Címke: Mercedes

  • Wolff: Idén már nem tárgyalunk Hamilton szerződéséről

    Wolff: Idén már nem tárgyalunk Hamilton szerződéséről

    Sok olyan pletyka látott napvilágot, melyek szerint a jövő hónapban bejelenthetik Lewis Hamilton szerződésének hosszabbítását.

    Spa-ban arról is szóltak a hírek, hogy a brit versenyző 2018 után otthagyja jelenlegi csapatát, sokan azonban úgy tudták, épp a hosszabbítás a célja Hamiltonnak. Végül aztán Toto Wolff tisztázta a helyzetet.

    „A Mercedes és Lewis között nagyon jó kapcsolat van.” – kezdte Wolff. „A szezon vége előtt azonban biztosan nem kezdünk tárgyalásokat a hosszabbítással kapcsolatban. Nyolc nehéz futam vár még ránk, nagyon intenzív időszak lesz, így nem lenne túl célszerű most megbeszéléseket folytatni.”

  • Hamilton fondorlatoskodásként tekint az SC-re

    Hamilton fondorlatoskodásként tekint az SC-re

    Lewis Hamilton szerint a Belga Nagydíjon „a NASCAR-hoz hasonlóan” mesterséges izgalomkeltés miatt küldték be a safety cart, hogy Sebastian Vettellel harcolnia kelljen a győzelemért.

    A safety car beküldésének idején – amely a két Force India kakaskodása és a célegyenest telehintő törmelék miatt került bevetésre – Hamilton két másodperccel vezetett Vettel előtt. A brit érezhetően ideges volt a rádión és azt hajtogatta, hogy „nincs is törmelék a pályán” és „elég szar döntést hoztak a stewardok”, a safety car azonban három körön át rendületlenül haladt előtte. Hamilton végül behozta a Mercedest az első helyre, később viszont ismét felhozta a témát és párhuzamot vont a NASCAR-ral, ahol néha a verseny felélénkítése céljából valóban élnek hasonlóan mesterséges eszközökkel.

    „Kicsit NASCAR-érzésem volt, ahol mindenféle mondvacsinált okokkal beküldögetik a safety cart” – mondta Hamilton. „Mire lelassítottunk, a szárnyat már elvitték, és akár virtuális safety carral is megoldhatták volna – de nem, nekik verseny kellett, így megkaptuk a rendes safety cart is.”

    Vettel annyira nem bánta a dolgot, ugyanis enélkül „nehéz lett volna lőtávolba kerülnöm”.

    „Elég jól álltam előtte is” – összegezte a verseny zárófelvonását a német. „15 kör volt hátra, valószínűleg akkor is ott fejeztem volna be. A safety carral kaptam egy másik esélyt, de nem volt tökéletes.”

    A biztonsági autó alatt lényegében az egész mezőny kereket cserélt, míg azonban Hamilton lágyakat kapott, Vettel kettővel puhább ultralágy papucsokat kapott a Ferraritól. Az újraindítást követően kifizetődni látszott az agresszív taktika: a Ferrari a Mercedes sebváltóján utazott fel az Eau Rouge-on és a Raidillonon keresztül a Kemmel-egyenesre, a Les Combes-ba menet védekezésre kényszerítve Hamiltont, aki sikeresen visszaverte a támadást és fokozatosan elhúzott a némettől.

    „Az egyes kanyarból kifele Lewis nyakán voltam, egyáltalán nem volt nehéz közel maradni hozzá” – magyarázta Vettel, akinek nem jött jól, hogy Hamilton elemelt egy kicsit az Eau Rouge-ban. „Talán ez volt a baj: túl jól kaptam el az újraindítást. Ha megismételhetném a dolgot, most más taktikával próbálkoznék.”

    Hamilton is hasonlóan látta a helyzetet, mondván, Vettel „kicsit túlzottan is közel jött”, aminek következtében a Ferrarinak „el kellett emelnie, ha nem akart kisodródni az Eau Rouge-ban”.

