Ugyan a közvetítések nem képezi szerves részét az, hogy a versenyzők milyen közúti autókkal jutnak el a szálláshelyüktől a versenypályáig, de ezt minden egyes alkalommal érdekes végignézni. Egyes csapatoknál (Ferrari, Aston Martin) egyértelmű a választás, de vannak olyanok is, akik ez nem mondhatják el magukról.
Az viszont egyértelműen kijelenthető, hogy a legjobb dolga Charles Leclerc-nek és Carlos Sainznak van. A két Ferrari pilóta ugyanis egy-egy SF90 Stradaléval érkeztek meg a Magyar Nagydíj helyszínére.
A Red Bulloknak ugyan még a Honda szállítja az erőforrást, de 2026-tól a Forddal lépnek egyességre, és ezen apropó miatt már most mindkét pilótjuk, Max Verstappen és Sergio Pérez is egy Ford Mustang Mach E-vel utazhatott ki a Hungaroringre.
Továbbra is téma Lewis Hamilton javaslata, de egyelőre mindenki „komolytalannak” gondolja.
A hétszeres világbajnok még Ausztriában állt elő azzal az ötlettel, hogy az FIA-nak meg kellene határoznia egy olyan dátumot, ami előtt nem lehet a következő évre koncentrálni. Így a nagy előnnyel vagy hátránnyal rendelkező alakulatok, nem tudnának a következő szezonra előnyt kovácsolni a helyzetükből.
Max Verstappen csak úgy reagált a Red Bull előnyét lecsökkentő felvetésre, hogy az élet már csak ilyen. Különben is, Hamilton is volt hasonló pozícióban. Juan Pablo Montoya is csak nevetett a brit versenyző javaslatán, és hozzátette, hogy rossz Hamilton memóriája.
Legutóbb a Williams és a Ferrari egykori csapatmenedzsere lepődött meg honfitársa nyilatkozatán. Peter Windsor a Youtube-csatornáján a következőket mondta az ötlettel kapcsolatban.
„Szerintem ez csak egy vicc volt, hogy feldühítsék a Red Bullt. Biztosan az volt… de ha nem, és Hamilton ezt komolyan gondolta, akkor tényleg ez volt a legképtelenebb dolog, amit valaha hallottam.”
A brit szakértő szerint a költségvetési korláttal van a gond:
„Azért mert egy csapat jól teljesít, máris a következő szezonra koncentrál. Teszi mindezt a költségvetési korlát mellett. Ha nem lenne a költségsapka, el sem kezdtek volna még dolgozni a következő autón.”
Mick Schumacher néha a YouTube-on is megnéz egy-egy korábbi futamot, miként az is előfordul, hogy visszanézi édesapja versenyeit, de bármennyire is hiányzik neki mondjuk a tisztán belső égésű motorokkal hajtott autók hangja, inkább a jövőbe tekint. Erről is beszélgettünk a Mercedes 24 esztendős tartalékpilótájával.
Azzal, hogy nem jutott versenyzői üléshez, miután a tavalyi szezon végén távozott a Haastól, Mick Schumacher kikerült a rivaldafényből, ám ettől még mozgalmasan telnek a napjai. A Mercedes tartalékpilótájaként hétről hétre a csapat szimulátorában igyekszik kamatoztatni 43 F1-es futamnyi tapasztalatát, és igyekszik segíteni a versenyhétvégéken Lewis Hamiltont és George Russellt, a brackley-iek két versenyzőjét. Emellett pedig természetesen ott van a nagydíjak helyszínén, készenlétben arra az esetre, ha bármelyik pilóta helyett be kell ugrania.
Merthogy a 24 esztendős versenyző fő célja természetesen az, hogy újra a mezőny tagja legyen, ehhez pedig jelenlegi szerepkörében igyekszik a lehető legtöbb tudást magába szívni, és profitálni abból, hogy az elmúlt évtized legeredményesebb Forma-1-es csapatának tagja. Azé a csapaté, amelynek alapjait édesapja fektette le. Többek között erről is beszélt lapunknak az Osztrák Nagydíjon adott exkluzív interjúban.
