Címke: Mercedes

  • A legutóbbi verseny még kínosabbá teszi a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat?

    A legutóbbi verseny még kínosabbá teszi a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat?

    A Williams és a Ferrari korábbi csapatmenedzsere szerint a Holland Nagydíjon történt megszakítás után még kínosabb a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj.

    Zandvoortban a heves esőzés miatt félbe kellett szakítani a versenyt, így a mezőnynek a boxutcában kellett várakoznia. A versenyigazgatóság kötelezően elrendelte az intermediate abroncsok használatát, a megszakítás előtti utolsó teljes kör sorrendje határozta meg a rajt pozíciókat, és csak két körig tartotta a pályán a biztonsági autót.

    Max Verstappen zsinórban kilencszer állhatott fel a dobogó tetejére, mellette Fernando Alonso és Pierre Gasly ünnepelhetett.

    Peter Windsor a Youtube-csatornáján elmondta, a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat is hasonló forgatókönyv alapján kellett volna befejezni. A két évvel ezelőtti szezonzárón Michael Masi sajátos módon értelmezte a biztonsági autós helyezetkre vonatkozó szabályokat, így egy körös viadalt hozott létre Lewis Hamilton és a holland világbajnok számára.

    „2021-ben a Mercedes és a Red Bull autói nagyon közel állt egymáshoz. Az egyenesekben a Mercedes egy kicsit gyorsabb volt, de kiegyenlített volt a csata, a végén szépen felzárkóztak. Még most is azt mondom, hogy a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj volt Lewis (Hamilton) egyik legerősebb futama. A Mercedes teljesítménye is lenyűgöző volt, mind két fél jól muzsikált. Arra gondoltam, mikor Zandvoortban előkerült a piros zászló, és meghatároztak milyen gumikat kel feltenni… miért nem tették ezt Abu Dhabiban is? Ha már megszakították a futamot, miért nem döntöttek így? Mindenkinek új szett gumikon kell mennie, egy körös sprint a végéig, és minden rendben lett volna. Engedélyezni a boxkiállást, majd elindítani a versenyt akkor, amikor nem kellett volna? Ez az egész még mindig megakad a torkomon. Ennek semmi köze ahhoz, hogy Max (Verstappen) megérdemelte-e vagy sem. Azok a döntések csupán őrületesen rosszak volt, rossz időben.”

  • A vártnál jobban elengedte magát Hamilton, így diétáznia kell

    A vártnál jobban elengedte magát Hamilton, így diétáznia kell

    Lewis Hamilton nemrég elárulta, „extrém diétára” lett ítélve, miután pár kilót felszedett a nyári szünet alatt.

    Az augusztusi leállás következtében a versenyzők és a csapatok is nyaralni mentek, hogy kipihenhessék a 2023-as szezon első felének fáradalmait. Ám a múlt héten már véget ért a pihenés, ugyanis a Holland Nagydíjjal elindult az év második fele, és már roboghat is tovább a mezőny Olaszországba.

    A hétszeres világbajnok a szünidőt a családjával töltötte az USA-ban, ám a kikapcsolódás alatt nem kívánt kilók szaladtak fel rá.

    „Az első hetet Los Angelesben töltöttem az unokahúgommal és az unokaöcsémmel. Nagyon napos volt az idő, és leginkább dolgoztam, amíg ott voltam. Ugyanakkor sikerült túráznom is egy kicsit a hegyekben, majd egy napot semmittevéssel töltöttem és elég jó le is barnultam. Mindennap versenyeztem az unokahúgommal és az unokaöcsémmel. Játszottunk és ugráltunk az óceánban, az unokahúgom állandóban az ágyúgolyó ugrással akart a vízbe menni. Viszont nagyon sokat ettem. A súlyomnak 74-73 kilónak kell lennie, de szombaton a mérleg 77 kilót mutatott. Arra gondoltam: Istenem, a következő napokban extrém diétára kell fognom magam” – magyarázta Hamilton.

