Címke: Mercedes

  • A Mercedesnél a sötétben tapogatóznak az újabb hibát követően

    A Mercedesnél a sötétben tapogatóznak az újabb hibát követően

    A bahreini teszt egyelőre közel nem a Mercedes tervei szerint zajlik. A második napon George Russell a délutáni szakasz folyamán egy hidraulikai hiba miatt volt kénytelen leparkolni a W14-et a bukótérben, ami miatt az ezüstnyilak számára a vártnál korábban ért véget a nap.

    A Mercedesnél pedig csak a fejüket tudták vakarni az autójuk megállását követően. A csapazfőnök Toto Wolff és a műszaki igazgató Andrew Shovlin sem tudja azt, hogy a brackley-i istálló vajon hol helyezkedhet el a 2023-as F1-es erősorrendben. Mindkét szakember szerint közel sem volt ideális a pénteki napjuk.

    „Nem volt egy jó napunk” – véli Shovlin, aki nemrégiben Nyck de Vries elvesztéséről is beszélt részletesebben. – Nem volt jó, hogy egy technikai hiba miatt megállt az autó, valamint az sem, hogy a változó körülmények miatt az autó egyensúlyával is szenvedtünk. Már folynak a vizsgálatok, hogy megérthessük a probléma okát.”

    Az Auto Motor und Sport értesülései szerint Russell a hidraulikai probléma előtt még az első tengelyen is erőt veszített, ami egy újabb orvosolandó problémát jelent a Mercedes számára. Wolffék olyannyira nem tudták kideríteni a probléma forrását, hogy péntek este egy sürgősségi értekezletet hívtak össze a csapaton belül.

    Ezek nem jó jelek a stuttgarti márka számára, akinek a célja idén a világbajnoki címek visszaszerzése. Ettől pedig távol állnak jelen pillanatban, azonban a Mercedes csapatfőnöke abban reménykedik, hogy szombaton már nem lesz probléma az autójukkal.

    Már az első métereken megadta magát a Mercedes új autója

  • Marko: Ijesztő a Red Bull idei kezdése

    Marko: Ijesztő a Red Bull idei kezdése

    Mosoly töltötte meg a Red Bull garázsát a csütörtöki napon, amikor a bahreini három napos teszt végre elkezdődött.

    Ez volt az első pillanat, amikor a Red Bull megmutatta az idei konstrukcióját a világ számára, amivel Max Verstappen címvédését szándékozzák elérni.

    „Ez majdnem ijesztő, hogy milyen hamar végeztünk az autóval ebben az évben és hogy minden simán ment,” – jegyezte meg Helmut Marko a Red Bull tanácsadója.

    „Minden jól működött, ami miatt nagyon boldogok vagyunk most. Szerinte most jobb pozícióban vagyunk, mint tavaly voltunk ebben az időszakban.”

    Ez kétségkívül egy ominózus jel lehet arra, hogy a Red Bull ismét dominálni fogja az idei évet, viszont Marko szerinte nem kell félteni a Ferrarit, se a Mercedest, mivel eléggé tapasztaltak ahhoz, hogy megoldják a saját problémáikat.

    „Megvagyok lepődve a Ferrari pattogása miatt. Erre nem számítottunk. Emellett pedig még a Mercedes is nyugtalannak tűnik egy kissé, de végül is ez még csak az első nap volt.”

    A 79 éves osztrák szerint a holland test beszéde merőben az önbizalomról tanúskodik, de szerinte még mindig egyre jobb lesz.

    „Gyors és jól kezeli a gumikat. Az autón pedig nem változtattunk túl sokat tavalyhoz képest, ami úgy tűnik működik.”

    Verstappen szerint is jól működik minden, s ugyan változtak a gumik, de jól kezeli őket.

    „Jó látni, hogy a tavalyi évhez képest még gyorsabb lett az autó. A gumik egy kicsit másképp működnek, de egyébként minden rendben van.”

    A Red Bull 2023-as autója láthatóan több területen is fejlődött, többek között a finomított padlólemez-peremszabályok körül. Giedo van der Garde, egy korábbi F1-es pilóta elmondta, hogy a Red Bull új padlólemeze „egyedi és zseniális”.

