Címke: Mercedes

  • Grosjean: Hamiltont a vb-harc miatt mentették fel

    Grosjean: Hamiltont a vb-harc miatt mentették fel

    Romain Grosjean úgy véli, Lewis Hamilton azért úszhatta meg időmérős feltartását, mert vérre menő küzdelmet vív a világbajnoki címért.

    Az időmérő leintése pillanatában még nem volt hivatalos az eredmény, Hamiltont ugyanis Grosjean Q3-ban történt feltartásáért vizsgálták. Noha a versenybírák elismerték, hogy a franciát „potenciálisan megzavarta Hamilton jelenléte”, végül úgy határoztak, nem történt feltartás és Hamilton megtarthatta a pole-t.

    „Meglep a fogalmazás, miszerint „a hátullévő versenyzőt nem tartották fel” – reagált Grosjean. „Roppant meglepő, hogy három és fél-négy tized egy kanyarban történő elvesztése nem minősül feltartásnak. A szabályok elég egyértelműek, de ez precedenst teremt az összecsapottabb időmérőket illetően. Tudom, hogy az élen a világbajnoki címért küzdenek, de mi itt legalább annyira keményen küzdünk a helyekért, mint ők elöl, engem pedig ma igenis feltartottak. Mit is mondhatnék? Talán ha másik versenyző lett volna az illető, kapott volna valamit. Néha úgy érzem, van valamiféle kettősség az ítéletekben.”

    Finom, nagyon finom utalás, de nincs egyértelműen kimondva: Hamilton különleges bánásmódban részesült ma?

    „A világbajnoki küzdelem nagyon fontos” – folytatta Grosjean. „De ismétlem, mi is küzdünk olyan keményen, mint azok a srácok. Rengetegen dolgoznak nálunk ezért, és igen, két kanyaron belül három és fél tizedet vesztettem. Lehet, legközelebb a hátsó diffúzorába kell tolnom az első szárnyam, hogy bizonyítsam, tényleg feltartottak… az időmérős szabályok nagyon egyértelműek, a Q3-ban pedig tíz autóval nem szabadna, hogy ilyen problémáink legyenek.”

    Grosjeannak továbbá az sem tetszik, hogy a versenybírák egyáltalán nem beszélték meg vele az esetet, és inkonzisztensnek tartja a bíráskodást.

    „Kínában öthelyes büntetést kaptam, amiért túl gyorsan mentem duplasárga alatt” – példálózott a francia. „Ma pozíciót vesztettem, de semmi nem történt. Frusztráló, hogy attól függően születnek bizonyos döntések, hogy ki követte el az adott incidenst.”

    Ha Grosjean valóban otthagyott három tizedet Hamilton miatt, azzal megverhette volna Stoffel Vandoorne-t a kilencedik helyért, amely Valtteri Bottas büntetése miatt azonnal nyolcadik lett volna – ehelyett a tizedik helyről rajtolhat a Brit Nagydíjon.

  • Rosberg tagadja, hogy visszatér

    Rosberg tagadja, hogy visszatér

    Nico Rosberg világossá tette, kizárt, hogy jövőre visszatér a Ferrarival.

    Mivel az olasz csapat gyakorlatilag nyíltan keresi Kimi Räikkönen 2018-as utódját, azonnal megkezdődtek a találgatások. Egyes hírekben pedig már a tavalyi világbajnok, Nico Rosberg neve is felmerült, mint a finn utódja.

    A tavaly év végén visszavonult Mercedes pilóta azonban világosan fogalmazott az üggyel kapcsolatban.

    „Ez nem fog megtörténni. Nagy megtiszteltetés, hogy szóba hoztak a csapattal, és azt pletykálják, hogy még versenyezni fogok, de teljesen elégedett vagyok a karrieremmel.” – fogalmazott Rosberg az olasz Corriere della Sera napilapnak. „Semmit nem bántam meg.”

