Címke: Mercedes

  • A Mercedesnek üzent Räikkönen felesége?

    A Mercedesnek üzent Räikkönen felesége?

    Nagy port kavart a Brit Nagydíj rajtja, mikor is Kimi Räikkönen neki ütközött Lewis Hamiltonnak. A brit versenyző visszaesett a mezőny végére, Räikkönen pedig büntetést kapott. Hamilton végül visszaküzdötte magát a dobogóra, ráadásul a finn elé, a második helyre. Mindemellett Räikkönen elismerte, hogy ő ment neki Hamiltonnak, miután elfékezte magát, a Mercedes főnöke Toto Wolff mégis arra utalt, hogy a Ferrari talán szándékosan intézte így, hogy Hamiltont hátrányba hozzák Vettellel szemben, illetve Hamilton is némi sértődöttséget mutatott.

    Feltehetően erre vonatkozhatott Minttu Räikkönen Instagram sztoriban közzétett bejegyzése – közvetlenül az után, hogy tudatta, nagyon örül férje újabb dobogós helyezésének -, melyben a következőt írta:

    „Ha lány-módjára sírsz, mikor veszítesz, akkor inkább balettozz. #csakúgymondom”

    A bejegyzés később törlésre került…

  • Wolff: Direkt csinálják vagy alkalmatlanok

    Wolff: Direkt csinálják vagy alkalmatlanok

    Két héttel ezelőtt Vettel ütközött Bottasszal, Silverstone-ban pedig Räikkönen találkozott Hamiltonnal – mindkét alkalommal a Mercedes versenyzői, Bottas és Hamilton húzták a rövidebbet.

    Vettel öt, Räikkönen pedig tíz másodperces büntetést kapott az ütközéseket követően, ám a Mercedesnél nem tudják eldönteni, hogy milyen kategóriába sorolják az olaszok versenyzőinek hibáit.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke így nyilatkozott a Sky Sports F1-nek a Brit Nagydíj leintését követően: „Előbb Le Castellet-ben, majd itt is kiütötték egyik versenyzőnket, ami rengeteg elveszített konstruktőri pontot jelent. James Allison (Technikai igazgató, Mercedes – a szerk.) szavaival élve vagy direkt csinálják, vagy alkalmatlanok” – mondta Wolff.

    Ne feledjük, hogy Allison éppen a Ferrari csapatától szerződött a Mercedeshez 2017 elején.

    A Brit Nagydíjon aratott győzelme után Sebastian Vettel tovább tudta növelni előnyét az egyéni pontversenyben Lewis Hamiltonnal szemben. A konstruktőrök között is a Ferrari vezet, húsz pontos fölénnyel.

  • Wolff akarja Hamiltont 2020 után is

    Wolff akarja Hamiltont 2020 után is

    Toto Wolff elárulta, hogy 2020 után is számítana Lewis Hamiltonra a Mercedesnél. Ugyan hivatalosan még az aktuális hosszabbítás sincs bejelentve, de a paddockban már mindenki abból indul ki, hogy a négyszeres világbajnok aláírt már 2019-2020-ra. A Mercedes vezetője, Toto Wolff most hozzátette Silverstoneban, hogy szeretné megtartani a versenyzőjét még tovább:

    „Lewis 33 éves, és azt hiszem, hogy  még további öt remek éve lehet, így igen, szeretnénk a Mercedesnél tartani.”

  • Kartellezni tervez a Ferrari-Mercedes-Renault trió

    Kartellezni tervez a Ferrari-Mercedes-Renault trió

    Az F1-es motorgyártók fel akarják borítani a Liberty Media 2021-es terveit a motorszabályokat illetően.

    Eddig arról volt szó, hogy megválnak az MGU-H-tól, azaz a hőenergia átalakító elemtől, azt remélvén, hogy így lejjebb mennek a költségek, az erőforrások pedig egyszerűbbek és hangosabbak lesznek. Ezen kívül arra számítanak, hogy így majd csábító lesz az F1 az új gyártóknak, például a Porschénak.

    A svájci Blick szerint azonban a legutóbbi motorszabályokat firtató megbeszélésen a Mercedes, a Ferrari és a Renault is jelezte, hogy ők megtartanák az MGU-H-t. Ez azonban valószínűleg megakadályozná a Porsche érkezését a sportba.

