Címke: Mexikói Nagydíj

  • Fékhiba vetett véget Perez hazai versenyének

    Fékhiba vetett véget Perez hazai versenyének

    Nem ilyen Mexikói Nagydíjban reménykedett a hazai hős, Sergio Perez, akit fékhiba akadályozott meg egy jó eredmény elérésében.

    Perez nem jutott be a Q3-ba és csak a 13. helyről rajtolt, a csapata úgy volt vele, hogy feláldozzák a Q3-at a szabad gumiválasztás érdekében. A verseny féltávjáig minden jól ment, a mexikói remekül felzárkózva már a 7. helyen állt, egy kiállást teljesítve. Akkor azonban a fékek meghibásodása miatt fel kellett adnia a 71 körös viadalt. A történések fájdalmasnak bizonyultak Pereznek és a mexikói szurkolótábornak is.

    Nagyon fáj, nagyon fáj” – mondta csalódottan Perez, aki szinte minden egyes alkalommal, amikor behajtott a stadion részbe hallotta a szurkolók biztatását. „Szerintem legalább a 7. hely biztosan meglett volna. Kifizetődött az a taktika, amit már az időmérőn kigondoltunk. Azonban ez a versenyzés része, hogy néha csalódás ér, mert meghibásodott az autó.”

    Ritka az, ha egy Force India versenyző kiesik, megbízható az autó, a motor, a versenyzők is kiegyensúlyozottak.

    „A fék hibája kényszerített megállásra. Addig elég izgalmas versenyem volt. Jól sikerült az első kör, Fernando [Alonso] elé kerültem, később a Sauberekkel csatáztam egy jót. Kontrolláltam a versenyemet, a gumikra figyeltem, sok pontot gyűjthettünk volna. Sajnálom a csapatot és azokat a szurkolókat, aki egész hétvégén fantasztikusak voltak. Büszkének érzem magam miattuk, hihetetlenül sok támogatást kapok tőlük.”

  • Horner köszönetet mondott a Renault-nak a versenyképes motorért

    Horner köszönetet mondott a Renault-nak a versenyképes motorért

    Korábban sokat bírált motorpartnerüket dicsérte meg a Red Bull Racing csapatfőnöke Christian Horner.

    Daniel Ricciardo egy másik ligában játszva nyerte meg az időmérőt szombaton, míg csapattársa Max Verstappen a futamot tudta könnyedén uralni vasárnap. Mindkét napon remekül működött az erőforrás a trükkös magaslati levegő teremtette körülmények között, kiegészítve az RB14-es kasznit.

    ,, Az elismerés nekik is jár. A Renault biztosított nekünk egy olyan motort ezen a hétvégén ilyen körülmények között, mely versenyképessé tett minket a riválisainkkal szemben. Ennek köszönhetően fej-fej mellett harcolhattunk velük, miénk lett az első sor az időmérőn, és dominánsan nyertük meg a nagydíjat, sőt elméletileg kettős győzelmet kellett volna szereznünk.”

    ,,A tengerszint feletti magasság problémát okozott a riválisainknak, ami a Renault erőforrását versenyképes helyzetbe hozta. Ezért is fordítottunk annyi figyelmet erre a versenyre, azzal, hogy bevállaltuk korábban a büntetéseket (Orosz Nagydíj), hogy egy új B specifikációjú motorunk is legyen ezen a hétvégén.”

    Nyilvánvalóan Ricciardo kiesése 10 körrel a verseny vége előtt nem teszi tökéletessé a csapat teljesítményét a Mexikói Nagydíjon.

    ,,Rosszul rajtolt, de nem technikai okok hátráltatták, csak a folyamat nem sikerült. Aztán eltört a kuplung csapágy, ami igazán sajnálatos. Frusztráló a dolog, ugyanis egy kettős győzelem szépen mutatott volna.” – nyilatkozta Helmut Marko.

    Az érthetően lehangolt ausztrál, a pillanat hevében úgy nyilatkozott, hogy az autója el van átkozva és ő végzett ezzel a konstrukcióval. Horner maximálisan együtt érez versenyzőjével.

    ,,Meg lehet érteni a frusztrációját, és csak remélni lehet, hogy a fekete felhő, ami követi őt, elhagyja az utolsó két futamon. Gyorsan el akart menni innen, ezért később beszélek vele, mikor már nyugodtabb lesz minden.”