  • Bottas öt helyes rajtbüntetést kapott váltócsere miatt

    Bottas öt helyes rajtbüntetést kapott váltócsere miatt

    Akárcsak Ausztriában Lewis Hamilton, úgy a csapattársa Valtteri Bottas is váltócsere miatt öt hellyel hátrébbról indulhat majd a brit futamon.

    Egyre jobb formában van finn pilóta, hiszen megnyerte a legutóbbi futamot a Red Bull Ringen, majd a Brit Nagydíj első két edzésén egyaránt az élen végzett. Mindkétszer csapattársa szerezte meg a második helyet.

    Hiába a remek kezdés, az már biztos, hogy a pole pozícióból nem ő indulhat majd, ugyanis a Mercedes hivatalosan is megerősítette, hogy idő előtt váltót kell cserélni az autójában, így öt rajthelyes büntetést kapott a vasárnapi versenyre.

    Idén alaposan meggyűlik a Mercedes baja a váltóval. Ez már zsinórban a második versenyhétvége, amikor valamelyik autójukban nem bírja ki a váltó az egymás utáni hat futamot, így büntetést visznek magukkal vasárnapra. Érdekesség, hogy Ausztriában Hamilton volt a leggyorsabb a két pénteki edzésen, majd utána kapott büntetést, mint most Bottas. Hamilton akkor harmadik lett az időmérőn, így csak a nyolcadik helyről rajtolhatott. A futamon végül negyedikként látta meg a kockás zászlót.

    A Mercedes a csere okának a váltó megsérülését nevezte. A csapat eredeti terve szerint hat futam után cserélték volna ki, amikor is nem járna érte büntetés, de végül nem bírta ki addig. A Mercedesnél azonban már biztosak abban, hogy megtalálták a probléma okát és többé már nem fog ez előfordulni.

  • Új motor a bajnoki aspiránsoknak

    Új motor a bajnoki aspiránsoknak

    A Mercedes és a Ferrari két pilótája egyaránt friss motorokat kap a hétvégi Brit Nagydíjra.

    Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel mindannyian megkapták idei harmadik belsőégésű motorjukat a silverstone-i futam előtt. A Mercedes párosa emellett új turbófeltöltőt, MGU-H-t és MGU-K-t kapott – mindegyik elem a motorhoz hasonlóan a harmadik. Räikkönen is új, idei harmadik MGU-H-jával randalírozhat, viszont turbóból már a negyediket szerelte be neki a Ferrari, amivel utolérte Vettelt, így a következő csere alkalmával a maranellóiakra tízhelyes rajtbüntetés vár. Ami Vettelt illeti, a fentebb említettek mellett az ő autójában vezérlőelektronikát is cseréltek, az idei harmadikra.

  • Lauda: A Mercedesnek nincs szüksége Alonsóra

    Lauda: A Mercedesnek nincs szüksége Alonsóra

    Fernando Alonso reménye, hogy jövőre csatlakozhat a német csapathoz, úgy tűnik, egyre inkább csökken.

    Korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore azt javasolta a spanyolnak, hogy vagy a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez szerződjön a 3 éves McLarenes szenvedés után.

    Az olaszok elnöke Sergio Marchionne kijelentette, hogy nem érdekli őket a kétszeres világbajnok esetleges szerződtetése.

    Niki Lauda ezzel kapcsolatban nyilatkozott az AS újságnak: „Nem hiszem, hogy a Ferrari újra akarná Fernandót. Kilépett a szerződéséből idő előtt, ahogy tette azt 2007 végén a McLaren Mercedesnél.”- mondta a háromszoros osztrák legenda a spanyol lapnak.

    Ami a Mercedeshez való szerződést illeti, Lauda elmondta: „Vannak pilóták, akik a munkájukra koncentrálnak. Ha Hamiltonnal és Bottassal nyerünk, miért változtatnánk a jelenlegi felálláson?”