    A három gyártó szerint az MGU-H eltávolításával az egész erőforrás egységet újra kellene tervezni, ami rendkívül drága lenne.

    Az Auto Motor und Spport szerint a Mercedes-Ferrari-Renault trió komolyan gondolja a tiltakozást, gyakorlatilag kartellbe tömörülnének.

    „Félnek feladni a pozíciójukat, így a Porsche, vagy más új gyártó nem tud megjelenni és legyőzni őket.” – mondta egy meg nem nevezett forrás.

    n

  • Brit Nagydíj – Mercedes-fölény az első szabadedzésen

    Brit Nagydíj – Mercedes-fölény az első szabadedzésen

    A Mercedes két versenyzője, a négyszeres világbajnok brit Lewis Hamilton és a finn Valtteri Bottas végzett az első, illetve a második helyen a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

    A címvédő Hamilton, valamint csapattársa mögött a harmadik legjobb köridőt a világbajnoki pontversenyben élen álló, ugyancsak négyszeres vb-győztes ferraris Sebastian Vettel autózta.

    A mezőnyből csak ők hárman tudtak 1:28 perces időnél gyorsabbat menni.

    1. szabadedzés (top 6):
    —————
    1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:27.487 perc
    2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:27.854
    3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:27.998
    4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:28.144
    5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:28.218
    6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:28.325

        A további program:
    2. szabadedzés 15.00
        szombat:
    3. szabadedzés 12.00
    időmérő edzés 15.00
        vasárnap:
    futam 15.10

     

  • George Russell „lemásolná” Charles Leclerc-et

    George Russell „lemásolná” Charles Leclerc-et

    A Mercedes juniorja, George Russell abban bízik, hogy Charles Leclerc-féle hatásos teljesítményt tud majd felmutatni annak érdekben, hogy F1-es ülést kaphasson.

    Leclerc, aki ma már a Sauber versenyzője, 2016-ban bajnok lett GP2-ban, tavaly pedig Formula 2-ben. Russell tavaly GP3-as bajnok lett és jelenleg vezeti a bajnokságot F2-ben. Jövőre pedig már szeretne F1-es versenyző lenni.

    „Szerintem változnak kicsit az idők, hiszen már Verstappen, Ocon és Leclerc is az F1-ben van.” – mondta Russell. „Ezek a srácok csak jöttek, és kihívás elé állították a mezőny tapasztalt versenyzőit. Szerintem Charles most remek példát mutat arra, hogy milyen versenyképes junior széria a mienk (az F2), és én pedig megnyertem tavaly a GP3-at, most pedig vezetem az F2-t.”

    Hozzáteszi, hogy Mercedeses és Force Indiás tesztlehetőségei okán úgy érzi, késze áll az F1-re. Nagy kérdés, hogy lesz-e valahol hely számára.

    „Ha lehetőség adódna helyettesíteni valakit ezen a hétvégén Silverstone-ban, én késznek érzem rá magam. Komoly szimulátoros munkát végeztem a Mercedesszel az elmúlt két évben. Több napot teszteltem a Mercedesszel és a Force Indiával, és magabiztos vagyok, élni tudnék a lehetőséggel.”

    Ahhoz azonban, hogy Russell F2-es bajnok lesz-e idén, ahhoz honfitársának, Lando Norrisnak is lesz még egy-két szava.

  • A Mercedes Verstappent akarta

    A Mercedes Verstappent akarta

    Niki Lauda elmondta, hogy a Mercedes tavaly megpróbálta leszerződtetni Max Verstappent. Végül aztán a holland versenyző meghosszabbította kontraktusát a Red Bullal, Lauda szerint azonban mindössze azért, mert „Helmut Marko gyorsabb volt”.

    „Igen, valóban beszéltünk Verstappennek.” – mondta Lauda az ORF-nek Silverstone-ban. „Beszéltünk vele és az édesapjával 2017 nyarán.”

    „Hamilton a legjobb versenyző, de olyan csapattársra van szüksége, aki nyomás alatt tudja tartani, így meg tudja mutatni, hogy mire képes. Olyanra van szüksége, aki javulásra készteti a pályán.”

