Címke: Mercedes

  • A Mercedes azt sem tudja, hogy sírjon vagy nevessen: „Milyen vicces ez a sport”

    A Mercedes azt sem tudja, hogy sírjon vagy nevessen: „Milyen vicces ez a sport”

    A Mercedes nagy reményekkel felvértezve indult el Bakuba, ám az első nap szembesültek azzal, hogy problémáik vannak.

    Fejlesztésekkel és bizakodással indultak el a héten az Azerbajdzsáni Nagydíj helyszínére a csillagosok, ám a pénteki nap gyorsan szembesített őket a valósággal. George Russell és Lewis Hamilton már az első szabadedzésen sem mozgott jól, és az autó gyenge formája az időmérőre is elkisérte a csapatot.

    A 23 éves pilóta a Q2-ben kiesett, míg Lewis Hamilton javított a csapat becsületén azzal, hogy felzárkózott az ötödik helyre.

    Toto Wolff az időmérő után nem kertelt, így őszintén beszélt arról, hogy mi a helyzet a csapatnál:

    „Szenvedünk! Olyan pici a mozgástér a top 3 mögött, és nekünk kell kihozni ebből a legtöbbet. Három kanyarban veszítünk sok időt. Az első két kanyarban még Leclerc és Verstappen szintjén megyünk, ám jön a középső szektor, ami a Ferrari birodalma” – nyilatkozta a Sky Sportsnak a Mercedes csapatfőnöke.

    „Vicces ez a sport”:

    George Russell is hasonló gondolatokat fogalmazott meg. A brit versenyzőt csupán négy ezred választotta el a továbbjutástól, így vasárnap a 11. helyről indulhat a futamon.

    „Nem vagyunk elég gyorsak ezen a hétvégén. Nyilvánvalóan szerettem volna a Q3-ba kerülni, mindent beleadtam, de végül hibáztam. Talán be tudtam volna csúszni a Q3-ba, ám nem hinném, hogy azzal a gumival képes lettem volna előrébb végezni. Azért vicces ez a sport. Az elmúlt alkalommal még az első sorból indultunk, most meg én kiestem, míg Lewis alig jutott tovább a Q3-ba a 10. helyen. Nem igazán tudjuk, hogy mit kellene változtatnunk ahhoz, hogy megtaláljuk ezen a pályán a tempót. A pálya nagyon egyedi, így nem illik az előző három versenyhelyszín karakterisztikájához. Nem volt túl jó időmérőm, viszont, nem látom az okát annak, hogy miért ne tudnék vasárnap visszavágni” – nyilatkozta a brit pilóta.

  • Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált!

    Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált!

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjén, Max Verstappen autózta a második legjobb időt, míg Sergio Pérez lett a harmadik.

    Az új sprintformátum az időmérővel folytatódott péntek délután. A mai kvalifikáción azt dönthették el a csapatok, hogy milyen sorrendben rajtolhatnak majd el vasárnap. Az első szakasz első perceiben Max Verstappen ugrott az élre, míg mögé Charles Leclerc és Fernando Alonso zárkózott fel.

    Nyck de Vries azonban megnézte közelebbről magának a falat, így a piros zászló gyorsan tiszteletét tette a Q1-es szakaszon. Kevin Magnussen miközben visszasietett a boxba, a motorjára panaszkodott, és arra kérte a csapatot, hogy orvosolják a problémát. Míg Max Verstappennek a fejvédőjével akadtak gondjai. Később kiderült, hogy az említett darab eltörött, így cserélni kellett.

    Három percre tudták újraindítani a Q1-es szakaszt, ugyanis Pierre Gasly is megbontotta falat, ráadásul ugyanazt a szakaszt „rongálta” meg, amit korábban Nyck de Vries. Carlos Sainz mindaddig egy fél piruettet mutatott be.

    A versenyzőknek a lemenő nappal és a fényviszonyokkal is meggyűlt a bajuk.

    A második újraindítás után záporoztak a gyorskörök. A két Red Bull kibérelte magának az első két pozíciót, míg Leclerc és Hamilton felzárkózott a harmadik és negyedik helyre. Kevin Magnussent visszahívták a boxba technikai probléma miatt, míg Lando Norris az 5. és Alex Albon a 6. helyre repült.

