Címke: Mexikói Nagydíj

  • A Red Bull kezdett az élen a mexikói újonccunamiban

    A Red Bull kezdett az élen a mexikói újonccunamiban

    Max Verstappen zárta a legjobb idővel a Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzését, meglepetésre pedig Alexander Albon Williamse került hozzá a legközelebb. A szabályoknak eleget téve az autók negyedébe újonc pilóta ült.

    Öt nappal az austini befutó után már Mexikóvárosban tűnt fel az F1 az első szabadedzésen, ám ez a mezőny jelentősen eltért attól, mint amit a szezon során megszoktunk. Öt autóban ugyanis pilótacsere történt.

    A csapatoknak kötelességük a szezon során két újonc pilótának lehetőséget adni egy-egy szabadedzésen, és a sprintversenyes hétvégék év végi forgatagában többen is az Autodromo Hermanos Rodriguez versenypályát választották egyik ezen kvótájuk kitöltéséhez.

    Mind az öt versenyző az idei Forma-2-es mezőny tagja, és valamelyik F1-es istálló nevelőprogramjában pallérozódik. Ennek megfelelően is foglaltak helyet:

    Jack Doohan az Alpine-ba, a Ferrari-patronált Oliver Bearman a Haasba, Frederik Vesti a Mercedesbe, Isack Hadjar az AlphaTauriba, az F2-es éllovas Theo Pourchaire pedig az Alfa Romeóba pattanhatott be. Miattuk csak a garázsból figyelhette az első edzést Pierre Gasly, George Russell, Valtteri Bottas, Kevin Magnussen és Juki Cunoda.

    Az igazán mély vízbe Hadjart dobták, aki most először vezethetett F1-es autót, míg a többieknek már volt ilyen tapasztalata korábbi teszteken.

    További különlegesség, hogy Doohan beszállásával, Daniel Ricciardóval és Oscar Piastrival kiegészülve három ausztrál versenyző szerepel a nagydíjhétvége nevezési listáján, ilyenre pedig legutóbb az 1977-es Brit Nagydíjon volt példa.

    Az új pilóták mellett egy további változót is a pályára dobtak, ezek pedig a Pirelli kísérleti abroncsai voltak, amelyeket az edzés elején próbált ki a mezőny.

    A legjobb időt Max Verstappen jegyezte, akihez meglepetésre az edzés első felében, közepes keverékeken, majd a folytatásban a lágyakon is Alexander Albon Williamse tudott a legközelebb kerülni. A thai pilóta lemaradása mindössze 95 ezred a végeredményben, míg a harmadik helyre a hazai hős, Sergio Pérez ért fel a másik Red Bullban.

    Néhány meghibásodást is hozott az edzés, tizenkét perccel a kezdés után például Carlos Sainz kocogott vissza a bokszba 4. sebességben ragadt Ferrarijával, de a csapat időben kijavította a hidraulikai hibát, így a spanyol az utolsó húsz percre visszatérhetett, s végül hetedik lett.

    Az újoncok közül is utolért valakit a balsors, Pourchaire csak néhány kivezető kört teljesített, ám a brake-by-wire rendszer problémája miatt az Alfa Romeo garázsában ragadt. Az öt ifjonc különversenyében Bearman lett a legjobb, aki 1,595 másodperc lemaradással 15. lett a Haasszal, egyedüli újoncként egy állandó pilótát, Fernando Alonsót is megelőzve.

    Az első szabadedzés végeredménye:

    Mexikói Nagydíj, 1. szabadedzés
    Fotó: F1 Twitter
  • Még az ág is húzza a Ferrarit: Sainz rosszul érezte magát, Leclerc foga még mindig fáj

    Még az ág is húzza a Ferrarit: Sainz rosszul érezte magát, Leclerc foga még mindig fáj

    Carlos Sainz nem vett részt a csütörtöki média napon, míg Charles Leclerc fogfájással állta a próbát.

    Megérkezett a Ferrari is Mexikóba, ám spanyol versenyzőjük helyett Robert Shwartzman, a Scuderia teszt és tartalékversenyzője fogadta a média munkatársait és a kérdéseiket. Az olasz csapat később a közösségi médiás platformjain közölte, hogy a 29 éves pilóta nem érezte jól magát, így inkább a hotelben maradt. A vörösök biztosították a rajongókat arról, hogy nincs komoly problémája Sainznak, és pénteken már visszatér és autóba ül.