  • Második hely, és ismét egy műszaki hiba

    Második hely, és ismét egy műszaki hiba

    A szombati második verseny után mindenütt lenyugodtak a kedélyek. A Tankpool24 is remek munkát végzett, mivel sikerült a versenykamiont ismét harcképesre varázsolniuk. Norbi ezt újfent azzal hálálta meg a csapatnak és a kilátogató 32.000 nézőnek, hogy immáron 2:18-as időn belül szerezte meg a pole pozíciót. A repülőrajt Adam Lacko-nak jobban sikerült, de Norbi a Mercedesszel tartotta a belső ívet. A szkanderozásuknak a harmadik kanyar vetett véget, ahol Lacko végül meg tudta előzni Norbit. A Hungaroring kanyargósabb részén többször támadta őt, de sajnos megelőzni nem tudta a Buggyra-t. Norbi az első versenyen ismét megfutotta a verseny leggyorsabb körét, így ahogy szombaton, vasárnap is ő nyerte meg a Krasznai János Emlékdíjat, ami mindenképp mutatja azt, hogy vannak már olyan területek, ahol gyors és látványos eredményt ért el a német istállóval. A Kiss-Lacko páros mögött ugyanilyen szoros volt a Hahn-Albacete párharc is, de aztán a német pilóta visszaesett és a cseh-magyar duett mögött így Steffi Halm érkezett meg a harmadik helyre.

    A hétvége utolsó versenyét a 30 éve versenyző Gerd Körber kezdhette meg az élről, aki mellől szintén egy narancssárga kamionnal indulhatott Sascha Lenz. Norbi a fordított rajtsorrendnek köszönhetően a hetedikként indulhatott a vasárnapi második futamon. A rajtot követően az első soros indulók megtartották a pozícióikat, és pár kanyar erejéig együtt is haladtak. Körber lett az, aki végül jobban jött ki a rajt utáni csetepatékból és az első körben vezette is a futamot. Lenz-et azonban meglökte Hahn, és ebből kapott Albacete, valamint a beugró Brereton. Az adok-kapokból újra Adam Lacko jött ki a legjobban, mert mindent elkerülvén hirtelen a második helyen termett a nyolcadikról. Az IVECO-s ugyan körökön keresztül tartotta magát, de végül a cseh csak legyűrte a legendát is, és úton volt a szezon harmadik olyan győzelmi sorozata felé, amikor egy versenyhétvégén három győzelmet is szerzett. Norbi mindeközben a középmezőnyben viaskodott David Vrseckyvel, aki mellett mint az közismert, nem olyan könnyű elmenni. A technika ördöge azonban ma is Kisst találta meg. A hetedik körben a célegyenes után azonnal félre is állt, mert rakoncátlankodni kezdett a motorja. Komoly feladat és kihívás lesz a Tankpool24-nek kivizsgálni a probléma okát, hiszen ezúttal csak pár nap áll majd rendelkezésükre a javításra. Viszonylag hamar, a jövő hétvégén már Mostban, a Cseh Köztársaságban jön a következő Európa-bajnoki futam.

    „Számomra ez a versenyhétvége a legfontosabb, mivel hazai szurkolók előtt versenyezhetek. Nagyon szeretném megköszönni mindenkinek, aki a hétvégén szurkolt nekünk a helyszínen vagy a médiák előtt, és bízom benne, hogy még a problémák ellenére is egy élménnyel lettek gazdagabbak.”

    A bajnokság állása:
    1. Adam Lacko 232 pont
    2. KISS NORBERT 174 pont
    3. Jochen Hahn 174 pont
    4. Steffi Halm 172 pont
    5. Antonio Albacete 126 pont
    6. Sascha Lenz 92 pont
    7. Gerd Körber 88 pont
    8. David Vrsecky 48 pont
    9. Andre Kursim 43 pont
    10. José Rodrigues 40 pont

  • A Schumacher-család is gratulált Hamiltonnak

    A Schumacher-család is gratulált Hamiltonnak

    Lewis Hamilton tegnap beállította Michael Schumacher pole-rekordját, mely után a hétszeres világbajnok családja is üzent a britnek.

    Hamilton negyedik Belgiumban szerzett pole-ja egyben a 68. volt pályafutása során, így osztozik Schumacherrel a lista első helyén. Az időmérő után Ross Brawn adta át az üzenetet a britnek.

