Címke: Mercedes

  • Wolff és Lauda is aggódik a Liberty tervei miatt

    Wolff és Lauda is aggódik a Liberty tervei miatt

    Niki Lauda és kollégája, Toto Wolff is kifejezte aggodalmát a Liberty Media tervei miatt.

    „Időt kellett adnunk a Libertynek, hogy megismerjék a sport DNS-ét. Azonban elmondhatom, hogy a Mercedes és a többi csapat számára is, akikkel beszéltem, vannak dolgok, melyek aggasztóak” – mondta a háromszoros világbajnok osztrák legenda a brazil Globo-nak.

    „Az egyik ilyen a Forma-1 szerkezeti átalakítása. Számos szakembert alkalmaznak, akik 70 millió dollárba kerülnek évente, ami kevesebb pénzt eredményezhet a csapatok számára.”

    „Továbbra sem tudjuk, hogy mekkora összeg lesz szétosztva közöttünk 2018-ban”

    „Minden megbeszélés alkalmavál azt érzem, hogy a Liberty a Nascar-féle rendszert akarja bevezetni, ahol minden csapat egyforma és bárki nyerhet.”

    „A mi versenyünkben megbecsüljük a legjobb autót, a legjobb tervezőket és a legjobb versenyzőket. Ez olyasvalami, amit Ross Brawnnak tudnia kellene, hiszen tagja volt ennek a Forma-1-nek.”

    Wolff egyetért Laudával: „Bernie Ecclestone befektetett valamibe, és nagyszerűve tette ötven év alatt” – nyilatkozta a Bildnek.

    „A mi felelőséggünk, hogy továbbra is fenntartsuk a nagyszerűségét. Különböző véleményen vagyunk, hogy miképp kellene ezt végrehajtni, de továbbra is tárgyalni fogunk egymással” – tette hozzá a Mercedes  csapatvezetője.

  • A Red Bull négy motort szeretne, de a Ferrari ellenáll

    A Red Bull négy motort szeretne, de a Ferrari ellenáll

    A Red Bull – már nem első alkalommal – felvetette az ötletet, hogy 2018-ban is négy erőforrás egységet használhassanak a tervezett három helyett.

    Számtalan hátrasorolásos büntetést hozott az idei szezon, amikor a versenyzőket önhibájukon kívül, a rendkívül komplex erőforrások komponenseinek cseréje miatt büntették.

    Christian Horner, a négyszeres világbajnok Red Bull istálló csapatfőnöke a Stratégiai Csoport legutóbbi ülésén is felhozta a témát: lobbizott a három motoros szabály eltörlése mellett.

    Ahhoz, hogy megváltoztassák a szabályt, minden csapat beleegyezésére szükség lenne, ám a Ferrari egyöntetűleg leszavazta az ötletet.

    Az olaszok sok pénzt és erőforrást áldoztak a 2018-as specifikációjú V6-os egységük fejlesztésére, így nem kívánnak visszatérni az idei szabályohoz.

    „Egy korábbi megbeszélésen próbáltam visszahozni a négy motoros szabályt, de nem támogatták” – mondta Horner még Monzában.

    „Remélem, hogy változni fog a helyzet, mivel a szezon végéhez közeledve további büntetéseket kapnak a csapatok.”

     

     

  • A Mercedes meredekebb padlólemezre válthat

    A Mercedes meredekebb padlólemezre válthat

    Jobbaktól nem szégyen tanulni: az idei Mercedes szeszélyességének megtörésére a német istálló jövőre ki szeretné használni a Red Bull által évek óta alkalmazott ’rake’, azaz a hasmagasság hátrafele történő emelkedésének előnyeit.

    A hosszú tengelytávú W08-as nem mindig viselkedett úgy, ahogyan azt megálmodói akarták: míg a Mercedes magabiztos fölénnyel nyert Silverstone-ban és Monzában, vagyis a nagysebességű pályákon, a szűk és kanyargós Monacóban, Hungaroringen és Szingapúrban csak üggyel-bajjal tudott lépést tartani közvetlen riválisaival. A szélsőséges teljesítmény egyik, de korántsem egyetlen magyarázata a relatíve hosszú tengelytáv, a Mercedes pedig jelenleg is azt mérlegeli, megérné-e nekik is a meredekebben emelkedő padlólemezre váltani, Brazíliában pedig elvileg már kísérleteztek is hasonlóval.

