Címke: Mexikói Nagydíj

  • Vettel pontokat szeretne szerezni a szezon hátralevő versenyein

    Vettel pontokat szeretne szerezni a szezon hátralevő versenyein

    Sebastian Vettel nagyon reméli, hogy képes lesz pontokat szerezni a 2021-es szezon hátralevő öt versenyének mindegyikén.

    Az Aston Martin idei éve közel sem nevezhető ideálisnak és sikeresnek, mert a silverstone-i istálló mindössze a hetedik helyet foglalja el a gyártók versenyében és a lemaradásuk már 32 pont az előtte álló AlphaTaurival szemben.

    A tény pedig, hogy a 2020-as szezon során futamot is tudtak nyerni és éppen csak lemaradtak a konstruktőri harmadik helyről, egyáltalán nem javít, sőt csak ront a Lawrence Stroll által vezetett istálló helyzetén.

    A négyszeres világbajnoknak a monacói ötödik és a bakui második helyét leszámítva nem volt nagyobb pontszerzése. A német hosszú idő után tudott pontot szerezni a múltkori Amerikai Nagydíjon és ebből kiindulva a hátralevő öt versenyt is a legjobb tíz között szeretné zárni.

    „Mindig imádtam Mexikóban versenyezni” – árulta el Vettel, akinek a legjobb helyezése két darab második hely volt Mexikóvárosban. „A szurkolók nagyon szeretik a sportot és a pálya is tele van kihívásokkal. Ott szeretnénk folytatni, ahol Austinban abbahagytuk: pontokat szeretnénk szerezni itt is.”

    Az Aston Martin tempója nem tartozik a legjobbak közé idén, azonban a négyszeres világbajnok szerint nem ez lesz a legfontosabb az Autodromo Hermanos Rodriguez-en.

    „A felkészülés és a gumikezelés nagyon fontos lesz majd, ugyanis ezen pályán nagyon fontosok az abroncsok, valamint a futamot még virtuális biztonsági autós és biztonsági autós fázisok is megzavarhatják, szóval még az is egy bónusz tényező lehet.”

  • Mercedes: Erősek leszünk Mexikóban

    Mercedes: Erősek leszünk Mexikóban

    Valtteri Bottas szerint a Mercedes képes lesz felvenni a versenyt a Red Bull-lal a soron következő Mexikói Nagydíjon. A finn állításai szerint ugyanis a brackley-i istállónak sikerült orvosolnia azon problémáit, amik miatt az előző évek során nem feküdt nekik a rendkívül magas fekvésű mexikóvárosi aszfaltcsík.

    A Mexikói Nagydíj 2015-ben tért vissza a száguldó cirkusz versenynaptárába és azóta öt alkalommal rendeztek itt futamot. Ugyan ebből a Mercedes nyert három alkalommal, azonban 2017-ben és 2018-ban Max Verstappennel senki nem tudta felvenni a versenyt. A mexikói pálya mindig is feküdt az energiaitalosoknak, ami miatt a Mercedesnek most is lehet félni velója, mivel, ha Verstappen ismét nyerni tud, akkor Hamilton 12 pontos hátránya még tovább fog nőni.

    A pálya tengerszint felett magassága rendkívül magas a maga 2286 méterével, ami miatt a levegő összetétele is más ilyen magasságokban. A csapatoknak emiatt pedig mindig meggyűlik a baja az erőforrásaikkal, ugyanis másként kell működtetniük őket a több versenyhez képest. Bottas szerint azonban a Mercedes optimalizálni tudta azóta a hajtóművét, ami miatt a jövőben már nem fognak küszködni a magaslati levegővel.

    „Optimalizálni tudtuk az erőforrásunkat, ami miatt szerinte a jövőben már nem lesznek problémáink Mexikóban” – árulta el Bottas, aki 2022-ben már az Alfa Romeónál fogja folytatni a pályafutását a Forma-1-ben.

    „Papíron a Red Bull lesz az erősebb a mostani hétvégén, azonban az utóbbi évek házi feladatait sikeresen elvégeztük és remélem, hogy idén már közelebb tudunk kerülni hozzájuk. Ezek a hétvégék soha nem könnyűek, azonban meg kell próbálnunk a legjobbat kihozni belőlük.”

