Címke: Mercedes

  • Az elkeseredett Hamilton megjósolta, meddig tarthat még a Red Bull-uralom

    Az elkeseredett Hamilton megjósolta, meddig tarthat még a Red Bull-uralom

    Lewis Hamilton szerint a Red Bull uralma jövőre sem fog megtörni, sőt, még évekig fogják uralni a mezőnyt.

    Katasztrofális hétvégét zárt Brazíliában a Mercedes. A hétszeres világbajnok jól kapta el a rajtot és Lando Norris mögé ért fel, ám a verseny végéig a 8. pozícióba esett vissza. Csapattársa az erőforrás meghibásodása miatt a 11. helyről esett ki, így csak az egyik autó szerzett pontot. A Ferrari sem brillírozott, Charles Leclerc már a felvezető körben búcsúzott, miután meghibásodott a versenygépe, így Carlos Sainz 6. helye mentette meg a vörösök becsületét.

    Míg a konstruktőri második és harmadik helyezett felejthető versenyen esett át, addig a feltámadó Aston Martin és a továbbra is jól teljesítő McLaren ott tudott maradni a Red Bull nyakán. A spanyol világbajnok nagyszerű csatát vívott Sergio Pérezzel, míg a McLaren brit versenyzője próbálta megkergetni holland ellenfelét.

    Hamilton akkor lesz boldog, ha már nem kell többet vezetnie az idei Mercedest

    A Red Bull legyőzhetetlennek bizonyult ezen a fordulón is, és Hamilton szerint ez még évekig így fog menni. A 38 éves versenyző reméli, hogy jövőre sikerül majd jobb autót alkotniuk, viszont a Bikák egyeduralmát 2025 végéig egyértelműnek tartja.

    „Végső soron annyit tehetünk, hogy megpróbálunk optimisták maradni. A Red Bull viszont nagyon messze van, és valószínűleg még pár évig ez lesz a helyzet” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok.

    A brit versenyző szerint ez elmúlt futamon jól teljesítő új padlólemez vitte őket félre, és emiatt kellett kompromisszumokat kötniük a beállítások során.

    „Szerintem ez a padlólemez nem működik. Arra kényszerít minket, hogy magasabb szárnyállást használjunk. Viszont így csak vonszoltuk magunkat az egyenesekben, míg a kanyarokban csúszkáltunk. Meg kell vizsgálnunk miért alakult ez így ezen a pályán. Az abroncsok túlmelegedtek az egyenesekben, a kanyarokban meg nem volt tapadás.”

  • Wolff jelzői a Mercedes hétvégéjére: Nyomorult, rémes, megbocsáthatatlan

    Wolff jelzői a Mercedes hétvégéjére: Nyomorult, rémes, megbocsáthatatlan

    Ahogy azt már a sprintverseny is előrevetítette, a vasárnapi futamon is jórészt hátrafelé haladtak a Mercedes autói a mezőnyben a Sao Pauló-i Nagydíjon. A csapatfőnök szerint a W14-es nem is érdemel futamgyőzelmet.

    Bár a Mercedes nagy reményekkel érkezett Interlagosba, hiszen ez az a helyszín, ahol tavaly egyetlen győzelmét szerezte a csapat, idén a közelébe sem sikerült érniük az egy évvel ezelőtti eredménynek. A csapat két pilótáját Sergio Pérez, Carlos Sainz, Lance Stroll és Pierre Gasly is megelőzte a futam során, akik így az alsó pontszerző helyeken találták magukat. George Russellt a hajtáslánc túlmelegedése miatt a 10. helyről szólították fel a verseny feladására, Lewis Hamilton pedig a 8. helyen végzett, ami idei legrosszabb eredménye a célban.

    „Megbocsáthatatlan eredmény – kezdte Wolff, amikor a csapata brazíliai teljesítményéről kérdezte a Sky Sports riportere. – Rémes. Át tudom érezni a két versenyzőnk helyzetét, hogy ilyen nyomorult dolgot kellett vezetniük.”

