George Russell nem akarta elhinni a futam után, hogy Lando Norris tényleg összetörte Max Verstappen trófeáját.
Az elmúlt héten Magyarországon járt a Forma-1, és emlékezetes pillanatokat hagyott maga után. A pódiumceremóniához tartozó pezsgőzés képsorai bejárták a világot, ugyanis a McLaren versenyzője véletlenül összetörte az első helyezettnek járó díjat.
Norris szokásához híven a pezsgősüveg alját a dobogóhoz csapta, ám a lendület lesodorta a porcelánt, ami nem élte túl egy darabban az akciót.
A brit versenyző később konstatálta a helyzetet, de akkor már semmit sem tudott tenni. Max Verstappen is csak nevetett a pórul járt trófeán.
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. hétfőn elmondta, újra elkészítik a díjat Max Verstappennek. Norris bocsánatot is kért a balesetért, míg Helmut Marko kijelentette, meg fogja tanítani versenyzőjének, hogy értékelje jobban más kultúrák hagyományait.
A Sky Sports új gyerekriporterei avatták be George Russellt a részletekbe az esemény után. A Mercedes versenyzője először nem akarta elhinni, hogy tényleg összetörte honfitársa a díjat.
„Vicceltek velem, ugye? Mi történt? Ezért 10 másodperces időbüntetés jár, ez borzalmas! Mégis mit képzel ez a fickó? El kellene mennie szemészhez” – reagált nevetve Russell.
Most először még szigorúbb gumiszabályokat alkalmaztak egy F1-es versenyhétvégén, és mint utólag kiderült, az egyik élcsapaton ez ki is fogott…
A királykategória környezetbarát törekvéseinek részeként minden pilótának két szettel lett kevesebb az egy hétvégén felhasználható abroncsok tekintetében. Ez a gyártás mellett a szállítás és a melegítés tekintetében is kevesebb energiát használ el.
Továbbá azt is meghatározták, hogy az időmérő minden szakaszában csak egyfajta keveréket használhatnak a csapatok. A Q1-ben kemény, utána közepes majd lágy abroncsokon kellett időt futnia az összes autónak a továbbjutásért.
Ez is a spórolás miatt történt, mivel korábban a lágy gumikan mindössze két kör után kidobták szombat este, míg a közepes és kemény gumik használhatóak a versenyen is ugyanennyi kopással.
Az esős első szabadedzésnek köszönhetően a kevesebb gumi nem okozott akkora gondot, hiszen a csapatok spórolni tudtak a száraz pályás keverékekkel. A Q1 előtt mindössze négy csapat (Aston Martin, Alfa Romeo, Haas és AlphaTauri) vették elő a keményeket, a többi csapat élesben tesztelte őket az időmérő alatt.
Bernie Collins, az Aston Martin korábbi főstratégája szerint ez lehetett az egyik ok, amiatt George Russell meglepetésre már az első edzésrészben elvérzett.
A Mercedes a többiek után eredt ki a pályára, és egy extra hűtőkört is beiktattak a menetrendbe, az eltolt időzítés viszont azt eredményezte, hogy a mezőny többi része feltartotta mindkét autót az első menetben.
Második nekifutásra pedig már akkor tudtak csak kimenni, amikor a többiek gyorskörön érkeztek a pályán, Pierre Gasly például az utolsó kanyarban ment el George Russell mellett, ami nemcsak, hogy megzavart a kigyorsításban, hanem csökkentette az első kanyarokban a Mercedes aerodinamikai hatékonyságát.
Collins szerint 2,4 tizedet veszített ezzel, ami elég lett volna a Q2-be jutáshoz. A fiatal brit ennek ellenére a versenyen nem zavartatta magát, és fel tudott jönni a 6. helyre az utolsó előtti sorból.
Lando Norris meglepődött azon, hogy a nézők kit választatottak a Magyar Nagydíj után a nap versenyzőjének.
A brit versenyző a harmadik helyről indulhatott, ám amikor Lewis Hamilton és Max Verstappen csatájából próbált profitálni, rossz ívet választott, így csapattársa is el ment mellette. Míg Oscar Piastri megpróbált a hollanddal menni, addig a 23 éves pilóta megkapta a nyakába Lewis Hamiltont.
Ám a hétszeres világbajnok nem tudott mit kezdeni a McLarennel. A brit a boxba hajtott, majd a papaya színben versenyzője honfitársa követte. Az ausztrál csak egy körrel később ment kereket cserélni, és ez lett a veszte. Norris ugyanis olyan kivezető kört pakolt le, amivel Piastri csak mögé érkezhetett vissza.