  • Valószínűleg marad Bottas 2018-ra is a Mercedesnél

    Valószínűleg marad Bottas 2018-ra is a Mercedesnél

    Valtteri Bottast idén szerződtette a Mercedes Lewis Hamilton mellé, miután a 2016-os bajnok, Nico Rosberg visszavonult. Elsőre csak egy éves szerződést kötöttek a finnel, ám úgy fest, teljesítménye kellően meggyőző a csapat számára ahhoz, hogy 2019-re is hosszabbítsanak vele.
    Noha Bottas jelenleg csupán 15 ponttal van elmaradva Hamiltontól, a brit mégis eddigi legjobb csapattársának tartja.

    Toto Wolff azonban arra is utalt, hogy azért is érdemes lehet 2018-ra még mindenképp megtartani, mert 2019-re sokat lazul a pilótapiac; lejár például Daniel Ricciardo és Max Verstappen szerződése is, ráadásul Hamilton aktuális kontraktusa is kifut.

    „A piac elég érdekesen alakul majd 2019-ben, szóval előre kell tervezni.” – mondta Wolff a Bildnek.

  • Mégsem lesz Sauber-Honda 2018-ban

    Mégsem lesz Sauber-Honda 2018-ban

    Remélhetőleg senki nem vásárolt még Sauber-Hondás csapatszuvenírt, több forrás szerint ugyanis a nemrégiben bejelentett együttműködést visszafújták.

    Kedden szivárgott ki először Németországból a híresztelés, hogy Monisha Kaltenborn távozása miatt a Honda felbontotta a Sauberrel kötött motorszállítói egyezségét. Habár a híresztelésből lassan hír lesz, közeli források szerint a szakítás oka nem ebben keresendő – a Sauber és a Honda szerződését elviekben sosem aktiválták élesben, a svájci istálló tulajdonosai pedig úgy döntöttek, jobban örülnének egy másik motorszállítónak.

    „Ez színtiszta médiaspekuláció” – hárította el a kérdéseket egy hondás szóvivő. „Nem kommentáljuk az esetet. A Honda és a Sauber kapcsolata nem változott meg.”

    Ez utóbbi lényegében igaz, ha valóban sosem volt érvényes szerződés köztük, amelyért egyébiránt az Azeri Nagydíj előestéjén távozó Kaltenborn volt a felelős. A Saubert is birtokló Longbow Finance elnöke, Pascal Picci akkor a „cég jövőjét illető eltérő véleményeket” citálta Kaltenborn „közös megegyezésen alapuló” menesztésének okaként, amely véleménykülönbség alatt valószínűleg a Honda-ügyletet kell érteni, a tulajdonosok ugyanis azonnali versenyképességet akarnak a csapattól látni, ehhez pedig elkerülhetetlen egy élvonalbeli erőforrás. Hogy ez pontosan mit takar, arról még nem lehet tudni, Piccit pedig nem lehetett elérni.

    A Sauber idén valóban szenvedősebbre vette a figurát, miután Kaltenborn egyéves, fejlesztetlen Ferrari-motorokra kötött tavaly szerződést. A legegyértelműbb opció a régóta fennálló együttműködés folytatása lenne, ebbe azonban elvileg belebonyolított a McLaren felbukkanása, amely akár készen is áll a Hondával szakítani. A történelem ismeretében a wokingiak első alternatívája a Mercedes lenne, azonban egyre kevésbé tartanak valószerűtlennek egy ferraris partnerséget; ez viszont cserébe megnyitná a lehetőséget a Mercedes előtt, hogy a Saubert is hozzáadja ügyfelei listájához, amin segíthet az a tény is, hogy Pascal Wehrlein jelenleg ott versenyzik. A Renault-t még nem érintettük, és habár a franciáknak meglenne a kapacitása még egy istálló vállalására, a helyzetet kissé ellehetítleníti, hogy a Sauber ma délelőtt azt a Fred Vasseurt nevezte ki csapatfőnökként, aki tavaly nem a legszebb viszonyban távozott a Renault-tól.

