Címke: Mercedes

  • Hamilton volt csapata láttán a Red Bull másolására sarkallja a Mercedest

    Hamilton volt csapata láttán a Red Bull másolására sarkallja a Mercedest

    Lewis Hamilton szerint a „Red Bull-hasonmás” McLarenek remeklése a Brit Nagydíj időmérő edzésén egy fajta ébresztőül kell szolgálnia a Mercedes számára.

    A tegnapi kvalifikáció legnagyobb sztárja a wokingi istálló volt. Lando Norris 0,241 másodperccel maradt el az edzést megnyerő Max Verstappen idejétől, és a holland is csak az utolsó pillanatban tudta visszavenni az első pozíciót brit riválisától. Norris mellett Oscar Pisatri is brillírozott, és az ausztrál fiatal a 3. helyen végzett.

    Meglepetés Silverstone-ban: Verstappen a McLarenekkel csatázott a pole-ért

    Ehhez képest a Mercedesnek be kellett érnie egy 6. és egy 7. hellyel. George Russell 56 ezredmásodperccel verte meg hétszeres világbajnok csapattársát, habár ez sovány vigasz lehet a számára, mivel a Verstappen RB19-e által beállított győztes időtől 4 tizedmásodpercre voltak.

    Hamiltont egyáltalán nem lepte meg a volt csapata remeklése, akik a silverstone-i hétvégén lőtték el a második lépcsőjét a fejlesztési csomagjuknak, ami a csapatfőnök, Andrea Stella elmondása szerint alapjaiban fogja megváltoztatni a MCL60-t aerodinamikailag.

    „Nem lepődtem meg, látva az autójukat” – árulta el Hamilton az időmérőt követően. „Remek látni ezt, [hogy ilyen jó pozícióban vannak]. Ha összehasonlítod a konstrukciójukat a Red Bulléval, akkor látszik, hogy sok közöttük a hasonlóság. Nagyon jó nézni, hogy ez a megoldás működik nekik. Úgy néz ki, hogy most egy újabb csapat csatlakozott a játékhoz, ami nagyon jó dolog a sport számára.”

    Az idei szezon eddigi részében leginkább az Aston Martin, a Mercedes és a Ferrari között dúlt a harc a konstruktőri 2. helyért. Azonban a McLaren hirtelen formajavulásának jelzés értékűnek kell lennie a brakley-i istálló számára Hamilton szerint, mivel „ez is megmutatja, hogy egyes csapatok jobb munkát végeznek hozzájuk képest.”

    A 103-szoros futamgyőztes „próbál optimista maradni”, de ez előle rajtoló Ferrarik és McLarenek miatt „egy nagyon nehéz versenyre” számít, ahol ha nyerni tudna, egy rendkívüli rekordot állíthatna be. A Forma-1 történetében ugyanis senki nem tudott még 9 alkalommal Brit Nagydíjat nyerni, és ha Hamiltont elsőként szelhetné át a célvonalat a futam végén, akkor ő ezt a tényt elmondhatná magáról.

    Hamilton továbbra is elégedetlen a Mercedes teljesítményével

  • Meglepetés Silverstone-ban: Verstappen a McLarenekkel csatázott a pole-ért

    Meglepetés Silverstone-ban: Verstappen a McLarenekkel csatázott a pole-ért

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a száradó körülmények között lezajló Brit Nagydíj időmérő edzésén.

    Q1

    Az első meglepetés már az edzés elején megtörénhetett volna. Lewis Hamilton már az első mért körén majdnem bajba került. A Mercedes brit klasszisa a Stowe-ban menet megcsúszott, majd utána meg is pördült, de szerencséjére nem ásta el magát a sóderágyban.

    A szóban forgó kanyarban sokan hibáztak, miután a tapadás nagyon rossz volt a lesett eső miatt. A pályahatárok megszegése miatt ismét gyorsköröket kellett törölnie az FIA-nak, Max Verstappen is az áldozatok között volt többek között.

    A szakasz vége felé az eső közeledése miatt mindenki elkezdett sietni, különösen azok, akik a kieső zónában voltak. Kevin Magnussen megpördülése miatt azonban elszállt az esélyük. A dán pilóta autója egyszerűen lekapcsolt, majd megállt a Stowe kijáratán, ami miatt elő kellett venni a piros zászlót 3 perc 11 másodperccel a Q1 vége előtt.

