Címke: Mercedes

  • Szkeptikus a Mercedes és a Renault

    Szkeptikus a Mercedes és a Renault

    A Renault és a Mercedes úgy véli, a kedden felvázolt új, 2021-től érvénybe lépő motorszabályok csak költségnövekedéssel és a mezőny szétszakadásával fognak járni.

    Röviden összefoglalva: 1,6 literes V6-os turbók, MGU-H nélkül, de KERS-szel és +3000 fordulatszámmal. Habár ezek nem tűnnek drasztikus változásoknak, mégis elég ahhoz, hogy a motorgyártóknak teljesen új motorokat kelljen építeniük; a Mercedes és a Renault pontosan ezért jobban örülne annak, ha a hangosabb és erősebb erőforrásokat egyszerű módosítások árán érnék el.

    „A FOM és az FIA által elmondottak ellenére ezek teljesen új motorok” – nyilatkozta Cyril Abiteboul, a Renault F1 igazgatója. „Számomra pedig csak ez a lényeg. Roppant óvatosnak kell lennünk, mivel minden egyes alkalommal, amikor új szabályokat vezetünk be, új terméket is alkotunk – és mindannyian tudjuk, ez milyen hatásokkal jár együtt. Ismét költekezési versenybe torkollik majd az egész, valamint szétszakad a mezőny.”

    A Renault-nak ellenjavaslata is volt: az apróbb változtatások nyomán az új(szerű) motorokat akár már 2019-re is be lehetne vezetni, ha ebbe mindenki beleegyezik.

    „A Renault már hat hónapja azt hangoztatja, hogy tartsuk meg a jelenlegi motort” – folytatta Abiteboul. „Azonban oldjuk fel az üzemanyagmennyiséget érintő korlátokat és csúsztassuk el az üzemanyag-átfolyást és fordulatszámot szabályozó paramétereket. Ami igazán remek ebben a felvetésben, hogy nem kell 2021-ig várni. A világ nagyon gyorsan változik; 2022-re az autógyártók jelentős része a mainál jóval elektromosítottabb utakat fog követni, így úgy vélem, nem feltétlen észszerű most eldönteni, mit akarunk a 2021-től 2026-ig tartó periódusban.”

    A Mercedest sem kell félteni, ha valamivel elégedetlen.

    „A vázlatpontok láttán úgy tűnhet, nincsenek nagy változások és látszólag minden marad a helyén, de igazából hatalmas a különbség” – kezdte a Mercedes részéről Toto Wolff csapatfőnök. „Vadonatúj motorokról beszélünk, amelyekben másféle energiakezelési folyamatok működnek. Abban mindannyian egyetértünk, hogy a fejlesztési költségekkel és a hanggal komolyan foglalkoznunk kell, ám nem szabad a kreativitás kárára új koncepciókkal előállni, mert az elkövetkező három évben ez csak a párhuzamos fejlesztési költségek megnövekedését fogja eredményezni.”

    A sport szabályalkotási procedúráit sok kritika illette az elmúlt időszakban, Wolff szerint pedig a jelenlegi motordilemma is megérdemli a ’nem éppen átgondolt’ jelzőt.

    „Nem vagyunk képesek tanulni a múltbeli tapasztalatainkból” – fűzte hozzá. „Nem új motorokkal kellene előállni, hanem optimalizálni kellene a jelenlegi motorok hátrányait és hiányosságait. Semmi probléma nem lenne, ha ezt az utat követnénk, és a következő két évben a motorok teljesítménye konvergálna. Elvégre rengeteg pénzt öltünk ebbe a projektbe.”

    Az új szabályok egyik nem titkolt célja az új gyártók F1-be csalogatása (az Aston Martin esetében úgy fest, sikerrel is járhat), Wolff szerint viszont ez nem történhet az aktuális gyártók rovására.

    „Az F1-nek vonzó propozíciónak kell maradnia a jelenlegi motorbeszállítók számára, majd csak ezután kell vonzónak lennie a frissen belépők számára” – fektette le a sorrendet Wolff. „Szükség van egy olyan beszélgetéssorozatra, amely során egy mindenki számára megfelelő koncepcióval rukkolunk elő – mi pedig szíves-örömest részt veszünk ezekben a megbeszélésekben.”

