Címke: Mercedes

  • Marko belerúgott saját versenyzőjébe: Verstappen sosem látott benne ellenfelet

    Marko belerúgott saját versenyzőjébe: Verstappen sosem látott benne ellenfelet

    Helmut Marko szerint Monacóban eldőlt mekkora veszélyt is jelentette Sergio Pérez a csapattársára, Max Verstappenre.

    A mexikói versenyző jól kezdte az évet, és csapattársához felzárkózva kiáltotta ki magát bajnokesélyesnek. Ám Ausztráliában és Monacóban nem jó hétvégét zárt Checo, így a bajnoki címtől is lassan búcsút vehet.

    Ugyan a szezon nagy része még hátra van, ám a Red Bull tanácsadója szerint a 33 éves versenyző nem lesz veszélyes a kétszeres világbajnokra. Sőt, Marko kijelentette: Verstappen sosem tartotta Pérezt potenciális ellenfélnek.

    „Ennek most, itt vége is lett. Ám valójában Max sosem tartott igazán Checótól” – nyilatkozta a 80 éves vezető az osztrák OE24-nek.

    Sergio Pérez, Max Verstappen
    Max Verstappen és Sergio Pérez – Fotó: Francois Nel/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Míg a riválisok Spanyolországba is jelentős fejlesztéseket visznek (ezúttal a Ferrari mutat be egy nagyobb csomagot), addig a Red Bull látványos átalakításokat nem eszközöl. Ugyanakkor pár új elemmel ők is készülnek.

    „Barcelonában kiderülhet, mennyire jó az autó valójában. A mondás úgy tartja: ha ezen a pályán jól megy a versenygép, akkor a pályák 80%-án versenyképes lesz.”

    Marko meglepődne azon, ha a Mercedes feltámadna:

    Az osztrák tanácsadó ugyan figyelte a múlt héten az ellenfelet, de véleménye szerint még nem lehet meghatározni, mit is alkotottak a csillagosok. Ugyanakkor azon meglepődne, ha hirtelen utolérnék a Red Bullt.

    „Talán egy szuperrakétával lőnek ki. Már az is hatalmas ugrás lenne, ha el tudnák érni a mi szintünket. Azután még folyamatosan lépést kell tartaniuk a fejlesztésekkel.”

    Christian Horner korábban már felvetette, hogy az Ezüst Nyilak a rendelkezésesükre álló összeg jókora részét költhették a csomagra, így nem biztos, hogy nagyobb fejlesztésekkel tudnak előrukkolni később.

    A Red Bull figyelte a Mercedest, és túl nagy költekezést „állapított meg”

  • Nem kímélték a kommentelők a Pride hónapot ünneplő Red Bullt és Mercedest

    Nem kímélték a kommentelők a Pride hónapot ünneplő Red Bullt és Mercedest

    A Mercedes és a Red Bull is ünnepli a Pride hónapot, ám a Twitteren nem minden rajongó örült a hírnek.

    Az LMBTQ+ közösség júniusban ünnepel, ugyanis az év hatodik hónapjában az elfogadást és az toleranciát hirdetik. Idén is beállt a kezdeményezés mögé a Red Bull és a Mercedes, ám a közösségi médiás felületeiken kaptak hideget-meleget a döntésük miatt.

    Az Ezüst Nyilak a logójukat színezték át, így a Mercedes jelképe a szivárvány színeit veszi fel, és úgy jelenik meg az autókon. Mindaddig a Red Bull a Racing Pride egyesülettel szeretné a csapaton belül, és a létesítményeiben az elfogadás fontosságát hirdetni.

    A Racing Pride a versenyzés világában próbál egyenlőséget teremteni. A szervezet célja, hogy minden egyén kiteljesedhessen és bátran vállalhassa önmagát a munkahelyén. Az egyesült egyik oszlopos tagja Matt Bishop is, aki az Aston Martin kommunikációs vezetője is egyben.

    Bishop a Twitter oldalán jelentette be, hogy az osztrák istálló a harmadik F1-es csapat, ami csatlakozott a kampányukhoz. Rajtuk kívül még az Alpine és az Aston Martin tagja a szervezetnek.

    A Red Bull Technology Group elindította a „Pride and Allyship” (büszkeség és szövetség) programot, aminek keretein belül a dolgozóik és partnereik személyesen és virtuálisan vehetnek részt a képzéseken és a beszélgetéseken.

