Címke: Mercedes

  • A Mercedes „kaparta ki” a gesztenyét a Ferrarinak: Észrevettük a kiskaput

    A Mercedes „kaparta ki” a gesztenyét a Ferrarinak: Észrevettük a kiskaput

    A Ferrari elmondta, nem lepődtek meg azon, hogy a többi istálló kérdéseket tett fel az FIA-nak az versenygépükkel kapcsolatban.

    A legtöbb autó a 2022-as verzió evolúciója, így nagy mértékű változások nem történtek idén. Ám Bahreinbe érve a csapatok egy olyan koncepciót fedeztek fel a Scuderián, amit az Egyesült Államok Nagydíja során a Szövetség betiltott.

    A Mercedes próbálkozott azzal a megoldással, hogy az orrkúp oldalára 5-5 kisebb terelőelemet helyeztek fel. Az elválasztók eredeti célja az volt, hogy a szárnyak együtt maradjanak és egyenletes réshézaggal rendelkezzenek. Így a légáramlat elterelésével az „outwash” hatását növelték és kijátszották az erre vonatkozó regulákat. Októberben nemet mondott erre az FIA, mivel így a Mercedes jogtalan aerodinamikai előnyre” tett volna szert.

    A Ferrari a Mercedes betiltott megoldását tervezi majd használni

    Ám a tél folyamán törölték azt a kitételt a szabálykönyvből, ami megakadályozta tavaly a csillagosok számára a szárny használatát. Így a Ferrari kihasználta a kikapukat és újraalkototta a megoldást. Amikor a riválisokban tudatosult a Scuderia turpissága, bosszúsak lettek.

    Frédéric Vasseur elmondta, nem lepte meg, hogy a többiek kérdéseket tettek fel a Szövetségnek emiatt.

    „Mielőtt bemutattuk volna az autót ezekkel az elemekkel, konzultáltunk az FIA-val. Kristálytiszta volt számunkra az, hogy idén ez rendben lesz. A többi csapat érzelmei viszont nem érdekelnek, az F1 egy ilyen játék. Az első teszten mindig van egy ‘szárnyas’ történet. Egy hét múlva már valami másról fogunk beszélni.”

    Az Alpine már el is gondolkodott azon, hogy lemásolja a Ferrai koncepcióját:

    „Nagyon autófüggő. Lehet, hogy látni fogják a konstrukciókon, lehet, hogy nem. Mi még nem döntöttünk. A szabálymódosítás elég pontos. Világos, hogy meg lehet ezt tenni, és mi eldöntjük, hogy akarjuk-e majd használni. Ha előállunk vele, majd szólók” – magyarázta Matt Harman, a franciák technikai igazgatója.

  • Itt a keddi 130 darabos F1-es puzzle! Rakd ki online!

    Itt a keddi 130 darabos F1-es puzzle! Rakd ki online!

    Pár hete feltámasztottuk a puzzle rovatunkat, mely közkedvelt volt a „maradj otthon” időszak alatt.

    Naponta nem, hetente azonban újra jelentkezünk kirakóssal, melyhez minden esetben saját, kollégáink által készített fotókat használunk.

    Az alábbi, 130 darabos puzzle-n egy Mercedes fog feltűnni, George Russellel a volán mögött, még tavalyról, ezüst színben. Idén már fekete színben pompázott.

    [poll id=”279″]

    Fotó: Jo Klausmann

    A korábbi puzzle-jainkat IDE KATTINTVA éritek el!

    Kövessetek minket FacebookonInstagramon, Twitteren, TikTokon, Viberen, Discordon és YouTube-on is!

  • A Mercedes mutogat a Red Bullra: Sokkal lejjebb tudják engedni az autót

    A Mercedes mutogat a Red Bullra: Sokkal lejjebb tudják engedni az autót

    A Mercedes szerint a Red Bull autója annyival jobb lett, hogy simán 10 milliméterrel lejjebb tudják engedni a konstrukciót.

    A szezon előtti teszt során a Bikák bizonyultak a legerősebbnek. Ugyan nem minden szakasz végén álltak az élre, ám teljesítményük arra engedi következtetni a szakértőket, hogy toronymagasan ők az esélyesek a győzelemre. Az Auto Motor und Sport ugyanakkor a második pozícióba a Ferrarit tette. A vörösök sokszor megtankolva körözgettek a pályán, és a motort sem tekerték fel. A német lap szerint a Scuderia 2-4 tizeddel lehet lemaradva az osztrák istállótól, míg a Mercedesnél ez a szám már 6 tized.

