Címke: Mexikói Nagydíj

  • A Red Bull  – sérült – szárnyakat ad, Péreznek?

    A Red Bull – sérült – szárnyakat ad, Péreznek?

    A red bullos Sergio Pérez elárulta, hogy az ő autójára szerelték fel azt a hátsó szárnyat, ami eredetileg Max Verstappenén volt, és ami kapcsán a holland versenyző problémára panaszkodott.

    Pérez a harmadik edzésen Verstappen előtt autózta a legjobb időt, a bajnoki éllovasnak azonban gondja akadt a hátsó szárnnyal. A Red Bull mindkét autó hátsó szárnyát újra megerősítette a kvalifikáció előtt, melyen úgy tűnt, mindkét Red Bull veszített a tempójából, és elmaradtak a Mercedestől.

    „Az autó egyszerűen nem volt ugyanaz, mint a harmadik edzésen” – magyarázta Pérez a spanyol Motorsport.comnak.

    „Ez azután következett be, hogy ki kellett cserélnünk a hátsó szárnyat. Maxnak a harmadik edzésen gondja volt a szárnyával, és azt a szárnyat adták nekem.”

    Elárulta, hogy az autó egyszerűen nem volt olyan jól kezelhető, mint korábban.

    „Nem tudom, az első kvalifikációs körtől kezdve az autó egyszerűen nem volt ugyanaz, mint korábban” – mondta a Red Bull mexikói pilótája.

    A kvalifikáció alatt a Red Bullnál látható volt, hogy Péez és Verstappen hátsó szárnyán is dolgoztak.

    „Láttunk valamit az FP3 alatt, és egy kis védelmet akartunk adni a hátsó szárnyaknak” – magyarázta a Sky Sports F1-nek.

    „Ez inkább elővigyázatossági okokból történt, szóval semmi olyan, ami befolyásolná a teljesítményt.”

    „Csak egy kis (anyag)fáradtság miatt aggódtunk, amit láttunk. Semmi komoly, de nem akartunk kockáztatni.”

  • Markót a Mercedes is feldühítette: Szép kis blöff volt

    Markót a Mercedes is feldühítette: Szép kis blöff volt

    Helmut Marko nemcsak Yuki Tsunoda miatt bosszankodott, a Mercedes ‘altatása’ is feldühítette.

    Nagy reményekkel érkezett a Red Bull Mexikóba, ugyanis a korábbi években ők szerepeltek jobban a magaslati pályán. Pénteken még úgy tűnt, hogy feltételezésük nem lesz alaptalan, ám az időmérőn a csillagosok előhúzták azt a bizonyos nyulat a kalapból.

    ,,Elég szép blöff volt ez a Mercedestől.” – morgott a Servus TV-nek a Bikák tanácsadója a kvalifikáció után.

    Yuki Tsunoda hibája azonban rontotta a Red Bull esélyeit, így csak a második sor jutott a két pilótájuknak. A 78 éves vezető szerint, ha a japán nem bakizik, akkor még a két Mercedest is szétválasztották volna:

    ,,Nagyon közel kerültünk volna hozzájuk, talán kettőjük közé is befértünk volna. A kezdeti fölény azonban elszállt, így nehéz versenyre számítok. Meglátjuk mi lesz majd a rajtnál.” – tette hozzá Marko.

  • Ez lesz Hamilton terve Verstappen ellen a rajtnál!

    Ez lesz Hamilton terve Verstappen ellen a rajtnál!

    Lewis Hamilton kifejtette, hogy neki és a pole-ból induló Valtteri Bottasnak csapatként kell dolgozniuk, hogy megsemmisítsék a Mexikói Nagydíj rajtjánál Max Verstappen várható erőteljes nyomulását.

