Címke: Mercedes

  • Albacete pole a Nürburgringen, Kiss a negyedik helyről indul ma!

    Albacete pole a Nürburgringen, Kiss a negyedik helyről indul ma!

    Antonio Albacete tavaly a szezonzárón Jaramában volt utoljára pole pozícióban, és tegnap egy izgalmas időmérő edzést követően újra őt illeti meg az első hely, ezúttal már a Nürburgringen. Ez az egyetlen versenyhelyszín a FIA ETRC-ben, ahol már pénteken lemegy az első nagy roham.

    A Truck Sport Lutz pilótája 1:54.832-es időeredménnyel verte először a helyi hős Jochen Hahnt, aki az IVECO-jával ezúttal csak a második helyet kaparintotta meg, 0.136 másodpercnyi lemaradással.Hahn aztán odarakta magát, és a valaha mért legkisebb időkülönbséggel, 0.003 másodperccel visszaelőzte a spanyolt.

    Albacetét se kellett félteni, és a végső pillanatban, megszerezte a Super Pole-t, 1:54.805-ös időeredménnyel, ami csak 0.024-gyel volt jobb Hahn legjobb idejénél.

    A harmadik helyre egy újabb német pilóta, René Reinert kvalifikált, de Albacetéhez képest ő is csak 0.305 másodpercnyivel volt rosszabb. Reinert mellől pedig Kiss Norbert indulhat, a Mercedes reménysége, miután a Tankpool24 Racing legénységének sikerült kijavítania azt a technikai hibát, ami miatt a magyar pilótának a korábbi szabadedzésen félre kellett állnia.

    Az őket követő sor újra tisztán német: Sascha Lenz az SL Trucksport színeiben, Steffi Halm pedig a Team Schwabentruck IVECO-ját tette előkelő helyre a rajtrácsra.A regnáló bajnok, Adam Lacko a Buggyrával csak a nyolcadik lett, pedig tavaly az összes versenyt megnyerte a Nürburgringen. Ryan Smith pedig komolyan elfoglalja magát, mert nem csak az Európa-bajnoki futamokon, hanem az ADAC Mittlerehin Cupon is elindul, valamint az MAN-jével ma Lacko mellől indul majd az első futamon. André Kursim és a visszatért José Rodrigues teszi teljessé a top tízet.

  • A Wolff családban évődés tárgya lett a Formula E

    A Wolff családban évődés tárgya lett a Formula E

    Alig egy hete a Wolff családban már két csapatfőnök is található: Toto irányítja többek között a Forma-1-es csapatát is a Mercedesnek az egyéb vállalásai mellett, felesége Susie pedig visszatér a dolgozó nők világába, és a Venturi Formula E istálló csapatfőnöke lett. Elég szokatlan dolog ez a motorsportok terén hogy ennyire közeli családtagok ilyen komoly pozíciókat vállalnak el más-más szériákban, így adta is magát a kérdés, hogy miképp tudják ellátni a feladataikat a jövőben, pláne úgy, hogy közös gyermekük, az alig egy éves Jack sem maradhat otthon egyedül…

    A mai csapatfőnökök sajtótájékoztatóján rá is kérdeztünk Toto Wolffnál arra, hogy miképp oldják meg adott esetben ezt a családi logisztikai problémát, ha a két széria a jövőben egy versenyhétvégére szervezi az eseményeit, illetve hogy milyen tanácsokkal látja el Susie-t? A válaszából kiderül, hogy tényleg beletaláltunk, megoldandó feladat elé állította a Wolff családot, az új helyzet:

    „Nevetni fogsz, de komoly problémát okoz az, hogy kitaláljuk a logisztikát, mióta szerepet vállalt a Venturinál, mert otthon is éppen, hogy csak találkozunk. Próbálok modern apuka lenni, és támogatom, amiben csak tudom, de ez egy remek kihívás neki. Gildo Pallanca Pastor személyében egy remek partnert talált az új feladatkörében, hiszen a versenykarrierjének befejezése után mindig is ilyen szerepet szánt magának, és most itt volt a lehetőség. Most, amikor otthon a Formula E a téma, akkor be kell hogy zárkózzak, hogy ne hallgatózhasson. Ugyanakkor ez egy jó móka is, élvezzük azt, hogy évődhetünk egymással, és … meglátjuk azt, hogy miképp fog működni ez családilag.”