  • A mexikói időmérő győztese egy különleges ajándékban fog részesülni

    A mexikói időmérő győztese egy különleges ajándékban fog részesülni

    Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a pole-pozíciót megszerző pilótát minden egyes versenyen egy különleges mini Pirelli abronccsal jutalmazzák. Azonban az idei Mexikói Nagydíj időmérőjének győztese egy rendkívül különleges és jelentős relikviával lesz gazdagabb – írja a wtf1.com.

    2021 a 70. évfordulója annak, hogy a 2003-ig rekordbajnok Juan Manuel Fangio megszerezte első Forma-1-es világbajnoki címét. Ebből kifolyólag a Mexikói Nagydíj pole-pozíciósa az argentin fenomén sisakjának replikáját. Fangio az F1 történelmének harmadik legtöbb bajnoki címével rendelkező pilótája. Az argentin klasszis 1951-től 1954-ig minden évben bajnok lett és az utolsó koronáját 1957-ben szerezte meg. A „Maestro” nevéhez fűződik mindezek mellett a legnagyobb győzelmi arány is, ugyanis az 52 futamából 24 alkalommal látta meg elsőként a kockás zászlót, ami több, mint 46 (!) százalék.

    A díjat a háromszoros világbajnok, Sir Jackie Stewart fogja majd átadni méltó tulajdonosának Mexikóvárósban, ahol november 5 és 7 között kerül majd megrendezésre a 2021-es Forma-1-es szezon 18. versenye.

  • Számos 2021-es versenyt veszélyeztet a koronavírus

    Számos 2021-es versenyt veszélyeztet a koronavírus

    A Holland Nagydíj szervezői továbbra is „teljes gőzzel” dolgoznak a szeptember eleji 2021-es zandvoorti teltházas terveken. Annak ellenére járnak el így, hogy közeleg az augusztus 13-i határidő, amikor a kormány dönteni fog arról, hogy a kulcsfontosságú COVID-korlátozások visszavonhatók-e. Jan Lammers korábbi F1-es pilóta, a Holland Nagydíj vezetőjeként figyelmeztetett, és a Formule 1 magazinnak azt mondta, hogy Zandvoortnak nincs más választása, mint dolgozni a jelenlegi helyzetben:

    „Ha augusztus 13-ig várunk az előkészületekkel, akkor nem fog sikerülni a dolog. Egyszerűen nem vagyunk abban a helyzetben, hogy nálunk a labda, és döntünk. Ugyanakkor sok okot látok, amiért bizakodva tekinthetünk előre.”

    Itt más a helyzet, mint a Japánban és Brazíliában tervezett nagydíjak esetében ahol nagyon sötéten látják a jövőt a COVID miatt, vagy a tervezett, elhalasztott, majd újratervezett törökországi futamnál. Az Auto Motor und Sport is arról ír, hogy a Mexikói Nagydíj is bajban van, mivel Nagy-Britannia – ahol az F1 személyzetének nagy része tartózkodik – felvette az országot a „piros” utazási listára.

    Andy Stevenson, az Aston Martin F1 csapatmenedzsere azonban nyugodt:

    Nem aggódom Ezekben az időkben minden gyorsan változik. Ha ugyanebben a helyzetben lennénk nem sokkal a Török Nagydíj előtt, sokkal inkább aggódnék.”

  • Az első 2021-es Forma-1-es naptártervezet: fontos változásokkal!

    Az első 2021-es Forma-1-es naptártervezet: fontos változásokkal!

    Hiába a vírus, 2021-ben 23 futamot tervez a Forma-1. Többek között két tripla hétvége, három új pálya és őszi Holland Nagydíj van terítéken.

    Miután idén 13 versenyt törölni kellett, az Forma-1 jelezte, jövőre minden visszatér a normális kerékvágásba. A csapatok hétfőn kapták kézhez a naptártervezetet az FIA F1 Bizottságának ülésén.

    Az idénre tervezett versenyekhez Szaúd-Arábia csatlakozik majd, 23-ra növelve a versenyek számát.

