Címke: Mexikói Nagydíj

  • Perez szerint van még remény Mexikó naptárban maradására

    Perez szerint van még remény Mexikó naptárban maradására

    Sergio Perez arról számolt be, hogy még nem veszett el minden remény: van esély, hogy lesz Mexikói Nagydíj 2019 után is.

    Az Autodromo Hermanos Rodriguez pályán zajló futam elvesztette a helyét a 2020-as versenynaptárban, miután az állam megvonja a nagydíj támogatását. Azonban a tárgyalások folytatódnak a Liberty Media és a pálya képviselete közt, Perez pedig ennek menetéről számolt be, hiszen mexikói kapcsolatai révén van rálátása a dolgokra.

    „Egy kicsit ígéretesebb lett a helyzet” – nyilatkozta Perez a Motorsportweeknek. „Nagyon remélem, hogy a Forma-1 nem veszít el egy ilyen nagyszerű helyszínt, ahol a legjobb versenyek voltak az elmúlt 4 évben. Remélem, hogy marad a naptárban. Szerintem az F1 az országomnak is jó, hiszen nagy figyelem középpontjába kerül. Ez az esemény megmutatja, milyen jó ország Mexikó, szóval optimista vagyok. Zajlanak az egyeztetések, nyilván nincsenek meg a részletek, ráadásul nem is az én dolgom beszélni erről. De annyit mondhatok, hogy a dolgok nem olyan rosszak, mint voltak, szóval lehet egy kis remény.”

    Egyébként nem csak Mexikó helye van veszélyben, hiszen 4 másik helyszínnek – Olaszországnak, Németországnak, Angliának és Spanyolországnak – sincs szerződése 2020-ra.

  • Nem sikerült határidőre rendezni a Mexikói Nagydíj jövőjét

    Nem sikerült határidőre rendezni a Mexikói Nagydíj jövőjét

    A Mexikói Nagydíj szervezői kijelentették, hogy kicsúsztak a határidőből, hogy bebiztosítsák a futamok 2020-as megrendezését is. Rajtuk kívül még további négy helyszín is hasonlóan járt, így jelen állás szerint öt jelenlegi verseny jövője vált erősen kérdésessé.

    A mexikói verseny nemrégiben vesztette el a kormány támogatását, és a szerződése idén lejár akárcsak Spanyolországé, Olaszországé, Nagy-Britanniáé és Németországé is. A február 28.-i határidőig egyik futam helyszín sem írt alá új megállapodást, így jelen állás szerint mind az öt verseny jövő évi szereplése korántsem biztos.

    A mexiói szervezők egy közleményt adtak ki az eset kapcsán.

    „A határidő, ami arra vonatkozott, hogy biztosítsuk Mexikó Forma-1-es jövőjét, lejárta után szeretnénk tudatni, hogy a verseny promóterei elvesztették a jogukat, hogy ők maguk döntsenek a futam 2020-as megrendezéséről. Mindazonáltal a Forma-1 és az országunk vezetése közötti tárgyalások továbbra is kiváló szellemben zajlanak, a cél, hogy találjunk egy alternatív megoldást annak érdekében, hogy továbbra is Forma-1-es futamot rendezhessünk. Amikor valami új hír lesz a tárgyalásokról akkor azt csakis a saját hivatalos csatornáinkon illetve szóvivők útján fogjuk közölni.” – olvasható a közleményben.

    A Forma-1 első embere Chase Carey így reagált: „Vannak olyan szerződéseink amelyek 2019-ben lejárnak és ilyenkor vagy megegyezünk a folytatást illetően vagy elválnak útjaink. E tekintetben semmi különlegesség nincs a korábbi évekhez képest. Tavaly volt számos hosszabbításunk, akár csak az azt megelőző évben. Mindegyikben különböző problémák merültek fel.”

    A Motorsport Világtanács jövő héten fog legközelebb ülésezni, és valószínűleg ott vitatják meg majd a jövő évi naptárat és a kérdéses futamok jövőjét. Jelen állás szerint jövőre egy új helyszín mutatkozik be a száguldó cirkuszban, Vietnám személyében. Ha nem sikerül megegyezni a fentebb említett öt futammal, akkor a versenyszám lecsökkenhet 21 alá, amit a Liberty Media tűzött ki minimális számnak.

    Chase Carey szerint azonban vannak új érdeklődök egy futamrendezés kapcsán, de náluk elsősorban a már meglévő versenyek megtartása élvez prioritást.

    „Bizonyos versenyeink hosszú távú partnereink, mások nem annyira. Az elsődleges felfogásunk, hogy a meglévő helyszínekkel hosszabbítsunk. Ez viszont nem mindig sikerül, éppen ezért fontos, hogy legyenek alternatíváink.” – jelentette ki Carey.

