Címke: Mexikó

  • A repülőjáratok késése miatt az F1 részben felszerelés nélkül maradhat?

    A repülőjáratok késése miatt az F1 részben felszerelés nélkül maradhat?

    Több F1-es csapat is kulcsfontosságú felszerelés nélkül maradhat, miután a Mexikói és a Brazil Nagydíj közötti néhány napban logisztikai késedelem okozott gondot.

    Néhányan, köztük Fernando Alonso is, megkérdőjelezték a jelenlegi nemzetközi „tripla versenyek” értelmét, amely kontinenseken és időzónákon átívelő futamokat foglal magában, mivel jelenleg az F1 Mexikóból Brazíliába, majd a következő hétvégén Katarba száguld. Így fogalmazott a múlt héten, utalva a csapatok munkatársaira:

    „Már a határukon vannak, jobb megoldást kell találnunk a versenynaptárra.”

    Brazíliában azonban a fő kihívás logisztikai jellegűnek bizonyult, és ez két charterjárat gyors áthaladását befolyásolta. A De Telegraaf szerint a járat késése miatt a csapatok működéséhez szükséges kulcsfontosságú felszerelések most csütörtökig nem landolnak Sao Paulóban. A Forma-1 szóvivője így nyilatkozott erről:

    „Az időjárási viszonyok miatt késett a rakomány hétfői mexikói indulása, ami azt jelenti, hogy a teher egy része még nem érkezett meg Brazíliába. Arra számítunk, hogy ez csütörtökön megérkezik, anélkül, hogy jelentős hatása lenne a versenyhétvégére.”

  • Vettel úgy érzi, többre hivatott a középmezőnynél

    Vettel úgy érzi, többre hivatott a középmezőnynél

    A kissé búskomor Sebastian Vettel úgy érzi, nem ehhez szokott, és többre vágyik annál, minthogy a középmezőnyben viaskodjon.

    Az Aston Martin négyszeres világbajnok versenyzője közel sem elégedett az idei szezonnal. A német neve mellett 42 pont áll többek között egy dobogós helyezésnek is köszönhetően, ami a tabella 12. helyére elegendő jelenleg. Legutóbb például hetedik lett, és a német többre vágyna ettől.

    „A mezőny ezen szekciójában egyszerűen nem ugyanolyan érzés átmenni a célvonalon leintéskor” – ismerte el Vettel a Sky Sportsnak. „Győzelmekkor és dobogós helyezésekkor óriási energiát ad a szurkolók reakciója. Nevezhetjük ezt egyfajta megerősítésnek is. Most pedig hiába futok egy jó versenyt, ha az csak egy nyolcadik vagy egy tizedik helyre elég.”

    Persze Sebastian Vettel teljesen máshoz szokott az évek során. Kénytelen beletörődni, hogy jelenleg mások a célok. „Talán elkényeztettek az évek. Viszont én ahhoz szoktam, hogy az élen megyek, győzelmekért és jó pozíciókért harcolva.”

    Vettel és az Aston Martin célja természetesen az előrelépés. A 34 éves versenyző optimista. „Lawrence nagyon komoly a célokat illetően, és a csapat is jó úton halad. Minden, ami a csapatnál történik, sokkal kecsegtet a jövőre nézve. Időtávot persze nagyon nehéz szabni ezeknek a céloknak. Ott vagyunk mi, az Alpine, a McLaren és a Ferrari. Mind-mind vissza akarunk térni a győztes útra. És akkor a két jelenleg élen harcoló istállóról még nem is beszéltünk. Továbbra is hiszek abban, hogy győzni fogok, különben nem lenne értelme a pályára kigurulni sem. Semmit nem bántam meg.”

    A nem túl jó passzban lévő Vettel hangulata a csapat szerencséjére a teljesítményén nem látszik. Erről Otmar Szafnauer csapatfőnök beszélt. „Sebastian Mexikóban nagyon jól vezetett és erős versenytempót tudott hozni. A cél most az, hogy erre az erős teljesítményre tudjunk építeni Brazíliában. Interlagos egy nagyszerű pálya, ahová most már hál’Istennek visszatérhetünk.”