    Ausztráliában kezdődik majd a szezon, az idénynyitót egy héttel Bahrein követi majd. Ezután április 11-án Kína, két héttel később Vietnám jön.

    Az európai szezont a Spanyol Nagydíj kezdi majd május 9-én, ezután pedig hagyományosan Monaco jön majd 23-án. Júniusban egy azeri és kanadai kitérő után visszatérnek Európába, a Francia, Osztrák és Brit Nagydíjak után pedig a Hungaroring következik augusztus 1-jén.

    A nyári szünetet követően jönne az első triplázás, Hollandia-Belgium-Olaszország sorrendben, utána Szingapúr, Oroszország és Japán alkotná a második triót.

    A formátum először 2018-ban fordult elő, és az idei szezonban tért vissza az időhiány miatt. A csapatok azonban figyelmeztettek, nem lehet ez az új normalitás, mivel túl nagy terhet rakna ez a csapattagokra.

    A sűrítés most azonban helyet teremt az első Szaúdi Nagydíjnak, melyre Jeddahban kerül majd sor, egy új utcai pályán. A versenyt majd néhány év után átköltöztetnék Qiddiyába, de amíg az a komplexum nem készül el, a tengerparti város lesz a helyszín.

    A másik változás a Brazil Nagydíjat érinti majd, ami Sao Paulóból Rio de Janeiróba költözik át, a most épülő versenypályára, ami ellen még Hamilton is felszólalt a környezetvédelmi csoportok mellett.

    A koronavírus ugyan még nem szűnt meg, a Forma-1 nem tett közzé B-tervet azzal kapcsolatban, ha egyik vagy másik versenyt el kellene halasztani.

    Azonban a téli tesztek menetrendje is eltér majd a megszokottól, közülük legalább az egyik Bahreinben kerül megrendezésre, útban Ausztrália felé.

    # Verseny Pálya Helyszín
    1 ?? Ausztrál Nagydíj Albert Park Circuit Melbourne
    2 ?? Bahreini Nagydíj Bahrain International Circuit Szahír
    3 ?? Kínai Nagydíj Shanghai International Circuit Sanghaj
    4 ?? Vietnámi Nagydíj *Hanoi Street Circuit Hanoi
    5 ?? Spanyol Nagydíj Circuit de Catalunya Barcelona
    6 ?? Monacói Nagydíj Circuit de Monaco Monte-Carlo
    7 ?? Azeri Nagydíj Baku Street Circuit Baku
    8 ?? Kanadai Nagydíj Circuit Gilles Villeneuve Montréal
    9 ?? Francia Nagydíj Circuit Paul Ricard Le Castellet
    10 ?? Osztrák Nagydíj Red Bull Ring Spielberg
    11 ?? Brit Nagydíj Silverstone Circuit Silverstone
    12 ?? Magyar Nagydíj Hungaroring Mogyoród
    13 ?? Holland Nagydíj CM.com Circuit Zandvoort Zandvoort
    14 ?? Belga Nagydíj Circuit de Spa-Francorchamps Spa
    15 ?? Olasz Nagydíj Autodromo Nationale di Monza Monza
    16 ?? Szingapúri Nagydíj Marina Bay Street Circuit Szingapúr
    17 ?? Orosz Nagydíj Sochi Autodrom Szocsi
    18 ?? Japán Nagydíj Suzuka Suzuka
    19 ?? Amerikai Nagydíj Circuit of the Americas Austin
    20 ?? Mexikóvárosi Nagydíj Autodrómo Hermanos Rodriguez Mexikóváros
    21 ?? Brazil Nagydíj *Rio MotorPark Rio de Janeiro
    22 ?? Szaúdi Nagydíj *Jeddah Street Circuit? Jeddah
    23 ?? Abu Dhabi Nagydíj Yas Marina Circuit Abu Dhabi

    *új pálya

  • Nem megy Amerikába az F1, de jön a Nürburgring, Portimao és Imola!

    Nem megy Amerikába az F1, de jön a Nürburgring, Portimao és Imola!