    Ám nem minden szurkoló fogadta jól a hírt. A Red Bull közleménye alatt a pozitív hozzászólások mellett negatív kommentek is születtek. Többen leírták, hogy csalódtak a csapatban amiért csatlakoztak a programhoz és ünneplik a Pride hónapot, sőt volt aki közölte, hogy emiatt már nem követi és szurkol az osztrák istállónak.

    „Nagyon csalódtam a Red Bullban!”

    „Ne rángassátok már be ezeket a dolgokat a sportba (nem tartoznak oda).”

    https://twitter.com/samtastic9899/status/1664172346956029952?s=20

    „Korábban komoly csapat voltunk.”

    Az egyik felhasználó szerint megdöbbentő az emberek negatív reakciója.

    „A hozzászólások némelyike valóban undorító. Fájdalmas – nagyon is – tudni azt, hogy az F1-es közösségnek vannak olyan szegmensei, ahol sosem fogják elfogadni az LMBTQ+ közösséget, és továbbra is visszataszító módon abuzálják őket.”

     A Mercedes bejegyzése alatt is akadtak elégedetlenkedők:

    A csapat a közösségi médiás felületein osztotta meg az új emblémáját, ám a szurkolók egy része itt sem volt boldog. Valaki egyenesen undorítónak találta az alakulat lépést, míg mások csalódtak Mercedesben.

    „Mercedes szurkolóként ezt undorítónak találom. Ugyanakkor van értelme, hiszen a csapat mindig Max Verstappen hátsóját nézi”

    „Itt az ideje, hogy felhagyjak a Mercedes támogatásával.”

    „Csalódtam.”

    https://twitter.com/4usteen/status/1664200308925530112?s=20

  • Kiderült mikor ülhet autóba ismét Schumacher!

    Kiderült mikor ülhet autóba ismét Schumacher!

    Mick Schumachernek nem kell sokáig várnia arra, hogy ismét autóba üljön, már a csak napok választják el az eseményig.

    A Spanyol Nagydíj után Barcelonában marad a Ferrari és a Mercedes, hogy a Pirelli által előírt két napos teszten részt vegyenek. A gyakorlás alatt a 2024-es gumikról gyűjtenek adatokat a csapatok, amik kapcsán az olasz gumigyártó tökéletesítheti a keverékeket.

    A Bild arról számolt be, hogy a Haas korábbi versenyzője jövő héten autóba ülhet, ugyanis szerdán egy teljes napon át vezetheti a Mercedest. Mivel a csapat tesztpilótája lett Schumacher, így érthető, hogy ő kapta az egyik tesztnapot.

    Mick Schumacher
    Mick Schumacher – Fotó: Mercedes AMG Petronas

    „Az még nem világos, hogy pontosan hány kilométert vezethet majd. Ez a teszt részleteinek a függvénye lesz. Valószínűsíthetőleg 500 km körül állhat meg a számláló.”

    Kedden George Russell fog hasonló programot futni, így Lewis Hamilton marad ki a tesztelésből.

  • Nem szűnt meg a Mercedes nagy problémája

    Nem szűnt meg a Mercedes nagy problémája

    Még bőven lesz teendője a csapatnak az autó farával, de Toto Wolff örül, hogy legalább néhány kérdőjeltől megszabadultak.

    A Monacói Nagydíjon végre pályára vitték az új fejlesztési csomagot: a W14-en végrehajtott átalakítások főleg azt a célt szolgálják, hogy stabilabb, jobban tapadó legyen a kocsi hátulja, mivel a pilóták, különösen Lewis Hamilton sokat panaszkodott erre a szezon elején.

    A csapatfőnök alapvetően boldog, hogy elindulhatnak felfelé, ugyanakkor megemlítette, hogy nem hárítottak el egy csapásra minden problémát. „Egyben volt az autó, ez fontos, de a hátulja még mindig kicsit izgága. Ezt ki kell kúrálnunk a következő versenyeken” – állapította meg Wolff.

    Mercedes: A „nem jó” autó előrelépés

    „De most már új kiindulási szintünk van. Sikerült megszabadulnunk néhány kérdőjeltől, amik eddig bizonytalanságot okoztak, akár az első futóműről, akár a kasztni különlegességéről beszélünk. Jól szoktunk feljebb kapaszkodni, és hatalmas erőfeszítés kellett a gyárban, hogy a fejlesztéseket elhozzuk Monacóba.”

