Címke: Mexikói Nagydíj

  • Hamilton szerint a negyedik bajnoki címétől nem lesz jobb Sennánál

    Hamilton szerint a negyedik bajnoki címétől nem lesz jobb Sennánál

    Lewis Hamilton szerint az, hogy megszerzi esetlegesen a negyedik világbajnoki címét, nem jelenti azt, hogy jobb lenne gyermekkori hősénél, Ayrton Sennánál, a Forma-1 legjobbjai közt. Ma Hamiltonnak Mexikóban itt a második meccslabdája Sebastian Vettel ellen, az idei bajnoki címért folytatott harcban. Erősen ő a favorit, hiszen 22 alkalommal egymás után is pontot szerzett, és csak egyszer végzett a top 5-ön kívül, ami most kellene a sikeréhez.

    Elképesztő a Mercedes megbízhatósága, amihez hozzájön Hamilton remek formája is: nyár óta ötször nyert hat versenyből, és ezzel megdöntheti Jackie Stewartot is, aki az eddigi legjobb brit pilóta volt, három világbajnoki címmel.

    Hamilton hőse, Senna is háromszor lett bajnok, az 1994-es végzetes imolai balesete előtt. Lewis megdöntötte már 2015-ben a brazil győzelmeinek a számát, és idén Kanadában beérte, és azóta megdöntötte őt a pole pozíciók számát illetően is. A 32 éves pilóta most így nyilatkozott:
    „Ayrton élete rövid lett, és ha folytathatta volna tovább, biztonságosabb körülmények között, további bajnoki címeket is nyert volna. Nem helyezem magam fölé, és nem vagyok jobb attól, hogy több a győzelmeim, bajnoki címeim és polejaim száma, de nagyon büszke vagyok arra, hogy a nevemet az övével emlegetik együtt. A bakancslistámon jelenleg az áll, hogy nyerjem meg a negyedik világbajnoki címemet, aztán jöhet a következő.”

    Hamilton mellett most hétvégén édesanyja Brenda lesz vele, de a mexikói boxoló, Canelo Alvarez is az ő győzelméért szorít majd. Hamilton édesapja, Anthony – akinek köszönhető ez a hihetetlen karrier – szintén a Mercedes vendéglistáján szerepelhet. ​

  • Alonso: Mexikóban a mienk a legjobb autó

    Alonso: Mexikóban a mienk a legjobb autó

    Fernando Alonso úgy véli, a Mexikói Nagydíj időmérőjén a McLaren volt a legjobb autó a pályán.

    Megszokhattuk, hogy Alonso gyakran él költői túlzásokkal a McLaren kasztniját illetően, ezúttal azonban volt alapja a dicséretének: a spanyol a Q1-ben az ötödik legjobb időt érte el (miközben megfutotta az abszolút leggyorsabb középső szektort), a Q2-ben azonban 20-helyes rajtbüntetése tudatában inkább a gumispórolás mellett döntött és a garázsban ülte ki az edzést.

    „Ami a mai napot illeti, nekünk volt a legjobb autónk” – kezdte Alonso. „Hihetetlenül jól lehetett kezelni, a kanyarokban nagyon jó a tapadása, ösztönösen és könnyedén lehet vezetni. Nem is tudom, mikor volt utoljára lila szektorunk. Valószínűleg a szezon legjobb hétvégéje ez, eddig minden bámulatos.”

    Na de nem lehetséges, hogy valamennyi fejlődés a Honda-motor oldaláról érkezett?

    „A motor ugyanolyan, mint volt” – jött az egyértelmű ’nem’ Alonsótól. „Sőt, ma valójában az előző motor van bent; tegnap az újjal mentünk, de azt inkább Brazíliára és Abu Dhabira óvjuk. Szóval minden fejlődés az utóbbi futamokon bevetett aero- és felfüggesztéselemeknek köszönhető.”

    A jó tempó ellenére azonban a McLarennek nem lesz egyszerű beverekednie magát a pontszerzők közé.

