Sajtóértesülések szerint a Mercedes azt fontolgatja, eljárást indít az FIA ellen a csapatfőnökük jó hírének megsértése miatt.
A hét elején a Szövetség váratlanul bejelentette, hogy összeférhetetlenségi vizsgálatot indít egy F1-es csapatfőnök és a FOM egyik munkatársa ellen. A BusinessF1korábban megjelent cikke alapján a Wolff házaspár került előtérbe, ugyanis a magazin szerint több csapatfőnök panaszkodott arra, hogy információátadást történt a felek között. A lap kihangsúlyozta, az ellenfelek hivatalos panasszal életek, miután az osztrák vezető állítólag olyat mondott az egyik ülésen, amit még nem szabadott volna tudnia.
A vizsgálat bejelentése után a német csapat kiadott egy közleményt, melyben elutasította a vádakat, és arra kérte a Szövetséget, hogy az üggyel kapcsolatos dokumentumokat küldje el az alakulatnak. Susie Wolff a közösségi médiás platformján nyilatkozott. Az F1 Academy ügyvezetője leírta, megfélemlítésen és nőgyűlölő viselkedésen alapuló vádakkal illették.
Szerda délután az összes csapat közös közleménytadott ki. Az alakulatok leírták, hogy nem tettek hivatalos panaszt Wolff ellen, és továbbra is támogatják az női szériát, és annak vezetőjét. Csütörtökön visszatáncolt az FIA, és törölte a vizsgálatot a házaspár ellen.
Mivel az ügyet kirobbantó hírforrás nem volt hiteles, a Planetf1.commegpróbálta kideríteni, végül miért indított vizsgálatot a Szövetség. Mint kiderült, a többi csapatfőnök is hasonló kérdésekkel állt az FIA elé. A lap állítja, egy prominens forrás úgy nyilatkozott, hogy a vizsgálat bejelentése előtt az F1-et és a Mercedest is tájékoztatta a Szövetség erről, viszont csillagosok állítják, ők nem kaptak semmit.
A Mercedes a visszavágáson gondolkodik
A BBC információi szerint a német csapat nem akarja annyiban hagyni a dolgot. Kártérítést követelhetnek az FIA-tól, amiért „reputációs kár” érte őket. A lap hozzátette, a sportág vezetői megkérdőjelezik Mohammed Ben Sulayem ítélőképességét. Korábban a brit forrás leírta, hogy a Liberty Media emiatt a Szövetségtől való elszakadást fontolgatja, ám a PlanetF1.com azt az információt kapta az F1-től, hogy nem áll szándékukban szakítani az FIA-val.
George Russell elárulta, a különböző időzónakába való utazások miatt megváltozott a pulzusszáma.
Az egyre bővülő versenynaptár miatt a csapatok és a versenyzők számos éghajlatnak és időzónának vannak kitéve. A 2023-as szezon utolsó előtt versenyét Las Vegas-ban rendezték, majd a következő héten már Abu-Dzabiban versenyzett a mezőny. A sportág korábban már jelezte a versenynaptárt a jövőben régiók szerint kívánják csoportosítani.
2024-ben a tervek szerint 24 helyszínre látogat el a mezőny, ami rekordot jelente a Forma-1-ben.
Ugyanakkor a jelenlegi utazási terv megviseli a száguldó cirkusz tagjait. A Mercedes fiatal brit versenyzője kihangsúlyozta, látott olyan adatokat, amik arra utalnak, a különböző időzónákban eltöltött idő hatással volt a szívritmusára.
„Talán a különböző időzónák közötti utazások miatt, de az éjszakai alvás alatt a pulzusom 25%-al magasabb, ahhoz képest mikor tartósan egy helyen tartózkodom. Idén nyáron két hetet töltöttem egy helyen, ami az elmúlt három évben a leghosszabb időt ölelte fel. Ekkor a legalacsonyabb pulzusszámot mértem, azelőtt még nem volt ilyen. Télen mindig stabilizálódik, mikor huzamosabb időt töltesz el egy területen, ám amikor ellkezdesz utazgatni, akkor megemelkedik. Kevesebbet alszom, kevesebbet regenerálódok, ami teljesen természetes, mikor összevissza ugrálsz. Szóval, ez nem csak egy érzés, vannak adatok amik ezt alátámasztják.”
