Címke: Mercedes

  • Hamilton az ellenfelet dicsérte, de azért nem adja fel a küzdelmet

    Hamilton az ellenfelet dicsérte, de azért nem adja fel a küzdelmet

    Lewis Hamilton elismerően nyilatkozott a Red Bullról, a brit versenyző szerint egyekpre lehetetlen utolérni az osztrák istállót.

    A Bikák már tavaly is remekeltek, bár az év elején technikai hibák hátráltatták őket. Mindkét világbajnoki címet sikerült bezsebelniük, és bizakodva várhatták a folytatást. Ugyan a 2021-es túlköltekezés miatt büntetést kaptak, ám annak a hatása nem mutatkozott meg a csapat teljesítményében.

    A Red Bull még erősebb lett idén, és az eddigi három futamon győzni tudott. A hétszeres világbajnok elismerte az ellenfél munkáját. Hamilton hozzátette: ő csak arra vágyik, hogy megnyerje a nyolcadik bajnoki címét, és megelőzze Michael Schumachert, ám a Bikák miatt ezt nehéz lesz abszolválnia.

    Hamilton
    Lewis Hamilton – Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    „Tisztában vagyok azzal, hogy hosszú időbe telhet mire utolérjük őket. Valószínűleg a Red Bull még tovább fog fejlődni a szezon előrehaladtával. Remek csapatuk van, biztos vagyok abban, hogy még több leszorítóerőre fognak szert tenni.” – nyilatkozta  Hamilton.

    A 38 éves versenyző ugyanakkor hozzátette, csak rajtuk múlik, hogy utol tudják-e érni a Red Bullt. Tegnap Toto Wolff bejelentette, hogy James Allison ismét technikai igazgatóként fog harcba szállni az ellenfelekkel. Ez a hír Hamiltont is felvillanyozta.

    „Biztosra kell mennünk a tekintetben, hogy mikor a változásokat végrehajtjuk, már nem lesz túl késő. Valószínűleg az év hátralevő része is kell majd ahhoz, hogy csökkentsük a távolságot és behozzuk a lemaradást.”

  • Schumacher fontos szerepet vállalhat a Mercedes fejlődésében

    Schumacher fontos szerepet vállalhat a Mercedes fejlődésében

    A Mercedes teszt és tartalékpilótája, Mick Schumacher az európai Forma-1-es versenyek során rengeteg időt fog eltölteni a brackley-i istálló szimulátorában. A német fiatalra így óriási szerep hárul, és ha jól végzi a munkáját, azzal Toto Wolffék fejlődését is elősegítheti.

    Miután az ifjabb Shcumacher számára nem maradt hely a Haas csapatánál, a stuttgarti márka dobott mentőövet a számára. Mick Nyck de Vries tavalyi szerepkörében találta magát, és minden egyes versenyhétvégén feltűnt eddig a Mercedes bokszában, ahol Toto Wolff mellől figyelte a pályán történő eseményeket.

    Ez eddig a tengerentúli futamokon volt így, amikor a Mercedes távolt volt a Brackley-ben található központjától. Azonban az európai helyszínek érkezésével ez meg fog változni.

    A tekintélyes német szaklap, az Auto Motor und Sport értesülései szerint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia az Emilia Romagna Nagydíj során a szimulátorban fog dolgozni, hogy tesztelje a W14 beállítását George Russell és Lewis Hamilton számára a szimulátorban autózva.

    Ha valamelyik Mercedes pilóta pedig nem tudná vállalni a versenyhétvégén való szereplést, akkor természetesen Schumacher a helyszínre repülne, és vállalná a beugrást Russell vagy Hamilton helyére. A német nem csak az imolai hétvégén, hanem a többi európai versenyhétvége során is a szimulátorban szorgoskodhat majd a tervek szerint.

    Váratlan fordulat: Korábbi nagyágyújával támad a Mercedes!

  • Váratlan fordulat: Korábbi nagyágyújával támad a Mercedes!