    „Jobbat kell fejlesztenünk a jövő évre, mert nem normális, hogy hét napon belül előbb a dobogón végzünk [Mexikóvárosban] a két leggyorsabb autó egyikeként, aztán meg sehol sem vagyunk.”

    A 2014 és 2021 között minden konstruktőri címet begyűjtő, de az új technikai szabályok érkezésével visszaeső Mercedesnek tavaly még éppen hogy sikerült elkerülnie, hogy nyeretlenül zárja a szezont, ezúttal viszont kevésbé tűnnek jónak az esélyek az utolsó két állomás előtt.

    „Ez az autó nem érdemel futamgyőzelmet, de az utolsó két versenyen még hajtani fogunk, hogy visszakapaszkodjunk. Érdekes lesz látni, hogy mire leszünk képesek Las Vegasban, ami egy ettől teljesen eltérő pálya, mert itt egyszerűen hiányzott a teljesítményünk” – nyilatkozta Wolff.

    „Az egyenesbeli sebességünk csak egy volt a problémák közül, de valószínűleg nem a legfőbb tényező. A fő problémát az jelentette, hogy ezekkel a szárnybeállításokkal nem tudtuk megfelelően bevenni a kanyarokat, ezáltal pedig néhány kör alatt elfogyasztottuk a gumikat.”

  • Mélyponton a Mercedes, Hamilton már nevet kínjában

    Mélyponton a Mercedes, Hamilton már nevet kínjában

    Lewis Hamilton és George Russell elsüllyedt az F1 mezőnyében, és nem értik az okokat.

    Egy éve Brazíliában kettős győzelmet aratott a Mercedes, és idén is arra számítottak néhányan, hogy hasonlóan erős teljesítményt fognak nyújtani, csakhogy talán még sehol sem volt akkora szakadék a prognózis és a valóság között, mint Interlagosban: Hamilton csak 8. lett, Russell pedig mögötte haladt, amikor kihívták feladni a futamot.

    „Nem tudom, miért, de a hétvégén nem volt meg a tempónk. A tegnapi nap akár egyszeri kisiklás is lehetett volna, de egyértelműen nem volt az. Össze kell ülnünk és rájönni az okokra. Tizenkét hónapja az előző év legerősebb versenyét futottuk, most meg tisztán ez volt a leggyengébb az idei évben. Ez nagyon furcsa” – jelentette ki Russell a Sky Sportsnak.

    „Az autó lassú volt a hétvégén, csúszkáltunk a gumin. Nem jön ki a matek, hogy egy másodpercet vesztünk, hogy egy dobogóért harcoló autóból egy pontszerzésért harcoló autó lesz.”

    Hamilton szentül hiszi, hogy jövőre megszorongathatja Verstappent

    Az eredmények alátámasztják Russell megállapítását, hiszen korábban mindegyik 2023-as versenyen legalább egy 6. helyet összehoztak a jobb pozícióban célba érő autóval. Hamilton úgy csúszott hátra, hogy semmilyen tőle független tényező nem akadályozta.

    „Nem éreztem annyira katasztrofálisnak a helyzetet, mint tegnap, amikor teljesen, csutkára elkoptak a gumik. Jobban bántam az abroncsokkal, de a kocsi az egyik pillanatban működik, a másikban nem, nagyon hullámzóan viselkedik a kör folyamán. Rá kell jönnünk, miért. Az egyenesekben is lassúak voltunk” – mondta.

    „Két verseny van hátra ezzel a felszereléssel, aztán remélhetőleg többé nem kell vezetnem.” Utóbbit már vigyorogva nyilatkozta, amikor a riporter faggatta, érezhetően alig várja, hogy a Mercedes erősebb modellt rakjon össze 2024-re.

  • Hamilton akkor lesz boldog, ha már nem kell többet vezetnie az idei Mercedest

    Hamilton akkor lesz boldog, ha már nem kell többet vezetnie az idei Mercedest

    Lewis Hamilton számára közel nem úgy alakult a Sao Pauló-i Nagydíj sprintfutama, mint ahogyan azt előzetesen eltervezte. A hétszeres világbajnok olyan rosszul érezte magát a Mercedes volánja mögött, hogy legszívesebben már most megszabadulna tőle.