A csapatok világosan közölték, milyen szerepünk van a nemrég kirobbant Wolff-ügyben.
Napokkal ezelőtt a BusinessF1 Magazine cikkemegkavarta az állóvizet, és cselekvésre sarkalta az FIA-t. Az ominózus írásban több, a nevét eltitkolni kívánó csapatfőnökre hivatkozva kijelentették, hogy Toto Wolff olyan információt ejtett el az egyik ülésen, amit csak a FOM tagjai tudtak.
Mindemellett gyanúsnak titulálták azt is, hogy az osztrák csapatfőnök már akkor beszélt a médiának arról, hogy a Red Bull túllépte a 2021-es költségkeretet, mielőtt az érintett istállót értesítették erről. A magazin arra hivatkozott, hogy a Mercedes csapatfőnöke a feleségétől, Susie Wolfftól kap információkat. A skót ex-versenyző ugyanis az F1 Academy ügyvezető igazgatója, így Stefano Domenicalinak kell beszámolni a szériával kapcsolatos ügyekről. Emiatt a FOM bizalmasabb információival is rendelkezhet.
A BusinessF1 arra hivatkozott, hogy több csapatvezető hivatalos panaszt tett az FIA-nak a Wolff házaspárral kapcsolatban. Pár nappal később a Szövetség összeférhetetlenségi vizsgálatot indított.
A Mercedes is a médián keresztül értesült az ügyről, így a vádak tagadása mellett arra kérte az FIA-t, hogy küldjék el nekik a vizsgálattal kapcsolatos anyagot. Susie Wolff közösségi médiás platformjain reagált, az F1 Academy vezetője mélységesen felháborodott, és elutasította a feltételezéseket.
Az összes alakulat felszólalt:
A csapatok tegnap este ugyanazt a nyilatkozatot tették közzé. Mind a 9 alakulat leszögezte, nem emeltek hivatalos panaszt az említett csapatfőnök és a FOM munkatársa ellen.
„Megerősítjük, hogy nem tettünk panaszt az FIA-nál az egyik Forma-1-es csapatfőnök valamint a FOM egyik munkatársa közötti állítólagos bizalmas jellegű információcserével kapcsolatban. Örömmel és büszkén támogatjuk az F1 Academy-t és annak ügyvezető igazgatóját azzal a kötelezettségvállalásunkkal, hogy a következő szezonban szponzorálunk egy versenyzőt, aki a saját színeinkben indul.”
Christian Horner a Sky Sportsnak elmondta, semmilyen gyanús megjegyzést nem tett Wolff az elmúlt üléseken, így a Red Bullés az AlphaTauri biztosan nem nyújtott be hivatalos panaszt a Nemzetközi Automobil Szövetség felé.
A FOM is értetlenül áll a történtek előtt, és határozottan elutasították az információcserét a Wolff házaspár között.
Az FIA tegnap olyan jelenséget idézett elő, ami igen ritka a száguldó cirkuszban. Mind a 9 csapat beállt az egyik bajtársuk mögé, és összefogást mutatva tették ki közleményüket. A BBC tegnap arról számolt be, hogy a Liberty Media szeretné elszakítani a sportágat a Szövetségtől, mivel nem értenek egyet Mohammed Ben Sulayem viselkedésével. A tegnapi egység egyértelmű jelzés volt az FIA felé. A „bostoni teadélután” megtörtént, így a „függetlenségi háború” már a kapualjban lehet.
Susie Wolff kemény szavakkal reagált az FIA vizsgálatára és az őt ért vádakra.
Napokkal ezelőtt a Business F1 Magazine arról számolt be, hogy a csapatfőnökök aggódva figyelik a Wolff családot. Az egyik ülésen olyan információkat mondott az osztrák vezető, amiről még csak a FOM tagjai tudtak. Sőt, tavaly a csillagosok csapatfőnöke árulta el a médiának azt is, hogy a Red Bull átlépte 2021-ben a költségvetési korlát összegét (míg a szóbanforgó alakulat akkor még nem kapta meg a hivatalos értesítést).