    „Azért jöttem, hogy egy különleges üzenetet adjak át egyenesen Corinnától és az egész Schumacher családtól, akik gratulálni szeretnének.” – mondta Brawn. „Ahogy fogalmaztak, Michael mindig azt mondta, a rekordok azért születnek, hogy megdöntsék őket, éppen ezért különleges köszönetüket szeretnék kifejezni.”

    Hamilton egyébként azon a pályán érte el mindezt, ahol Schumacher 1991-ben debütált a Forma-1-ben, és ahol hetedik világbajnoki címét megszerezte.

    „Hatalmas köszönetet szeretnék mondani az üzenetért, melyet Ross adott át.” – fogalmazott Hamilton. „Minden nap imádkozom Michaelért és a családjáért. Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy lapon említenek vele, azonban mindig is ő lesz a Forma-1 egyik legnagyobb alakja.”

  • Kiss Norbi szombati diadala és drámája

    Kiss Norbi szombati diadala és drámája

    A szombathelyi Kiss Norbert határozott célokkal indult neki a hazai kamionos hétvégének, és ennek a munkának már pénteken nekilátott csapatával, a Tankpool24 Racing Team-el. Már a pénteki szabadedzéseken látszott, hogy jól sikerült a felkészülés az egy hónapnyi szünet alatt. A Mercedes új motorja jól muzsikál, így mindenki nagyon várta a szombati első versenynapot.

    Az időmérő edzés is jól alakult. Norbi elsőként végzett Jochen Hahn és Steffi Halm előtt. Ennek ellenére nem volt maradéktalanul elégedett a magyar versenyző és izgult, hogy mi lesz majd az első futam rajtjánál. A félelem nem volt alaptalan, mivel Jochen Hahn valóban kicsivel jobban kapta el a rajtot. Norbinak azonban sikerült a belső ívet megtartania és elsőként tudott elfordulni. A nagy ellenfél Buggyra-nak ez már nem sikerült annyira jól. A cseh pilóta végül sikerrel megelőzte Albacete-t, a negyedik helyért. A mezőny végéről rajtoló Ryan Smith pedig beverekedte magát a középmezőnybe, miközben Norbi a verseny felére már 4 másodperccel növelte az előnyét Hahn-nal szemben.

    A fordított rajtrácsos második versenyen David Vrsecky indulhatott az élről. Norbi is remekül rajtolt, és az élboly után kereste a helyét, amikor beköszönt neki Smith, olyannyira, hogy kicsit keresztbe is állt Norbi, majd lelassult. Az ütközés eredményeképp a magyar pilóta egyből a parc fermébe hajtott, és kiállni kényszerült. Mint utólag kiderült, a rugó tört el. Az esetet egyből el is kezdték vizsgálni, miközben Vrsecky előre engedte a csapattársát Lackot, őt pedig megelőzte Jochen Hahn. A német ugyan próbálta befogni a bajnoki tabella élén álló cseh pilótát, de ez nem sikerült neki. Mögöttük két eléggé megviselt kamion csatázott, Vrsecky és Smith. Az ő párharcukat az utolsó kanyar döntötte el, ahol az angol el tudott menni, és így lett harmadik. A Norbival történt incidense miatt a kilátogató magyar közönség hallhatóan nem örült. A versenybizottság ugyan órákon át vizsgálta az esetet, de végül helyben hagyták az eredményt, így Smith megtarthatta a helyezését, de vasárnapra kapott három rajthelyes büntetést az eset miatt.

    Követhető lesz az eredmény Kiss Norbi oldalán:
    http://www.kissnorbi.com/live

  • Lauda: Alonso a pénz miatt ment a McLarenhez

    Lauda: Alonso a pénz miatt ment a McLarenhez

    Niki Lauda, a Mercedes tanácsadója a SpeedWeeknek nyilatkozva elmondta, szerinte Fernando Alonso a neki ígért rendkívül magas fizetés miatt választotta a McLaren istállót.

