Címke: Mercedes

  • Gutiérrez is bejelentkezett a Williams-ülésért

    Gutiérrez is bejelentkezett a Williams-ülésért

    Esteban Gutiérrez a legújabb érdeklődő a Williams 2019-es ülése iránt, habár egyelőre a csapat nem utalt rá, hogy esélyesként tekintenek a mexikóira.

    Gutiérrez korábban a Sauber és a Haas csapatát erősítette az F1-ben, az elmúlt két évben azonban csak nagy ritkán jutott versenylehetőséghez az FE-ben és az IndyCarban. Paddockbeli kötelékeit azonban nem vesztette el teljesen, miután szimulátorpilótaként csatlakozott a Mercedeshez, és habár nem nevezett nevén egyetlen jelenlegi csapatot sem, annyit elárult, „esélyes” az F1-es visszatérés 2019-ben. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy ez a csapat csak a Williams lehet; van még két üres hely a Force Indiánál és a Toro Rossónál, ám az előbbire Lance Stroll bejelentése már csak idő kérdése, míg az utóbbi esetében Helmut Marko valószínűleg meggyőzőbb pilótát szeretne csapatában látni. Annyiban van realitásalapja Gutiérrez sztorijának, hogy George Russell leigazolása után a Williams inkább az anyagi támogatással rendelkező versenyzők felé hajlana, de még Szergej Szirotkin, Robert Kubica és akár Esteban Ocon is a képben van.

    „Nagyon keményen dolgozok, rengeteget készültem idén, nagyon motiváltnak érzem magam” – mondta a hazai futamára kilátogató mexikói. „A Mercedes személyében egy szakmailag kiemelkedő csapattal dolgoztam együtt, aktív voltam a szimulátorban és egyéb feladatokat is elvégeztem; optimista vagyok a jövőmmel kapcsolatban. A Williams egy remek csapat, az egyik legtiszteltebb istálló az F1-ben. Nehéz éveken vannak túl, de megvannak az embereik ahhoz, hogy visszaküzdjék magukat.”

    Gutiérrez 2013-ban és 2014-ben volt a Sauber pilótája, majd egy évi Ferrari-tesztpilótaságot követően csatlakozott az akkor újonc Haashoz, ám egyetlen pontot sem szerzett Romain Grosjean 29-ével szemben.

    „Igen, egyértelműen” – válaszolta arra a kérdésre, befejezetlen ügyként tekint-e az F1-re. „Rengeteg mindent adhatok még az F1-nek, motiváltnak is érzem magam. Megvannak az esélyeim; év elején még nem volt kapcsolatom egyik csapattal sem, most azonban a Mercedesnél vagyok, ami jelenleg az F1 egyik legfontosabb csapata. Nagyon keményen dolgoztam, nem volt egyszerű, de pozitívan állok hozzá a dolgokhoz. Még sok potenciál rejlik a karrieremben, sok mindennel hozzájárulhatok a sporthoz.”

  • Bottas autójában motort cserél a Mercedes

    Bottas autójában motort cserél a Mercedes

    Valtteri Bottas autójában erőforrást kell cserélni a Mexikói Nagydíj időmérője előtt, erősítette meg a Mercedes.

    A 77-es számú Mercedes a harmadik szabadedzés vége előtt 15 perccel állt meg a pálya szélén. A probléma gyökere – Max Verstappen tegnapi gondjához hasonlóan – a hidraulikában rejlett, a Mercedes pedig azóta bejelentette, hogy a finn autójában ki kell cserélni a teljes erőforrást. Mivel Bottas másik motort használt ma, mint múlt héten, a Mercedes „csak” visszarakja az austini motort – rajtbüntetésre így nem kell számítani, ám az még kétséges, a szerelőknek sikerül-e időben, magyar idő szerint este 8 órára befejezniük az időigényes folyamatot.

  • Túlmelegedett a Mercedes motorja pénteken

    Túlmelegedett a Mercedes motorja pénteken

    A Mercedesnek le kellett tekernie a motorját a pénteki szabadedzéseken Mexikóban, mert „számos helyen” túlmelegedést tapasztaltak.