    Hamilton – aki mindig is nagy élvezettel versenyez Interlagosban – az 5. helyről kezdhette meg a sprintet, azonban a futam végére olyannyira visszaesett a tempója, hogy pozíciót bukott Charles Leclerc-rel és Yuki Tsunodával szemben. Emiatt pedig csak a 7. pozícióban lett rangsorolva, ami miatt csak 2 pontot kapott.

    Norris nem tudta megnyerni a sprintet, a Mercedes is csak egy körig tűnt esélyesnek

    A 24 körös versenytáv alatt majdnem 35 másodpercet kapott a győztes Max Verstappentől. Nagyot fordult a világ Hamiltonnal és a Mercedesszel, miután az USA Nagydíjon a kizárást nem figyelembe véve a futam leintésénél mindösszesen két másodperc választotta el a két világbajnokot.

    „Az utolsó pár verseny nagyon érdekes volt, mert remek volt látni azt, hogy folyamatosan fejlődünk – árulta el a Mercedes klasszisa. – Ekkor pedig eljössz egy pályára, ahol soha nem látott gumikopás hátráltat minket. Szóval egyszerűen nem tudod, mire lehet számítani.”

    „Azonban már csak pár helyszín van, és végre vége lesz a szezonnak, és nem kell vezetni többet ezt az autót, ami miatt nagyon boldog leszek. Az idei év arról szól, hogy próbálod élvezni a dolgokat, és közben kipipálni a teljesített napokat.”

    Hamilton azt is hozzátette, hogy a futam kezdetétől fogva szenvedett az autójának egyensúlyával, és ez a tény megpecsételte a versenyét. A brit pilóta emellett azt is hozzátette, hogy a brackley-i istálló szenvedésén valószínűleg a vasárnapi hidegebb időjárási viszonyok sem fognak segíteni.

    Wolff szerint ez hiányzott a Mercedes időmérős sikeréhez

  • Russell újabb kizárásoktól fél: Ebből ismét baj lesz

    Russell újabb kizárásoktól fél: Ebből ismét baj lesz

    George Russell attól tart, hogy az újabb sprinthétvégének köszönhetően kizárások lesznek a vasárnapi verseny után.

    Az Egyesült Államok Nagydíja után Charles Leclerc és Lewis Hamilton autóját találta szabálytalannak a technikai delegáció, mivel a kopólemez kopási mértéke nagyobb volt a megengedettnél. A Mercedes és a Ferrari is kihangsúlyozta, hogy a szabadedzésen és a sprint programokon nem volt baj az autóval, ám a kevés gyakorlásnak köszönhetően nem tudták megfelelően belőni a hasmagasságot, hogy elkerüljék ezt a problémát.

    Brazíliában ismét sprinthétvége következik, így a csillagosok másik versenyzője újfent fennakadásokra számít. Russellt ugyan nem vizsgálták az elmúlt alkalommal, de nem lepődne meg, ha ezúttal mások kerülnének hasonló helyzetbe. A 24 éves versenyző a GPDA egyik igazgatójaként kiemelte, ez ilyen események nagyon rosszt fényt vetnek a sportra.

    „Igazi kihívás lesz, ez a dolog még problémákat fog okozni a sprinthétvégéken. Ahogy már Austinban is mondtuk, teljesítettük az edzést, elvégeztük az ellenőrzéseket, és nem tapasztaltunk a vártnál nagyobb kopást, így megnyugodtunk. Majd megváltozott a szélirány, 100 kg üzemanyag került az autóba, néhány kört forgalomban autóztunk, néhányat nem, és emellett még a pálya is nagyon rázós és egyenetlen volt. Olyan problémával találtuk szembe magunkat, amire nem számítottunk. Attól tartok ilyen helyzet most is előállhat” – magyarázta a brit versenyző.

  • Így reagáltak Brazíliában a versenyzők Massa követeléseire

    Így reagáltak Brazíliában a versenyzők Massa követeléseire

    A tegnapi sajtótájékoztatón Felipe Massa ügye is előkerült, ám a versenyzők ugyanúgy reagáltak a témára.

