Címke: Mercedes

  • Ugyan a Mercedes végzett előrébb, mégis a Ferrari járt jobban?

    Ugyan a Mercedes végzett előrébb, mégis a Ferrari járt jobban?

    Bár a nagyobb összeget a Mercedes kaphatja az év végén, de a Ferrari több időt áldozhat az autó tesztelésére.

    Az első hely nem volt kérdéses idén egyik bajnokságban sem, így viszonylag korán számítani lehetett Max Verstappen és a Red Bull sikerére. Ám az osztrák istálló mögött már nem volt olyan egyértelmű a helyzet. Az év elején még az Aston Martin emelkedett ki, ám a szezon közepén a Mercedes és a Ferrari is előrelépett. A konstruktőri lista második pozíciójáért az utolsó versenyen is harcolt a két csapat.

    Charles Leclerc még el is engedte Sergio Pérezt, hogy kiautózhassa az 5 másodperces különbséget, és elvegye a harmadik helyet George Russelltől, ám az utolsó előtti körben a mexikói már nem tudta teljesíteni a feladatot.

    Így a csillagosok örülhettek a végén, ugyanis három ponttal megelőzték a Scuderiát, ám a nyereményalap nagyobb összegénél a vörösök hasznosabb „előnyre” tehettek szert.

    „A konstruktőri bajnokságban a helyezések között 8 millió dollár az eltérés” – nyilatkozta Sascha Roos, a német Sky kommentátora.

    Ám a 2021-ben bevezetett ATR skála értelmében, minél előrébb végez egy csapat a listán, annál kevesebb időt tölthet a szélcsatornában. Így a Ferrari ugyan lecsúszott a 8 millió dolláros plusz összegről, ám az aerodinamikai tesztelés során több időt szánhat az autójára.

    A Red Bull konstruktőri bajnokként az aero tesztelési keret 70%-át kapja meg. A második helyen végzett Mercedesnek további 5%-al kap több időt, míg a Ferrarinak 10%-al jár több. Mindaddig a Haas már a keret 115%-át tudhatja magáénak.

    Roos szerint így jövőre a Scuderia heti két órával tesztelhet többet a Mercedesnél.

    „Az autó jobbá tételére szánt szélcsatorna-idők szintén ösztönzőleg hatnak. A második és a harmadik helyezett között heti 2 óra a különbség, az utóbbi annyival több időt tölthet a szélcsatornában. Így jobban láthatják, hogy megfelelőek-e a fejlesztési lépések, amiket kitaláltak.”

  • Hamilton aggódva fogalmazta meg azt, amit a legtöbben sejtenek

    Hamilton aggódva fogalmazta meg azt, amit a legtöbben sejtenek

    Lewis Hamilton levonta a konzekvenciákat a szezonzáró után, majd elmondta mire számít a következő szezonban.

    Felemásan sikeredett a Mercedes versenye Abu-Dzabiban. Míg George Russell a harmadik helyen találta magát, addig a hétszeres világbajnok a pontszerzésért küzdött. A csapat legfőbb célja a konstruktőri tabella második helyének megőrzése volt, amit végül sikerült is abszolválniuk. A fiatal brit versenyző boldogabban zárta az évet, míg 38 éves csapattársa elmondta mit vár a 2024-től.

    Hamilton kihívásokkal teli évadon van túl, ám a Red Bull egész éves dominanciája további aggódásra sarkalja.

    „Nem egyszerű, csak a 9. lettem, és elég rossz versenyeken vagyok túl. Mindaddig ott van a Red Bull, ami ma 17 másodperccel nyert, és július vagy augusztus óta nem nyúltak az autóhoz. Nagyjából ki lehet találni, mire számíthatunk jövőre” – foglalta össze gondolatait a brit versenyző.

    Ugyanakkor a hétszeres világbajnok annak örül, hogy végül sikerült legyűrniük a Ferrarit, és a csapat másodikként fejezte be az évet.

    „Boldog vagyok a csapat miatt. Nagyszerű volt a megbízhatóság, kiváló munkát végeztek.”