    Legyőzheti a Mercedes a Red Bullt? Wolff egyértelmű választ adott

    A Ferrarit a nagymértékű gumikopás is hátráltatja, míg a csillagosok még mindig tartanak a delfinezéstől. 

    „10 milliméterrel alacsonyabban futnak mindenki másnál. Ha mi ennyire leengednénk az autót, az alváz már törne.” – nyilatkozta az Auto Motor und Sporntak a Mercedes egyik szakembere a Bikák autójáról.

    Ugyanakkor nem csak ez a Red Bull erősége:

    „Később tudnak fékezni, és korábban gyorsítanak ki. Sokkal jobb a tapadásuk, és ezzel rengeteg időt nyernek. Ha mi így közelítenénk meg a kanyarokat, a csúcspontig sem jutnánk.” – magyarázta Toto Wolff.

    Lewis Hamilton amiatt aggódik, hogy az egyenesekben ismét kikapnak majd a Bikáktól:

    „Ez már tavaly is probléma volt, és úgy tűnik idén is az lesz. A delfinezés többnyire megszűnt, viszont néha még visszatér. Az egyenesekben még tempót kell találnunk. Van tehát néhány dolog amin dolgoznunk kell, még nem tökéletes a dolog. Nem tudjuk még felvenni a versenyt a Ferrarival és a Red Bull-lal.”

  • Stroll már Nagy-Britanniában készül és szimulátorozik

    Stroll már Nagy-Britanniában készül és szimulátorozik

    Lance Stroll hétfőn felszállt egy Nagy-Britanniába tartó repülőgépre.

    Ez azután történt, hogy az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack elmondta, hogy az általuk nem részletezett csukló- és kézsérülésekből való felépülésének a következő lépése egy szimulátoros teszt a csapat silverstone-i gyárában. Krack úgy határozott, hogy ha a 24 éves kanadai nem tud versenyezni a hétvégén, akkor továbbra is a csapat tartalékosa és Formula 2-es bajnok Felipe Drugovich helyettesíti majd.

    Barcelonában a repülőgépre beszálló Strollról készültek fotók. A hírek szerint alig több mint egy hete Malaga közelében ütközött hegyi kerékpárjával, kötés vagy gipsz nem látható a karján. Arra a kérdésre, hogy Stroll visszatért-e már a szimulátorba, Krack így felelt:

    „Nem még, de ez az első lépés. Az a tervünk, hogy Lance az autóban üljön. Aztán előbb Bahrein jön, mielőtt Jeddáról beszélnénk.”

    Egyesek úgy tudják, hogy az Aston Martin – amely Lance édesapjának, Lawrence-nek a tulajdonában van – szándékában áll pár külön lehetőséget biztosítani Drugovichnak.

    Fernando Alonso ugyanakkor azt mondta, hogy a 2023-as autó múlt heti, bahreini szenzációs teljesítménye ellenére szeretné, ha Stroll mielőbb visszatérne a pályára. Így fogalmazott a spanyol:

    Hiányoltuk. Van pár megjegyzésem és érzésem az autóval kapcsolatban. De sosem tudtuk, hogy ez csak az én érzésem az új csapatban és az új autóban, vagy ez egy Aston Martin dolog, amit Lance is érzékelne. Nélküle nem tudjuk megcsinálni, tehát remélem, hogy nagyon hamar visszatérhet.”

    Ettől függetlenül a 41 éves Alonso – aki a télen váltott az Alpine-tól – rendkívül optimistán nyilatkozott az Aston Martin esélyeit illetően a bahreini szezonnyitó előtt:

    „A Ferrari ugyanazt a teljes versenyprogramot csinálta, ugyanannyi üzemanyaggal, ugyanazokkal a kiállásokkal, de mi valamivel gyorsabbak voltunk.”

    A tapasztalt brit műsorvezető és korábbi F1-es pilóta, Martin Brundle azonban cáfolta, hogy az Aston Martin 2023-ban beelőzné a Mercedest.

    „Szerintem alábecsülik, hogy a Mercedes mennyire erős csapat, és milyen erős lehet az az autó.”

    Ennek ellenére úgy tűnik, igen nagy a szakadék a Red Bull és a Ferrari között az élen. Azonban a Mercedes üldözi őket. Csapatfőnökük Toto Wolff is elismerte, meglepődött, hogy a Red Bull milyen alacsonyan fut az újonnan bemutatott 2023-as autójával, annak a hátsó részén. Emiatt szerinte a 2023-as Red Bull tapadása lélegzetelállító:

    „Amennyiben mi ezt tennénk, a padló beszakadna.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner mindeközben elismerte, hogy árgus szemekkel figyeli az Aston Martint:

    „Úgy néz ki, hogy nagy lépést tettek előre. Feltehetően továbbfejlesztették a koncepciójukat, és nincsenek messze tőlünk.”