    A két Mercedes meglepően rosszul kezdte a nagydíjhétvégét: a második szabadedzésen Lewis Hamilton a hetedik, Valtteri Bottas pedig a kilencedik helyen végzett, több mint egymásodperces hátrányban a listavezető Max Verstappennel szemben. Számos csapat küszködött a hiperlágyakkal, valamint a ritka magaslati levegő miatt a motorok nem működnek az optimális tartományban – ez magyarázhatja, hogy a Mercedes- és Ferrari-erőforrásoknál gyengébb Renault hirtelen az élen találta magát.

    „Ez egy szokatlan pálya, ahol a kasztni, az erőforrás, a hűtőrendszerek és a gumik is extra követelményeknek vannak kitéve” – magyarázta James Allison, a Mercedes technikai igazgatója. „Az eddigi edzések alapján sem egy körön, sem versenytempóban nem sikerült még megtalálnunk a megoldást a fentebb említett extra követelményekre. Számos helyen túlmelegedett a motor, a megóvása érdekében tehát elővigyázatosságból letekertük a teljesítményt. Ha van egy kis szerencsénk, akkor ma és holnap hűvösebb lesz az idő, és akkor kemény munkával jobb formába tudjuk küzdeni magunkat.”

    Hamilton rendszeresen panaszkodott az „olvadó és szemcsésedő” gumikra, és attól tart, a Red Bull fölénye a hétvége folyamán végig megmarad.

    „A létező legnagyobb szárnyakat használjuk ezen a pályán, de a tengerszintfeletti magasság miatt még így is elé gyorsak vagyunk az egyenesekben” – mondta Hamilton. „A kanyarokban azonban még a hiperlágyakon sincsen sok tapadás. Van min javítanunk, mindent alaposan kielemzünk, hogy találjuk valamiféle megoldást a problémáinkra.”

    Bottas szerint komoly erőfeszítésekre lesz szükség, hogy a Mercedes megtalálja a Hamilton által remélt megoldást.

    „Mindkét lágyabb keverék hamar szemcsésedni kezdett” – fűzte hozzá Bottas. „Tapadáshiányban szenvedünk, ami miatt az autó sokat csúszkál és így még inkább koptatja a gumikat. Rengeteg munka áll előttünk, és habár egyelőre nem értjük a történteket, bízom benne, hogy sikerül válaszokat találnunk és erősebbek leszünk, mint pénteken.”

  • Ocon esélyei egyre halványabbak 2019-re

    Ocon esélyei egyre halványabbak 2019-re

    Nagyon úgy tűnik, hogy Esteban Ocon kiüli majd a 2019-es Forma-1-es szezont, hiszen már Toto Wolff szerint is minimális esélye van a Williamsnél, amely az egyetlen lehetősége maradt.

    „Az elmúlt két hónapban nem változott semmi. Már 2020 van a középpontban. Esteban segíteni fog nekünk az autóval, utána pedig meglátjuk, mi vár rá.”

    A Mercedes másik protezsáltjának, George Russellnek már biztosított a helye 2019-re, a Williams pilótája lesz. Wolff szerint a Force Indiától szinte biztosan távozni kényszerülő Ocon helyzete „teljesen más”, mint a fiatal brité.

    „Talán jó lesz neki kihagyni egy évet, majd visszatérni egy versenyképes autóban.”

    Az a hír járja, hogy ez a „versenyképes autó” Valtteri Bottas Mercedese lesz, aki az idei szezon második felében szinte végig szenvedett.

    „Vesztettem pár pontot idén és az idény második felében egyszer sem sikerült Lewis előtt végeznem.” – mondta Bottas Mexikóban. „Azt viszont nem gondolnám, hogy valóban 130 ponttal vagyok mögötte, szerintem kisebb a különbség köztünk és ezt a csapat is tudja.”

  • Kóstoltátok már Bottas energiaszeletét?

    Kóstoltátok már Bottas energiaszeletét?

    Érdekes termékre bukkantunk a szombati bevásárlás közben egy határhoz közeli osztrák Sparban.

    Immáron két ízben is kapható a Wingman energiaszelet, azonban egyelőre nincs információnk arról, hogy Toto Wolff önállóan indította-e el a termék gyártását vagy Bottas is beszállt a bizniszbe.

