Címke: Mercedes

  • Hülkenberg a rajtrács végéről indul Spában

    Hülkenberg a rajtrács végéről indul Spában

    Komplett erőforráscsere miatt Nico Hülkenberg az utolsó sorból vághat majd neki a Belga Nagydíjnak.

    Mivel a Hülkenberg motorjában a Hungaroringen elromlott vezérelektronikát mindenképpen ki kellett volna cserélni, a Renault inkább kihasználta az alkalmat a teljes erőforráscserére. Habár hivatalosan csak a harmadik szabadedzés előtt véglegesítik az új elemeket, a német szerint „valószínűleg” cserélnek annyi dolgot, hogy a rajtrács végéről kelljen indulnia, ami komoly kihatással lesz a középmezőnybeli háború belga felvonására.

    „Szerintem nagyon nehéz lesz [előrejönni a mezőnyben], különösen egy olyan pályán mint Spa vagy Monza” – latolgatta pontszerzési esélyei Hülkenberg. „Minden bizonnyal két szenvedősebb hétvége elé nézünk. Ha a rajtrács végéről indulsz, nyilván tovább nehezíted a helyzetet, szóval… nem tudom. Nem akarok negatívnak hangzani, várjuk ki, mi történik. Minden tőlünk telhetőt megteszünk majd.”

    Hülkenberg mellett egy még nagyobb nevet is hátrasorolhatnak, a Mercedes döntésétől függően ugyanis Valtteri Bottas is kaphat egy jókora rajtbüntetést. A német istálló ma reggel dönt arról, megkapja-e a finn a továbbfejlesztett erőforrást és az ezzel járó plusz rajthelyeket.

    „Nemsokára 100%-ra megtudjuk, milyen motorral rajtolunk” – magyarázta Bottas. „Nyilván ha új motorom lesz, büntetést is kapok, de Spa talán az egyik legjobb hely erre, mert itt legalább lehet előzni.”

  • Audi: Minimum 16 fős mezőnyre lesz majd szükség a Mercedes nélkül

    Audi: Minimum 16 fős mezőnyre lesz majd szükség a Mercedes nélkül

    Az Audi elnöke, Dieter Gass szerint a 16 fős rajtrács lenne a legjobb a DTM számára a Mercedes nélkül, ugyanis a Mercedes már nem lesz tagja a DTM jövő évi mezőnyének.

    A Mercedes távozásával csak a BMW és az Audi autói fognak szerepelni a sorozatban 2019-től. Ugyanakkor lehetséges, hogy lesz egy harmadik gyártó az Aston Martin személyében, ugyanis az angol gyártó lehet, hogy tagja lesz a mezőnynek 2020-tól.

    A mezőny már régóta 18 főből áll, ugyanis mind a három gyártó (Mercedes, Audi, BMW) hat autóval képviselteti magát minden egyes versenyhétvégén. A csapatok elutasították a 24 fős rajtrácsot, a költségek csökkentése érdekében. Ha elfogadták volna a javaslatot, akkor mindegyik gyártónak 8 autót kellett volna építenie, ami nem egy olcsó mulattság.

    Gass jelezte, hogy az Audi-nak is és a BMW-nek is nyolc autót kellene működtetnie a következő szezontól a 16 fős rajtrács érdekében.

    „Erről a dologról tárgyalunk a BMW-vel jelen pillanatban,” – mondta Gass. Gass azt is felvetette, hogy a bónusz két autót az Audi helyett egyes ügyfél csapatok versenyzői is vezethetnék. Az autókat természetesen a legjobb technikával látná el az Audi.

    „Jelenleg azt tervezem, hogy megfelelő autókat kapjak a vevőim számára, ugyanis Gerhardnak az a célja, hogy minél több gyártó szerepeljen a sorozatban,” – mondta Gass.

    „Nagy lesz a különbség, ugyanis az előző években az ügyfélcsapatok autói mindig is régebbi modellek voltak. A következő évtől kezdve viszont az ügyfélcsapatok versenyzői is az adott év autójával versenyezhetnek.”
    A következő évtől fog érvénybe lépni a DTM új szabálykönyve, amelyben a szabályok szinte teljesen megegyeznek a japán Super GT sorozat szabályaival.