  • Vettel: Gratulálok Lewisnak és csapatának, megérdemelten nyertek

    Vettel: Gratulálok Lewisnak és csapatának, megérdemelten nyertek

    Sebastian Vettel emelt fővel viselte a verségét, ám csalódottságát nem tudta teljesen leplezni. A német versenyzőnek meg kellett volna nyernie a futamot ahhoz, hogy még életben tarthassa esélyeit, valamint Lewis Hamiltonnak 8. vagy annál rosszabb helyen kellett volna befutnia.

    Végül a Ferrari versenyzője második, a brit pedig negyedik helyen ért célba, így Hamilton örülhetett ötödik világbajnoki címének.

    ,,Ez egy szörnyű pillanat. Sokat dolgoztunk, és igen, tudtam, hogy ez be fog következni, figyeltem matekórán, szóval tudok számolni, ám minél tovább szeretnél kapaszkodni addig, ameddig csak lehet.”

    ,,Háromszor éltem már át ezt csalódottságot, azt a napot, mikor rájössz, már nem nyerheted meg a világbajnokságot, és azok nem boldog napok. Nem egy mozzanatra reflektálsz ilyenkor, hanem az egész évre. A munka, amit belefektettünk, az elszántság egészen a tavalyi évtől mostanáig. Meg voltak az esélyeink, a legtöbbet ki is használtuk, és talán voltak olyanok, amiket nem, de összefoglalva a végén nem voltunk elég jók.”

    ,,Meg kell állnunk, el kell fogadnunk és gratulálnunk kell. Kicsit tovább akartuk még húzni, de már nem lehetett.”

    ,,Nyilvánvalóan ez nem egy könnyű nap. Gratulálok Lewisnak és a csapatának, megérdemelten nyertek. Nagyszerűen ment egész évben, és kettőnk közül ő volt a jobb, ezért azt mondtam neki: kiérdemelted, élvezd.

    ,,Csak egy győztes lehet, és úgy gondolom ő érdemelte meg a legjobban ebben az évben.”

    Korábban Vettel és Hamilton négyszeres világbajnokként harcolhattak a mezőnyben, ám a tegnapi nap után a brit versenyző már egy elitebb klubhoz csatlakozhatott, melynek rajta kívül még két tagja van: Juan Manuel Fangio és Michael Schumacher.

    ,,Az ötödik cím valami igazán különleges. – nyilatkozta Vettel, aki a jövő évre tekint, ahol is megpróbálja majd utolérni brit riválisát. – Arra kértem, hogy ugyanígy nyomja jövőre is, hogy ismét harcolhassak ellene, mikor a legjobb formáját hozza. Továbbra is harcolni fogunk a Mercedesszel a konstruktőri címért, és talán sikerül is letaszítani őket a trónról, ezzel talán ízelítőt adva, mi is várhat rájuk a jövőben.”

    ,,Még mindig sokat kell tanulnunk és biztosra kell mennünk, hogy a megfelelő következtetéseket vonjuk majd le. Úgy gondolom egy valami tiszta, nagyon tehetséges csapat vagyunk. Nyilvánvalóan mögöttünk van a legnagyobb támogatottság és nagyon-nagyon okos emberek vannak a fedélzeten. Nagyszerű lehetőség rejlik bennünk, amiket még meg kell mutatnunk.”

    ,,Úgy gondolom mindenki keményen fog küzdeni, arra fogunk koncentrálni, hogy a hátra lévő két futamot stílusosan fejezzük be. Az embereink megérdemlik ezt, én személy szerint mindent meg fogok tenni, hogy a legtöbb pontot hozzuk el.”

    Arrivabene egyet ért pilótája álláspontjával a jövőre nézve.

    ,,Jövőre reméljük, jobbak lehetünk, jobbnak kell lennünk. A jó hír az, hogy a konstruktőri bajnokság még nyitott, és mi soha sem adjuk fel! – nyilatkozta az olasz csapatfőnök a BBC Radio 5-nak.

    A Mercedes csapat 55 ponttal vezet a Ferrari előtt, és mivel egy csapat számára 43 pont érhető el legjobb esetben egy futamon, ezért még lehetséges, hogy a vörösök elhódítják a koronát a hátralévő versenyeken.

    Ám még mielőtt eljönne az idő a további harcra Vettel elismerte szüksége van a pihenőre, mielőtt újra nekifutnak a soron következő versenynek Brazíliában.

    ,,Ebben a pillanatban csak arra vágyom, hogy kijuthassak innen és ne kelljen több kérdésre válaszolnom.”

  • Gyász árnyékolja be Hamilton bajnoki címét

    Gyász árnyékolja be Hamilton bajnoki címét

    Lewis Hamilton tegnap, Mexikóban megszerezte ötödik Forma-1-es világbajnoki címét, noha a versenye nem volt zökkenőmentes.