    Váratlan fordulat: Korábbi nagyágyújával támad a Mercedes!

    Az Autosport.com értesülései szerint merész lépéssel próbálja meg kisakkozni az ellenfeleit a továbbiakban a Mercedes.

    A csillagosok nem akarják a véletlenre bízni a dolgokat, mindenképp vissza szeretnének térni a győztesek közé. Épp ezért megreformálták az alakulatot, és utolsó lépésként a technikai igazgatójukat is áthelyezték.

    A művelet során visszahívták James Allisont, aki 2021-től a háttérben tevékenykedett. A brit szakember újfent technikai igazgató lesz, míg Mike Elliott megkapja a technológiai igazgató kinevezést.

    Elliott a belső vizsgálat során úgy ítélte meg, képességei nem a legmegfelelőbbek ahhoz, hogy a csapat technikai igazgatója legyen. A 2023-as nehéz kezdés után a brit vezető azzal a forgatókönyvvel állt elő, hogy inkább Allisonnak kellene ismét a frontvonalon harcolnia az ellenfelekkel, míg ő a háttérben tudná jobban kamatoztatni a tudását.

    „A folyamat nagy részét Mike Elliott irányította. Felcseréltük tehát a szerepeket. Mike feljebb lépett, és a technológiai igazgató kinevezést kapta meg. Míg James Allison ismét technikai igazgató lesz, és Mike-nak fog jelenteni.” – nyilatkozta Toto Wolff.

    Allison korábban heti három napot dolgozott technológiai igazgatóként, ám Elliott a teljes hetet betölti majd. Ezen felül Allison továbbra is tagja lesz az America’s Cup projektnek.

    Mike Elliott, Mercedes
    Mike Elliott – Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes AMG Petronas

    A Mercedes csapatfőnöke elismerte Elliott bátorságát, aki képes volt bevallani, nem a megfelelő ember ül a székében.

    „Mike arra az elhatározásra jutott, – ez az önvizsgálat igazán csodálatra méltó – hogy Jamesszel egy gladiátor kerül a pályára, és csapat érte és vele együtt megy át tűzön és vízen. Míg Mike képességei leginkább a szervezet továbbfejlesztése kapcsán hasznosíthatóak. Olyan struktúrát kell létrehozni, ami fenntarthatóan sikeres lesz a következő generáció számára is. Hatalmas változások következnek be a technikai fejlesztések és a mesterséges intelligencia terén. Ugyanakkor azt is meg kell vizsgálnunk, hogyan kell megszervezni, és felépíteni egy modern Forma-1-es csapatot, milyen innovációkat lehet behozni. Mike jól érzi magát itt. Ő egy nagyon tehetséges mérnök, aki nagyon hiteles és elismert a szervezetben. Örülök annak, hogy ezt a döntést ő hozta meg. James is erre a következtetésre jutott, mindketten zsenik.” – magyarázta Wolff.

  • Sokáig attól félt Hamilton, hogy kirúgják

    Sokáig attól félt Hamilton, hogy kirúgják

    Lewis Hamilton elárulta, karrierje elején szinte mindennap attól rettegett, hogy elveszítheti az állását a McLarennél.

    2007-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a brit versenyző. Első évében rögtön megkapta csapattársnak a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót, aki az előző két szezonban az egyéni lista élén végzett.

    Hamilton állta a sarat a spanyollal szemben, bár kettőjük csatáját a hírhedt kémbotrány árnyékolta be. Végül az utolsó futamon a hétszeres világbajnok elbukta a címet, így egy évet kellett várnia arra, hogy megnyerje az áhított elismerést.

    Lewis Hamilton
    Lewis Hamilton – Fotó: McLaren

    2009-2012 között még a McLarennél maradt Hamilton, ám wokingi istállóval nem tudott több bajnoki címet nyerni. 2012-ben jelentette be, hogy a Mercedeshez igazol, amit a legtöbben akkor örült lépésnek tartottak. Végül a brit pilótának lett igaza, hiszen 6 bajnoki címet nyert a csillagosokkal.

