Címke: Mercedes

  • Vandoorne közel áll ahhoz, hogy a Formula E-ben a HWA-hoz igazoljon!

    Vandoorne közel áll ahhoz, hogy a Formula E-ben a HWA-hoz igazoljon!

    Stoffel Vandoorne lehet a HWA alakulatának egyik meglepetés versenyzője az előttünk álló ABB FIA Formula E bajnokságban. Az e-racing365.com most már elárulhatta azt, hogy a McLaren jelenlegi versenyzője már többször is kipróbálhatott egy Formula E versenyautót, és közel áll ahhoz, hogy a HWA csapatában bemutatkozhasson a versenyzőjükként is a szériában.

    A 26 éves belga versenyző elvesztette a Forma-1-ben a versenyülését, és kiderült, hogy komoly tárgyalásban áll a HWA-val, akik ugye komolyan kapcsolódnak a Mercedeshez, és ugyan eligazol hozzájuk a Formula E-be, de a jövőben akár visszatérne a Forma-1-be is, velük. Amennyiben valóban csatlakozna, a csapattársa feltehetően Gary Paffett lenne, hiszen Alesban ő is több teszten is ment a Venturi Gen2-es autójával.

    A Mercedes csak a sajátjai közül válogat, de az, hogy elérhető lett Vandoorne és van tapasztalata a brake-by-wire rendszerekkel mindenképp jó ajánlólevél a belgának a csapathoz.

    A HWA önállóan indul majd már a Formula E 2018-19-es szezonjában, és a Venturi erőforrását használja majd, a Mercedes 2019-20-ban fogja átvenni majd teljesen a csapatot. A Venturi az elmúlt hónapokban összesen már 22 napnyit tesztelt. A HWA október 8-án mutatja be hivatalosan a versenyzőit a német bázisukon, Affalterbachban.

  • DTM: Bajnok a Mercedes, egyéniben továbbra is nagy a küzdelem

    DTM: Bajnok a Mercedes, egyéniben továbbra is nagy a küzdelem

    Habár a stuttgarti központú Mercedes-AMG nem szerzett győzelmet a német túraautó-bajnokság ausztriai fordulójában, így is akadt okuk az ünneplésre.

    A háromcsillagos márka nyolcadik bajnoki címét szerezte a sorozatban, jelenleg 865 ponttal állnak a tabella élén, 202 egységgel megelőzve a BMW-t, így egy fordulóval a szezon vége előtt behozhatatlan előnyre tettek szert.

    Habár a stuttgarti gyártó bajnoki címre esélyes brit versenyzője, Gary Paffett pole pozícióból rajtolhatott vasárnap, nem tudta megtartani a kvalifikáción megszerzett pozícióját, és végül harmadikként intették le.

    A McLaren korábbi tesztversenyzője nem volt elégedett a Mercedes teljesítményével, de végső soron boldog, hogy növelte az előnyét márkatársával, Paul di Restával szemben: „Boldognak kell lennünk, hogy itt lehetünk a dobogón. Csalódást keltő, hogy nem tudtunk győzni a pole-ból indulva, de boldog vagyok a bajnokságot illetően, mert hoztam néhány pontot di Restán.”

    A Mercedes vezetője, Ulrich Fritz sem volt felhőtlenül boldog a hétvégét követően, és egy rendkívül kemény csatára számít az egyéni bajnoki címért folytatott harcban két hét múlva a Hockenheimringen.

    A versenyzők között egy fordulóval a szezon vége előtt Paul di Resta áll az élen 229 ponttal. A korábbi Forma-1-es versenyzőt 4 egységgel lemaradva követi Gary Paffett, a harmadik helyen pedig sorozatban negyedik futamgyőzelmét szerző René Rast áll, 199 ponttal.

  • Horner: A Red Bullnak már csak Mexikóban lesz reális esélye nyerni

    Horner: A Red Bullnak már csak Mexikóban lesz reális esélye nyerni

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint csapatának idén már csak Mexikóban lesz reális esélye győzni.

    Az energiaitalosok 3 versenyt nyertek 2018-ban. Legutóbb, a Szingapúri Nagydíjon is harcoltak a győzelemért, Max Verstappen kergette Lewis Hamiltont, ám végül meg kellett elégednie a 2. hellyel a brit mögött. A holland tavaly nyert Mexikóban és Horner reméli, erre idén is lesz esélyük.