    Mindaddig a monacói versenyző továbbra is fogfájással küzd. Múlt héten ütötte fel a fejét a probléma a 26 éves pilótánál, és elmondása szerint nehezen viselte a csütörtöki és pénteki napot. Ugyan szombaton és vasárnap javult a helyzet, ám azóta ismét szenved. Leclerc a bölcsességfogára gyanakodott, ám kiderült, nem ott van a probléma.

    „Úgy gondoltam, hogy a bölcsesség fog az, de nem. Csak egy kis fájdalom. Mielőtt beülök az autóba, beveszek egy fájdalomcsillapítót, és minden rendben lesz. Nem fog ez a teljesítményemre kihatni, a fájdalomcsillapító elég erős” – nyilatkozta mosolyogva Leclerc.

    A monacói versenyző hozzátette, gyulladás van a szervezetében, és fogfájást tapasztal.

  • Testőröket rendelt Verstappen mellé Mexikóban az aggódó Red Bull

    Testőröket rendelt Verstappen mellé Mexikóban az aggódó Red Bull

    Helmut Marko elárulta, testőröket kap maga mellé Max Verstappen a mexikói versenyhétvége során.

    Már Austinban kifütyülték a holland versenyzőt a szurkolók, és Sergio Pérez nevét skandálták (Checo), mikor felállt a dobogóra. A Red Bull versenyzői között kialakuló különbséget a mexikói rajongók nem nézik jó szemmel, ugyanis meg vannak győződve arról, hogy honfitársukat szándékosan hátráltatja a csapat.

    A 34 éves versenyző pozíciója nem áll biztos lábakon a Bikáknál, ám Helmut Marko és Christian Horner is elmondta, nem akarnak idő előtt megválni a mexikói versenyzőtől.

    A szurkolók reakciói miatt biztonsági aggályok merültek fel a háromszoros világbajnoknál, így a hétvégén testőrök fogják kísérni. A csapat tanácsadója az F1-insider.com-nak elárulta, ketten fognak a 26 éves pilótára vigyázni.

    „Max nem akarja ezt az egészet, mert ő biztonságban érzi magát, viszont mi felelősséggel tartozunk érte. Egyszerűen csak biztonságban akarjuk tudni őt” – nyilatkozta Marko.

    Verstappen múlt héten elmondta, nem érdekli, hogy a szurkolók egy része kifütyüli, mivel ő viszi haza a trófeát.

    A Mexikói Nagydíj promótere már hetekkel ezelőtt felhívta a szurkolók figyelmét arra, hogy bánjanak tiszteséggel minden versenyzővel és csapataggal. Még kampányt is indítottak a megfelelő szurkolás mellett, ám kérésüket az austini reakció után újra meg kellett ismételniük.

    Mexikóban azért kampányol a promóter, hogy a nézők ne legyenek tiszteletlenek

  • Edzéslehetőségeket kap a Ferrari egyik legjobb juniorja

    Edzéslehetőségeket kap a Ferrari egyik legjobb juniorja

    Páratlan lehetőséget ad az egyik junior versenyzőjének a Haas. Az amerikai istálló ugyanis bejelentette, hogy a Formula 2-es bajnokságban versenyző Oliver Bearman vezetheti majd az egyik autójukat a Mexikóvárosban és Abu Dhabiban megrendezésre kerülő első szabadedzésen.

    A mindössze 18 éves brit fiatal már a Formula 4-ben is eléggé impresszív volt, miután a német és az olasz kiírást is meg tudta nyerni a második évében. A 2022-es szezont a Formula 3-ban töltötte, ahol újoncként volt képes felvenni a versenyt a tapasztaltabb versenyzőkkel a Prema pilótájaként, és nem sokon múlott a bajnoki cím megszerzése. Végül 7 pont hiányzott neki, és az egyéni bajnokság 3. helyén zárt.