  • Lowe szerint egyedi stílusa miatt szeretik annyian Hamiltont

    Lowe szerint egyedi stílusa miatt szeretik annyian Hamiltont

    A Mercedes korábbi technikai vezetője, Paddy Lowe, aki ma már a Williamsnél dolgozik, úgy gondolja, hogy Lewis Hamiltont a pályán kívüli izgalmas stílusának köszönhetően kedvelik nagyon a rajongói.

    „Nem csak azért szeretik, mert hozza az eredményeket.” – mondja Lowe. „Korábban, mikor még csak két világbajnoki címe volt, már akkor is rendkívül izgalmas versenyzője volt a sportnak, kétségkívül a legnépszerűbb versenyző a rajongók körében. Szerintem azért, mert a stílusa mindig is nagyon izgalmas volt. A versenyzéshez való ereje páratlan. Nagyszerű lenne látni olyanok ellen versenyezni, mint Ayrton Senna.”

    „Michael (Schumacher) fantasztikus rekordokat állított fel, de a versenyzésre képessége nem volt egyike a legnagyobb erősségeinek. Az emberek versenyzési stílusáért szeretik Lewist.”

    Lowe azt is elmondta, hogy idei teljesítményével Hamilton igazán kimagaslót nyújtott.

    „Kívülről úgy fest számomra, hogy ez az eddigi legjobb szezonja. Nagyon jól vezetett minden versenyen, akár jó napja volt, akár nem, és mindig szerzett pontokat. Nagyon, nagyon megérdemli a bajnoki címet.”

    „Lewis sokkal egyenletesebb teljesítményt nyújtott, nem mintha korábban nem így lett volna, de megmutatta hogyan tud a legegyenletesebb teljesítményt produkálni idén. Ez kifizetődött számára és megnyerte a bajnokságot.”

  • A Red Bull az igazi topcsapat Verstappennek

    A Red Bull az igazi topcsapat Verstappennek

    Jos Verstappen szerint fia a lehető legjobb helyen versenyez 2020-ig.

    Sokan biztosak voltak benne, hogy a fiatal holland a közeljövőben a Mercedes vagy a Ferrari egyik pilótája lesz, ő azonban a Red Bullal hosszabbított. Édesapja szerint ez egy nagyon jó döntés volt.

    „A csapat mindent megmozgatott azért, hogy igazán versenyképes autót rakjon össze.” – fogalmazott a korábbi F1-es pilóta. „Ha megnézzük az év eleji, illetve a mostani autót, láthatjuk, miért is igazi topcsapat a Red Bull. És minden változás remekül illik Max vezetési stílusához, ezt pedig az idők is igazolják.”

    Az idősebb Verstappen azt is elmondta, bízik abban, hogy fia idén még győzni fog.

    „Brazíliában bízunk egy kis esőben.” – mosolygott. „És akkor Max meg tudja mutatni, mire képes – ahogy tavaly is. Azt gondolom, az időmérőn a Mercedes és a Ferrari erősebb lehet, viszont a Red Bull sem lesz lemaradva.”

  • A 2018-as Mercedes jobban illik majd Bottas stílusához

    A 2018-as Mercedes jobban illik majd Bottas stílusához

    A Mercedes azt ígéri, hogy 2018-as autójuk jobban illik majd Valtteri Bottas vezetési stílusához, mint az idei. Erről a csapat elnöke és társtulajdonosa, Niki Lauda számolt be a finn sajtónak.

    „Az elején mindkét versenyzőnknek feküdt az autó, de a fejlesztések során jobban igazodott Lewis vezetési stílusához.” – mondta Lauda a finn C More-nak.

    Lauda szerint Bottas igyekezett hozzáigazítani stílusát az autó legújabb módosításaihoz, de jövőre a csapaton a sor, hogy megoldja ezt a problémát.

    „Ami történt, az sokkal inkább a mi hibánk, mintsem Valtterié.” – tette hozzá Lauda. „A következő évi autó nem csupán Lewis, de Valtteri vezetési stílusához is igazodik majd.”

  • A Mercedes nem elégedett az új motorszabályokkal

    A Mercedes nem elégedett az új motorszabályokkal

    Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője nem tetszésének adott hangot a 2021 után bevezetni szándékozó motor terveket illetően.

    Mint ismert, kedden a Nemzetközi Automobil Szövetség prezentálta a 2021-től használatos motorok terveit.

    A német Auto Bild szerint, a Mercedes, Ferrari és a Renault már most ellenzi ezeket az elképzeléseket.