    „A motorbüntetés miatt sajnos az utolsó helyekről indulunk” – folytatta Alonso. „Holnap szinte lehetetlen lesz pontokat szereznünk, mivel az egyenesben nem fogunk tudni előzni. De 2018-ra a lehető legjobb formában leszünk: három év óta először lehettünk abban biztosak ma, hogy a mienk volt a legjobb autó a pályán.”

  • Vettel kis híján eldobta a Ferratit utolsó gyorskörén

    Vettel kis híján eldobta a Ferratit utolsó gyorskörén

    Sebastian Vettel a Mexikói Nagydíj időmérő edzését követően elárulta, kis híján eldobta a Ferrarit utolsó Q3-as gyorskörén.

    Vettel régi önmagát idézte a kvalifikáció végén, amikor az utolsó mért körében vette el a pole pozíciót a megállíthatatlannak tűnő Max Verstappentől.

    „Elég jó kör volt, azt kell mondjam. Nagyon, nagyon boldog vagyok. Elég trükkös ezen a pályán, nagyon csúszós az aszfalt, nehéz tökéletes kört futni. Volt egy kis előnyöm az első szektorban, sikerült jól megcsinálnom.”

    „Ezután a 6-os kanyarban majdnem eldobtam az autót. Vissza kellett váltanom egybe, de nem veszítettem időt. Innentől már tudtam, hogy ha tisztán megcsinálom az utolsó szektort, annak elégnek kell lennie a pole-hoz és elég is volt.”

    „Majd meglátjuk mi történik a versenyen, nem én irányítom a dolgokat, attól függ Lewis mit csinál.”

    „Mindent beleadunk, támadni fogunk, és meglátjuk mindez mire lesz elég. A Ferrari jó eredményt érdemelne, majd kiderül mit tudunk csinálni.”

  • Mexikói Nagydíj – Vettelé a pole pozíció, Hamilton harmadik

    Mexikói Nagydíj – Vettelé a pole pozíció, Hamilton harmadik

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.

    A 30 éves versenyzőnek ez az idei negyedik, pályafutása 50. pole pozíciója. Mellőle Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája startolhat.

    A világbajnoki pontversenyben vezető, negyedik vb-címére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője harmadik lett az időmérő edzésen, de neki elég akár ötödikként is célba érnie a futamon a végső siker bebiztosításához.

    A 71 körös Mexikói Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 20 órakor rajtol el.

    Az időmérő edzés végeredménye:

    1 5 Sebastian Vettel FERRARI 1:17.665 1:16.870 1:16.488 20
    2 33 Max Verstappen RED BULL RACING TAG HEUER 1:17.630 1:16.524 1:16.574 19
    3 44 Lewis Hamilton MERCEDES 1:17.518 1:17.035 1:16.934 21
    4 77 Valtteri Bottas MERCEDES 1:17.578 1:17.161 1:16.958 17
    5 7 Kimi Räikkönen FERRARI 1:18.148 1:17.534 1:17.238 20
    6 31 Esteban Ocon FORCE INDIA MERCEDES 1:18.336 1:17.827 1:17.437 19
    7 3 Daniel Ricciardo RED BULL RACING TAG HEUER 1:18.208 1:17.631 1:17.447 15
    8 27 Nico Hulkenberg RENAULT 1:18.322 1:17.792 1:17.466 17
    9 55 Carlos Sainz RENAULT 1:18.405 1:17.753 1:17.794 17
    10 11 Sergio Perez FORCE INDIA MERCEDES 1:18.020 1:17.868 1:17.807 19
    11 19 Felipe Massa WILLIAMS MERCEDES 1:18.570 1:18.099 10
    12 18 Lance Stroll WILLIAMS MERCEDES 1:18.902 1:19.159 11
    13 28 Brendon Hartley TORO ROSSO 1:18.683 12
    14 14 Fernando Alonso MCLAREN HONDA 1:17.710 9
    15 2 Stoffel Vandoorne MCLAREN HONDA 1:18.578 13
    16 9 Marcus Ericsson SAUBER FERRARI 1:19.176 9
    17 94 Pascal Wehrlein SAUBER FERRARI 1:19.333 9
    18 20 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:19.443 10
    19 8 Romain Grosjean HAAS FERRARI 1:19.473 11

     

  • Az F1-nek köszönhetően újra tudnak majd iskolába járni a mexikói gyerekek

    Az F1-nek köszönhetően újra tudnak majd iskolába járni a mexikói gyerekek

    A Formula One Group és a Mexikói Nagydíj szervezői együttes erővel 600 ideiglenes tantermet finanszíroztak meg azon gyerekek számára, akiket érintette az országra nem régiben lesújtó földrengés.