    Oliver Bearman, Prema
    Oliver Bearman a bakui győzelme ünneplése közben Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Idén már a Formula 2 következett, és Bearman a Premával ismét jól teljesített a szezon eddigi futamain. A fiatal brit már 4 győzelemnél jár idején, a bakui hétvégén képes volt mindkét futamot megnyerni, ami nagyon ritka az alsóbb kategóriákban a fordított rajtrácsos futamok miatt. Bearman egy hétvégével a szezon vége előtt az összetett 6. helyén áll a megszerzett 131 pontjával, de egy jó véghajrával akár a 4. pozíciót is elérheti.

    A Ferrari brit juniorja – aki már az üléspróbán is túl van – megköszönte a lehetőséget a Haasnak és a Ferrarinak is, valamint azt is hozzátette, hogy a Forma-1-ben való versenyzés volt a gyerekkori álma, és mindent meg fog tenni, hogy a 2 alkalom során a legjobb tudása szerint segítse a Haas munkáját.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    MoneyGram Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Alonso: A 14-es autó mindig megáll

    Alonso: A 14-es autó mindig megáll

    Fernando Alonso idei vesszőfutása nem akar véget érni, egy újabb kiesést könyvelhetett el Mexikóban, ezúttal a hetedik helyről. Ez már az ötödik futam volt idén, amit nem fejezett be, de még ezen kívül is voltak balszerencsés futamai, amikor mondjuk balesetbe keveredett, vagy már az időmérőn megadta magát az autó.

    A spanyol gyakorlatilag a verseny egészét a hetedik helyen töltötte, de nagyjából 15-20 körrel a vége előtt elveszett egy hengert, így elkezdett lassulni, végül pedig 6 körrel a vége előtt félreállt.

    „A 14-es autónak mindig megbízhatósági gondjai vannak” – nyilatkozta a csalódott Alonso. „Húsz körrel a vége előtt elvesztettem egy hengert, így öt hengerrel mentem, 20 százalékkal kevesebb erővel. Húsz másodperccel voltam a McLarenek és a csapattársam előtt, szóval úgy gondolom, hogy a verseny addig a pontig kivételes volt. Austin és Mexikó a két legjobb futamom a tempó szempontjából. De a végén már jobb volt, hogy felrobbant a motor.”

    Az elvesztegetett pontok száma folyamatosan nő

    „Mexikóig 60 pontot veszítettem idén” – tette hozzá. „Hozzáadhatunk még hatot, így az összesen 66 lesz, és mindebből a többiek profitáltak. Kettővel többet kapnak, mint amennyit kellene. Egyszerűen elképesztő, hogy minden versenyen csak egy vagy két autó esik ki, és az egyik mindig a 14-es autó. Idén öt motort adta meg magát; Ausztráliában a kvalifikáción volt a probléma; Ausztriában el sem indultam a versenyen, szóval azt hiszem, kilenc versenyen, a futamok többé-kevésbé 50 százalékán nem szereztük meg a megérdemelt pontokat. Most már semmit sem tehetünk.”

  • Ebben az országban rendeznék a Karib-tengeri Nagydíjat

    Ebben az országban rendeznék a Karib-tengeri Nagydíjat

    Kolumbia egyre esélyesebb a bővülő Forma-1-es versenynaptárba való bekerülésre, és komoly lökést kaptak.

    Szeptemberben számoltunk be arról, hogy a kolumbiai Barranquilla városa pályázik egy Forma-1-es futam megrendezésére, amit Jaime Pumarejo polgármester most megerősített:

    „A Forma-1 képviselői már jártak a városunkban, és tetszik nekik.”

    Ezúttal az El Heraldo helyi kolumbiai lap arról számol be, hogy az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali magángépe hétfőn délután fél ötkor landolt Barranquillában. A jelentésük szerint Fernando Alonso menedzsere, Luis Garcia Abad, aki állítólag a Mexikói Nagydíj promótereinek si dolgozik, Domenicalival utazott. Pumarejo polgármester ugyanakkor két lábbal áll a földön:

    „Ennek még nincs realitása, de versenyben vagyunk, és reméljük, hogy célba érünk. Nem akarunk azonban hamis illúziókat kelteni.”

    https://www.youtube.com/watch?v=NfHUFM1iJtg

    Az a vélekedés, hogy a kolumbiai futamot valójában Karib-tengeri Nagydíjnak neveznék el. Így zárt ezért a polgármester:

    „Amennyiben aláírnák, akkor 2024-ről vagy 2025-ről beszélhetnénk, és remélhetőleg tíz évre szólna. Két félig-meddig utcai pálya van a tervezetekben és jóváhagyva – egy A és egy B terv. Mindkettő a fővárosi területen belül helyezkedne el.”