    A szabályok között fellelhető az, hogy a jövőben V4-es turbófeltöltős motorok fogják működtetni az autókat a klasszikus V8-as motorok helyett. A V4-es motorok bevezetését már 2017-ben meg akarták valósítani, azonban ezt a döntést a Mercedes megvétózta.

    „Minden a tervek szerint halad,” – mondta Gass a felkészüléssel kapcsolatban.
    „Nyilvánvalóan már évek óta dolgozunk ezen a projektem, ugyanis az újfajta V4-es motorok használatát már 2017-ben felvetették. Azonban a Mercedeses barátaink keresztbe tettek nekünk, ugyanis ők mondták azt, hogy „ez nagyon drága lenne és mi ezt képtelenek vagyunk megcsinálni”.

    „Így későbbre halasztottuk az új motorok bevezetését a Mercedes miatt. Ezek után pedig kijelentik, hogy távoznak a szériából, ami egy kicsit kiábrándító. Azonban a munka megy tovább és mi nem állunk le,” – tette hozzá a német elnök.

  • Bottas: lehetetlen elmenekülni a hírek elől

    Bottas: lehetetlen elmenekülni a hírek elől

    Valtteri Bottas elmondása szerint lehetetlenség volt az F1-es hírek elől menekülni az augusztusi nyári szünet során.

    A finn versenyző szünetének legjelentősebb eseménye egyébként saját duatlon versenye volt, melyre az elmúlt hétvégén került sor.

    „Nem követtem a híreket, de így is eljutott minden a fülembe.” – mondta Bottas a finn sajtónak nevetve. „Danie Ricciardo komoly döntést hozott, mivel teljesen meg akarja változtatni a környezetet maga körül, és új kihívást választott. Fernando Alonsónak hosszú és sikeres karrierje volt a Forma-1-ben és egy adott ponton rájött, hogy ideje abbahagyni. És Carlos Sainz veszi át a helyét, ami talán egy jó változás lesz számára.”

    Persze a finn versenyzőt saját mercedeses szerepéről is kérdezték.

    „Valójában eltökélt szándékom folytatni a harcot a bajnokságért, amíg van rá matematikai esélyem. Csak akkor változtatok ezen, ha a csapat úgy dönt. Persze a Mercedes érdekei előrébb valók a sajátunkénál, szóval ez a döntés a csapat által születik majd, nem általam.”

  • Humoránál van a Mercedes

    Humoránál van a Mercedes

    Épp csak, hogy elkezdődött a nyári szünet az F1 számára, a Mercedes máris a következő versenyt reklámozza. Mindezt humoros videók kíséretében, melyeken azt mutatják be, hogyan tölti a szünidőt Lewis Hamilton és Valtteri Bottas. 😀

    Persze nem valószínű, hogy a valódi versenyzők vannak a sisak alatt, de a videók akkor is kiválóak. 🙂

    https://www.instagram.com/p/BmFoDEoDBe4/?taken-by=mercedesamgf1

    https://www.instagram.com/p/BmKrrXpgopu/?taken-by=mercedesamgf1

    https://www.instagram.com/p/BmP5VlZAMao/?taken-by=mercedesamgf1

    https://www.instagram.com/p/BmVCYiNgOsQ/?taken-by=mercedesamgf1

    https://www.instagram.com/p/BmaNmuGALC5/?taken-by=mercedesamgf1

    https://www.instagram.com/p/BmfhZP5gnEn/?taken-by=mercedesamgf1

    https://www.instagram.com/p/BmkbagHgHsH/?taken-by=mercedesamgf1

  • Ocon: Csak idő kérdése, hogy a Mercedesben üljek

    Ocon: Csak idő kérdése, hogy a Mercedesben üljek

    Esteban Ocon rendületlenül hisz egy jövőbeli Mercedes-ülésben függetlenül attól, hogy 2019-ben milyen csapatnál fog versenyezni.

    A francia Mercedes-fiatal már második évét húzza a Force Indiánál, és habár nyár elején nagyon halvány esélyei nyíltak bekerülni a gyári csapathoz, Valtteri Bottas annak rendje és módja szerint szerződéshosszabbítást írt alá. Ocont sokan a Renault-val is összeboronálták, ottani esélyeinek azonban Daniel Ricciardo átigazolása vetett véget.