Mick Schumacherrel az Osztrák Nagydíjon ülhettünk le beszélgetni Fotó: Gergely Makai Photography
MD: Gyerekként ön is úgy oda volt a Forma-1-ért és a sportág történetéért, mint barátja, Sebastian Vettel – akiről köztudott, hogy fiatalon is nagyon érdekelte az F1 – vagy elsősorban inkább az édesapja miatt követte a futamokat?
MSC: Nem csak miatta. Azért néztem, mert szerettem és szeretem a versenyzést. Nem mondanám, hogy rengeteget tudok a motorsport történelméről, de azért elég sokat. Tudom, hogy vannak versenyzők, akik semmit sem tudnak, és vannak, akik szinte mindent. Én valahol középen helyezkedek el. Nekem a vezetés élvezete mindig fontosabb volt
MD: Akkor nem az a típus, aki a YouTube-on régi versenyek felvételeit nézegeti.
MSC: Néha szoktam. Az édesapám összes versenyének felvétele megvan nekünk otthon, és néha igazán különleges nosztalgiázni egy kicsit. Vagy amikor egyedül találom magam a szobámban és bekapcsolom a tévében a Sky Sports F1-es csatornáját, amelyen időről időre régi futamokat mutatnak, azt is megnézem. Szóval előfordul, amikor élvezettel nézek vissza korábbi versenyeket.
MD: Mire emlékszik abból az időszakból és azokból az évekből, amelyekben az édesapja a Mercedesnél versenyzett? Gyanítom, nézte a futamokat.
MSC: Igen, és néhány futamon személyesen is jelen voltam. Nyilván inkognitóban, de ott voltam, láttam a versenyeket, eltöltöttem egy kis időt a megbeszéléseken és a garázsban is. Kedves emlékeket őrzök arról az időszakról, és remek érzés, hogy most én is a Mercedes-család tagja lehetek.
Michael Schumacher és Nico Rosberg a 2011-es Spanyol Nagydíjon Fotó: Mercedes
MD: A jelenlegi generációs autók mellett az édesapja több korábbi versenygépét is vezethette már a Ferrari F2004-estől kezdve, az F2003-GA-n át az 1994-es Benettonig. Milyennek képzeli el az ideális Forma-1-es autót, amelyben a motortól kezdve a méreteken át mindent ön határozhatna meg?
MSC: Ez nehéz kérdés. Szerintem minden korszaknak megvan a maga különlegessége, ezért nehéz kiválogatni, hogy melyikből mit látnék szívesen egy autón. Szerintem a legjobb kocsi mindig a következő, mert a Forma-1 erről szól. A fejlődésről, és hogy mi lesz a jövőben a következő lépés. Nyilván megvannak az érzelmi kötődések a múlthoz, és nem is akarnám megváltoztatni azt.
MD: Sokan a V10-es, V12-esek motorok hangja miatt szeretik újranézni a régebbi futamokat. Önnek is hiányzik a brutális hanghatás?
MSC: Természetesen hiányzik, mert ha a Forma-1-re gondolok, akkor a V10-es, V8-as motorok korszaka ugrik be. Remélhetőleg a jövőben újra elindulhatunk ebbe az irányba, másfelől viszont a sportág folyamatosan fejlődik, a hibridek pedig az eddigi leghatékonyabb és leginnovatívabb erőforrások.
Már az idei autót is vezette Fotó: Pirelli
Majer Dániel: Sprinthétvégéről lévén szó (ilyenkor az autókon a pénteki időmérő edzés kezdetétől nem lehet lényegi változtatásokat végrehajtani) most nem szimulátorozással töltötte az elmúlt éjszakát, de gyakran olvashatunk arról, hogy a legtöbbször akár hajnali kettőig, vagy még tovább rója a köröket a Mercedes angliai központjában, hogy segítse a csapatot a megfelelő beállítások megtalálásában. Mennyire igényelnek különleges felkészülést ezek az éjjeli műszakok, szokott mondjuk többet aludni előtte?