  • „Baj, hogy Verstappen dominál? Bezzeg, ha Hamilton csinálná…”

    „Baj, hogy Verstappen dominál? Bezzeg, ha Hamilton csinálná…”

    Jacques Villeneuve szerint abból nem csinálna a Forma-1-es társadalom nagy része ügyet, ha továbbra is Lewis Hamilton dominálna.

    A holland versenyző megszerezte zsinórban a 9. győzelmét a hazai futamán, így beállította Sebastian Vettel 2013-as rekordját. A hétvégi monzai versenyen is a 25 éves pilóta lesz a legesélyesebb a futamgyőzelmet illetően, ám a Red Bull uralom már kezd sok lenni a rajongóknak.

    A szakértők és a versenyzők közül is sokan kérdőjelezik meg, hogy ez a dominancia jót tesz-e a sportnak. 1997 világbajnoka szerint egyértelműen igen a válasz. A kanadai ex-versenyző kihangsúlyozta, korábban is látott ilyet a sport, sőt nem is olyan régen. Ám akkor az emberek többségének nem volt baja ezzel.

    Villeneuve szerint most Verstappen versenyez más szinteken, így teljesen egyértelmű a sikere.

    „Nos, ő most sokkal jobb, mint a többiek ennyi a történet. Különben is, semmi értelme azt kiabálni, hogy ez káros a Forma-1-re nézve. Nem a szabályok tették őt a legjobbá, egyszerűen ilyen jó. Mikor Lewis (Hamilton) és a Mercedes volt az élen, nem hallottam ennyi embert panaszkodni. Miért nem kifogásolták annyira Lewis uralmát, mint most Maxét? Nem tudom mi áll emögött” – nyilatkozta a kanadai.

  • Hamilton újfent Verstappen előnyét firtatja: másodperceket ver ránk, és ellép

    Hamilton újfent Verstappen előnyét firtatja: másodperceket ver ránk, és ellép

    Lewis Hamilton már most attól tart, mennyivel lesz gyorsabb mindenkinél Monzában Max Verstappen.

    A Mercedes is rossz lóra tett az első körökben Zandvoortban, ám az utolsó hajrában a hétszeres világbajnok meg tudta tartani a hatodik helyet. Carlos Sainzot nem tudta megelőzni, ám Lando Norris csak 23 ezreddel maradt le tőle a befutónál. A brit versenyző a pontszerzésnek ugyan örült, ám a stratégiai döntéseknek már kevésbé. Állítása szerint a dobogón is végezhetett volna Max Verstappen mögött, ha a megfelelő időben hoznak jó döntéseket.

    Az Olasz Nagydíjra készülve a 38 éves pilóta nem számít sok jóra, ugyanis a Red Bull tempója újfent elveheti a mezőny kedvét.

    Mikor arról kérdezték a Mercedes versenyzőjét, mire számít a csillagosoktól Olaszoroszágban, nem volt rest megemlíteni holland ellenfelét is.

    „Fogalmam sincs, mi fog történni velünk Olaszországban. Max már az elején másodperceket ver ránk és ellép, ahogy tenni szokta. Remélhetőleg jobb hétvégénk lesz, és talán még a dobogóért is harcolhatunk” – nyilatkozta a GPblog.com-nak Hamilton.

  • Felszisszent a Mercedes, mikor Russell megcsúszott Hamilton előtt

    Felszisszent a Mercedes, mikor Russell megcsúszott Hamilton előtt

    A Holland Nagydíjon George Russell ijesztett rá a Mercedesre, mivel majdnem eldobta az autóját, mikor Lewis Hamilton autózott mögötte.

    A verseny felénél a hétszeres világbajnok érte utol csapattársát, aki más stratégiát futva próbálta helyre hozni a futam elején benézett taktikát. A 6-os kanyarban a 24 éves versenyző autója megcsípte a füvet, így a W14-es megcsúszott, miközben a testvérautó haladt közvetlen mögötte.

    Russell sikeresen megfogta a versenygépet, és nem akadályozta a 38 éves versenyzőt, aki könnyedén elment mellette.

    Lewis Hamilton, George Russell, Mercedes
    Lewis Hamilton és George Russell – Fotó: Sam Bloxham/Mercedes AMG Petronas

    .