    A Haas versenyzője, Kevin Magnussen egyetért ezzel:

    „Elég gyorsnak tűnnek. Konstans hosszú etapokat teljesítenek, és amikor köridőre mennek rá, akkor azt is teljesítik.”

    Szinte biztos, hogy Drugovich helyettesíti Strollt a 2023-as Bahreini Nagydíjon

     

  • A Mercedesnek nincs B-terve: A fejlesztések jönnek, de…

    A Mercedesnek nincs B-terve: A fejlesztések jönnek, de…

    A Mercedes elárulta, hogy már úton vannak a fejlesztések az autóra, viszont egyelőre újabb trükk nincs a tarsolyukban.

    A csillagosok továbbra is kitartanak a zero-pod koncepció mellett. Minden olyan feltételezést, ami szerint ez okozza a vesztüket, elhessegetnek. Ugyanakkor erre az évre némileg változtattak a kialakításon, ám határozottan ragaszkodnak a W13-as alapjaihoz.

    A teszt alatt olyan hírek kaptak szárnyra, hogy már készül a megoldás a Mercedes részéről, A Sky Sport szerint B-tervként az Aston Martin kialakítását is lemásolta a német gárda. Ám Mike Elliott, a csillagosok technikai igazgatója cáfolta ezeket a feltételezéseket.

    „Fejlesztések érkeznek majd a kasztnit illetően, így másképp fog kinézni. Nem fog valaki más megoldására hasonlítani, a mi autónk továbbfejlesztett változata lesz”  – magyarázta a brit szakember.

    Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy ők is lemásolják-e a Red Bull megoldásait a következőket felelte:

    „Ez sincs a jelenlegi terveink között.”

    Nagy az öröm a Mercedesnél: Nem pattog az autó

  • Russell kitűzte, mikorra kell versenyképessé válniuk

    Russell kitűzte, mikorra kell versenyképessé válniuk

    George Russell lassú szezonkezdetre számít, és azt is meghatározta, mikorra kell versenyképessé válniuk, hogy a végén legyen esélyük.

    A brackley-i gárda a nem túl jól sikerült 2022-es szezon után idén javítana, miután tavaly csak egy győzelem jutott nekik, Russell révén. Az idei előszezoni teszteken látottak alapján jobban állnak, mint egy éve ilyenkor, hiszen például eltűnt a pattogás, azonban vannak még dolgok, amik miatt aggódnak.

    „Úgy gondolom, hogy egy kicsit nyitottan kell hozzáállnunk a szezonhoz” – kezdte nyilatkozatát Russell. „Nem akarok itt ülni és azt mondani, hogy a Mercedes visszatért, mert ez teljesen igazságtalan, és a Red Bull nagyon, nagyon erős, ahogy láttuk. Azt viszont elmondhatom, hogy a legjobb csapat van mögöttem, és mindenki teljes erőbedobással azon dolgozik, hogy a Mercedes újra a csúcsra kerüljön.”

    „Ha a naptár egészét nézzük, azt hiszem, az első két és fél, három hónapban csak öt versenyünk van, míg a szezon végén valószínűleg tíz vagy tizenegy versenyünk lesz ugyanennyi idő alatt. Tehát ez a szezon a szezon közepétől a végéig fog eldőlni, nem pedig az első öt versenyen. Bármennyire is szeretnénk nyerni a jövő hétvégén Bahreinben, tudjuk, hogy sokkal fontosabb, hogy a megfelelő autóval a megfelelő ablakban legyünk a hatodik futamra, mert a nagy pontokat ekkortól ehet megszerezni” – zárta gondolatát az egyszeres futamgyőztes.

    A Mercedes vezetőségében kaphat szerepet a volt F1-es pilóta

  • Legyőzheti a Mercedes a Red Bullt? Wolff egyértelmű választ adott

    Legyőzheti a Mercedes a Red Bullt? Wolff egyértelmű választ adott

    Nagy reményekkel vágott neki a tesztnek a Mercedes, ám Toto Wolff a nap végén nem volt teljesen elégedett.

    A tavalyi év után úgy érezte a csillagos alakulat, hogy 2023-ban feljebb kapcsolhatnak és visszatérhetnek a futamgyőztesek utcájába. Ám a teszt során szembesülniük kellett azzal, hogy még elég sok problémával küszködnek.