Mick Schumacher: Reggel ilyenkor sem tudok tovább aludni, úgyhogy általában 8-9 körül kelek, és a hotelből nézem az első pénteki szabadedzést. A második edzés előtt szoktam megérkezni a Brackley-ben található gyár szimulátoros létesítményébe, és amíg a versenyzők a pályán köröznek, mi mindent előkészítünk, hogy amint véget ér a 60 perces gyakorlás, elkezdhessem a munkát a szimulátorban. Többnyire hajnali kettőig vezetek, majd amint vége a műszaknak, indulok a reptérre, és utazom a verseny helyszínére. A pályára szombaton reggel 7 óra körül szoktam megérkezni, ahol délelőtt 10 óráig alszom egyet, mivel az első megbeszélés csak 11-kor kezdődik. Szóval ilyenkor nem tudok sokat pihenni, de ha a pályán meglátszik a szimulátorban végzett munka eredménye, akkor boldogan beáldozom az alvást.
MD: A valódi autó vezetését természetesen semmi nem tudja pótolni, de azért a mai szimulátorok már nagyon fejlettek. Mennyire tudja formában tartani magát általuk egy beugrás esetére?
MSC: Az biztos, hogy segít benne maradni a körforgásban és az embernek ebbe is bele kell tennie a munkát, ugyanúgy visszajelzéseket kell adnia bizonyos problémákról. Szóval igen, remélhetőleg annyira formában tart, hogy ne legyenek kérdőjelek, ha be kell ülnöm a valódi autóba.
MD: Teszten már vezethette az idei Mercedest, de én most egy olyan autóról, az édesapja 2011-es Mercedeséről szeretném kérdezni, amit még csak ezután fog vezetni a goodwoodi sebességfesztiválon. Az üléspróbán már túl van a W02-esben, mit vár tőle, milyen élmény lesz menni vele?
MSC:Az üléspróbán minden nagyon simán ment, de előzetesen nincs nagyon mire számtani, hiszen Goodwooban vezetem, nem egy rendes pályán. A legfontosabb, hogy maradjon egyben a kocsi, úgyhogy nem fogom nyomni neki. Igyekszem majd élvezni, megmutatni az autót a nézőknek és közben a fesztivál részesévé válni. Még soha nem vettem részt rajta, viszont sok jót hallottam róla, ezért izgatottan várom, hogy én is megtapasztaljam.
KIKÖPÖTT APJA VOLT
A beszélgetés óta lezajlott az idei sebességfesztivál
(Goodwood Festival of Speed), amelyen Mick Schumacher apja 12 évvel ezelőtti
sisakját és overálját használva vezette a Mercedes W12-est, és egy kicsit
fánkozott is a V8-as motorral hajtott versenygéppel. „A legfontosabb az,
hogy maradjon egyben a kocsi, úgyhogy nem fogom nyomni neki. Igyekszem majd
élvezni, megmutatni az autót a nézőknek és közben a fesztivál részesévé
válni. Még soha nem vette részt rajta, ezért izgatottan várom” – mondta
lapunknak még Ausztriában. Egy biztos: tartotta a szavát, hiszen az autó
egyben maradt, a képek és videók tanúsága szerint pedig
nagyon élvezte a bemutatót.
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) July 16, 2023
MD: A Forma-1 egyik hétszeres világbajnokának fiaként az F1 másik hétszeres világbajnokának csapattársa, miközben a sportág legsikeresebb csapatvezetője a főnöke. Hogyan igyekszik profitálni, hogy ilyen elképesztő tudásbázishoz férhet hozzá?
MSC: Nyilván próbálok magamba szívni annyi mindent, amennyit csak tudok. Fontos kiértékelni, hogy mik a fontos dolgok, amik segítenek a fejlődésben, és melyek nem. Jó elképzelésem van erről.
MD: Néhány éve a Beyond the Grid podcastban a Mercedes akkori kulcsemberei közül négyből hárman az édesapját nevezték meg, mint kedvenc pilótájukat, és mindegyikük elmondta, milyen hatalmas hozzájárulása volt a csapat fejlődéséhez. Van bármi, amit a mai Mercedes-istállóban érzékel ebből?
MSC: Én továbbra is kitartok amellett, hogy az apám jelentős szerepet játszott abban, hogy ez a csapat ma ilyen, és számos olyan dologgal találom szembe magam, ami az ő jellemvonásaiból fakad. Ez egy csodálatos csapat, mindenki azonos célért küzd, ez teszi annyira lenyűgözővé.