    Hamilton pályafutása során először végzett a harmadik helyen az egyéni tabellán. Győzelem nélkül, hat dobogós helyezéssel a háta mögött fejezte be a szezont.

  • Így alakultak az idei időmérős párharcok a Forma-1-ben

    Így alakultak az idei időmérős párharcok a Forma-1-ben

    A szezon utolsó időmérő edzését a tegnapi nap folyamán rendezték meg Abu-dzabiban, és ezt követően kialakultak a házon belüli versenyek végeredményei is. A totális dominanciák mellett kiegyenlített párharcokat láthattunk, az egyik csapat pikótái között pedig döntetlen alakult ki.

    A legnagyobb arányú győzelmet Alex Albon aratta a csapattársa, Logan Sargeant felett. A brit-thai pilóta mind a 22 időmérőn meg tudta előzni a csapattársát, amihez hasonlót legutóbb 2020-ban láttunk, amikor Max Verstappen verte meg minden egyes kvalifikáción Albont.

    Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

    Hasonlósan nagy volt a különbség a RedBullnál, a Ferrarinál, a McLarennél, az Aston Martinnál, de még a Haasnál és az Alfa Romeónál is. A kiegyenlítettebb küzdelmeket az Alpine-nál és a Mercedesnél láttunk, habár előbbi istállónál Pierre Gasly 13:8 arányban győzte le Esteban Ocont. A Mercedesnél Lewis Hamilton és George Russell között 11:11 lett a végeredmény, ami nagyon ritkának számít az F1-ben.

    Végeredmények:

    Max Verstappen 20 – 2 Sergio Pérez

    Lewis Hamilton 11 – 11 George Russell

    Charles Leclerc 15 – 7 Carlos Sainz

    Lando Norris 15 – 7 Oscar Piastri

    Fernando Alonso 19 – 3 Lance Stroll

    Pierre Gasly 14 – 8 Esteban Ocon

    Alex Albon 22 – 0 Logan Sargeant

    Valtteri Bottas 16 – 6 Guanyu Zhou

    Nico Hülkenberg 15 – 7 Kevin Magnussen

    Yuki Tsunoda 8 – 2 Nyck de Vries

    Yuki Tsunoda 4 – 1 Liam Lawson

    Yuki Tsunoda 4 – 3 Daniel Ricciardo

  • Hamilton mellett Wolff sem tud már mit mondani – nagyon várták az év végét a Mercedesnél

    Hamilton mellett Wolff sem tud már mit mondani – nagyon várták az év végét a Mercedesnél

    A 2023-as Forma-1-es szezon legutolsó két versenyhérvégéje egyáltalán nem Lewis Hamiltonról szól. Hamilton nagyon csalódott a történtek miatt, és az edzés után elmondta, hogy már nem is nagyon tud mit kezdeni a kialakult nehéz helyzetével.

    A hétszeres brit világbajnokkal 2014 óta először fordult elő az, hogy két egymást követő jövető hétvégén sem tudott bejutni a Q3-ba az időmérőn. Ehhez képest a csapattársa, George Russell a második rajtsor végéről indulhat majd a mai futamon, szóval nem lehet tudni, mi lehet a két pilóta közötti különbség.

    Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

    „Már a Q1-ből nagyon nehéz volt kijutnom – árulta el Hamilton az F1 hivatalos oldalának adott nyilatkozatában. – A legutolsó két futam egy kész katasztrófa volt a számomra az időmérők szempontjából. Két 11. hely, ez nagyon ritka az én esetemben, de legalább ez az utolsó verseny az idei szezonban.”

    Wolffnak is elege van az idei Mercedesből

    A hatalmas betlit követően nem csak Hamilton, hanem a csapatfőnök Toto Wolff is örül annak, hogy ez volt az utolsó időmérő edzése a W14-nek. Az osztrák szakember a szabadedzések jó eredményei alapján magasabb elvárosokkal vágott neki a kvalifikációnak, de a végén csalódnia kellett.