    Korábbi pletykák szerint ilyen alternatíva lehet most például egy holland futam is akár.

  • Veszélyben a Mexikói Nagydíj jövője

    Veszélyben a Mexikói Nagydíj jövője

    A mexikói kormány úgy döntött, hogy a 2019-es évet követően nem finanszírozzák tovább a Mexikói Nagydíjat, így kétséges a verseny jövője.

    Mexikóban tavaly tartották a választásokat, melyen súlyos verseséget szenvedett a korábbi kormány, és az Andres Manuel Lopez Obrador által vezetett párt került hatalomra.

     Mexikóváros vezetője, Claudia Sheinbaum elmondta, hogy évente körülbelül 16 millió fontot fordítottak a versenyre, amit a jövőben a Mayan Train vasúti projektre szánnak.

    A verseny promóterét megpróbálta elérni a Racefans.net, de nem jártak sikerrel.

    Mexikó 2015-ben tért vissza a száguldó cirkuszba, azóta pedig az egyik legnépszerűbb helyszínnek számít, ám a dolgok változása miatt előfordulhat, hogy 2019 után ismét kikerülnek a versenynaptárból.

  • Bizonytalanná válhat a Mexikói Nagydíj jövője 2019 után

    Bizonytalanná válhat a Mexikói Nagydíj jövője 2019 után

    A Mexikói Nagydíj jövője kérdéses lehet a 2019-es verseny után annak ellenére, hogy idén még egy díjat is nyert az idei FIA gálán, Oroszországban. A visszatérő Mexikó Nagydíj idén is elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat. A díjat a Liberty Media elnöke, Chase Carey adta át a verseny főbb rendezőinek.

    A Mexikói Nagydíj, ami 2015-ben tért vissza a száguldó cirkusz versenynaptárjába, már a visszatérésük évében elhódította ezt az elismerést. A versenyhelyszín ezek után megállíthatatlan volt, ugyanis 2016-ben és 2017-ben is ők nyerték meg ezt a díjat.

    A pályának egyedi a vonalvezetése, ugyanis az utolsó szektorban a versenyzők egy baseball stadionon hajtanak keresztül. A verseny utáni pódiumceremónia helyszíne is dicséretet kapott, ugyanis az esemény óriási élmény volt a szurkolók számára.

    Az idei versenyen Lewis Hamilton bebiztosította ötödik világbajnoki címét Sebastian Vettellel szemben, Max Verstappen pedig zsinórban másodjára tudott nyerni Mexikóban. A verseny után pedig egy világhírű holland DJ, Armin van Buuren rendezett egy fergeteges bulit a szurkolók legnagyobb örömére.

    A Formula E mexikói versenyét is az Autodromo Hermanos Rodriguez-en rendezik meg évről évre. Januárban pedig számos autóversenyző, például Sebastian Vettel és Mick Schumacher is, fog versenyezi a Bajnokok Tornáján, aminek szintén Mexikó ad majd otthont.

    A népszerűség és a sok siker ellenére az aszfaltcsík jövője veszélyben van. Lopez Obrador egy programot szeretne bevezetni, melynek keretein belül rengeteg drága dologtól fognak megválni, köztük az elnöki repülőgéptől is. Obrador szerint az egyik legköltséghatékonyabb megoldás az lenne, hogyha nem rendeznék meg többet az amúgy is óriási költségekkel járó Mexikói Nagydíjat.

    „Meg kell találnunk a lehető legjobb megoldást,” – nyilatkozta Ana Gabriela Guevara, aki a Mexikói Nemzeti Sportbizottság tagja. „Mexikóban rengeteg ember él mélyszegénységben. A korrupció miatt térhetett vissza a Mexikói Nagydíj a Forma-1-be. Rengeteg pénzt kell kifizetnünk a versenyrendezés miatt.”

    Nem csak a Mexikói Nagydíj jövője forog kockán, ugyanis az Angol Nagydíj helyszíne, Silverstone is hasonló problémákkal küzd. Továbbá Monza jövője is eléggé bizonytalan annak ellenére, hogy a pályának óriási történelme van a Forma-1-ben.

  • Verstappen nem foglalkozik a világbajnoki 3. hellyel

    Verstappen nem foglalkozik a világbajnoki 3. hellyel

    Max Verstappent nem érdekli az összetettbeli 3. hely, vagyis az első hely a két bajnoki rivális, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögött.

    A holland formába lendült a nehéz szezonkezdet után, és olyan jól áll, hogy még Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen kettősét is elkaphatja a bajnokságban. Ám ez nem célja a Red Bull fiataljának.