  • Fejlesztések a Mercedesen, Hamilton repes az örömtől

    Fejlesztések a Mercedesen, Hamilton repes az örömtől

    Lewis Hamilton alig várja, hogy kiélvezhesse a Mercedes Ausztriában bevetett fejlesztéscsomagja által nyújtott teljesítményelőnyöket.

    A Mercedes idei legnagyobb aerodinamikai fejlesztéscsomagjával érkezett Spielbergbe, aminek részeként átszabták a tükörtartó pilléreket, az oldaldobozok terelőelemeit és a hátsó szárny véglapját. A brit világbajnok azonban csak tegnap értesült a változások teljes mértékéről.

    „Nem beszéltem túl sokat a srácokkal az új fejlesztésekről” – magyarázta Hamilton. „Tudom, hogy mindenki nagyon keményen dolgozott; remélem, érezhető lesz a különbség és további löketet ad nekünk. Nagyon izgatott vagyok, mert amikor újdonságok kerülnek fel az autóra – és erre idén még nem nagyon volt példa, ez az első igazán komoly fejlesztés – és először kimész a pályára, egy adott kanyarban azonnal érzed a plusz leszorítóerőt, azonnal érzed a fejlődést.”

    A Mercedesnél a minőség többet ér, mint a mennyiség elvét követik a tervezőmérnökök.

    „A srácok minden erejükkel azon voltak, hogy a mennyiség helyett inkább minőséget szolgáltassanak” – fűzte hozzá Hamilton. „Jó érzés látni, hogy erre a hétvégére elkészült néhány új elem, amit a pályán is ki lehet már próbálni.”

  • 40 millió fontot kereshet Hamilton az új szerződésével

    40 millió fontot kereshet Hamilton az új szerződésével

    Régóta húzódik Lewis Hamilton szerződéshosszabbítási mizériája, ám a pletykák szerint a brit bajnok egy busás kontraktust írt alá a Mercedesszel.

    A 33 éves pilóta jelenlegi szerződése idén lejár, most viszont minden jel arra utal, hogy több hónapos tárgyalások után végre megállapodtak a hosszabbítás részleteiben. Az új szerződése két évre szólhat, és évente negyven millió fontot (kb. 14 milliárd forintot) kereshet, amivel továbbra is a legjobban fizetett brit sportoló lenne.

    Az egyelőre még nem ismert, hogy hivatalosan mikor jelentik be, de Toto Wolff a Francia Nagydíj helyszínén sejtelemesen nyilatkozott erről.

    „Nem szeretnénk ezt túl sokáig húzni. Arra számítok, hogy nagyon hamar sor kerülhet erre. Talán a megfelelő pillanatra várunk.” – mondta. Pletykák szerint a megfelelő pillanat, Hamilton hazai futama, a Brit Nagydíj lehet.

    Ami a csapattárs személyét illeti, valószínűleg Valtteri Bottas újabb évet tölthet a Mercedesnél. Hamilton jelenleg vezeti a bajnokságot, a finn pedig a negyedik, 53 pontra a csapattársától.

  • A Red Bull nem fogja átnevezni a Honda motorokat

    A Red Bull nem fogja átnevezni a Honda motorokat

    A Red Bull nem tervezi azt, hogy átnevezné majd jövőre az uj erőforrásait. Az energia italos márka együtt dolgozik már az Aston Martinnal, mint a csapat névadó szponzora, és a Renault motorokat pedig átnevezték Tag-Heuer erőforrásokra. 2019-től kezdve azonban lesz némi változás. A Red Bull új motorbeszállító partnere a Honda lesz, akik szeretnék is látni a nevüket a korábbi világbajnok csapat autóin.

    A Honda vezér, Masahi Yamamoto ráadásul megerősítette azt, hogy az sem zavarja őket, hogy a Res Bull az Aston Martin nevet is használja a hivatalos csapatmegnevezésben. A Speed Weeknek erről így nyilatkozott vigyorogva:

    ” Az Aston Martin sportautókat gyárt, amelyek csak az NSX modellünkhöz hasonlíthatóak. Átbeszéltük ezt az igazgató tanácsban, és az a döntés született, hogy ez nem probléma. Sőt, kifejezetten vicces, ugyanis Tokióban a központunkkal szemben egy új autókereskedés nyílt. Na, és melyik márka az? Az Aston Martin!”

