Címke: Mercedes

  • Hamilton olyanra akart „fogadni”, ami nagy valószínűséggel meg fog történni

    Hamilton olyanra akart „fogadni”, ami nagy valószínűséggel meg fog történni

    Lewis Hamilton elmondta, hajlandó pénzt is tenni arra, hogy a szezonban Max Verstappen meg fogja dönteni a saját rekordját.

    A holland versenyző a 16. győzelmét aratta Mexikóban, és nagy valószínűséggel további sikerekre számíthat idén. A 26 éves pilótának jó esélye van arra, hogy az 500 pontot is elérje, jelenleg 491 egységgel vezeti a listát.

    Így a hétszeres világbajnok bátran merne fogadni arra, hogy ellenfele 19 győzelmet szerez idén, ezzel megnövelve azt a rekordot, amit Mexikóban döntött meg. 2022-ben állt meg a számláló a Red Bull versenyzőjénél, míg a múlt héten a 16. sikerrel újabb adat került a sport történelemkönyvébe.

    „Tavaly ugyanebben az időszakban, ugyanitt tartottunk, de akkor három tizeddel voltunk lemaradva Maxtól az időmérőn. Én lettem a második, de ő simán elsétált a győzelemmel. Igazából csak lemásoljuk azt, amit tavaly is csináltunk. Jövőre viszont nagy változásokat kell végrehajtanunk. Az év elején, Bahreinben a Red Bull legalább másfél másodperccel gyorsabb volt nálunk körönként. A kulcs az, hogy jövőre az évadnyitón ez ne történjen meg. Remélhetőleg a maradék pár futam izgalmas lesz, de fogadni mernék arra, hogy Max 19 győzelemig jut idén azzal az autóval” – nyilatkozta Hamilton.

    Verstappennek ehhez az utolsó három versenyt meg kellene nyernie, amire elég jó esélyei vannak. Ha sikerülne abszolválnia a feladatot, akkor a győzelmi rátája egy szezon belül 86%-ra emelkedne. Ezzel egy újabb rekordot döntene meg, mivel e téren Alberto Ascari vezet 75%-os győzelmi aránnyal. 1952-ben az olasz versenyző a nyolc futamos szezonból hatot megnyert.

  • A Ferrari súgta meg Hamiltonnak, hogyan jöhet fel a 2. helyre

    A Ferrari súgta meg Hamiltonnak, hogyan jöhet fel a 2. helyre

    A Mercedes csapatfőnöke elárulta, miért bíztak abban, hogy Lewis Hamilton gumijai kibírják a strapát a célig.

    A mexikói versenyt megszakították a felénél Kevin Magnussen balesete miatt, így új állórajt következett, s mivel mindenki szabadon kereket cserélhetett, a mezőny nagy része már nem ment be a bokszba. A táv felére Hamilton a közepes gumit kapta meg, de a Ferrari és a Red Bull nem vállalta be ezt, ők az elvileg kevésbé tapadó, cserébe tartósabb kemény abroncsot szerelték fel a pilótáik autójára.

    Hamilton nem gondolta, hogy sikerre vezet ez a taktika, de a 3. helyet nem csupán megtartotta, hamar meg is előzte Charles Leclerc-t, és senkitől sem veszélyeztetve ért célba a 2. helyen – holott azt várhattuk volna, hogy elkopnak a gumijai, és Leclerc valamikor felzárkózik rá. Ez elmaradt, és Toto Wolff elárulta, ők miért sejtették, hogy jól döntenek.

    „Nem választhattuk a kemény gumit, mert azokban már 7-8 körrel több volt, mint a riválisok gumijában. A közepesen viszont csak másfél kört tett meg korábban [Hamilton], és az első etapban elég erősen teljesített” – idézte a Mercedes főnökét a RacingNews365.