    „A harmadik szabadedzés domináns volt – ismerte el Wolff. – Talán Norrist ott lehetett volna előttünk, jó kilátásokkal mehettünk el az időmérőre, de ott sajnos nem álltak össze a dolgok. Többet vártunk, viszont lehet, hogy csak ennyi volt benne az autóban.”

    „Elegem van már abból, hogy mindig kifogásokat kell keresnem. A melegben jók voltunk, azonban a hidegben már nem. A másik nap pedig fordítva, de örülök annak, hogy ez volt az utolsó időmérő edzés idén, és jövőre már egy új autóval próbálkozhatunk majd.”

  • Russell kikövetkeztette: „Betegen gyorsabb vagyok!”

    Russell kikövetkeztette: „Betegen gyorsabb vagyok!”

    Panaszáradat a Mercedesnél a 2023-as F1-es szezon utolsó időmérőjét követően, még George Russell sem teljesen elégedett a negyedik rajthelyével, miközben Lewis Hamilton és Toto Wolff már belefáradt a magyarázkodásba.

    Amikor Carlos Sainz a Q1-ben búcsúzott az Abu-dzabi Nagydíj időmérőjén, a Mercedesnél javulni érezhették esélyeiket a konstruktőri második hely megtartására, ám a 11. hellyel aztán Hamilton is az ideálisnál gyengébb rajthelyet szerzett, a Q3-ban pedig Charles Leclerc két pozícióval Russell előtt végzett, a csata így a két gyári istálló között még mindig teljesen nyitott.

    Russell azáltal, hogy legyőzte Hamlitont, 11:11-re egyenlítette ki az idei időmérős mérleget csapattársával szemben. Az ifjabbik brit Las Vegasban is a második sorból rajtolt, és ő sem igazán érti, mire vélje erősödő formáját, hiszen mint azt most elárulta, egészségileg eléggé megviselte őt a hosszú szezonhajrá.

    „Már két hete elég beteg vagyok, eközben viszont nagyon-nagyon gyors voltam. Talán sűrűbben kellene betegnek lennem, mert ebben az elmúlt két hétben rendívül komfortosan éreztem magam az autóban” – mondta el különös meglátását Russell a Sky Sportsnak.

    Az időmérő eredménye kapcsán azonban vegyesek az érzései: „A hétvége előtt simán elfogadtam volna a negyedik rajthelyet, de a mai edzés után már nem, hiszen annak minden körében mi voltunk a leggyorsabbak.”

    Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

    „A dobogóért akarok harcolni, hogy jó szájízzel fejezzem be a szezont. Csak egy átlagos versenyként fogom kezelni, és úgy hiszem, hogy a McLarenhez és Charles-hoz viszonyítva is erős a tempónk.” Russell idei szezonja eredményesség szempontjából jóval kevésbé volt sikeres, mint a tavalyi: míg 2022-ben nyolc dobogós helyet szerzett, addig idén még csak egyetlen egyet, Barcelonában.

    Hamilton zsinórban a második hétvégén nem jutott be a Q3-ba az időmérőn, ilyen pedig 2014 óta nem történt vele.

    „Nem éreztem jól magam az autóban, küszködtem a balansz megtalálásával – mondta a hétszeres bajnok. – Nincsenek válaszaim, ez most már egyszerűen csak ilyen. Azonos módon állítjuk be az autóinkat, de aztán arra mégsem azonosan reagálnak, szóval az én oldalamon valami nincs rendben.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Wolff is csak Hamilton utóbbi hetekben ismételt sóhaját tudja visszhangozni, türelmetlenül várva a szezon végét.

    „Magasabbak voltak az elvárásaink, de már elegem van abból, hogy mindig magyarázgassam, miért nem állnak össze a dolgok. Örülök, hogy ez volt a szezon utolsó időmérője, jövőre pedig új autónk lesz” – zárta rövidre az időmérő értékelését a csapatvezető.