    A Mercedesnél a sötétben tapogatóznak az újabb hibát követően

    A Red Bull zavartalanul teljesítette a tesztet, míg a Ferrari csak az első nap produkált furcsaságokat. Addig a feketére festett W14 fejtörést okozott a csapatnak. Az utolsó tesztnapon így a csapatfőnök megválaszolta a mindig felbukkanó kérdést. Vajon a Mercedes már a szezon elején legyőzheti a Red Bullt?

    „A legnagyobb probléma az, hogy az autó jól viselkedik. Az első tesztnapunk jól telt, ám a másodikon kész rémálom volt az egész. Nem értjük miért nem teljesített jól. Úgy véljük megfejtettük a problémák okát. Én már 10 éve aggódom, így ez a helyzet nem változtatott a dolgon. Reálisnak kell viszont lennünk. Az autónk nem elég erős ahhoz, hogy az élen harcoljunk velük (a Ferrarival és a Red Bull-lal). Legalábbis a teszteken ez rajzolódott ki.” –nyilatkozta Wolff.

  • Vowles elárulta, hogy mi most a legfontosabb prioritás a Williamsnél

    Vowles elárulta, hogy mi most a legfontosabb prioritás a Williamsnél

    A Williams új csapatfőnöke, James Vowles szerint az új technikai struktúra felállítása az első számú cél.

    Vowles – aki korábban a Mercedes hosszú ideje vezető stratégájaként dolgozott – Jost Capitót váltotta a grove-i alakulat élén. Ugyanakkor nem a német volt az egyetlen magas rangú alkalmazott, aki az év elején távozott a csapattól. François-Xavier Demaison technikai igazgató, majd később Dave Weater aerodinamikai vezető is elhagyták a Williamst. Így az istálló megfelelően strukturált technikai részleg nélkül maradt.

    Ez egyértelműen nehéz helyzet a Williams új csapatfőnökének. Vowles első körben most arra összpontosít, hogy új technikai részleget hozzon létre a Williamsnél. Pénteken így nyilatkozott, már Bahreinben:

    „Azt hiszem, az elsődleges dolog az, hogy nincs meg a technikai struktúránk, nyilvánvalóan a változások következtében És az első számú dolog az, hogy hozzunk létre egy megfelelő szervezetet, a technikai igazgató, az aerodinamikai vezető tekintetében. Ez az első számú, mert a csapatunknak nyilvánvalóan szüksége van ezekre, hogy előre tudjon lépni.”

    Bár az új technikai igazgató alkalmazása prioritás, Vowles utalt rá, hogy időt szán arra, hogy megtalálja a megfelelő személyt a pozícióra.

    „Tehát egy erős szervezet van a helyén, amely technikai igazgató nélkül működik. Ahogy ma beszélünk, van egy autónk a pályán, megépült. Hihetetlen munkát végeztek télen, hogy ezt elérjék. Egyértelmű, hogy ez nem arról szól, hogy rövid távon valakit a helyére tegyünk, ez hosszú távra szól, hogy biztosítsuk, hogy a megfelelő személyek legyenek a helyünkön. Nem fogjuk elsietni a döntést, a lényeg az, hogy megtaláljuk azt a valakit, aki hosszú távon illik a szervezethez.”

    Vowles egyelőre még beilleszkedik és ismerkedik az új környezetével. A Mercedes korábbi embere szerint a Williams által elszenvedett elmúlt szűk esztendők nem csorbították a csapat személyzetének az elhivatottságát:

    „Remek emberek vannak ott a helyszíneken. Nyilvánvalóan nehéz volt nekik az elmúlt körülbelül 15 év, pusztán a körülmények, a befektetések hiánya és egyéb dolgok miatt. Ugyanakkor még mindig elmondható, hogy ott ugyanaz a közös szenvedély, függetlenül attól, hogy a rajtrácson milyen pozícióban vagy, ott van, és elérhető számodra. A munka az, ami kell ahhoz, hogy tényleg előbbre jussunk.”

    Vowles elismerte, hogy a Mercedestől a Williamshez való átigazolás, ahol nincsenek megtakarítások, és ahol az erőforrások korlátozottak, megkövetelte a brittől, hogy változtasson a gondolkodásmódján.

    Az új Williams csapatfőnök előadta a terveit 2024-re és azon túl

  • Hamilton: Veszélyes lenne betiltani a gumimelegítő paplan használatát

    Hamilton: Veszélyes lenne betiltani a gumimelegítő paplan használatát

    Lewis Hamilton úgy véli, veszélyes és értelmetlen lépés lenne, ha betiltanák a gumimelegítő paplanok használatát.