    Hamilton szentül hiszi, hogy jövőre megszorongathatja Verstappent

    „Charles 31 kört tett meg velük és nem igazán esett vissza az abroncsok teljesítménye, ezért hoztuk ezt a döntést. Bátor választás volt, de kifizetődött.” Hamilton az első etapjában (a verseny megszakítása előtt) az első rajttól 24 körig nyúzta a közepes gumit, és a korai kiállásának köszönhetően átugrotta Carlos Sainzot, ezzel lépett fel a 3. helyre.

    George Russell azonos stratégiával azonban 28 másodperccel a csapattársa mögött futott be, a 6. helyen, és a Mercedes számára rejtély, ő miért lassult le.

    „Rá kell jönnünk, mi történt vele. Nagyon keményen nyomta a gázt Carlos [Sainz] mögött, de előrébb Lewis ugyanezt tette. Valószínűleg az siklatta ki végleg, hogy visszavett a tempóból. De az is lehetséges, hogy a gumik teljesítménye egyszerűen leromlott, és nem volt képes újra életet lehelni beléjük” – mondta Wolff.

  • Hamilton szentül hiszi, hogy jövőre megszorongathatja Verstappent

    Hamilton szentül hiszi, hogy jövőre megszorongathatja Verstappent

    Lewis Hamilton továbbra is hisz abban, hogy jövőre jó autót alkot a Mercedes, így harcba szállhatnak majd a Red Bull-lal a bajnoki címért.

    Idén senki sem tudta megállítani az osztrák csapatot, a szezon elejétől kezdve domináltak és kérdések nélkül húzták be mindkét bajnoki címet. Addig a Bikák mögött elég nagy volt a fluktuáció. Először az Aston Martin kísérte ez etalonnak számító alakulatot, majd később a  Mercedes, Ferrari és McLaren hármas váltogatta egymást a dobogón. Ezúttal Lewis Hamilton és Charles Leclerc ünnepelhetett Max Verstappen mellett, mivel az első körben Sergio Pérez kigolyózta magát a versenyből.

    A futam után a hétszeres világbajnok bizakodva nyilatkozott, ugyanis az autó teljesítményjavulása reményt ad az istállónak a következő évre. Ám a brit tisztában van azzal, hogy az ellenfél is dolgozik, így érdeklődve várja már a következő szezont.

    „Nagyon büszke vagyok a csapatra, és hiszek bennük. Tudom, hogy képesek vagyunk jó autót építeni. Az elmúlt két évben ennek az ellenkezője történt, de én hiszek abban, hogy nagyszerű konstrukciót tudunk tervezni. Rengeteg mérnökünk van, és ők nem szeretnének másolni senkiről, a saját útjukat akarják megtalálni. Láthatóan fejlődünk, de úgy hallottam, hogy a Red Bull is előrelépett. Nagyon taktikusnak és cinikusnak kell lennünk, hogy felvegyük a harcot velük. Olyan gyorsak az egyenesekben, hogy tizedeket veszítettünk az egyes kanyarban. Én viszont hiszek a sikerben, készen állok. Ha olyan autót kapok, ami jövőre felveszi velük a versenyt, akkor nagy csatákra lehet számítani” – nyilatkozta Hamilton.

    A 38 éves versenyző elismerte, nem számított ilyen erős teljesítményre az időmérő után, ahol Daniel Ricciardo is elékerült.

    „Őszintén szólva, nem számított erre. Mindig jó érzés, ha az egyik lábadat a másik után teszed, és látványosan haladsz előre. A tegnap előtti kvalifikáció nagyon nehéz volt az elmúlt heti eseményekhez képest, ott sikerült rögtön villantanunk. Ez a hétvégén nagyon mélyre ástunk, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat. Az időmérő trükkös volt, messze a Ferrarik mögött voltunk. Arra törekedtem, hogy előttük végezzek, csak így tudtuk megtartani a pozíciónkat a konstruktőri listán.”

     

  • Hamilton és Sainz már a szabadedzésen versenyezni kezdett egymással (videó)

    Hamilton és Sainz már a szabadedzésen versenyezni kezdett egymással (videó)

    Carlos Sainz és Lewis Hamilton kicsit szórakoztatta a nézőket és saját magát a Mexikói Nagydíj második szabadedzésének végén.