    A Q1-ben végül Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak Max Verstappen és Fernando Alonso előtt. A szakasz után búcsúzott: Guanyu Zhou, Nico Hülkenberg, Kevin Magnussen Pierre Gasly és Nyck de Vries.

    Q2:

    Szinte az összes versenyző azonnal kihajtott a pályára, miután megkezdődött az időmérő második szakasza.

    Az első mérvadó kört Fernando Alonso pakolta le, ám Sergio Pérez gyorsan változtatott a sorrenden. Max Verstappen csak csapattársa mögé ért fel, míg Charles Leclerc került a harmadik helyre.

    Az Aston Martin spanyol versenyzőjénél nem működött megfelelően a DRS, ugyanis nem minden esetben nyílott ki.

    A Q2-ben végül Max Verstappen állt az élre, Charles Leclerc és Sergio Pérez előtt. A két McLaren továbbjutott Yuki Tsunodával, míg a Mercedes fiatal brit versenyzője jár pórul. A Q2 végén búcsúzott: George Russell, Esteban Ocon, Alex Albon, Valtteri Bottas és Logan Sargeant.

    Q3:

    Az első próbálkozás holtversenyt hozott. Max Verstappen és Charles Leclerc ugyanazt az időt futották meg, de a holland került az első helyre, mivel ő előbb teljesítette a kört. Sergio Pérez és Carlos Sainz ért fel mögéjük, míg Lewis Hamilton és Lando Norris került a harmadik sorba.

    Charles Leclerc tovább tudott javítani, így ő szerezte meg a pole pozíciót. Max Verstappen ideje csak a második helyre volt elég, míg Sergio Pérez végzett a harmadik pozícióban. Mögöttük Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Lando Norris, Yuki Tsunoda, Lance Stroll és Oscar Piastri alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:41.269 1:41.037 1:40.203
    2 Max Verstappen Red Bull 1:41.398 1:40.822 1:40.391
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:41.756 1:41.131 1:40.495
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:42.197 1:41.369 1:41.016
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:42.113 1:41.650 1:41.177
    6 Fernando Alonso Aston Martin 1:41.720 1:41.370 1:41.253
    7 Lando Norris McLaren 1:42.154 1:41.485 1:41.281
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:42.234 1:41.569 1:41.581
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:42.524 1:41.576 1:41.611
    10 Oscar Piastri McLaren 1:42.455 1:41.636 1:41.611
    11 George Russell Mercedes 1:42.073 1:41.654
    12 Esteban Ocon Alpine 1:42.622 1:41.798
    13 Alexander Albon Williams 1:42.171 1:41.818
    14 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:42.582 1:42.259
    15 Logan Sargeant Williams 1:42.242 1:42.395
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:42.642
    17 Nico Hülkenberg Haas 1:42.755
    18 Kevin Magnussen Haas 1:43.417
    19 Pierre Gasly Alpine 1:44.853
    20 Nyck de Vries AlphaTauri 1:55.282
  • Megmosolyogtató kijelentést tett az Alpine csapatfőnöke

    Megmosolyogtató kijelentést tett az Alpine csapatfőnöke

    Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer szerint a csapat képes lehet majd beszállni a Ferrarival, a Mercedesszel és az Aston Martinnal való harcba. Az enstoneiak magabiztosak, és úgy gondolják, hogy akár a 2. legerősebb csapattá is válhatnak, ha jól végzik a munkájukat.

    Ugyan a Red Bull az eddigi futamok rendkívül domináns volt, mögötte rendkívül nagy volt a harc az Aston Martin, a Ferrari és a Mercedes között. Ausztráliában azonban az Alpine duója, Pierre Gasly és Esteban Ocon is csatlakozott az előbb említett hármas fogathoz.