    A rake-koncepció kiaknázásának koronázatlan királya a Red Bull; nem kell technikai gurunak lenni ahhoz, hogy feltűnjön a megfigyelőnek, mennyire meredeken emelkedik az RB13 (és elődjeinek) hasa az autó hátulja felé haladva. Az alacsonyabb első és magasabb hátsó traktus megfelelő kalibrálásával a szívóhatáshoz hasonló eredményt lehet elérni, aholis az első szárny szoknyaként funkcionálva elválasztja az autó alá érkező légáramlatokat az autó körüliektől, míg a ’szellősebb’ hátsó rész a diffúzor teljesítményét növeli. Mint minden megoldásnak, ennek is megvannak természetesen a hátrányai, a túlzottan alacsonyra állított első rész ugyanis kellemetlen földközeli találkozáshoz vezethet a padlólemez belépő éle (a ’splitter’) környékén.

    Mercedes vs Red Bull rake

    Miután a Mercedes behúzta mindkét bajnokságot, a szezon utolsó két versenyén tét nélkül kísérletezhetnek; nem volt tehát meglepő látvány Interlagosban a szokásosnál több szikrát hányó W08-as, ami magasabb rake jelenlétére utalhat. Az egyik legjelentősebb filozófiai különbség a Mercedes és üldözője, a Ferrari között azonban a fentebb már említett tengelytávhossz: a Mercedes autója jó 16 cm-rel hosszabb az SF70H-nál, ami a szűk pályákon hátrány, ám Toto Wolffék úgy érezték, a szezonra levetítve megéri bevállalni ezt a kockázatot (a történelem végülis őket igazolta). Noha a Red Bull-féle rake-et komolyan megfontolják, az idei év végeredményét tekintve valószínűtlen, hogy a Mercedes elveti a hosszú tengelytávot.

    „Nem hisszük, hogy a szenvedősebb napjainkon mutatott teljesítményünknek bármi köze lenne a tengelytávhoz” – magyarázta Wolff. „Szeretnénk megtartani a dívánk pozitív jellemzőit, a negatívakból azonban szeretnénk lefaragni. Ha végigmész a rajtrácson, az a tendencia rajzolódik ki, hogy nagyon sokan nem értik, miért működik az autójuk az egyik nap és miért nem a másikon. A fejlesztési folyamatunk jelenlegi szakaszában igyekszünk megtalálni a szenvedéseink kiváltó okát, valamint ezt elkerülni a következő évi autó esetében. Az autó tervezése már nyilvánvalóan előrehaladott stádiumban van.”

  • Nagyon valószínű, hogy Massa versenyezni fog a Formula E-ben

    Nagyon valószínű, hogy Massa versenyezni fog a Formula E-ben

    A hamarosan „nyugdíjba” vonuló F1-es pilóta, Felipe Massa talán hamarabb bemutatkozik majd a Forma E-ben mint gondolnánk, mondta a sorozat főnöke, Alejandro Agag.

    A nagy teljesítményű gyártók, mint például a Porsche és a Mercedes növekvő érdeklődése a teljesen elektromos sorozatban való jövőbeli részvétel iránt a Formula E-t is ösztönzi, hogy minőségi környezetet alakítson ki a versenyzők számára.

    Felipe Massa megjelenése nyilvánvalóan jót tenne a jelenlegi mezőnynek, állítja Agag.

    „Felipe egy nagyon szimpatikus személy és rendkívül tehetséges versenyző” – mondta Agag az e-racing365-nek. „Nagyon valószínű, hogy az ötödik szezonra csatlakozik hozzánk, de a döntés nem az én kezemben van, ez a csapatok feladata. Fantasztikus lenne, ha mielőbb megjelenne a bajnokságban, de a 4. évadra talán túl késő bekapcsolódni (2017. december 1.-jén veszi kezdetét Hongkongban – a szerk.) mivel az F1 november végéig tart.”