    „Szerintem normál körülmények között egyetlen pályán lehet esélyünk, Mexikóban. Remélhetőleg még sikerül elérni pár dobogós helyezést a szezon vége előtt.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff örül, hogy sokszor a Red Bullal is kell számolni, még a világbajnokság végjátékában is. Verstappen szingapúri 2. helye Hamiltonnak kedvezett, ugyanis így a brit 7 helyett 10 ponttal szerzett többet a rivális Vettelnél, így már 40 pont az előnye 6 futammal a vége előtt.

    „A Red Bull tényező volt Szingapúrban” – mondta Wolff a Motorsportnak. „Mintha a szezon vége felé ők is közel lennének. Jó dolog, hogy versenyben vannak, a szurkolóknak és a versenyzésnek egyaránt. Élveztük. Elméletileg Mexikóban lesznek még nagyon erősek, de ki tudja, mi történik Szocsiban és Suzukában.”

  • Russell: Legalább kettővel több csapat kéne az F1-be

    Russell: Legalább kettővel több csapat kéne az F1-be

    A Forma-2 bajnoki éllovas, George Russell úgy gondolja, a Forma-1-nek kell még legalább két csapat.

    A brit azért is gondolhatja ezt, mert 2019-re nincs túl sok esélye bekerülni a királykategóriába. Igaz, már lett volna lehetősége vezetni Forma-1-es versenyhétvégén, egész pontosan az Olasz Nagydíj első szabadedzésén, de lemondott erről a lehetőségről, hiszen ő inkább a Lando Norris elleni F2-es bajnoki csatára akart koncentrálni.

    Amíg Norris jövője biztos, addig a Mercedes nem igazán talál helyet fiatal protezsáltjának, sőt még a Force Indiától valószínűleg távozni kényszerülő Esteban Oconnak sem. A németek csapatfőnöke, Toto Wolff felvetette, hogy azok a csapatok indulhatnának 3 autóval, amelyek fiatal pilótákat vetnének be.

    Russell a Motorsportnak nyilatkozott: „Úgy érzem, legalább 2 csapat hiányzik a Forma-1-ből. Csak 20 autó van a rajtrácson, így pedig a fiatal pilótáknak nehéz dolguk van beverekedni magukat a mezőnybe. A harmadik autó ötlete, vagy valami ilyesmi ezen a vonalon nagyon jó ötlet. Van példa arra is, hogy fizetős pilóták kerülnek be az F1-be, ezzel az ötlettel pedig a hazai versenyükre ülhetnének be: mondjuk ázsiai versenyző ázsiai nagydíjakra, amerikai az amerikaiakra. Ezzel a lehetőséggel a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull is bedobhatná fiataljait a mély vízbe komolyabb következmények nélkül.”

    A rivális F1-es csapatok nem alkalmaznának olyan pilótát, aki az ellenfelükkel áll szerződésben. Wolff elmondta, hogy emiatt nem tudnak helyet találni protezsáltjaiknak és ez akár a végét is jelentheti a junior programjuknak. A Mercedes riválisai nem üdvözölték Wolff ötletét, megkérdőjelezték az anyagi követelményeit és a gyakorlatiasságát is. Russell szerint ez hasznos befektetés azoknak, akik megengedhetik maguknak.

    „A Forma-1 egy rendkívül drága sport, főleg a fejlesztések miatt, de nem az első szárnyak vagy bármi más megépítése kerül ilyen sokba. A pénz a szélcsatornákra, a tervezők fizetésére megy el. Arra az időre és erőfeszítésre, hogy megtervezzék az autót. 2 helyett 3 szárny elkészítése nem jelent nagy különbséget, vagy 2 kasztni helyett 3-é. Nyilván növelné a kiadásokat, de nem sokkal, ahhoz képest, hogy mennyivel látványosabbá tehetné a Forma-1-et.”

  • Coulthard: Vettel nem veszi elég komolyan a bajnoki küzdelmet?!

    Coulthard: Vettel nem veszi elég komolyan a bajnoki küzdelmet?!