    Az újraindítást követően már szinte teljesen száraz volt a pálya, és mindenkinek egy lövése volt. Sergio Pérez ismét pórul járt, mert ismét kiesett a Q1-ben, miután nem volt elég jó az utolsó gyorsköre, ráadásul ő volt az első, aki befejezte az utolsó próbálkozását. A Red Bull mexikói pilótája – aki zsinórban ötödjére volt képtelen bejutni a Q3-ba – mellett még Yuki Tsunoda, Guanyu Zhou, Nyck de Vries és Magnussen esett ki.

    Q2

    Valtteri Bottas még a Q1 végén megállt, szóval az első kiesője már idő előtt megszületett. Az első próbálkozások után nagy meglepetésre Lando Norris vezetett Pierre Gasly előtt, Verstappen csak a 3. legjobb időre volt képes.

    A nap kisütött Silverstone-ban, ami miatt a pálya is egyre szárazabb lett, így a pilóták könnyebben tudtak javítani az eredményeiken. Az utolsó próbálkozások során Verstappen az élre állt, mögötte a két McLaren végzett.

    Végül Nico Hülkenberg, Lance Stroll, Esteban Ocon, Logan Sargeant és Bottas búcsúzott el az időmérőn való további részvételtől.

    Q3

    A kvalifikáció utolsó szakaszára teljes mértékben felszáradt a pálya, szóval a körülmények adottak voltak a pilóták előtt. Az első mért körök után Verstappen egy űridővel, a hétvége legjobb körével vette át a vezetést, több, mint 6 tizedmásodperccel megelőzve a 2. helyen álló Hamiltont.

    Az utolsó nekifutásokat Leclerc kezdte meg, aki egy lila szektorral indított, és a pálya első szegmensében megszerzett előnyét, nem volt képes megőrizni, és csak a 4. helyen végzett. Sainz a 5. pozícióba jött be, mögötte a két Mercedes végzett. További sorrend: Albon, Alonso és Gasly.

    Norris azonban ellopta a showt, rövid időre még a pole-t is megszerezte, azonban végül Verstappen vissza tudta venni a hazai pályán versenyző brittől az első rajtkockát. A 3. rajthelyet az újonc Piastri szerezte meg.

    Frissítés: Bottas azért állt meg a Q1 végén a pályán, mert kifogyott az autójából az üzemanyag. Az FIA emiatt nem tudott elegendő mintát venni a finn Alfa Romeójából, ami miatt diszkvalifikálták őt. Bottas emiatt csak a 20. helyről indulhat majd a Brit Nagydíjon, és emiatt a szóban forgó szakaszban kiesettek közül mindenki egy hellyel előrébb indulhat majd az eredeti rajtpozíciójához képest.

  • Az eső mellett megjött a Ferrari siker is, Albon újfent előkelő helyen

    Az eső mellett megjött a Ferrari siker is, Albon újfent előkelő helyen

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Alex Albon autózta, míg a harmadik Fernando Alonso lett.

    A versenyzők egy része azonnal kihajtott a pályára, míg Lando Norrisnak le kellett állítani a boxutcában az autóját, ugyanis rajta maradt a hűtő-fűtő eszköz a McLarenen. Alex Albon versenygépén reggel elektronika hibát fedezett fel a Williams, így még a gyakorlás előtt elkezdtek dolgozni rajta. A brit-thai versenyző így csak később csatlakozott a mezőnyhöz.

    A Ferrari azonnal a piros oldalfalú gumikkal ment a pályára, ám Max Verstappent nem tudták megelőzni. A Mercedes is a lágyakra szavazott, míg a Red Bull továbbra is a közepeseket erőltette.

    A lágyak elkezdtek működni, először Carlos Sainz került az élre, majd a hazai pályán versenyző Lewis Hamilton vette át az első helyet. Ám Charles Leclerc nem hagyta sokáig örülni a brit szurkolókat.

    Logan Sargeant mindeközben arra panaszkodott, hogy valami megütötte a karját.

