egyik az új szakasz visszafordítója, a másik pedig a stadionba vezető egyenes vége.

    Bár három éve nagy ütközés volt a Foro Solban is, a pálya stadionban futó részét ezúttal sem változtatták meg. Akkor a két Mahindra – Nick Heidfeld és Felix Rosenqvist – akadt össze Mitch Evans Jaguarjával, és egymással.

    A két, tavaly gondot okozó sikán kikerült a vonalvezetésből, miután az egyiknél Nelson Piquet, Jean-Éric Vergne és Alexander Sims hozott össze egy látványos ütközést, míg a másik egy levágás miatt került a középpontba, ami később Pascal Wehrlein második helyébe került.

    Mindez azt is jelenti, hogy a 21. században először, egy sorozat teljes egészében használja a hírhedt Peraltada kanyart, megszakítás nélkül.

    A változtatások tükrözik a Formula E stratégiáját, miszerint kevesebb éles kanyar és sikán legyen a pályákon.

    Egyrészt biztonsági oka is van ennek, hiszen a sok balesetet okoztak tavaly az ilyen típusú kanyarok, másrészt a hosszabb egyenesek az előzéseket segítik, harmadrészt pedig taktikai vonzata is van annak, hogy több energiát használ el egy autó egy körön, így idén már spórolni is kell majd.

    Idén már láthattuk, Santiagóban hogyan működik egy átalakított vonalvezetés, az ottani pályáról is eltávolítottak egy sikánt, és meghosszabbították a padlógázas részeket. Február 15-én az Autódromo Hermanos Rodríguez következik, meglátjuk az új vonalvezetés is hoz-e olyan izgalmakat, mint az előző Mexikóvárosi ePrix.

    https://www.instagram.com/p/B73T5Nij-WI/?igshid=4tps5bmgg1en

  • A Formula E marad a városi pályáknál

    A Formula E marad a városi pályáknál

    A Formula E nem szakít alapelvével, vagyis továbbra is városi pályákon fog zajlani a versenyek túlnyomó része, erősítette meg a széria igazgatója, Frederic Bertrand.

    Ez akkor sem fog változni, amikor áttérnek a harmadik generációs autókra, ami a 2022-2023-as szezont jelenti.

    A sorozat jelenleg kettes és hármas besorolású pályákon versenyez. Vannak köztük ideiglenesek, mint Párizs vagy Róma, vannak félig állandók (Marrakesh), és teljesen permanensek, mint a mexikói aszfaltcsík.

    „Az utcai versenyzés a Formula E DNS-ébe van kódolva, ezt nem veszíthetjük el” – jelentette ki Bertrand az e-racing365 hasábjain. „Úgy gondolom, a jelenlegi leosztás megfelelő. Van [Rijád], ami különleges, mert igaz épített, de még mindig a városhoz tartozik. Mexikóváros egy másik kivétel, ami szintén egy igazi pálya a városban. De elég ilyenből maximum kettő, talán három. A többinek városközpontban kell lennie, mert ez érdekli a gyártókat és a szponzorokat, így hirdethetik a mobilitást. Ez nem fog változni, és a harmadik generációs autók esetében is marad.”

  • A komplexumok kora, avagy a versenyrendezés nehézségei

    A komplexumok kora, avagy a versenyrendezés nehézségei

    A hőskorban kijelölték az adott országutat, és mentek. Aztán lezárták az utakat. Aztán már nem is közutakon versenyeztek. Aztán már csak egy kiváltságos kör rendezhetett nagydíjat. Ám most már az sem elég, hogy valaki megtarthassa a „nagy versenyt”. Mi kell hát hozzá?

    Egyre nehezebben alakul ki a versenynaptár, a magas jogdíjak miatt. Idén „csak” hat (olasz, spanyol, mexikói, német, brit, brazil) verseny kapcsán is felmerült, hogy nem tudnak hosszabbítani a felek. Ez pedig több, mint a komplett versenynaptár negyede.

    A pályák több és több keresetkiegészítési módszert követnek, hogy ne csak egy versenyhétvégére támaszkodjanak, illetve, hogy azt az egyet megengedhessék maguknak. Íme a módozatok:

    Minél több verseny

    Az első és leglogikusabb, hogy az adott lehetőségeket a minél jobban igyekszik kihasználni az adott pálya. Főleg az európai pályákra igaz, hogy rengeteg sorozat megfordul rajtuk. Endurance és túraautó versenyektől kezdve még repülős (igen, a Red Bull Ringen volt Air Race is, nemcsak Indianapolisban) megmérettetés is.

    Az új trend azonban csak kis változtatást igényel, és egy teljesen más réteget is odavonz. Ez pedig a ralikrossz. Az aszfaltos rész már adott, csak a Joker-kör, ugrató, meg a murvás rész az, ami megoldásra szorul. Az elmúlt években több Forma-1-es pálya is (Hockenheim, Barcelona, Silverstone, Austin, Spa, Abu Dhabi, de jövőre a Nürburgring is) világbajnoki futamot rendezett egy másik szakágban, mint eddig.