    „A [mercedeses] főnökök egyelőre a ’még nem’ tervet követik” – nyilatkozta Ocon. „Még nincs tervbe véve [a gyári ülés], azt szeretnék, ha több tapasztalatot szereznék. De ezt eddig is tudtam, mindig voltak célkitűzések, amiket teljesítenem kellett. Szerintem elégedettek a jelenlegi munkámmal, és úgy vélem, csak idő kérdése az ülés.”

    Ami rövidtávú prospektusait illeti, Ocon egyáltalán nem aggódik és bízik a Mercedes vezetőségében.

    „Nemsokára kitalálják, mi legyen, egyáltalán nem aggódom” – folytatta. „Szerencsére nem tartanak fegyvert a fejemhez. A Force Indiával nagyon erős szezont tudunk magunk mögött eddig, mindenki elégedett vele. Nem vagyok olyan pozícióban, hogy minden áron teljesítenem kelljen és hatalmas kockázatokat vállaljak a futamokon. Amióta csatlakoztam hozzájuk, a Mercedes remek munkát végzett a karrierem irányításával kapcsolatban, mindig a lehető legjobb döntést hozták az érdekemben. Nem tudom, hogy itt maradok-e [a Force Indiánál] vagy máshova megyek jövőre, de biztos vagyok benne, hogy nagyszerű helyem lesz.”

    A „nagyszerű helyek” azonban egyre inkább fogynak. A Renault kiesésével Oconnak két, maximum három opció maradt 2019-re nézve: a) marad a Force Indiánál, ahol minden bizonnyal Lance Stroll csapattársa lenne, b) a Mercedes kölcsönadja a McLarennek Carlos Sainz mellé, vagy c) a szorosabb mercedeses együttműködés jeleként Ocon megkapja az egyik Williams-ülést, habár a grove-i istálló jelenlegi formáját tekintve talán nem ez lenne a legjobb döntés.

  • Hamilton: Iparkodnunk kell, ha le akarjuk győzni a Ferrarit

    Hamilton: Iparkodnunk kell, ha le akarjuk győzni a Ferrarit

    Lewis Hamilton szerint a Mercedes hátrányban van a Ferrarihoz képest. A brit szerint a Mercedes ennek ellenére képes arra, hogy minden versenyen kihívója legyen a maranellói alakulatnak.

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is, valamint csapataik felülkerekedtek a Forma-1 mezőnyén. A Ferrari német pilótájának sikerült legyőznie a két Ezüst Nyilat a szezon kezdetén. Azonban Vettel hockenheimi hibájának, és a Hungaroringen nyújtott gyenge teljesítményének köszönhetően Hamilton 24 pontos előnnyel várhatja majd a folytatást Spa-Frncorschamps-ban, német riválisa előtt.

    A Ferrari a tempójának és komoly motorikus fejlesztéseinek köszönheti azt, hogy az idei konstrukciójuk jobban működik a Mercedesénél.

    „Egy olyan csapat ellen versenyzünk, akik ebben az évben gyorsabbak nálunk,” – mondta Hamilton. „Az előző évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk. Voltak versenyhétvégék ahol a Ferrari volt a gyorsabb, de összességében mi voltunk a gyorsabbak. Ebben az évben viszont azt tapasztaltuk a versenyek nagy részében, hogy a Ferrari gyorsabb volt nálunk” – vallotta be a britek négyszeres világbajnoka.

    „A versenytempónkon kellene javítani, hogyha túl akarjuk szárnyalni a Ferrarit. Azokon a versenyhétvégéken, ahol várhatóan majd nem mi leszünk a favoritok, akkor a maximumot kell kihoznunk majd az autónkból. Szerintem most van rajtunk az eddigi legnagyobb nyomás, és mindent bele kell adjak a szezon második felében, hogyha ötödször is világbajnok akarok lenni.”

    Hamilton is és Vettel is az ötödik világbajnoki címére gyúr. Valamelyiküknek annyi világbajnoki címe lehet majd, mint a legendás Juan Manuel Fangio-nak, aki szintén ötször ért fel a csúcsra.

    Az előző évi küzdelem a két pilóta között a szezon második felében dőlt el, ugyanis Vettel és a Ferrari rengeteg problémába ütközött az ázsiai futamok során. A csapat Japánban és Malajziában, míg Vettel Szingapúrban vétett súlyos hibát.