    „Ki tudja, lehet, hogy hamarabb sor kerül rá, például már a következő szezonban, ha a körülmények lehetővé teszik. Mindenesetre szeretnénk, hogy itt legyen velünk.”

    Az idáig 268 F1 futamon indult brazil pilóta 2002-ben debütált a Sauber színeiben, pályafutása során 11 futamot nyert a Ferrarival, és egyetlen ponttal maradt le a dobogó legfelső fokáról az év végi összesítésben 2008-ban.

    Korábbi hírek szerint Massa hivatalos szerepet vállalhat az FIA-nál, Brazíliát képviselve a Motorsport Világtanácsban.

    Waldner Bernardo, a brazil autósport szövetség elnöke meg is erősítette a helyi jelentéseket.
    „Általában a szövetség elnöke magát jelöli ki, hogy tagja legyen a Világtanácsnak” – mondta Bernardo Globo-nak – de belátom, hogy Felipe Massa hasznosabb lehet az FIA-ban, mint én. Meghívtam őt kedden, és mielőtt Európába mentem, felhívott, hogy elmondja, beszélt az édesapjával, a barátaival, és megértette, hogy így még többet tehet a sportért” – tette hozzá.

    A 36 éves pilóta az Abu Dhabi-i finálé után elhagyja a Forma 1-et, és ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is aktív versenyző maradjon, bár úgy véli, hogy túl korai lenne bármilyen határozott terv kidolgozása.

  • Ross Brawn meglepődött a csapatok reakcióján

    Ross Brawn meglepődött a csapatok reakcióján

    A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn meglepődött azon, hogy több csapat is kritikával illette a tervezett, 2021-től életbe lépő motorszabályokat.

    Több hónapon át végeztek elemzéseket, valamint megbeszéléseket folytattak az FIA-val és a csapatokkal, majd felvázolták, milyen erőforrások leszek a sportban a jövőben. Ezzel azonban nem értett egyet a Mercedes, se a Renault, a Ferrari pedig megint elővette a „kiszállunk az F1-ből” kártyát.

    „Egy kicsit sokkoló, hogy milyen reakciókat kaptunk.” – mondta Brawn. „Ennek tükrében talán másképp kell ezt bemutatnunk. De azt nem vártam, hogy ilyen kemény vélemények születnek. Azóta volt már egy megbeszélésünk, és szóvá tettem ezt. Ha ez olyasmi, ami miatt a legtöbb ember dühös lesz, akkor elnézését kérek. De ne veszítsük szem elől, hogy mit próbálunk ezzel elérni. Ha nem tetszik nekik az előadásmódja a terveknek, nem ez volt a cél.”

    Az előzetes tervek szerint a következő generációs F1-es erőforrások egyszerűbbek, olcsóbbak és hangosabbak lesznek.

    Brawn közölte a csapatokkal, hogy hajlandó velük tovább tárgyalni és nyitott a változtatási javaslatokra, vagy jobb megoldásokra, mindaddig, míg az erőforrás alapértékei nem változnak.

    „Ha egy gyártó demonstrálni tudja, hogy van jobb ötlete annál, ami be lett mutatva, például olcsóbb, vagy tetszetősebb a rajongóknak, vagy olyasvalami, ami kecsegtető az új beszállítóknak, bármi ilyesmi, akkor miért ne? Nem specifikus megoldásokat várunk. Mi a szakértelmünk és a munkánk alapján gondolkodunk, és arra jutottunk, hogy ez (amit bemutattak) működni tud. Ha valaki más megoldást javasol, ami szerinte ugyanahhoz a célhoz vezet, nem fogunk nemet mondani.”

    Brawn a Ferrari „fenyegetésére” is reagált.

    „Értem, hogy fontos, hogy megmaradjon a Ferrari, vagy a Renault motorok identitása. Szükségük van rá, hogy azt mondhassák: ‘Ez a mi erőforrásunk.’ Nem hiszem, hogy átléptük volna ezt a határt, de az előterjesztés már az asztalon van, és találkoznunk kell ezekkel az emberekkel, hogy megértsük, mi lenne számukra kényelmes, és mi nem. Minden gyártónak van egy csomó javaslata, csak ezek sosem egyeznek meg.”