  • Hamilton: Nem lesz könnyű dolgom, de nem fogok kifogásokat keresni

    Hamilton: Nem lesz könnyű dolgom, de nem fogok kifogásokat keresni

    Lewis Hamilton szerint még a Q3-ba való bejutás is nehéz lehet a Mercedes számára az Abu-dzabi Nagydíjon. Ugyanakkor a brit pilóta a piros zászlók miatt mindössze egyetlen időmérős kört tudott futni a 60 perces gyakorlás során.

    A délutáni edzésen Carlos Sainz és Nico Hülkenberg balesete miatt limitálva volt a pályán eltölthető idő a versenyzők számára. Ez azt jelentette, hogy egyes pilóták csupán 4-5 kört tudtak megtenni a Yas Marina Circuit-en, miután az első edzésen a mezőny felét újoncok alkották.

    Leclerc volt a leggyorsabb a piros zászlókkal tarkított második szabadzedésen

    Ugyan Hamilton már bebiztosította a 3. helyét az egyéni bajnokságban, de a Mercedes 2. pozíciója még nincsen biztonságban a konstruktőri bajnokságban. A mögöttük érkező Ferrari hátránya mindössze 4 pont, és a legutóbbi futamok tapasztalatai alapján egyértelműen kijelenthető, hogy nem a brackley-i istállónak álla zászló.

    „Nem ez volt a legjobb pénteki napunk – értékelt a Mercedes hétszeres világbajnoka a második szabadedzést követően. – Egész nap mindösszesen 4 mért kört tudtam futni, szóval nagyon kevés tapasztalatot tudtam gyűjteni a pályán.”

    „Az autó egyáltalán nem szörnyű, nem vagyunk rossz pozícióban. Remélem, hogy a holnapi nap folyamán már több időt tölthetünk majd a versenypályán.”

    Hamilton azt is hozzátette, hogy akár a Q3-ba való bejutás is nehéz lehet majd a számára, de ha ez nem jönne össze neki, akkor sem a kimaradó első szabadedzést fogja okolni, ahol Frederik Vesti vezette az autóját.

    „Jelen pillanatban az a célom, hogy feltérképezzem, be tudunk-e majd jutni a Q3-ba – folyatta Hamilton, akit elszomorít a közelben zajló palesztin-izraeli háború. – Az utóbbi időben nehéz időmérőink voltak, már a Q1-ben és a Q2-ben is akadtak problémáink.”

    „Már a Q3-ba jutás is kihívásnak számít. A holnapi napon mindent meg fogunk tenni ennek érdekében, de nagyon szoros lesz. George [Russell] jobb helyzetben van, talán azért, mert neki nem kellett kihagynia az első edzést. Azonban nem fogok kifogásokat keresni, megpróbálom a létező legjobb módon ellátni a feladatom a holnapi nap folyamán.”

    „Ezrével halnak meg a gyerekek, és semmit sem tehetünk“  – Hamiltonnak nem csak a versenyzésen jár az esze

  • Wolff visszaszólt Hornernek – nem tudja, mi zajlik a Red Bull főnökének fejében

    Wolff visszaszólt Hornernek – nem tudja, mi zajlik a Red Bull főnökének fejében

    Lewis Hamilton után Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is reagált Christian Horner azon állításaira, hogy a hétszeres világbajnok menedzsmentje korábban egy esetleges szabad ülésről érdeklődött a Red Bullnál. Az osztrák üzletember nem kímélte a bikások csapatfőnökét.

    „Egyszerűen nem értem, mi hajtja a fickót. Egyszerűen nem értjük a gondolkodását, hogy ilyen dolgokkal áll elő” – idézi Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének szavait Abu-Dzabiból a Speedcafe.

    Az osztrák üzletember arra reagált így, hogy Christian Horner a Daily Mailnek adott interjúban kijelentette: az idei év korábbi részében „volt egy megkeresés” Hamiltont illetően (a Red Bull szóvivője szerint Anthony Hamilton, Lewis Hamilton édesapja részéről) arról, hogy a hétszeres világbajnok esetleg csatlakozzon az energiaitalos istállóhoz, noha komoly fázisig nem jutott el a dolog.