A magazin szerint a csapatvezetők arra gyanakodnak, hogy a Wolff házaspár információkat oszt meg egymással.
Az FIA tegnap bejelentette, hogy ki akarja vizsgálni az ügyet, míg az érintettek meglepődve olvasták a médián keresztül a Szövetség közleményét. A Mercedes azonnal tagadta a vádakat, és szeretné, ha az F1 megfelelőségi osztálya kapcsolatba lépne a csapattal.
Mindaddig az F1 Academy vezetőjeként tevékenykedő skót ex-versenyző saját közösségi médiás platformján reagált a megjelenő hírekre. Susie Wolff kihangsúlyozta, elkeseredett, de a törekvéseit nem fogja feladni.
„Mélységesen sértve érzem magam, de sajnos nem lepődtem meg a ma este megjelenő vádak kapcsán. Elkeserítő, hogy a feddhetetlenségemet ilyen módon kérdőjelezik meg, különösen akkor, ha úgy tűnik mindez megfélemlítő és nőgyűlölő viselkedésen alapul. Inkább a családi állapotomra összpontosít a képességeim helyett. Az autósportban töltött éveim során számos akadállyal találtam szemben magam, amiket le is küzdöttem. Nem fogom hagyni, hogy ezek az alaptalan vádak beárnyékolják az F1 Academy iránti elkötelezettségemet, és szenvedélyemet. Nőként ebben a sportágban rengeteg kihívással szembesültem, de elkötelezettségem a korlátok lebontása és a jövő generációi számára a sikerhez vezető úgy egyengetése továbbra is töretlen. A lehető leghatározottabban visszautasítom ezeket a vádakat.”
Összeférhetetlenség miatt indított vizsgálatot az FIA a Mercedes és a Wolff házaspár ellen.
A napokban számoltunk be arról, hogy a Business F1 Magazine-nak több csapatfőnök is arról beszélt, hogy az osztrák vezető és felesége olyan információk birtokában vannak, amiket nem szabadna tudniuk. A jelentés szerint az F1 Commission egyik ülésén olyan tudás birtokáról adott tanúbizonyságot a Mercedes csapatfőnöke, amivel csak a FOM munkatársai rendelkeztek. A magazin szerint a Wolff házaspár információkat osztott meg egymással, mivel amit Susie Wolff a FOM felé is közvetített.
Ezen felül a magazinnak nyilatkozó vezető hozzátette, Wolff már a 2022-es Szingapúri Nagydíj hétvégéjén arról beszélt, hogy átlépte a Red Bull ez előző évi költségvetés, holott az érintett csapatot akkor még nem értesítette hivatalosan az FIA.
Tegnap a Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálatot indított a Mercedes és a Wolff házaspár ellen. Az ügyet az erre szakosodott osztály fogja kivizsgálni. A vád szerint a Forma-1-es csapatfőnök bizalmas információkat kapott Forma-1 vezetőségének egyik tagjától. Az érintett személy nem nevezték meg.
A Mercedes közleményben reagált a vádakra:
A hivatalos vizsgálat kihirdetése után tagadta a vádakat a csapat. Közleményükben a következőket írták:
„Tudomásul vettük az FIA ma esti közleményét, amely egyetlen médium megalapozatlan állításaira, valamint egy nem hivatalos, a Mercedes-AMG Petronas F1 Team csapatfőnökének megjegyzésére reagál. A csapat felé semmilyen kommunikáció nem zajlott az FIA megfelelőségi osztályától ebben a témában, ezért rendkívül meglepő volt az, hogy a vizsgálatról a médián keresztül értesültünk. Visszautasítjuk a nyilatkozatban szereplő személy állítását és az ehhez kapcsolódó médiavisszhangot, melyben sértik a csapatvezetőnk integritását és megfelelőségét. Teljes körű, és azonnali kommunikációt várunk az FIA megfelelőségi osztályától a vizsgálatról és az ahhoz kapcsolódó ügy tartalmáról.”