    „Ez a koncepció hasonló a mostanihoz.” – kezdte Wolff. „De a fejlesztéseket teljesen újra kell kezdeni, azaz 2018 és 2020 között egyszerre két motoron kellene dolgoznunk.”

    „Ez még csak egy tervezet, nem pedig konkrét szabályozás. Ez inkább az ő elképzelésük, nem pedig a gyártóké.” – utalt arra, hogy a gyártóknak lesz még beleszólásuk a dolgokba. „Fontos, hogy legyen rálátásunk arra, hogy 2021 után merre fog haladni a Forma-1, nem csak a motor szempontjából. Ami most jelenleg van, az még csak egy kezdeti állapot, nem pedig a végső, amit már elfogadtunk.”

    Az osztrák azonban elmondta, hogy nem akarnak szembe menni a Liberty Media terveivel.

    „Csak azt szeretném érzékeltetni, hogy nem feltétlenül egyezik mindenkinek a véleménye. Várnunk kell és majd meglátjuk, hogy az elkövetkezendő hetekben hogyan folytatódnak a tárgyalások.”

    A Red Bull részéről Dr.Helmut Marko nagy örömmel fogadta az új regulákat.

    „Végre olyan motorok lesznek, amik számunka nagyon jók.”

  • Bottast meglepte Hamilton munkamorálja

    Bottast meglepte Hamilton munkamorálja

    Valtteri Bottas elmondta, hogy miután csatlakozott a Mercedeshez, meglepődött azon, hogy a háttérben valójában milyen keményen is dolgozik Lewis Hamilton, aki tegnap bezsebelte negyedik világbajnoki címét

    „Mikor csatlakoztam a csapathoz, szinte egyáltalán nem ismertem őt.” – mondta Bottas. „Fogalmam sem volt róla, hogy milyen ember, csupán azt tudtam, hogy nagyon jó versenyző.”

    „Most már megerősíthetem, hogy tényleg nagyon jó versenyző, és kedves fickó, ugyanolyan normális és emberi, mint bármelyikünk. Az elejétől fogva tiszteljük egymást.”

    „Mindig tudtam, hogy nagyon tehetséges, de nem tudtam, milyen keményen is dolgozik, szóval úgy gondolom, hogy határozottan megérdemli az idei bajnoki címet.”

  • Sauber 2018: Leclerc-Ericsson, Wehrleinnek mennie kell

    Sauber 2018: Leclerc-Ericsson, Wehrleinnek mennie kell

    A Sauber egyre inkább arra fekteti a hangsúlyt, hogy újra versenyképesebb legyen. Frederic Vasseur kijelentette:
    „Már a 2018-as autó került előtérbe nálunk. Két versenyzőt bele meg bármikor találunk.”

    A francia szakember feltett szándéka, hogy felfejlessze a gyárat Hinwilben. Ugyanakkor már a versenyzők kérdése is tisztázott, amit majd novemberben jelentenek be hivatalosan is: a svéd Marcus Ericsson marad, a monacói Charles Leclerc pedig érkezik.

    Nem meglepő, hogy nem maradhat a német Pascal Wehrlein, ahhoz állítólag sokkal jobban dominálnia kellett volna Ericsson felett. Ennek ellenére a Williams listáján rajta lehet még, még úgy is, hogy a Mercedes elengedné a pilótájuk kezét. Ott Kubicával kell megküzdenie, aki feltehetően Abu Dhabi után tesztelheti a 2017-es autóját a groveiaknak, esetleg marad Massa.

  • Hamilton teljesítménye életmódjának és a csapatnak köszönhető

    Hamilton teljesítménye életmódjának és a csapatnak köszönhető

    Lewis Hamilton úgy véli, hogy idei remek teljesítménye a Mercedesnek és saját életstílusának köszönhető. A brit versenyző a Mexikói Nagydíjon előtt 66 pont előnyét világbajnoki címre váltotta.

    “Toto (Wolff) rendkívüli munkát végez a csapatnál.” – méltatta Hamilton csapatfőnökét, majd kitért a saját helyzetére is. “Az elmúlt öt évben ugyanazokkal a mérnökökkel dolgoztam és folyamatosan javul a kommunikációnk. Kiváló munkát végeztünk idén, a gyárban is, mi több… mindig megtaláljuk a módját, hogy hozzuk ki a legtöbbet a versenyzőből.”