    Helyzetét lelkiállapota is nehezítette, mivel, mint utólag elárulta, a napokban haláleset történt családjában. A 33 éves versenyző elveszítette nagypapáját.

    „Tudjátok, ez egy igazán nehéz hétvége volt, mert a nagyapám csütörtök reggel meghalt.” – mondta Hamilton. „Normál esetben, ha valaki meghal, akkor összejön az egész család, de ő volt a családunk keresztapája. Édesapám és én elég közel álltunk egymáshoz, de ez persze egy kicsit még közelebb hozott minket és mindig emlékezni fogok, és sosem fogom elfelejteni mindazt amit tett értem, hogy ma itt lehessek és a családunkért.”

    Hamilton gyakran beszél családjáról és gyerekkoráról, valamint hangsúlyozza, hogy édesapja mennyi áldozatot hozott hozott érte, hogy ő versenyezhessen.

    „Igyekszem olyan lenni, mint ő, olyan erős, feketeként, apaként, emberként, azt tenni, amit ő is tett a nehéz időkben.” – mondta Lewis. „Úgy hiszem, mindazért a munkáért, amit ő tett, a nagyapám nagyon büszke lenne rá, büszke lenne ránk, és hálás lenne, hogy a Hamilton név itt van, megalapozva, és történelmet ír, amibe őrületes belegondolni.”

  • A Williams pénzbüntetést kapott a veszélyes boxkiállásért

    A Williams pénzbüntetést kapott a veszélyes boxkiállásért

    A Williams csapatot 25 ezer euróra büntették, miután Lance Stroll kiállásánál egy szerelő elesett és az autó kicsit meg is ütötte, ám szerencsére nagy baj nem történt.

    „A csapat személyzetének testi épsége veszélybe került a kiengedéskor” – áll a stewardok hivatalos közleményében. „A stewardok meg vannak győződve arról, hogy a boxkiállást sikerült rendben abszolválni, és ez az incidens csak apró félreértések következménye volt. Mindazonáltal a csapat kötelezettségei közé tartozik az, hogy a gárda egyik tagja sincs az autó útjában amikor az elindul. Azonban komolyabb sérülés nem következett be.”

    A versenybírák egy bahreini incidenshez hasonlították a mostanit. Akkor a Ferrarinál történt ilyen, Kimi Räikkönen boxkiállásánál, Francesco Cigarini lába tört el.

    „A büntetés kiszabásában a versenybírák elővettek egy korábbi esetet, a 2018-as Bahreini Nagydíj eseményeit elemezték ki újra. Abban az esetben tisztán látható volt a bal hátsó kerékkel való munkálkodás késlekedése és az autó már akkor ki lett engedve, mikor azon még dolgoztak, ezzel sérülést okozva az egyik csapattagnak.”

  • Ricciardo: Odaadom az autót Gasly-nak, én végeztem vele

    Ricciardo: Odaadom az autót Gasly-nak, én végeztem vele

    Daniel Ricciardo a pole-ból rajtolt tegnap a Mexikói Nagydíjon, és bár csapattára, Max Verstappen magához vette a vezetést – majd meg is nyerte a versenyt – egészen jól alakult Ricciardo versenye. Egészen addig, míg Red Bullja meg nem adta magát. Ezzel az ausztrál versenyző a 2018-as szezon során már a nyolcadik kiesését könyvelhette el. Így aztán joggal csalódott a versenyző, aki jövőre egyébként csapatot vált és a Renault-nál folytatja majd pályafutását.

    Ezúttal Ricciardo nem ütött lyukat szobája falára dühében, de most is őszintén kifejezte véleményét.

    „Tehetetlen, azt hiszem ez a legjobb szó.” – mondta az ausztrál. „Újabb probléma az autóval. Hosszú ideje nem volt tiszta hétvégém, és most sem.”

    „Mindig vasárnap történik valami, amire már nem tudok magyarázatot adni. Nem tudom; az autó… Odaadom Gasly-nak, hogy vezesse. Én végeztem vele.”

    Mondta ezt az ausztrál arra vonatkozóan, hogy 2019-ben már úgyis Pierre Gasly ül majd a helyén.

    „Ez eléggé kizsigereli őt, mivel nagyszerű versenye volt, a régi gumikon maga mögött tudta tartani Sebastiant.” – mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. „De a füst árulkodó jel, így ki kellett állnia az autónak.”

  • Verstappen lett a nap versenyzője is

    Verstappen lett a nap versenyzője is

    Immáron ez a harmadik szezon, mely során a Forma-1 minden versenyen megszavaztatja a rajongókkal, hogy melyik versenyzőt tartották a futam legjobbjának. Ez ugyanis nem minden esetben egyenlő a futamgyőztes személyével.