    Yamamoto ugyanakkor azt is elismerte, hogy azzal a lépéssel, hogy szövetkeztek a Red Bullal, a jelenlegi top csapatok közé pozicionálták magukat, ahol még a Ferrari és a Mercedes található, ami megtisztelő ugyan, de nyomás alá is helyezi őket. Arra a kérdésre, hogy az Aston Martin Red Bull Honda 2019-ben esetlegesen már a bajnoki címért mehet-e, így válaszolt:

    „Nehéz kérdés, de csak ez lehet a célunk. A Mercedes és a Ferrari még mindig annyival előttünk járnak, szóval javulnia kell a teljesítményünknek. Mindenki tudja a Forma-1-ben, hogy a Red Bullé a legjobb sasszé, most a mi feladatunk ellátni őket a lehető legjobb motorral. Az igazgatótanácsi gyűlésen ezt mondtam: A Red Bull Racing a lehető legjobb esélyünk arra, hogy megmutassuk a világnak, hogy mire vagyunk képesek. Ahhoz, hogy ez sikerülhessen, azonban tovább kell fejlődnünk.”

  • A Mercedes hamarosan véglegesen bejelenti 2019-es párosát!

    A Mercedes hamarosan véglegesen bejelenti 2019-es párosát!

    Készen áll a Mercedes arra, hogy véglegesítse a 2019-es csapatfelállását. Paul Ricardon Lewis Hamilton erősen utalt már rá, hogy a soká húzódó szerződés hosszabbítását már aláírná. Ennyit közölt erről a világbajnok szűkszavúan:

    „Azt hiszem, hamarosan aláírjuk.”

    Annak ellenére, hogy rebesgették Daniel Ricciardo és Esteban Ocon nevét is, feltehetően amennyiben Hamilton marad, akkor Valtteri Bottasnak sem kell mennie a kötelékből. Toto Wolff csapatvezető erről így beszélt a finn Iltalehtinek:

    „Nem akarjuk már tovább húzni. Hamarosan véglegesítünk. Valtteri kiemelkedő munkát végez, és nincs okunk változtatni a csapatfelálláson.”

  • Lauda kevesli Vettel büntetését

    Lauda kevesli Vettel büntetését

    Niki Lauda keményebb büntetést adott volna Sebastian Vettelnek, amiért a Francia Nagydíj első kanyarjában kiütötte Valtteri Bottast.

    Vettelnek a remek rajtja okozta a vesztét, az első kanyarba érkezve ugyanis elfogyott előtte a pálya, blokkolta az elsőket és beleütközött a külső íven forduló Bottasba. A találkozót mindketten megsínylették, a német pedig baleset okozása miatt ötmásodperces időbüntetést kapott a versenybíráktól. Vettel végül az ötödik helyig kapaszkodott fel, míg Bottasnak meg kellett elégednie a hetedikkel – Lauda azonban nem örült az eredménynek.

    „Meglehetett volna” – utalt a potenciális Mercedes kettős győzelemre Lauda. „Nem igazán értem, Vettel miért csak öt másodpercet kapott egy ekkora szarvashiba után. Túl kevés a büntetés, ennél többet is ki lehetett volna szabni. Öt másodperc semmi ahhoz képest, hogy a saját és Bottas versenyét is tönkretette.”

    Az események a pole-ból induló és a versenyt végül könnyedén megnyerő Lewis Hamilton mögött zajlottak, a dobogós ceremónia előtt azonban hallani lehetett, ahogyan a visszajátszásokat látván a brit az „őrült” jelzővel illette Vettel manőverét.