    Hamilton azt gondolja, hogy nem lesz lehetőség a hibára a szezon második felében.

    „Tavaly is nagy volt rajtunk a nyomás, de nem törtünk meg alatta. Idén viszont még ennél is nagyobb a nyomás, ugyanis a Ferrari nagyon gyors. A legkisebb hiba is végzetes lehet majd. Ez a fajta teher más sportágakban is tapasztalható. Tudod, hogy az utolsó lövés vagy az utolsó szerva döntheti el azt, hogy ki lesz a végső győztes.”

  • René Rast kiakadt Pascal Wehrleinra

    René Rast kiakadt Pascal Wehrleinra

    A regnáló DTM bajnok René Rast eléggé dühös volt Pascal Wehrleinra a viselkedése miatt, amit a brands hatch-i második futamon tanúsított.

    Az Audi pilótája idei második dobogós helyezését szerezte meg, azok után, hogy Zandvoortban nyerni tudott. Az angliai második versenyen a harmadik helyen végzett a Mercedes duója, Paul Di Resta és Gary Paffett mögött.

    Rastot a futam során kétszer is leszorította a pályáról a Mercedes fiatalja, először az elő körben, majd a biztonsági autós fázis után.

    Az ex-Forma-1-es pilóta ugyan megúszta a büntetést, de a dobogóról így is lemaradt, miután Rast a bokszkiállásoknak köszönhetően átugrotta őt.

    „Van egy szabály, miszerint ha egy autó akármikor is melletted van, elég helyet kell hagynod neki. Kétszer viszont nem így cselekedett. A rajt után a kettes kanyarban szorított le először a pályáról, reménykedtem, hogy rájön, hogy hibázott és többé ilyet nem fog elkövetni. Nem így történt, a safety car után ugyan ez a szituáció megtörtént.”

    „Újra a külső íven voltam és megint nem hagyott nekem elég helyet, lenyomott a pályáról, amely nyilván nem az, amit a megbeszéléseken elfogadunk.” – mondta Rast az Autosportnak.

    „Kissé dühös vagyok emiatt a viselkedés miatt, mindenképpen beszélni kell vele a jövőben. Ezt a gyerekes viselkedést el kellene kerülni.” – tette hozzá bosszúsan.

    Wehrlein szerint csak megpróbálta megvédeni a pozícióját mindent beleadva, viszont az autója nem úszta meg a koccanásokat.

    „Az autóm egy kicsit megsérült, amikor kétszer is koccantunk. Meg is fizettem ezért, mert a sérült autó miatt úgy döntöttünk, hogy hamarabb jövünk ki a boxba kerékcserére. Sok időt vesztettünk a hideg gumikon, és Rast egy vagy két körrel később állt ki és ez elég volt neki arra, hogy elém kerüljön.”

    „Amikor Rast visszajött elém, nagyon nehéz volt akkor előzni, de megpróbáltam, három körön keresztül mindent kinyomtam az autóból. Amikor láttam, hogy nem megyek semmire, akkor inkább már arra koncentráltam, hogy behozzam itt az autómat.” – tette hozzá Wehrlein.

  • A nagy küzdő Niki Lauda már fizioterápiára jár

    A nagy küzdő Niki Lauda már fizioterápiára jár

    Az oe24.tv arról számolt be, hogy Niki Lauda már egyre jobban van, és hogy a lehető legjobban halad a felépülésével a tüdőátültetése óta. Miközben a bajnok pihent, a bécsi AKH kórház vezetői elárulták, hogy nagyon elégedettek a műtéttel, ami azért nem volt komplikációktól mentes.

    Csütörtökön és pénteken volt egy rövid krízis helyzet, amikor Lauda veseműködését katéterrel kellett megtámogatni. A hétvége folyamán azonban a főorvosoknak sikerült stabilizálniuk az állapotát, és teljesen felülkerekedtek ezen problémán, így a felépülése a megfelelő mederben halad.

