Címke: Mercedes

  • Történelmi javulásra van szükség a Mercedesnél, véli Hamilton

    Történelmi javulásra van szükség a Mercedesnél, véli Hamilton

    A csapat veterán klasszisa, Lewis Hamilton reméli, a következő fél évben saját csúcsot dönt a Mercedes a fejlesztési ütemben.

    A hétszeres világbajnok a legutóbbi, Japánban rendezett verseny után úgy vélekedett, a Mercedes nem került közelebb a Red Bullhoz egy év alatt. A csapat a 2022-ben bevezetett szabályváltozások óta csak egyetlen futamot nyert meg, és az előző szezon második felében mutatott biztató formát nem tudta átmenteni 2023-ra, általában idén sem jelentett veszélyt a Red Bullra és Max Verstappenre.

    Hamilton szerint a Mercedesnek minden korábbi javulását felül kell múlnia a következő időszakban. „Nem tudom, milyen lesz jövőre az autó, de nagyon nagy a lemaradásunk. Remélnünk kell, hogy a következő hat hónapban a valaha volt legnagyobb mértékű fejlődésünket mutatjuk be, és valóban dörömbölni fogunk az ajtón” – mondta a Sky Sportsnak.

    „Reméljük, az autó tervezési filozófiájának változásával visszajut a csapat oda, amit megérdemel, mert ez egy világbajnok, lenyűgöző istálló. Teljes mértékben hiszek mindenkiben, de a mostanában meghozott döntések létfontosságúak lesznek a jövőbeli pályánk szempontjából.”

    Példaként a McLaren fejlődését hozta fel, a wokingiak ugyanis a mezőny második feléből az elsőbe katapultáltak az idei szezon közben.

    Hamilton kiadta az ukázt: közelebb kell kerülni jövőre a Red Bullhoz

  • Olasz sajtó: a Ferrari 2024-es autója hamarosan tettre kész lesz

    Olasz sajtó: a Ferrari 2024-es autója hamarosan tettre kész lesz

    Az olasz sajtó szerint a Ferrari nagyon jól halad a 2024-es autójával, sőt, jóval az ütemterv előtt járnak.

    2022 első felében még bajnokesélyesnek számított a Ferrari, ám a Red Bull megfordította az állást és bemasírozott az első helyre. Idén még erősebb lett az osztrák istálló, míg a Scuderia visszaesett. Az Aston Martin is átlépte őket az év elején, de a fejlesztési verseny során sikerült előrelépniük. Így a Mercedesszel és a McLarennel karöltve váltogatják egymást a Red Bull mögött, sőt a vörösök még futamot is tudtak nyerni. Egyelőre a csillagosok birtokolják a második pozíciót a konstruktőri listán, ám az olaszok lemaradása elenyésző.

    A Scuderia az év elején a gumikopással küszködött leginkább, ám úgy tűnik, hogy az Olasz Nagydíj óta sikerült javítaniuk a problémán. Szingapúrban Carlos Sainz révén nyerni tudott a csapat, míg Japánban sem muzsikáltak annyira rosszul, pedig a két helyszín az abroncsok nagymértékű kopásáról is ismert.

    Lewis Hamilton ugyan arra kérte csapatát, hogy a fókuszpontjukat inkább a következő autóra helyezzék át, ám a Mercedes nem akarja „kukázni” a W14-et. A csillagosok bejelentették, további fejlesztések érkeznek a versenygépre, míg a Ferrari már a következő évre koncentrál.

    Sokkal jobban áll a 2024-es projekt, mint ahogy arra a Ferrari számított:

    F1ingenerale.com értesülései szerint a „676-os projekt”, ami a 2024-es versenygépre utal, a vártnál jobban halad. A Ferrari következő konstrukciója már majdnem teljesen összeállt, és az első tesztekre is hamarosan készen áll. A szélcsatornát már csak a 676-os projekt kapcsán használja a csapat, így a 2023-as autó fejlesztése leállt.

  • Hamilton elismerte, valóban leült beszélgetni a Ferrarival

    Hamilton elismerte, valóban leült beszélgetni a Ferrarival

    Lewis Hamilton elmondta, volt alapja azoknak a pletykáknak, amik egy esetleges ferraris megállapodásról adtak hírt.