    Amikor a tíz autó begördült a rajtrácsra a szezon előtti F1-es fotóra, a Mercedes versenyzője, Lewis Hamiltont rajtakapták, amint alaposan szemügyre vette az új Red Bullt.

    „Nem tartunk a többi csapat kémkedésétől. A korlátozott költségvetés már nem engedi meg, hogy ilyen trükkökbe bocsátkozzunk,” – folytatta az elmélkedést Marko.

    „Nem költhetsz csak úgy pénzt különféle megoldásokra, ha nem vagy teljesen biztos benne, hogy működni fognak.”

    Megszabadult a sokat hibázó főstratégájától a Ferrari

  • Zhou állt az élre, a Mercedest hiába javították, megadta magát a pályán

    Zhou állt az élre, a Mercedest hiába javították, megadta magát a pályán

    Miután a második tesztnap délelőttjén Carlos Sainz és a Ferrari volt a leggyorsabb, délután letaszították a trónról az olaszokat. Úgy tűnt, hogy Max Verstappen végez ma a tabella élén, de nagyjából félórával a vége előtt ez megváltozott. 

    Guanyu Zhou és Verstappen indul a pályára elsőként délután. Első mért körével a 3. helyen nyitott Verstappen, majd hamar a második, majd az első helyre javította idejét.

    Piastri bizonyult a délután elején a legaktívabbnak, fél 3-kor (magyar idő szerint) már 22 körön volt túl.

    Kis szünet után Verstappen újra pályára hajtott. Bár az első szektora lila volt közepes gumikon, végül visszavett a tempóból és nem javított az idején, miután hibázott.

    Leclerc autója elkezdett szikrázni, a Ferrari valószínűleg állított a hasmagasságon.

    Az AlphaTauri még 3 óra előtt elérte a 100 kört a mai napon, majd nem sokkal később így tett Logan Sargeant is, miután ő nem délután ült autóba, hanem már délelőtt is ő vezette a Williamset.

    Ezt követően, miután Verstappen már kellően bizonyította gyorsaságát, flow-viz painttel kenték össze autóját, hogy némi aerodinamikai információhoz jusson a csapat.

    Mindeközben a Mercedes garázsában kemény munka folyt, George Russell pedig emiatt kényszerpihenőt tartott.

    Hülkenberg később feljött a második helyre, nyolc tizeddel Verstappen mögé.

    Majd Alonso is átlépte a százas határt. Ekkor a délutáni műszakos Russell még mindössze 20 körön volt túl, mivel autója még mindig a szerelők keze között volt.

    A nap már lemenőben volt, mikor fél 4 után Russell folytatni tudta a körözés. Ám nem túl sokáig, mivel a Mercedes meghibásodott. A brit leparkolta azt, és piros zászlóval megszakították a tesztet.

    Embed from Getty Images

    Az újraindítás után előbb Alonso, majd de Vries javított a második helyre. Russell autója pedig visszaérkezett a boxba.

    Félórával a vége előtt váratlanul Zhou állt az élre, bár lágy keverékű Pirelliken.

    Eközben Sam Collins az F1 technikai szakértője arról számolt be, hogy az Alpine-nak a hátsó tengellyel van problémája. Valahányszor megpróbáltak boxkiállást gyakorolni, minden alkalommal küszködtek azzal, hogy a hátsó kerekeket levegyék. Megnézték a hátsó emelőt és a légkulcsokat, majd a hátsó tengelyre terelődött a figyelmük.

    A nap legvégén Zhou autója megállt a bokszutca végén és Sargeant Williamsével is problémák adódtak.

    Végeredmény:

    (Hamarosan…)

    Miért szarvazzák fel az F1-es autókat a teszten? Bemutatjuk az aero rake-et

  • A Ferrari szerint nem kell aggódni a delfinezés miatt

    A Ferrari szerint nem kell aggódni a delfinezés miatt

    Míg a Red Bull tegnap diktálta a tempót, addig a Ferrari és a Mercedes a pattogást figyelte.

    Max Verstappen bizonyult az első tesztnapon a leggyorsabbnak, bár a Bikák még nem szeretnének messzemenő következtetéseket levonni az eredményekből. Addig az ellenfelek a delfinezés mértékét figyelték. Carlos Sainz alatt pattogott leginkább a Ferrari, míg a Mercedes örömmel konstatálta, hogy letudták erre az évre ezt a problémát.