    Verstappen híján azonban maradt Valtteri Bottas, és egészen valószínű, hogy 2019-ben és 2020-ban is marad a Mercedes jelenlegi versenyzőpárosa.

  • Horner szerint nem helyes, hogy a Mercedes hagyta, hogy egy ember vigye el a balhét

    Horner szerint nem helyes, hogy a Mercedes hagyta, hogy egy ember vigye el a balhét

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, hogy a Mercedes „a busz alá lökte” egyik kulcsemberét az Osztrák Nagydíjon.

    Lewis Hamilton még kiesése előtt a csapatrádión panaszkodott az elszúrt stratégiára, mire a csapat stratégája, James Vowles bocsánatot kért a rádióm. Horner szerint ez a dolog kissé „bizarr” volt.

    „Elég bizarr dolognak tűnik, hogy valaki úgy érzi, ezt kell tennie, hogy a busz alá lökik magukat, hogy motiválják vele a versenytőt, a negyedik helyről az élre.” – mondta Horner a Sunnak. „A mi filozófiánk sokkal inkább a kollektív felelősség, mintsem az egyéni. Kell a felelősségre vonhatóság, de azt megfelelő környezetben, zárt ajtók mögött kell kezelni, nem nyilvános fórumon.”

  • Megtarthatja állását a Mercedes stratégája

    Megtarthatja állását a Mercedes stratégája

    A Mercedes stratégiai vezetőjének nem kell új munka után néznie, miután az Osztrák Nagydíjon komoly hibát vétett.

    Ugyan a versenyen Valtteri Bottas és Lewis Hamilton is technikai probléma miatt esett ki, a csapat stratégája, James Vowles magára vállalta a betlit.

    „Én dobtam el a mai győzelmet. Sajnálom.” – mondta Hamiltonnak a csapatrádión.

    Toto Wolff maga is fájdalmasnak ítélte a versenynapot, de megvédte Vowles-t.

    „Ő az egyik legjobb.” – mondta Wolff. „És bátorságra vall, hogy nyilvánosan elismerte a hibáját.”

  • GT és TCR versenyek magyar indulókkal a Hungaroringen

    GT és TCR versenyek magyar indulókkal a Hungaroringen

    Július első hétvégéjén ismét ingyenesen látogatható versenyhétvége kerül megrendezésre a Hungaroringen, amely hivatalosan az International GT Open nemzetközi bajnokság negyedik fordulója lesz, de a magyar szurkolók számára sokkal fontosabb hír, hogy ezen a hétvégén a TCR Europe sorozatban ismét pályára lép több magyar versenyző és csapat is. Ott lesz a rajtrácson Michelisz Norbi csapatával Nagy Dani, Honda Civic-kel a sorozat tavalyi ezüstérmese Tassi Attila, illetve a Zengő Motorsport újonca Jedlóczky L. Márk is.

    De nem csak a TCR-Europe miatt érdemes kilátogatni erre a hétvégére, hiszen több kategória számára rendeznek ezen a hétvégén futamokat. Természetesen a fő esemény az az International GT Open kategória lesz, amely idén már negyedik alkalommal tér vissza a Hungaroringre. Az 500-600 lóerős GT3-as autókból álló mezőnyben olyan sportautók versenyautó változatai indulnak, mint a Lamborghini Huracan, Ferrari 488, Mercedes AMG GT, vagy éppen a BMW M6. Ezeken az egyórás hosszútávú versenyeken egy autóban két versenyző váltja egymást, így nem csak a pályán töltött idő nagyon fontos, hanem a pontos és gyors boxmunka is.

    Akik a formula autó versenyeket szeretik, azok sem maradnak látványosság nélkül, ugyanis ezen a hétvégén az Euroformula Open bajnokság is két futammal jelen lesz a Hungaroringen. Ebben a kategóriában a jövő tehetségei csiszolják technikájukat, ennek köszönhetően itt is 20-30 autós mezőnyre, és látványos csatákra van kilátás. A hétvége programját még a Radical Masters sorozat színesíti.

    A július 7-én és 8-án megrendezésre kerülő hétvégén a nézőtér ingyenesen látogatható, de a paddockba napijegy vásárlással (4000 Ft /nap) be lehet jutni. A paddock jegyeteket a gpticketshop forgalmazza.