    Nemrég a 38 éves pilóta arról beszélt, mennyire szorongott az első évében. Hamilton elmondta, attól félt, hogy nem fog jól teljesíteni, ezért gyorsan véget ér majd a karrierje.

    „Mindennap ideges voltam. Mindig azon dolgoztam, hogy biztosan megtartsam a szerződésemet a McLarennél. Szerettem volna jó kapcsolatot ápolni Ronnal (Dennis). Biztosra kellett mennem, hogy minden futamon elől legyek, így mindent meg akartam nyerni. Csak arra koncentráltam, hogy teljesítsek.” – magyarázta a brit pilóta.

  • Sokba került a furcsa hiba, Russell aligha ússza meg büntetés nélkül az évet

    Sokba került a furcsa hiba, Russell aligha ússza meg büntetés nélkül az évet

    Sajtóértesülések szerint három erőforráselem is tönkrement George Russell autójában egy furcsa hiba következtében, ami miatt feladta az Ausztrál Nagydíjat. Ennek tudatában vélhetően nem kerülheti el a büntetést a későbbiekben.

    George Russell számára álomszerűen kezdődött az Ausztrál Nagydíj, hiszen lerajtolta Max Verstappent, így átvette a vezetést. Az első megszakításnál aztán pechje volt, mert közvetlenül a piros zászló előtt ment ki kereket cserélni, így volt oka a bosszúságra. Utólag viszont kijelenthető, hogy sokkal fájdalmasabb lett volna neki, ha akkor marad az élen.

    A 17. körben ugyanis füstölni kezdett a motorja, majd lelassult az autója. A rajt-célvonalat még át tudta szelni, de a bokszkijárat előtt kénytelen volt leparkolni a kocsit. Ekkor a negyedik helyen állt, és bár nyilvánvalóan nem tudni, hogy a futam végi káoszból hogyan jött volna ki, könnyen lehet, hogy a meghibásodás 12 ponttól fosztotta meg a brit pilótát.

    Azonban, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, felmerült, hogy hosszabb távon lesznek-e negatív következmények. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke közvetlenül a leintés után kijelentette, hogy az egyik henger hibásodhatott meg, ám konkrétumokkal akkor még nem tudott szolgálni. Bő két héttel később viszont kiderült a hiba oka, és ez nem deríti jókedvre Russellt, illetve szurkolóit.

    Az Auto Motor und Sport arról számolt be, hogy a kiesés eg olyan alkatrészre vezethető vissza, amely nem része az erőforrásnak. A motor azonban beszívta, aminek következtében bekerült az égési folyamatba, és tönkretette az egyik hengert. Ennek pedig súlyos következményei lehetnek a szezonból hátralévő 20 futamra nézve a brit versenyző szempontjából.

    A német szaklap értesülései szerint emiatt a belső égésű motor, valamint a közvetlenül ahhoz kapcsolódó két komponens, a turbófeltöltő és az MGU-H is használhatatlanná vált. Az akkumulátort és az elektronikát még vizsgálják, az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a következő, bakui hétvégén ezekből az alkatrészekből új motort fog kapni. Mindhárom elemből legfeljebb hármat lehet felhasználni büntetlenül az idény során, és mivel még csak a negyedik forduló jön, Russell aligha kerüli el a hátrasorolást a későbbiekben.

    A Mercedes számára aggasztó lehet, hogy nem ez az első tönkrement motorjuk. Lando Norris McLarenjében szivárgott a nyomás a Bahreini Nagydíjon, amiért hatszor ki kellett állnia, és saját elmondása szerint az erőforrás legfontosabb része tönkrement. Igaz, a Ferrarinál is vannak gondok: Charles Leclerc-t már Szaúd-Arábiában megbüntették vezérlőelektronika-cserék miatt, míg Nico Hülkenberg autójában pedig az MGU-K adta meg magát, így nem tudta teljesíteni a levezető kört.