Fotó: Gergely Makai Photography
MD: Mika Häkkinen, Fernando Alonso és az ön jó barátja, Esteban Ocon is kihagyott egy szezont, miután egy vagy több évet versenyzett a Forma-1-ben, utóbbi ráadásul ez idő alatt önhöz hasonlóan a Mercedes harmadik számú pilótájaként dolgozott. Végül mindegyikük visszatért, előbbi kettő világbajnok lett. Erőt tud meríteni a példájukból, illetve beszélt velük esetleg a tapasztalataikról?
MSC: Igen, beszéltem velük, de nem szeretném elárulni a részleteket. Ez kétségtelenül kihívásokkal teli időszak nekem, de közben olyan is, amely során szerintem tanulhatok, a legjobb forgatókönyv pedig az lenne, ha a most megtanultakat idővel versenyeken kamatoztathatnám. Ezért dolgozunk.
MD: Hamarosan a Magyar Nagydíjra látogat a mezőny. Ön a Forma-3-ban, a Forma-2-ben és a Forma-1-ben is versenyzett már a Hungaroringen, 2019-ben pedig itt nyert először F2-es versenyt. Milyen emlékei vannak Budapestről és arról a napról?
MSC: Az egy jó nap volt. Tisztában voltam vele, hogy nem én voltam azon a futamon a leggyorsabb, de jól rajtoltam, vigyáztam a gumikra és Nobu (Macusita Nobuharu, korábbi Forma-2-es pilóta – a szerk.) előtt értem célba. Ő akkoriban sokkal tapasztaltabb volt nálam, jobban érezte az abroncsokat, úgyhogy jó érzés volt célba hozni a kocsit és nyerni. Emellett az azelőtti és az azutáni évben is jó élményekkel gazdagodtam Budapesten (2018-ban a Forma-3-as Eb-n egy, a 2020-as F2-es hétvégén két 3. hely volt a mérlege – a szerk), majd a Forma-1-ben és élveztem az ott töltött napokat. A Hungaroring jó pálya, élvezem rajta a vezetést, a szurkolók pedig nagyszerűek, szóval remek hely, várom, hogy ismét visszatérjek.
For the first time in 1️⃣5️⃣ years, the Schumacher name wins in Hungary!
MD: A nagybátyja, Ralf Schumacher korábban elárulta, hogy nagyon sok mindenre nem emlékszik a saját Forma-1-es pályafutásából, mert mindig a következő versenyre, a következő tesztre koncentrált, és nem szakított időt arra, hogy megélje a pillanatokat. Ön próbált tudatosan figyelni arra akár az alsóbb kategóriákban, hogy kiélvezze a sikereket, vagy szintén mindig a következő lépésen járt az esze?
MSC: A siker és a győzelem érzése hajt előre. Amikor megnyertem a bajnoki címet a Forma-3-ban és a Forma-2-ben, az természetesen jó érzés volt, de közben tisztában voltam vele, hogy ez még csak az út eleje.
Lewis Hamilton elmondta, Sebastian Vettel volt az, aki szembesítette azzal mit mondanak róla a háta mögött.
A hétszeres világbajnok évek óta küzd az egyenlőtlenség, a kirekesztés és a rasszizmus ellen. 2020-ban beállt a BLM-mozgalom(Black Lives Matter) mögé, miután egy rendőri túlkapás eredményeként elhunyt George Flyod. A Mercedes először ezután váltotta le az ezüst ruháját feketére, míg a versenyzők egy része megegyezett abban, hogy amerikai mintára ők is térdelnifognak a futamok előtt.
Ám nem mindenki vette jó néven a gesztust. Ugyan az ötlet eredetileg Sebastian Vetteltől származott, mégis sokan a brit versenyzőt okolták a térdelésért.
Ilyen megnyilvánulást már nem lehet végrehajtani a sportágban, de Hamilton szerint a figyelemfelhívást továbbra is folytatni kell.
„Rá kell vennünk az embereket arra, hogy fellépjenek a rasszizmus ellen. Empátiára van szükségünk. Néha elgondolkodom azon, hogy érdekel-e ez bárkit is.”
A Mercedes versenyző hozzátette, a német négyszeres világbajnok állt ki leginkább mellette.