  • Giovinazzi és Mazepin is kiakadtak a csapataikra

    Giovinazzi és Mazepin is kiakadtak a csapataikra

    Két Forma-1-es pilóta is úgy hagyja el Mexikót, hogy összevesztek a csapataikkal, és ez különösen Antonio Giovinazzi esetében izgalmas, akinek a leváltására készül az Alfa Romeo 2022-ben. Legutóbbi esetük akkor volt, amikor az olasz pilótát leintették kockás zászlóval, és megejtett egy szarkasztikus megjegyzést:

    „Hé srácok, köszönöm a nagyszerű stratégiát.”

    Néhányan talán észre sem vették, hogy a rádiózása teljesen gúnyos volt, hiszen állítása szerint a csapat mérnökei pontosan a rossz pillanatban állították ki kerékcserére, így ezt bevallotta később az olasz Sky riportereinek:

    „Csalódott vagyok és dühös. Behívtak, én pedig Ricciardo és Bottas mögé érkeztem vissza, akik ekkor még nem álltak ki. A tempóm pedig lassabb volt, mint a közepes gumikeveréken. Aztán ezek a gumik teljesen elfogytak, és a később megálló pilóták gyorsabbak voltak nálam. Abszolút rossz stratégia.”

    A 27 éves versenyzőt támogatja a Ferrari, de úgy tűnik, hogy az Alfa Romeo 2022-es terveiből kimarad, és még azt sem zárja ki, hogy szabotálják őt abban, hogy jobb eredményt érjen el:

    „Egészen a mai napig nem akartam ezt elhinni, de most már tényleg nagyon csalódott vagyok.”

    Mexikóban szintén kiábrándult a csapatából Nikita Mazepin, aki az időmérő edzésen rádión kérdezte a Haas mérnökeit, hogy helyet cserélhetne-e csapattársával, Mick Schumacherrel a bemelegítő körében, „mert ő olyan lassan ment”. Közölték vele, hogy tartsa a pozícióját, mire az orosz felháborodottan visszakérdezett:

    „Most szórakoztok?”
    „Nem viccelek, Nikita.” – jött a válasz Ayao Komatsu vezető versenymérnöktől.

    Mazepin ezt követően azt mondta az újságíróknak, hogy az ilyen helyzetek folyamatosan témát adnak számára a Haasnál a zárt ajtók mögött:

    „Ez megtörtént már Zandvoortban is, amikor Schumacher megelőzött engem. Azt mondták nekem, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a versenyzők másképp aktiválják a gumikat. Úgy tűnik, hogy a szabályok kissé másak a garázs két oldalán. Kerültem már nehéz helyzetekbe – sőt, ez már korábban is előfordult. Nem kétséges, hogy túl fogok jutni rajta. De ez most nem könnyű időszak számomra.”

    Mazepin és Schumacher, mindketten 22 évesek, és 2022-ben is a Haasnál versenyeznek majd.

  • Sergio Perez tűkön ül hazai versenyére várva

    Sergio Perez tűkön ül hazai versenyére várva

    Minden egyes versenyző szívesen versenyez hazai nagydíján, nincs ezzel másként Sergio Perez sem, aki nagyon várja már a Mexikói Nagydíjat.

    2019 után tér vissza a Forma-1 mezőnye Mexikóba, így a hazai versenyző, a Red Bullt kormányzó Sergio Perez érthető módon nagyon izgatott emiatt. Ráadásul még jó formában is érkezik haza.