    Az amerikai versenyek helyett újabb három európai nagydíj lesz majd, melynek a Imola, Portimao és a Nürburgring adhat majd otthont.

    A Forma-1 feladta, hogy idén az Egyesült Államok, Mexikó és Brazília versenyt rendezzen, az Amerikában lévő rossz koronavírus helyzet miatt.

    Ez a három ország rendelkezik az egyik legnagyobb megbetegedési aránnyal, így az F1 főnökei felelőtlenségnek tartják, hogy ott futamokra kerüljön sor. A tervek arra, hogy a júniusról elhalasztott Kanadai Nagydíjat is megtartsák, ezzel kútba estek.

    Ehelyett három európai helyszínnel bővül majd a naptár. A Portugál Nagydíj visszatérése egy ideje biztosnak tűnt, most azonban csatlakozott hozzá a nemrég hírbe kerülő Nürburgring, és a jó ideje nagydíjra ácsingozó Imola is.

    Mivel az időjárás nemigen enged meg későbbi időpontot, a Nürburgringen október 11-én kerülhet sor a versenyre. Portimao két héttel később, Imola pedig egy hétre rá adna otthont egy versenynek.

    Ezzel még mindig nem teljes a versenynaptár, de a F1 vezetői remélik, hogy legalább 16 versenyt meg tudnak majd tartani idén.

    Az amerikai kiruccanás elmarad, de ennek ellenére sem biztos, hogy csak európai versenyre kerül majd sor. A Forma-1 ugyanis dolgozik azon, hogy egy ázsiai körutat tegyenek november közepén, mielőtt – várhatón három – közel-keleti futam zárná a szezont.

    Ezek alapján így nézne ki a 2020-as Forma-1-es versenynaptár:
    Dátum Verseny Helyszín Ország
    1 07.05. ?? Osztrák Nagydíj
    Spielberg
    Ausztria
    2 07.12. ?? Stájer Nagydíj
    3 07.19. ?? Magyar Nagydíj Mogyoród Magyarország
    4 08.02. ?? Brit Nagydíj
    Silverstone
    Egyesült Királyság
    5 08.09. ?? 70. Évfordulós Nagydíj
    6 08.16. ?? Spanyol Nagydíj Barcelona Spanyolország
    7 08.30. ?? Belga Nagydíj Spa Belgium
    8 09.06. ?? Olasz Nagydíj Monza Olaszország
    9 09.13. ?? Toszkán Nagydíj Mugello Olaszország
    10 09.27. ?? Orosz Nagydíj Szocsi Oroszország
    11 10.11. ?? Eifel Nagydíj Nürburgring Németország
    12 10.25. ?? Portugál Nagydíj Portimao Portugália
    13 11.01. ?? Emilia Romagna Nagydíj Imola Olaszország
    14 TBA ?? Bahreini Nagydíj
    Szahír
    Bahrein
    15 TBA TBA
    16 TBA ?? Abu Dhabi Nagydíj Abu Dhabi
    Egyesült Arab Emírségek
  • Az Amerikai Nagydíj megrendezése komoly veszélybe került

    Az Amerikai Nagydíj megrendezése komoly veszélybe került

    Bobby Epstein, az Amerikai Nagydíj elöljárója elismerte, hogy feltehetően 2020-ban nem lesz Austinban futam. A Forma-1 vezetése tegnap tízre növelte az idei versenyek számát, az Orosz Nagydíj mellett Mugello kap lehetőséget. Várakozik jelenleg Hockenheim, Imola, Portimao, Hanoi, Bahrein és Abu Dhabi, hogy bejelentsék őket.

    A jelenleg is tartó pandémia azonban súlyosan érinti Észak- és Dél-Amerikát, így esélytelen Amerikai, Brazil és Mexikói Nagydíjat tartani. Austin a  héten előbb kitwittelte, majd törölte, hogy a 2020-as MotoGP futamuk már egyértelműen törlésre kerül. Epstein így nyilatkozott a jelenlegi helyzetről:

    „Az Amerikai Nagydíj ugyanabba a helyzetbe került, mint Brazília és Mexikó, bár ők terveznek a versenyeikkel. Ezen helyszínek mellett lenne értelme egy Észak-Amerikai futamnak is, de erre egyre kevesebb esélyt látok.”