„Sebastian (Vettel) az egyike azoknak, akik támogattak. Elmondta, hogy néhány csapat rasszista dolgokat fogalmazott meg velem kapcsolatban. Letérdelt velem 2020-ban, nem láttam még olyan bátor versenyzőt, mint ő. Változtatnunk kell tehát annak érdekében, hogy az emberek jobban éljenek. Azért kockáztatjuk az életünket, hogy neveljünk is közben” – nyilatkozta Hamilton.
Ami a 2023-as szezonját illeti, nemigen érdekli, hogy hol fog végezni az év végén. Inkább a bajnoki címért küzdene, és ez is a célja.
„Meg akarom nyerni a 8. bajnoki címemet, ezt tűztem ki célul és nem akarom, hogy eltereljék a figyelmemet.”
Nico Rosberg nem győzte legutóbb dicsérni Fernando Alonsót, aki idén Lewis Hamiltonnal és Max Verstappen is harcolt már.
Az Aston Martin koncepciója bejött az év elején, így a kanadai-brit csapat a Red Bull mögött találta magát. A kétszeres világbajnok állandó szereplője volt a futam utáni ceremóniának, ám ahogy átért Európába a mezőny, megborult a Bikák utáni erőviszony is.
A fejlesztések megjelenésével hol a Mercedes kapott erőre, hol a Ferrari villant meg, míg az Aston Martin is megmutatta, hogy velük is kell számolni. Legutóbb a McLaren kopogtatott be a dobogós helyezésekért, míg a zöldek nem találták a helyüket Silverstone-ban.
Ám Alonso és a csapat nem aggódik, sőt a Hungaroringen jó eredményekre számítanak, mivel a pálya jobban fekszik az autójuknak.
Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team
Mindaddig a Sky Sports munkáját is segítő német világbajnok ámulattal nézi, hogy a 41 éves versenyző az élmezőnyben harcol, a topcsapatok ellen.
„Nagy rajongója vagyok Fernandónak, aki 41 évesen is ilyen szinteken teljesít. Fenomenális és lenyűgöző, ő egy igazi gladiátor. Nagyszerű azt figyelni, ahogy Lewis (Hamilton) és Max (Verstappen) ellen küzd. Minden körben mindent belead. Ezért is tisztelem őt annyira” – hangsúlyozta ki Rosberg, aki a 2016-os sikere után visszavonult.
Alonso a versenyek mellett a csapata eladhatóságán is dobott, hiszen a „TikTok karrierje és a virágszeretete” a fiatal rajongók körében is népszerűbbé tette a spanyolt.
Peter Windsor szerint nem sok lehetősége van Lewis Hamiltonnak a csapatváltások kapcsán.
A brit versenyző szerződése év végén jár le, ám már javában tárgyal a Mercedesszel a folytatásról. Toto Wolff korábban azt nyilatkozta, hogy napok választják el őket a megegyezéstől, ám az időintervallum közben tágult, és már hónapok teltek el azóta.
Az osztrák csapatfőnök kihangsúlyozta, nem igazak azok a pletykák, mik szerint a pénzen vitatkoznak. Az olasz és a brit sajtó ugyanis megírta, hogy olyan összeget kívánt a hétszeres világbajnok, amire már Ola Källenius, a Daimler vezérigazgatója is nemet mondott.
Hivatalos megegyezés még nincs, így a 38 éves pilóta aktív szereplője az úgynevezett pilótakeringőnek.
A Ferrari és a Williams egykori csapatmenedzsere viszont nem lát sok lehetőséget honfitársa előtt. Hiába hétszeres világbajnok Hamilton, ha topcsapatnál akar maradni, akkor két választása van.
Windsor szerint a Ferrarit választhatja, hiszen John Elkann nagyon szeretné a csapatban tudni a brit versenyzőt. Így a hírek szerint még Charles Leclerc-t is elcserélné Hamiltonra. Carlos Sainz már az Audi fele fókuszál, mivel nemigen tetszik neki, hogy parkolópályára tette a csapat a monacói kontraktusa kapcsán.
Ha a Scuderia nem lenne elég kecsegtető a brit világbajnoknak, akkor még mindig maradhat a Mercedesnél.