    A futam promótere, Alejandro Soberon szerint 500 000 dollár (kb 133 millió forint) 9000 gyerek számára tudja megoldani, hogy újra iskolába járhassanak.

    „Meg akarjuk mutatni a világnak, hogy Mexikó még él, és egységesebb, mint valaha. De sok lesz még a teendő az elkövetkező hónapokban és években.” – mondta Soberon.

    Az F1 vezérigazgatója, Chase Carey elmondta, hogy rendkívül boldog, hogy segíthet egy ilyen nemes ügyben.

    „Az oktatás az egyik legalapvetőbb emberi jog és örömünkre szolgál a tudat, hogy ennek a projektnek köszönhetően 9000 gyerek élvezheti újra ezt a jogot.” – mondta Carey.

    A versenyhétvégére minden jegy elkelt, a szervezők pedig arra kérik a versenyre kilátogatókat, hogy a szolidaritás jeleként a 19. körben emeljék majd az égbe az öklüket. Mexikóvárost érintő földrengés szeptember 19-én volt.

  • Magnussen már jobban van, ott lesz a mai szabadedzésen

    Magnussen már jobban van, ott lesz a mai szabadedzésen

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy a pénteki szabadedzések során Kevin Magnussen nem érezte jól magát, emiatt az esti versenyzői eligazítást is kihagyta.

    Mint kiderült gyomorpanaszai voltak a versenyzőnek.

    Most, a harmadik szabadedzés előtt az FIA orvosi delegációja megvizsgálta a dán versenyzőt, és mivel „már sokkal jobban van”, engedélyt kapott a versenyzésre. Magnussen tehát részt vehet a most kezdődő szabadedzésen.

  • Hamilton győzelemmel akarja megszerezni a címet

    Hamilton győzelemmel akarja megszerezni a címet

    Lewis Hamilton nem számolgat a Mexikói Nagydíj alatt, mindenképp győzni szeretne.

    Amennyiben Vettel vasárnap nyer, Hamiltonnak akkor is elég beérnie az ötödik helyen, és újra világbajnoknak mondhatja magát. A brit viszont egyértelművé tette, nyeri jött Mexikóba.

    „Győzni akarok.” – fogalmazott a Mercedes versenyzője. „Nem azért jöttem ide, hogy beérjek az ötödik helyen, és mások álljanak a dobogón.”

    Toto Wolff szerint Hamilton elképesztő formában volt az egész szezonban, különösen a nyári szünet után.

    „Visszatekintve a szezonra, és a csapat szerkezetére, mely most Valtterivel és Lewissal kiválóan működik, végül kimondhatjuk, hogy Nico hirtelen visszavonulása nem tett rosszat a csapatnak. Lewis pedig nagyon jó formában van – az utóbbi hétvégéken különösen.”

  • Renault: Nem voltunk megbízhatók

    Renault: Nem voltunk megbízhatók

    Rémi Taffin, a motorrészleg vezetője végre beismerte a nyilvánvalót: a Renault „túlságosan sok” megbízhatósági problémával küszködött 2017-ben, ami agresszív fejlesztési taktikájának mellékterméke.

    Nico Hülkenbergnek az utóbbi négy futamból hármat technikai meghibásodások miatt kellett feladnia, míg a Red Bullt és a Toro Rossót is számos, kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) gond hátráltatta a szezon során. Ambíciózus terveinek mihamarabbi elérése érdekében a Renault már 2018-as tesztalkatrészeket is beszerelt az autókba, és habár ez növelte a teljesítményt, a megbízhatóság lényegében ezzel fordítottan arányosan csökkent.