    Horner csak kínos helyzetbe akarta hozni Hamiltont és a Mercedest? – alighanem igen

    Hamilton az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján kategorikusan cáfolta, hogy ő vagy bárki más megkereste volna a Red Bullt, és elmesélt egy történetet arról, hogy Horner korábban üzenetet küldött neki, hogy üljenek le beszélgetni a szezon végén, de ezt Hamilton csak hónapokkal később olvasta el (mert közben lecserélte a telefonját), és ezután már csak sok sikert kívántak egymásnak. Ezután a hétszeres világbajnok azt mondta Wolffnak, hogy nem valószínű, hogy találkozni fog Hornerrel.

    Wolff az abu-dzabi hétvége péntekén úgy nyilatkozott, hogy a Horner által emlegetett megkeresés valóban nem Hamilton, hanem a Red Bull részéről történt (Horner azt mondta, hogy „There was an inquiry”, ami valóban csak annyit jelent, hogy „Volt egy megkeresés”, az tehát nincs benne, hogy kinek a részéről), és a bikások csapatfőnöke beszélt is Hamiltonnal, de nem egy esetleges versenyzői ülésről.

    Horner arra célzott, hogy Hamilton előtt titkolózott az apja

    „Az történt, hogy Christian egy velünk dolgozó ügynökségen keresztül meg akarta szerezni Lewis elérhetőségét, hogy beszéljenek az ülésről. Így zajlott az egész. Christian érdeklődött Lewis elérhetőségéről. Lewis beszélt Christiannal, amiről [Hamilton] rögtön tájékoztatott, és a beszélgetés nem az ülésről szólt, csak unalmas fecsegés volt. Nem tudom, mi hajtja őt, hogy előáll ezzel” – szúrt oda Wolff Hornernek.

    De a Red Bull csapatfőnöke nem csak ezt kapta meg az osztráktól, hanem azt is, hogy minek foglalkozik még most is a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjjal (nem mintha Wolff nem hozakodna elő időről-időre a mai napig az ott történtekkel). Horner ugyanis a Sky-on kijelentette, hogy 2021-ben „a Mercedes elba**ta”, mivel „szegény Lewis-t kint hagyták olyan gumin, amellyel szinte a teljes futamot teljesítette, mi pedig kihoztuk Max-ot, ezért ő friss abroncsokon volt.”

    Hamilton: Aki úgy érzi, nem figyelnek rá, a nevemmel könnyen megoldja a problémáját

    Horner itt arról beszélt, hogy a 2021-es Abu-dzabi Nagydíj végén Verstappen emiatt került gumielőnybe, de mint azt tudjuk, a Mercedesnek nem lett volna lehetősége kihívni kerékcserére Hamiltont a futam végi biztonsági autós fázis alatt úgy, hogy Verstappen pályán tartása esetén ne veszítsen pozíciót, és mivel minden jel arra utalt, hogy Safety Car mögött ér véget a verseny, a logikus döntés az volt, hogy Hamilton autóján nem cseréltek kereket.

    Ezt nyilván Horner is tudja, és vélhetően csak ismét oda akart szúrni Wolffnak, aki Abu-Dzabiban azon a véleményen volt, hogy a Red Bullnak egy olyan szezon után, mint az idei, nem kellene továbbra is a 2021-ben történtekkel foglalkoznia. „Megnyerted az évet, örülj neki, legyél szerény, élvezd! Ne kezdj el a 2021-es abu-dzabi versenyről beszélni, mert ez abszolút nem korrekt… (sóhajt) …ezek jellembeli dolgok. Csak tűnődöm, hogy mi folyhat odafent (Horner fejében – a szerk.).”

    FRISSÍTÉS

    Christian Horner időközben ismét nyilatkozott a Sky Sports-nak, és személyesen erősítette meg, hogy Hamilton apja kereste meg őt. „15-16 éve ismerem Anthony-t, kedves fickó. Ő keresett meg… Nem hiszem, hogy saját maga számára érdeklődött az ülésről.”