    A francia istállói pilótái nagyon jól mentek az Albert Parkban, és ugyan a futam végén az egymással való ütközésük miatt egyik versenyzőjük sem szerzett pontot, mégis van okuk a bizakodásra. Gasly képes volt tartani Sainz tempóját, miután a spanyol megelőzte őt, és egészen a piros zászlóig képes volt egy másodpercen belül autózni a spanyol Ferrarijához képest.

    A fejlődés mértékével Szafnauer is elégedett, és az F1 Nations podcastjében árulta el, hogy a Melbourne-ben mutatott jó szereplésük jelzi, hogy jó úton haladnak, ami az újításokat illeti.

    „Elégedett vagyok az újonnan bevetett alkatrészekkel” – értékelt a román származású szakvezető. – Az utóbbi időben volt időnk elemezni a z autónk versenyképességét, és arra jutottunk, hogy közelebb kerültünk a Ferrarihoz és a Mercedeshez is.”

    „A Red Bullhoz és az Aston Martinhoz képest ugyan veszítettünk, de remélhetőleg az utóbbi csapattal szemben lesz majd esélyünk harcolni a jó helyezésekért. A jó hír az, hogy versenyképesek voltunk, az viszont már rossz volt, hogy egy pontot sem szereztünk. Ez [versenyképesség] a legfontosabb a számomra, mert amíg gyors és megbízható az autónk, addig biztosan képesek leszünk pontokazt szerezni.”

    Szafnauer a pozitívumok ellenére azt is hozzátette, hogy „még mindig nem tartabok ott, ahol valójában lenni szeretnének”, és „szeretnék túlnőni a riválisaikat a fejlesztések terén. Az Alpine csapatfőnöke szerint ha ezt sikerül kivitelezniük, akkor akár versenyről versenyre harcban lehetnek a Mercedesekkel, az Aston Martinokkal és a Ferrarikkal is.

    A kínos ütközés után szorgos mókussá válik az Alpine

  • „Mégis hová mehetne Hamilton?” – tette fel a kérdést a szabadszájú vezető

    „Mégis hová mehetne Hamilton?” – tette fel a kérdést a szabadszájú vezető

    Günther Steiner szerint Lewis Hamilton után nemigen kapkodnának a topcsapatok, ha úgy döntene, hogy ott hagyja a Mercedest.

    A hétszeres világbajnok szerződése év végén lejár, így már megkezdődtek a találgatások a brit pilóta jövőjével kapcsolatban. Hamilton többször kihangsúlyozta, hogy a csillagosoknál szeretne maradni, mivel jól érzi magát a csapatban, ám a paddockban azt pletykálják, komoly kihívói akadnak.

    Eddie Jordan azt javasolta a 38 éves versenyzőnek, hogy menjen a Ferrarihoz, és próbáljon meg nyerni a vörösökkel. A legfrissebb pletykák szerint erre lenne is lehetősége, ugyanis Charles Leclerc már nagyon tovább állna Maranellóból. A monacói versenyző sajtóinformációk szerint már tárgyal a Mercedesszel, akik adott esetben Hamilton helyére ültetnék be a 25 éves versenyzőt.

    A Haas csapatfőnöke viszont úgy véli, csak egy választása van a hétszeres világbajnoknak, ha topcsapatban akar versenyezni.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton – Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas

    „Mégis hova mehetne? A Red Bull mindent Maxre (Verstappen) tesz fel, ő az emberük. Miért cserélnék le Maxet Lewisra? Ugyan szórakoztató lenne, ám ha egy csapatot vezetsz, akkor nem akarsz szórakoztató lenni. Az által akarod jól érezni magad, hogy világbajnok vagy. Nem vonom kétségbe Lewis képességeit, de nem hinném, hogy más csapat radarján is ott lenne, és figyelnének rá.”

    Az olasz csapatvezető szerint nincs abban semmi meglepő, hogy a Mercedes jelenleg egy nehezebb periódust él meg. Steiner szerint ez a normális ciklus része, hiszen nem lehet mindig nyerni.