    Ha mindez valóban bekövetkezik, nehéz napok várnak a Honda F1-es ambícióira. A 2018-as Sauber-terv biztosította volna a japánok helyét a rajtrácson egy esetleges McLaren-búcsút követően is. Azonban arra is van esély, hogy a Honda egy-két szezonra szabadságot vesz ki, hogy nyugodtan tudja csiszolgatni rakoncátlankodó erőforrását, ezt pedig egy sauberes elkötelezettség esetén nem tehetnék meg.

  • Hartley már nem vágyik a Forma-1-be, új szerelme van

    Hartley már nem vágyik a Forma-1-be, új szerelme van

    Már megszokott, hogy az Osztrák Nagydíj szervezői mindig készülnek extrákkal is a közönség számára. Mióta a Forma-1 visszatért a „szomszédba” minden évben gyönyörködhet a közönség a „Legends Parade” legendás autóiban és találkozhat azok legendás versenyzőivel.

    Minden évben más tematikát kap az esemény, idén a Le Mans győztes autóké és versenyzőké volt a főszerep. Így volt jelen a Red Bull Ringen Brendon Hartley is, aki idén harmadmagával (Earl Bamberrel és Timo Bernharddal) és a #2-es Porsche 919 Hybriddel megnyerte a 24 órás Le Mans-i viadalt.

    Brendont még a bemutató autózás előtt, a Red Bull Energy Station-ben csíptük el, barátnője, valamint Sebastien Buemi társaságában. Az új-zélandi versenyző készséggel állt rendelkezésre, sőt még arra is emlékezett, hogy pár éve már találkoztunk a Hungaroringen, amikor még a World Series by Renault-ban versenyzett, és akkor épp videó interjút adott nekünk.

    HartleyMost azonban elsősorban Le Mans-i élményeiről kérdeztük, hiszen nem volt egyszerű menet ez a 24 órás verseny.

    „Hát beletelt pár napba, míg felfogtam, hogy mi is történt, és mit jelent ez. Le Mans, nekünk versenyzőknek, egy igazán őrült hét.” – kezd bele a hosszas fejtegetésbe Hartley. „Ez egy olyan hét, amikor szupersztárokként kezelnek minket. Persze más helyszíneken is figyelemmel kísérnek minket, de amikor Le Mans-ba érkezünk, a rajongók, és a légkör is teljesen más, az egy igazán őrületes hét számunkra. Nem igazán jut öt perc magunkra, hogy megemésszük, mi történik, főleg ha megnyerjük a versenyt, és főleg, ha így nyerjük meg.”

    „Körülbelül két nappal a verseny után tudatosult bennem, hogy wow, nyertünk, Le Mans-ban a Porsche-val!”

    „Addigra értettem meg igazán, mit is jelent, hogy ott a nevem a legendák között. Ez igazán különleges dolog számunkra.”

    A #2-es Porsche már a verseny elején meghibásodott, és csak 18 kör lemaradással tudtak visszaállni a versenybe, nem remélvén, hogy még a győzelmet is megszerezhetik.

    „A harmadik óra után, mikor megálltunk, nagyon csalódott voltam. De a szerelők a garázsban, és a mérnökök, nagyon keményen dolgoztak, hogy mielőbb visszaállhasson az autó a versenybe. Volt benne egy kis kockázat, kicseréltünk pár elemet, aztán nagyon nyomtuk, hogy mielőbb ledolgozzuk a lemaradást. Fél távnál még nem hittem, hogy megnyerhetjük, csak azt reméltem, hogy pontokat tudunk majd szerezni. De óráról órára előrébb jutottunk és már nem csak a pontszerzés, hanem a pódium is reálissá vált. Olyan volt, mint egy álom, vagy valami nagyon hasonló.”