A FOM-ot is váratlanul érte a Szövetség vizsgálata, ám ők is elutasították azokat a vádakat, mik szerint az egyik vezetőségi tag bizalmas információkat ad át és kap az említett csapatfőnöktől.
A Szövetség, Masi bemutatott eljárást „emberi hibának” minősítette, mivel a szabályok alternatív értelmezésével az utolsó körben a két bajnok aspiráns a pályán harcolhatott egymással a címért.
A Mercedes csapatfőnöke, mikor megtudta, hogy Ben Sulayem hajlandó visszahívni az ex-versenyigazgatót, kijelentette olyan sebeket kapott a csapat, amiket nem lehet elfelejteni, így örökre velük maradnak.
„Brutális sebhelyek voltak! Olyanok, amik bizonyos értelemben sosem fognak elmúlni. Hegekké váltak, és vannak pillanatok, mikor azt gondolod, hogyan történhetett ez meg? Nos, pontosan tudjuk hogyan. Nem akarok egy percet sem arra pazarolni, hogy mi volt az oka, mert azzal túl sok hitelt adnék a fickónak. Ő csak egy idióta, aki rossz döntést hozott” – nyilatkozta Wolff.
Az osztrák vezető nemigen örülne annak, ha Masi szerepet kapna a sportágban és a testületben.
George Russell szemügyre vette, min szórakoztak a rajongók a 2023-as szezon alatt vele kapcsolatban.
A Mercedes ugyan reménykedve vágott neki az évnek, ám gyorsan rá kellett jönniük, hogy a W14-es sem váltja meg a világot. Ugyan a delfinezést sikeresen kiküszöbölték, ám a szezon első felében nem volt olyan gyümölcsöző a konstrukciójuk. A fejlesztési verseny során sikerült felzárkózniuk a második helyre, majd az utolsó versenyig harcoltak a Ferrarival azért, hogy meg is tartsák a pozíciót.
Tavaly a fiatal brit versenyző révén még versenyt is tudott nyerni a csapat, ám idén elmaradt a pezsgőzés a dobogó tetején. Ugyanakkor a Mercedesmarketing osztálya fellélegezhetett, mivel a 25 éves versenyző szolgáltatott bőven anyagot ahhoz, hogy jól fusson a szekér.
Russell idén mémkirály lett, bár legtöbbször csak a véletlenek közjátéka, és a TikTok közösség videói miatt lett beszédtéma. A kreatív részleg így leültette a versenyzőt, és megnézette vele, hogy min szórakozott az F1-es közösség 2023-ban.
A brit pilóta már év elején megihlette a mémalkotókat, mivel a versenyek előtti bemutató videóban érdekes pózba állították a versenyzőt. A csillagosok meglovagolták a hullámot, és saját mémversenyt is hirdettek az év elején.
Ezután Russell reakciói derítették fel a szurkolókat, a brit meg is jegyezte, hogy az arcmimikája túl gyorsan és gyakran változik, ami valóban remek táptalaj a mémgyártásnak. Ezen felül elmondta, hogyan jött létre az a videó, amit felkapott az Egyesült Államok Nagydíja után a TikTok. Russell épp csapattársa mellett ült a parádé alatt, mikor hirtelen hátrafordult, amit jól elkapott a kamera.
A versenyző elmagyarázta, épp a szurkolókat és a nevével ellátott zászlót figyelte, mikor eszébe jutott, hogy meg akarta nézni az adott kanyart, mert túl egyenetlennek bizonyult a terep azon a részen. Ám áthaladtak a szakaszon, mikor eszébe jutott a dolog, így visszafordult.
Mexikóban a telefonját ejtette ki a kezéből a parádén, ami elmondása szerint csak a szerencsén múlott, hogy nem tört össze, míg legutóbb, mikor Charles Leclerc-ről készült vágókép, Russell autója hirtelen áthaladt a kamera előtt.