    Mint a legtöbb helyszínen, a Forma-1-es pilótáknak Mexikóban is lehetősége van a szabadedzések leintése után rajtgyakorlatot végezni a célegyenesben, hogy aztán a kör végén visszatérjenek a bokszutcába. A mexikói futam pénteki második edzésén Carlos Sainz és Lewis Hamilton is így tett, és miután sikerült teljesen egyszerre elindulniuk (ilyenkor nincs jelzés, ezért mindegyik versenyző akkor próbálja el a rajtot, amikor akarja, illetve, amikor szabad előtte az út), a második rajtkockából elrugaszkodó spanyol behúzódott a pole-ból induló hétszeres világbajnok szélárnyékába, majd egészen a hatos kanyarig versenyeztek úgy, hogy többször is egymás mellett mentek át a kanyarokon.

    A rögtönzött meccs végén Sainz kiintett a hüvelykujjával Hamiltonnak, aki visszaintett neki, majd a Ferrari pilótája a rádióban is megjegyezte mérnökének, hogy játszadoztak egy kicsit Lewis-zal.

  • Így készítették fel a nagy lehetőségre Hamilton alkalmi csapattársát

    Így készítették fel a nagy lehetőségre Hamilton alkalmi csapattársát

    A dán Frederik Vesti életében először vezetett F1-es nagydíjhétvégén, Mexikóban George Russellt váltotta le az első szabadedzésre a Mercedes autójában. A csapat megmutatta, hogyan készítették fel rá.

    A Mercedes a Youtube-csatornáján tette közzé, hogyan készültek a nagy eseményre a Forma-2 tabellájának 2. helyén álló tesztpilótával. Mindazonáltal nem ők voltak az egyetlenek, akik itt ültettek volán mögé egy fiatalt az évi két kötelező ilyen alkalom egyikeként, négy másik istállónál is ez volt a helyzet.

    Vesti tavaly a szezonzárót követő teszten már vezette a Mercedes autóját, de nagydíjhétvége keretén belül ez jelentette a debütálását az F1-ben.

    „Hihetetlen lehetőség számomra, hogy teljesítsek egy teljes szabadedzést a Forma-1-ben. Régóta dolgozom érte, sok munkát fektettem bele a szimulátorban, de az F2-ben is megfelelő eredményeket kellett elérnem hozzá – nyilatkozta a mexikói hétvége előtt Vesti. – Meg tudom mutatni a tehetségemet, a bennem rejlő potenciált egy F1-es autóban. Sokat fogok tanulni, és kiderül, miben kell fejlődnöm, hogy teljes mértékben készen álljak a Forma-1-re a jövőben.”

    Hamilton nem elégedett: Egy hét alatt teljesen megváltozott az autó

    A Mercedes mérnöke, Hugues Bretonnier elmagyarázta, hogy a bőséges naptár ellenére bizony nehéz kilogisztikázni, mikor dobják mélyvízbe a fiatalokat. „A szezon elején nekünk is meg kell ismerni a kocsit, és a fiatal pilótáknak is a saját bajnokságukra kell figyelni. Emiatt a bajnokság későbbi részében ülhetnek autóba egy nagydíj első szabadedzésén. Az F1-es pilótáknak is vannak preferenciái, hogy mikor adnák át a helyüket. A fiatalok számára pedig az optimális az, ha olyankor ülnek autóba, amikor a saját bajnokságukban nincs verseny” – jelentette ki.

    Más mérnökök kifejtették, hogy az illetőt felkészítik a pályáról, a mérnökökkel való munkafolyamatokról, a kormányon állítható kapcsolókról és olyan tudnivalókról, mint például az erőforrás kezelése. A stábban ugyanakkor nem aggódtak amiatt, hogy a versenyző számára mindez nagy nehézséget okozna. Vesti előzetesen jelezte, a beszélgetések során használt nyelvezetet is el kell sajátítania, ugyanakkor rámutatott, hogy több hétig, lényegében egy hónapig tartott, mire fizikálisan felkészült egy F1-es autó vezetésére.