    Nemrég Nico Rosberg és Mark Webber mondták, hogy valószínűleg nem lennének képesek végigcsinálni azt, amit Fernando Alonso visel el versenyhétvégéről versenyhétvégére már 2015 óta, amikor a Honda visszatérésével nagy reményekkel távozott a Ferraritól és lett a McLaren-Honda versenyzője.

    Laudát a Belga Nagydíj hétvégéjén kérdezték meg, hogy mit tanácsolna a kétszeres világbajnok Alonsónak: „Semmit” – jelentette ki.

    „Azért van a McLarennél, mert sok pénz akart keresni” – tette hozzá.

    Alonsónak továbbra sincs érvényes szerződése a 2018-as évre, egyelőre tehát homály fedi a jövőjét. Az Auto Bild szellőztette meg a legújabb híreket Alonsóról, miszerint a Williams és Lance Stroll édesapja üdvözölné a spanyol érkezését.

    A német magazin nem pletykaszinten kezeli a hírt, állításuk szerint több mint 90%, hogy bekövetkezik a transzfer.

    Mindenesetre valószínűsíthető, hogy amennyiben Alonso marad a Forma-1-ben, akkor egy éves szerződést köt, mellyel nyitva hagyja a lehetőségeit 2019-re, amikor például lejár Lewis Hamilton jelenlegi kontraktusa.

    Lauda egyelőre nem gondolkozik ezen: „2019 túl messze van, nem aggódom emiatt.”

    „Hamarosan lesz némi mondanivalónk 2018-ról. Én személy szerint nagyon elégedett vagyok Bottasszal. Úgy gondolom a mi párosunk a legerősebb. Vettel és Räikkönen gyengébb egymás mellett, Verstappen és Ricciardo pedig nem elég kiegyensúlyozott.”

    Lauda hozzátette, hogy sem Verstappen, sem Vettel nem lesz mostanában a Mercedes versenyzője.

    Verstappen esetében egyszerűen túlságosan bonyolult lenne kivásárolni jelenlegi kontraktusából: „Verstappen győztes autót akar és jelenleg csalódott, de muszáj kitöltenie a jelenlegi szerződését.”

    Sebastian Vettel további három évre, azaz 2020-ig kötelezte el magát a Scuderiánál – melyet a mai napon, nem sokkal a harmadik szabadedzés leintését követően jelentettek be az olaszok: „Vettel pedig marad a Ferrarinál” – szögezte le Lauda.

     

     

  • Auto Bild: Alonso a Williams versenyzője lesz 2018-ban

    Auto Bild: Alonso a Williams versenyzője lesz 2018-ban

    A német Auto Bild magabiztosan állítja: Fernando Alonso és a Williams nagyon közel áll ahhoz, hogy megállapodjanak a 2018-as szezonra.

    Ez nem csak egy pletyka – írják a németek. Alonso Williams-Mercedesre váltásának valószínűsége több mint 90%.

    A Williams 2018-ban az erőforrás mellett más egységeket is megvásárolna a Mercedestől: a részletekről tegnap tárgyaltak.

    Alonso Lance Stroll csapattársa lenne, a fiatal kanadai versenyző milliárdos édesapja, Lawrence Stroll jelentősen megkönnyítené a Williams dolgát, ami egy Alonso kaliberű versenyző finanszírozását jelentené.

    A Bild szerint idősebbik Stroll tehát üdvözölné Alonso érkezését, így fia a lehető legjobb mentort kapná maga mellé.

    Mint ismert, Felipe Massa tavaly év végén búcsút intett a Forma-1-nek, ám Nico Rosberg visszavonulásával és Valtteri Bottas Mercedeshez való távozásával a Williams visszahívta 2017-re. Szerződése a szezon végén lejár, szóval ez sem lehet akadály Alonso szerződtetésében.

    A Bild Alonso lehetséges utódjáról is ír: a Hungaroringen Forma-1-es tesztlehetőséget kapó Lando Norris, a Forma-3-as bajnokság éllovasa érkezhet a kétszeres világbajnok helyére. Mindazok ellenére, hogy Norris nemrég elmondta, 2018-ban a Forma-2 vagy a Super Formula sorozat lehet reális cél számára.