    „A delfinezés nem olyan, mint egy évvel ezelőtt, nem úgy pattogunk, mint egy kenguru. Különben is, vannak a pályának göröngyösebb részei, különösen az 1-es kanyar. A legfontosabb az, hogy kilométereket pakoljunk az autóba. Eddig minden a tervek szerint halad. – magyarázta Frédéric Vasseur.

    A Ferrari csapatfőnöke az új S-csatornás megoldásukról és a riválisok zúgolodásáról is beszélt:

    „Minden csapat folyamatosan kapcsolatban áll az FIA-val. Mi is ugyanígy vagyunk, ezért nincs ezzel problémánk.”

    Adrian Newey figyelmét a két riválisukon kívül egy másik csapat is felkeltette a tegnap gyakorlás alatt.

    „A Mercedes és a Ferrari mellett talán még az Aston Martin is rivális lehet.”

  • Hamilton: Csodálatos munkát végzett a csapat

    Hamilton: Csodálatos munkát végzett a csapat

    Túl van a Forma-1-es mezőny az egyetlen teszthét első napján, és a Mercedes a jelek szerint jobban áll, mint egy éve ilyenkor.

    A csapatfőnök, Toto Wolff például örömmel konstatálta, hogy az autó pattogása megszűnt, Hamilton pedig a problémamentes nap miatt hálálkodott.

    A hétszeres világbajnok a délutáni etapban vezette a W14-et, 83 kört tett meg, és a hatodik helyen végzett, bő hat tizedmásodperc hátrányban Max Verstappen mögött.

    „Jó újra autóba ülni itt Bahreinben. Az időjárás szempontjából kellemes, hűvös délután volt, bár szeles. Végigcsináltuk a programunkat, és rengeteg adatot gyűjtöttünk” – értékelte az első tesztnapot Hamilton. „A megbízhatóságunk is jó volt, ami hozzájárult az erős futásteljesítményünkhöz; ez a Brackley-ben és Brixworth-ben végzett elképesztő munkának köszönhető.”

    Hamilton péntek délelőtt ül újra autóba, és szeretné, hogy csak magukra fókuszáljanak.

    „Tovább kell nyomnunk, és magunkra kell fókuszálni. Nehéz megmondani, hol vagyunk az erősorrendben, de a következő napokban többet tudhatunk” – zárta gondolatát.

    Nagy az öröm a Mercedesnél: Nem pattog az autó

  • 76 évesen elhunyt az ABBA dobosa aki a Forma-1-ben is indult és kamionversenyzőként bajnok volt

    76 évesen elhunyt az ABBA dobosa aki a Forma-1-ben is indult és kamionversenyzőként bajnok volt

    76 éves korában elhunyt Slim Borgudd svéd Forma-1-es pilóta, aki az 1970-es évek megaegyüttesének, az ABBA-nak is dolgozott dobosként.

    Borgudd 1981-82-ben 10 versenyen indult az ATS és a Tyrrell színeiben, legjobb helyezése a hatodik hely volt az 1981-es Brit Nagydíjon Silverstone-ban, amit az Autocourse úgy írt le, hogy „stabilan vezetett”. Borgudd későn érő típus volt, Forma-1-es bemutatkozására is csak 34 éves korában került sor.

    Emellett profi dobos volt, több svéd együttessel is dolgozott, köztük az ABBA-val, amelyet Björn Ulvaeusszal való barátsága révén ismert meg. Borgudd Forma-1-es autóján ezért ABBA-matricákat viselt. Richard Jenkins, az autóversenyzéssel foglalkozó szakíró így fogalmazott:.

    „Igen sajnálom, hogy Slim Borgudd meghalt. Elbűvölő, megnyerő ember volt, 2022 júniusában remek formában volt, de sajnos ezt követően megbetegedett. A Tyrrell-könyvhöz készített 2 órás beszélgetésünk igazi élvezet volt és örülök, hogy emlékeit megörökítettük az utókornak.”