    Az edzés után Vesti azt mondta, érezte, hogy a mexikói magaslaton, a szokásosnál jóval ritkább levegőben csekély volt az autó tapadása, ugyanakkor sokat tanult és hasznos információkat gyűjtött, ami reményei szerint jó eredményben mutatkozik majd meg a futamon.

  • Hamilton nem elégedett: Egy hét alatt teljesen megváltozott az autó

    Hamilton nem elégedett: Egy hét alatt teljesen megváltozott az autó

    Lewis Hamilton nem volt elégedett a Mexikóvárosi Nagydíj pénteki napját követően. A Mercedes brit klasszisa szerint az autója teljesen más volt Austinban, mint most, amit az Autódromo Hermanos Rodríguez-en vezetett.

    Mindössze 5 nap telt el azóta, hogy Hamilton a 2. helyen ért célba az USA Nagydíjon, nem sokkal lemaradva a győztes Max Verstappentől. Ugyan Hamilton végül utólag kizárták a szóban forgó versenyen, a brackley-i istálló fejlesztése sokat jelentett a 106-zsoros futamgyőztes számára.

    Betette a lábát az eső, Alonso piruettezett a második edzésen

    Azonban nagyon forgott a világ Hamiltonnal, aki első szabadedzésen csak a 11., a délutáni gyakorláson pedig a csak a 7. helyen lett rangsorolva Mexikóban. A 4 tizedmásodperces hátránya az edzést megnyerő Verstappennel szemben pedig nem sok jót vetít előre a számára. A brit pilóta csapattársa, George Russell sem volt jobb, ő a 10. helyen végzett délután, miután délelőtt Frederik Vesti vezette az autóját az első edzésen.

    Ugyan Hamilton és Russell eltérő beállítás használt a második szabadedzésen, egyikük sem volt elégedett az autójának viselkedésével.

    „Nem volt remek – nyilatkozta Hamilton a pénteki napjáról a délutáni szabadedzés után. – A mai nap folyamán szenvedtünk az autóval, teljesen más volt az előző héthez képest. Nem is tudom, hogy erre mit mondjak igazán. Soha nem tudhatod, hogy mire számíthatsz az autóval kapcsolatban. Valamikor remek, de olyan pillanatok is vannak, amikor nem, és nagyon nehéz kihozni belőle a maximumot.”

    Habár Hamilton közel sem volt elégedett a pénteki napjával, pozitívan tekint előre a jövő szempontjából. A brit klasszis szerint a teljesítmény ott van a W14-ben, de az autójának érzékenysége miatt nem képes kihozni azt. A Mercedes hétszeres világbajnoka abban reménykedi, hogy a péntekről szombatra való változtatásokat követően minden rendben lesz, és képesek lesznek előrelépni.

  • Verstappen és Norris nem érti, miért nem vizsgálták a kizárt versenyzők csapattársait

    Verstappen és Norris nem érti, miért nem vizsgálták a kizárt versenyzők csapattársait

    Lando Norris és Max Verstappen nem érti, miért nem vizsgálta meg az FIA a kizárt versenyzők csapattársainak autóját is.

    Lewis Hamilton és Charles Leclerc versenygépén a kopólemez kopási mértéke meghallatta a szabálykönyvben kijelölt értéket, így mindkét pilótát kizárták az Egyesült Államok Nagydíjáról. 

    Az FIA elmagyarázta, hogy időszűkében nem tudnak több autót ellenőrizni, viszont a többeknél is előfordulhatott hasonló probléma. A McLaren brit versenyzője kihangsúlyozta, legalább az adott versenyzők csapattársait megnézhette volna technikai delegáció, bár ideális esetben mindenkit ellenőrizniük kellett volna. Austinban az első négy helyezett autója került górcső alá, és csak Max Verstappen és a 23 éves pilóta úszta meg a dolgot.