    „Ha 15 év távlatából visszatekintünk, senkit sem fog érdekelni a 3. helyezett” – mondta a De Telegraaf nevű lapnak. „A történelemkönyvekbe csak a győztesek kerülnek be. Az ezüst- és bronzérem semmit sem jelent. Csak az első hely számít nekem, főleg a világbajnokságokat nézve. Emiatt csinálom ezt az egészet.”

    Azonban a maradék két futamot attól még szívesen megnyerné a mexikói győztes.

    „Észrevettem, hogy ott tudok lenni az elejében. Brazíliában is ez a cél. Ezért vagyok itt, hogy nyerjek, és a lehető legtöbbet hozzam ki magamból.”

  • Verstappen könnyen kárt tehetett volna valakiben…

    Verstappen könnyen kárt tehetett volna valakiben…

    Max Verstappen elmondta, hogy valószínűleg „kárt okozott volna” ha valaki valami rosszat szólt volna hozzá, mikor Mexikóban csapattársa, Daniel Ricciardo pole pozícióját ünnepelte.

    Édesapja, Jos is elmondta, hogy Max nagyon rosszul viselte a pole elvesztését, bár ez csak felspannolta vasárnapra, és így meg tudta nyerni a versenyt. Ezen kívül Jos azt is sérelmezte, hogy Ricciardo túlzottan ünnepelt.

    Max azonban némileg cáfolta édesapja állítását, elmondása szerint ugyanis nem Ricciardo ünneplése zavarta, hanem a Renault motor.

    „Nagyin mérges voltam a motorproblémáink miatt a kvalifikáció alatt.” – mondta Max Verstappen az Autosportnak. „Azon a hétvégém abszolút én voltam a leggyorsabb, de 75 másodpercre pont nem. Nagyon tele lett a hócipőm. És persze minden kis apróság csak még dühösebbé tett volna.”

    „Szó szerint kárt tudtam volna tenni valakiben, ha valami rosszat szólt volna az időmérő után, annyira dühös voltam. Minden apróság csak rontott volna a helyzeten.”

    Max pole-ja azt is jelentette volna, hogy már ő lenne a valaha volt legfiatalabb versenyző, aki F1-es pole-t szerzett. Verstappent azonban nem ez hozza lázba.

    „Számomra nem igazán érdekes a legfiatalabb pole rekordos.” – mondta Verstappen. „Nem hiszem, hogy Lewist (Hamilton) nagyon érdekli, hogy övé-e a legfiatalabb pole pozíciós rekordja, az öt bajnoki címével.”

  • Ricciardo: Nem mondtam komolyan, hogy kihagyom az utolsó két versenyt

    Ricciardo: Nem mondtam komolyan, hogy kihagyom az utolsó két versenyt

    Daniel Ricciardo elmondta, nem kellett komolyan venni azt, amit a Mexikói Nagydíj után nyilatkozott, miszerint kihagyja az utolsó két versenyt.

    A Red Bull pilótából előtörtek az érzelmek, miután a futam hajrájában a 2. helyről kényszerült kiállni. Az utolsó 7 versenyből 4-et nem tudott befejezni, a szezonban ez volt a 8. kiesése.

    „Ugyan ezt mondtam az akkori érzelmi állapotomban, de legbelül nem gondoltam komolyan” – magyarázta.

    Az ausztrál úgy döntött, készít egy videót és kirakja a közösségi oldalára, ebben pedig megerősíti, ott lesz az utolsó két fordulón. Azért tett így, mert szerinte voltak emberek, akik ezt komolynak hitték.

    „Azon a héten nem olvastam a híreket, de azt hiszem, voltak, akik azt gondolták, nem jövök. Szóval úgy gondoltam, jó, ha csinálok egy ilyen videót, hogy mindenki tudja. A szerelők is megbizonyosodhatnak erről, meg hogy milyen ülést rakjanak az autóba. Csak tudatni akartam mindenkivel, hogy rendben vagyok.”

    Ricciardóra nagyon rájár a rúd, úgy érzi, ő viseli a terhét a Red Bull technikai hibáinak a tavalyi év közepe óta.

    „A tavalyi évet nézve, az első félévben Maxnak jutott több a problémákból, a második szakaszban nekem. Nagyjából kvittek voltunk. Idén azonban én voltam, aki többször megjárta. Nyilván Max is volt, hogy kiesett, ott volt a budapesti motorhiba, meg még valahol máshol is járt hasonlóan, de már nem tudom, hol. Azonban nekem így is sokkal több volt. Erre nincs is nagyon magyarázat. Talán kicsit egyszerűnek és butaságnak tűnik, de a balszerencse a legjobb szó erre. Attól még a csapatnál ugyanúgy szeretnek, egyszerűen rosszul alakultak most a dolgok. Próbálkozok tovább. Vasárnap délutánonként néha eléggé kibukok, de alszok rá egyet, hétfő reggelre pedig el is múlik ez az érzés és újra készen állok.”