    „Nem nyerhetnek mindig, ez a Forma-1, nem pedig a Forma-Mercedes! Semmi sem tart örökké, és különben is, volt 8 évük. Meglepődni azon, hogy visszafele is lehet haladni, teljesen érthetetlen a számomra. Át kell szervezni a dolgokat, és újra kell próbálkozni, de nem lehet elvárni, és követelni, hogy mindig te legyél a legjobb. ‘Már nyolcszor nyertünk, így kilencedjére is nekünk kell nyerni.’ Ez nem így működik. Ez az elv érvényes Lewisra is. 8 évet töltött a legjobb autóban, és ez idő alatt versenyeket és bajnokságokat nyert. Nem lehet mindig nyerni. Ő is veszített 2016-ban Nico Rosberggel szemben. Tehát nem nyerhet mindig a te csapatod.”

  • A Red Bull azt üzente, nyugodtan elfogyhat a riválisok reménye

    A Red Bull azt üzente, nyugodtan elfogyhat a riválisok reménye

    Helmut Marko szerint ideje mindenkinek elfogadnia, hogy idén is a Red Bull ünnepelhet majd az év végén.

    Bakuban debütál az új formátum, ami kapcsán már pénteken beindulnak az események. Az első szabadedzés után időmérő következik, amin eldöntik a sprintverseny rajtsorrendjét. Szombaton újfent időmérőre ébred a mezőny, majd következik a sprintfutam. Vasárnap pedig a jól megszokott verseny várja a szurkolókat.

    Az osztrák vezető eleinte támadta a formátumot, ám újabban meggondolta magát. Úgy véli, hogy a kritikus Max Verstappen is erre a következtetésre jut majd.

    „Ha majd nyer, akkor azonnal meggondolja magát. Én másképp tekintek már a dolgokra. Végtére is a szervezőknek is jobb így, hiszen a közönség már pénteken és szombaton is jobb show-t kap. Több lesz az akció minden téren” – nyilatkozta a 80. születésnapját ünneplő tanácsadó.

    Max Verstappen, Helmut Marko, Red Bull
    Max Verstappen és Helmut Marko – Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Bakura a legtöbb csapat komoly fejlesztési csomaggal érkezett meg. A Mercedes elismerte, hogy a zero-pod kudarcot vallott, így más alternatívák után kutatnak. Ám Marko szerint akkor sem fognak tudni már felzárkózni a Red Bullra, így idén ismét az osztrák csapat ünnepelhet majd.

    „Ők újragondolják a konstrukciójukat, míg mi az aerodinamikai fejlesztések terén vagyunk korlátozva. Ugyan nyerhetnek a többiek egy-két futamot, viszont az nem lesz elég a bajnoki cím megszerzéséhez.”

     

  • Marko nem érti Vasseurt: Hogyan lehet még mindig ennyire pozitív?

    Marko nem érti Vasseurt: Hogyan lehet még mindig ennyire pozitív?

    Helmut Marko elégedett a Red Bull teljesítményével, ugyanakkor azt nem érti, a problémák mellett Frédéric Vasseur hogyan lehet ennyire pozitív.

    Az eddigi három versenyből hármat az osztrák csapat versenyzői nyertek meg. Így az egy hónapos szünetre a Red Bull ment a legboldogabban. A csapat a fejlesztésekkel is jól áll, épp ezért az önbizalmuk töretlen.

    Mindaddig a Ferrari háza táján nem ez a helyzet. A csapat tavaly még bajnokesélyes volt, mára már az Aston Martin és a Mercedes is megelőzte őket. A Scuderia próbálja összekapni magát, viszont a többi csapathoz képest, ők nem készülnek fejlesztésekkel Bakura.

    Ugyanakkor a Red Bull tanácsadója nem akarja leírni teljesen a vörösöket, és a Mercedest sem.

    Helmut Marko
    Helmut Marko – Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

    „A Mercedes nyilvánvalóan meg akarja tudni mi a helyzet, így fejlesztésekkel felvértezve megy Bakuba. A Ferrari kapcsán nem fogunk tudni megfelelő visszacsatolást kapni. Egyszerűen nem értem, hogy Vasseur hogyan tud még mindig ilyen pozitívan tekinteni mindenre.” – nyilatkozta Marko a svájci Blicknek.