    Az eső is megjelent a szabadedzésen, így a legtöbb versenyző inkább a boxutcába hajtott. Charles Leclerc ugyan elment még egy körre a piros oldalfalú Pirelliknek, ám utána ő is inkább a garázsba ment.

    Fél óra elteltével és az eső megjelenésével Charles Leclerc állt az élen, Alex Albon és Fernando Alonso előtt. Pierre Gasly ért fel a negyedik helyre, míg mögötte Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Logan Sargeant, Max Verstappen, George Russell és Yuki Tsunoda alkotta az első 10-et.

    Lando Norris megtörte a csendet, és intermediate abroncsokon megnézte magának a pályát. Carlos Sainz, Oscar Piastri és Alex Albon is követte később a britet.

    A McLaren versenyzője jelentette, hogy nem is vizes annyira a pálya, tulajdonképpen csak a 7-es kanyarban van több csapadék. Norris így inkább a slick abroncsokra szavazott. A 23 éves brit tartott is magát a szavához, így lágyakon kimerészkedett a pályára. A többiek addig még az intermediate abroncsokat nyúzták.

    Sergio Pérez újra esőt jelentett, így a legtöbben ismét a boxba siettek. Esteban Ocon viszont a pályán maradt, és további adatokat gyűjtött az esőben.

    Ugyan próbálkoztak még a pilóták, de a köridőkön nem tudtak javítani. Így a harmadik szabadedzésen Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak Alex Albon és Fernando Alonso előtt. Pierre Gasly, Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Logan Sargeant, Max Verstappen, George Russell és Yuki Tsunoda fért még az első 10-be.

  • Hamilton továbbra is elégedetlen a Mercedes teljesítményével

    Hamilton továbbra is elégedetlen a Mercedes teljesítményével

    Lewis Hamilton elárulta, miért Lewis Hamilton elárulta, miért nem tudott lépést tartani a versenytársaival a Brit Nagydíj pénteki napján. A hétszeres világbajnok brit pilóta a lágy gumis etapja során nem igazán érezte jól magát a W14 volánja mögött.

    A Mercedes pénteki napon futott programja eltért az F1-es riválisaihoz képest. Hamilton és csapattársa, George Russell  az első edzés során egyáltalán nem használtak lágy gumikat.

    Sainz és egy váratlanul szárnyaló pilóta miatt várhatjuk izgatottan a Brit Nagydíj folytatását

    Azonban amikor délután felkerültek a W14-ekre a leglágyabb Pirellik, egyik pilótájuk sem volt képes élni a keverék által biztosított extrém tapadással. Ez pedig valamelyest meg is zavarta Toto Wolffékat, mivel Russell a 12., Hamilton pedig csak a 15. legjobb időt volt képes elérni.

    A 103-szoros futamgyőztes Hamilton a délutáni gyakorlás után elmondta, hogy „alapvetően rossznak” éri Mercedesét.

    „Az esetek többségében ugyanazzal a dologgal harcolunk már egy ideje, mert nagyon nehéz vezetni az autót. Bármit csinálhatunk a beállítások terén, a helyzet [vezethetőség] nem lesz jobb tőle. Keveréket is hiába váltottunk, egy körön nem éreztem javulást. Ez megmutatja, hogy valami nagyon nincsen rendben, és valami tényleg hiányzik.”

    A Mercedes kiválósága azt is hozzátette, hogy a versenytempóját sem tudta igazán hova tenni, de azt megfigyelte, hogy az etap végére felgyorsult, és képes volt jó köridőket produkálni.

    „Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy nem nagyon éreztem jül magam az autóban” – folytatta Hamilton. „Azonban a többiek közül valaki biztosan rosszabbul érezte magát, mert lehet, hogy nem voltak olyan gyorsak vagy jobban elhasználták az abroncsaikat.”

    „Az utolsó versenyszimulációt már jobbnak éreztem, mert már valamelyest kényelmesebben éreztem magam az autóban. Itt Silverstone-ban egy jó kör eléréséhez áldozatokat kell hoznod egyes helyeken. Az optimális egyensúly miatt pedig csak egy szűk tartományban mozoghatunk, és emiatt nehéz megtalálni az összhangot az autóval.”