    A pole pozícióból az Autódromo Hermanos Rodríguez pályán az első féktáv valamivel több mint 900 méterre van, ezt a távolságot csak Oroszország pályája múlta felül. Ugyan biztosak lehetünk benne, hogy a nagy magasságban fekvő mexikóvárosi pálya ritkább levegője korlátozza Max Verstappen és Sergio Perez előnyeit – a Red Bull pilótái mindketten a második sorból indulnak -, a Szocsihoz hasonló kanyar hiánya valójában növelheti ezt a szélárnyékon. Hamilton így vélekedik erről:

    „Ez egy kicsit más, feltehetően majdnem olyan hosszú (mint az orosz), de nem tudom pontosan. Pontosan ugyanolyan hosszúnak érzem, de nyilvánvalóan Oroszországban sokkal nagyobb a légellenállás és sokkal nagyobb a vonóhatás. Itt ez kisebb, de még mindig van szélárnyék, és tudnotok kell, hogy Valtteri és én kétségtelenül csapatként fogunk dolgozni, hogy megpróbáljuk tartani a csapatnak az első két helyet.”

    A második helyről rajtolva Hamilton rámehetne a vonóhatásra a pole-ból induló Bottasról, de az ehhez szükséges egysoros felállással azt kockáztatná, hogy Verstappen még inkább előnybe kerülhetne. Az előttünk álló feladat nehézségét hangsúlyozva Bottas hozzátette:

    „Ahogy Lewis is mondta, itt talán egy kicsit kisebb a légellenállás, de szerintem az első két hely megtartásához még mindig nagyon jó rajtra lenne szükség. Ha a mögöttünk jövő srácoknak akár csak egy kicsit is jobb rajtjuk lesz, akkor ők lesznek előnyben.”

  • Tsunoda a hibájáról: Semmi rosszat nem tettem

    Tsunoda a hibájáról: Semmi rosszat nem tettem

    Érdekes véget ért a mexikói időmérő edzés. A Q3 végén a pole-pozícióért küzdő Red Bullok és Mercedesek harcába, akaratlanul is, de beleszólt az AlphaTauri japánja, Yuki Tsunoda.

    Az újonc a harmadik etap végén, az utolsó gyorskörén hibázott a 11-es kanyarban, lecsúszott a fűre így a sárga zászló miatt az éppen mögötte haladó Max Verstappennek lassítania kellett. A holland bajnoki éllovas emiatt nem tudott javítani a gyors körén, így végül csak a harmadik lett.

    Az időmérő után egyébként mind Verstappen mind pedig Christian Horner is dühös volt a fiatal hibájára, aki azonban most megvédte magát:

    „Nem zavartam meg a Red Bullokat, csak elkövettem egy saját hibát. Nem tudtam Maxról, feltartottam őt?” kezdte Tsunoda. „Szélesen vettem a kanyart és lecsúsztam, nem tudtam mit tenni. Mármint hova máshova mentem volna? Volt egy visszaszámlálóm és már a kettes szektorban voltam. Nem is tudom… talán ha lenne még egy esélyem, akkor mindent ugyanúgy csinálnék. Mit kellett volna tennem?”

    „Meg fogom ezt beszélni a Red Bull vezetőivel, de semmi rosszat nem tettem.” – zárta mondandóját.

  • Hamilton sem számított erre: Én is ugyanúgy megdöbbentem

    Hamilton sem számított erre: Én is ugyanúgy megdöbbentem

    Lewis Hamilton elismerte, hogy őt is megdöbbentette a rajtsorrend Mexikóban.

    A Red Bull pályájának tartották az aszfaltcsíkot, ám a Mercedesnek sikerült az első sorból kiszorítania az ellenfelét. Valtteri Bottas örülhetett a legjobban, ugyanis a pole pozícióból ő indulhat vasárnap, addig csapattársa azon csodálkozott, hogyan sikerült ezt végrehajtaniuk. Ugyanakkor a hétszeres világbajnok a dicséretekkel sem fukarkodott.