    Az egyik legfrissebb – nemzetközi vérkeringésbe is bekerülő – pálya, az Igora Drive már rögtön úgy készült, hogy nemcsak a (most már) szokásosnak mondható gokartpálya, de mellé egy ralikrossz-hurok is kerül(t).

    Évközbeni kihasználás

    Ha csak gokartot nézzük, említhetném a Circuit of the Americast, Bahreint, Abu Dhabit, Spát (a teljesség igénye nélkül), ahol a közvetítés képernyőin keresztül is gyakran ki lehet venni az apróbb „kört”.

    A „Ring” nagyon jó példa erre. Elsőként nem csak gokartpálya található Mogyoródon, de vezetéstechnikai centrum, off road-gyakorló és még kalandpark is van a „pályán belül”, ami a versenyeken kívül odavonzhat egy átlagembert.

    A másik, ami szintén látható a képekből, az a vidámpark. Biztos vagyok benne, hogy a suzukai óriáskerék, vagy a szocsi hullámvasút feltűnt már nem egy embernek. Ők sem egyedi esetek, Zandvoort is rendelkezik hasonlóval, de aki nézett már Le Mans-i 24 órást, az is tudja, annak a pályának is „kivan mind az egy kereke”. Abu Dhabiban pedig ott van Ferrari World, azt nem lehet überelni.

    Programok

    Általában most már egy-egy nagydíj több, mint egy autósportos esemény. Nemcsak a pár szezon óta jelen lévő, általában a cirkuszt lekövető utcai parádéra, vagy az ausztrál szezonnyitó műsorra gondolok, hanem a helyszínen, a pálya közelében lévő kiegészítő programokra.

    A leggyakoribb kisérőjelenség a koncert, ami a versenyen túl is izgalomban tartja a helyszínre kilátogatókat. Austiné talán a leghíresebb, a torony tövében található koncertteátrummal, de Szingapúr és Baku is rangos koncertsorozattal készül minden évben.

    Monacóban divatshow előzi meg, és díszvacsora követi a versenyhétvégét, Mexikó fiesztával zárja a vasárnapot, az éjszakai futamok tűzijátékkal érnek véget, mindenki igyekszik egy kicsit a saját jellegzetességét hozzátenni a versenyéhez.

    Lelkes szurkolók

    Meg kell hagyni, szerencsére több helyen is előfordul, hogy tele van a lelátó, és vagy egy csapat (Ferrari – Olaszország), vagy egy versenyző (Max Verstappen – Hollandia), talán szimplán a fanatizmus (Japán) nem kell aggódnia a szervezőknek.

    A Liberty ráadásul jelezte, szeretne módosítani – a jelenlegi szerződések lejártával – Bernie Ecclestone hagyatékán, és nem egyre többet kisajtolni a promóterekből, hanem többek között a közösségi média által megteremteni a sportág bevételeit.

    …és most a komplexumokról

    Minden lépcsőzetesen, szép lassan alakult ki. A pályák evolúciója sem egy nap alatt ment végbe. De ha valahol el kellene kezdeni, akkor azt kell mondjam, a Yas-sziget volt az első modern komplexum.

    A hotel, és a környező infrastruktúrával olyan szintre emelte a versenyhelyszín fogalmát, hogy bátran lehet mondani, ezzel szintet lépett. Bár igaz, Szaúd-Arábia is rögtön versenykomplexum terveivel készült, amikor jelezte, versenyt akar rendezni. Annak a látványtervei még a Yas Marinánál is futurisztikusabban nézett ki, lepipálják Abu Dhabit.

    Ki lehet jelenteni, ez még nem világszintű tendencia, de az új pályák is mind úgy épülnek, hogy a pálya már nem csak egy pálya többé.

    Gyakran elfelejtjük, hogy maga a versenyhelyszín nemcsak egy aszfaltcsíkból áll. Talán eszünkbe jut külön említeni a rázóköveket, bukótereket, korlátokat, netalántán a boxutcát, de a lelátók, a paddock és minden, ami a háttérben van, a kisebb létesítményekkel néhol lehetnek olyan fontosak, mint a maga az aszfalt.

  • Interlagos elveszítheti jövő évi WEC fordulóját

    Interlagos elveszítheti jövő évi WEC fordulóját

    A WEC egyeztetett a csapatokkal arról, hogy „megfontolás alatt van” a szezon ötödik versenyének helyszínváltozása, aminek jelenlegi házigazdája Interlagos.

    A kétes biztonságú pálya már nem először kerül hírbe azzal, hogy elveszíthet egy világbajnoki versenyt. Nyáron ugyanis felröppent a hír, hogy a Brazil Nagydíj Rio de Janeiróba költözhet.

    A hosszútávú világbajnoki verseny jelenlegi állás szerint február elsején rajtol majd az interlagosi pályán. Még nem közölték az okokat, de úgy tudni a versenyszervezőkkel különbözött össze a sorozat.