    A Motorsport.com pénteken számolt be róla, hogy a csapatok, az FIA és a FOM a Brit Nagydíj után szavaznak majd a gumimelegítő betiltásáról. Erre egyébként már több próbálkozás is volt a múltban költségcsökkentési és fenntarthatósági okok miatt, de eddig mindig kudarc lett a vége, mert nem sikerült kifejleszteni a megfelelő gumikat.

    Ehhez ugyanis olyan gumikra lenne szükség, melyek bírják a drámai hőmérséklet és nyomásváltozásokat, és ezek megalkotása komoly technológiai kihívás. A Pirelli viszont lázasan dolgozik ezen azzal a céllal, hogy a végterméket a csapatok Silverstone után kipróbálhassák.

    Vannak azonban, akik némileg szkeptikusak ezzel a változással kapcsolatban, például Lewis Hamilton sem díjazza.

    „Szerintem veszélyes” – mondta a Motorsport.com-nak. „Kipróbáltam a paplan nélküli gumikat, és szerintem valamikor lesz egy baleset. Úgyhogy szerintem ez rossz döntés. Több kört kell vezetni ahhoz, hogy a gumik működjenek. Az egész mellett azok az érvek, hogy a takarók eltávolítása fenntarthatóbb és zöldebb, de valójában csak több üzemanyagot égetünk el, hogy felmelegítsük a gumikat. A nagyobb gondot az jelenti, hogy amikor kimész, korcsolyázol, és nagyon csúszkálsz. Ha valaki más is dolgozik ily módon a gumikon, könnyen összeütközhetsz vele. Tehát ez egy értelmetlen felvetés.”

    Hamiltonnal a Ferrari spanyolja, Carlos Saint is egyetért: „Még mindig nem értem, hogy az F1 miért távolodik el a gumimelegítő paplanoktól, mert számomra ennek semmi értelme. Több üzemanyagot égetsz, több gumit. Még a fenntarthatóságot illetően sem értem a filozófiát. Az alacsonyabb hasmagasságú autóknak is vannak kockázatai. De az F1, az FIA és a Pirelli úgy döntött, hogy ezt az irányt választja, úgyhogy alkalmazkodnunk kell, azt hiszem.”

    Valószínűleg nem 2023 lesz a rezsicsökkentés éve a Forma-1-ben

  • A Mercedes vezetőségében kaphat szerepet a volt F1-es pilóta

    A Mercedes vezetőségében kaphat szerepet a volt F1-es pilóta

    A korábbi Forma-1-es és Formula E versenyzőt, Jerome d’Ambrosiót kapcsolatba hozták egy lehetséges vezetői pozícióval a Mercedes F1-es csapatánál, miután az előszezoni tesztek során kiszúrták a Mercedes garázsában.

    Az F1TV kérdésére D’Ambrosio jelenlétéről és a csapaton belüli lehetséges szerepvállalásról Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke így felelt:

    „Volt már a Formula E-ben, és volt a Venturi csapatfőnöke, akik a második helyen végeztek a bajnokságban, de barátként van itt. Megfigyelőként. Lehet, hogy lesz valami a jövőben, de még nem most.”

    A belga kilátásba helyezett csatlakozása a csapathoz segíthet betölteni a távozó James Vowles által hátrahagyott feladatok egy részét, aki a stratégiai főnöki pozícióját hagyta ott azért, hogy a Williams csapatfőnöki szerepét töltse be. Vowles a vezető stratégaként végzett munkája mellett sok időt töltött a fiatal versenyzőkkel való törődéssel, erre a pozícióra D’Ambrosio alkalmas lehet.

    D’Ambrosio korábban a 2011-es szezonban a Marussia színeiben versenyzett a királykategóriában, a következő évben pedig a Lotus színeiben állt rajthoz egyetlen alkalommal, karrierje legjobb, tizenharmadik helyezését elérve. Rövid F1-es karrierje után a Formula E-re váltott, 2014 és 2020 között három futamot nyert.

    D’Ambrosiónak van korábbról vezetői tapasztalata is: 2021-ben Susie Wolff helyettes csapatfőnökeként tevékenykedett a Venturi Formula E csapatánál, mielőtt 2022-ben Wolffot követte volna az istálló főállású csapatfőnöki posztján.

    Wolff és D’Ambrosio is távoztak a csapattól, miután átváltoztak a Maserati alakulatává.

    A Maserati 2023-ban beszáll a Formula E-be