    A brazil ex-pilóta Bernie Ecclestone év eleji nyilatkozata után úgy döntött megtámadja a 2008-as világbajnokság végeredményét. Az ügyvédi csapatot felfogadó 42 éves egykori versenyző az első Szingapúri Nagydíj eredményét semmisítettné meg, mivel köztudott, hogy csalás történt a versenyen.

    Nelson Pique Jr. szándékosan csapta falnak autóját főnökei parancsára, hogy így kedvezzenek a csapat másik versenyzőjének, Fernando Alonsónak. A spanyol meg is nyerte a futamot, míg a Ferrari pilótája elrántotta a tankolócsövet, és a mezőny hátsó traktusában ért célba.

    Massa mikor tudomást szerzett arról, hogy a Forma-1 egykori ura és Max Mosley (az FIA akkori elnöke) már 2008 végén értesültek a csalásról, de nem tehettek semmit, dühbe gurult. A díjátadás után már nem változhat a világbajnokság sorrendje, ám a brazil bizakodva és támogatást kérve harcol tovább az igazáért.

    Massa képtelen megnyugodni: Megloptak engem!

    November 15-ig adott határidőt az FIA-nak és az F1-nek, hogy reagáljanak a kérésére. Amennyiben nem érkezik semmilyen válasz, úgy Massa bíróságra viszi az ügyet.

    A Sao Pauló-i Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a jelenlévő versenyzőket is megkérdezték, mi a véleményük a brazil szélmalomharcáról. Két rövid válasz született:

    „Nekem nincs véleményem” – hangsúlyozta ki Carlos Sainz.

    Lewis Hamilton, aki 2008-ban szerezte meg első világbajnoki címét, a következőket felelte:

    „Őszintén nem foglalkozom ezzel, így nem igazán van véleményem” – tette hozzá a brit.

    Addig a többiek nem kívántak nyilatkozni és várták a következő kérdést.

  • Wolff nem akarja túltolni: Csak a bolondok bízzák el magukat!

    Wolff nem akarja túltolni: Csak a bolondok bízzák el magukat!

    Toto Wolff ugyan elégedett a Mercedes legutóbbi teljesítményével, viszont nem akarja elbízni magát.

    Az elmúlt versenyek során Lewis Hamilton dobogóra állhatott (bár Austinban kizárták), ezzel bizonyítva, hogy a csillagosok késői fejlesztései jó irányba mozdították el az autót. A Mexikóvárosi Nagydíj után szerzett második hely ugyan meglepte a német gárdát is, ám az osztrák csapatfőnök szerint nem szabad túlságosan elbízni magukat.

    Wolff kihangsúlyozta, két lábbal a földön kell járniuk, mivel könnyen lehet, hogy a tavalyi bravúrt nem tudják idén megismételni. 2022-ben a Mercedes mind a sprintfutamot, mind pedig a vasárnapi versenyt megnyerte George Russell révén, ám idén nem sok esélyt lát az újabb sikerre a csillagosok vezetője.

    „Ha túl optimista vagyok itt… nos, tudjátok csak a bolondok azok. Én inkább maradnék két lábbal a földön. A legjobb munkát kell végeznünk, az élre kell kerülnünk a kvalifikáción, és remélhetőleg kihívhatjuk majd Verstappent a versenyen. Az elmúlt versenyeken biztató volt a tempónk, így óvatos optimizmussal felvértezve indultunk Interlagosba. Bár, a W14 viselkedése elég kiszámíthatatlan” – nyilatkozta Wolff.

  • Arathat-e ismét csodagyőzelmet Interlagosban a Mercedes?

    Arathat-e ismét csodagyőzelmet Interlagosban a Mercedes?

    A Mercedes tavalyi egyetlen győzelmének helyszínére érkezik a hétvégén a Forma-1-es mezőny, az elmúlt hetek és az előző év tapasztalatai alapján pedig nem kizárható, hogy a csapat ismét itt talál rá régi formájára.