    „Részletesen még nem láttam az esetet, de valamit visszajátszottak ott bent” – utalt vissza Hamilton a fentebbi képsorozatra. „Csalódott vagyok, mert nagy esélyünk volt egy-kettőben végezni, a csapat mindig erre törekszik. Valtteri az idei szezonban látottaknak megfelelően most is remek munkát végzett. Mindannyian olyan kemények voltunk az első kanyarban, amennyire csak tudtunk. Amikor valaki tönkrevágja a versenyed, majd megússza egy kis ejnyebejnyével… nem szabadna, hogy ezek után előtted érjenek célba a futamon.”

    A szenvedő alany meglehetősen lakonikusan reagált a dolgokra, a sérült autóval ugyanis még a hetedik hely is ajándék volt.

    „Fej-fej mellett mentünk az első kanyar felé, én pedig a külső ívet választottam” – magyarázta Bottas. „Elég későn fékeztem, hagytam neki elég helyet belül, de ígyis sikerült nekem jönnie. Defektet kaptam, aminek következtében a padlólemez is jócskán megsérült, meghatározva az egész futamom kimenetelét.”

  • Vettel: Nem maradt helyem a rajtnál

    Vettel: Nem maradt helyem a rajtnál

    Sebastian Vettel „túl jó” rajtot vett, emiatt „nem volt hova mennie” és kénytelen-kelletlen beleütközött Valtteri Bottasba a Francia Nagydíj rajtjánál.

    Vettel jobban rajtolt, mint az előtte lévő két Mercedes, de az első kanyar féktávja felé érkezve beszorult Lewis Hamilton mögé, míg oldalról Bottas és Max Verstappen elzárták a kiutat. A német végül nem tudta tisztán bevenni az egyes kanyart és belecsúszott a külső íven forduló Bottasba, defektet okozva a finnek és törött első szárnyat magának. Vettel produkcióját ötmásodperces büntetéssel jutalmazták a versenybírák, a futam végére azonban sikerült visszaverekednie magát az ötödik helyre.

    „Túl jó volt a rajtom, és végül nem volt hova mennem” – sajnálkozott Vettel. „Az én hibám volt; megpróbáltam korán fékezni, hogy megússzam, de olyan közel voltam az előttem és mellettem lévő autókhoz, hogy nem volt se helyem, se tapadás. Valtteri megpróbálta visszavenni a pozícióját, teljesen jogosan, de a bal kanyar miatt nem volt hova mennem. Igyekeztem lassítani, de ilyen kevés tapadás mellett muszáj volt nyitnom a kormányon, ez pedig azt jelentette, hogy elkerülhetetlen volt a Valtterival való ütközés.”

    A baleset miatt sosem tudjuk meg, a Ferrarinak mekkora esélye lett volna felvenni a versenyt Hamiltonnal és a Mercedesszel. Vettel tempója alapján ugyan lehet saccolgatni, de a teljesen eltérő gumistratégia miatt nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

    „Nem láttam túl sokat a versenyből, ti többet láttatok” – válaszolta a német arra, a győzelemtől fosztotta-e meg magát. „A tempónk jó volt, megpróbáltam átvágni a mezőnyön, de közben szétcincáltam a gumijaimat, így nehéz megmondani, mi lett volna. Mindvégig eltérő keveréken voltunk, a végén pedig jóval frissebbek voltak a gumijaim. Annyira azért volt jó tempónk szerintem, hogy tartsuk a lépést a Mercedesszel.”

    Hamilton hibátlan teljesítményével átvette az összetettbéli vezetést Vetteltől, a néhány nap múlva következő Osztrák Nagydíjon azonban a Ferrari-pilóta megpróbálhat lefaragni valamennyit 14 pontos hátrányából.

  • Francia Nagydíj – Hamilton győzött, és újra vezet az összetettben

    Francia Nagydíj – Hamilton győzött, és újra vezet az összetettben

    A négyszeres világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíjat.

    Ezzel visszavette a vezetést a vb-pontversenyben a szintén négyszeres vb-győztes, most ötödikként célba érő Sebastian Vetteltől, a Ferrari német versenyzőjétől.

    A 33 éves Hamilton karrierje során először győzött Franciaországban, ez volt az idei harmadik, s pályafutása 65. futamgyőzelme, előnye Vettellel szemben most 14 pont.

    Az F1-es versenynaptárba 10 év szünet után visszatérő francia versenyt Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája zárta a második helyen, míg a dobogó alsó fokára Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője állhatott fel.