    Laudának jelenleg semmilyen gépi segítségre nincs szüksége, önállóan lélegzik az új tüdejével, és az operációt követően már 24 órán belül beszélni is tudott. Ahogy az ilyenkor megszokott, Lauda továbbra is az intenzív osztályon fekszik, és egy ideig itt is marad. Orvosai szerint az életveszélyes állapot elmúlt, és a Forma-1-es legenda és légitársaság tulajdonos megkezdheti a kihívásokkal teli mindennapjait az új tüdejével, és visszatérhet a mindennapjaihoz, hiszen a 69 éves volt pilótának van ehhez elég ereje és akarata.

    Ennek ellenére Laudának teljes életmódváltásra van szüksége, így kérdéses az, hogy mi lesz a munkáival, így a Mercedesnél betöltött vezetői pozíciójával a Forma-1-ben, valamint a Laudamotion légitársaságnál. Repülőre az elkövetkezendő fél évben biztosan nem ülhet a háromszoros világbajnok, így a szabadidejét maximum szomszédos országokban töltheti annak érdekében, hogyha mégis sürgősen az AKH-ba kellene visszatérnie bármi oknál is fogva, az gyorsan kivitelezhető legyen.

    Ezen kívül kerülnie kell a nyilvános uszodákat, szaunákat és gyógyfürdőket, valamint az összes növényt el kell távolítani a környezetéből ahol folytatja majd a felépülését. Kerülnie kell az állatokkal való érintkezést is.

    A cikk azzal zárul, hogy Niki keményen harcol, és megkezdte a fizioterápiát is már.

  • Wolff: A Mercedes már sokkal versenyképesebb forró időben

    Wolff: A Mercedes már sokkal versenyképesebb forró időben

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wollf szerint a Magyar Nagydíj megmutatta, hogy a Mercedes már a forró versenyeken is sokkal erősebb.

    Toto Wolff megkapta azt a kérdést, hogy meglepte-e őt az, hogy mennyire hosszan tudott autózni Lewis Hamilton az ultra-lágy gumikon a Magyar Nagydíjon.

    „A levegő hőmérséklete nagyon fontos szerepet játszik. De az egy kicsit rejtély, hogy néha milyen jó teljesítményre képes valaki az egyik gumin, a másikon pedig nem. Sok adatot gyűjtöttünk, sokkal jobban megértettük, de a legnagyszerűbb érzés az volt, hogy megnyertük a versenyt Budapesten, ahol hatvan fokos volt a pálya. Ez egy olyan valami volt, amit nehezen hittem volna, hogy elérhetünk. Remek érzéssel tölt el, hogy már sokkal jobban megértjük ezt a helyzetet és a jövőben már sokkal versenyképesebbek leszünk ilyen körülmények között is.” – magyarázta a Mercedes osztrák csapatfőnöke.

  • DTM: Di Resta nyert Paffett előtt

    DTM: Di Resta nyert Paffett előtt

    Mercedes egy-kettő Brands Hatchben, miután Paul di Resta megnyerte a hétvége második futamát a bajnoki tabellát vezető Gary Paffett előtt.

    A két brit között a rajtnál fordított volt a sorrend, de di Restának több kanyaron át tartó küzdelem után sikerült elmennie Paffett mellett. Kicsit hátrébb lezajlott a Három Márka Csatája, a Lucas Auer—Robin Frijns—Augusto Farfus trió autóbontó ügyködése nyomán pedig be kellett küldeni a safety cart. Az újraindításnál di Resta megtartotta az első helyet Paffettel szemben, a két mercedeses korai kerékcseréjét követően azonban Jamie Green került az élre az Audival – egészen a 30. körig, amikor Green kiállása után visszaállt a rend az élen.

    A harmadik helyen René Rast végzett; a tavalyi bajnok valószínűleg jobb szezonra számított, a tegnapi ugyanis mindössze a második dobogós helyezése volt 2018-ban. Kiállását követően Green a negyedik pozícióban csatlakozott a bulihoz, kivezető körén azonban elment mellette Pascal Wehrlein és Marco Wittmann is, utóbbit ráadásul a Surtees kanyarban leszorította a fűre, amely mutatványt áthajtásos büntetéssel jutalmazott a versenyfelügyelet. Wittmann mögött a hatodik helyen így Mike Rockenfeller végzett, őt Philipp Eng, az első körös balhéban főszerepet vállaló Auer, Daniel Juncadella és Nico Muller követett.