A McLaren britje a verseny végén a felzárkózó Sergio Pérez elől menekült, de a mexikói nem tudta érdemben támadni, így Norris lett a második. Ám a közönség a 9. helyről érkező Checót látta a legjobbnak, így a verseny végén ő kapta az elismerést.
Mikor Norris megtudta, hogy Pérez lett a nap versenyzője, így reagált:
„Most tényleg ő lett a nap versenyzője? Mi a fene!”
A meglepődött versenyző azt a választkapta a riportertől, hogy dolgozhatott volna keményebben, mire a brit így kontrázott:
„Akkor gyorsabb autóra van szükségem. Ez egy csodás nap volt a számunkra.”
Nem csak Norris lepődött meg:
Ugyanakkor Pérez teljesítményétől Ralf Schumacher sem volt elájulva. A német ex-versenyző szerint jövőre már nem a mexikói ül a másik Red Bullban.
„Péreznek meg volt az esélye a Red Bullban, és el is múlott. Az elmúlt hetek baklövései után, és az első szabadedzéses törését követően újfent sok kritika érte. Péreznek az állandósággal és stabilitással van gondja. Túl sokat ingadozik a teljesítménye, és lehet mentálisan sem készült fel erre eléggé. Egyszerűen túl messze van Maxtől (Verstappen), így meg vannak számlálva a napjai. Logikus, hogy a csapat próbálja elhitetni vele, hogy nincs veszélyben a pozíciója, de én nem hinném, hogy Pérez jövőre is a Red Bull tagja lesz.”
A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen fölényes győzelméről, Lando Norris trófeatöréséről és a Red Bull elképesztő dominanciájáról írtak a Magyar Nagydíj után.
Az időmérő ugyan izgalmasan telt a Hungaroringen, hiszen Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak Max Verstappen és Lando Norris előtt. Ám vasárnap ismét a holland került kedvező pozícióba, és az első kör után faképnél hagyta a mezőnyt. Míg a kétszeres világbajnok mögött ádáz csata dúlt a dobogós helyekért, addig a 25 éves pilóta 33 másodperces előnnyel masírozott át a célvonalon. A második helyen a McLaren brit versenyzője végzett, míg a Bikák másik versenyzője küzdötte fel magát a harmadik helyre.
A neves lapok Verstappen teljesítménye mellett a pórul járt Herendi porcelánról is értekeztek.
La Gazetta dello Sport (Olaszország):
„A rekordok az egyetlen mérce Max Verstappen értékeléséhez. Ezúttal azért érdemelt 10 pontot, mert megnyerte a párbajt Lewis Hamilton ellen a rajtnál. Továbbá, csak úgy mint a többi versenyeken, most sem hibázott. Persze, a pole pozícióról ezúttal lemaradt, ‘megbocsáthatatlan’… Hamiltonnak mindaddig egy nagy esélye volt. Két-három kanyar erejéig egyenrangú félként szálhatott volna szembe a főellenségével. Ám a csatát elvesztette az első kanyarban, így 7 pontot kap. Ám a pole pozíció megszerzésével jelezte, hogy még nincs vége a dalnak.”
Bild (Németország):
„Hiába Verstappen nyert, a győztes ezúttal trófea nélkül maradt. Legalábbis egészben nem vihették haza a csapattal. Verstappen kap majd új trófeát, bár néhány hónapot várnia kell majd rá. Különben is, Norris már Silverstone-ban is lelökte a pezsgősüveggel a holland jutalmát.”
Bár a trófea eltörött, ám Max Verstappen és a Red Bull sikere töretlen maradt – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
HLN (Belgium):
„A 11. versenyhétvégén (az elmaradt Emilia Romagna Nagydíjat nem számítva – szerk.) nem végig Verstappen dominált. A szabadedzéseken sem ő volt a leggyorsabb, sőt az időmérőn a leendő háromszoros világbajnokot megverték. Nem más tette ezt, mint Lewis Hamilton. Az az álomkép, miszerint Verstappen 70 körön keresztül próbál fogást találni a pole-ból rajtoló Hamiltonon, már az első kanyarban elpárolgott. Hamilton ugyanis azt az egy dolgot rontotta el, amit nem lett volna szabad: nem volt optimális a rajtja. Így Max köszönte szépen a lehetőséget, és könnyedén megnyerte a versenyt.”
L’Équipe (Franciaország):
„A szezonban a kilencedik győzelmét (zsinórban a hetediket) szerezte meg a regnáló világbajnok, akit még a pole-ból induló Lewis Hamilton sem zavart. A holland már az első körben átvette a vezetést, és nem adta ki azt a verseny végéig. Túl könnyen ment minden a számára, még a leggyorsabb körért járó egy pontot is ő zsebelte be. A pályán felülmúlhatatlan teljesítményt nyújt, még az olyan helyszíneken is, ami nem olyan optimális az autójának. Egyre közeledik Sebastian Vettel kilenc győzelemmel felállított rekordjához.”