    A másik Ferrarit és Mercedest nem is ellenőrizték Hamiltonék kizárása után – ez az oka

    „Egy kicsit meglepődtem. Nagyon örültem volna ha a többi autót is ellenőrzik, igazság szerint így kellett volna eljárniuk. Nem akarok semmit sem mondani, mert egy nap visszaüthet rám. Az én versenygépemet ellenőrizték először, nálunk rendben volt minden. Viszont ha egy csapatban az egyik autó szabálytalan, akkor nagy eséllyel a másik is az” – nyilatkozta Norris.

    Max Verstappen hasonló gondolatokat fogalmazott meg. A holland versenyző sem érti, hogy a két kizárt versenyző csapattársának autóját miért nen nézte meg a Szövetség. Ugyanakkor a háromszoros világbajnok hozzátette: nem szánt szándékkal trükközött a Mercedes és a Ferrari.

    „Egy normális versenyhétvégén ez nem történt volna meg. Senki sem akar így szabálytalankodni. Tisztában vagyok azzal, hogy az FIA-nak nincs ideje minden autót leellenőrizni, viszont ha egy csapat konstrukciójáról kiderül, hogy szabálytalan, akkor a másik versenygépet is át kellene nézniük. Általában a másik autón is ugyanúgy van meghatározva a hasmagasság.”

  • A Mercedest megviselte a kizárás: Szánalmas volt, és jelentős csapás

    A Mercedest megviselte a kizárás: Szánalmas volt, és jelentős csapás

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója elárulta, a csapat kínosnak tartotta a verseny utáni kizárást.

    Lewis Hamilton a vasárnap erőre kapott, és eltolt taktikájának köszönhetően még Max Verstappen mögé is felért a második helyen autózva. A bizakodó teljesítményt viszont beárnyékolta az FIA vizsgálata és az utólagos kizárás.

    A kopólemez elhasználódása meghaladta a megadott értéket, így a Szövetség technikai delegációja kénytelen volt semmissé tenni a hétszeres világbajnok és Charles Leclerc eredményét.

    Míg Toto Wolff és Hamilton inkább a pozitívumokat kiemelve nyilatkozott az eset után, addig Allison kínosan érezte magát.

    Így fogadta Hamilton és Wolff a kizárás hírét Austinban

    „Természetesen jelentős csapásként ért minket a kizárás. Szánalmas érzés, fáj és mindenki így gondolja. Mindenki feldúlt, bizonyos mértékig zavarban is vagyunk, mer nem szeretünk a szabályrendszer rossz oldalán állni, és siránkozni az elveszett pontok miatt” – nyilatkozta a brit vezető.

    Ugyanakkor Allison is kihangsúlyozta, a teljesítményük bizakodásra ad okot:

    „Adjatok egy-két napot, míg elhalványul ez a gondolat, amit egy boldogabb érzés vált majd fel, mivel sikerült a hétvégén előrelépnünk az autóval kapcsolatban. Ez elég nehéz dolog, de megcsináltuk, méghozzá jelentős változást elérve. Még négy verseny van hátra, négy olyan futam, ahol biztos vagyok abban, hogy a rendszer jó oldalán állunk majd. A kezdeti rossz érzés és a csalódottság elmúlik, és utána a napsütéssel teli optimizmus következik. Tisztában vagyunk azzal, hogy az autó jól teljesített az új fejlesztési csomaggal. Van még néhány versenyünk arra, hogy megmutassuk mire vagyunk képesek.”

  • Hamiltonból sugárzik a magabiztosság, már meri „dobálni” az autóját

    Hamiltonból sugárzik a magabiztosság, már meri „dobálni” az autóját

    Nagyon elégedett a Mercedes legutóbbi fejlesztésével Lewis Hamilton, mert az nem csak az autót tette gyorsabbá, hanem őt magát is azáltal, hogy magabiztosabb lett.