    Embed from Getty Images

    Kevesebb mint egy évvel a debütálása után Forma-1-es karrierje hirtelen véget ért, amikor a Tyrrell csapat három futam után az 1982-es szezonban kirakta, amikor elfogyott a szponzorpénze. Borgudd az 90-es években rövid ideig a brit túraautó-bajnokságban is versenyzett, de a kamionversenyzésben is sikereket ért el. Volvo kamionjával 1986-ban a B osztályban, 1987-ben a C osztályban nyert. 1995-ben már a Super-Race-Trucksban aratott diadalt a Mercedes kamionjával.

    slim borgudd
    Fotó: Daimler AG

    2022-ben Alzheimer-kórt diagnosztizáltak Borguddnál.

    Elhunyt az egykori F1-es csapattulajdonos

  • Nagy az öröm a Mercedesnél: Nem pattog az autó

    Nagy az öröm a Mercedesnél: Nem pattog az autó

    A tavalyi évvel ellentétben idén sokkal pozitívabban indul a szezon a Mercedes számára. Az ezüst nyilak 2022-ben már a teszteken szenvedtek, ám az idei első, bahreini tesztnapon pozitív benyomások alakultak ki bennük.

    Nem nehéz elfelejteni, hogy indult az előző esztendő a németek számára. Russell és Hamilton már a teszteken szenvedtek a pattogástól, a delfinezéstől. Ez végül a teljesítményükre is kihatott, amíg ezt nem tudták a szezon során mérsékelni addig jelentős volt a lemaradásuk a Red Bull-Ferrari duótól.

    Az első tesztnap felénél azonban már látszott, hogy jobb a helyzet. Erről a csapatfőnök Toto Wolff nyilatkozott, aki rendkívül elégedett volt az autó mozgásával, „csak egy helyen, a 12-es kanyarban volt egy kis delfinezés, amely viszont nem olyan mértékű, hogy ártson a teljesítményünknek.”

    „George visszajelzései is pozitívak voltak, alapvetően nagyon elégedett volt az autóval. Úgy tűnik, hogy megfelelően lett kiegyensúlyozva. Nincs pattogás, ami jó hír, eltekintve a hátsó egyenes végi nagyobb bukfenctől. Ez mindenképp egy jó kiindulási pont. Rengeteg adatot gyűjtünk, ez a fontos most.”

    Hogy ez mennyire adhat okot optimizmusra, arra is reagált az osztrák szakember.

    „Tavaly már tudtuk, hogy gondban leszünk, mert az autó nagyon pattogott, annyira, hogy nem lehetet megfelelően vezetni. Szóval ez most nagyon más, van most már egy szilárd alapunk, amiből kiindulva optimalizálhatjuk az autót. Most azt kell még megnéznünk, hogy vannak-e még olyan területek, amelyek gondot okozhatnak, mint tavaly a pattogás.”

  • A legjobban Sainz autója delfinezett délelőtt, aggódhat a Ferrari?

    A legjobban Sainz autója delfinezett délelőtt, aggódhat a Ferrari?

    Hiába módosítottak a szabályokon a delfinezés nem tűnt el, sőt eddig a Ferrarinál mutatkozott meg a legjobban.

    Tavaly a Scuderiánál és a Mercedesnél volt a leglátványosabb a „hullámzás”. A vörösöknél nem okozott teljesítménybeli gondot, ám a csillagosoknál a versenyzők is megszenvedték a pattogást. Év közben így szabálymódosítást eszközölt az FIA, sőt erre az évre az autók hasmagasságát is meg kellett emelniük a csapatoknak.

    A délelőtt folyamán Carlos Saiznál tűnt fel látványosan a jelenség. Egy közepes terhelésű hátsó szárnyat tett fel a Ferrari az autóra. Ezzel a megoldással akartak közelebb kerülni a Red Bull egyenesbeli sebeségéhez. Max Verstappen 326 km/h-nál érte el a maximumot, míg Sainz 325 km/h-t produkált. Ám a spanyolnál felütötte a fejét a már jól megszokott delfienzés is.

    Anthony Davidson szerint a Ferrari szándékosan feszegette a határokat.

    „Az utolsó kanyar előtt nagyon sokat pattogott az autó. A pálya elég rázós, viszont nem láttam, hogy bárki is ennyit delfinezett volna. Talán csak lejjebb engedték az autót és így tesztelték meddig mehetnek el. A 12-es kanyarban szikrázott is az autó hátulja. A delfinezés tehát nem tűnt el.” – magyarázta az ex-versenyzőből lett szakértő.

    A Mercedes is tart a jelenségtől, így a kormány mozgását extra eszközök segítségével vizsgálták.