    A hétszeres világbajnok korábbi szerződése 2023 végén járt le, így a brit versenyző és a Mercedes a folytatásról kezdett tárgyalni. Ugyan Toto Wolff mindig elmondta, hogy a megbeszélések jól haladnak, és napokra vannak az aláírástól, ám az előrevetített esemény egyre több időt vett igénybe.

    Végül a Mercedes mindkét versenyzőjével hosszabbított 2025 végéig, így a találgatások is elcsendesedtek. Ám a svájci Blicknek elismerte a 38 éves versenyző, hogy valóban beszélgetett a Ferrarival a hosszabbítás előtt, így az átigazolásáról szóló pletykáknak volt némi alapja. Hamilton végül a Mercedes mellett tette le a voksát, annak ellenére, hogy a jelenlegi konstrukcióval eléggé elégedetlen.

    Lewis Hamilton, Toto Wolff, George Russell, Mercedes
    Lewis Hamilton végül a Mercedes mellett döntött, és 2025-ig aláírt a csapattal – Fotó: Mercedes AMG Petronas

    Ugyanakkor a brit versenyző tisztázta, a tárgyalások ellenére szerződés sosem került az asztalra, mikor a Ferrarival beszélt.

    „Rendben, határozottan vélt néhány beszélgetésünk. Sok jó embert ismerek ott, ám sosem éreztem azt, hogy készen állok Olaszországba költözni” – ismerte el Hamilton.

    A hétszeres világbajnok a jelenlegi szerződésének bizonyos részletét is elárulta:

    „Pontosan tudni akarom, hogy mi van benne. Régebben 80-an oldalas volt, de most már több, mint 200 oldal. Olyan mint, egy fránya könyv, és átolvasni napokig tart! – tette hozzá a 38 éves pilóta.

  • Russell korábban féltékeny volt egyik riválisára

    Russell korábban féltékeny volt egyik riválisára

    George Russell nemrég elismerte, féltékenységgel töltötte el, mikor egyik riválisa átült egy nagycsapatba.

    A brit versenyző már régóta ismeri Alex Albont és Lando Norrist, sőt az F2-ben egymás ellen is harcolhattak. 2019-ben csatlakozott a mezőnyhöz mindhárom pilóta, ám az egyikük gyorsan egy versenyképesebb autóba ülhetett be. Pierre Gasly teljesítménye arra sarkalta a Red Bullt, hogy visszategye a Toro Rossóba (AlphaTauri) a franciát. Helyére a brit-thai versenyzőt ültették, aki 2020 végéig versenyezhetett a csapatnál.

    Ám a hirtelen jött előléptetésre és a lehetőségek tárházára kissé irigységgel tekintett a 24 éves pilóta, aki akkor még a sereghatjó Williamsben versenyzett. Russell nemrég elismerte, féltékeny volt amiatt, hogy barátja ilyen korán átülhetett egy nagycsapathoz.

    „Igen, egy kissé az voltam, különösen erre a srácra (mutatott Albonra), mikor átkerült a Red Bullba. Alex úgy jött, mint Randy Horton, én meg azt éreztem, wáo, mi folyik itt? Emlékszem, az első versenyemen háromszor is lekörözött, míg Ausztráliában három és fél másodperces lemaradásom volt a pole pozíciótól. Határozottan frusztráló volt” – ismerte el Russell.

  • Az F1 egykori vezére megnevezte Russell legnagyobb gyengeségét

    Az F1 egykori vezére megnevezte Russell legnagyobb gyengeségét

    A Forma-1 korábbi első embere, Bernie Ecclestone szerint George Russellnek egy bizonyos területen még fejlődnie kell. A brit üzletember szerint a brit fiatal még nem kész akkora áldozatot hozni egy győzelemért, mint a csapattársa, Lewis Hamilton.

    Russell már az első Mercedesnél eltöltött évében meghálálta a belé vetett bizalmat Toto Wolfféknak. A brit fiatal meg tudta szerezni az első győzelmét Interlagosban, – ami a Mercedes egyetlen sikere volt 2022-ben – és emellett még a rutinosabb hétszeres világbajnok csapattársát is sikerült legyőznie az egyéni pontversenyben.