    ,,Valtteri (Bottas) elképesztő munkát végzett, nagyon büszke vagyok rá. Az elmúlt néhány versenyen remekül ment. Ez nagyszerű a csapat számára is. Nem hittük volna, hogy ilyen jó lesz a tempónk, így különleges érzés az első sorba kerülni. Az egyik szakaszon hat tizeddel voltunk előttük. Nem tudom mi történt velük az időmérőn, mindenesetre a tempónk jobbnak bizonyult. Engem is ugyanúgy megdöbbentett, mint mindenki mást. Természetesen szeretnék Valtteri helyében lenni, ugyanis fantasztikus kört ment a Q3-ban. Mindent beleadtam, ám ő jobb munkát végzett.” – nyilatkozta Hamilton.

  • Horner is kiakadt Tsunodára: Nem értem miért kószált azon a részen

    Horner is kiakadt Tsunodára: Nem értem miért kószált azon a részen

    Christian Horner nem rejtette véka alá véleményét Yuki Tsunoda mutatványával kapcsolatban.

    Mexikóban szinte mindenki Red Bull uralomra számított, ám a Mercedes kiénekelte a sajtot ellenfele szájából. Az első sort a csillagosok kaparintották meg, míg a Bikák eggyel hátrébb kerültek.

    A Q3 utolsó szakaszában Sergio Pérez sikeresten teljesítette feladatát, és szélárnyékot biztosított Max Verstappennek. Ám amikor eltávolodott a hollandtól, a japán pilóta hibája zavarta meg. Mind a ketten a pálya széléről jöttek vissza, így a bajnokságot vezető versenyzőnek is el kellett emelnie a gázról a lábát.

    ,,Úgy vélem ‘megtsunodáztak’ minket. Mindkét versenyző feljebb kapcsolat, Max (Verstappen) két és fél tizeddel volt gyorsabb. Nem értem Tsunoda miért kószált azon a szakaszon. Elkeserítő, hogy mindkét pilótánkat érintette ez, nagyon bosszúsak is emiatt. Ugyanakkor még mindig közel vagyunk, és a második sorból akár egy nagyszerű versenyünk is lehet.” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke.

    A Mercedes korábban nem teljesített valami jól Mexikóban, így Horner attól tart, hogy rájöttek a titok nyitjára:

    ,,Úgy tűnik megoldották az itt felmerülő problémáikat. Alulteljesítettünk a Q3-ban, de a verseny nagyon szoros lesz. Az egyenesben jó a tempónk, viszont óvatosnak kell lennünk, ugyanis nem szabad sokáig a másik autót követni a hőmérséklet miatt. Az 1-es kanyarban lesz meg az első esélyünk, a visszajátszásokból ugyanis látszik az, hogy ott működik a leghatékonyabban a szélárnyékozás.”

    Verstappen hátsó szárnyát ismét ragasztani kellett, ám a brit vezető nem aggódik az elem miatt:

    ,,A srácok még alaposan átnézik majd, de az elvégzett módosítások minden aggályt eloszlattak. Anyagfáradástól tartottunk, tehát semmi komoly nem történt, viszont a biztonság kedvéért ráerősítettünk még egyet.” – magyarázta Horner.

  • Meglepetésre, Bottas szerezte meg a mexikói pole-t!

    Meglepetésre, Bottas szerezte meg a mexikói pole-t!

    Az már ismert volt, hogy Stroll és Tsunoda, valamint Norris és Russell rajtbüntetést kap a vasárnapi versenyre, az időmérőre azonban kiderült, hogy Esteban Ocon autójában is számos erőforrás elemet cseréltek. Emiatt a francia a mezőn végéről indul majd holnap.

    Ami pedig a mai kvalifikációt illeti, már a Q1-ben előkerült a piros zászló, mellyel megszakították az időmérést. Ennek oka, hogy Lance Stroll összetörte Aston Martinját, miután elvesztette az uralmát felette és bevágódott a tecpro falba.

    Kb 25 perc szünet után folytatódott a Q1, melyből 2 mp híján 11 perc volt még hátra.