Az érintett is jól szórakozott a videókon, majd hozzátette, jövőre jobban oda kell tennie magát neki is és a Forma-1-nek is.
Minden benne van a pakliban a Mercedes nagy váltásával kapcsolatban 2024-re, mondja a csapatfőnök Toto Wolff.
Lewis Hamilton borúlátóan úgy véli, a Red Bull előnye 2024-ben is megmarad, főnöke azonban nem zárja ki, hogy a Mercedesnek sikerül előrébb kapaszkodnia, miután teljesen új szemlélettel építik meg az autót. Igaz, Toto Wolff szerint ez vissza is üthet, és az idén a konstruktőri bajnokság 2. helyére lépő istálló akár pórul járhat.
„Változtattunk az autó koncepcióján. Teljesen eltérünk a kasztni eddigi elrendezésétől, a súlyelosztástól, a légáramlás kialakításától. Szó szerint majdnem minden elemet kicserélünk, és ezáltal szerintem lesz esélyünk” – idézte Wolff szavait az Autosport.
„Mellé is lőhetünk ezzel. Szóval bármi lehetséges: nem javulunk a várt mértékben, felzárkózunk, vagy egy óriási lépéssel az élmezőnybe kerülünk.”
A most véget érő szezon középső harmadában tűnt a Red Bull mögötti mezőny legjobbjának a Mercedes, előtte az Aston Martin és Fernando Alonso, utána a Ferrari látszott jobbnak. Márciusban sok minden kiderül, de mi azzal biztatunk mindenkit, hogy 2021-ben sem sokan hittek benne, hogy megszorongatják az F1-et évek óta uraló Mercedest, a Red Bull mégis így tett és meg is törte az uralmukat.
Lewis Hamilton a Mercedes csapatképét látva megállapította, hogy még mindig nem elég nagy a sokszínűség az F1-ben. A hétszeres világbajnok számára ez sokkal fontosabb, mint a pályán elért eredményei.
Lewis Hamilton az elmúlt években rendszeresen felszólal társadalmi kérdésekben, sőt, sokszor tesz is a számára fontos ügyekért. Az egyik ilyen kérdés a sokszínűség, mind a származás, mind a nemek eloszlásának tekintetében. A brit pilóta 2020-ban létrehozta a Hamilton Commission elnevezésű programot, amely a színes bőrű emberek reprezentációját hivatott növelni a brit motorsporton belül. Egy évvel később pedig életre hívta a Mission 44 alapítványt, amely az alulreprezentált fiatalok tanítását, foglalkoztatását és szerepvállalását segíti elő.
Saját bevallása szerint Hamiltonnak akkor nyílt fel a szeme, amikor 2019-ben ránézett a Mercedes csapatképére, és azt látta, hogy túlnyomórészt fehér férfiak alkotják. Ez a bizonyos fotó természetesen idén is elkészült, és a 38 éves pilóta ilyen szemmel is megvizsgálta. Bár történt előrelépés, a 103-szoros futamgyőztes továbbra sem elégedett.
„Számomra ez sokkal fontosabb [a pályán elért eredménynél] – nyilatkozta. – Őszintén szólva ez egy hosszú folyamat volt, 2019-ben itt indult be igazán. Nem fogok hazudni, most csináltunk egy csapatképet, ránéztem, és azt mondtam, hogy »a fenébe, még mindig rengeteg a tennivalónk!«. Például három színes bőrű ember van, de sokkal több a nő. Azonban továbbra is változtatni kell. Biztos vagyok benne, hogy 2019-hez képest közel sem mozdult el annyira, amennyire kellett volna. Az tehát a kihívás, hogy megnézzük, mennyire tudjuk elmozdítani.”
Don’t cry because the photo dumps are over, smile because they happened 🖤
Nyilvánvaló, hogy Hamiltonnak senkivel sincs személyesen problémája, vagy ha igen, akkor nem emiatt. Azt minden bizonnyal ő sem akarná, hogy valaki csak azért kerüljön a csapathoz egy adott esetben jobb képességű szakember helyett, mert egy alulreprezentált társadalmi csoportot képvisel. Ez egyrészt a Mercedesnek sem lenne érdeke, másrészt nem is lenne helyes.