    A futam után a 24 éves pilóta viszont elmondta, hogy a korábbi találkozója Yuki Tsunodával, nagyban megnehezítette az elkövetkezendő köreit.

    „Körülbelül öt körrel korábban értem össze Tsunodával, és ezután hatalmas rezgéseket éreztem. A nagy sebességű kanyaroknál nehezen láttam. Épp a tükrömet néztem, majd a következő pillanatban már a pályán kívül voltam. Ám sikerült az autót távol tartani a faltól. Még öt körig tarott az egész, majd 3-4 másodpercet veszítettem. Kár érte, mivel valószínűleg Lewis, Lando (Norris) és (Pierre) Gasly előtt maradthattam volna, hiszen ők később álltak ki a boxba.”

    A fiatal brit versenyző az újraindítás után a Norrisszal találkozott, majd egy lassú defektnek köszönhetően a 17. helyre esett vissza.

  • Hamilton: Őszintén? Maxszel harcoltam volna, ha nem rontjuk el a taktikát

    Hamilton: Őszintén? Maxszel harcoltam volna, ha nem rontjuk el a taktikát

    A Mercedes taktika baklövése nyomán komoly kihagyott lehetőség miatt kesereg Lewis Hamilton és George Russell a Holland Nagydíj után. Hamilton szerint az autó tempója a legjobbak szintén volt, Russell csak negyed körig érezte magát nyeregben.

    Már a verseny elején félresiklott a Mercedes két pilótájának vasárnap délutánja Zandvoortban, hiszen a csapat az utolsók között reagált a közvetlenül a rajt után megérkező esőre, és csak a harmadik körben hívta ki kerékcserére a pilótáit, akik ekkor már a mezőny utolsó negyedébe tértek vissza a bokszból.

    Russell egyedüliként kemény keverékekre váltva vészelte át újabb kerékcsere nélkül a futam közepét a következő viharig, míg Hamilton a Mercedes erős tempóját kihasználva próbált előrébb törni, végül azonban a hétszeres világbajnok hatodik helyéért járó nyolc ponttal kellett beérnie a csapatnak ezen a hétvégén, ami mindkét pilóta szerint jóval komolyabb esélyeket tartogatott számukra.

    „Amikor megjött az eső, rossz döntést hoztunk. A csapat döntése volt, és megfizettünk érte, de miután visszatértem az utolsó helyre, szerintem jó példát mutattunk arról, hogy minden botlás után leszegett fejjel tovább kell próbálkozni – fogalmazott Hamilton a Sky Sportsnak. – Folyamatosan üldöztem valakit, meg tudtam előzni egy McLarent is, ami ezen a pályán nem valami könnyű, és a végén (Carlos) Sainznál is gyorsabb voltam, csak szükségem lett volna a DRS-re.”

    A versenyt Max Verstappen nyerte, aki szárazon, kisebb és nagyobb esőben is kontroll alatt tartotta a körülményeket, ám Hamilton úgy érzi, egy ideális napon nem Fernando Alonso lett volna a holland legközelebbi ellenfele.

    „Szerintem a mai körülmények között, ha végig a helyes döntéseket hozzuk, meglett volna a tempóm ahhoz, hogy az első két helyért küzdjek. Hogy őszinte legyek, szerintem Maxszel is hacolhattam volna. Száraz pályán sem volt messze tőlük a tempónk. Nem azt mondom, hogy legyőztük volna őket, de ott lehettünk volna, ha minden jól alakul” – vázolta sejtését a hétszeres világbajnok.

    Alonso: Nem akartam előzni, nehogy ne engedjenek ki a pályáról

    Russell a piros zászló utáni újraindításnak a 8. helyről rugaszkodott neki, ám a Lando Norrisszal való csata során defektet kapott, ezzel pedig elszállt az esélye a pontszerzésre.

    „Kár ezért a délutánért, mert nagyon gyors autónk volt, de az időjárás ellenünk dolgozott és a döntéseink sem voltak a legjobbak. Utána kell járnunk, hogy mit rontottunk el, mert az biztos, hogy nagy lehetőséget szalasztottunk el” – fogalmazott a fiatalabbik brit.