    Porsche, Hartley
    Fotó: Varga András

    „Le Mans mindig őrületes, erről Sebastien is tudna mesélni.” – mutat Sebastien Buemire, aki ott ült a mellettünk lévő asztalnál. „Le Mans mindig sok meglepetést tartogat. Nagyon kemény a verseny, nagyon kell koncentrálni magadra, és a határon kell autózni. Olyan, mintha az életedért küzdenél, de a 24 óra eltelte után minden tökéletesnek hat. Óriási emberi teljesítmény van mögötte, és hát ezek talán a legösszetettebb, legbonyolultabb autók a világon.”

    Hartley neve azonban nem csak a WEC-ből lehet ismerős az autósport rajongóknak, hanem a Forma-1 kapcsán is, hiszen sokáig volt a Red Bull Junior Team tagja, sőt a Toro Rosso tesztpilótája is volt, ám végül a Red Bull nem neki, hanem Jaime Alguersuarinak, majd Brendon jó barátjának, Daniel Ricciardonak szavaz bizalmat.

    „Egyértelműen jobban teljesítettek akkor, mint én. Valójában ezt sosem bántam, nem voltam a legjobb formában akkor. Viszont nagyon sok tapasztalatot szereztem nekik (Red Bull) köszönhetően, és végül jól alakult a sorom. Nagyon boldog vagyok így, ahol most tartok.”

    Miután a Red Bull junior programjából kikerült, a Mercedes F1-es csapatának tesztpilótája lett, ám már eközben is kipróbálta magát Le Mans-ban, ekkor még LMP2-ben.

    „Sokat vezettem a szimulátorukat (a Mercedesét), vezethettem teszten is, ami nagyszerű volt. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem ez által. De nem volt reális esély ennél többre. Azonban maradtam a német gyártóknál (Porsche). Nagyon elégedett vagyok azzal, ahol tartok.”

    „Imádom Le Mans-t, szerelembe estem Le Mans-nal.”

    „Gyerekként mindenki a Forma-1-ről álmodik, én is arról álmodtam. Viszonylag közel is kerültem hozzá, de ha akkor (mikor tesztpilóta volt) lehetőséget kaptam volna az F1-ben versenyezni, most nem lennék itt, nem lett volna jó az időzítés. De örülök, hogy rátaláltam az endurance versenyzésre és itt megtaláltam a helyem. Ráadásul ma már sokkal fiatalabban kerülnek be a versenyzők a Forma-1-be, mint én voltam akkor. Elég, ha csak Max-re (Verstappen) gondolunk, aki nagyszerűen megy.”

    Hartley azonban még mindig csak 27 éves, így megkérdeztük arról is, kipróbálna-e más szériákat is, vagy egyelőre csak a WEC érdekli?

    „Nagyon szeretem a WEC-et, de soha ne mondd, hogy soha, nem tudom még, hogy mit tartogat a jövő.”

    A nem sokkal mellette ülő Buemi azonban a WEC mellett a Formula E-ben is versenyez, ráadásul épp második bajnoki címére hajt ott.

    „Nem vezettem még Formula E autót, de figyelemre méltó, mennyi gyártó vesz benne részt.” – emelte ki Hartley.

    Na de melyik lehet az autósport történetéből az az autó, amelyet a legszívesebben kipróbálná az új-zélandi versenyző, ha lehetősége adódna rá? Persze a válasz nem annyira meglepő.

    Brendon Hartley
    Fotó: Komenda Vivien

    „Hű, ez nehéz kérdés…” – mondja elgondolkodva. „Van pár lenyűgöző darab; azt hiszem egy olyat mondanék, amivel Bruce McLaren versenyzett.” – kezd bele, majd sorra idézi fel a többi egykori új-zélandi F1-es versenyzőt. „Vagy Chris Amon, vagy valamelyik kiwi (az új-zélandiakat „becézik” így) versenyző. Esetleg Danny Hulme világbajnok autóját.”