    Miközben a problémák megoldásán dolgoznak, azért készülnek alternatív megoldásokkal is. Mivel az előtte lévő futam Bahreinben van, utána pedig Sebringben versenyeznek majd, a sorozat szervezői a hajózási útvonalhoz közeli pályákat fontolnak meg a brazil forduló pótlására.

    A különböző mértékig fontolóra vett pályák között ott van a korábban hosszútávú versenyt tartó Circuit of the Americas (Austin), illetve az Autodromo Hermanos Rodriguez (Mexikóváros), valamint a nemrég felújított Kyalami (Dél-Afrika) is.

    Arról, hogy a versenyt elkerül-e Brazíliából, illetve hol helyettesítik majd vélhetően a következő két hétben döntenek.

  • Az FIA állítja, Verstappent nem a nyilatkozata miatt kezdték el vizsgálni

    Az FIA állítja, Verstappent nem a nyilatkozata miatt kezdték el vizsgálni

    Max Verstappen futotta ugyan a leggyorsabb kört a szombati időmérőedzésen Mexikóban, ám mivel megszegte a szabályokat és nem lassított le a sárga zászlós periódus alatt, az FIA 3 rajthelyes büntetéssel sújtotta.

    Valtteri Bottas a Q3 utolsó perceiben csapta falna autóját, emiatt pedig több versenyzőnek is el kellett vennie a gázról a lábát. A holland pilóta azonban ezt nem tette meg, lila szektort produkált a kérdéses szakaszon, megfutott a leggyorsabb kört mellé, és bezsebelte karrierje második rajtelsőségét.

    Sokaknak azonban furcsa volt az eset, és várták, vizsgálják-e a 22 éves versenyzőt, ám a stewardok úgy döntöttek, nem szükséges tüzetesebben kielemezni a történteket, ugyanis a Red Bull pilótája lassított az utolsó mini-szektorban.

    A sajtótájékoztatóan azonban Verstappen bevallotta, látta Bottast, ám direkt nem emelte el a gázról a lábát. A kijelentése után, jött a hivatalos információ, beidézték a renitens versenyzőt, majd egy órával később kiderült, elveszítette pole pozícióját, 3 helyes rajtbüntetést kapott és emellett még két büntetőponttal is gazdagabb lett.

    Michael Masi állítja, nem a holland megjegyzése miatt nyitották meg az ügyét, a versenyigazgató szerint a stewardok akkor már foglalkoztak az esettel, mikor a nyilatkozat zajlott:

    ,,Akkor én már szóltam a versenyfelügyelőknek, hogy nézzék át az ügyet, Max csak ezután tette meg nyilatkozatát. Azonban a történek fényében az elsődleges dolgom az volt, hogy megbizonyosodjak Valtteri állapotáról és kiküldjem az orvosi autót. Ez volt az első, amit meg kellett tennem, utána arról kellett gondoskodnom, hogy az autó visszakerüljön a csapathoz, majd a pálya helyreállításnak folyamatát kellett felügyelnem, és biztosítanom kellett azt, hogy a következő eseményre minden a helyére kerüljön. Ezek is a munkakörömhöz tartoznak, ki kellett mennem, és ellenőrizem kellett azt, hogy minden rendben zajlik-e. Mikor ezzel végeztem, visszatértem az irodámba és többi feladatommal foglalkoztam, át néztem az összes rendelkezésünkre álló adatot arról a három pilótáról, (Hamilton, Vettel, Verstappen) akik utoljára fejezték be a körüket. Eközben a stewardok el voltak foglalva a Toro Rosso és a Renault nem biztonságos kiengedésének ügyével, épp a meghallgatást bonyolították le. Mikor ez az ügy lezárult, akkor adták ki az újabb idézést. Átnéztünk minden információt annak érdekében, hogy megállapítsuk, a három versenyző közül, valamelyik vétett-e a szabályok ellen , nos kiderült, hogy az egyik igen.”

  • Vettel: Egyszerűen nem volt meg a tempónk

    Vettel: Egyszerűen nem volt meg a tempónk

    Sebastian Vettel úgy véli, nem volt meg a tempójuk ahhoz, hogy legyőzzék a Mercedest és megkaparintsák a győzelmet.

    A Ferrari német versenyzője az első sorból rajtolt, majd az elnyújtott első etapjának köszönhetően sokáig vezette a versenyt, ám a futam vége felé, frissebb abroncsokon nem tudta kellőképpen támadni Lewis Hamiltont, így be kellett érnie a második hellyel Mexikóban.

    Vettel a Sky Sportsnak értékelte versenyét, és elismerte, taktikájuk nem volt a legmegfelelőbb, majd hozzátette, a Mercedesen sokkal jobban működtek a kemény keverékű abroncsok, mint ahogy azt remélték.

    ,,Ha igazságosak akarunk lenni, akkor be kell ismernünk, hogy sajnos a stratégia ellenére sem volt meg a sebességünk a győzelem megszerzésére. Lewisnak nem volt veszíteni valója, megpróbálták és bejött nekik. Mi arra számítottunk, hogy a gumik el fognak fogyni a végére, de az abroncsai rendben voltak, még úgy is, hogy ő több kört pakolt beléjük, mint én.”