    Hamilton miatt fegyelmit kapott a Mercedes

  • Hamilton miatt fegyelmit kapott a Mercedes

    Hamilton miatt fegyelmit kapott a Mercedes

    A Brit Nagydíj hivatalos csütörtöki sajtótájékoztatójáról elkésett Hamilton, ezért beidézték őt és a csapatát a sportfelügyelők.

    Már néhány perce zajlott a sajtótájékoztató számára kiírt szekciója, amikor a hétszeres világbajnok beesett, és az FIA szerint ez olyan mértékű kihágás volt, hogy vizsgálatot kellett csinálni miatta.

    Hamiltont és a Mercedest ezért pénteken beidézték meghallgatásra, amelyen a csapat arra hivatkozott, hogy Hamilton programja a hazai versenyén nagyon sűrű volt és nagyon nehezen tudott csak eljutni a sajtótájékoztató helyszínére.

    A felügyelők ezt nem fogadták el mentségnek, szerintük jobban kellett volna menedzselniük a pilóta programját, és a Mercedest megrovásban részesítették. Egyúttal hozzátették, hogy ha a késés megismétlődik, szigorúbb szankciókat alkalmazhatnak.

  • Továbbra is a Red Bull az etalon, de a Williams megtáltosodott

    Továbbra is a Red Bull az etalon, de a Williams megtáltosodott

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb idő Sergio Pérez autózta, míg a harmadik Alex Albon lett.

    A mezőny fele szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy a keménykeverékű abroncsokon megkezdje a programot. Az első mérvadó kört Max Verstappen teljesítette, míg mögé a két Mercedes zárkózott fel.

    A sárga zászló gyorsan előkerült a gyakorláson, ugyanis Nyck de Vries csúszott ki a pályáról. A holland kis idő múlva folytatta útját, így a szakaszon is mehetett tovább a munka.

    Max Verstappent megelőzni senki sem tudta továbbra sem, ám a két Ferrari zárkózott fel a Red Bull versenyzője mögé.

    Szinte az összes csapat fejlesztésekkel érkezett a Brit Nagydíjra. A legtöbb újítás az Alfa Romeo és az AlphaTauri hozta, míg a Red Bull csak pályaspecifikus módosítást vetett be.

    Mindaddig motorcserét eszközöltek Max Verstappen, Sergio Pérez és George Russell autóján. Lewis Hamilton továbbá megrovást kapott a stewardokról, mivel tegnap késett a sajtótájékoztatóról.

    Carlos Sainz feltetette a lágykeverékeket, így fél óra elteltével az élre is ugrott, megelőzve ezzel Max Verstappent és Sergio Pérezt. A negyedik helyre Yuki Tsunoda kapaszkodott fel, míg mögöttük Logan Sargeant, Charles Leclerc, Lance Stroll, Guanyu Zhou, Alex Albon és Lewis Hamilton alkotta az első 10-et.

    George Russell arra kérte csapatát, hogy nézzék meg a kormányát, miközben egyre többen pakolták fel a piros oldalfalú Pirelliket az autókra.

    A legtöbb versenyzők az utolsó 10 percben már a gyorskörökre hajtott, Alex Albon fel is ugrott a második helyre.

    Végül Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak az első szabadedzésen, a második legjobb időt Sergio Pérez autózta, míg meglepetésre Alex Albon lett a harmadik. Fernando Alonso és az Aston Martin a negyedik helyre ért fel, míg az első 10-be Charles Leclerc, Esteban Ocon, Carlos Sainz, Lando Norris, Lance Stroll és Oscar Piastri fért be.

    George Russell az autója vezethetőségére panaszkodott, míg a Red Bull mexikói versenyzője a pályán szedett össze egy zöld zsákot.

  • Újabb kritikát kapott Hamilton: „eddig egy kissé el volt kényeztetve”

    Újabb kritikát kapott Hamilton: „eddig egy kissé el volt kényeztetve”

    Lewis Hamiltont egyik versenyzőtársa is kritizálta a legutóbbi futamon pordukált rádióüzenetei és nyilatkozatai miatt.