  • Megvan a Mercedes első ügyfele az F1 új korszakában

    Megvan a Mercedes első ügyfele az F1 új korszakában

    A McLaren és a Mercedes bejelentette, hogy a 2030-as szezonig folytatják az együttműködést, a wokingi istálló továbbra is a meglévő beszállítójától vásárol F1-es motort.

    Az F1 új motorkorszakba lép 2026-tól, az eddiginél lényegesen nagyobb szerepet kap a hibrid rendszer az erőforrások teljesítményében, az üzemanyagok pedig teljes mértékben fenntartható forrásból fognak származni.

    Bár sejthető több partneri kapcsolat folytatása, hivatalosan pénteken érkezett meg az első hivatalos bejelentés arról, hogy valamelyik motorgyártó megállapodott egy ügyféllel, ezt pedig a Mercedes és a McLaren tette meg.

    A felek kapcsolata hosszú időre nyúlik vissza, először 1995-től 2014-ig léptek frigyre, ezalatt Mika Häkkinen két, Lewis Hamilton egy egyéni vb-címmel koronázta meg az együttműködést. A Mercedes csak 2010-től indított önálló csapatot a Forma-1-ben, addig lényegében a McLaren volt a gyári csapata.

    A McLaren kísérlete a Hondával, majd a Renault-val finoman szólva sem jött be, így 2021 óta ismét a Mercedestől vásárolja az erőforrásokat. Az utóbbi hónapokban a wokingiak nagyot ugrottak és az utóbbi időben többször jobb teljesítményt nyújtottak a Mercedesnél is. A McLaren eddig 79 nagydíjgyőzelmet szerzett a Mercedes motorjával.

    Vissza a múltba? – az F1 vezére szerint ismét jöhetnek majd a könnyebb, egyszerűbb motorok

  • Hamilton kémkedik a Mercedesnek, de kérdés, hogy mennyire hasznos mindez

    Hamilton kémkedik a Mercedesnek, de kérdés, hogy mennyire hasznos mindez

    Lewis Hamilton érdekes részletet árult el arról, hogy miként próbálja segíteni a Mercedest abban, hogy ismét győztes autót építsen. A hétszeres világbajnok az aerodinamikai részlegnek igyekszik felhívni a figyelmét különböző részletekre, miközben a szimulátort például saját bevallása szerint nem kedveli.

    Nagy rá az esély, hogy Lewis Hamilton zsinórban a második nyeretlen szezont zárja a Forma-1-ben, miközben a Mercedesszel 2011 óta először fordulhat elő, hogy nem nyer az adott évben. A hétszeres világbajnok nemrég pesszimistán nyilatkozott arról, hogy az elkövetkező években utolérhetik-e a Red Bullt, de ettől még persze mindent megtesz annak érdekében, hogy segítsen, ahol csak tud.

    Kínos baki a Red Bull kistestvérétől, ilyen banális véletlenen is nagyot bukhat valaki a Forma-1-ben

    A Las Vegas-i Nagydíjon például arról beszélt a Channel 4-nak, hogy nemrég a konstruktőri 8. helyen álló AlphaTauri padlólemezét fotózta le, mert olyasmit látott, ami felkeltette a figyelmét, majd a képet továbbította Jarrod Murphy aerodinamikai főnöknek.

    „Jó, hogy egyértelműen előreléptünk ezzel az autóval, úgyhogy szurkolok a telet illetően. Kapcsolatban vagyok az aerodinamikai főnökünkkel, és minden héten ráírok, hogy »Miként mennek a dolgok és mit próbáltatok ki, hol fejlődtünk, kipróbáltátok-e már ezt vagy azt?« Fotókat készítek minden autóról. A minap láttam az AlphaTauri alját, majd visszamentem a csapathoz és azt mondtam, »Hé, vannak ezek az izék az autójuk alján.« Tudják, csak próbálsz megtalálni mindent, amit továbbadhatsz, [de] ők a legtöbb dolgot már így is tudják.”