    A korábbi Forma-1-es pilóta, David Coulthard szerint a Ferrariból és Vettelből hiányzik a harci szellem, ami a bajnoki sikerhez elengedhetetlen.

    Hat versennyel a 2018-as Forma-1-es világbajnokság vége előtt 40 pont a Ferrari és Sebastian Vettel hátránya a Mercedeses Lewis Hamilton mögött. A korábbi pilóta, Coulthard úgy véli az olaszok rendelkeznek a mezőny leggyorsabb autójával, amiből viszont nagyon keveset hoznak ki. Szerinte azonban mégsem ez a legnagyobb hiba náluk idén, hanem az hogy nincs meg bennük a feltétlen győzni akarás.

    Coulthard egy exkluzív interjút adott a német meinsportradio.de-nek, amelyben tett említést az idei bajnok versenyfutásról is.

    „Az emberekben kezd az a benyomás kialakulni, hogy a Ferrariból, Sebből és a Ferrari vezetőségéből hiányzik a szenvedély. Ezt mutatja Vettel hockenheimi hibája is. Nézőként az a benyomásom, hogy túlságosan is könnyen veszi ezt. Hogy ez valóban így van-e, azt nem tudhatjuk.” – fogalmazott a skót.

    A McLaren korábbi pilótája és a brit televízió szakértője ezt annak tudja be, hogy a csapat igyekszik nagyon jól elzárnia magát a külvilágtól.

    „Még brit televíziós társaságként sem rendelkezünk túl közeli hozzáféréssel a Ferrarihoz. A Mercedesnél sokkal jobb ez. Éppen ezért sokkal jobb érzés az, amikor végig tudjuk követni a csapat érzelmi hullámvasútját. A Ferrari ehhez elég kevés lehetőséget biztosít, de ez is egy vállalati döntés, és én ezt tiszteletben is tartom.” – vélekedett.

    A Ferrari idén még szigorúbban kezeli a média ügyeket, így a többi csapathoz képest jóval kevesebb lehetőségük van a média munkatársainak velük kapcsolatban.

    „A Forma-1 egyben sport és üzlet is. Emellett pedig a rajongókról is kell, hogy szóljon. Minden profi sportnak szüksége van rajongókra, hogy bevételeket szerezzen. A Ferrari gyakran emlegeti a Tifosikat, akiknek köszönhetően rendkívül jó helyzetben vannak világszerte. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy elég információkat biztosítanak a média számára.”

    „Jelen pillanatban 40 pontos különbségről beszélünk, és már csak 150 szerezhető. Elméletileg a Ferrari még mindig nyerhet. De nagyon meglepődnék ha sikerülne ez nekik. Mindkét pilóta nagyon gyors, kiváló vezetői képességgel rendelkeznek, de Lewis jobb, ha a kiélezett és közvetlen bajnoki harcról van szó.” – zárta.

  • Hamilton: Minden versenyt meg kell nyernem

    Hamilton: Minden versenyt meg kell nyernem

    Lewis Hamilton nem tervezi, hogy taktikázni fog az utolsó hat futamon, hiába a tetemes, 40 pontos előnye Vettellel szemben.

    Hamilton kijelentette, hogy esze ágában sincs, hogy taktikázva versenyezzen a szezon utolsó hat futamán, pedig megnyugtató 40 pontos előny van, mégis úgy érzi, hogy minden futamon diadalmaskodnia kell a végső sikerhez.

    A regnáló világbajnok egy létfontosságú sikert aratott Szingapúrban, azon a pályán, amitől előzőleg a legjobban féltek a Mercedesnél. Ezzel pedig komoly előnybe került az ötödik bajnoki címért futó versengésben.

    Vettel harmadik helye azt is jelentette, hogy a britnek egy futam kivételével elég lenne mindig közvetlenül a Ferrari mögött végeznie a második helyen a biztos bajnoki elsőséghez.

    Hamilton azonban nem számolgat, hanem egyszerűen csak minden versenyen diadalmaskodni akar.

    „Nincs szükségem arra, hogy elkezdjek azzal foglalkozni, hogy ezt meg azt kellene tennem. A fejemben csak az van, hogy minden versenyt meg kell nyernem. Mindig úgy érkezek meg, hogy nyerni akarok. Tudjuk, hogy lesznek olyan hétvégék, ahol erősebbek leszünk, és tudtuk azt is, hogy gyengébbek leszünk, mint a legutóbbi hétvégén, de mindig hittünk abban, hogy nyerhetünk.” – kezdte a brit.