  • Russell szerint Hamilton megmentette a pályafutását

    Russell szerint Hamilton megmentette a pályafutását

    George Russell úgy véli, Lewis Hamilton sokat segített neki azzal, hogy a 2021-es idény után nem vonult vissza. A 25 éves versenyző szerint ezzel elkerülte, hogy őt tartsák felelősnek a Mercedes visszaeséséért.

    George Russellt F1-es pályafutása kezdete óta generációja egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon. A brit pilóta már a Williams színeiben is meg-megvillant, a 2020-as Szahíri Nagydíjon pedig nem rajta múlt, hogy nem tudott nyerni, amikor be kellett ugrania a Mercedeshez. Tavaly immáron állandó ülést kapott a csillagosoknál, és első évében megverte Lewis Hamiltont.

    Az ifjabbik brit versenyző azonban úgy véli, a közvélemény szemében megváltozhatott volna a megítélése, amennyiben csapattársa másképp dönt. A 2021-es, drámai szezonzáró után sokáig nem volt teljesen biztos, hogy a hétszeres világbajnok folytatja a pályafutását. Végül maradt a Forma-1-ben, és Russell szerint ezzel neki is sokat segített.

    „Bizonyos értelemben megmentett, hogy ő a csapattársam – nyilatkozta a Mercedes pilótája. – Ha elhagyta volna a Mercedest vagy a sportágat, amikor én csatlakoztam az istállóhoz, engem hibáztattak volna a csapat visszaeséséért. Azonban úgy gondolom, most már bebizonyítottam, hogy mennyit érek, és mire vagyok képes, szóval ebből a szempontból nincs [rajtam] nyomás.”

    Lewis Hamilton, George Russell, Mercedes
    Russell tavaly legyőzte Hamiltont, idén egyelőre a hétszeres világbajnok áll jobban (Fotó: Mercedes)

    A Mercedes a szabályváltoztatások első évében jelentősen visszaesett az előző nyolc évben mutatott teljesítményéhez képest. Hogy mi lett volna Russell megítélése, ha Hamilton már nincs a csapatnál, azt nyilvánvalóan soha nem tudjuk meg, de alighanem ezzel valóban „védve” volt valamelyest. Azok után pedig pláne, hogy a pontversenyben végül meg is verte őt.

    Ehhez persze némi szerencsére is szüksége volt, de azt nem lehet elvenni tőle, hogy Jenson Button és Nico Rosberg után Russell volt a harmadik pilóta, aki csapattársként legyőzte Hamiltont. Ráadásul a csapat egyetlen pole pozícióját és futamgyőzelmét is ő szerezte tavaly a Hungaroringen, illetve Interlagosban. Ennek tudatában úgy véli, hogy már kellőképpen megmutatta, mire képes.

    „Azért vagyok ott, hogy a lehető legjobban végezzem a munkámat, és szerintem remek helyzetben vagyok – fogalmazott Russell, aki az ausztráliai kiesése miatt most Hamilton mögött van a tabellán. – Szóval nem aggódom a statisztikák miatt, vagy hogy hozom-e Lewis tempóját, vagy bármi más, mert úgy érzem, az előző évben már bizonyítottam.”

  • Álljon össze újra a Hamilton-Alonso páros? – Az egyik versenyző benne lenne

    Álljon össze újra a Hamilton-Alonso páros? – Az egyik versenyző benne lenne

    A szurkolók régi álma, hogy újra lássák Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont egy csapatban versenyezni, és az egyikük még a visszavonulása előtt vállalná is ezt a kihívást.

    2007-ben szinte minden a McLarenről szólt. A frissen átigazoló spanyol világbajnok és az újonc brit versenyző csatája az egész évet körül ölelte, míg a kémbotrány árnyékként vetült az eredményeikre.

    Pontegyenlőséggel zárták azt az évet (109 pontot szereztek mindketten), bár a rangsorban a hétszeres világbajnok került előrébb, mivel ő több második helyet szerzett akkori csapattársánál.