  • A Williams a tehetsége miatt választotta Russellt

    A Williams a tehetsége miatt választotta Russellt

    A Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Williams elmondta, hogy a csapat nem a Mercedeses kapcsolat miatt szerződtette le George Russellt 2019-re, hanem pusztán a tehetsége miatt.

    „George neve nyilvánvalóan a Mercedes young driver programja által merült fel, de ez nem volt tényező a döntéshozatalunkban.” – mondta Claire Williams. „Pusztán láttunk egy fiatal tehetséget, törni fel a junior bajnokságokban.”

    „Nyomás lesz George-on, de ő érett és képes lesz kezelni a nyomást. Ő egy egyéniség, aki tudja, mit akar és ezért keményen dolgozik. Ez az, amit szeretek benne, a tiszta elszántságot. George-ban ez megvan és ő egy igazán nagy, fényes tehetség lesz a Forma-1-ben.”

    „Frank imádja George-ot.” – tette hozzá Claire, édesapjára, Sir Frank Williamsre célozva. „George nagyon brit, és Frank ezt igazán élvezi. Pusztán azt a tényt is, hogy George-nak hívják. Mikor kimondom a nevét, úgy hangzik, mintha iskolaigazgatós hangom lenne!”

    „Sok dolgot kell megfontolni, mikor a másik versenyzői ülésről döntünk. De elsősorban a tehetség a döntő. Szóval nem, a Mercedes-kapcsolat nem volt tényező.”

    Egyelőre azonban még kérdés, hogy ki lesz Russell csapattársa. Lance Stroll a Force Indiához távozik majd, Szergej Szirotkin sorsa pedig még képlékeny. Kérdés, hogy a Williams ebben az esetben is a tehetség mellett dönt-e majd, vagy inkább a pénzt választják?

    „A független csapatoknak nincs könnyű dolguk ebben a sportban az elmúlt években.” – mondja Claire Williams. „A szponzorációk területe elég kemény téma itt… A tizedik hely a bajnokságban némileg bekorlátozza a lehetőségeket. De elég jól menedzseljük a pénzügyeinket.”

    „Még nem döntöttünk (a másik versenyzőtől), kihasználjuk az időnket. Nem vagyunk rohanásban. Van pár versenyző a listánkon, persze nem árulhatom el, hogy kik azok. De izgatottak vagyunk a döntés kapcsán, van pár izgalmas elképzelésünk, amiket most kiértékelünk. Sok tényezőt meg kell fontolnunk a döntéshez. Időben megtesszük majd a bejelentést. Remélem, hogy a szezon végéig.”

  • Rosberg karrierjén az segített, hogy 2012-ben legyőzte Schumachert

    Rosberg karrierjén az segített, hogy 2012-ben legyőzte Schumachert

    2016 világbajnoka, Nico Rosberg elmesélt egy 2012-es esetet, mely nagyban befolyásolta versenyzői életét.

    A német versenyző 2010-ben igazolt a Mercedeshez, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher mellé. Volt köztük rivalizálás, azonban az, hogy Rosberg 2012-ben megszerezte a csapat első győzelmét, s ezzel saját első győzelmét is, sok mindenre befolyással volt.

    „Nagyon fontos volt, hogy legyőztem őt (2012-ben).” – mondta Rosberg az F1 „Beyond the Grid” podcastjában. „Ez döntő fontosságú volt a karrierem során, mert ez azt jelentette, hogy ő visszavonult, én pedig a csapatnál maradtam. Biztosan maradt volna és nekem kellett volna mennem (ha akkor Rosberg nem győzi le Schumacher).”

    „Ő volt minden idők legjobbja és emiatt… először is felmerül a kérdés (mikor a Mercedeshez igazolt): Ki vagyok én, hogy ellene menjek? Ő olyan rohadtul csodálatosan jó, képes leszek én közel lenni hozzá? Képes leszek legyőzni őt?”

    „Néha igazán ezen gondolkodott az ember. Nehéz ezt megítélni, ő a gyerekkorom fickója, néztem őt és szuper volt, ő fenomenális. Kicsit túl ment a határain persze. Volt, amikor nagyon erős csúcsteljesítményt nyújtott, pole pozíciót szerzett Monacóban, emlékeznünk kell erre, 2012-ben.”