    Az osztrák vezető szerint a Ferrarinál túl nagy a gumikopás, és a megbízhatósággal is komoly problémáik vannak. Így amíg a hibáikat nem küszöbölik ki, addig nem sokra mennek az erős erőforrásukkal. A Red Bull tanácsadója elismerte, a motorok terén nem az osztrák istálló áll az első helyen. Ám a tempó miatt nem aggódnak.

    A szezon során Marko arra számít, hogy a Ferrari és a Mercedes közelebb kerül hozzájuk, ám elsődleges ellenfélnek az Aston Martint tekinti.

  • A szerelem rángatta el a frontvonalból a Mercedes zsenijét, de visszatér segíteni Hamiltonnak

    A szerelem rángatta el a frontvonalból a Mercedes zsenijét, de visszatér segíteni Hamiltonnak

    Az istálló bejelentette, hogy két év után megcseréli két kiváló mérnöke feladatkörét. James Allison újfent a mindennapi ügyekre koncentrál, és elárult egy érdekes részletet is, hogy korábban miért lépett hátrébb ezektől a feladatoktól.

    Minderre azután került sor, hogy Mike Elliott belátta, a képességeihez nem a legoptimálisabb a technikai igazgatói tisztség, így innentől átveszi az átfogóbb, hosszabb távú stratégiai jellegű tervezői feladatokat. Utóbbiakkal 2021 óta foglalkozott Allison, hetente három napban, és elmondta, miért kérte anno, hogy kevesebbet kelljen az aktuális autóval dolgoznia.

    „Jelentősen összefüggött a váltás a feleségem tragikus halálának árnyékával. Szerencsére néhány éve találkoztam valakivel, aki akkoriban Franciaországban élt már vagy 20 éve” – árulta el az F1 Nation podcast adásában.

    „Amikor kedvesen, egyesek szerint ostobán beleegyezett az Angliába költözésbe, hogy együtt élhessünk, rengeteg mindent feláldozott. Igazságtalan lett volna tőlem úgy fogadni, hogy köszönöm, amiért átköltözöl Angliába, hetente öt percre láthatsz. Másképp nehezen működött volna a kapcsolatunk, ha nem lépek vissza a technikai igazgatói tisztséggel járó frontvonalból.”

    Hiába kritizálják a Mercedest, Wolff nem fogja elhagyni a „süllyedő hajót”

    A pozíciócsere után visszatér a korábbi kerékvágásba, de elmondása alapján párja, Chloe beilleszkedett az új környezetbe, így nem szorul az állandó jelenlétére.

    Allison 2016-ban igazolt a Ferraritól a Mercedeshez, amellyel onnantól 2021-ig minden évben versenyzői és/vagy konstruktőri világbajnoki címet ünnepelhetett. Idén ettől meglehetősen távol állnak, a Red Bull annyira lehengerlő formát mutatott az első három futamon, de a szakértelme biztos segíteni fog a Mercedesnek a hátrány csökkentésében.

    „Keményen kell dolgoznom, hogy mindenben felvegyem a ritmust. Nem csak a szabályokkal, hanem a teljes motorrészleggel, a versenycsapattal kapcsolatban is – ismerte el Allison. – De izgalmas, szórakoztató és érdekes újra nyakig benne lenni ebben.”

    Van B-terve a Mercedesnek, ha Hamilton távozik? – Wolff válaszolt

    „Arra összpontosítok, milyen lehetőségek vannak az autóban, hogy milyen gyorsan tudjuk kihasználni őket különböző módokon, hogy minden versenyhétvégén javítsunk az esélyeinken.”

    „Teljes mértékben tisztában vagyunk a Red Bull, különösen Max [Verstappen] kiemelkedő teljesítményével. Nagyon kemény lesz levadászni és idővel megelőzni őket.”

  • Hamilton elkényeztetett kisfiú módjára viseli a kudarcot a veterán szakember szerint

    Hamilton elkényeztetett kisfiú módjára viseli a kudarcot a veterán szakember szerint

    Joan Villadelprat, a korábban többek között a McLarennél és a Ferrarinál is dolgozó szakember úgy véli, Lewis Hamilton elkényeztetett kisfiúként viselkedik, és folyton nyafog, amennyiben elmarad a győzelem. A korábbi csapatmenedzser szerint a hétszeres világbajnoknak ehelyett inkább csendben kellene maradnia.