    Az ominózus év után Hamilton a McLarennél majd a Mercedesnél folytatta karrierjét, míg Alonso a Renault-nál, a Ferrarinál, újfent a wokingiaknál és az Alpine-nál próbált szerencsét. A 41 éves pilóta már egy „visszavonuláson is túl van”, ám egyelőre nem szándékozik újra kényszerpihenőre menni.

    Alonso viszont még a végleges F1-es búcsú előtt szívesen bevállalna pár évet Hamilton mellett. Az Aston Martin versenyzője szerint már nem lenne olyan puskaporos a hangulat kettejük között, hiszen érettebben kezelnék a parenterkapcsolatot, mint 16 évvel ezelőtt.

     

    F1, Alonso, Hamilton Räikkönen
    Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Jó lenne együtt befejezni a pályafutásunkat, én nagyon örülnék ennek. Nehéz szezonunk volt, de tiszteltük amit a másik csinált a pályán, most is ez a helyzet. Mindketten tehetséges versenyzőnek tartjuk a másikat, az egyik legkeményebb pilótának, akivel valaha találkoztunk.” – nyilatkozta Alonso a Daily Mailnek.

    Mi okozott gondot 2007-ben?

    A spanyol versenyző szerint a csapatvezetés nem kezelte megfelelően a helyzetet, ezért is maradtak le a bajnoki címről. Ron Dennis kijelentése után a 41 éves pilóta már tudta, hogy nem maradhat az akkori McLarenben, hiszen ‘őt nem látják szívesen’.  A közös évük után Alonso azonnal visszament a Renault-ba, míg a McLaren a brit versenyzővel és Heikki Kovalainennel folytatta tovább a munkát.

    „Fiatalok voltunk és éretlenek. Mások voltunk, olyanok, amilyenek már nem vagyunk és emiatt szükségünk lett volna a vezetőség segítségére. Ezt viszont nem kaptuk meg. A csapat szeme mindig csak a garázs egyik oldalára nézett. Ahogy Ron Dennis is (a McLaren akkori csapatfőnöke) mondta a 2007-es Kínai Nagydíj után: ‘a mi versenyünk nem Massa ellen folyik, hanem Fernando ellen.’ Mikor a csapatod egy ilyen kijelentést tesz, akkor ott már nincs maradásod.”

  • A Red Bull tagadja a „vádakat”, miközben a Mercedesre és a Ferrari „mutogat”

    A Red Bull tagadja a „vádakat”, miközben a Mercedesre és a Ferrari „mutogat”

    Christian Horner szerint, nem ragadtatta el magát a Red Bull, és nem estek át a ló túloldalára az eddigi sikereik miatt.

    Az osztrák istálló három futamból hármat megnyert, és toronymagas esélyese az idei szezonnak. Ugyanakkor a technikai hibák a Bikákat sem kerülik el. A brit csapatfőnök úgy véli, sokan vádolják őket azzal, hogy hátra dőltek, ám Horner rávilágított arra, hogy még hosszú a bajnokság.

    A Red Bull csapatfőnöke szerint oda kell figyelni a Mercedesre és a Ferrarira, hiszen az elkövetkezendő futamokra komoly fejlesztési csomagokat visznek. Sőt, leginkább ők akarják elterelni a figyelmet magukról azzal, hogy a Bikákra mutogatnak.

    Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Ausztrál Nagydíj 2023, futam
    Max Verstappen – Fotó: Quinn Rooney/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Még sok minden változhat. A pletykák szerint a Mercedes és a Ferrari nagy fejlesztési csomagokkal készül Európára. Mi semmit sem veszünk biztosra, csak a lehető legjobb munkát próbáljuk végezni. Mindenkinek meg van a véleménye, és szabadon hangoztathatja azokat. A csapatunk viszont nagyszerű munkát végzett a tél folyamán, a korlátozott szélcsatornaidő mellett. Természetesen ennek az aspektusnak (a túlköltekezés miatt kiszabott büntetésnek) még lesz hatása a jövőben. Három futamot láttunk idén, így messzemenő következtetéseket még nem kellene levonni. Még rengeteg verseny van hátra” – magyarázta Horner.