    Múlt héten a pályalevágások és a fehér vonalak árnyékában telt az Osztrák Nagydíj. A versenyen többen is büntetést kaptak a versenyzésre használt aszfaltcsík „készélesítése” miatt, sőt a futam után volt aki duplázott is a szankciók terén. A hétszeres világbajnokot a verseny elején már fülön csípték, így korán megkapta az 5 másodperces büntetést. Ám a brit pilóta onnantól azzal volt elfoglalva, miért büntették, miért jelentik egymást a versenyzők és kikapott még büntetés rajta kívül.

    Az autó vezethetőségére is panaszkodott, sőt Hamilton azt is kijelentette, hogy a túl sok csúszkálás miatt hagyta el a pályát. Már Toto Wolffnak is közbe kellett szólnia, és meg kellett kérnie a világbajnokot arra, hogy inkább a versenyzésre koncentráljon.

    Nico Hülkenberg szerint Hamilton mindig előszeretettel panaszkodott a rádióban, és eddig túlságosan jó dolga volt, ezért viseli nehezebben a kihívásokat.

    Nico Hülkenberg
    Nico Hülkenberg – Fotó: MoneyGram Haas F1 Team

    „Lewis nagyon gyors, ha a rádióban való sírásról van szó. Nagyon el volt kényeztetve az eddigi sikerei kapcsán. Ám van egy bizonyos határ… amikor már a főnöködnek kell azt mondania a csapat előtt, hogy tedd a dolgod… nos, az egy ponton túl már sok.”

    Ám tegnap Hamilton elmondta, Ausztriában csak bátorítani akart őt Wolff. A brit hozzátette, ők ilyen nyíltan beszélnek egymással, így ez üzenet rendben volt:

    „A legjobb dolog a partnerségünk az, hogy közvetlenek vagyunk egymással. Toto (Wolff) egy vérbeli versenyző, aki csak bátorítani akart engem. Ez volt az ő módszere.”

  • A Mercedes szentül hiszi, hogy önerőből is le tudja győzni Verstappent

    A Mercedes szentül hiszi, hogy önerőből is le tudja győzni Verstappent

    A Red Bull rekordbeállításra készül a hétvégén, de Toto Wolff optimista, hogy a Mercedes előbb vagy utóbb saját erőből, külső segítség nélkül is győzelmet tud szerezni.

    Ez utoljára a 2022-es Brazil Nagydíjon történt meg, azóta minden futamot Max Verstappen, vagy néha Sergio Pérez nyert meg. A Red Bull így zsinórban 10 győzelemnél jár, és ha a Brit Nagydíjon behúzza a 11.-et, beállítja a McLaren 1988-ból származó rekordját, melyet anno a legnagyobb fölénye idején is hiába ostromlott a Ferrari vagy a Mercedes.

    Toto Wolff ugyanakkor változatlanul úgy gondolja, a Mercedes képes lesz önerőből megálljt parancsolni a nagy riválisnak, valamikor. „Fenntartom az állításom, mert ha nem tenném, akkor már befejeztük volna az idei autó fejlesztését, és a következőre állítanánk mindent, miközben örülnénk, ha a legjobb tízben végeznénk [az idei versenyeken]. De nem tehetünk így, folytatnunk kell a munkát” – nyilatkozta az Autosportnak.

    „Max folyamatosan az élen megy, mögötte viszont a csapattársa, az Aston Martinok, a Ferrarik, Lando [Norris] és mi váltogatjuk egymást. Úgy néz ki, versenyről versenyre változik a kép, nem tudunk mintát felfedezni. Úgy hallom, a Ferrari és a McLaren fejlesztést hozott Ausztriába, mi erre a hétre fogunk.”

    Wolff szerint az F1 még tartozik Hamiltonnak a 8. bajnoki címmel

    Ez egy új első szárny lesz, így megint könnyen változhatnak az erőviszonyok az üldözőbolyban. Wolff rámutatott, hogy a Red Bull is bármikor pórul járhat önhibáján kívül.

    Hihetetlen szinten teljesítenek, de elég a rossz időjárás vagy egy kis balszerencse, egy defekt, és máris megváltozhatnak a dolgok. Nekünk a legjobb teljesítményünket kell nyújtani, aztán meglátjuk, meddig engedjük folytatni nekik a sorozatot” – mondta a Mercedes csapatfőnöke.