    Más pályák hivatalnokai úgy tudják, hogy Austinban a személyzet felét elbocsátották, és nem rendelkeznek megfelelő biztosításokkal, amelyek fedeznék az esemény lemondását, a járvány miatt. Szóvivőjük elismerte, hogy pénzügyi szempontból a 2020-as évük teljesen veszteséges lesz.

  • Wolff figyelmeztet, további két versenynek mondhatunk búcsút idén

    Wolff figyelmeztet, további két versenynek mondhatunk búcsút idén

    További két versenynek csökkennek az esélyei a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint. Ezúttal az amerikai kontinens futamai kerülnek veszélybe.

    A bajnokság amerikai része eredetileg október végén-november elején lett volna, de a vírus jelenleg ott terjedt el a legjobban, így kérdésessé vált a futamok sorsa.

    „Ránézve az ottani helyzetre, nem tudom elképzelni, hogy elmenjünk oda.” – jelentette ki Toto Wolff.

    „A Chase Carey-vel folytatott beszélgetésem alapján, az szűrtem le, nem akarja végérvényesen kijelenteni, hogy nem valósul majd meg [hogy Amerikában is futam legyen], de nem úgy néz ki, hogy így lesz.” – mondta az osztrák, amikor a Brazília és az Egyesült Államok nagydíjáról kérdezték.

    Ugyan nem hozták szóba, de mindez Mexikóra is vonatkozik. Belsős információk szerint nagy javulásnak kéne bekövetkezni ahhoz, hogy reális legyen az amerikai kiruccanás.

    A versenynaptár jelenleg nyolc futamból áll, a Liberty pedig dolgozik azon, hogy a szezon második felét is rövidesen nyilvánosságra hozhassák.

    A Monza utáni futamokkal Mugello és Portimao került hírbe, míg duplázhatnak Szocsiban és Sanghajban is. Ezenkívül folynak a tárgyalások a debütáló Vietnámmal és Kanadával, de utóbbi esetén a korai tél miatt egy szeptemberi időpont lenne ideális.

    A szezonzárás pedig a Közel-Keleten, Bahrein és Abu Dhabi közreműködésével történne meg.

  • A néző nélküli futamok rendezőinek nem kell jogdíjat fizetni

    A néző nélküli futamok rendezőinek nem kell jogdíjat fizetni

    A Spanyol Nagydíj szervezői megerősítették, hogy nem fizetnek a Liberty Mediának jogdíjat azért, mert egyike lesznek azon nyolc európai nézők nélküli futamnak, ahol idén csak ilyen versenyek lesznek. A Liberty kedden végre bejelentette a módosított versenynaptárat, Chase Carey pedig elmondta, hogy reménykedik abban, hogy egy 15-18 futamos szezont jelenthet be majd teljesen még június vége előtt. A Forma-1 közleményében ez állt:

    „Az F1 az első futamait zártan rendezi meg rajongók nélkül, de remélhetően újra érkezhetnek nézők, amint ez biztonsággal kezelhető.”

    A sportág terve az, hogy egy sor biztonsági intézkedést hoznak a koronavírus megelőzése végett, Carey ugyanakkor azt is leszögezte, hogy még akkor sem fújnak most már le futamot, ha esetleg egy versenyző tesztje bizonyulna pozitívnak. Sőt, még ezt is hozzátette:

    „Akár ha egy csapat nem képes versenyezni, akkor sem töröljük a futamot. Amennyiben egy versenyző kapná el a fertőzést, akkor arra van a tartalékpilóta.”

    A nyolc versenyes európai szezon Ausztriában kezdődik egy dupla futammal, majd Magyarország jön, utána következik Silverstone, Spa és Monza. Spanyolország egyetlen futama idén augusztus közepén lenne Barcelonában. Erről a pályaigazgató, Joan Fontsere beszélt az EFE hírügynökségnek, ahogy azt is megerősítette, hogy ellentétben Ausztriával, hazájának csak egy versenye lesz:

    „Az erősítette a pozíciónkat a Libertynél, hogy tudták miképp dolgozunk, milyen a tapasztalatunk, a helyszínünk és az időjárásunk. Azonban a kezdetektől fogva nálunk csak egy versenyt akartak. Amennyiben szükségük lenne még egyre, megvizsgálnánk annak is a lehetőségét. Lehetőségként felvázoltuk ezt nekik.”