  • Montezemolo óva int az elbizakodottságtól

    Montezemolo óva int az elbizakodottságtól

    Sebastian Vettel Brazíliában aratott győzelme után két korábbi, a Forma-1-ben meghatározó szerepet betöltött személy is óva int a Ferrari túlzott optimizmusától.

    Bár a maranellói márka elvesztette a 2017-es világbajnoki címet, Vettel legalább a hétvégén megverte a Mercedest, Valtteri Bottas előtt meglátva a kockás zászlót.

    „Brazília nagy nap volt számunkra” – mondta Vettel az olasz rádiónak. „Most azt remélem, hogy jól fogunk szerepelni Abu Dhabiban, és majd jövőre megnyerjük a világbajnoki címet.”

    De két jelentős F1-es személyiség is figyelmeztet arra, hogy Vettel Interlagosban aratott győzelme ellenére a Mercedes továbbra is a Ferrari egyik legnagyobb akadályává válik 2018-ban.

    „Nagyon örülök a Ferrari győzelmének” – mondta a korábbi Ferrari elnök, Luca di Montezemolo, aki az irodájából való távozása közben látványosan szembeszállt utódjával, Sergio Marchionne-val. „A pénzügytől és a közgazdaságtantól eltérően a sport nem pontosan, egyértelműen meghatározott tudomány.” – mondta a Radio Capital-nak. „Könnyű beszélni róla, de sokkal nehezebb nyerni. A Ferrari jó szezont teljesített, de sajnos nem nyerte meg a bajnoki címet, és azt hiszem, hogy Brazíliában is Hamilton nyert volna, ha ő indul az első rajtkockából.” – tette hozzá Montezemolo.

    Az olasz Flavio Briatore egyetért: „Mindannyian boldogok vagyunk a Ferrari győzelmétől, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a főhős (Hamilton) a boxutcából rajtolt, és mindannyian láttuk a legjobb pozíció eléréséért való küzdelmét.”

  • Rosberg készen áll kibékülni Hamiltonnal

    Rosberg készen áll kibékülni Hamiltonnal

    Nico Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka készen áll arra, hogy kibéküljün korábbi riválisával és gyermekkori barátjával, Lewis Hamiltonnal.

    Miután Rosberg szenzációs szezont produkálva beteljesítette álmát, és megnyerte a Forma-1-es világbajnokságot, a visszavonulás mellett döntött.

    A német helyére a Mercedes Valtteri Bottast szerződtette. Hamilton eddig remekül kijön újdonsült csapattársával, ám barátságról szó sincs – legalábbis Niki Lauda szerint.

    „Hamilton és Bottas nem barátok” – jelentette ki Lauda az olasz La Gazzetta dello Sportnak.

    „Azonban nincs közöttük útálat, ahogy Lewis és Nico között volt. Ez nem volt jó a csapat számára, egymást viszont folyamatosan jobb teljesítményre sarkallták.”

    „Régen nagyon jó barátok voltunk és ez a jövőben is így lehet. Már nem vagyunk egymás riválisai, szóval nem látom okát, hogy miért ne békülhetnénk ki” – mondta 2016 világbajnoka.

    Habár Hamilton és Rosberg egymás szomszédságában él Monacóban, egy telefonbeszélgetés sem zajlott közöttük az idei évben: „Idáig még nem jutottunk el” – vallota be Rosberg.

    „A maga útját járja, amiért nangyon tisztelem. Magas szintet képvisel. Sokan nem kedvelik, amit csinál és ahogyan csinálja, de szerintem menő, hogy saját magát adja.”

     

  • Legyen neked is saját Valtteri Bottasod!

    Legyen neked is saját Valtteri Bottasod!

    Azt már megszokhattuk a Mercedes nyomtatókat forgalmazó szponzorától, az EPSON-tól, hogy érdekes kampányokkal állnak elő. Volt, mikor Lewis Hamiltont nyakon öntötték festékkel, előálltak már kinyomtatható, összeragasztható F1-es Mercedes papírmakettel, most pedig Valtteri Bottast nyomtathatod ki!