    A szimulátor nem a kedvence

    Abba nagyon nehéz belelátni, hogy melyik versenyző mennyi munkát tesz bele az autó jobbá tételébe a pályán kívül, de azért a csapattagok és pilóták elmondása alapján kirajzolódik egy bizonyos kép. Sebastian Vettel például híres volt arról, hogy mérnöki szemmel nézve is hihetetlenül aprólékos és hosszúra nyúló megbeszéléseket tartott, míg például az őt az Aston Martinnál leváltó Fernando Alonso ennél sokkal szűkszavúbban és lényegre törőbben adja a csapat tudtára, hogy mire van szüksége.

    Mick Schumacher, Mercedes, szimulátor
    A Mercedes szimulátorában Mick Schumacher, az istálló harmadik számú- és tesztpilótája tölti el a legtöbb időt / Fotó: Mercedes AMG Petronas Formula 1 Team

    Lewis Hamiltonról pedig az köztudott, hogy nem igazán híve a szimulátorozásnak, miként például Michael Schumacher sem tudott szimulátorozni a mercedeses évei alatt, de ő azért, mert rosszul lett a berendezésben. A britek hétszeres világbajnoka 2021-ben azt nyilatkozta a Motorsport Weeknek, hogy „Szinte soha nem szimulátorozom, vagy csak talán úgy évi 20 kört. Nem érdekel a szimulátor.”

    Azóta valamelyest vélhetően változott a helyzet, mert a Mercedes már a 2021-es szezon során is több alkalommal a szimulátorba parancsolta Hamiltont, aki időnként most is tölt fel olyan képet a közösségi oldalaira, amely szimulátorozás közben ábrázolja.

    Verstappen világbajnokként sem kerüli a szimulátort

    Ezzel szemben a szabadidejében otthoni – az F1-es csapatokénál természetesen kevésbé fejlett – szimulátorán rengeteget versenyző Max Verstappen nagyon fontosnak tartja, hogy minél több időt töltsön a Red Bull Milton Keynes-ben található szimulátorában. „A mi szimulátorunk a mezőny legjobbja. Azok a napok nagyon hosszúak, de kétségkívül kifizetődnek. Azt sem szeretem, hogy tesztpilóta vezessen a szimulátorban, mint más csapatokban. Én akarom csinálni ezt, mert mindenkinek más a vezetési stílusa” – mondta még az idén januárban.

    Verstappen nem földi halandó – bizarr dolgot árult el róla az egyik csapattársa

    Hogy Verstappen a felkészülés mennyire fontos részének tartja a szimulátorozást, azt David Croft, a Sky Sports kommentátora támasztotta alá az alábbi történettel a Las Vegas-i Nagydíj közvetítésének végén:

    „Austinban beszélgettem egy kicsit Max-szal és kérdeztem tőle, hogy mi a programja az elkövetkező hetekre. Mondta, hogy ide meg oda megy, mire én felvetettem, hogy lesz ideje egy kicsit pihenni a Brazil és a Las Vegas-i Nagydíj között, mire ő: »Nem, megyek vissza Milton Keynes-be néhány napot szimulátorozni.« »Miért? Már világbajnok vagy«, mondtam neki, mire azt válaszolta, hogy »Ostoroznám magam, ha nem tenném meg, nem raknám bele a szükséges erőfeszítést, majd idejönnék Vegasba és nem nyernék.« Ez az a fajta elkötelezettség, ami bajnokká tesz.”

  • Mercedes vagy Ferrari? – három feszült csata, amelyek Abu-Dzabiban fognak eldőlni

    Mercedes vagy Ferrari? – három feszült csata, amelyek Abu-Dzabiban fognak eldőlni

    Bár a világbajnoki címeket már rég bezsebelte a Red Bull, a 22 futamos szezon végére is maradtak még izgalmas eldöntendő kérdések a pontversenyben. A konstruktőrök között két fontos pozícióért is folyik a csata a nagyok között, egyéniben pedig még bármi lehet a 4. és a 7. hely között.

    Mercedes vs Ferrari

    Ahogy 2022-ben, úgy idén is csak a Red Bull mögötti második pozícióért harcolhatott egymással a két nagy gyári csapat. Az előző szezonban szintén az utolsó futamig elhúzódott a döntés közöttük, akkor viszont a Ferrari kényelmes előnnyel érkezett Abu-Dzabiba, majd azt még növelni is tudta.