    „Russell nem panaszkodhat Hamilton csapaton belüli státusza miatt”

    Idénre azonban fordult a kocka, és Hamilton jócskán megelőzi Russellt, aki Szingapúrban akár nyerhetett is volna. A két Mercedes a késői virtuális biztonsági autós fázisnak köszönhetően kockáztatott, és mindkét autóját behozta friss Pirellikért. Russell és Hamilton nagyon gyorsan utolérték az élen autózó Carlos Sainz-Lando Norris duót, azonban Russell nem tudott mit kezdeni Norrisszal, ráadásul az utolsó körben nekiment a falnak, ami miatt a 3. helyét is elveszítette. Ecclestone ezt a fajta rámenősséget hiányolja Russellből.

    „Nem tudok dönteni vele kapcsolatban – nyilatkozta a 92 éves brit üzletember a Mercedes pilótájárók. – Kedvelem őt, nagyon tehetséges egy pilóta. Fel volt készülve arra, hogy nyerni fog. Abban bízott, hogy Carlos a futam végén majd hibázik, és azután az övé lesz a futam. Nagyon nyomta neki, de nem igazán gondolta végig logikusan a futamát. Ez pedig egy olyan dolog, amit Hamilton minden egyes alkalommal meg szokta csinálni.”

    Ecclestone emellett azt is megjegyezte, hogy Max Verstappen a legjobb a versenyző, akit valaha látott, és azt is hozzátette, hogy ha csapatfőnök lenne, akkor az első dolga a 22 éves Oscar Piastri leigazolása lenne.

  • Leclerc szerint a Ferrari sokat tanult az egyik riválisától

    Leclerc szerint a Ferrari sokat tanult az egyik riválisától

    Charles Leclerc elismerte, hogy a legutóbbi hétvégék során szoros figyelemmel követték az egyik riválisukat. Nagy meglepetésre nem a Red Bullról, hanem a Mercedesről van szó.

    A Ferrari monacói pilótája legutóbb a Sky Sportsnak nyilatkozott a Red Bull mögött zajló bajnoki csatáról, ami a konstruktőri bajnokság 2. helyéért zajlik. Ugyan a Red Bull már megszerezte a konstruktőri bajnoki címet, és Max Verstappen már a Katari Nagydíj sprintkvalifikációján pontot tehet az egyéni bajnokság végére is, a Bikák mögött óriási a harc a 2. és a 4. helyért.

    A Mercedes és a Ferrari is ki tudta használni azt, hogy az Aston Martin lendülete elfogyott a jó kezdésüket követően. Fernando Alonso egyedül cipeli a hátán a Zöldeket, miután Lance Stroll idei produkciója említésre sem méltó, és mivel a spanyol is egyre nehezebben szerzi a pontokat, a silverstone-i istállót akár a McLaren is elkaphatja, akik nagyszerű formában vannak jelen pillanatban.

    Visszatérve a Mercedesre és a Ferrarira, a két csapat között mindössze 20 pont a különbség a gyártók versenyében, és az olaszok a szingapúri győzelmüket követően Suzukában is közelebb tudtak kerülni a brackley-i istállóhoz. A jobb helyezésért pedig több pénzjutalom jár, szóval már csak ezért sem mindegy, melyik csapat végez előrébb a bajnokságban.

    Carlos Sainz, Ferrari
    A Ferrari önbizalmán sokat javított a Szingapúrban megszerzett győzelmük Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Leclerc szerint sok dolgot tanultak a Mercedestől, és emiatt Katarban tovább szeretnének közeledni hozzájuk.

    „A Mercedes nagyon erős, különösen a versenyeken – árulta el az 5-szörös futamgyőztes monacói pilóta. – Japánban is nyomást tudtak helyezni ránk azzal, hogy megosztották az autóik stratégiáját. Az időmérőn viszont nem olyan jók mindig, szóval ismét egy szoros harcra számítok.”

    „Amint mondtam, ők inkább a versenyeken nyújtanak jobb teljesítményt, mi pedig az időmérőkön. Azonban van bennem egy olyan érzés, hogy az előző hétvégén tanultak alapján képesek leszünk magunkhoz ragadni a kezdeményezést, és az előny nálunk lesz a szezon végéig.”

