Címke: Mercedes

  • Brawn együttérez a Ferrarival

    Brawn együttérez a Ferrarival

    Ross Brawn szimpatizál volt csapatával, amelynek 2017-es bajnoki esélyei „rémálomba” illő fordulatot vettek az elmúlt hetekben.

    A legutóbbi három futamon nagyon finoman szólva nem alakultak terv szerint a dolgok a Ferrari háza táján: Sebastian Vettel Szingapúrban és Japánban is nullázott, Malajziában pedig az időmérőn nem tudott résztvenni, így Lewis Hamilton előnye immár 59 pontra nőtt német riválisával szemben. Brawn oszlopos tagja volt a Ferrari előző domináns korszakának, és úgy véli, a csapatnak bűnbakok keresése és ujjal mutogatás helyett nyugodtnak kell maradnia.

    „A szezon ázsiai szakasza egy valódi rémálom volt a Ferrari számára” – mondta Brawn. „Számos csapatnál átéltem már hasonló megbízhatósági problémákat, így tudom, mennyire fájdalmasan érint mindenkit, amikor a szívvel és lélekkel befektetett munka egyetlen pillanat alatt semmivé foszlik. Ezekben a nehéz időkben együttérzek a Ferrarival. A csapat hihetetlen nyomás alá került, különösen otthon, ilyen helyzetben pedig könnyű elmeszelni néhányakat – a legfontosabb azonban, hogy nyugodtak maradjanak és a közvetlen célokra koncentráljanak.”

    Még ha a Ferrarinak nem is sikerült elhódítania a bajnoki cím(ek)et, hatalmas önbizalmat és reményt kell meríteniük abból a tényből, hogy az új turbóformula 2014-es bevezetése óta a Mercedes idén került először valódi, kívülről érkező nyomás alá – legalábbis így gondolja Brawn.

    „Akárhogyis fejeződik be a szezon, a Ferrarinak elégedettnek kell lennie a 2017-ben elért eredményeivel” – fűzte hozzá. „A hibridkorszakban először találta magát szembe a Mercedes olyan csapattal, amelyik képes a bajnoki címért harcolni. Régóta nem láthattunk ennyire versenyképes Ferrarit, az elmúlt hetek történései pedig nem változtatnak ezen a tényálláson.”

  • Hamilton motorja elvileg sértetlen

    Hamilton motorja elvileg sértetlen

    A Mercedes nem aggódik Lewis Hamilton erőforrása miatt, annak ellenére, hogy a futamgyőztes brit a Japán Nagydíjon vibrációra panaszkodott.

    Hamilton a futam leintése után arról panaszkodott, hogy a suzukai verseny utolsó szakaszában folyamatos vibrációt érzett a motor tájékáról, ami miatt rövidet kellett váltania. Japánban a Ferrarinak nem volt szerencséje a motorokkal, a pech pedig átvándorolhatott a Mercedesre is (ne felejtsük el, hogy a Mercedes már Belgiumban betette a negyedik, azaz utolsóként felhasználható erőforrását), Toto Wolff szerint azonban a telemetria nem jelzett problémát.

    „Nem láttunk semmi bajt a motorral” – magyarázta a Mercedes csapatfőnöke. „Megnéztük az adatokat, de még nem pontosan tudjuk, mire is célzott ezzel. Én arra gyanakszom, hogy amikor vezetsz és a legfőbb riválisod kiesett, elkezdesz idegesítő zajokat hallani. Ugyanez ránk is igaz a pitwallon: alig várod, hogy vége legyen a futamnak.”

    A későbbiek folyamán Hamilton enyhítette versenyközbeni aggodalmának élét, és úgy nyilatkozott, hogy inkább csak biztosra akart menni.

    „Őszintén szólva kétlem, hogy bármiféle baj lenne a motorral” – mondta a brit. „Csupán éreztem egy-két dolgot, amikre azon melegében megjegyzéseket is tettem, nehogy később elfelejtsem. Rengeteget kell kapcsolgatni, a turbók néha furcsa hangokat adnak ki és némiféle vibrációt is lehet érezni; remélem, tényleg nincs gond. Lehet, csak túl alacsonyan volt a fordulatszám, a motor ugyanis nem szereti, ha rövidet vált az ember.”

    Sebastian Vettel Ferrarijában a rajt előtt a gyújtógyertával akadtak problémák, azóta pedig kiderült, hogy az időmérőt követően Hamilton autójában is gyújtógyertyát kellett cserélni.