    Annak ellenére, hogy az Ausztrál Nagydíjon dobogóra állhatott, Lewis Hamilton számára csalódást keltően indult az idei szezon. Annak ellenére, hogy a tavalyi év vége alapján bizakodóan várták az idénykezdetet, a Mercedes egyelőre nagyon elmarad a Red Bulltól, és vélhetően a legjobb esetben is a konstruktőri második helyért harcolhatnak az Aston Martinnal és a Ferrarival.

    Ez pedig nem meglepő módon bosszantja Hamiltont, és ennek a Bahreini Nagydíj után hangot is adott. Annak ellenére, hogy rá és csapatársa is az összetartás volt a jellemző, az idénynyitó után kemény szavakat intézett mérnökeihez, lényegében felelősségre vonta őket. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke igazat adott neki, de a megjegyzés nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

    „Hamiltonnak elege van, és ha nem nyer, olyan, mint egy elkényeztetett kisfiú: vagy nyer, vagy összetöri a játékokat – nyilatkozta az El Confidencialnak Joan Villadelprat, a korábban jó néhány F1-es csapatnál megforduló szakember. – Folyton nyafog. A gumikat, a stratégiát, mindent megkérdőjelez, és elszúrta. Amikor a csapattársa gyorsabb az embernél, akkor az a normális, ha csendben marad.”

    Forma-1, Lewis Hamilton, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    Hamilton nemrég beleállt a Mercedes mérnökeibe (Fotó: Steve Etherington/Mercedes)

    A McLaren, a Ferrari, a Tyrrell, a Benetton, illetve a Prost egykori alkalmazottja arra célzott, hogy Hamilton tavaly kikapott George Russelltől házon belül. Ami az idei szezont illeti, bár három futam után az idősebbik brit versenyző gyűjtött több pontot, ez egyrészt nagyban a másik Mercedes melbourne-i meghibásodásának köszönhető, másrészt Russell eddig mindhárom időmérőn legyőzte őt.

    Hamilton a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíj óta nem tudott futamot nyerni, és bár előfordult, hogy felcsillant a remény, a drámai abu-dzabi szezonzáró óta soha nem került igazán közel a győzelemhez. Villadelprat szerint még mindig ott lebeg a cél a szeme előtt, de már nem fog annyit kockáztatni érte, mint amennyit adott esetben korábban bevállalt volna.

    „Szerintem még nem vesztett, de hét bajnoki cím után… Mi motiválja? – fogalmazott a spanyol szakember, majd meg is válaszolta saját kérdését. – Hogy nyerjen még egyet. Nem fogja vásárra vinni a bőrét, ha nincs meg az autó. Ami nyilvánvaló, hogy Hamilton nem ugyanaz, mint az első vagy a második bajnoki címe [idején].”

  • Leclerc világbajnok ellenfele helyét nézte ki magának?

    Leclerc világbajnok ellenfele helyét nézte ki magának?

    Az olasz sajtó egyik bennfentes képviselője szerint nyílt titok, hogy Charles Leclerc melyik csapathoz szeretne eligazolni.

    A monacói versenyző bizakodva várta a szezont, de rögtön az első futamon szembesülnie kellett azzal, hogy idén nem számít bajnokesélyesnek. A 25 éves versenyző a második fordulóra már rajtbüntetést is kapott, míg Ausztráliában a rajt után esett ki.

    Leclerc frusztrációja egyre növekszik, így Leo Turrini szerint az eligazolás gondolata mozgatja. Az olasz szakíró kihangsúlyozta, a Ferrari pilótája már kapcsolatba is lépett a csapattal.