    „Arra számítottunk, hogy az eső csak egy-két percig fog tartani, végül azonban majdnem tíz percig esett. A pálya már az intermediate gumik számára volt ideális, de úgy éreztem, ki tudok még tartani egy vagy két körig, ha az eső tényleg elvonul pár perc alatt – ám végül nem így lett.”

    „Egy negyed körön keresztül hittem azt, hogy nagyszerű eredmény van kilátásban, amikor a verseny elején az élre kerültem, és a hozzám eljutó információkból azt gondoltam, hogy a többiek hoztak rossz döntést a bokszkiállással. Élvezetes volt, amíg tartott – de sajnos nem sokáig.”

    „Inkább legyen gyors autónk egy rossz napon, mint fordítva, de ez akkor is egy nagy kihagyott lehetőség volt.”

    Russell szerint Zandvoort az erősebb pályáik egyike volt a szezon második felében, a jövő hétvégén Monzában nehezebb versenyre számít, hiszen a Mercedes idén az alacsony leszorítóerőt igénylő pályákon eddig kevésbé teljesített jól.

  • Hamilton: Szoros lesz a csata a Red Bull-lal

    Hamilton: Szoros lesz a csata a Red Bull-lal

    Bár nem Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Red Bullt követő mezőnyben Zandvoortban, a hétszeres bajnok pozitívan nyilatkozott az első edzésnap után.

    Noha a Holland Nagydíj fontosabb, második edzésén nem a Mercedes volt a leggyorsabb a Max Verstappenen kívüli világban (a mclarenes Lando Norris és a williamses Alexander Albon vezette ezt a bolyt), Lewis Hamilton szerint az Ezüstnyilak viszonylag jól kezdték a nyári szünet utáni első versenyhétvégét.

    „Nagyszerű volt. Izgatottan ébredtem, hogy újra az autóba üljek. Az első tréning nagyon jól alakult, kapásból jónak éreztem a kocsit, mindenki remekül dolgozott a gyárban. Változtattunk kicsit a beállításokon a második edzésre, az autó nem volt annyira jó, de legalább hasznos adatokat gyűjtöttünk. Akad feladatunk, hogy változtassunk szombatra” – mondta.

    „Ott vagyunk lőtávolban. Nem vagyunk annyira gyorsak, mint a Red Bullok, de a McLarenek nagyon gyorsak, az első szektorban sokkal gyorsabbak nálunk – tette hozzá. – Az utolsóban viszont jók vagyunk, úgyhogy a jó egyensúlyt kell megtalálnunk.”

    A büszke Hamilton szerint sokan nem értékelik eléggé a Mercedes eredményét

    „Reméljük, hogy ott leszünk velük [a McLarennel és a Red Bull-lal]. A Red Bull szokás szerint kicsit gyorsabb, szóval nem számítok arra, hogy képesek leszünk legyőzni őket, de szoros lesz.”

    Tavaly a Mercedes meglepően gyors volt Zandvoortban, Verstappennek keményen kellett harcolnia a győzelem megszerzéséért, ami egy biztonsági autós fázis nélkül még nehezebb lett volna neki.

  • A büszke Hamilton szerint sokan nem értékelik eléggé a Mercedes eredményét

    A büszke Hamilton szerint sokan nem értékelik eléggé a Mercedes eredményét

    Lewis Hamilton lenyűgözőnek nevezte, hogy a Mercedes a második a csapatok rangsorában, és szerinte egyesek nem tulajdonítanak ennek kellő tiszteletet.

    Ezzel gyakorlatilag csapattársa, George Russell véleményét ismételte, aki a Holland Nagydíj helyszínén szintén arról beszélt, hogy a Mercedes jelenlegi pozíciójára nem szabad tragédiaként tekinteni.