  • Marko szerint nincs idő arra, hogy a csapatok „altassanak”

    Marko szerint nincs idő arra, hogy a csapatok „altassanak”

    Helmut Marko szerint nincs idő arra, hogy különböző teszteket futassanak le Bahreinben, már rögtön a jó megoldásokat kell keresniük.

    Ma megkezdődött a tesztidőszak, ám idén csak három nap áll a csapatok rendelkezésére. Jövő héten ugyanis már kezdődik a szezon és az első futamot teljesítik a szereplők. Így nem szabad felesleges köröket futni a Red Bull tanácsadója szerint.

    „Nem lehet nagy teszteket végezni, a lehető legyorsabban kell megtalálni a jó beállításokat a megfelelő köridőkhöz. Egy héttel később már a versenyen nem lehet tapogatózni, tudnod kell milyen konfigurációval kell menned a jó teljesítmény eléréséhez. A rövid tesztidőszak miatt így sokkal kevesebb a mozgástér.” – magyarázta az osztrák vezető.

    Horpadt orrú Ferrari, megálló Aston Martin – így telt az első nap délelőttje

    Míg Marko a tesztidőszak rövidsége miatt aggódik, addig a szakértők azt találgatják ki lesz majd idén a legesélyesebb a bajnoki cím elhódítására. A legtöbben még mindig Max Verstappen nevét skandálják, ám Marc Surer szerint a Ferrarit és a Mercedest szem szabad leírni.

    „A Mercedes bátran kitartott a koncepciója mellett. Nekik volt a legnagyobb gondjuk a delfinezéssel, így a szabálymódosítás segíthet rajtuk. Ugyanakkor én még mindig a Ferrarira tenném le a voksomat. Még nem tudni hol áll az Alpine, a McLaren, az AlphaTauri és az Aston Martin. A  tesztek csak néhány kérdésre adnak majd választ.”

  • Az új Williams csapatfőnök előadta a terveit 2024-re és azon túl

    Az új Williams csapatfőnök előadta a terveit 2024-re és azon túl

    James Vowles elismete, hogy időbe telhet, amíg a Williams a Forma-1-es rajtrács hátsó sorából feljebb léphet.

    Tavaly a grove-i székhelyű istálló a konstruktőri bajnokság utolsó helyére esett vissza, ami után a csapatfőnököt, Jost Capitót menesztették. Marc Surer, az egykori F1-es versenyzőből lett műsorvezető pedig arra számít, hogy 2023-ban is hasonló küzdelem várható. Az f1-insider.com-nak beszélt erről:

    „A Haasnak idén vernie kell a Williamst, hacsak a Mercedes nem ad nekik a vártnál nagyobb támogatást ügyfélcsapatként.”

    A Williamsről, mint a Mercedes „ügyfélcsapatáról” szóló beszéd csak akkor erősödött igazán fel, amikor kiderült, ki lesz Capito utódja a csapatfőnöki poszton – James Vowles. A 43 éves brit mérnök arról ismert az F1-es paddockban, hogy Toto Wolff alatt a többszörös bajnok Mercedes ünnepelt vezető stratégájaként szolgált. Vowles ugyanakkor csak most kezdett el dolgozni a Grove-nál – jóval a Williams 2023-as autójának megtervezése után. Így nyilatkozott:

    „Nincs egyetlen egyszerű megoldás, amelytől hirtelen fél másodpercet nyerhetsz. Ilyen egyszerűen nincs. Ezer apró részletből áll, ami egy kis javulást hoz.”

    Vowles egyelőre a Williams csapatszerkezetével és a személyzetével ismerkedik – és inkább a jövőre koncentrál, ezért így folytatta:

    „Olyan alapokat akarok lerakni, amelyek lehetővé teszik, hogy 2024-ben, 2025-ben és 2026-ban jobban teljesítsünk. Tehát, amit próbálok tenni, az nem a rövidtávra összpontosít, hanem inkább az általános megközelítésre, amely erősebbé tesz minket az elkövetkező években.”

    Utalt rá azonban, hogy Williams nem írja le 2023-at:

    „Mindent meg fogunk tenni a fejlődésünk érdekében, de ez elsősorban a hosszú távról szól.”

    A Gulf nyitott lenne egy egyszeri Williams F1-es festés megtervezésére