    A Mercedes módosított az autó padlólemezén az USA Nagydíjra, s noha a hétszeres világbajnokot kizárták a versenyből pont egy padlólemezzel kapcsolatos technikai szabálytalanság miatt, ő boldog attól, amit a volán mögött tapasztalt.

    „Határozottan úgy gondolom, a legfrissebb előrelépés növelte az önbizalmam az autóban, a kocsit bátrabban merem bedobni a kanyarokba – mondta Hamilton. – Vannak még alapvető hiányosságai, amiket a következő év előtt nem tudunk megoldani, de biztató látni a lépéseinket.”

    „Maga a fejlesztés talán csak egy tizedmásodpercet ért, de legalább egy tizedmásodperces gyorsultam a nagyobb önbizalommal is. Az ilyesmi hatása duplázást jelent.”

    A másik Ferrarit és Mercedest nem is ellenőrizték Hamiltonék kizárása után – ez az oka

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke rámutatott, hogy mivel Austin Hamilton egyik kedvenc pályája, ez is hozzájárult a brit pilóta jó teljesítményéhez.

    „A frissítés kapásból működött, Lewis mondta, hogy érzi a kocsi hátulját. George [Russell] ugyanakkor nem jutott el oda, hogy azt mondja, jó az autó. Ennek utána kell járnunk” – közölte.

    Hamiltont a 2. helyről zárták ki, de a brit akár nyerhetett is volna, mert a táv első részében a győztes Max Verstappen előtt haladt, a hajrában pedig utolérte és kis híján meg is tudta támadni.

    Wolff különösen örült, hogy Austinban a lendületes kanyarokkal teli szektorban nagyon jól muzsikált a Mercedes, holott a szuzukai pálya hasonló jellegű részén lassú volt.

  • Hamilton: Egyike vagyok azoknak a versenyzőknek, akik le tudják győzni Verstappent

    Hamilton: Egyike vagyok azoknak a versenyzőknek, akik le tudják győzni Verstappent

    Lewis Hamilton szerint egyike azoknak a versenyzőknek, akik felveheti a harcot Max Verstappennel, és le is tudják győzni a hollandot.

    A Mercedes új padlólemezt vitt Austinban, és úgy tűnik kifizetődő volt számukra a késői fejlesztés. A hétszeres világbajnok erős tempót mutatott vasárnap, és még a Red Bull versenyzője mögé is felért, ám a kopólemez kopási mértéke meghaladta az előírt értéket, így kizárták a 38 éves pilótát a versenyből.

    Ugyanakkor Hamilton nem igazán volt elkeseredve, mivel autója tempója és teljesítménye bizalomra késztette. A brit versenyző abban reménykedik, hogy a jelenlegi formájukat át tudják menteni 2024-re is, így felvehetik a versenyt a hollanddal és az osztrák csapattal. A Mercedes világbajnoka kihangsúlyozta, csak a versenyzők egy kis csoportja tudja legyőzni Verstappent, és ő tagja annak a „közösségnek”.

    Így fogadta Hamilton és Wolff a kizárás hírét Austinban

    „Mindennap azért imádkozok, hogy behozzuk a lemaradásunkat a Red Bull-lal szemben. Harcolni akarok a bajnoki címért, harcolni akarok Maxszel (Verstappen). Hiszem, hogy azok közé tartozom, akik képesek ezt megvalósítani. Nem csak az autóra és a fejlesztési csomagra van szükségünk, a boxkiállások során is jobban kell együttműködnünk. Nagyon sok területen kell még fejlődnünk ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a bajnokokkal” – jegyezte meg Hamilton.

    Toto Wolff szerint Austinban a Mercedesnek volt a legjobb a versenytempója, ezért is sikerült felzárkózniuk Verstappan mögé. Hamilton idén még az egyéni tabella második helyéért küzd Sergio Pérez ellen, ám a kizárása az Egyesült Államok Nagydíjáról nem lendítette előre a törekvéseit.