    „Az, hogy második vagyunk a konstruktőri bajnokságban, szerintem lenyűgöző, főleg annak ismeretében, hogy az Aston Martin milyen remekül kezdett, vagy hogy a McLaren mekkorát javult – idézte az Autosport Hamiltont Zandvoortból. – Szerintem ez hatalmas eredmény, és úgy gondolom, sokan nem értékelik eléggé. Nagyon büszke vagyok a csapatra, a fejlődésre, a megtett lépésekre.”

    „Folyamatosan igyekszünk javítani a folyamatainkon, folyamatosan változtatunk. Javítunk a kommunikáción, hogy minden részleghez a megfelelő információ jusson el. Alaposan utánajárunk bizonyos dolgoknak, például a pattogásnak, az autó sajátosságainak, a kanyarokban lévő egyensúlynak.”

    Főnöke szerint a régi Hamilton eltűnt, és a 2.0-ás verzió sokkal jobb

    A 2024-es modell fejlesztéséről is megkérdezték. „Több időm jutott rá a csapattal, mint korábban bármikor, és többet foglalkoztam a jövő évi autó fejlesztési irányával. Amikor elkezdődik a szabadidőm, próbálom elérni, hogy fitt és mentálisan jó állapotban legyek, hogy készen álljak arra, amikor rendbe jön az autó” – mondta Hamilton.

    „Szerencsére más tevékenységek is motiváltan tartanak, ami kihat mindenre, például a mozifilm [Brad Pitt-tel, aminek rendezésében Hamilton is részt vesz – a szerk]. Készen állok.”

    Hamilton arra tippel, hogy a Red Bull az összes versenyt megnyeri idén, bár van olyan pilóta, aki kételkedik ebben.

  • Russellnek elege van abból, hogy kudarcnak tekintik a Mercedes második helyét

    Russellnek elege van abból, hogy kudarcnak tekintik a Mercedes második helyét

    Igazságtalan, hogy gyengélkedés miatt támadják csapatát, miközben a Red Bull kivételével minden más ellenfelénél továbbra is jobb a Mercedes, véli George Russell.

    Való igaz, hogy visszaesett a Mercedes a relatív erősorrendben a 2022-es szabályváltozások érkezése óta, hiszen zsinórban nyolc konstruktőri cím után letaszította őket a trónról a Red Bull, ám a csapat minden nehézsége, az autó tavalyi delfinezése és kiszámíthatatlan viselkedése, valamint az idei előretörés elmaradása ellenére továbbra is a mezőny egyik legerősebb istállójának számítanak.

    A Mercedes tavaly a Red Bull és a Ferrari mögött a harmadik helyen zárta a konstruktőri bajnokságot, idén pedig, bár kevesebb pontjuk van, mint az előző év azonos pontján, ám kényelmesen őrzik a második helyet, az Aston Martinnál és a Ferrarinál is kiegyensúlyozottabb formát mutatva az utóbbi futamokon.

    Hamilton elismerte, Russell a kaszinó pénzén játszhatott tavaly

    „Persze nagyok voltak az elvárások velünk szemben a szezon előtt, és talán emiatt tartják sokan az idei szereplésünket kudarcnak – mondta Russell a Mercedes formáját firtató újabb kritika után Zandvoortban. – Valóban nem ott tartunk, ahol szeretnénk, hiszen harcolni akarunk a bajnoki címekért, de aki kudarcnak nevezi azt, hogy a tabella második helyén állunk, ötven ponttal megelőzve a harmadikat, az elrugaszkodott a valóságtól.”

    „Tovább akarunk javulni, de azt hiszem, csapatként jó helyzetben vagyunk a konstruktőri tabella második helyén. A McLaren most nagyon erősnek tűnik, de az Aston Martinnal szembeni harcban mi állunk nyerésre. Persze szeretnénk nyerni egy futamot a szezonban, de Max és a Red Bull túl erős.”

    2022-ben egy győzelmet sikerült szereznie a csapatnak ifjabb brit pilótája révén, Russell pedig bízik abban, hogy idén is sikerül még felérniük a dobogó tetejére, hiába tűnik olykor kilátástalannak a helyzet az idén eddig minden futamot megnyerő Red Bull összes riválisa számára.