    A Mexikói Nagydíjon az egész hétvégén remek teljesítményt nyújtó, a futamot megnyerő Max Verstappent ítélték a legjobbnak a rajongók is.

    “A nap versenyzői” 2018-ban:
    • Mexikói Nagydíj: May Verstappen
    • Egyesült Államok Nagydíja: Max Verstappen
    • Japán Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Orosz Nagydíj: Max Verstappen
    • Szingapúri Nagydíj: Max Verstappen
    • Olasz Nagydíj: Kimi Räikkönen
    • Belga Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Magyar Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Német Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Brit Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Osztrák Nagydíj: Max Verstappen
    • Francia Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Monacói Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Spanyol Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Charles Leclerc
    • Kínai Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Bahreini Nagydíj: Pierre Gasly
    • Ausztrál Nagydíj: Fernando Alonso
  • Verstappen nyerte a Mexikói Nagydíjat, Hamilton világbjanok!

    Verstappen nyerte a Mexikói Nagydíjat, Hamilton világbjanok!

    Max Verstappen nyerte a Mexikói Nagydíjat, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen előtt. Lewis Hamilton a negyedik helyen ért célba, ez pedig elegendő volt ahhoz, hogy matematikailag is bebiztosítsa idei világbajnoki címét.

    A mexikóvárosi futamot a tavalyihoz hasonlóan Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg, a második helyen Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája, a harmadikon pedig csapattársa, a finn Kimi Räikkönen zárt. Verstappen az idén másodszor, pályafutása során ötödik alkalommal nyert futamot.

    Hamilton a Forma-1 történetének második ötszörös vb-győztese, korábban ez csak az argentin Juan-Mauel Fangiónak sikerült az 1950-es években. A csúcsot változatlanul a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher tartja.

    A vasárnapi futamon Hamilton a harmadik helyről egészen kiválóan kapta el a rajtot, megelőzte a pole pozícióból startoló Daniel Ricciardót (Red Bull), de a második kockából induló Verstappent nem tudta kikerülni az első kanyar előtt. A negyedik-ötödik helyen Vettel és Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas küzdött egymással, végül a német ferrarisé lett a negyedik pozíció.

    Az első kör végén Verstappen, Hamilton, Ricciardo volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, negyedikként Vettel, ötödikként Bottas, a hatodik pozícióban pedig Räikkönen haladt.

    Hamilton és Bottas közvetlen egymás után, a 12. körben bent járt a boxban kerékcserén, egy körrel később pedig Ricciardo is friss abroncsokat kapott. Verstappen a vezető helyről a 14. körben állt ki kerékcserére, majd az ideiglenesen az élen álló Vettel a 17. körben, csapattársa, Räikkönen pedig közvetlenül utána hajtott a boxba.

    Az élmezőnyben a kerékcserék után nem változott a helyzet, a dobogós pozíciókban sorrendben Verstappen, Hamilton és Ricciardo száguldott. Vettel a 34. körben megelőzte Ricciardót és feljött a harmadik helyre, öt körrel később pedig a célegyenesben Hamilton mellett is elment, így már második volt.

    A 47. körben Ricciardo utolérte Hamiltont és elment mellette, így ismét harmadik volt, Hamilton pedig a boxba hajtott kerékcserére. Ugyanígy tett Vettel és Verstappen, majd Bottas is, Ricciardo azonban nem állt ki új gumikért.

    Húsz körrel a leintés előtt Verstappen, Ricciardo, Vettel volt az első három sorrendje, Hamilton pedig ötödikként száguldott Räikkönen mögött. Ricciardo műszaki hiba miatt 10 körrel a vége előtt feladni kényszerült a futamot, így a Red Bullnak nem jött össze a kettős győzelem, Verstappen viszont az F1 történetének első olyan versenyzője lett, aki pályafutása során úgy nyert öt futamot, hogy 79 versenyén egyszer sem rajtolt a pole pozícióból.

    Az idei vb két hét múlva, Brazíliában folytatódik.

     

  • Lewis Hamilton ötszörös világbajnok!

    Lewis Hamilton ötszörös világbajnok!

    Lewis Hamilton a Mexikói Nagydíjon már matematikailag is bebiztosította helyét a bajnoki tabella élén, és két futammal a szezon vége előtt megnyerte a 2018-as Forma-1-es világbajnoki címet.