  • Kiss Norbi újra dobogón a 2017-es kamion Eb végén

    Kiss Norbi újra dobogón a 2017-es kamion Eb végén

    28 évvel Krasznai János 3. helyezése után az összetettben újra magyar pilóta és újra Mercedesszel lett sikeres a kamion Európa-bajnokságban.

    A tegnapi problémákkal tűzdelt nap után a Tankpool24 csapat, Norbi és “ Gizella” is megrázta magát, és mintha mi sem történt volna szombaton, már kora reggel a bemelegítő edzésen remek teljesítményt mutatott a német-magyar egység. A cél egyértelmű volt: Steffi Halmot kellett maga mögött tartania a szombathelyi pilótának ahhoz, hogy bebiztosítsa a harmadik helyét a bajnoki összetettben. Ehhez a legjobb és legkézenfekvőbb megoldás, ha ő lesz a leggyorsabb. Kiss Norbi eleget tett a feladatnak és a superpole győzelmével az első rajtkockába kormányozta a Mercedesét. Minden adott volt tehát a jaramai nagy fináléhoz.

    Norbi nagyon tisztán, nagyon simán jött el a rajtnál, és rögtön előnyt tudott szerezni a második helyezett friss Európa-bajnok Lackohoz képest. Közben David Vrseckyt megelőzve Steffi Halm igyekezett előrébb jutni, de az első körben az ötödik helyen robogott. Adam Lackonak nem volt annyira sietős és a harmadik körben Jochen Hahn simán megelőzte. A magyar pilóta ekkora már 3.2 másodpercnyi előnyre tett szert, és ketten faképnél is hagyták a teljes mezőnyt. Norbi folyamatosan kontroll alatt tudta tartani a németet, és ebbe a lekörözött,  javarészt helyi versenyzők sem tudtak bezavarni. A célba is ebben a sorrendben értek be, elöl 2014-2015-ös magyar Európa-bajnok, mögötte a tavalyi bajnok, végül Lacko, az idei bajnok értek be a célba. A befutó eredményével eldőlt a idei végső sorrend, ami azt jelentette, hogy Kiss Norbert az összetett harmadik helyen fejezhette be a 2017-es kamion Európa-bajnokságot!

    Kiss Norbi rendkívül büszke a csapatára. 2015-ben ennek a kis német privát csapatnak nemhogy egy futamgyőzelem sem sikerült, de az ehhez hasonló bravúr az elképzelhetetlen kategóriába esett. Így nyilatkozott a vasárnapi első verseny után:
    „Nagyon jó munkát végeztünk tegnap este, és jó lett az autó.Köszönöm a csapatnak, és ezzel a győzelemmel be is biztosítottuk a harmadik helyet. Nagyon büszke vagyok rá, hogy fel tudunk állni a bajnoki dobogóra az év végén, mert titokban ez volt a célom az év elején. Örülök nagyon, hogy ez sikerült, és nagyon-nagyon büszke vagyok! ”

    A záró futamon Kiss Norbi  a fordított rajtrácsnak köszönhetően a 8. helyről kezdhette meg, a 2017-es évad záró futamát. A poleból a helyi nézők legnagyobb örömére Antonio Albacete indult, így a spanyolok hamar fieszta hangulatot teremtettek. Antonio lemásolta Norbi rajtját, és a piros lámpák kialvása után faképnél hagyta Gerd Körbert és Sascha Lenzt.  A rajt után nem sokkal kiépített magának egy tisztességes versenyelőnyt. Norbi a rajtsorrendhez képest egy helyet tudott javítani miután Vrsecky a harmadik kanyarban félreállt, láthatóan megviselt Buggyrájával. Hahn közben sikerrel megelőzte honfitársát Lenzet, és üldözőbe vette a csapatbajnoki IVECO-s társát, Körbert is. Kiss is megpróbálta ugyanezt, de az MAN-es pilóta maga mögött tudta tartani a Tankpool24 Mercedesét. Az utolsó körben Körbert még körbeautózta Hahn, de más változás már végül nem történt, így Kiss a 6. helyen végzett az év utolsó futamán. Nagyon nincs is mit különösebben hozzátenni, ahogy fogalmazott, “semmi extra nem történt, mindenki óvatos volt a rajtnál, később lehetett aztán kicsit agresszívabban menni, de ebben a futamban ennyi volt.”