     

  • Új motort kaptak a Mercedesek

    Új motort kaptak a Mercedesek

    Lewis Hamilton és Valtteri Bottas egyaránt új fejlesztésű motorral vágnak neki a Belga Nagydíj hétvégéjének.

    A Mercedes Spára előrukkolt a legújabb specifikációjú erőforrásával, és habár az átalakított elemek mivoltáról nincsenek információk – az új motorokra is eleve csak az FIA péntek reggeli közleményéből derült fény –, a gyors belga pályán Bottas és Hamilton még nagyobb előnyre tehetnek szert az egyébként is itteni favoritnak kikiáltott Mercedesszel.

    A két versenyző autójában a belsőégésű motort, a turbót és az MGU-H-t cserélték ki – fontos megjegyezni, hogy ezzel mindketten elérték a szabályok által megengedett négy alkatrésznyi limitet, egy esetleges következő alkalommal tehát tízhelyes büntetéssel számolhatnak. A Mercedes mindenesetre bízik benne, hogy a hátralévő kilenc futamot ki tudják húzni a jelenlegi motorkészletükkel, amivel potenciális lépéselőnybe kerülhetnének a szintén tízhelyes rajtbüntetés határán lebegő Ferrarival szemben. Az olasz istálló mellesleg Belgiumra kitartott a harmadik specifikációjú erőforrása mellett, a háttérben viszont zajlanak a fejlesztési munkálatok, amelyeknek gyümölcsét akár már a jövő heti Olasz Nagydíjon láthatjuk egy frissített motor képében.

  • Hamilton: Vettel nem akarna a csapattársam lenni

    Hamilton: Vettel nem akarna a csapattársam lenni

    Ha Lewis Hamilton kijelentésére alapozunk, akkor Sebastian Vettel nem lesz jövőre a Mercedes versenyzője, azon egyszerű oknál fogva, hogy a német szerinte félne a csapattársa lenni.

    A Ferrari az elmúlt napokban jelentette be Kimi Räikkönen szerződéshosszabbítását, Vettel azonban még kéreti magát – ezzel egyidőben pedig Valtteri Bottas 2018-as szerződése is késik a Mercedesnél, „természetes” tehát, hogy Vettelt összeboronálták a német istállóval. Hamilton szerint nagyon valószínűtlen ennek a szcenáriónak a bekövetkezte, habár igyekezett kijelenteni, hogy neki semmi problémája nem lenne vele.

    „Szerintem nagyon valószínűtlen, hogy ide jönne” – utalt Vettelre a brit. „Nem hinném, hogy a csapattársam akarna lenni. Én mindenki ellen örömmel versenyzek, a legjobb pilóták ellen küzdeni pedig mindig remek dolog.”

    Lewis kijelentése elég magabiztosnak tűnt…

    „Csak a nyilvánvalót mondom” – erősítette meg véleményét. „Tudom, hogy nem akar a csapattársam lenni. Ha itt versenyezne, nem lenne olyan pozícióban, mint a jelenlegi csapatánál van a csapat működését illetően.”

    Hamilton – ahogyan azt már többször is szóvá tette – nagyon elégedett Bottasszal, a legutóbbi helycseréjük a Magyar Nagydíj alatt pedig szerinte a legjobb példa arra nézve, milyen „csodálatos jelenleg ez a csapat”.

    „A tavalyi szezonhoz képest nem változtattam semmit a hozzáállásomon” – magyarázta Hamilton. „De jött egy új alkotóelem a csapatba, és remekül működik. Nem hiszem, hogy bármelyik főnök vagy bármely csapattag elégedetlen a jelenlegi szituációval, így nehezen tudnám elképzelni, hogy bármin is változtatni akarnának.”

    A korrekt igazságszolgáltatást hűen követve hallgattassék meg a másik fél is.

    „Valamikor majd csak elérkezik ez a hír is” – ködösített Vettel. „Jelenleg nem a hírekre, hanem a versenyre akarok koncentrálni. Ugyanez lesz a helyzet jövő héten is; az elkövetkező két hétben nem számítok semmilyen fejleményre.”