    „Hihetetlenül izgatott vagyok a verseny miatt, nagyon várom már” – fogalmaz Perez. „Az ország mindig is nagyon támogatott a karrieremben. Éppen ezért nagyon szeretek itthon versenyezni minden egyes alkalommal, hogy erre lehetőségem van. Az embereket mindig lenyűgözi az a támogatás, amit itthon kapok, de ez így van a kezdetektől fogva. Jó az a tudat, hogy végre van egy olyan autóm, amivel lehetőségem van jó eredményt elérni hazai pályán. A cél most a lehető legjobb felkészülés, aztán meglátjuk, mire lesz ez elég.”

    Perez új sisakdizájnnal is készül hazai futamára. „Szerettem volna, ha ez egy különleges pillanat lesz. Beszéltem a tervezővel, hogy mit szeretnék, és előjött ezzel a hihetetlen mintával. Talán ez a kedvencem azok közül, amiket eddig viseltem. Szerettem volna a saját színeimet nagyobban és látványosabban megmutatni, hiszen a sisakom dizájnjával is próbálom képviselni a mexikói kultúrát és a népemet. Alig várom már, hogy viselhessem!”

  • Mazepinnek gondjai voltak az amerikai beutazási vízumával

    Mazepinnek gondjai voltak az amerikai beutazási vízumával

    Két orosz autóversenyzőnek is gondot okozott a beutazás Amerikába a hétvégi Amerikai Nagydíjra. Irina Sidorkova női versenyző, a tervek szerint a W Series betét futamon indult volna a hétvégén Austinban, de az amerikai hatóságok nem adtak neki vízumot. A Tass hírügynökség így idézte őt:

    A szezonomnak vége, nem adták meg a vízumot. Kétszer utasítottak el: Először az ománi amerikai nagykövetségen tartott interjún, majd akkor is, amikor a W Series, az F1 és egy kongresszusi képviselő az utolsó pillanatig próbálta megoldani ezt a kérdést.”

    Elmondása szerint életében először fordult elő, hogy vízum miatt nem tudott versenyezni egy országban:

    „Csak annyit akarok mondani, hogy orosz versenyző vagyok, és büszke vagyok rá. Folytatni fogom, bármi áron.”

    A Forma-1 egyetlen orosz pilótájának, Nyikita Mazepinnek is hasonló gondjai voltak, árulta el csütörtökön az orosz RBC-nek:

    „Bárcsak tovább maradhattam volna még itthon egy ilyen hosszú út előtt, de a többi orosz versenyzőhöz hasonlóan nekem is gondjaim akadtak az amerikai vízum megszerzésével. A másik ország, ahol végül sikerült vízumot szereznem, Mexikó volt. Logisztikai szempontból ez messze nem volt a legideálisabb megoldás.”

    Még az Alfa Romeo csapatmenedzserének, Beat Zehndernek is gondjai voltak azzal, hogy a futam hétvégéjére az USA-ba utazzon, pedig Svájcból utazott az Egyesült Államokba. Ráadásul, több törölt járattal is küzdenie kellett:

    „Ez volt a leghosszabb utam – összesen 38 óra volt, és egy nappal később érkeztem a tervezettnél.”

  • Pérez édesapja egy második mexikói F1-es nagydíjon dolgozik

    Pérez édesapja egy második mexikói F1-es nagydíjon dolgozik

    Sergio Pérez édesapja, Antonio Pérez Garibay irányítja azt a projektet, melynek célja, hogy a jövőben egy második F1-es futamot is Mexikóba vigyenek. Lehetséges helyszínként Cancun-t említik.

    A Forma-1 2015-ben tért vissza Mexikóvárosba, és a verseny gyorsan a sportág egyik legnépszerűbb eseményévé vált.

    Sajnos az ország tavaly a Covid-19 járvány miatt nem rendezhetett nagydíjat, de egyelőre még mindig úgy tűnik, hogy az F1 idén október végén, egy héttel az austini Amerikai Nagydíj után, az Autodromo Hermanos Rodriguez versenypályán fog futamot rendezni.

    Mexikó azonban most azt az ötletet fontolgatja, hogy 2024-től egy második futamot is rendezzenek az országban, és Antonio Pérez is részt vesz a projektben.