    A Ferrari számára pedig extra lehetőségek is lesznek majd, mivel a szezon utolsó 6 versenyhétvégéből három alkalommal (Katar, Austin és Interlagos) is rendeznek sprintkvalifikációt, ahol szintén osztanak pontokat a top8 számára.

  • Hamilton nagyon akarja a második helyet csapatának: teljes csapatmunkára lesz szükség

    Hamilton nagyon akarja a második helyet csapatának: teljes csapatmunkára lesz szükség

    Lewis Hamilton izgatottan várja, mi lesz a Ferrari-Mercedes csata végkimenetele a konstruktőri bajnokságban.

    Mindkét csapat hátrányból kezdte az évet, és a szezon első felét „tapogatózással” töltötték. A fejlesztések segítségével sikerült előrelépniük, és átugraniuk az Aston Martint, így a két istálló harcolhat a második helyért. A Ferrari futamot tudott nyerni Szingapúrban Carlos Sainz révén, míg a Mercedes Suzukában muzsikált jobban a vörösöknél.

    Egyelőre a csillagosok birtokolják a konstruktőri második helyet, ám a Scuderia is azon dolgozik, hogy elvegyék a pozíciót ellenfelüktől. A hétszeres világbajnok izgatottan várja a csatát, és reméli, a végén ők ünnepelhetnek.

    „Jelenleg ez egy izgalmas verseny, jó, hogy van ez a csata. Akárcsak ők (Ferrari), mi is elég rosszul kezdtük az évet. Nem számítottunk arra, hogy a második helyre is felugorhatunk a konstruktőri listán. Közel voltunk a többiekhez, különösen az elmúlt versenyek során. Ez számunkra, izgalmas. Mi is le akarjuk győzni, őket, ahogy ők is minket. Teljes csapatmunkára lesz szükség, az már biztos” – nyilatkozta Hamilton.

    Jelenleg a Mercedes 305 ponttal áll a lista második helyén, míg a Ferrari 285 egységgel követi a német csapatot.

  • Az egykori versenyző felszólította az FIA-t: ideje lenne nagyobb büntetéseket adni

    Az egykori versenyző felszólította az FIA-t: ideje lenne nagyobb büntetéseket adni

    Jolyon Palmer szerint ideje az F1-nek és az FIA-nak szigorúbb büntetéseket alkalmaznia a versenyek alatt.

    Sergio Pérez a Japán Nagydíjon Kevin Magnussennel, míg Szingapúrban Alex Albonnal „találkozott” a pályán. A csörték után 5 másodperces időbüntetést kapott, amit könnyedén teljesített, vagy épp a kiesése után is letöltött. Ám legutóbbi futam után többen felszólaltak a túl enyhe szankciók kapcsán. A mexikói versenyző mindkét incidens során vétkesnek bizonyult, mégis „olcsón” megúszta a dolgot.

    A legenyhébb büntetést kapta, míg társai versenyét nagyban befolyásolta a találkozás. A Sky Sportsnál tevékenykedő brit ex-pilóta szerint, a stewardoknak ideje merészebb lépéseket húzni, és szigorúbban büntetni a vétkes versenyzőket.

    „Az öt másodperces büntetés is célt szolgál, de egyre többen gondolják azt, hogy ez nem elégséges olyan esetekben, mikor valaki egyértelműen hibás, és az incidens során súlyosan befolyásolja riválisa versenyét is. Én is ezt a tábort erősítem. Sok olyan szituáció van, mint például Lewis (Hamilton) és Sergio (Pérez) esete a spa-i sprinten, mikor versenybalesetről van szó, mégis az egyik pilóta egy kicsit jobban hibáztatható. Ám a Szingapúrban és Japánban történt ütközés után nehéz kiállni Pérez mellett. Keményebb büntetések kellenek, és a jövőben élni is fognak ezekkel az eszközökkel” – írta Palmer.

    A brit szakértővé avanzsált ex-versenyző szerint mindig lesznek olyan csapatok, akik könnyen kiautózzák a büntetésnyi különbséget, és így a szankció őket már nem sújtja.