    „Reméljük, hogy a következő futamokon javítani tudunk az autó teljesítményén, de nem fogunk egyből előre ugrani. Ezért vagyok elégedett a Monacóban látott időkülönbséggel. Ezen a pályán általában középszerűek voltunk, úgyhogy ez rendben volt.”

    A hétvégi Spanyol Nagydíj kiváló alkalom lesz a Mercedesnek arra, hogy optimális körülmények között, ne egy különleges utcai pályán értékelje ki a fejlesztéseit. (Már amennyiben nem jön eső.) Wolff emlékeztetett viszont rá, hogy utána ismét egy sajátos pálya jön a naptárban, a Kanadai Nagydíj Montrealban, sok egyenessel és lassú visszafordítóval, sikánokkal.

  • Hamilton „titkos” fotókkal viccelt az ellenfelük kapcsán

    Hamilton „titkos” fotókkal viccelt az ellenfelük kapcsán

    Sergio Pérez szombati ütközése leleplezte a Red Bull padlólemezét, így mindenki érdeklődve figyelte a lebegő autó részleteit.

    A mexikói versenyző már a Q1-ben búcsúzni kényszerült, hiszen falnak csapata autóját a St. Devot kanyarban. Ám a csapatnak nem csak a javítási munkálatokkal és versenyzőjük hibájával kellett megküzdeniük. Mikor a daru felemelte az autót, hogy levigye a pályáról és visszaszolgáltassa csapatnak, az autó alsó része lelepleződött.

    Villantak a vakuk és a riválisok megtörölgették a szemüvegieket, hogy jobban lássák a részleteket. Pár órával Pérez esete előtt a Mercedes is lelepleződött, ugyanis Lewis Hamilton is megnézte közelebbről a falat.

    A Mercedes kissé zokon is vette a dolgot, ám amikor a Red Bull is hasonló esemény áldozata lett, már nem is zavarta őket annyira a dolog. Andrew Shovlin úgy fogalmazott, hogy a Bikák autójára többen kíváncsiak, így a csillagosok autóját nem fogják annyian figyelni.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton autója is „villantott” – Fotó: Vándor Iván

    Rosanna Tennant, a Chequered Flag podcast házigazdája elmondta, beszélt a hétszeres világbajnokkal az eset után. Hamilton nagy figyelmet fordított az ellenfél autójára és próbálta minél részletesebben megfigyelni a leleplezett padlólemezt.

    „Lewis Hamilton azzal viccelődött, hogy elmentette a telefonjára azokat a képeket, amiken jól látszik a Red Bull padlólemeze” – újságolta a hallgatóknak nevetve Tennant.

    Beváltak a Mercedes fejlesztései?

    Harry Benjamin úgy érezte, hogy a Mercedes elégedet lehet, hiszen sikerült jó eredményekkel zárniuk a Monacói Nagydíjat. Kisebb ütközések ugyan voltak a csapatnál, ám összességében pozitív hétvégét zárhattak. Ám Jolyon Palmer szerint nem a fejlesztésnek köszönhető a csillagosok jó szereplése. Jó stratégiát választottak a versenyen, és egyszerűen szerencséjük volt.

    „Nem, még nem lehet azt kijelenteni, hogy a fejlesztések segítették őket. A héten több minden kiderülhet, hiszen a tesztelés szempontjából egy kedvezőbb pálya következik. A csapat nagyon jól határozta meg a stratégiát Monacóban, és ennyi történt. Nem csináltak mást. Russellnek még a dobogóra is volt esélye, mikor az egy kiállásra szavazott. Ám hibázott, és nekiment Péreznek, így büntetést kapott. Egyértelműen legyőzték a Ferrarit, akik rossz stratégiát választottak. Ám ennél többre nem futotta” – jelentette ki Palmer.

  • Mercedes: A „nem jó” autó előrelépés

    Mercedes: A „nem jó” autó előrelépés

    Monacóban bevetették a várva várt nagy frissítési csomagot az W14-en, s bár előre tudták, hogy szinte alig jutnak hasznosítható információhoz, voltak olyan jelek, amik Toto Wolff szerint bizakodásra adnak okot.