    A brackley-i istálló legutóbbi négy győzelméből kettő az interlagosi pályán született. A 2021-es kétségtelenül Lewis Hamilton legnagyszerűbb győzelmei közé tartozik, hiszen a brit büntetések miatt a rajtrács végéről küzdötte fel magát a dobogó tetejére a sprint és a vasárnapi futam együttese alatt, ami komoly fegyverténynek számított a Max Verstappennel való bajnoki harcában.

    2022-ben George Russell nagy pillanata jött el, aki a sprint megnyerése után a futamon kimaradt a mögötte kibontakozó kalamajkákból, és megszerezte első, máig egyetlen győzelmét. A Mercedesnél azóta elárulták, negatív hatásai is voltak annak az eredménynek, hiszen az év végi fellángolásból tévesen következtettek arra, hogy végre megtalálták a helyes irányt az autó koncepciójával, ám 2023 első harmadában világossá vált számukra, hogy félrevezette őket az a kettős győzelem, és azóta már elkötelezték magukat a filozófiaváltás mellett.

    Idén azonban ismét hasonló helyzetben találja magát a csapat Interlagosba érkezve, mint tavaly. Bár a forma pályáról pályára változik a Red Bull három legközelebbi üldözője, a Mercedes, a Ferrari és a McLaren között, Hamilton Austinban és Mexikóvárosban is második lett Verstappen mögött (még ha előbbi futamról később ki is zárták), a brit pedig a tavalyi formájánál eltökéltebbnek tűnik a pályán mutatott teljesítménye és a nyilatkozatai alapján is. Hamilton lassan két éve vár 104. futamgyőzelmének megszerzésére. Azóta, hogy ő egyszer sem nyert, Verstappen 32 alkalommal állhatott a dobogó tetején, győzelmeinek számában pedig már elérte Hamilton mennyiségének felét.

    Fontos láncszem távozik a Mercedes F1-es csapatától

    „A nehéz kezdésünk és a rajthelyezéseink fényében pozitív, hogy egy második hellyel jöttünk el Mexikóból – kezdte Interlagos előtti motiváló értékelését Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője. – Az autó versenytempója nagyon jónak mutatkozott, noha tudjuk, hogy további munka vár ránk, ha egy hétvége mindhárom napján ki akarjuk hozni a maximumot a W14-esből.”

    „Tudjuk, hogy nagy lépést tettünk előre, de Mexikó arra is rámutatott, hogy olykor még mindig nehéz kiismerni az autót. Arra készülünk, hogy biztos alapokkal érkezzünk meg Interlagosba, és aztán majd meglátjuk, az mire lesz elég. Kellemes emlékeink vannak Brazíliából, különösen az elmúlt két látogatásunkról, hiszen 2021 Lewis látványos győzelmét, 2022 pedig George első győzelmét hozta.”

    Már tavaly is a Red Bull számított az abszolút favoritnak a szezon végén, hiszen Interlagosban a csapat kilenc győzelemből álló sorozata szakadt meg. A Mercedes akkor részben abból is profitált, hogy a vb-címeket behúzó energiaitalosok már nem foglalkoztak az aktuális autó fejlesztésével, és ebben bízhatnak idén is. Az összehasonlításnál azonban érdemes figyelembe venni, hogy a tavalyi brazil futamon a harmadik helyről rajtoló Verstappen végül azért végzett csak a hatodik pozícióban, mert a Senna-S-ben Hamiltonnal lezavart csatája után a bokszba kellett hajtania szárnycserére, ráadásul még egy öt másodperces büntetést is kapott.

  • Fontos láncszem távozik a Mercedes F1-es csapatától

    Fontos láncszem távozik a Mercedes F1-es csapatától

    A Mercedes bejelentette, hogy Mike Elliott (cikkünk borítóképén a bal szélen) kilépett, akinek a szerződése az év végén amúgyis lejárt volna.

    A szakember 2012-ben csatlakozott az istállóhoz az aerodinamikai részleg vezetőjeként, 2021 augusztusa óta pedig az F1-es csapatok egyik legfontosabb tisztségét töltötte be, technikai igazgató lett, azaz az ő kezében összpontosultak az autó fejlesztési munkálatai.

