Lewis Hamilton nyerte a Mexikói Nagydíjat Sebastian Vettel és Valtteri Bottas előtt.
Száraz körülmények fogadták a versenyzőket a Mexikói Nagydíj napján.
Verstappen rajtbüntetésének köszönhetően a pole-ból Charles Leclerc indulhatott, mellőle pedig csapattársa, Sebastian Vettel.
A rajtot követően mindenki nagy helyezkedésbe kezdett, Max Verstappen össze is ért Lewis Hamiltonnal, így pozíciókat is vesztettek. Az esetet nem kezdték vizsgálni a bírák.
Az ötödik körben Verstappen Bottast előzte, ám összeért a finn autójával, melynek jobb hátsó gumija látta kárát. Ugyan teljesen eltűnt a gumi a felnijéről, a holland be tudott menni a boxba cserére. Azonban az utolsó helyre esett vissza.
Mindeközben a két Ferrari mögött Albon állt a harmadik helyen Hamilton, Sainz, Bottas és Norris előtt.
Lando Norris első kerékcseréje nagyon balul sült el. Az egyik kerék nem lett megfelelően rögzítve a csere után, így a brit meg is állt a boxutca végén. Visszatolták a boxba, rögzítették a kereket és folytatni tudta a futamot, de alapos lemaradással, értelem szerűen utolsóként.
Albon igencsak megközelítette Vettelt, de hogy ne tegye tönkre a gumijait és felesleges csatába ne menjenek bele, ki is hívták kerékcserére.
Antonio Giovinazzi is a kerékcserével volt nagyon peches. Csere után letették az autót, de az amint megmozdult a jobb hátsó kerék lebicsaklott a helyéről. Szerencsére alig indult el az autó, így még helyben fixálni tudták a problémát.
Verstappen Magnussennel is összeakadt kissé, a holland le is sodródott a pályáról, de gond nélkül vissza tudott térni.
Sainz korábban panaszkodott, hogy a közvetítésekben nem mutatják eleget a középmezőny csatáit, most azonban láthattuk, hogy a spanyol látványos adok-kapokban volt Pierre Gasly-vel a 12-13. helyen.
38 kör elteltével cserélt csak kereket Sebastian Vettel.
Az első kerékcserék után Leclerc-Hamilton-Albon-Vettel-Bottas volt a sorrend.
A 45. körben Leclerc második kerékcseréjére érkezett a boxba az élről, ám sok idő ment el a jobb hátsó gumi felrakásával.
Albon is kiment kerékcserére, így az élen Hamilton-Vettel-Bottas volt a sorrend.
Az 51. körben Norris és a McLaren megunta az utolsó helyen való körözést, így visszament a boxba és befejezte a versenyt.
A 61. körben, a 16. helyről Räikkönen is feladni kényszerült a futamot.
Groteszk módon a renault-s Ricciardo a racing pointos Perezzel csatázott a 7. helyért, ám nem jött ki neki a lépés és az ausztrál átszánkázott a füvön. Szerencséjére a falat elkerülte, így folytatni tudta a versenyt.
Hülkenberg az utolsó pillanatban bukta el a pontszerző helyet, ugyanis Kvyat pöckölte meg autóját, így rácsúszott a falra. Az esetet vizsgálják a versenybírák.
A futamot végül Hamilton nyerte, ám pontelőnye ahhoz még nem elegendő, hogy hatszoros bajnoknak mondhassa magát.
Végeredmény
|
Versenyző |
Csapat |
Differencia |
| 1 |
Lewis Hamilton |
Mercedes |
|
| 2 |
Sebastian Vettel |
Ferrari |
1.766 |
| 3 |
Valtteri Bottas |
Mercedes |
3.553 |
| 4 |
Charles Leclerc |
Ferrari |
6.368 |
| 5 |
Alexander Albon |
Red Bull Racing |
21.399 |
| 6 |
Max Verstappen |
Red Bull Racing |
68.807 |
| 7 |
Sergio Perez |
Racing Point |
73.819 |
| 8 |
Daniel Ricciardo |
Renault |
74.924 |
| 9 |
Daniil Kvyat |
Toro Rosso |
1 kör |
| 10 |
Pierre Gasly |
Toro Rosso |
1 kör |
| 11 |
Nico Hülkenberg |
Renault |
1 kör |
| 12 |
Lance Stroll |
Racing Point |
1 kör |
| 13 |
Carlos Sainz jr |
McLaren |
1 kör |
| 14 |
Antonio Giovinazzi |
Alfa Romeo Racing |
1 kör |
| 15 |
Kevin Magnussen |
Haas F1 |
2 kör |
| 16 |
George Russell |
Williams |
2 kör |
| 17 |
Romain Grosjean |
Haas F1 |
2 kör |
| 18 |
Robert Kubica |
Williams |
2 kör |
| 19 |
Kimi Räikkönen |
Alfa Romeo Racing |
kiesett |
| 20 |
Lando Norris |
McLaren |
kiesett |