    Az újítások hat nagyobb területet ölelnek fel és nagyrészt azt a célt szolgálják, hogy stabilabb, jobban tapadó legyen a kocsi hátulja, mivel a pilóták, különösen Lewis Hamilton sokat panaszkodott erre a szezon elején. Változott az oldalszekrény, a padlólemez, a hátsó légterelő, a hátsó fékhűtő csatornák kialakítása, de az első futóművön például a felső lengőkar bekötési pontját is magasabbra helyezték.

    A csapatfőnök úgy látta, a lassú kanyarokkal teli utcai pályán többé-kevésbé lépést tartottak a Ferrarival és az Aston Martinnal, de a közeljövőben nem számít nagy változásra az erősorrendben. A héten esedékes következő futam, a barcelonai Spanyol Nagydíj szokás szerint mérvadóbb lesz az erőviszonyok szempontjából.

    Toto Wolff a Mercedes monacói teljesítményét „pozitívumnak” jellemezte annak tudatában, hogy „itt sosem voltunk igazán jók. Három tizedmásodperccel maradtunk le a pole-ról, tavaly hat tized volt a különbség [valójában kicsit több – a szerk.]. A pilóták tavaly szörnyűnek jellemezték a kocsit, idén nem jónak, ami előrelépés a véleményben. De óvatosnak kell lennünk” – jelentette ki.

    Lelepleződött a Mercedes, a csapatfőnök ironikusan reagált a cirkuszra

    „Barcelonában több adatot kell gyűjtenünk. Új irányvonalat határoztunk meg, és nem számítok rá ott sem, hogy legyőzzük az Aston Martin vagy a Ferrarit.”

    „Ki kell ismernünk az új autót, és hogy hogyan kell beállítani. Jók szoktunk lenni, miután kijelöljük a fejlesztési irányt, hiszen tavaly sem volt remek a kiindulási csomag, sőt, inkább szörnyű volt a szezon elején. Interlagosban aztán kiemelkedő győzelmet szereztünk, most ugyanilyen fejlődésre törekszünk.”

    A konstruktőri tabellán a Mercedes azonban 1 pontra megközelítette Fernando Alonsót (pardon, az Aston Martint), a sokat botló Ferrarival szemben pedig már 29 pontra növelte az előnyét.

  • Még a Mercedes sem értette, hogy gondolhatta ezt Russell

    Még a Mercedes sem értette, hogy gondolhatta ezt Russell

    Ugyan a dobogóra nem állhatott fel a Mercedes két versenyzője, ám a negyedik és ötödik pozíciót sikerült megszerezniük Monacóban.

    A csillagosok a Ferrarival és Esteban Oconnal küzdöttek a verseny alatt, ám az eső megjelenése kissé felborította az addig rendet. Az üldözők közöl George Russell járt a legrosszabbul, ugyanis ő Sergio Pérezt torpedózta meg a nedves aszfalton. A brit pilóta kapott is egy 5 másodperces időbüntetést, így hiába volt csapattársa mögött, tudta, hogy igyekeznie kell.

    Lewis Hamilton üldözőbe vette a harmadik helyen autózó franciát, míg Russell őket követte. Ám a 24 éves pilóta egy ajánlattal állt elő. Helycserét kért a csapattól, ugyanis úgy vélte, ő meg tudná előzni Ocont, és ki tudná autózni a megfelelő különbséget Charles Leclerc ellen. Ám hiába alkudozott a fiatal brit versenyző, a Mercedes nem hallgatta meg a kérését.

    George Russell, Mercedes
    George Russell – Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes AMG Petronas

    A futam után Toto Wolff elmondta, mennyire fontolták meg azt, amit Russell ajánlott.

    „Általában nagy nyomást helyez magára, ez az ő stílusa. Konzultálnunk, és egyeztetnünk kell vele. Lehet, ő sem gondolta komolyan, hogy helyet cserélnek. Én azt mondtam, még csak meg sem fontoljuk. Fontos volt, hogy nyugodtak maradjunk” – magyarázta az osztrák vezető.

    Wolff hozzátette, elégedett a tegnapi versenyükkel, ugyanis sikerült jó döntéseket hozniuk a futam során.

    „Ezen a versenyen sok mindent el lehetett rontani, és könnyen le lehetett repülni a pályáról. A tempónk jó volt az esőben, a stratégiai döntések is megfelelőek voltak, így elégedettek lehetünk.”