    Az évet röviden összegezve annyit mondott a 32 éves magyar versenyző: “ Nagyon jól sikerült az év és büszkék vagyunk arra, hogy sokat javultunk. Köszönöm a szurkolóimnak, támogatóimnak és partnereimnek, családomnak, barátaimnak, mivel nélkülük ez a  siker nem jöhetett volna létre. Kiemelném a magyar kamionverseny szervezőit, akik újfent kiváló munkát végeztek, mondhatom, hogy évek óta számomra a legfontosabbat. Nagyon várom már a jövő évet, szeretném, ha sikerülne megszerezni egy Európa-bajnoki cím a Mercedesszel is!”

  • Alonso megrovást kapott a kék zászlók miatt

    Alonso megrovást kapott a kék zászlók miatt

    Fernando Alonsót megrovásban részesítették a Japán Nagydíjon, miután nem vette figyelembe a kékzászlós figyelmeztetéseket.

    A kétszeres világbajnok lekörözés közben két héten belül másodszor választott szét – ha csak ideiglenesen is – dobogós pozíciókért küzdő versenyzőket: Malajziában Sebastian Vettelt blokkolta Daniel Ricciardo elleni csatájában, míg Suzukában Lewis Hamilton és Max Verstappen győzelemért folyó csatájába szólt bele. Alonso a Japán Nagydíj utolsó körében a tizedik, egy pontot érő helyért küzdött Felipe Massával, ami valamennyire magyarázhatja, miért volt figyelmetlenebb a kelleténél.

    „Az 51. körben Alonso egyértelmű kék jelzéseket kapott a kormánykijelzőjén és a 14-es és 15-ös kanyarok között kék zászlók formájában egyaránt” – olvasható a versenybírák által kiadott közleményben. „Emellett villódzó kék fényekkel egy körrel korábban értesítették, hogy a versenyben vezető Lewis Hamilton közeledik. Alonso végül az 52. körben a 11-es kanyarban engedte el Hamiltont. A versenyzői eligazításon a pilóták értésére adták, hogy a Nemzetközi Sportkódexben lefektetett irányelv értelmében, miszerint ’a követő autót a lehető leghamarabb el kell engedniük’, az aktuális, pozícióért vívott csatájuk nem számít mentőérvnek; a versenybírák úgy döntöttek, hogy Alonso nem az irányelvben leírtak szellemében cselekedett. A meghallgatáson Alonso beismerte, hogy a célegyenesben elengedhette volna Hamiltont, utána azonban a 11-es kanyarig nem volt erre lehetősége. A versenybírák tisztában vannak vele, hogy a kettes és kilences kanyarok között korlátozottak az elengedési lehetőségek, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy Hamilton későn lett elengedve. A büntetés mértékének kiszabásánál a versenybírák a jelenlegi esetet összehasonlították egyéb, korábbi incidensekkel, és habár egyetértettek a kihágás meglétében, úgy vélték, a jelenlegi eset kevésbé volt súlyos, mint néhány korábbi, valamint magánál az elengedésnél rengeteg helyet hagyott Hamiltonnak és később Verstappennek is.”

    A spanyol tehát idei első megrovását és első büntetőpontjait (szám szerint kettőt) is megkapta, ám úgy gondolja, manőverével nem befolyásolta a verseny végkimenetelét.

    „Hamilton vezetett, a Red Bull pedig második volt” – magyarázta Alonso. „Nem tudom, hogy két-három kanyarral többet vártam-e a kelleténél, de végül ebben a sorrendben értek célba, így nem volt nagy kihatásom a versenyeredményre. Akárhogy is döntenek [a versenybírák], elfogadjuk és legközelebb jobban igyekszünk majd.”

  • Szigorítást akar a McLaren olajügyben

    Szigorítást akar a McLaren olajügyben

    A McLaren azt sem tartaná túlzónak, ha az FIA zéró toleranciát hirdetne az olajégetés ellen, azt gyanítja ugyanis, hogy több riválisa még mindig előnyt kovácsol ebből a gyakorlatból.