    „A szezon folyamán jelentős lépéseket tettünk előre és az erőforrásunkat rendszeresen láthattuk a dobogón” – kezdte Taffin. „Azonban túlságosan sok megbízhatósági problémától szenvedtünk; jelenleg erőteljesen ennek a területnek a megerősítésére koncentrálunk, miközben a többi téren is igyekszünk folyamatosan javítani a teljesítményen. A pályán már bevetettünk olyan elemeket, amelyek a 2018-as erőforrásnak szerves részét fogják képezni és remélhetőleg egy újabb megtett lépésnek felelnek meg. A 2018-as autók bemutatása előtt sűrű négy hónapunk lesz, ahogyan már megszokhattuk az elmúlt időszakban.”

    Időben kicsit közelebbi vizekre evezve, a hétvégén soros mexikói Autódromo Hermanos Rodríguez különleges kihívást jelent minden motorgyártó számára a pálya extrém tengerszintfeletti magassága és ritka levegője miatt.

    „A hosszú egyenesekben a magaslati ritkásabb levegő kevesebb ellenállást fejt ki az autókra, így azok nagyobb sebességet képesek elérni” – magyarázta Taffin. „A ritka levegő egyben azt is jelenti, hogy a turbónak magasabb fordulatszámon kell pörögnie ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű oxigén kerüljön a belsőégésű motorba – Abu Dhabihoz képest Mexikóban 8%-kal többet kell forognia. Az üzemanyag-fogyasztás egy körön viszonylag alacsony, így más pályákkal ellentétben az energia-visszanyerés itt nem annyira létfontosságú.”

  • Meglazult csavar okozta a galibát Vettel autójában

    Meglazult csavar okozta a galibát Vettel autójában

    Sebastian Vettel úgy gondolja, meglazult csavarok tehetők felelőssé a második szabadedzésen történtekért, amikor menet közben beindult az autóba szerelt tűzoltó készülék a német autójában.

    Vettel diszkomfortra panaszkodott a rádióban, majd behozta az autót a bokszba, és egyértelművé vált, hogy valami nincs rendben: a tűzoltó készülék eláztatta Vettel ülését, aminek következményeképp Vettelnek overált is kellett cserélnie.

    „Nem tudom pontosan mi történt. Meglazultak a csavarok…”

    „Természetesen a készülék nyomása megtlálta a kifelé vezető utat, ami nem volt kellemes számomra.”

    „Az autónk jó, de nem volt sima edzésünk a tűzoltó készülék miatt.”

    „Szó-szó volt ez a nap. Sokat autóztam forgalomban, de ez ugyanígy van a többiek esetében is. Ez egy rövid pálya és mindig trükkös, ha az összes autó pályán van.”

    „Rendben vagyunk, de fejlődnünk kell” – tette hozzá a négyszeres világbajnok.

     

  • 55 helynyi rajtbüntetés a McLareneknek

    55 helynyi rajtbüntetés a McLareneknek

    A rajtrács utolsó sora már az időmérő edzés előtt elkelt, ugyanis a wokingiak összesen 55 helyes rajtbüntetést kaptak a hétvégére.

    Fernando Alonso autójában belső égésű motort, MGU-H-t és turbófeltöltőt cseréltek, amiért 20 hely járt, míg Stoffel Vandoornenál a komplett Honda erőforrást ki kellett cserélni, ami 35 helyes büntetést von maga után.

    A Honda megbízhatatlanságát mi sem mutatja jobban, mint az az adat, miszerint a McLaren a két autójában összesen, Melborune-től kezdve 109 (!) erőforrás elemet használt fel eddig idén.

    Alonso austini kieséséért az MGU-H volt a felelős, ezért is volt szükségszerű a csere. A spanyol elmondta, hogy a mexikói aszfaltcsík nem fekszik számukra, ezért vállalták be az újabb büntetéseket.

    „Ez a pálya nem fekszik az autónknak, kevésbé leszünk versenyképesek. Talán az a legjobb megoldás, hogyha itt vállaljuk be a büntetéseket, azért hogy Brazíliában és Abu Dhabiban majd sikeresebbek lehessünk.”