Éppen ezért Hamilton is a gyökerénél igyekszik megfogni a problémát, és az esélyegyenlőség megteremtésén dolgozik. Üzeneteit elsősorban a fiatalokhoz szeretné eljuttatni, és rájuk akar hatást gyakorolni, hogy a jövőben többen juthassanak el a Forma–1-ig, legyen szó bármilyen szerepkörről. Ennek kapcsán egyébként lát pozitív változásokat.
„Az általam végzett munka a gyerekeket célozza meg igazán, és létrehozza nekik az utat a jövőre nézve – f magyarázta. – Alulról indul. Nagyon jó volt látni, hogy végre összeállt a csapat, és látjuk, hogy kezdünk valódi hatást elérni. Ez igazán büszkévé tesz. Amikor Austinban voltunk, a gyerekek és a fiatal nők is eljöttek. Amikor az Egyesült Királyságban voltunk, a gyerekek igazán sokszínűek voltak. Nagyon klassz volt abban a helyzetben lenni, hogy ki tudom nyitni az ajtót ezeknek a gyerekeknek, hogy lássák, mire van lehetőség, felkeltsük az érdeklődésüket, és olyan álmok jöjjenek létre bennük, amelyekről talán soha nem gondolták volna, hogy lehetséges. Izgatottan várom a jövőt, ez egy hosszú munka.”
Az idei szezon elején Lewis Hamilton frusztrálttá vált, amiért a Mercedes nem tette meg, amiket kért, de utána sokkal jobban tudta kezelni a gyenge szereplést, mint egy évvel korábban. A technikai igazgató elmozdításában pedig elmondása szerint nem játszott szerepet.
Lewis Hamilton az Abu-dzabi Nagydíjon hosszabb sajtóbeszélgetésen vett részt az arra meghívott médiumokkal, amely során több témában is részletesen nyilatkozott. A hétszeres világbajnok beszélt például arról, hogy akár hirtelen is visszavonulhat majd, ami után eltűnik a föld színéről, de kifejtette azt is, hogy miként tudta már az idén februárban, hogy zsinórban a második évük sem lesz sikerek, és hogy volt-e szerepe a kudarcok miatt előbb leváltott, majd a Mercedest is elhagyó Mike Elliott távozásában.
Miután a Mercedes a 2023-as autójával annak ellenére is kitartott a már 2022-ben is csak általa alkalmazott keskeny oldalszekrényes koncepció mellett, hogy Hamilton szerint azt már az idei évre kukázni kellett volna, a hétszeres világbajnoknak már a szezon előtti tesztet megelőzően voltak fenntartásai, majd amikor kipróbálta a W14-est, bebizonyosodtak a félelmei.
Itt még mindenki mosolygott / Fotó: Steve Etherington / Mercedes
„Emlékszem, hogy pontosan ugyanolyannak érződött [mint a 2022-es autó], ez pedig egyértelműen nem volt nagyszerű érzés. Igazán nagy reményeim voltak – idézi őt a BBC. – Februárban, amikor megnézzük, hogy milyen irányba is tart a kocsi, már egy kicsit nyugtalanabb voltam, mert az előző évben azt mondták nekem, hogy „a kocsi csodálatos, egyedi, senkinek sem lesz ehhez hasonló megoldása sem.« Aztán elmentünk az első tesztre…”
„Úgyhogy ezúttal kicsit óvatosabban hallgattam, és úgy voltam vele, hogy »majd meglátjuk.« Aztán a [2023-as] autónak is megvoltak ugyanazok a problémái, és akkor már tudtam, hogy hosszú évünk lesz” – ecsetelte, majd hozzáttette: „Biztos vagyok benne, hogy volt bennem frusztráció, mert kértem bizonyos változtatásokat, amelyek nem történtek meg.”
Nem azt várta, amit kapott / Fotó: Stephen Reuss
A kiábrándító kezdést elmondása szerint „nagy-nagy megbeszélések” követték a csapattal, miközben „senki sem tudta pontosan, hogy mi a probléma”, és „senki sem tudta, hogyan kellene kijavítani.”