    Az elmúlt időszakban hatalmas divatnak örvendett az olaj üzemanyagként történő elégetése (oké, nyilván teljesítményelőny származott belőle, máskülönben nem próbálták volna meg ennyien kijátszani a rendszert), az FIA azonban lefülelte a csapatokat és fokozatosan szigorított az elégethető olaj mennyiségén. Ez az arány a Belga Nagydíjig 1,2 liter/100 km volt, jelenleg 0,9 liter/100 km, míg jövőre 0,6 liter/100 km-re csökken. A versenymotoroknál egyébiránt nem szokatlan az olajégetés, ám a versenyenkénti több mint két liter voltaképpen kárbaveszendő olaj nem vet jó fényt a környezettudatos szerepben tetszelgő F1-re. Jövőre tehát százkilométerenként hat deci a maximum határ, Éric Boullier, a McLaren versenyigazgatója azonban drákói szigort akar – vagy akár teljes betiltást.

    „Ezt a szituációt kicsit nehéz megérteni” – vallotta be töredelmesen Boullier. „Nem is vitás, hogy az olajat teljesítménynöveléssel kapcsolatos okok miatt égetik, az utcai motoroknál viszont ez ismeretlen fogalom. Az FIA igyekszik megállítani ezt a gyakorlatot, mivel az olajégetés nem valami környezetbarát metódus, valamint ha teljesítményelőny származik belőle, akkor nem is kétséges, hogy el kell lehetetleníteni ezt az utat. Majd jövőre kiderül, mi lesz. Tudom, hogy az FIA és Charlie keményen dolgoznak, hogy bezárják ezt a kiskaput; a szabályzat nem rendelkezik egyértelmű definíciókkal az olajat illetően, de nem tudom, elég lesz-e, amivel előrukkolnak. Fel kell hagynunk ezzel az olajégetős mizériával, a korlátozásnak pedig szerintem szigorúbbnak kell lennie annál, ami jelenleg tervben van.”

    A Mercedes részéről Toto Wolff beismerte, a csapatok (értelemszerűen) megpróbáltak minden esélyt megragadni, hogy előnybe kerüljenek riválisaikkal szemben, így az FIA feladata volt, hogy az általa megszabott irányelveket ténylegesen be is tartassa.

    „A környezettudatosság is fontos téma, másfelől viszont a szabályoknak való megfelelés is kulcsfontosságú” – mondta Wolff. „Baku után az FIA egyértelműen kijelentette, hogy nem szeretnének olajégetést látni – pontosabban ennek mértékét 0,9 literben korlátozták. Nincs olyan kiskapu, amivel ezt meg lehetne kerülni. Az FIA-nak elég céltudatosnak kellene lennie olyan szempontból, hogy be is tartassák az általuk legálisként vagy illegálisként elkönyvelt megoldásokat.”

    Arra a kérdésre, hogy a jövő évre tervezett égetési korlát megfelelő mértékű válasz-e az FIA részéről, Wolff diplomatikusan annyit válaszolt, hogy „a korlát mértékétől függetlenül annyi a lényeg, hogy a szabályt betartsák és mindenkire egyenlően érvényes legyen”. Yusuke Hasegawa a Hondától még annyit tett hozzá, hogy „az FIA természetesen megpróbálja módosítani a szabályzatot, de ebben a versenyágban mindenki megtalálja, hogyan tudna plusz előnyre szert tenni”.

  • Kemény harc Jaramában az Európa-bajnoki dobogós helyekért!

    Kemény harc Jaramában az Európa-bajnoki dobogós helyekért!

    Az év utolsó versenyhétvégéjének komoly a tétje a szombathelyi pilóta számára, hiszen a helyosztókért még hatalmas harcban áll Steffi Halmmal és Jochen Hahnnal. A szabadedzések jól alakultak, Norbi az egyiket meg is nyerte, és joggal bízott abban, hogy minden rendben lesz az időmérő edzésen is. Az viszont nem teljesen úgy alakult ahogy azt az várta, mivel a sok helyi induló miatt nehéz volt egy tiszta kört menni. Norbinak viszont az utolsó pillanatban sikerült bejutnia a mindent eldöntő Superpoleba. Az égiek itt sem segítették, mert sebességtúllépés miatt törölték az összes idejét, így a 10. helyről indulhatott neki a szombati első futamnak.