    „Minden versenyt meg akarok nyerni, ez a célom. A pontokkal nem foglalkozom. Persze nem gondoltam azt, hogy az év ezen pontján 40 pontos előnyünk lesz, de nagyszerű, hogy ennyi van, viszont ez még nem az év vége. Egészen addig keményen dolgozok, amíg nem lesz matematikailag is behozhatatlan előnyöm.” – folytatta.

    Hamilton nagyon hisz a Mercedes megbízhatóságában, nem ok nélkül, hiszen az elmúlt két év során csupán egyszer esett ki technikai probléma miatt. Szerinte viszont abból az egyből is rengeteget tanult a csapata.

    „A legfőbb hitem a csapatban van. Régóta versenyzek ahhoz, hogy tudjam, hogy történhetnek bizonyos dolgok. Ha megnézzük az ide teljesítményünket, akkor kijelenthetjük, hogy a megbízhatóságunk nem tökéletes, de nagyszerű.”

    „Sokat javultunk a múltban tapasztalt gondoknak köszönhetően és ezt nagyon biztató látni. Az év végére még jobban megértjük az autónkat, és már a legtöbb problémát magunk mögött hagytuk. Ki tudja, hogy mit fog hozni a hátralévő hat futam, de biztosíthatok mindenkit arról, hogy a hajárára a problémákat leküzdve és feltöltődve fogunk megérkezni.” – zárta.

  • Wolff: A lekörözötteknek jobban kellene figyelniük az élmenőkre

    Wolff: A lekörözötteknek jobban kellene figyelniük az élmenőkre

    Toto Wolff megérti, hogy a lekörözötteknek is megvannak a maguk csatái, de figyelniük kéne az élen csatázókra is.

    A Mercedes csapatfőnöke azután szólalt meg, hogy Romain Grosjeant megbüntették, mert feltartotta a versenyben vezető Lewis Hamiltont:

    „Először nagyon ideges leszel, mert látod, hogy elveszett az előny. Azonban el kell fogadni, hogy ezek a srácok is pozíciókért harcolnak és a lehető legjobb versenyt akarják futni. Ezt tiszteletben kell tartani.”

    „Szerintem ezeket a dolgokat a pilótáknak maguk között kellene megbeszélni. Ha lekörözöttként látod, hogy közelednek az élen állók, akkor az összképet kell nézned. Ugyanakkor versenyautóban ülve nem mindig tudod, mi történik körülötted, csak annyit látsz, hogy jön a vezető és te meg a pozíciódért csatázol.”

  • Hamilton megfelelő egyensúlyban tartja F1-es és F1-en kívüli életét

    Hamilton megfelelő egyensúlyban tartja F1-es és F1-en kívüli életét

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff kiállt Lewis Hamilton mellett és hangsúlyozta, hogy a brit versenyző szingapúri teljesítménye is bizonyítja, hogy fényűző életmódja nincs rossz hatással a versenyzésére.

    Hamilton maga is egyfajta bizonyítékként értékeli hétvégi győzelmét ebben a tekintetben.

    „Az év elején remekül éreztem magam, aztán lemaradtunk és voltak gondjaink azzal, hogy megértsük az autót.” – mondta Hamilton szingapúri győzelme után.

    „Aztán volt pár felemás versenyünk, majd szerencsére megtaláltuk az irányt.”

    „Mindig vannak területek, melyeken lehet javulni, melyeken folytatni fogjuk a munkát. De én versenyző-módban vagyok a pályán és határozottan azt érzem, hogy a tudásom és a hozzáállásom megfelelő egyensúlyban van az életemben, és ez igazán jó.” – célzott ezzel Hamilton arra, hogy a versenyzés mellett számos más tevékenységgel is szokta múlatni az időt.