    Kolumbia is bejelentkezett F1 futam rendezésre

  • Hiába jött az eredmény, Ricciardo továbbra sem érti, mi van

    Hiába jött az eredmény, Ricciardo továbbra sem érti, mi van

    Általában idén a rossz teljesítmény miatt vették elő Daniel Ricciardo nevét, a Mexikóvárosi Nagydíjon azonban egy 10 másodperces büntetés ellenére autózott össze egy hetedik helyet.

    A McLaren ausztrálja közepesek rajtolt, majd az elnyújtott kiállást követően lágyakon vadászta le a komplett középmezőnyt, és végzett csapattársa Lando Norris előtt is. Közben Yuki Tsunodával történt koccanása miatt kapott 10 másodpercet, de ez nem befolyásolta a végeredményt, hiszen Ricciardo le tudta magáról szakítani a mögötte érkező Esteban Ocont.

    „Bárcsak tudnám, [honnan jött ez a forma], azt kívánom, bárcsak többször lenne ilyen. idézi az ausztrált a SpeedCity Broadcasting. – Persze egy versennyel még nem szabad büszkélkednem, de jól esik megmutatni, amikor van bennem tempó. Az emberek úgy is el fogják felejteni, csak egy futam.

    Úgy éreztem, jobban támaszkodhatok az autóra, nagyobb volt az önbizalmam is, ez tükröződött mindenben. Sajnos, nem elég sokszor éreztem így, de most kihasználtuk.

    A büntetés miatt nem volt könnyű. Láttam a felvételt, enyém a felelősség, de szerintem nem fekete-fehér helyzetről van szó. Csak követtem a kanyar csúcspontját. Igazából nem akartam megelőzni, csak gondoltam, mellé bújok, hogy kintebb kelljen fordulnia. És akkor a kanyar kijáratán el tudtam volna menni mellette.

    Jobb volt a gumim, ezt ki is használtam, hogy kibillentsem őt a ritmusból. Nyilván nem volt a nap pillanata, de örülök, hogy a 10 másodpercet így is ki tudtam autózni.”

    Az elmúlt négy versenyen Ricciardo már másodjára szerez pontot, miután Szingapúrban ötödik lett.

    „Most már kicsit többször van így, mint nem. Viszont, ha rosszul megy, akkor egyenesen rettenetesen. A tapadás, amivel néha meg kell küzdenem, egy másodperccel lassabbá tesz. Olyan, mintha másik kategóriában lennék.

    Szóval vannak még napok, amikkel kapcsolatban nem tudok mindenre válaszolni. De amikor működik a dolog, akkor kicsit normálisabban érzem magam, és versenyben vagyok.”

  • Még eggyel közelebb került az eltiltáshoz Pierre Gasly

    Még eggyel közelebb került az eltiltáshoz Pierre Gasly

    Az AlphaTauri pilótája, Pierre Gasly a Mexikóvárosi Nagydíjon is kihúzta a gyufát a versenyirányításnál, ezúttal a Lance Stroll ellen elkövetett manőver miatt.

    A francia éppen Lance Strollt előzte, amikor „elhagyta a pályát, és ezzel előnyre tett szert”. A versenyben kapott is egy 5 másodperces büntetést és egy büntetőpontot utána.

    Lance Stroll & Pierre Gasly, Aston Martin & AlphaTauri, F1, Forma-1
    Fotó: Aston Martin F1 team

    Még így is enyhébbik büntetést kapta, hiszen egy másik versenyző kivezetésért két büntetőpont járna.

    „Pilóta vagyok, ha látok egy helyet, akkor bepróbálkozom. Ha valaki emiatt nem boldog, akkor mondhatták volna akkor, hogy adjam vissza a helyet, és újra próbálkozom.” meséli saját nézőpontját Gasly.

    „Nem jutott el hozzám semmi ilyen információ, szóval kár érte. Persze, gondoltam rá, [hogy vissza kéne adni a helyet] úgyhogy csak mondaniuk kellett volna rádión. Eddig ezt csinálták, de most valamiért nem.”