    Az EPSON megszerkesztette a papír-Bottast és közzétette, hogy bárki letölthesse és kinyomtathassa otthon. Miután pedig összeállítjátok, lesz egy saját Bottasotok. 😀

    A kinyomtatni való fájl letöltéséért klikkelj ide!

     

  • Kiderültek a részletek a Formula E – Hugo Boss partnerségről

    Kiderültek a részletek a Formula E – Hugo Boss partnerségről

    A Hugo Boss jelenleg a Forma-1-ben a Mercedes partnere 2015 óta, de az elmúlt bő 30 évben előttük a McLarennel szövetkeztek. A Formula E-ben azonban az ismert német divatmárka már nem egy konkrét csapat ruházatát szállítaná és ott jelenne meg, hanem a széria hivatalos ruházati partnerei lennének.

    A Hugo Boss logója megjelenne a széria tisztségviselőinek a ruházatán, a bajnokság demo autóján, valamint a pálya széli reklámként is. Alejandro Agag természetesen örömmel üdvözli az új partnerüket:
    „Remek hír, hogy egy újabb globális márka csatlakozik a Formula E családjához, különösen akkor, ha az egy annyira tisztelt és ismert márka, mint az a Hugo Boss a divat világában.”

    A szerződés már a 2017/18-as Formula E szezonnyitótól kezdve érvényes lesz, ami a következő hónapban rajtol majd el, Hongkongban.

  • A Mercedes a 2017-es DHL Pit Stop verseny győztese

    A Mercedes a 2017-es DHL Pit Stop verseny győztese

    A 2017. évben a Formula 1 csapatvilágbajnok Mercedes hódította el az év közben jól teljesítő William-től a DHL Leggyorsabb Pit Stop díját.

    A DHL 2015-ben hozta létre a díjat, az F1-es pontozáshoz hasonlóan – 25, 18, 15 és így tovább – a 10 leggyorsabb kiállást értékelik minden egyes versenyen. A Williams vezetett a szezon közepén, de a Mercedes egyértelműen megindult felfelé, miután a nyári szünet óta megrendezett nyolc futam közül öt versenyen a legrövidebb pit stop időt teljesítette.

    Miközben a Williams nyerte a boxkiállás versenyt Brazíliában, – Lance Stroll-t mindössze 2,10 másodperc alatt sikerült kiszolgálniuk – a Mercedes elegendő pontot gyűjtött a konkurens felett ahhoz, hogy megszerezze az elismerést. A Mercedes 465 pontot ért el, így 51-es pontos előnyben van a Williams-hez képest. A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon pedig mindössze 43 pontot érhetnek el az első két legjobb idővel.

    A Red Bull jelenleg a harmadik helyen áll, a Ferrari pedig a negyedik.

    Annak ellenére, hogy elvesztette a koronát, a Williams továbbra is az év leggyorsabb kiállását tudhatja magáénak. Felipe Massa autóján mindössze 2,02 másodperc alatt cseréltek kereket a Brit Nagydíjon.

    A leggyorsabb kerékcserék 1 futammal a vége előtt:

    Ausztrália / Williams / Felipe Massa / 2.34s
    Kína / Williams / Felipe Massa / 2.52s
    Bahrain / Williams / Felipe Massa / 2.34s
    Oroszország / Red Bull / Max Verstappen / 2.33s
    Spanyolország / Mercedes / Lewis Hamilton / 2.39s
    Monaco / Red Bull / Daniel Ricciardo / 2.60s
    Kanada / Williams / Lance Stroll / 2.17s
    Baku / Ferrari / Sebastian Vettel / 2.62s
    Ausztria / Williams / Lance Stroll / 2.19s
    Nagy Britannia / Williams / Felipe Massa / 2.02s
    Magyarország / Williams / Paul di Resta / 2.29s
    Belgium / Mercedes / Lewis Hamilton / 2.35s
    Olaszország / Mercedes / Valtteri Bottas / 2.15s
    Szingapur / Mercedes / Lewis Hamilton / 2.27s
    Malaysia / Red Bull / Max Verstappen / 2.21s
    Japán / Red Bull / Max Verstappen / 2.29s