„Ha végül mégsem megy a Ferrarihoz az egész káosz közepette, akkor milyen választási lehetőségei maradtak? A Red Bullnál biztos nem fog ülést kapni, így akár ott is maradhat ahol van.”
A brit szakértő szerintnem tud olyan eredményt felmutatni a közelmúltból a Scuderia, amire Hamilton igent mondana.
„Fred Vasseurrel együtt dolgozott az F3-as éveiben, így ismerik egymást. Fred már biztos felajánlott volna neki egy lehetőséget. Ám Lewis inkább lebeszéli magát erről, hogy a Mercedesnél maradjon, nem igaz?”
Képgalériával jelentkezünk a Magyar Nagydíj előkészületeiről.
A Hungaroring által tartott sajtótájékoztatóval elkezdődött a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj hete, a csapatok kamionjai azonban már a múlt héten megérkeztek a mogyoródi dombok közé, hogy az erre kijelölt személyzet megkezdje a vendéglátó-egységek és motorhome-ok összeszerelését és a garázsok berendezését. Eközben a Hungaroring és környéke is folyamatosan szépül: festik a bukótereket, készítik elő a nézőteret és a pálya minden szegletét a száguldó cirkusz fogadására. Alább a hétfői előkészületekről található galéria mintegy 50 fotóval.
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Az F1 Osztrák Nagydíjról hozott motorhome-jának átmatricázása még hátra van Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Sajtóértesülések szerint az FIA már vizsgálja a belépni kívánó csapatok pályázatait, amik között több ígéretes jelölt is van.
Az új motorszabályok nem csak új korszakot indítanak a Forma-1-ben, hanem a mezőnyt is bővíthetik. Így a sportág nyitottá vált egy esetleges 11. csapat megjelenésére, bár a többi alakulat nem örül az ötletnek.
Michael Andretti már régóta jelezte, hogy saját csapattal indulna a száguldó cirkuszban. Az amerikai ex-versenyző elmondta, korábban még saját istállót is akart venni (mivel mindenkitől azt a tanácsot kapta), ám mindenki elhajtotta az érdeklődőt.
Az Auto Motor und Sport értesülései szerint rögtön duplázhat az engedélyek terén a Szövetség, ugyanis egy csapat helyett kettő pályázatát is elfogadhatják.
„Úgy tűnik, hogy Andretti csapat és Hitech kapja majd meg a jóváhagyási pecsétet. Mindkét pályázó olyan helyzetben van a technológia, az erőforrások és a pénzügyek terén, hogy beléphetnek a Forma-1-be” – írta Michael Schmidt, a német lap tudósítója.
Andretti csapata a Cadillac érkezésével keltheti fel a rajongók és a résztvevők figyelmét, míg a junior szériákban már bizonyító brit Hitech, Vladimir Kim kazah milliárdos segítségével lépne a sportágba.
A Ferrari mentheti meg a többi csapatot?
Míg az FIA nyitott az új belépők felé, addig a már meglévő alakulatok nem örülnének két újabb vetélytársnak. A Scuderia az előjogai által megmentheti az istállókat, ugyanis megvétózhatja az új érkezőket.
Frédéric Vasseur korábban elmondta, nem sikerült az FIA-nak meggyőznie arról, hogy a sportágnak szüksége van új, lehetőleg amerikai belépőre.
„Az F1 inkább alapul a versenyzők nemzetiségén, mint a csapatokén.”
Toto Wolff korábban aktívan kampányolt egy esetleges 11. alakulat ellen. Nemrég az osztrák vezető elmondta, nem tartja biztonságosnak a túl nagy mezőny gondolatát, így nem támogatna egy új belépőt. Stefano Domenicali sem érzi, hogy a Forma-1-nek feltétlen szüksége lenne új csapatokra, így tüzetesebben megvizsgálná a helyzetet.
A Mercedes technikai igazgatója, Allison elismerte, hogy sok érdekes dolgot vettek észre a Brit Nagydíjon látványosan jó formát mutató McLaren autóján.