    „Tárgyaltam a Forma-1 embereivel, hogy Cancúnba vigyük a versenyt” – mondta Pérez a mexikói Reforma weboldalnak.

    „Van egy befektetői csoport, amelyik érdeklődik a projekt életre keltése iránt, és a Forma-1 emberei is nagyon érdeklődtek, így tárgyalásokat fogunk indítani.”

    2024 áprilisára előirányozták a cancúni versenyt.

    Antonio Perez a múlt hétvégén Magyarországon járt a paddockban, nemcsak azért, hogy támogassa fia Red Bull-lal folytatott megbeszéléseit, hanem azért is, hogy találkozzon az F1 legfelsőbb vezetőivel és Jean Todt FIA-elnökkel.

    „A nulláról kezdenénk mindent, és a kötelezettségvállalási nyilatkozattal fogunk kezdeni” – nyilatkozta Perez.

    „De nagyon jól fogadták, megtették nekem azt a szívességet, hogy találkoztak velem – Jean Todt és Stefano Domenicali. Formába öntjük majd, és azért jöttem (Budapestre), hogy megnézzem ezt a projektet, és most visszatérek.”

    „Azt mondták nekünk: ‘Remélem, hogy 2024-re már Checo Forma-1-es bajnok lesz’, és ez többet fog adni, ez nagyszerű panorámát nyit meg.”

  • Domenicali: Már szeptemberben megjelenhet a 2022-es versenynaptár

    Domenicali: Már szeptemberben megjelenhet a 2022-es versenynaptár

    Stefano Domenicali elmondta, hogy a következő hetekben jelenthetik be a 2022-es versenynaptár előzetes tervezetét.

    Még az idei szezon helyszínei felett is lebegnek kérdőjelek, mivel a Covid-19 árnyékként vetül Zandvoortra, Törökországra, Japánra, Mexikóra és Brazíliára. Az F1 viszont már gőzverővel koncentrál a következő esztendőre, így hamarosan nyilvánosságra is hozza hogyan képzeli el a korszakváltó 2022-es évet.

    ,,A 2021-es szezon felén vagyunk csak túl, ám a következő év tervezése már egy ideje folyik a háttérben. Remélhetjük, hogy szeptemberben vagy akár októberben már prezentálhatjuk az előzetes versenynaptárt.” – nyilatkozta Domenicali a Speedweeknek.

    Jövőre Miami is csatlakozik a körforgásba, így Amerikai két versenyt is rendezhet. Az F1 vezetője elmondta, mikorra ütemezhetik az új pálya bemutatkozását:

    ,,Megerősíthetjük, hogy a várva várt Miami GP május első felében kerül majd megrendezésre. A jegyek iránt már most nagy a kereslet, ám hivatalosan az értékesítés még nem kezdődött meg.”

  • Pérez: O’Ward megállná a helyét a legjobbak között is

    Pérez: O’Ward megállná a helyét a legjobbak között is

    Sergio Pérez szerint a honfitársának Pato O’Wardnak megvan a képessége ahhoz, hogy még a világ legjobb pilótái között is megállja a helyét.

    Az IndyCarban versenyző O’Ward számára egyelőre zseniálisan alakul az idei szezon: Texasban és Detroitban is versenyt tudott nyerni és ennek köszönhetően az egyéni bajnokságot is vezeti. Utóbbi sikere eléggé bravúrosnak számít, ugyanis az Arrow McLaren SP versenyzője a 16. helyről rajtolva volt képes elsőként áthaladni a célvonalon a futam végén.

    O’Ward ezen jó teljesítménye okán Forma-1-es bemutatkozását is megejtheti majd az évadzáró teszten Abu Dhabiban, ugyanis már a texasi győzelmével megnyerte a Zak Brownna kötött fogadását, aminek ez volt a tétje.