  • Félreértésen úszhatott el Alonso győzelme, Verstappen nyerte a monacói esőkáoszt

    Félreértésen úszhatott el Alonso győzelme, Verstappen nyerte a monacói esőkáoszt

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen nyerte a Forma-1 történelmének 80. Monacói Nagydíját, amit a futam háromnegyedénél megérkező eső tett izgalmassá.

    A pole-ból rajtoló Max Verstappen meg tudta tartani a vezető pozícióját, és mögötte sem történt változás. A hátsóbb régióban azonban Lance Stroll a 6-os kanyar felé menet a falnak ütközött, de folytatni tudta a versenyt. Az utolsó helyről induló Sergio Pérez már az első körben kiállt kemény keverékű gumikért, és rajta ívül még Guanyu Zhou, valamint Nico Hülkenberg is így tett.

    Hamilton nagyon szerette volna Alonsót az élen látni

    A 11. körre Verstappen és Alonso el tudott lépni a többiektől, ugyanis Esteban Ocon hátránya ekkor már 10 másodperc felett volt hozzájuk képest. Carlos Saint meg is próbálta nyomás alá helyezni őt, és azonnal meg is próbálta előzni őt. A spanyol azonban az alagút utáni sikánnál elmérte a féktávot, és emiatt megsérült az első szárnyának bal oldali véglapja. A spanyol megúszta mivel, leszakadt a sérült szárnyeleme, ami így nem jelent veszélyt a versenytársai számára, így nem kellett kijönnie a bokszba.

    A 17. körben Logan Sargeant mögött alakult ki egy kisebb vonat, és Kevin Magnussen pár sikertelen próbálkozás után végül a Mirabeau-ban tudta megelőzni az amerikai újoncot. Még abban a körben Stroll és Pérez is megelőzte Sargeantet, akit nem sokkal később Valtteri Bottas és Hülkenberg is levadászott.

    Az élmezőnyből Lewis Hamilton kezdte meg a kerékcseréket a 32. körben. A brit mögött autózó Charles Leclerc meg is növelte a tempóját, hogy mögévághasson a hétszeres világbajnoknak. Ocon egy körrel később érkezett, de a kiállása nem volt tökéletes, ami miatt veszélybe került a 3. helye. Sainz azonban még ennek ellenére sem tudott elé kerülni, azonban a Ferrari leglább Hamilton elé tudta őt visszahozni a pályára.

    A 35. körben Pérez és Magnussen összeütközött egymással az alagút utáni sikán kijáratán, ami miatt a mexikóinak ismét ki kellett állni a bokszba egy új orrkúpért. Ezzel pedig minden maradék esélyét elveszítette, hogy ponttal távozzon Monacóból. A hazai hős Leclerc a 46. körben állt ki, miután se az eső, sem pedig a biztonsági autó nem érkezett meg.

    Az 52. körre megérkezett az eső, és a versenyzőknek óvatosabban kellett menniük a száraz pályás gumikon. Sainz és Ocon a 3. helyért vívott nagy csatát, amíg a mögöttük érkező pilóták tojásokon lépkedve követték őket. A francia az 55. körben bement átmeneti esőgumikért Russell-lel egyetemben.

    Az eső olyannyira el kezdett esni, hogy mindenkinek ki kellett állni átmeneti esőgumikért. A legnagyobb vesztese az esőnek Sainz volt, aki először kiment a bukótérbe, majd a kiállásnál Leclerc miatt további időt veszített, és emiatt visszaesett a 8. helyre.

    Rusell egy 5 másodperces büntetést kapott a versenybíráktól, miután veszélyesen tért vissza a pályára, és összeütközött Pérez Red Bulljával. A mexikói ezt követően még az uszoda előtt is megnézte a falat magának, ami miatt harmadjára is be kellett mennie a bokszba.

    A 68. körre Yuki Tsunodát mindkét McLaren utolérte, és először Norris, majd Oscar Piastri is simán át tudta ugrani a japán pilótát, aki ezt követően kihajtott a Mirabeau bukóterébe.

    A futam legvégéig már nem történt érdemi változás, így Verstappen nyert, és rajt kívül még Alonso és Ocon ünnepelhetett a dobogón. Utánuk a két Mercedes következett Hamilton, Russell sorrendben. További pontszerzők: Leclerc, Gasly, Sainz, Norris és Piastri.