AS (Spanyolország):
„A Hungaroringet benépesítő Orange Army elégedetten mehetett haza. Addig mindenki máson a fáradtság és a kétségbeesés jelei mutatkoztak Verstappen újabb győzelme után. Nem is annyira a trófea miatt aggódtak a Magyar Nagydíjon, hanem amiatt, hogy nincs ellenfele a Red Bullnak. Néhányan már örültek, hiszen a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj két főszereplője indult ismét egymás mellől, de mi sem állt távolabb az igazságtól. Sir Lewis Hamiltonak jutott a ‘bolond’ szerepe, hiszen az első helyről a negyedikre esett vissza.”
Max Verstappen egy újabb domináns győzelmet aratott a tegnapi Magyar Nagydíj során. A holland pilóta több, mint 33 másodperccel előzte meg a 2. helyen célba érő Lando Norrist, amivel a turbóhibird éra legnagyobb különbségű győzelmét aratta száraz körülények között.
Az eddigi rekordot Lewis Hamilton tartotta a 2021-es Török Nagydíjon való győzelmével. A Mercedes brit versenyzője – aki a szóban forgó versenyen szerezte meg hetedik világbajnoki címét – 53,2 másodperccel előzte meg a mögötte végző Max Verstappent az esős futam során.
Ugyan a Mercedes 2014-től 2020-ig brutális fölényben volt a riválisaihoz képest, ennek ellenére Hamiltonon kívül Nico Rosberg és Valtteri Bottas sem tudott nagyobb differenciájú sikert aratni egyik ebben az időszakban megrendezett versenyen sem.
A Red Bull ennek tetejében még a McLaren sorozatban aratott győzelmi rekordját is átadta a múltnak. A wokingi istálló 1988-ban egy 11 versenyig tartó sikersorozatot könyvelt el az Ayrton Senna-Alain Prost párosnak köszönhetően. Verstappen a mostani győzelmével már 12-re növelte a Bikák sorozatát, ami a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon vette kezdetét.
A Sky Sports riporter a Magyar Nagydíj hétvégéjén elmondta, Lewis Hamilton trükközésre gyanakszik, ezért a sajtótól várja a megerősítést.
2023-ban a Red Bull sebessége és hatékonysága mellett, a csapat DRS-rendszere kapta a legtöbb figyelmet. A Bikáknak ugyanis sikerült úgy megtervezniük az előzést elősegítő elemet, hogy abból többet profitáljanak a többieknél. Ám az elmúlt versenyek során úgy tűnt, csökkent ezen a téren az osztrák istálló előnye.
A hétszeres világbajnok vette észre ezt, ám nem biztos abban, hogy igaz az állítása. Ted Kravitz szerint így honfitársa arra kéri a sajtót, hogy tegyenek fel kérdéseket a témával kapcsolatban.
„Lewis arra kezdett biztatni minket, hogy tegyünk fel olyan kérdéseket, miért nem olyan gyors a Red Bull, mint korábban. Szerinte a DRS-nél kell keresni a megoldást, ugyanis már nem tudják olyan hatékonyan működtetni, mint eddig. Nem vagyok benne biztos, hogy ez igaz, de Lewis rá akarja venni a médiát, hogy vizsgálja ki a dolgot” – magyarázta Kravitz.
Mit is mondott korábban Hamilton?
„Őszintén szólva úgy gondolom, hogy az év eleji teljesítményükhöz képest lassultak. Úgy értem, nincs meg az a DRS előnyük, ami eddig volt. Hová tűnhetett? Igen, hoztak most új fejlesztési csomagot, de az, hogy ezt nem tudták kihasználni az időmérőn, több, mint érdekes. A versenyen még mindig ők a leggyorsabbak, így nehéz lesz őket legyőzni. Viszont mi is meglepődtünk, mint mindenki más.”
Ám vasárnap a Red Bull ismét megadta a kegyelemdöfést a többieknek. Max Verstappen majdnem 34 másodperces előnnyel ért célba, míg Sergio Pérez a 9. helyről rajtolva kis híján második lett. Valóban úgy tűnt, hogy az osztrák istálló előnye csökkeni kezdett az elmúlt versenyeken, ám a Hungaroringre hozott fejlesztési csomagjukkal ismét megmutatták ki uralja a szezont.