    A poleból induló hazai hős, Antonio Albacete és Adam Lacko tisztán el is jöttek a rajtnál. Norbi már az ötödik helyre zárkózott fel, amikor a portugál José Rodrigues és Sascha Lenz ütközése miatt piros zászlóval leállították a futamot. Hiába sikerült jól a futam első köre, a szabályok értelmében új rajtnál ismét a 10. helyről kellet indulnia. Másodszorra is nekiiramodtak a versenynek, de ezúttal Norbinak már nem jött ki annyira jól a lépés, és csak a nyolcadik helyig tudott előrelépni. Közben elöl nem kockáztatott senki semmit, így Albacetét tisztes távolságból követte Lacko, hiszen neki egy második hely is elég volt a 2017-es bajnoki címéhez. Közben Norbi egyszer csak leszaladt a pályáról. Ekkor még vissza tudott jönni és láthatóan nem volt komolyabb baj. Valójában azonban igen. A Tankpool24 Mercedese egyre inkább lelassult, végül a bokszutcáig sem jutott el. Mint utólag kiderült “csak” egy szervőcső ment tönkre, de először a kormányműre gyanakodott a csapat. Hatalmas harc indult az idővel, hogy „Gizella” elkészüljön a második versenyre, miközben Norbi szomorúan nyilatkozott:
    “Úgy látszik a kormánymű lett a mumusunk. Ezen a pályán nagy kerékvetők és döntött kanyarok vannak ami biztos, hogy nagyobb terhelés a kormánymű számára, de úgy gondlom, hogy ettől még nem szabadna tönkre mennie. “

    Az utolsó előtti pillanatokra újra viadalra készen állt az Actros. Kiss Norbi a 18 indulóból a 16. helyről rajtolhatott a késő délutáni második futamon. A rajt után azonban minden erejét bedobta, és olyan parádés első kört zárt, hogy már a hatodik helyen versenyzett. Az Európa-bajnokság harmadik helyezésért versenyben lévő Steffi Halm már ekkor mögötte volt és egy körrel később Norbi az ötödik helyen haladt. Norbi előtt közvetlenül egy IVECO-s párharc alakult ki Jochen Hahn és Gerd Körber között, ahol a veterán legenda tartott ki ezúttal, és ért fel a dobogó harmadik fokára. David Vrsecky ismert arról, hogy lehetetlen megelőzni, és ezúttal a spanyol bika, Albacete bicskája tört bele, mivel a verseny végéig nem is tudta megelőzni a Buggyrást. Hatalmas volt az iram, és az ellenfelek mindent megpróbáltak egymással, de az eredmény már nem változott. Szerencsére a bajnoki összetett eredménye sem, így Norbi továbbra is tartja a harmadik helyét két futammal a 2017-es szezon vége előtt. Egyértelmű a cél: holnap Stephanie Halmot kell mindenképp maga mögött tartania Norbinak, és így látja most a helyzetét:
    “Még mindíg van kilenc pont előnyünk Stefihez képest ami végül is abból a szempontból nem tűnik olyan veszélyesnek, mert látjuk, hogy Stefi nem gyors. Nem tud jól menni ő sem, habár én sem vagyok igazán magabiztos, de remélem, hogy holnapra egy kicsit jobb lesz és sikerül megszereznünk az Európa- Bajnokságban a harmadik helyezést. “

    A hétvége eseményei ezúttal online stream formájában is követhetőek lesznek Kiss Norbi, és a FIA ETRC hivatalos oldalain is.

  • Bottas az alternatív taktikában reménykedik

    Bottas az alternatív taktikában reménykedik

    Rajtbüntetését követően Valtteri Bottas abban bízik, hogy a Japán Nagydíj végére kifizetődik a Mercedes által választott alternatív gumistratégia.

    Bottas a második helyre kvalifikált a suzukai időmérőn, váltócserés rajtbüntetésének hála azonban csak a hetedik helyről rajtolhat majd. Ezt észben tartva a Mercedes a Q2-ben lágy gumikon küldte ki a finnt, aki így ezzel a keverékkel kezdi a futamot, ellentétben a körülötte szuperlágyakon rajtoló ellenfelekkel, az alternatív taktika pedig kifizetődhet a futam végére.

    „A lágyakon fogok rajtolni, így a körülöttünk lévő autókhoz képest eltérő stratégián leszünk” – kezdte Bottas. „Remélhetőleg ezzel jó pár helyet meg tudok kaparintani, mert ezen a pályán egyébként nagyon nehéz előzni.”

    Bottas hétvégéje korántsem volt hibamentes: az FP3-on a falban végezte (habár ennek ellenére – vagy éppen ezért – megnyerte), míg az időmérőn a Q1-ben is volt egy necces pillanata a Degner 2-ben, de ez utóbbi esetben elkerülte a falat. A finn egy hete Malajziában Hamiltonhoz képest látványosan szenvedett a fejlesztett W08-ban, Japánban azonban ismét képes „megbízni” az autóban, amit a nettó második rajthely is tanúsít.