    Hamilton többször elfékezte magát, míg Verstappen hamar az élre állt, ráadásul kiváló, 1:16.788-as idővel.

    Végül azonban a Bottas-Leclerc-Verstappen zárta az élen a Q1-et, míg kiesett Alonso, Latifi, Schumacher, Mazepin, és értelemszerűen Stroll.

    A Q2-ben Giovinazzi csúszott ki, és már oldalával nekiütközött a falnak, tovább tudott menni, így nem kellett ismét megszakítani az időmérőt.

    A leggyorsabb ezúttal Hamilton volt, Verstappen és Tsunoda előtt. Mindeközben nem jutott a top 10-be Vettel, Räikkönen, Russell, Giovinazzi és Ocon.

    A Q3-ban az első próbálkozások során Verstappen hamar az élre állt, de nem volt hibátlan a köre. Gyorsan át is vette tőle a vezetést Bottas, de Hamilton is elé került.

    A második próbálkozás során Pérez is Tsunoda is hibáztak, Verstappen pedig nem tudott javítani. Ahogy Bottas és Hamilton sem, így a finn versenyzőé lett a pole! Őt Hamilton, Verstappen és Pérez követi.

    Q3 Versenyző Csapat Köridő Diff
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:15.875
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:16.020 0.145
    3 Max Verstappen Red Bull 1:16.225 0.350
    4 Sergio Perez Red Bull 1:16.342 0.467
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:16.456 0.581
    6 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:16.761 0.886
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:16.763 0.888
    8 Charles Leclerc Ferrari 1:16.837 0.962
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 1:17.746 1.871
    10 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:17.958 2.083
    Q2
    11 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:18.290 2.415
    12 Fernando Alonso Alpine 1:18.452 2.577
    13 Nicholas Latifi Williams 1:18.756 2.881
    14 Mick Schumacher Haas 1:18.858 2.983
    15 George Russell Williams 1:18.172 2.297
    Q1
    16 Nikita Mazepin Haas 1:19.303 3.428
    17 Lance Stroll Aston Martin 1:20.873 4.998
    18 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:17.158 1.283
    19 Lando Norris McLaren 1:36.830 20.955
    20 Esteban Ocon Alpine 1:18.405 2.530

     

  • Sainz: Az AlphaTauri jelenleg jobb nálunk

    Sainz: Az AlphaTauri jelenleg jobb nálunk

    Javul, javul a Ferrari, de Carlos Sainz tudja, hol a helyük a pénteki mexikói szabadedzések után. Az AlphaTauri mögött.

    Sokat vártak a szakértők a Ferraritól, hiszen az olasz istálló autója a mexikóihoz hasonló jellegű pályákon mutatott bőven fejlődést az utóbbi időben. A nap végül kimondottan küzdelmesen alakult, viszont a végére legalább egykörös tempóban odaértek az élmezőnyhöz. Carlos Sainz például az ötödik helyet szerezte meg a második edzésen, de tudja, nem egyszerű a helyzet.

    „Megszenvedtünk ma a hőmérsékletekkel, a ritkább levegővel… Elég kemény nap volt” – ismeri el Sainz a Motorsport.com olasz kiadásának. Sainz számára hullámvasút volt a pénteki nap. „Az első szabadedzésen elégedett voltam az autóval, a másodikon már jóval kevésbé. Meglátjuk, hova jutunk majd, ha sikerül mindent rendbetenni.”

    Van ok a javulásra, méghozzá a meglepetéserő AlphaTauri versenytempója miatt. „Bár az elmúlt versenyeken jók voltunk, most egyelőre nem sikerült megtalálni az autó egyensúlyát. Így pedig nincs még meg a megfelelő érzés sem. Kell néhány extra tized még, hiszen az AlphaTauri jelenleg jobb nálunk.”