    Ezt a pozíciót James Allisontól vette át, de mint kiderült, kevésbé passzolt a képességeihez, ezért az idei év elején áthelyezték, és az átfogóbb, hosszabb távú stratégiai jellegű tervezői feladatokat bízták rá, miközben Allison visszatért a frontvonalba technikai igazgatónak.

    Elliott hétfő este jelentette be a Mercedes gyárában a döntését. Bár az utóbbi bő két évben kevés szép pillanat jutott neki is, nem szabad elfeledni, hogy fontos szerepet játszott az istálló legszebb időszakának sikereiben, amikor 2014 és 2020 között minden vb-címet megnyertek.

    A szerelem rángatta el a frontvonalból a Mercedes zsenijét, de visszatér segíteni Hamiltonnak

    Ezért a Mercedes is hálás neki. „Tudom, hogy ez a megfelelő lépés számára. Elhagyja a csapatot, mi pedig köszönjük az erőfeszítéseit, az elszántságát, a tapasztalatot, amit hozott nekünk” – mondta Toto Wolff.

    Elliott korábban a McLaren és a Renault/Lotus F1-es csapatánál dolgozott. Tapasztalata miatt biztos vonzó jelölt lesz bármelyik csapatnál, ha úgy dönt, a jövőben is a Forma-1-ben akar alkotni.

    „Először pihenőt tartok és erőt gyűjtök, miután 23 évig teljes erővel dolgoztam ebben a sportágban, utána megtalálom a következő kihívást. Köszönöm a csapattársaimnak a 12 fantasztikus közös szezont, sok sikert kívánok nekik a következő évekre” – mondta.

  • Sainz reagált Russell panaszáradatára: Ő csinálja ezt a leggyakrabban

    Sainz reagált Russell panaszáradatára: Ő csinálja ezt a leggyakrabban

    Carlos Sainznak nem igazán tetszett, hogy George Russell folyamatosan próbálta felnyomni őt a versenyigazgatónak a futam alatt.

    A Mercedes 24 éves versenyzője a Mexikóvárosi Nagydíj alatt 12 körig spanyol riválisát üldözte. A rádión keresztül a brit pilóta sűrűn szólt a csapatának, és a versenyigazgatónak, hogy többször vált irányt fékezés után az ellenfele. A Ferrarinak így figyelmeztetnie kellett Sainzot, aki továbbra is kitart amellett, hogy semmi rosszat nem csinált.

    „Közvetlenül a fékez előtt egyszer váltottam irányt, ezt a szabályok meg is engedik. Fékezés közben nem mozoghatsz, de a fékezés előtt egyszer válthatsz irányt. Én pontosan így tettem” – nyilatkozta a Ferrari versenyzője.

    Sainz hozzátette, a legtöbb versenyző próbálja felnyomni ellenfelét a futam alatt, de a legtöbbször Russell panaszkodik a rádióban.

    George Russell, Mercedes
    George Russell sűrűn panaszkodott Carlos Sainz irányváltásaira a Mexikóvárosi Nagydíj alatt – Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes AMG Petronas

    „Véleményem szerint ez hasonló ahhoz, mikor lemaradsz és azonnal benyomod a rádiót, hogy panaszkodj. Megvárod, hogy az előtted lévő srác kap-e büntetést vagy figyelmeztetést, mert azzal magadnak kedvezel. Ezt mindenki csinálja, George elég sűrűn.”

    A 29 éves versenyzőt nem riválisa rádiózgatása bosszantotta a legjobban. Sainz első sorban amiatt volt frusztrált, mert az első sorból rajtolva újfent nem sikerült legyőzniük Max Verstappent és a Red Bullt.

    „Egész évben ugyanaz a nóta. Tudunk velük harcolni az időmérőn, le is győzzük őket, majd jön a verseny… néha 2-3 tizeddel, olyakor 4-5 tizeddel vagy hattal gyorsabbak. Ez a pálya karakterisztikájától is függ. Az autónk legnagyobb gyengesége a versenytempóban rejlik, jövőre megpróbáljuk ezt kiküszöbölni.”