    Mindeközben a Mexikói Nagydíj promótere azt jelentette be, hogy november elsején lesz náluk futam, az eredeti terveknek megfelelően. Egy kiskaput azonban nyitva hagyott a közleményük, mely szerint megrendeznék akár nézők nélkül is a futamot, amennyiben a helyzet úgy kívánja.

  • A W Series két futama csatlakozik a Forma-1 versenynaptárához

    A W Series két futama csatlakozik a Forma-1 versenynaptárához

    A csak nők számára létrehozott versenysorozat, a W Series hivatalosan is bejelentette, hogy miután eddig csak a DTM hétvégéken versenyeztek, a bajnokság második szezonjában, 2020-ban, két alkalommal is a Forma-1 betétversenye lesznek. Ráadásul a tengerentúlon: Austinban és Mexikóban.

    Így fest a W Series 2020-as versenynaptára:

    1. Május 20: Szentpétervár, Oroszország
    2. Június 13: Anderstorp, Svédország
    3. Június 27: Monza, Olaszország
    4. Július 11: Norisring, Németország
    5. Augusztus 23: Brands Hatch, Egyesült Királyság
    6. Szeptember 5: Assen, Hollandia
    7. Október 24: Austin, Egyesült Államok
    8. Október 31: Mexikóváros, Mexikó

    „A két teljesen új verseny a hat DTM-es futamunkat követi majd, létrehozva ezzel egy nagyon változatos, rendkívül izgalmas és igazán nemzetközi, nyolc futamból álló bajnokságot, nyolc országban, szerte a világon.” – mondta Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója. „Különösen boldog vagyok, hogy most már Európán kívüli állomásaink is lesznek és az USA, illetve Mexikó nagyon fontos új helyszínek számunkra.”

    „Hatalmas volt az érdeklődés és az elköteleződés az első szezonunkban, 2019-ben, a sajtó és a rajongók részéről is, és a két új versennyel, Forma-1-es terepen, tovább növeli majd a rajongást és érdeklődést.”

    „Annak ellenére, hogy 246 F1-es futamot teljesítettem 1994 és 2008 között, én sosem vezettem olyan pályákon, mint a Circuit of the Americas, vagy az Autódromo Hermanos Rodríguez, mivel az én időmben ezek nem szerepeltek a Forma-1-es naptárban.” – mondta David Coulthard egykori F1-es versenyző, a W Series tanácsadója.”De mindkét pályán fantasztikus versenyeket kommentáltam és bizton állíthatom, hogy mindkettő nagyszerű versenypálya. A W Series számára a két új F1-es betétfutam bejelentése egy lenyűgöző fejlődés és világosan azt mutatja, hogy a W Series milyen mértékben lett elfogadott a nemzetközi motorsport naptárban.”

    Dave Ryan, a W Series versenyigazgatója a két új helyszín kapcsán arra az F1-DTM-W Series kapcsolódási pontra is felhívta a figyelmet, hogy a DTM elnöke, Gerhard Berger 1986-ban F1-es futamot nyert az Autódromo Hermanos Rodríguezen, egy Benettonnal.

    „Örömmel üdvözöljük a W Seriest két látványos eseményünkön a 2020-as FIA Forma-1 Világbajnokságban, Austinban és Mexikóvárosban.” – mondta Ross Brawn, a Forma-1 ügyvezető igazgatója. „Mindössze egy év alatt a A W Series jelentősen hozzájárult ahhoz, fokozottabb legyen az érdeklődés a diverzitás és a motorsportba való beilleszkedés iránt. Meggyőződésünk, hogy a sportunknak egyenlő feltételeket kell biztosítania, hogy a férfiak és a nők együtt versenyezhessenek.”