    „Egy öt másodperces büntetés fájhat, ám a nagycsapatok könnyen felépíthetik a szükséges különbséget, legutóbb ezt láthattuk Monzában Hamiltonnál is. Ám a kisebb alakulatoknak muszáj nyalogatniuk a sebeiket ilyen esetekben.”

  • Hamilton kiadta az ukázt: közelebb kell kerülni jövőre a Red Bullhoz

    Hamilton kiadta az ukázt: közelebb kell kerülni jövőre a Red Bullhoz

    Lewis Hamilton azt szeretné, hogy 2024-ben legalább a felére csökkenjen a lemaradásuk a Red Bull-lal szemben.

    Szingapúrban erős versenyhétvégét produkált a Mercedes. Még a győzelemre is volt esélyük, ám Carlos Sainz intelligens taktikája és George Russell hibája megtorpedózta végül az első helyről szőtt álmaikat. A hétszeres világbajnok ugyan dobogóra állhatott, mivel ő örökölte meg csapattársa pozícióját.

    Japánban viszont jött a feketeleves. A csillagosok visszacsúsztak a McLaren mögé, akik Max Verstappent követve masíroztak be a dobogós helyekre.

    A brit versenyzőt a lemaradásuk mértéke ismét aggodalommal töltötte el, így cselekvésre sarkalja csapatát. Az időmérőn egy másodperces különbséget halmozott fel a 38 éves pilóta a holland leggyorsabb köréhez képest, így jövőre ennek a felét szeretné csak látni.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton – Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    „Remélem, hogy a csapat is realizálta azt, hogy az egy másodperces különbség hatalmas és nagyon is valóságos. Az, hogy két év után még mindig ekkora a lemaradásunk a Red Bullhoz képest megmutatja, a télen tényleg meg kell győződnünk arról, hogy elvégeztük a feladatot és legalább a felére csökkentettük a különbséget” – nyilatkozta Hamilton a The Race-nek.

    Mikor az autó és a versenyzők eltérő és ingadozó teljesítményéről kérdezték a hétszeres világbajnokot, a 38 éves pilóta így válaszolt:

    „Olyan, mintha egy késhegyen próbálnánk egyensúlyozni. Soha sincs meg az egyensúly: vagy túlkormányzott az autó, vagy nagyon alulkormányzott. Nem tudod belőni középre. Megpróbálunk olyan közel kerülni az optimális beállításhoz amennyire csak tudunk, de ez minden hétvégén elég nehéz.”

  • Hamiltont nem segíti, hogy szorosabb lett a mezőny

    Hamiltont nem segíti, hogy szorosabb lett a mezőny

    A Mercedes mérnöke említette meg ezt annak kapcsán, hogy Lewis Hamilton mostanában nem megy jól az időmérőkön.

    A brit a nyári szünet óta a négy kvalifikációból csak egyszer végzett csapattársa, George Russell előtt, a Holland Nagydíjon még a Q3-ba sem jutott be. A feltűnő minta okáról megkérdezték Andrew Shovlint, a Mercedes mérnökét, aki kezdésként rögtön megdicsérte a pilóta teljesítményét a versenyeken.

    „Mindig hozza a szintet vasárnaponként, és ez lenyűgöző, rendszeresen sok pontot szállít. A kocsi időnként trükkös, és ha nincs a megfelelő tartományban, az szenvedést okozhat az egész időmérőn” – mondta Shovlin.

    „Manapság nagyon nehéz továbbjutni a Q1-ből, a Q2-ből. Néhány éve elég volt egyetlen kör hozzá a szakasz közepén, ami biztosította ezt. Néha ugyanazzal a gumival mentünk az első két felvonásban – folytatta. – Ha hiányzik a megfelelő balansz, ha bezavar a forgalom, ha nem jó a bokszból kivezető kör, ezek mind sokba kerülnek.”

    Az egyéni értékelésben Hamilton ugyanakkor 3. a tabellán és az utóbbi időben is általában Russell előtt végzett a futamokon.

    Russell megmutatta, miért akarta Hamilton, hogy Bottas maradjon a csapattársa