    Közismert, hogy Brendon Hartley és Daniel Ricciardo jó barátok, így hát szükségesnek látszott egy könnyedebb témával is előállni: Bevállalná-e Brendon a Shoey-t, azaz hajlandó lenne-e inni Daniel cipőjéből?

    „Ha jó oka van az ünneplésre, igen. Ha mondjuk ott lennék vele a dobogón. Jó barátom, szóval… Nem kerültem még ilyen helyzetbe, de ha úgy alakulna, akkor igen, miért ne? Ha például nyer, az egy jó ok erre.”

    https://www.instagram.com/p/BRmAzu9ALEs/

  • Russell: Készen állok az F1-es tesztre

    Russell: Készen állok az F1-es tesztre

    George Russell, az ART GP3-as csapatának 19 éves brit versenyzője a Racingline.hu kérdésére elmondta, teljes mértékben felkészültnek érzi magát a három hét múlva Magyarországon megrendezésre kerülő Forma-1-es tesztre, ahol a Mercedest vezetheti majd.

    Russell január közepe óta a Mercedes utánpótlás sorozatának tagja, és elmondása szerint amióta megtudta, hogy a jövőben lehetősége lesz élesben Forma-1-es autót tesztelni, nagyon komolyan vette a preparációs munkákat.

    Szavaival élve egyedül talán az idei gyorsabb autók által okozott erőhatások okozhatnak számára némi fejtörést, ám a fizikai felkészülést továbbra is keményen folytatja.

    Russell az Osztrák Nagydíj hétvégéjén megszerezte első GP3-as győzelmét: az első futamot sikerült behúznia, aminek köszönhetően a bajnoki pontversenyben is élre állt, ám a második versenyen elért ötödik helye és Nirei Fukuzumi harmadik pozíciója azt jelenti, hogy a japán versenyző egy pont előnnyel átvette a vezetést.

    A GP3-as sorozat jövő héten Silverstone-ban, majd július utolsó hétvégéjén a Hungaroringen folytatódik.

  • Hamilton úgy véli, Ausztriában ő volt a legerősebb

    Hamilton úgy véli, Ausztriában ő volt a legerősebb

    Lewis Hamilton úgy érzi, spielbergi negyedik helye nem tükrözi hűen a tényt, hogy az Osztrák Nagydíjon ő volt a „legerősebb” versenyző.

    A szombati időmérőn Hamilton a harmadik helyet szerezte meg, de váltócsere miatt csak a nyolcadik helyről rajtolhatott el a Red Bull Ringen. Max Verstappen problémája és a Sergio Pérez/Romain Grosjean páros megelőzése után hamarosan az ötödik helyen találta magát, korábbi kiállásának köszönhetően pedig átugrotta Kimi Räikkönent a negyedikért. A dobogóról azonban lecsúszott, habár igencsak közel került hozzá, de Daniel Ricciardo hősiesen védte a harmadik helyet.

    „Ha rápillantok a versenydiagramra, azt látom, hogy én voltam ma a leggyorsabb, ergo nekem volt a legerősebb versenyem” – nyilatkozta Hamilton. „Amikor elmentem a Force India és a Haas mellett, 16 másodperccel voltam lemaradva Valtteritől; ezután elvesztettem még egy kis időt, de a végére csak hat másodpercre voltam tőle. Utólag ezt nagyon jó érzés látni – persze a megszerzett pontok nem ezt tanúsítják, de ez van.”

    Az utolsóelőtti körben Hamilton megpróbálkozott egy előzési manőverrel Ricciardo ellen a négyes kanyarban, sikertelenül.

    „Nagyon jól védte a pozícióját, szerintem ennél többet nem tudtam volna tenni” – fűzte hozzá a brit. „Amikor befejeztük a versenyt, azt gondoltam, el tudtam volna menni mellette, de a holtteremben volt, így nem tudtam. Amikor ezeket a [verseny utáni] interjúkat adom, emiatt voltam kissé csalódott, mert olyan keményen dolgoztam, hogy odáig előrecserkésszem magam.”