    Az Alpine jövő évi pilótája sorozatban harmadik versenyen volt vétkes: Japánban a safety car alatt ment gyorsan, Austinban pedig leszakadt a biztonsági autó mögött.

    Döbbenet! Gasly lenne a hibás a traktoros eset miatt?

    „4 másodperccel maradtunk le a kilencedik helyről, így tudjuk, hol lettünk volna. Ezért is kár. A múlt hétvégén büntetéssel együtt lettünk tizenegyedikek. Kár, hogy mindig belekeveredünk egy ilyen esetbe.

    Meg kell majd változtatnom a hozzáállásomat, mert minden hétvégén bajunk van ezzel, úgyhogy változtatnom kell.”

    Gasly ezzel 10-nél jár a megengedett 12-ből. Első pontjai pedig csak jövő májusban, az Emilia Romagna Nagydíj környékén évülnek majd el. Így közel fél évig kell kifejezetten vigyáznia, ha nem akar eltiltást.

    Ha idén gyűlik össze a további két pont, az AlphaTauri valószínűleg 2023-as pilótájukat, Nyck de Vriest ültetik be a helyére. Ha jövőre történik meg vele mindez, az Alpine-nal Mexikóban szabadedzést teljesítő Jack Doohan kaphat lehetőséget.

    Gasly: A létező legjobb pillanatban távozom a Red Bull családtól

  • Hamilton az elvett köre nélkül jó lett volna a második helyre

    Hamilton az elvett köre nélkül jó lett volna a második helyre

    Egész jónak tűnt a Mercedes helyzete a Mexikói Nagydíj időmérője előtt, de végül George Russell és Lewis Hamilton be kellett érje a második és harmadik hellyel, hiszen Max Verstappen elvitte előlük a pole-t.

    Hamilton szorult át a második sorba, akinek első Q3-as körét elvették pályaelhagyás miatt. Erről a köréről úgy érezte, hogy jó lett volna a második helyre.

    „Sajnos az első, ami szerintem elég gyors volt a második helyhez, nem volt elég jó. A Red Bullok természetesen nagyon gyorsak, de úgy gondolom, hogy ez egy csodálatos show, és nagyon büszke vagyok a csapatomra. Ez volt a legjobb kvalifikációnk egész évben, szóval csak azt mutatja, hogy az az előre vezető, hogy kitartasz és soha nem adod fel” – mondta az őt kérdező David Coulthardnak az időmérő után.

    Ami pedig azt a tényt illeti, hogy kikapott a csapattársától, nem különösebben adott rá egyenes választ, csak annyit mondott, hogy általánosságban elég jó köröket futott. A hétszeres világbajnok úgy érzi, van még teljesítmény a W13-ban, és mosolyogva azt is megjegyezte, hogy hosszú az út az első kanyarig.

  • Russell: A csapat többet érdemelt

    Russell: A csapat többet érdemelt

    Ugyan második lett Max Verstappen mögött a Mexikói Nagydíj időmérőjén, George Russell mégis csalódott volt, mert érzése szerint meglehetett volna neki a rajtelsőség.

    A mexikói magaslaton jól működő Mercedes pilótája az utolsó körében igen közel volt a pole pozíciós hollandhoz, ám a végén hibázott, így végül javítani sem tudott.

    „A csapat ma többet érdemelt volna. Jó autót hoztak össze ezen a hétvégén, és ez a hosszú ideje tartó kemény munkájuk bizonyítéka. Láttuk a múlt héten Lewisszal, hogy mire képes az autó, és láttuk ezen a hétvégén is, és úgy éreztük, hogy ez a pole a miénk kell legyen. Legszívesebben belerúgnék magamba, de végül is a kvalifikációért nem adnak pontokat, de nagyszerű, hogy az első sorban állhatok” – értékelt Russell.

    Az első győzelmét hajszoló brit versenyző nagyon bízik benne, hogy ezen a hétvégén sikerül célt érnie. Ezt akár egy jó rajttal is megalapozhatja, hiszen Mexikóban az egyik leghosszabb a táv a rajttól az egyes kanyarig, tehát bőven lesz lehetőség helyezkedni.