    Idén a Mercedes őriz csupán négy egységnyi előnyt, és jóval izgalmasabbá tette önmaga számára a végjátékot, mint azt remélte. A brackley-i alakulat, miután a szezon félidejére lerázta magáról az Aston Martint, mindvégig lélegzetvételnyi előnnyel őrizte a második helyet üldözőivel szemben, ám mivel a nyári szünet óta csak egyetlen hétvégén tudott több pontot szerezni a Ferrarinál, az olaszok apró lépésekkel megérkeztek mögéjük, és a szezonzáró előtt az idei legkisebb köztük a különbség.

    „Ha figyelembe vesszük, hogy nem is olyan régen még 60 ponttal álltunk mögöttük, jó úton járunk. Erősen szerepeltünk Monzában, Szingapúrban, Austinban, Mexikóban és a legutóbbi hétvégén is, eltérő gumikon és változatos körülmények között, így motiváltak lehetünk Abu-Dzabi előtt. A lendület a mi oldalunkon van” – jelentette ki a Ferrari csapatvezetője, Frederic Vasseur.

    Ferrari, Sainz
    Fotó: Ferrari

    McLaren vs Aston Martin

    A konstruktőri negyedik helyért folyó csata, amiről nem sokan gondolták, hogy még téma lesz a szezon utolsó versenye előtt. Amikor a McLaren teljesítménye nyáron kilőtt, az évet dobogók sorával kezdő Aston pedig visszaesett, a wokingi csapat öles léptekkel dolgozta le a hátrányát, és Katar környékén még az is felmerült, hogy ha ez így folytatódik, a wokingiaknak akár a harmadik helyen álló Ferrari elérésére is lehet esélyük. Ennek végül a közelébe sem került a csapat, hiszen a Ferrari előnye velük szemben 104 pont, ellenben az idei utolsó leheletével Interlagosban még egy dobogót szerző Aston Martin lőtávolon belül maradt a McLaren felejthető Las Vegas-i hétvégéje után.

    A különbség csupán 11 pont a papajaszínűek javára, és figyelembe véve, hogy zsinórban két ötödik helyével Lance Stroll szezonbeli legjobb formáját hozza, a McLaren pedig a feltámadás óta is hajlamos elveszni a mezőnyben egy-egy hétvégére, nem is feltétlenül lenne szükség káoszfutamra a hétvégén ahhoz, hogy visszabillenjen a mérleg nyelve Alonsóék oldalára.

    Stroll, Aston Martin
    Fotó: Aston Martin

    Sainz vs Alonso vs Norris vs Leclerc

    Az egyéni cím már a Katari Nagydíjon eldőlt Max Verstappen javára, Las Vegasban pedig az is biztossá vált, hogy Sergio Pérez végez a második, Lewis Hamilton pedig a harmadik helyen a 2023-as bajnokságban. A negyedik helyért viszont őrült tömörülés alakult ki a tabellán a hétvégi eredményekkel: Carlos Sainz és Fernando Alonso egyaránt 200, Lando Norris 195, Charles Leclerc pedig 188 ponton áll.

    Bár maguk a versenyzők alighanem azt mondanák, hogy nem különösebben törődnek ezekkel a pozíciókkal, azért a szezonzáró néhányukat olyan végső helyezésre sodorhat, amely erősen elüt szezonjuk egészének karakterétől. Alonso például, aki sokáig az egyéni dobogóért harcolt, aligha érezné méltónak, ha hirtelen a 7. helyen találná magát, Leclerc pedig ugyanígy akár negyedikként is zárhat, miközben egész évben távol volt ettől a pozíciótól. A legnagyobb elégtételt bizonyára Norris szerezné, ha sikerülne átugrania Sainzt és Alonsót, hiszen úgy érhetné el karrierje legjobb F1-es bajnoki eredményét, hogy a McLaren a sereghajtók között kezdte a szezont, neki pedig az első nyolc futam után csupán 12 pontja volt.