  • Hamilton a „haláláig a Mercedesnél lesz”? – Az egykori csapatfőnök nem hisz ebben

    Hamilton a „haláláig a Mercedesnél lesz”? – Az egykori csapatfőnök nem hisz ebben

    Gerhard Berger szerint kissé túlzó nyilatkozatott tett Lewis Hamilton a karrierje következő álmosával kapcsolatban.

    2013-ban igazolt a brit pilóta a csillagosokhoz, ám a márkával jóval korábban kezdődött a kapcsolata. A McLarennél is Mercedes-motorok üzemeltek az autóban, míg az alsóbb kategóriákban is a márkához volt köthető a 38 éves pilóta neve.

    Hamilton többször hangoztatta, hogy karrierje során a Mercedes erőforrás mindig ott volt mellette, így a márkahűséget továbbra is tartani szeretné.

    Az elmúlt időszakban Eddie Jordan akarta a Ferrariba zavarni a hétszeres világbajnokot, sőt, voltak olyan szakértők, akik a Red Bullt sem zárták ki az opciók közül. Ám a brit versenyző mindig elhessegette ezeket a feltételezéseket. Sőt, a hétszeres világbajnok még azt is kijelentette, hogy a haláláig hűséges lesz a német márkához.

    Lewis Hamilton, Mercedes, Osztrák Nagydíj
    Lewis Hamilton – Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas

    „Évekig fogjuk körbe-körbe járni ezt a visszavonulás és csapatváltás témát. Ami engem illet, én egészségesebbnek érzem magam, mint valaha. Sokkal koncentráltabb és fittebb vagyok. Szeretem amit csinálok, és nem tervezem egyhamar abbahagyni. A célom mindig is az volt, hogy a Mercedesnél legyek, tudjátok, a márkával már 1997-ben írtam alá a szerződésem. A halálom napjáig a Mercedesnél leszek. Úgy vélem, még egy jó ideig versenyezhetek velük. Én legalábbis erre fogok törekedni.” – magyarázta Hamilton.

    Mindenki a Ferrarinál akar versenyezni:

    Gerhard Bergert nem győzték meg a hétszeres világbajnok szavai. Az egykori csapatfőnök és versenyző szerint a brit pilóta is kihívásokat keresi. Így túl csábító lenne az a feladat, hogy megpróbáljon bajnoki címet nyerni a Ferrarival is.

    „Minden versenyző szeretne legalább egyszer a Ferrarinál versenyezni. A legjobbak szinte mind ott voltak. Ayrton Senna csak azért nem ment a Scuderiához, mert tudta, hogy ott nem nyerhet. Hamilton is így van ezzel. Ám, ha a Mercedes nem tud versenyképes autót adni neki, és a Red Bullnál már nincs hely, akkor azt gondolhatja: ‘még nem akarom abbahagyni, ki kell próbálnom a Ferrarit. Talán én meg tudom javítani a dolgokat.’ Bár Lewis (Hamilton) folyamatosan azt mondogatja, hogy nem hagyná el a Mercedes-családot, viszont ez semmit sem jelent a Forma-1-ben. Ott senki sem fedi fel a lapjait.”

  • Hamilton tönkretette volna Verstappen karrierjét a csapattársaként?

    Hamilton tönkretette volna Verstappen karrierjét a csapattársaként?

    George Russell úgy véli, Max Verstappen karrierjének árthatott volna, ha pályafutása korai szakaszában megkapja maga mellé Lewis Hamiltont. Az egyszeres futamgyőztes igyekszik pozitívan tekinteni saját maga első három F1-es évére.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemrég beszélt arról, hogy anno miért maradtak le Max Verstappenről. Ennek legfőbb oka, hogy nem rendelkeztek B-istállóval, így 2015-re nem tudtak neki F1-es ülést ajánlani. Ha mindez mégis megtörtént volna, akkor a holland pilóta előbb-utóbb alighanem Lewis Hamilton csapattársa lett volna, ám George Russell szerint ez nem feltétlenül tett volna jót neki.