  • Hartley: A szemcsésedés szórakoztatóvá tette a versenyt

    Hartley: A szemcsésedés szórakoztatóvá tette a versenyt

    Brendon Hartley szerint a nagy mértékű szemcsésedés tette izgalmasabbá a Mexikói Nagydíjat.

    Az új-zélandi szerint sokan küzdöttek a jelenséggel a vasárnapi futamon.

    „Szerintem sok versenyzőnek volt trükkös időszaka a versenyen, ám a végére már javult a helyzet. Valószínűleg izgalmassá tette a versenyt az, hogy különböző pilóták különböző mértékben estek át a szemcsésedésen. Belülről ez nem túl élvezetes, sok dologra kell figyelni. Nem tudom, mennyire volt izgalmas a verseny többi része.”

  • Ricciardo: Tartozom a srácoknak annyival, hogy ezt a két versenyt még lenyomom

    Ricciardo: Tartozom a srácoknak annyival, hogy ezt a két versenyt még lenyomom

    Daniel Ricciardo a múlt hétvégi Mexikói Nagydíjon történtek után teljesen maga alatt volt, ám mostanra összeszedte magát.

    Még szombaton az ő mosolya volt a legszélesebb, hiszen pályafutása harmadik pole pozícióját szállította. Vasárnap már a rajtja sem jött össze, majd a második helyen haladva a verseny hajrájában megadta magát a technika alatta, ezzel idei nyolcadik kiesését könyvelhette el. A Red Bull pilótája ezután a lehető legmesszebb akart menni az egész F1-től, még odáig is elment, hogy azt mondja, „nincs értelme végig csinálni az utolsó két versenyt”.

    Néhány nap pihenés után már máshogy látja a dolgokat az ausztrál. Instragramra feltöltött videójában elmondta, eleget tesz kötelezettségeinek és versenyez Brazíliában.

    „Megcsinálom az utolsó két versenyt. Voltak hullámvölgyek, sajnos több volt a mélység idén. Eléggé frusztráló, nem fogok hazudni. De tartozom magamnak és azoknak a srácoknak, akik mindenüket kidolgozzák. Szóval még lenyomom ezt a két futamot, utána elválnak útjaink. Kellett ez a pár nap szünet, most már jól érzem magam.”

  • Gasly ezentúl nem bízik meg Oconban

    Gasly ezentúl nem bízik meg Oconban

    A Toro Rosso franciája, Pierre Gasly ujjal mutogatott Esteban Oconra, miután a két francia a Mexikói Nagydíjon ütközött egymással. Gasly elmondta, hogy amikor Oconnal csatázik, akkor sokkal óvatosabban vezet.

    Köztudott, hogy a két francia pilóta között óriási a rivalizálás már a gokartos évektől kezdve. A két francia a Mexikói Nagydíjon is csatázott egymással a verseny vége felé. Gasly szerint Ocon nem versenyzett tisztességesen, ugyanis a négyes kanyarban leszorította őt a pályáról.

    Azonban a stewardok végül nem büntették meg a Force India francia pilótáját. Gasly, aki végül megelőzte Ocont, nem értett egyet a stewardok döntésével.

    „Amikor Oconnal csatázok, mindig ugyanaz a forgatókönyv,” – véli Gasly. „Már régóta ismerem őt, azonban amikor csatázunk a pályán, bármi megtörténhet.

    „Azt hiszem Esteban nem lehetett valami boldog a futamot követően, miután úgy előztem meg őt, hogy én az utolsó helyről vágtam neki a futamnak. Leszorított, ami miatt ki kellett menjek a bukótérbe.

    „Az ötös kanyarban bebújhattam volna mellé, azonban akkor ütköztünk volna, szóval nem érte volna meg. Számomra nem volt fair ez az egész, ugyanis én hagytam neki egy autónyi helyet, azonban Ocon ezt nem volt hajlandó megtenni.”

    Gasly szerint az eset kísértetiesen hasonlított arra, amikor Sergio Perezzel ütközött az Angol Nagydíjon és ütközés miatt utólag megbüntették.

    „Ezt az esetet sok másikhoz tudnám hasonlítani, például amikor Perezzel ütköztem Silverstoneban. Helyet kell hagynod a másik pilótának, azonban az én esetemben ez nem történt meg.

    „Igazából nem érdekel az egész, mert elvettem Ocontól a tizedik helyet, így én kaptam pontot ő pedig nem.”