    Monza után visszatérünk akkor erre. De vajon mennyire volt benne Vettel keze Räikkönen megtartásában?

    „Amikor megkérdezték a véleményem, nyilvánvalóan azt mondtam, hogy örülnék a folytatásnak, jól kijövök Kimivel” – mondta Seb. „Hogy ez befolyásolta-e a döntésüket, arról Mauriziót kell megkérdeznetek. A tehetségét vagy a sebességét felesleges is kétségbe vonni. Jó érzés látni, hogy a csapat értékeli a munkát, amit a színfalak mögött végez. Elég egyértelműen lehet vele együtt dolgozni – jó páros vagyunk.”

  • Rosberg miatt B-tervet vezet be a Mercedes

    Rosberg miatt B-tervet vezet be a Mercedes

    Nico Rosberg váratlan visszavonulásából tanulva a Mercedes tartaléktervet vezet be a pilótafelállását illetően.

    A Mercedest kellemetlenül érintette a regnáló világbajnok hirtelen visszavonulása, Rosberg ugyanis a nyáron még szerződéshosszabbítást írt alá a német istállóval. Hosszas hercehurcát követően a Mercedes januárban leigazolta Valtteri Bottast a Williamstől, és habár a finn eredeti szerződése csak a 2017-es szezonra volt érvényes, valószínű, hogy a csapat hosszabb távra magához szeretné kötni Bottast. Lewis Hamilton szerződése 2018 végéig szól, vagyis elvileg ezzel nem kellene még egy évig foglalkozni, de Toto Wolff a téli eseményekből okulva már semmit sem bíz a véletlenre.

    „Az F1-ben létszükséglet, hogy mindenre legyen vészhelyzeti megoldásod, egy B-terved” – nyilatkozta Wolff. „Még egy szerződés megléte sem jelenti azt feltétlen, hogy minden a helyén marad, könnyen megváltozhatnak a körülmények. Jelenleg van egy A-tervünk, amelyet számos különféle szcenárió követhet, mivel a pilótapiac jelentős átalakuláson megy majd keresztül 2018-ban és 2019-ben. Fontos, hogy elegendő figyelmet szánjunk a B- és C-tervekre.”

    A pilótapiac valóban izgalmas lehet, mivel a legtöbb élvonalbeli versenyzőnek idén vagy jövőre jár le az aktuális szerződése.

    „Nagyon bonyolult az egész” – folytatta Wolff. „Egy adott pilóta sokféle helyen kiköthet. Legalább féltucat olyan tehetséges versenyző van a mezőnyben, akik jó teljesítményt nyújtanának egy Mercedesben – minden lehetséges variációt fontolóra kell vennünk.”

    Bottas megszerzésével a Mercedes végülis jól jött ki a Rosberg-kalamajkából – és meglehetősen szerencsések is voltak, az ezüst nyilak ugyanis túl tapasztalatlannak tartották Pascal Wehrleint egy esetleges topüléshez.

    „A megállapodás nagyon nehéz szülés volt” – ismerte be Wolff. „Könnyebb az olyan problémákat megoldani, amelyek létezéséről előre tudomást szerzel, de a Nico-dolog a semmiből jött elő, ráadásul egy olyan időszakban, amikor a legtöbb versenyzőnek már szerződése van a következő évre. Nem volt egyszerű helyzet. Tudtuk, hogy itt van nekünk Pascal, de ő talán túl fiatal még ahhoz, hogy egy győzelemre esélyes autóba ültessük és összeeresszük a mezőny legjobb versenyzőjével. Valtteri volt az elsődleges célpontunk, de nyilvánvalóan a Williams is szerette volna megtartani. De nem ez volt az egyetlen aspektus, amiről gondoskodnunk kellett. Sok szempontnak meg kellett felelnünk, például hogy meg tudunk-e állapodni a Williamsszel valamiféle anyagi kárpótlásban. És akkor náluk ki fog versenyezni? Mi lesz Pascallal? És akkor még Nico szerződésének az érvénytelenítése is… Végül jól jöttünk ki belőle azzal, hogy sikerült véghezvinnünk az eredeti tervünket.”