    A Mercedes versenyzője abból a szempontból teljesen más utat járt be Verstappenhez képest, hogy neki három évet kellett várnia arra, hogy megkapja a lehetőséget egy élcsapatnál. 2019 és 2021 között a Williamsnél szerepelt, amely általában a mezőny végén, vagy legalábbis annak hátsó régiójában harcolt. Bár a brit pilótában már akkor is sokkal több volt ennél, de igyekszik pozitívan tekinteni arra az időszakra.

    „Szerintem ezt soha nem lehet tudni – nyilatkozta a Square Mile-nak. – Ezt mondogatom magamnak, mert azt szeretem, ha a pohár félig tele van, és minden helyzetből a pozitívumot akarom kihozni. Ülhetnék itt, és mondhatnám, hogy három évet vesztettem a pályafutásomból, mert egy olyan autóban voltam, amely a mezőny leghátsó részéhez tartozott, és nem tudtam győzelmekért harcolni. Vagy az ember láthatja a pozitívumokat az ott eltöltött időmből. Most úgy tekintek ezekre az évekre, hogy azt gondolom, »igen, a mezőny hátsó részében versenyezve talán többet tanultam, mint néhány riválisom, akiket az elején a mély vízbe dobtak«. Pár versenyzőt korán bedobtak a mély vízbe, és ez ártott a karrierjüknek.”

    George Russell, Mercedes
    Russell a mezőny hátuljában töltött éveire is próbál pozitívan tekinteni (Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas)

    Verstappent mindössze egy teljes szezon és további négy futam után ültették be a Red Bullba. A váltás minden szempontból jól sült el, hiszen a holland versenyző a bikásoknál le tudta vetkőzni a vadhajtásait, most pedig már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, és a harmadik cím megszerzésére is jó esélye van idén. Ugyanakkor Russell úgy véli, hogy Hamilton mellett egészen másképpen alakulhatott volna a pályafutása.

    „Max Verstappent például tizennyolc hónap után léptették elő, de lehetséges, hogy ha egy olyan csapathoz megy, mint a Mercedes az ereje teljében lévő Lewis Hamilton ellen, az árthatott volna a karrierjének – fogalmazott. – Szóval mindkét oldalról meg kell vizsgálni a dolgot, és az biztos, hogy Max három-négy év után jobb pilóta lett, mint ahol tizennyolc hónap után tartott. Ha [viszont] az ember egy, a fénykorában lévő srác ellen versenyez, aki teljes mértékben dominál abban az autóban, amelyhez annyira hozzászokott, talán nem lenne abban a helyzetben, amelyben most van.”

    Russell ezt követően ismét saját helyzetéről beszélt. A Williamsnél töltött második, illetve harmadik szezonja előtt sokan felvetették, hogy ha már a Mercedesnél nem kaphat ülést, akkor legalább egy középcsapatba ültessék be. A 25 éves pilóta azonban úgy véli, hogy ez nem sok mindenen változtatott volna, mert a végső célhoz nem került volna közelebb.

    „Hálásnak kell lennem azoknak az embereknek, akik tanácsokkal láttak el engem, segítettek nekem, és eljuttattak ebbe a pozícióba – folytatta. – Abban a három évben talán kicsit feljebb is küzdhettem volna magam a rajtrácson, de ha nem a Mercedesben ülök, úgysem harcolhattam volna a világbajnoki címért. Szóval mi a különbség számomra? Végső soron bajnokságot akarok nyerni, és ha a mezőny végén lennék, vagy mondjuk ha a legjobb hétért harcolnék, őszintén szólva nincs [ezek között] nincs különbség. Végtére is elégedett vagyok azzal, ahol most vagyok.”