  • Pérez volt a leggyorsabb hazai pályán, az időmérő előtt

    Pérez volt a leggyorsabb hazai pályán, az időmérő előtt

    A Mexikói Nagydíj harmadik szabadedzését Yuki Tsunoda nyitotta meg, aki arról számolt be, hogy egyes helyeken eléggé csúszik a pálya. A japán versenyző, aki egyébként rajtbüntetést kap majd, 1:20.922-es idővel nyitott.

    A többiek nem kapkodták el a dolgokat. Csak percekkel később csatlakozott az egyórás gyakorláshoz Russell, majd később Norris. Majd’ 20 perc telt el, mire elkezdtek kiszivárogni a pályára a versenyzők.

    Félidő környékén a bajnokság éllovasa, Verstappen állt az élre. Mögötte Bottas és Pérez neve volt olvasható az eredményjelzőn.

    Verstappen majdnem az élen is tudott maradni, de végül hazai pályán vezető csapattársa, Sergio Pérez végzett az élen, a holland előtt. A bajnokság másik esélyese, Lewis Hamilton a harmadik helyet szerezte meg.

    A versenyzők lágy gumikeverékeken futották meg köreiket.

    Versenyző Csapat Köridő Lemaradás Körök
    1 Sergio Perez Red Bull 1:17.024 15
    2 Max Verstappen Red Bull 1:17.217 0.193 12
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.675 0.651 14
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.708 0.684 17
    5 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:18.029 1.005 20
    6 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.037 1.013 25
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:18.121 1.097 15
    8 Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.202 1.178 18
    9 Charles Leclerc Ferrari 1:18.213 1.189 20
    10 Lando Norris McLaren 1:18.312 1.288 16
    11 Lance Stroll Aston Martin 1:18.352 1.328 20
    12 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:18.531 1.507 22
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:18.556 1.532 19
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:18.614 1.590 17
    15 Fernando Alonso Alpine 1:18.847 1.823 15
    16 Esteban Ocon Alpine 1:18.999 1.975 17
    17 George Russell Williams 1:19.211 2.187 19
    18 Mick Schumacher Haas 1:19.238 2.214 14
    19 Nicholas Latifi Williams 1:19.313 2.289 12
    20 Nikita Mazepin Haas 1:20.479 3.455 15
  • Norris is a mezőny végéről indul majd Mexikóvárosban

    Norris is a mezőny végéről indul majd Mexikóvárosban

    Yuki Tsunoda, Lance Stroll és George Russell után Lando Norris sem ússza meg rajtbüntetés nélkül Mexikói Nagydíjat – írja a motorsport.com. A McLaren fiatal brit pilótája egy vadonatúj Mercedes motort kap majd a futamra, ami már a negyedik erőforrása lesz már az idei évben, ezért sorolják majd őt hátra a rajtrácson.

    Norris volt idáig az egyetlen olyan Mercedes erőforrás által működtetett csapat pilótája, aki még a harmadik hajtóművét nyüstölte. Azonban a mexikói hétvége közel sem indult ideálisan a wokingiak számára, ami miatt úgy döntöttek, hogy bevállalják Norrisszal a rajtbüntetést.

    Mivel többen is kapnak hasonló okok miatt rajtbüntetést, a köztük levő sorrendet az időmérőn elért helyezésük szabja majd meg. A fiatal brit ezzel az erőforrással már minden bizonnyal ellesz az évad végéig, nem úgy, mint Daniel Ricciardo, akinek az Isztambulban beszerelt motorjával még akadhatnak problémák.

    Norris büntetése azonban a Ferrari számára nagyon jó hír, ugyanis az olasz istálló így átugorhatja a McLarent a gyártók versenyében. A két csapat között mindössze 3,5 pont a különbség és a Ferrari konstrukciója most is jobban viselkedik a magaslati aszfaltcsíkon, mint a McLarené.

    Ugyan a Zak Brown által vezetett csapat hátrányba kerülhet majd a Vörösökkel szemben, Norrisnak a szezon végén ott lesz a frissebb motor Charles Leclerc-rel és Carlos Sainzcal szemben, ami akár majd kis is fizetődhet a számára.