    A mexikói versenyzőknek elég jól megy a szekere manapság, mert O’Ward győzelme előtt egy héttel honfitársa Pérez az Azeri Nagydíjon megszerezte első győzelmét a Red Bull csapatának színeiben.

    Amikor a Bikák mexikói pilótáját a tengerentúlon versenyző honfitársáról kérdezték, csak elismerő szavakat mondott róla. Az immáron kétszeres futamgyőztes Pérez szerint O’Ward a Forma-1-ben is megállná a helyét. Ezen kijelentése azonban nagyban függ attól, hogy milyen gyorsan lenne képes alkalmazkodni a száguldó cirkuszhoz.

    „Mexikó remek két héten van túl,” – nyilatkozta Pérez. „A Forma-1-ben aratott győzelmemet követően az IndyCarban is szereztünk egyet, ami fantasztikus az országunk számára.

    „Őszintén, Pato (O’Ward) egy remek versenyző. Ha lehetőséget kapna a Forma-1-ben, akkor sok múlna azon, hogy milyen mértékben lenne képes megszokni a dolgokat. Ha ez sikerülne neki, akkor képes lenne megállni a helyét a versenyzők elitje között is.”

  • Szingapúr helyett feltehetően lesz majd egy második Amerikai Nagydíj!

    Szingapúr helyett feltehetően lesz majd egy második Amerikai Nagydíj!

    A Forma-1 azt állítja, hogy „több lehetőséget” is mérlegel a legújabb kimaradó 2021-es Szingapúr Nagydíj helyett. A futam promótere, Colin Syn elárulta, hogy nem volt más választásuk, mint a népszerű októberi éjszakai esemény törlése, a városállamban hatályos, élő eseményekre vonatkozó korlátozások miat. A királykategóriában már keresik a helyettest, és egyből beindultak a pletykák is.

    Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója, a La Gazzetta dello Sportnak elmondta, hogy eltökélt szándéka az, hogy a futamok száma az idei szezonban soha nem látott 23 legyen:

    „A legvalószínűbb forgatókönyv szerint az austini futamot megduplázzuk, a második pedig egy héttel korábban, október 17-én lenne. A másik lehetőség az, hogy megpróbálkozunk újra egy versennyel Törökországban. Egy kínai verseny továbbra is eléggé valószínűtlen.”

    Attól is lehet már tartani, hogy más versenyek is szingapúri törlés sorsára jutnak, olyan államok, mint Japán, Mexikó, Brazília és Ausztrália. Egy forrás már egyenesen azt állítja, hogy „Monza után alapvetően minden” bizonytalannak tűnik jelenleg.

  • Nehéz helyzetbe került az idei Brazil Nagydíj, állítja egy csapatmenedzser

    Nehéz helyzetbe került az idei Brazil Nagydíj, állítja egy csapatmenedzser

    Graham Watson a csapatmenedzser az AlphaTaurinál, így ott volt azon a megbeszélésen is, ahol törölték a Kanadai Nagydíjat, és érkezett helyére Isztambul. A tervek szerint ugyan nem akarnak változtatni a 2021-es versenynaptáron már, mégis a továbbra is tartó koronavírus-járvány miatt vannak további kérdőjeles helyszínek is. A holland Formule 1 magazinnak nyilatkozott:

    „Az elvárás az, hogy teljesítenünk kell a papírra rögzítettek szerint a versenynaptár hátralévő részét, és ezt akarjuk is.”

    Azt azonban Watson is elismerte, hogy a legnagyobb kérdőjel jelenleg az Interlagosban megrendezésre kerülő Brazil Nagydíj körül van:

    „Egyértelmű, hogy Brazíliában továbbra is nagyon nehéz a helyzet. Másrészt az Egyesült Államokban úgy tűnik, hogy egyre inkább úrrá lesznek a helyzeten. Ott jó esély van arra, hogy versenyezni fogunk. Mexikóról ugyanakkor egyelőre nem sokat tudunk.”