    „Teljesen más érzésem van az autóban most, mint múlt héten” – végezte el az összehasonlító elemzést Bottas. „Jobban meg tudtam benne bízni és természetesebben is tudtam vezetni, ami minden esetben az eredmény javulásával jár együtt. Sosem szabad elveszteni az önbizalmad – ez az egész sport kulcsa. Nem szabad feladnom, folyamatosan fejlődök és mindenből igyekszem tanulni.”

  • Bottas rajtbüntetést kap

    Bottas rajtbüntetést kap

    Öt rajthelyes büntetéssel várja a vasárnapi futamot a finn pilóta.

    A Mercedes versenyzője a nyári szünet óta küzd a versenyhétvégéken, és most már az is biztos, hogy a Japán Nagydíjon sem indulhat az első rajtkockából.

    Váltót kellett ugyanis cserélni Bottas Mercedesében, és mivel ez az elem nem bírt ki hat versenyt egymás után az autóban, jár a büntetés az időmérőt követően.

    Bottas egyébként az ötödik helyen fejezte be a száraz első szabadedzést, míg a második, esős etapon nem gurult ki a pályára.

    Idén a Brit Nagydíjon egyszer már kapott büntetést a sebességváltó cseréje miatt, sőt, Ausztriában csapattársa, Lewis Hamilton is emiatt rajtolt hátrébbról az időmérőn megszerzett pozíciójánál.

  • A Red Bull tökösebb, mint a Ferrari és a Mercedes

    A Red Bull tökösebb, mint a Ferrari és a Mercedes

    Miközben a Ferrari általában tapasztalt versenyzőket szerződtet, a Red Bull rendre a fiatal, saját nevelésű versenyzői közül válogat. Legújabb példája ennek Pierre Gasly, aki a Maláj Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben, a Toro Rosso színeiben, és szinte biztosra vehető, hogy jövőre is a csapat versenyzője lesz.

    Bár a Ferrarinál és a Mercedesnél is feltűnnek a fiatalok, elég ha Antonio Giovinazzira és Charles Leclercre, vagy Esteban Oconra és Pascal Wehrleinre gondolunk. Utóbbi bár idén már autóba ültette fiataljait, de „lepasszolta” őket a kisebb csapatoknak, a Force Indiának és a Saubernek. A Ferrari pedig a pletykák szerint a fent említett két versenyzőnek mondhatni lestoppolná a Saubert 2018-ra, hogy az amolyan Ferrari B csapattá váljon…

    A Red Bull azonban magának tartogatja tehetségeit, és be is veti őket, amint lehet. Ezért Helmut Marko úgy véli, az energiaitalos csapat sokkal bevállalósabb, mint riválisai.

    „A Red Bull, teljes ellentétben a Ferrarival és a Mercedesszel, tökös és mi beültetjük a fiatal versenyzőket.” – mondta Helmut Marko.

  • A Mercedes javított pénzügyi helyzetén 2016-ban

    A Mercedes javított pénzügyi helyzetén 2016-ban

    A Mercedes F1-es csapat 2016-ban 289 millió font (kb 101 milliárd forint) forgalmat generált, és ebből mindössze 10%-ot kell visszajuttatnia anyavállalatának, ami kevesebb, mint 30 millió font (kb 10 millió forint). A csapat forgalma 2015-ről 2016-ra 76,2 millió fonttal azaz kb 26 milliárd forinttal nőtt. Ebbe a forgalomba pedig beletartoznak a szponzorációs bevételek, az F1 kereskedelmi bevételeiből származó rész, és a Daimler AG-tól kapott pénzösszegek.

    A költségek is nőttek azonban, 2016-ra 27,9 millió fonttal (9 milliárd forint), egyrészt az extra kutatás-fejlesztés miatt, amire a 2017-es szabályváltozások miatt volt szükség, másrészt befolyással voltak rá a devizaárfolyamok ingadozásai is. Tavaly a csapat 15,9 millió font (5 milliárd forint) adót fizetett.

    A csapat 14,3 millió font (5 milliárd forint) üzleti eredményt könyvelhetett el, szemben a 2015-ös, 33,9 millió font (11 milliárd forint) veszteséggel. Adófizetés és kamatköltségek levonása után az eredmény 3,7 millió font veszteség (1 milliárd forint), ami azért jelentősen jobb az egy évvel korábbi, 22,2 milliós (közel 8 milliárd forint) veszteséghez képest.