    „Leclerc szerződése 2024-ben jár le, és az, hogy a Mercedesszel tárgyal, nyílt titok. Mindenki tisztában van ezzel Maranellótól az Indiai-óceánig. Eddigi pályafutása során Charles világklasszis megmozdulásokat produkált. Ő az első, aki tisztában van azzal, hogy az ideje milyen gyorsan fogy. ”

    Lewis Hamilton, Charles Leclerc
    Lewis Hamilton és Charles Leclerc – Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas
    Mi lesz Lewis Hamiltonnal?

    A brit versenyző többször hangoztatta, hogy nem akar elszakadni a Mercedestől, így a 2023-ban lejáró szerződését is meghosszabbítaná. Sőt, a 8. világbajnoki címét a csillagosokkal szeretné abszolválni.

    Ám Turrini szerint Leclerc „bekopogása” az Ezüst Nyilakban is elindíthat valamit.

    Korábban már többször pletykálták, hogy Hamilton és a Ferrari kölcsönösen egymás után érdeklődik. Ám komoly megállapodás sosem született.

    „Egy biztos, Hamilton sosem állt közel a vörös csapathoz. Montezemolo gondolt rá, mikor csalódott Alonsóban, de akkor Lewis már a Mercedesszel állapodott meg. Sosem volt szó semmilyen egyességről, soha.”

    A Ferrari jelenlegi elnökét nagyon is érdekli a hétszeres világbajnok. John Elkann megpróbálta átcsábítani az olaszokhoz a 38 éves pilótát 2019-ben, ám Hamilton nagyon elégedett volt a Mercedesnél.

  • Leesett a riválisoknak a „20 forintos”, így lehet utolérni a Red Bullt

    Leesett a riválisoknak a „20 forintos”, így lehet utolérni a Red Bullt

    Daniil Kvyat szerint a rivális csapatok lassan kezdik megérteni, hogy egy megoldással lehet a Red Bull közelébe kerülni.

    A Red Bull még erősebben tért vissza 2023-ban, míg a Mercedes és a Ferrari a fejét vakarta a saját teljesítményüket látva. A két nagycsapat azzal a reménnyel kezdte meg a szezont, hogy közelebb került a Bikákhoz, ám végül ennek az ellenkezője történt.

    Mindaddig oldalvízen felevezett hozzájuk az Aston Martin, és megtréfálta a már így is pórul járt csillagosokat és olaszokat. Még a Red Bull is jól szórakozott a zöldeken, hiszen a konstrukciójuk kísértetiesen hasonlít a 2022-es RB18-ra.

    A Lawrence Stroll csapatának bejött a másolás, ugyanis Fernando Alonso mind a három futamon dobogóra állhatott. Addig a Ferrari még a helyes irányt keresi, viszont a Mercedes már megtalálta északot. Az Ezüst Nyilak ugyanis jól szerepeltek Ausztráliában. George Russell vezette is a versenyt, majd motorhiba miatt kiállt, addig Lewis Hamilton a második pozícióban ért célba.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton második lett Ausztráliában – Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    A Ferrari és a Mercedes jelentős fejlesztésekkel készül Bakura, és a következő versenyekre. Az orosz versenyző szerint, ha a két istálló közeledni akar a Red Bull tempójához, akkor az osztrák csapat versenyautójához hasonló konstrukciót kell alkotniuk.

    „Mostanra talán az emberek megértették, hogy egyetlen módja van annak, hogy legyőzzék őket. Le kell másolni az autójukat… Ennyire egyszerű, végre leesett  mindenkinek. Idén biztosan kitart még a dominanciájuk, de talán a következő szezonban már felzárkóznak a többiek. Idén viszont verhetetlenek lesznek. Talán az év végén a fejlesztéseknek köszönhetően közelebb kerülhetnek a Red Bullhoz a többiek, de ők fognak dominálni. A Honda motor is nagyon erős, így mindenük meg van a sikerhez.” – nyilatkozta Kvyat a Track Limits podcast legújabb adásában.

    A Red Bull egykori versenyzőnek meg van a véleménye az idei bajnokságról:

    „Egyszerűen unalmas! Talán akkor lesz érdekesebb, ha a Ferrari és a Mercedes is megérti a játékot, és elkezdik lemásolni a Red Bullt. Akkor még lehet érdekes ez a történet.”