    Hamilton 2007-ben debütált a Forma-1-ben a McLarennél, mint a wokingi csapat felfedezettje. Fernando Alonso csapattársaként kezdett, korai sikerei pedig nem segítettek abban, hogy jó kapcsolat alakuljon ki közte és az akkor már kétszeres bajnok Alonso között.
    Hamilton első F1-es évében máris négy győzelmet szerzett, és a bajnoki címért is harcban volt. Mindössze egy ponttal maradt le erről, így Alonsóval azonos pontmennyiséggel, a második lett a bajnokságban.

    Második szezonjában azonban pótolta ezt az egy pontos lemaradást, és drámai körülmények között elhappolta a bajnoki címet Felipe Massa elől. Ez alkalommal a brazil volt az, akinek egy ponton múlt a bajnoki címe

    2009-től aztán a McLaren némileg elvesztette a fonalat, Hamilton pedig ezt megelégelte egy idő után és sokak meglepetésére 2013-ban átigazolt a Mercedeshez, Michael Schumacher helyére, Nico Rosberg mellé.

    Második Mercedeses évében már bajnok is lett a viszonylag új csapattal, ezzel párhuzamosan pedig elkezdett megromlani baráti kapcsolata Rosberggel. Ettől fogva pedig egy kivételével minden évben bajnok lett. Az egyetlen kivétel 2016 volt, mikor Rosberg lett a bajnok.

    Idén úgy tűnt, nehezebb dolga lesz, a szezon elején Sebastian Vettel komoly kihívónak tűnt, azonban az évad felétől kezdve hanyatlani kezdett a Ferrari és Vettel párosa, Hamilton pedig kényelmesen elhúzott a pontversenyben.

    A Mercedes brit versenyzője ezzel pályafutása ötödik bajnoki címét szerezte meg. Ezzel utolérte a legendás Juan Manuel Fangiót, és nála több bajnoki címmel egyedül Michael Schumacher rendelkezik.

  • Befogta Hartley száját a Toro Rosso

    Befogta Hartley száját a Toro Rosso

    A Toro Rosso megtiltotta Brendon Hartleynak, hogy további megjegyzéseket tegyen a csapat hivatalos austini kommünikéjével kapcsolatban.

    Hartley ülése alatt már lényegében az év eleje óta rezeg a léc. A Toro Rosso jelenleg Alexander Albon megszerzésén munkálkodik, de Franz Tost csapatfőnök szerint ha az új-zélandi elég jól teljesít a szezon utolsó futamain, még nincs kizárva a maradása. Hartley pontosan ezt is teszi, Austinban a kilencedik helyen végzett Pierre Gasly 12. pozíciójával szemben, az igazi probléma azonban csak ezután kezdődött: Gasly és a Toro Rosso hivatalos sajtónyilatkozatában szó esett arról, hogy a francia autója az első körben megsérült és ezért végzett ennyivel hátrébb, ezt az állítást viszont Hartley kategorikusan tagadta.

    „A szezon során folyamatosan fejlődtem, de az időmérők után kialakult apró különbségek miatt általában én kaptam a kevésbé optimális stratégiát” – magyarázta Hartley. „Az előrelépésemet Austinban is bebizonyítottam; a sajtónyilatkozatban megjelentek ellenére a másik autónak semmi baja nem volt, csak szimplán jól teljesítettem és örültem a megszerzett pontoknak. Tudom, hogy jó munkát végeztem eddig, a Hondával való fejlesztés terén is segítettem, végig csapatjátékos voltam. Remélem, jövőre is itt lehetek.”

    Eddig tartott az édes szólásszabadság. A Mexikói Nagydíj időmérőjét követően Hartleyt megkérdezték, nagyobb támogatásra van-e szüksége a csapat felől, amire az új-zélandi csak egy „nem nyilatkozommal” válaszolt, majd egy másik, az austini versenymagyarázattal kapcsolatos kérdésre annyit felelt, hogy „nem szabad erről nyilatkoznom”. Gasly kitartott saját és a Toro Rosso álláspontja mellett és részletesen leírta, hogyan és mikor szedte össze a sérüléseket: először a Lance Stroll-Fernando Alonso találkozót elkerülendő lehajtott a pályáról, ahol egy huplin kellett átugratnia, majd a kör későbbi folyamán összeszedett egy „hatalmas szénelemet, amit mindenki elkerült előttem, de én pont áthajtottam rajta”, amitől megsérült az autó padlólemeze és negatív behatással volt az egyensúlyra is.

    „Hatalmas nyomás alatt van, így talán kissé máshogy tekint egyes dolgokra, mint a szezon elején” – volt Gasly összefoglalója a szituációról. „Jelenleg sok mindent összebeszél, nem érzem úgy, hogy bármit is kommentálnom kellene.”