    „Tavaly abban a hitben kezdtük meg a szezon második felét, hogy Szingapúr lehet az egyetlen esélyünk a győzelemre. Aztán amikor nem nyertük meg Szingapúrt, kicsit mindannyian csalódottak voltunk és elvárások nélkül érkeztünk Brazíliába, végül pedig ott győztünk. Szóval most már minden versenyre lehetőségként tekintünk” – szögezte le Russell.

    Ha a Mercedes formája nagyjából hasonló is, mint tavaly, Russellé kissé elmarad attól: a 2022-es szezont nyolc dobogóval záró pilóta idén eddig mindössze egyszer állt a pódiumon, a tabellán pedig csapattársa, Lewis Hamilton 49 ponttal megelőzi őt.

  • Hamilton már nem is emlékszik, hogy mi történt a Massa által vitatott 2008-as szezonban

    Hamilton már nem is emlékszik, hogy mi történt a Massa által vitatott 2008-as szezonban

    Az ominózus év F1-es bajnokát a legkevésbé sem érdekli, hogy Felipe Massa jogi lépésekkel próbálja megkérdőjelezni a 15 évvel ezelőtti eredmények létjogosultságát. Lewis Hamilton ehelyett a jövőre fókuszál, elmondása szerint bőven van még ideje kivárni, hogy visszatérjen a csúcsra.

    A Forma-1-es nyári szünet során kiemelt figyelmet kaphatott az a hír, miszerint Massa megtette az első lépéseket annak érdekében, hogy tisztázza a 2008-as világbajnoki szezon elhallgatott történéseit, meggyőződése ugyanis, hogy érvénytelenné kellett volna nyilvánítani az azévi Szingapúri Nagydíjat, ez pedig döntő hatással lett volna a Hamilton ellen folytatott bajnoki harcára. A brazil ügyvédei mindenesetre nem az eredmények utólagos megváltoztatására, hanem kártérítésre nyújtottak be igényt az FIA-nál és az F1-nél.

    A hír kapcsán a Massát akkoriban foglalkoztató Ferrari jelenlegi csapatfőnöke, Fréderic Vasseur is kevés érdeklődést mutatott, és hasonlóan reagált a Holland Nagydíj sajtótájékoztatóján az azévi világbajnoki címet egyetlen pont előnnyel megnyerő Hamilton is.

    A Ferrari főnökét nem hozza lázba Massa 2008-as igazságharca

    „Nagyon rossz a memóriám, őszintén szólva nem is sok mindenre emlékszek belőle. Szeretnék csak a jelenre fókuszálni, hogy a csapattal visszakapaszkodjunk az élre, és nem arra, hogy mi történt 15 évvel ezelőtt” – zárta le a maga részéről az ügyet a brit, jótékony módon nem felemlegetve, hogy neki is bőven lennének kifogásai egy bajnoki szezon vitatott lezárása, egész pontosan 2021 kapcsán.

    A brit ugyan még mindig nem írta alá szerződéshosszabbítását, ám tényként beszél arról, hogy a következő szezonokban is a mezőnyben lesz, amikor azt mondja, van ideje kivárni, míg a Mercedes visszatér az élre. Ezt előlendítendő az utóbbi időben rengeteg időt töltött a brackley-i gyárban, hogy a mérnökökkel együtt átbeszéljék a munkafolyamatokat és felvázolják a 2024-es autó karakterisztikáját.

    „Most több időm van arra, hogy ezekben segítsem a csapatot, mint korábban bármikor. Igyekszek többször rendelkezésre állni, amikor arról beszélünk, milyen irányba vigyük el a jövő évi autót. Amikor pedig nem a gyárban vagyok, azzal foglalkozok, hogy testileg és mentálisan is fitt legyek majd abban a pillanatban, amikor az autó végre összeáll” – nyomatékosította szándékát Hamilton.

    „Szerencsére vannak más dolgok is, amik fenntartják a motivációmat, és amelyek kapcsolódnak ehhez a világhoz, például a mozifilmünk. Szóval csak várom, hogy eljöjjön az időm.”