„Az előző év tapasztalatai alapján belevetettem magam a dolgokba az azok mélyére ásása kapcsán, leültem a srácokkal, és sokkal jobb megbeszéléseink voltak. Képes voltam sokkal pozitívabb maradni a szezon során és azt mondani: »Ez hosszú szezon lesz, de ne adjuk fel, küzdjünk tovább azért, hogy kihozzuk a legtöbbet az autóból, legyen az elég bármire is.«”
„Szerintem az idei szezon előtt azt gondolták, hogy »Az alapok jók, csak tökéletesítenünk kell azokat«, de nem ez volt a helyzet. Ezért voltam frusztrált februárban, mert nem hajtották végre azokat a változtatásokat, amiket kértem. De az év elején nem feltétlenül mutatja nekünk az utat a Sarkcsillag, és tudjuk pontosan, hogy merre kell haladnunk. Cikkcakkban haladtunk, hogy odaérjünk, ahová akarunk. De időnként történik valami pozitív. Az ember azt mondja: »Oké, ennyi volt«, de az cél folyton mozgásban van, ami tipikus.”
Már Bahreinben látszott, hogy a Mercedes rossz döntést hozott azzal, hogy kitartott a korábbi koncepció mellett / Fotó: LAT Images/Mercedes
A Mercedes kezét az idén (is) megkötötte a költségplafon, hiszen emiatt többé nem lehetséges az autó alapjaiban történő újratervezése a szezon közben. Ezért várniuk kell 2024-ig, de Hamilton úgy véli, hogy most már van „Sarkcsillagjuk”, ami az elmúlt két évben nem volt, viszont ettől még nem lesz egyenes az út a célig, és bár reménykedik, azért az elmúlt két év tapasztalatai miatt nem várja lélegzetvisszafojtva a W15-öst, miközben a csapaton is látja, hogy a W13-as és W14-es kudarca hatással volt az önbizalmukra.
„El tudják képzelni, hogy ők is idegesek túl nagy változtatást csinálni, mert mi van, ha a rossz irányba megyünk. Nagyobb céljaink vannak, mint korábban bármikor, mert hatalmas hátrányt kell ledolgoznunk. Ez pedig igazán nehézzé teszi a helyzetet” – mondta a hétszeres világbajnok.
A kudarcoknak ráadásul a csapaton belül is volt következménye, hiszen az idei szezon közben leváltották a pozíciójából a technikai igazgatónak 2021-ben kinevezett Mike Elliottot, a helyét pedig elődje, a technikai főigazgatói pozícióból technikai igazgatóvá visszavedlő James Allison vette át. Ezután Elliott lett az új technikai főigazgató, de októberben bejelentették, hogy távozik a Mercedestől.
Hamilton az Abu-Dzabiban tartott sajtóbeszélgetésen először beszélt arról, hogy neki és az ő kritikájának volt-e ebben szerepe. „Fontos, hogy az emberek tudják, nem voltam részese Mike távozásának. A mclarenes idők óta ismerem Mike-ot, nagyszerű kapcsolatom volt vele, és mindig csodáltam, mert annyira okos, és annyit tanultam tőle. Amikor az autóról kérdeztem, soha nem tudtam olyat kérdezni, amire ne lett volna válasza. Az ő pozíciójában levő embernek mindig nehéz dolga van, és gyakran rajta csattan az ostor, de ez együttes erőfeszítés, nem csak egy emberé. Sajnos talán a csapaton kívül vannak olyanok, akik azt mondják, ez egy ember hibája.”
Allison visszatérésének ugyanakkor örül, mert mint mondja, „Jamesben megvan a vezetői mentalitás, ő az élre fog állni kivont karddal és azt mondja majd, »Menjünk bele a tűzbe.«” Emellett Hamilton szerint Allison képes magabiztossá tenni az embereket, ezért nagyon örül annak, hogy ismét részt vesz az autó tervezésének napi munkájában.