    A korábbi világbajnok elmondta, kiket tart Monaco specialistának

  • Hamilton beismerte: hibáztak

    Hamilton beismerte: hibáztak

    Lewis Hamilton elismerte, hogy szembement a csapata akaratával a Monacói Nagydíj időmérő edzése előtt. A brit klasszis a saját maga útját járta a beállítások terén, és ezzel a döntéssel csak nehezebbé tette a saját időmérőjét.

    Hamilton az egész hétvége során gyorsabb volt a csapattársánál, George Russellnél, de az időmérőn sokáig szenvedett a komolyan átalakított W14 volánja mögött.

    Az első két szakaszban éppen csak el tudta keresni a kieső zónát, és ki is kapott Russelltől, de a hétszeres világbajnok a Q3-ra összekapta magát, és meg tudta szerezni a 6. helyet, ami végül egy hellyel jobb lett Charles Leclerc 3 rajthelyes büntetését követően.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    „Legutoljára 2007-ben, 2008-ban és a Formula 3-ban élvezte annyira vezetni itt, mint most” – árulta el a 103-szoros futamgyőztes az időmérőt követően. – Az első és a második szabadedzés még jó volt, de a harmadik szabadedzésre változtattunk pár dolgon, ami miatt gyorsabb lettem a középső szektorban, de lassabbá váltam az első és az utolsó szektorban is.”

    „Az autó nehezen volt irányítható, miután a gumikat nem tudtam optimális tartományba hozni. A végén azonban össze tudtam rakni egy jó kört, és lehet bennemaradt 1 tizedmásodperc, de szerintem közel voltam a maximumhoz. Ez egy hihetetlen hétvége, és imádom a pályán eltöltött idő minden egyes percét.”

    Hamilton – aki a harmadik szabadedzés legvégén találkozott a fallal a Mirabeau-ban – azt is hozzátette, hogy az újításokról majd vélhetően csak a soron következő Spanyol Nagydíjon kaphatnak majd valós képet.

    „Hálás vagyok mindenkinek a gyárban, hogy ilyen keményen dolgoztak az autóinkra felkerült új alkatrészeken.  Szerencsére azok nem törtek össze, csak a szárnyam bánta, de ez is segítette abban, hogy jobba érezzem magam az autóban. Az új elemek pedig egyértelmű előrelépést jelentenek a számunkra. Barcelonáig mindenképpen várnék, ugyanis ott az autó jobban életre fog kelni, és úgy már egy jobb összképet kaphatunk az újításokról.”

    Verstappen kicsavarta a pole-t Alonso kezéből az elképesztően izgalmas monacói időmérőn

  • Lelepleződött a Mercedes, a csapatfőnök ironikusan reagált a cirkuszra

    Lelepleződött a Mercedes, a csapatfőnök ironikusan reagált a cirkuszra

    Toto Wolffot megkérdezték, mit szól hozzá, hogy a konkurencia ajándék információkat kapott az autójukról.

    Mindez a Monacói Nagydíj szombati szabadedzésén történt, miután Lewis Hamilton balesetet szenvedett. A megsérült autót egy daruval úgy emelték fel, hogy nagyon jó rálátás kínálkozott az új padlólemezre, a kiemelési műveletet megörökítő fotósok felvételein pedig az átlagemberek is nagyszerűen megnézhették, milyen az Ezüstnyíl új alja. Rögtön mémek is születtek erről.

    A rivális csapatoknak ezek a felvételek aranyat érnek, hiszen különösebb megerőltetés nélkül jutottak kémfotókhoz, bár idővel bizonyára valahogy szert tettek volna értékes képekre. A csapatfőnök nem igazán örült ennek, ironikusan arra célzott, hogy mesterséges látványosságot generáltak.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

    „Akárki kezelte a darut, valószínűleg a Cirque du Soleil-nél dolgozik. Nem értem, miért volt rá egyáltalán szükség. A kocsi az úton maradt, feltehették volna egy teherautóra is, ehelyett megmutatták az egész világnak – mondta Wolff. – Szuboptimális volt számunkra, mondjuk így.”

    A himbálózást az okozta, hogy a rögzítőköteleket nem optimálisan rakták az autóra a súlyponthoz képest. Az időmérőn Sergio Pérez is összetörte a Red Bullt, amit szintén darura helyeztek, de az ő kocsija nagyjából egy síkban maradt az emeléskor.