Francia lapértesülések szerint három istállónak (köztük a Red Bullnak) van félni valója a 2022-es költségvetési tanúsítványtól.
A csapatoknak már a szezon elején le kellett adniuk az előző bajnoksághoz kapcsolódó költségvetési irataikat. A Szövetség által foglalkoztatott szakemberek átvizsgálják a benyújtott dokumentumokat, és az elkövetkezendő időszakban kihirdetik, hogyan gazdálkodtak a csapatok.
Az elmúlt napokban a média arról számolt be, hogy hét istálló már kapott egyfajta validációt, míg három alakulat esetében további vizsgálatra van szükség. A brit sajtó képviselői első körben az Aston Martin, a Mercedes és az Alpine neve mögé tettek kérdőjelet, míg vasárnap a francia L’Équipe egy jelöltet módosított. A neves lap szerint az Alpine helyett ismét a Red Bullkerült a veszélyzónába.
A francia médium úgy tudja, leginkább a „zöldeknek” kell izgulnia, hiszen ők nagyobb bajban lehetnek a másik két csapatnál.
Mi a helyzet Helmut Markóval?
A Red Bull esetében Helmut Marko státusza és pozíciója került előtérbe. A szabályok kimondják, hogy a három, magas beosztásban lévő menedzser fizetése nem kerül a költségvetési korlát égisze alá, ám a jelek szerint az osztrák tanácsadó nem minden pontnak felel meg.
Bár a 80 éves szakember minden versenyen ott ül a Red Bull garázsában, ám a neve nem szerepel a leadott három topmenedzser között. 2022 óta nem Marko irányítja hivatalosan a Red Bull Junior Programját. A szerepét Guillaume Rocquelin (Rocky, Sebastian Vettel egykori versenymérnöke) vette át. Ugyan az osztrák tanácsadó szava még mindig etalon a Bikáknál, ám a fizetése a 136 millió dolláros költségvetési limit alá tartozik. Néhány csapat már be is kopogtatott a Szövetséghez, ugyanis kíváncsiak voltak arra, hogyan tudja Marko helyzetét kivitelezni a Red Bull.
Reagált az FIA is:
Christian Horner tegnap elmondta, ők biztosak abban, hogy jóval kevesebbet költöttek a kijelölt összegnél. Ám a Szövetség kihangsúlyozta, egyik istálló sem tudhatja pontosan, hogy biztonságban vannak-e.
„A közelmúltbeli jelentések tükrében, szeretnék kihangsúlyozni, hogy a pénzügyi szabályozáshoz köthető eljárás még folyamatban van. Ennél fogva egyikük sem ismerheti a vizsgálat státuszát. A helyszíni munka auditálása még zajlik, a tervek szerint ez a következő hetekben zárul le. Ezután következik a felülvizsgálati véglegesítéshez szükséges periódus. A tanúsítás kapcsán nem volt soha konkrét határidő megjelölve, így a folyamat késedelmére, és az esetleges jogsértésekre vonatkozó bármilyen feltételezés megalapozatlan” – szögezte le a Szövetség.
Toto Wolff egy lényeges információt árulhatott el élő adásban Lewis Hamilton új szerződése kapcsán. Információk szerint a Mercedes osztrák szakvezetője azt súgta a Sky Sports egyik gyerekriporterének a fülébe, hogy Lewis Hamilton további 2 szezonra írt kötelezte el magát a brackley-i istállóhoz.
A külföldi televíziós társaság brit kiadásánál a gyerekeké volt a főszerep a Magyar Nagydíjon. A Sky ugyanis nemrégiben jelentette be, hogy indít egy, a Forma-1-et népszerűsítő műsort a kisgyerekek számára, ahol a versenyzők animált karakterekként jelennek majd meg.
A hétvégén a különböző epizódokhoz számos jelenetet felvettek, és egy alkalommal Wolff egy gyerek riporterrel beszélgetett. A riport során a Mercedes csapatfőnöke megsúgta a kisfiúnak, hogy Hamilton 2025-ig hosszabbította meg a szerződését a Mercedesszel, de ezt még nem teheti nyilvánossá.
A hírt természetesen felkapott lett a Forma-1 szurkolók között a Twitteren. Ugyan némi fenntartással érdemes kezelni a híreket, de ha tényleg a leírt dolgot mondta el Wolff a kisfiúnak, akkor hamarosan a hivatalos bejelentés is megérkezhet a hétszeres világbajnok F1-es jövője kapcsán.
Akár az év végéig is várhat a bejelentés
Hamilton a Hungaroringen is nyilatkozott a jövője kapcsán, és elárulta, hogy akár az idei szezon legvégéig elhúzódhat a bejelentés. A brit ezen kívül nem nagyon tudott túl sok mindent hozzátenni, mert állítása szerint a többi ezzel kapcsolatos információ az ügyvédekre tartozik.