Lando Norris és Oscar Piastri teljesítményére sokan rácsodálkoztak, mivel a wokingiak az idény nagy részét a mezőny második felében töltötték. A nagy fejlesztési csomag azonban komoly pozitív hatást gyakorolt az autójukra, az időmérőn csak Max Verstappentől kapott ki a két pilóta, és a dobogós eredmény is mindkettejüknek járt volna.
Bár a brit versenyző véleménye nem arra utal, hogy a McLaren innentől rendszeres vendég lesz a rangsor elején, a Mercedes szakembere úgy látja, a vártnál többet kell foglalkozni velük.
„Mindegyik csapat fejlesztéseit figyeljük. Rengeteg fotót készítünk és próbáljuk kitalálni, mi változott az autójukon az előző futamhoz képest. Kiemeljük, amikor valami új vagy szokatlan jelentkezik, és a McLaren frissítésében az volt az érdekes és szokatlan, hogy nagyon sokat javult a köridejük. Ekkora előrelépést ritkán látni a szezon közepén, kalapot emelünk előttük” – mondta Allison a Mercedes futamértékelő Youtube-videójában.
„Megéri a szokottnál nagyobb figyelmet fordítani rájuk, mert tudjuk, hogy a változtatásaik jelentősen gyorsították az autót. Hasznos kideríteni, mitől, és hogy az ötleteiket felhasználhatjuk-e a saját autónk fejlesztésénél.”
Allison örömét fejezte ki amiatt, hogy az esélyek kiegyenlítését segíti a szélcsatorna használatára vonatkozó különböző időkeret a csapatoknál, de nem állítja, hogy a McLaren pusztán ettől javult fel. Kíváncsian várja, hogy a következő pályán, a Magyar Nagydíjon is hasonló teljesítményre lesznek-e képesek a wokingiak.
Hogy a csapatok tényleg mindenkit szemmel tartanak, jól illusztrálja, hogy a Red Bull a közelmúltban például a mezőny másik végéből, a Williamstől lesett el egy megoldást.
A másolással természetesen ésszel kell bánni, mert az alkatrészek egymással összhangban működnek, és egy-egy elem akár negatívan is hathat az autó teljesítményére: Toto Wolff a napokban pont erről beszélt a Red Bull másolása és a szimulációk tapasztalata alapján.
Christian Horner szeme előtt lejátszódott a 2021-es Brit Nagydíj, de örömmel konstatálta, milyen szépen tudott egymás ellen küzdeni Max Verstappen és Lando Norris.
Legutóbb Silverstone-ban a McLaren brit versenyzője indulhatott a holland világbajnok mellől. A 23 éves pilóta jobban kapta el a rajtot, így át is vette a vezetést. Ugyan a Red Bull fenegyereke próbált visszatámadni, ám Oscar Piastri a háttérben lendületet kapott, és majdnem megelőzte Verstappent.
Norris elsősége 5 körig tartott, ugyanis a holland egy könnyed mozdulattal az élre került, és megnyerte a futamot. A Bikák csapatfőnöke ugyanakkor nem tudta megállni, hogy ne vonjon párhuzamot a Norris-Verstappen és a Hamilton-Verstappen csata között.
Lando Norris, Max Verstappen és Oscar Piastri a Brit Nagydíj első körében – Fotó: McLaren
2021-ben, mikor a Mercedes még a bajnoki győzelemért küzdött a Red Bull-lal, a hazai versenyét teljesítő hétszeres világbajnok leszorította ellenfelét, majd a Copse-ban összeért a két konstrukció. Verstappen a falba száguldott, és kórházba is szállították (túl nagy volt az ütközés, így elővigyázatosságból kivizsgálták), míg a Mercedes világbajnok a büntetése után is nyerni tudott.
Idén viszont a csata hevében mindkét versenyző összeérés nélkül harcolt, ami elégedettséggel töltötte el a brit csapatvezetőt.
„Amikor megláttam, hogy egymás ellen küzdenek (Norris és Verstappen), az volt az első gondolatom, hogy nem túl ideális a helyzet (Norris megelőzte Verstappent), de legalább ezúttal simán túl jutott a Copse kanyaron. Ezután ültem csak fel a boxfalra. Ugyan 2021 már csak történelem, de jó látni, hogy az autó át is tud jönni egy csata közben azon a kanyaron az első körben” – nyilatkoztaHorner.