    “Például, mikor a gyárban vagyok. Sokat változtattam rajtuk, összehasonlítva azzal, mikor a McLaren gyárában voltam, ahol gyakorlatilag csak az időmet pocsékoltam. Amikor csatlakoztam ehhez a csapathoz (Mercedes), változtattam rajta, hogyan töltsem a napjaimat, így a maximumot tudom kihozni belőle. Vannak bizonyos dolgok, amiket el kell engednem. Nem az az ember vagyok, aki öt órát ül egy megbeszélésen, nem tudok ilyen sokáig összpontosítani. A problémákon és hibákon javítottunk, és ez nagyszerű.”

    “Minden héten összeülünk, főleg én és a legszűkebb csapatom, összeülünk és megvitatjuk, hol tartunk, min tudunk javítani, mit szeretnék változtatni az autón, hol kell javulnom, és ez rengeteget segített nekem.”

    Hamilton életében a legutóbbi nagy változás az, hogy áttért a vegán életmódra, ami elmondása szerint a második legjobb döntés, amit karrierje során meghozott.

    “Személy szerint azt hiszem, jobban érzem magam, mint valaha; fizikálisan és mentálisan is.” – mondja. “Mentálisan minden évben nagyon erősnek éreztem magam, de szerintem fizikálisan nagyot léptem most előre. És ez annak köszönhető, hogy változtattam az étrendemen. A legjobb döntésem az volt, hogy ehhez a csapathoz igazolok, a második legjobb döntésem pedig, hogy változtatok az étrendemen.”

     

  • A Force India hajlandó lenne visszaadni Ocon-t a Mercedesnek

    A Force India hajlandó lenne visszaadni Ocon-t a Mercedesnek

    A Force India elismerte, hogy 2018 után elveszítheti Esteban Ocon-t.

    A lenyűgöző francia fiatalember a jövő év során az ideihez hasonlóan Sergio Perez csapattársa marad és továbbra is része lesz a Mercedes versenyzői programjának.

    Valtteri Bottas pedig 2017 második felében nehezebben boldogult, így a Mercedes valószínűleg a 2019-es szezonra leszerződteti a finn helyett.

    Arra a kérdésre, hogy mi fog történni, ha a Mercedes a következő év vége felé kopogtatni fog Oconnál, a Force India sportvezetője, Otmar Szafnauer a következőket mondta: „Elengednénk Estebant. Ő egy Mercedes pilóta.” – mondta az Auto Motor und Sportnak.

    „A Mercedes finanszírozza a karrierjét, ezért nekik joguk van elvinni, és mi nem szeretnénk megtagadni tőle a lehetőséget, hogy a világbajnokság egyik élcsapatában versenyezzen.”

    A Force India elégedett a versenyzőivel, de tervezi, hogy rendszeres harmadik pilótát biztosít 2018-ra a csapatnak, azzal a céllal, hogy esetleg helyettesíthesse a következő évben Ocon-t.

    „Sikeresek voltunk Hüulkenberggel, di Restaval és Liuzzival is.” – mondta Szafnauer a pletykákra reagálva, miszerint Daniil Kvyat hirtelen jelölt lenne a Force India tartalékának.

    „Mindannyian rendszeresített pilóták lettek egy teszt év után.” – tette hozzá.

  • Alonso: Hamiltonnak könnyű dolga volt idén

    Alonso: Hamiltonnak könnyű dolga volt idén

    Fernando Alonso, 2005 és 2006 Forma-1-es világbajnoka szerint Lewis Hamiltonnak nem kellett vért izzadnia negyedik világbajnoki címéért.

    „Nagyon könnyű dolga volt idén, nem volt kihívója” – mondta Alonso, odaszúrva ezzel Vettelnek és a Ferrarinak.

    „Tavaly minden egyes versenyen harcolt Nicóval, egészen az utolsó versenyig.”

    „Az idei túl könnyű év volt. A Mercedes három versennyel a vége előtt konstruktőri, Hamilton pedig kettővel a vége előtt lett egyéni bajnok.”

    „Remélhetőleg a McLaren-Renault megváltoztatja a helyzetet jövőre” – mondta optimistán Alonso.

    „A végén, amikor Hamiltonnal csatáztam, hiányzott némi sebesség az egyenesekben. Megpróbáltam későn fékezni és védeni a pozíciómat, de nem volt lehetséges magam mögött tartani.”

    „Szerintem Lewis is tudja, hogy mennyire erős autó a McLaren a kanyarokban. Ezt ma is láthatta.”

    „Remélhetőleg jövőre keményebben meg tudjuk dolgoztatni.”