Wolff pedig annyit mondott még Hamilton új szerződéséről, hogy érzelmileg már újfent elkötelezték magukat egymás iránt, azonban magát a kontraktust még egyikük sem írta alá.
🚨 HAMILTON NA MERCEDES ATÉ 2025 🚨
Toto Wolff falou com esse repórter infantil da Sky Sports, e sussurou pra ele que Hamilton renovará por dois anos, mas que ainda não pode oficializar.
George Russell volt a Magyar Nagydíj időmérő edzésének legnagyobb áldozata, hiszen a rossz időzítés következtében csak a rajtrács 18. helyét szerezte meg. Fájdalmát pedig csak növelhette, hogy a Mercedest csapattársa pole-pozícióig vezette.
Mindkét Mercedes az utolsó pillanatokra hagyta a továbbjutást érő Q1-es kör megfutását az időmérő első szakaszában, s míg Lewis Hamiltonnak sikerült megfutnia a szükséges időt, a forgalomba kerülő Russell a kivezető körét és a gyorskörét sem tudta ideális feltételek mellett teljesíteni, így a tavalyi itteni rajtelső csupán a 18. helyen zárt és korán búcsúzott.
Bár Russellt az új, kísérleti gumiszabály első áldozatának is tekinthetjük, hiszen a Q1-ben mindenki a kemény gumikeverékkel volt köteles körözni, a brit elmondása szerint az autó tempójában semmi kivetnivalót nem érzett, s tisztában volt vele, hogy a Mercedes az időmérő megnyerésére is esélyes.
„Gyorsak voltunk, az autó nagyszerűnek érződött. Az egész edzés alatt aszinkronban voltunk a többiekkel. Négyen is megelőztek az utolsó kanyar előtt, miközben elkezdtem a körömet, így már az első kanyar előtt 3 tizedes hátrányba kerültem, a gumik nem voltak megfelelő állapotban, úgyhogy ezután teljesen érthető volt, hogy lassabbak voltunk, és nem jutottunk tovább” – nyilatkozta kiesése után a Sky Sportsnak.
„Igazán csalódott vagyok. Nem kellett volna ennyit kockáztatnunk. Egyike voltunk azon néhány pilótának, akik az utolsó körre hagyták. A kocsi több mint gyors volt ahhoz, hogy bejussunk vele a Q2-be és a Q3-ba. Ritka, hogy ilyen hibát követünk el, de amikor nem jól dolgozol, azt kapod, amit megérdemelsz.”
Míg tavaly Russell szerzett váratlan rajtelsőséget a Hungaroringen, idén ez Hamiltonnak sikerült, aki hosszú, 2021 óta tartó időmérős sikertelenségi sorozatot szakított meg ezzel.
Lewis Hamilton egyáltalán nem elégedett a Mercedes eddigi Magyar Nagydíjon nyújtott teljesítményével. A hétszeres világbajnok brit pilóta „még soha nem érezte magát olyan rosszul” a W14 volánja mögött, mint azt tegnapi nap folyamán tette.
Hamilton tényleg nem túlzott, ugyanis csak a 16. leggyorsabb időt autózta a tegnapi második szabadedzésen, a csapattársa, George Russell pedig az utolsó helyen végzett. Az eredményből azonban nem érdemes túl sok következtetést levonni, mivel a csapatok többsége a kevesebb gumiszettet biztosító formátum miatt mindössze egy szett Pirellit használt csak el a 60 perc alatt.
Új formátum és kísérleti időmérő ide vagy oda, Hamilton nagyon nem érezte jól magát a Mercedes volánja mögött, és a frusztrációjának hangot is adott.
„Nem, nagyon nem volt jó vezetni az autót – értékelt Hamilton a délutáni gyakorlást követően. – Soha nem volt még ilyen rossz, mint most a Hungaroringen. Sokat kell dolgoznunk este, hogy kijavítsuk a beállítást. A tavalyi hétvégénk is hasonlóan kezdődött, de a végére sikerült jó eredménnyel távoznunk. Most is valami hasonlóban bízom.”
Hamiltonnak most égetően nagy szüksége lenne egy jó eredményre, ugyanis a Mercedes nagy harcban van az Aston Martinnal a konstruktőri bajnokság 2. helyéért folytatott versenyfutásban. A brit klasszisnak pedig az egyéniben is közel van a 3. helyen álló Fernando Alonsóhoz, mindössze 16 pont a lemaradása hozzá képest.