    „Toto (Wolff) nagyon közreműködő abban, hogy magammal hozzam Tommy-t (Hilfiger), ami egy sorsfordító élmény, hogy ők a csapatunk része és hogy lehetőség van mindarra, mint most teszek velük, ez igazán csodálatos, igazi áldás. Mondtam Totonak, hogy egy pillanatra se forduljon meg a fejében, hogy ne akarnám mindennél jobban megnyerni ezt a bajnokságot. Ez a prioritás.”

    „Az emberek kérdezték tőlem, hogy nem kellene-e változtatnom a megközelítésemen. Szerintem jól állunk a dolgokhoz, csapatként. Felülmúlt minket, gyakran, egy autó, ami némileg jobb. Mi viszont felülmúltuk őket csapatként. És ezt kell folytatnunk.

  • Wolff: Hamilton tudja, mi a jó neki

    Wolff: Hamilton tudja, mi a jó neki

    Lewis Hamilton Szingapúrban bebizonyította, hogy csillogó, fényűző életvitele nincs negatív hatással a Forma-1-ben nyújtott teljesítményére.

    Rajt-cél győzelmet aratott a brit versenyző a villanyfényes versenyen, ezzel pedig tovább növelte előnyét Sebastian Vettel előtt a pontversenyben. Ez ráadásul úgy sikerült a Mercedes versenyzőjének, igencsak sűrű, programokban gazdag napokon volt túl, mire Szingapúrba ért, többek között bemutatta saját ruhakollekcióját, együttműködve a Tommy Hilfigerrel.

    Főnöke, Toto Wolff szerint azonban a brit versenyző jól bírja ezt az életmódot, és nem megy a pályán nyújtott teljesítménye rovására.

    „Hat éve hallom, hogy az emberek azt kérdezik tőlem, hogy engedhetem, hogy szabadidejében Lewis körbeutazza a világot.” – mondta Wolff. „Tudják mit? Az elmúlt 10 napja (a verseny előtt) vol a legextrémebb számára. És imádta, ott volt a kifutón Sanghajban, majd pár nappal később már New Yorkban, most pedig ide jött, hogy mindenkit letaroljon.”

    „Ne ítélkezzünk és engedjük mindenkinek, hogy maga ítélje meg, hogy tud a legjobban teljesíteni. És ő (Hamilton) tudja, mi a jó neki.”

  • Vettel: Mostantól kezdve minden versenyt meg kell nyernünk

    Vettel: Mostantól kezdve minden versenyt meg kell nyernünk

    Sebastian Vettel elárulta, hogy a Ferrari célja az, hogy megnyerjék a hátralévő hat versenyt a szezonban, miután még hátrább estek a Lewis Hamilton uralta egyéni világbajnokságban. A német elvesztette a második helyezését is Max Verstappennel szemben, miközben megpróbáltak egy korai kiállással alávágni a Mercedeses Hamiltonnak, de Vettel csak időt vesztett Sergio Perez Force Indiája mögött.

    A távolság a bajnokaspiránsok között 40 pontra nőtt. Vettel szerint a Ferrari egyetlen esélye az, ha a hátralévő összes versenyt megnyerik:

    „Nyilvánvaló az, hogy nem annyira jó, ha közeleg a bajnokság vége, és veszted a pontokat aheylett, hogy szereznéd, de még mindig sok verseny van hátra, és van is még időnk. Elég egyértelmű, ha mostantól kezdve megnyerjük az összes versenyt, akkor biztosak lehetünk a dolgunkban. Így most erre fogunk törekedni.”

    A Ferrari stratégiájával kapcsolatban Vettel elismerte, hogy nem jött ki a lépés, mert ez még a második helyébe is került:

    „Nem tűnt annyira rossznak. Jó volt az első körünk, megpróbáltunk agresszívak lenni, de nem jött be, és a harmadikak lettünk. Oda érkeztünk, ahonnan indultunk. Amikor elvesztettük a második helyet, már egyértelmű volt, hogy arra kellett fókuszáljunk, hogy miképp jutunk el azokkal a gumikkal a célig, hiszen még vagy 45 kör volt hátra. Hosszú volt. Ha most visszatekintek, azt gondolom, hogy volt ami hiányzott. Akkor azonban úgy tűnt, hogy az a jó, amit csinálunk. Elhatároztuk, megpróbáltuk, de nem működött. Ha bejött volna, akkor az remek lenne, de nem sikerült. Ez ilyen egyszerű.”