    A Red Bull 2013-tól kezdve csak egy versenyt Silverstone-ban, a másodikat 2020-ban (ami hivatalosan tehát nem Brit Nagydíj volt). Idén egyes versenyeken, például legutóbb valósággal földbe döngölte az ellenfeleket, máskor kicsit közelebb tudtak maradni hozzá az üldözők.

  • Akár a Forma-1-ben is megjelenhet a Mercedes juniorját lenyűgöző pulzusmérő

    Akár a Forma-1-ben is megjelenhet a Mercedes juniorját lenyűgöző pulzusmérő

    A Forma-1 is gondolkodik azon, hogy bevezesse az Formula 2-ben debütáló pulzusmérőt.

    Az F2 egy különleges újítással próbálkozott Ausztriában. A Mercedes juniorja, és ellenfele Theo Pourchaire, szombaton kapott egy új eszközt, minek segítségével a percenkénti szívverésük megjelent a közvetítés során.

    Az újtást egy grafikonon ábrázolták a képernyőn, ahol 120-200 ütésig skálázták az értékeket. A Formula 2-es mezőny a tervek szerint a szezon hátralévő részében használni fogja a szerkezetet, míg a Forma-1 (ahol korábban már volt hasonló adat) egyelőre tárgyal az új elem bevezetéséről.

    Vesti nagyon örült az új funkciónak, ugyanis szerinte így a szurkolók is megérthetik milyen hatások érik a versenyzőket a pályán.

    „Tegnap 10 másodpercet néztem vissza a [sprint] versenyből, ahol láttam, hogy a pulzusszámom felment, miközben előzéseket hajtottam végre. Szerintem ez az egész, nagyon klassz. Van még min finomítani, de összességében egy nagyon jó kiindulópont, és egy remek érdekesség a rajongóknak. Láthatják, hogy milyen mentális és fizika nyomás nehezedik ránk.”

     

  • Marko beszólt Hamiltonnak, és a következővel illette a világbajnokot

    Marko beszólt Hamiltonnak, és a következővel illette a világbajnokot

    Helmut Marko is reagált Lewis Hamilton azon kijelentésére, ami kapcsán a brit megszabná, mikortól lehet a következő szezon autójára koncentrálni.

    Az elmúlt napokba a hétszeres világbajnok a Forma-1-ben megjelenő egyeduralmakról beszélt. A brit versenyző nem tartja fairnek, hogy a jobban muzsikáló, vagy épp nagy lemaradást felhalmozó csapatok már az év elején a következő szezonra koncentrálnak. A 38 éves pilóta kihangsúlyozta, hogy így előnyre tesznek szert, míg a többiek lemaradásba kerülnek.

    Így kerülhet sor a nagyobb dominanciákra és látványos ugrásokra. Hamilton szerint az FIA-nak meg kellene határoznia egy dátumot (például augusztus első napja), ami előtt nem lehet a következő konstrukcióra koncentrálni.

    A Mercedes versenyzőjének ötlete ugyanakkor nem aratott nagy sikert. Max Verstappent nemigen hatotta meg a brit aggodalma, míg Helmut Marko „túl rövid memóriát” társított a kijelentéshez.

    Helmut Marko
    Helmut Marko – Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Úgy tűnik, Hamiltonnak elég rossz a memóriája. Azokban az években, mikor a Mercedes dominált, ők is korábban kezdtek el dolgozni a következő konstrukción. Akkoriban egy kiváló motorral rendelkeztek, egy olyan erőforrással, ami sokkal több lóerőt tudott produkálni, mindenki más hajtásláncánál. Ha nem kell sok energiát fektetni az aktuális kasztniba, akkor egyértelműen a jövőbe tekintünk. A Forma-1 már csak így működik” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó.

    A Red Bullnak idén nagy esély van arra, hogy minden futamot megnyerjenek, de első sorban nem erre koncentrálnak. Marko szerint előbb a bajnoki címeket kell bezsebelni, utána lehet ráhajtani a rekordokra.

    „Nálunk most egy jó kasztni, egy jó motor és egy kivételes versenyző kombinációja működik. Emellett a csapat is alig hibázik. Természetesen, szeretnénk minél több versenyt megnyerni, de első sorban a világbajnoki címekre kell koncentrálnunk.”