    A harmadik helyről startoló Vettel kapta el a legjobban a rajtot, de az első kanyar előtt „beszorult” Hamilton mögé, valamint a mellette száguldó Valtteri Bottas (Mercedes) mellé. Vettelnek így nem volt esélye átvenni a vezetést, az első féktávot pedig egy kissé elmérte, ezért nekiütközött Bottas versenyautója bal hátsó kerekének. Vettel autójának első vezetőszárnya eltört, Bottas pedig bal hátsó defektet kapott, miközben a középmezőnyben a hazai közönség előtt szereplő Pierre Gasly (Toro Rosso) a második kanyarban összeütközött honfitársával, Esteban Oconnal (Force India).

    Az ütközések nyomán nagy mennyiségű törmelék került az aszfaltra, ezért a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót. Közben Vettel és Bottas egyformán a boxban járt, ezzel mindkét pilóta letudta a kötelező egy kerékcserét.

    A Safety Car a hatodik körben engedte útjára a mezőnyt, az élen Hamilton száguldott, mögötte Verstappen, Carlos Sainz (Renault) volt a dobogós helyeken haladók sorrendje. Vettel ekkor a 15., Bottas a 16. pozícióban száguldott.

    A 10. körben Vettel már 11. volt, de a versenybíróság ekkor közölte, hogy öt másodperces időbüntetéssel sújtja a német pilótát a rajt után történt baleset okozásáért.

    Tíz körrel később Vettel a hatodik, Bottas pedig a 10. helyen haladt, közben Hamilton magabiztosan vezetett, mögötte a két Red Bull, Verstappen és Daniel Ricciardo száguldott a második és a harmadik pozícióban.

    A kerékcserék sorát a 26. körben Verstappen kezdte meg, és a negyedik helyre, Vettel elé tért vissza a pályára. Ricciardo a 29. körben állt ki friss abroncsokért a harmadik pozícióból, és ötödikként hajtott vissza a versenybe. Ekkor Hamilton mögött Räikkönen volt a második, Vettel pedig már negyedik, míg Bottas hetedik.

    A 33. körben Hamilton is megkapta az új gumikat, és Räikkönen mögé, a második helyre tért vissza a pályára. Räikkönen aztán a 35. körben szintén a boxban járt, s ötödikként folytathatta a viadalt.

    Kevesebb mint 20 körrel a leintés előtt így Hamilton, Verstappen, Ricciardo volt a dobogósok sorrendje, Vettel negyedik, Raikkönen ötödik, Bottas pedig hatodik volt.

    Tizenkét körrel a vége előtt Bottas és Vettel is újfent a boxban járt, utóbbi egyúttal letöltötte öt másodperces időbüntetését, s ezzel együtt ötödik maradt, míg Bottas nyolcadikként folytatta a futamot.

    A hajrában Räikkönen visszavette a harmadik pozíciót Ricciardótól, egyéb jelentős változás viszont az élmezőnyben a leintésig már nem történt.

    A vb egy hét múlva, az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.

     

  • Francia Nagydíj – Bottas volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    Francia Nagydíj – Bottas volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Francia Nagydíj szombati szabadedzésén, amelyet váratlan esőzés zavart meg.

    Többen is a tervezettnél kevesebb kört tudtak teljesíteni, öt versenyzőnek pedig egyáltalán nem volt mért ideje.

    A finn mögött a spanyol Carlos Sainz Jr. (Renault) lett a második, míg a harmadik legjobb időt a monacói Charles Leclerc (Sauber) autózta. Bottas brit csapattársa, a világbajnoki címvédő és mindkét pénteki gyakorlást megnyerő Lewis Hamilton ezúttal csak a 12. eredményt produkálta, s a vb pontversenyében vezető német Sebastian Vettelnek (Ferrari) is be kellett érnie az ötödik pozícióval.

    3. szabadedzés (top 6):
    —————
    1. Valtteri Bottas (finn,Mercedes) 1:33.666 perc
    2. Carlos Sainz Jr. (spanyol,Renault) 1:34.953
    3. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 1:35.012
    4. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:36.365
    5. Sebastian Vettel (német,Ferrari) 1:36.756
    6. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1:37.547