    „Szóval voltak nagyon erős pillanatai (a Mercedesnél), de az is látszott, hogy már nem volt a legjobb formájában, inkább az állandósságban ragadt, ami egy kicsit elmaradt attól, amihez hozzászokott.”

  • Mexikóban megerősítették, hogy szabályos a Mercedes

    Mexikóban megerősítették, hogy szabályos a Mercedes

    A Mexikói Nagydíj előtt a versenybírák megerősítették, hogy szabályos a Mercedes felnijének kialakítása.

    A csapat maga kérte ennek tisztázását, hogy ne lehessen őket illegalitással vádolni a jövőben. A dizájn, mi szerint a felnin lyukak találhatók, már egy pár verseny óta ismert, de csak az elmúlt versenyhétvégén, Austinban kezdte el szúrni a vetélytársak szemét. Azt feltételezték, hogy a lyukak aerodinamikai célt szolgálnak.

    A versenybírák azonban szabályosnak ítélik a megoldást, melynek funkciója – elvileg – csupán a hőelvezetés.

    Az FIA technikai részlegének vizsgálatára hivatkozva tehát a versenybírák megerősítették, hogy a Mercedes megoldása megfelel a szabályoknak.

  • A Red Bull kizártnak tart egy Verstappen-Hamilton párost

    A Red Bull kizártnak tart egy Verstappen-Hamilton párost

    Egyes Forma-1 rajongóknak álom párosítás lenne, de a Red Bull kizárta azt, hogy leigazolnák Max Verstappen mellé Lewis Hamiltont. A múlt hétvégén Texasban is Hamilton és Verstappen parádéztak a verseny vége felé, amikor egymás ellen küzdöttek, a második helyezésért. A hollandnak sikerült megtartania a pozícióját, ami azt jelentette, hogy Hamilton csak a harmadik lett, és nem szerzett elég pontot ahhoz, hogy már akkor megszerezze az ötödik világbajnoki címét.

    Remek volt a párharcuk, egyikük a ma bajnoka, a másikra meg azt mondják, hogy ő lehet egyike azoknak, akik akár elvehetik tőle a bajnoki címet. El kell fogadni azonban azt, hogy jó ideig még külön csapatban lesznek, mert a Red Bull nem vállalná be őket csapattársként, azon egyszerű oknál fogva, hogy ez a párosítás túl kockázatos lenne. Helmut Marko nyilatkozott erről a Sky Sportsnak:

    „Valami harmónia kell, hogy legyen a csapatban. Ők pedig ketten a legnagyobb egóval rendelkező két versenyző. Ez különösen kalandos lenne a csapatnak.”

    Verstappen társa jövőre így Pierre Gasly lesz a Red Bullnál, míg a Mercedesnél is marad Valtteri Bottas Hamilton partnere.

  • Lauda 2 hónap után elhagyhatta a kórházat

    Lauda 2 hónap után elhagyhatta a kórházat

    A háromszoros világbajnok legenda, Niki Lauda elhagyhatja a kórházat 2 hónappal azután, hogy tüdőátültetést végeztek el rajta.

    A műtétre még augusztusban került sor a bécsi AKH kórházban, az osztrák épp Ibizán nyaralt, ekkor betegedett meg. Végül szerdán, két és fél hónappal a transzplantáció után hagyhatta el a kórházat Mercedes csapat tagja. Laudának most egy többhetes intenzív rehabilitáción kell átesnie, valamint továbbra is élvezheti a kórház és a Bécsi Orvosi Egyetem támogatását is.

    Augusztusban a bécsi AKH kórház tüdőgyógyászati részlegének vezetője, Marci Idzko elmondta, hogy amikor Lauda megbetegedett, immunszupresszív terápiában részesült, ez pedig a „légző szervrendszere folyamatos javulását segítette elő”.

    Azonban ezután Laudának mégis súlyos tüdőbetegsége alakult ki, így mesterséges lélegeztetésre szorult. Ekkor az orvosok már csak pár napot adtak neki, tehát rendkívül sürgőssé vált a transzplantáció.

    Az már korábban kiderült, hogy ez nem az 1976-os nordschleife-i balesetének következménye.