Címke: Mercedes

  • Hamilton és Bottas a jin és a jang

    Hamilton és Bottas a jin és a jang

    Lewis Hamilton Valtteri Bottasszal való kapcsolata sokkal harmonikusabb, mint Nico Rosberggel volt, számolt be róla a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff.

    „Ahhoz képest, ami korábban volt (Rosberggel), ez Alíz Csodaországban. Ők (Hamilton és Bottas) a jin és a jang.” – mondta Wolff.

    A kommunikáció a pályán történik, nincs külön megbeszélés, és nincs politika, állítja Wolff.

    „És ezt nem negatív értelemben mondom, minden versenyzőnek meg van a maga módja arra, hogy megpróbáljon sikert elérni. De Valtteri egy abszolút hűvös finn. Nem hiszem, hogy lehetne manipulálni, talán fel sem tűnne neki. Szóval remek a kapcsolatuk.”

    Wolff azt is elismeri, hogy az elmúlt versenyeken némileg visszafogták Bottast annak érdekében, hogy Hamilton bebiztosíthassa 2018-as bajnoki címét.

    „Mindig mondom, hogy ez a fajta ’megbilincselés’ azért van, mert Lewisnak már akkora volt az előnye a bajnokságban. Sosem mondtuk, hogy nincs ilyen.”

     

  • A Mercedes a Ferrari győzelmére fogadna

    A Mercedes a Ferrari győzelmére fogadna

    Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök szerint a Ferrari a Brazil Nagydíj favoritja, miután az olaszok bevállalták a kockázatosabb rajtstratégiát.

    A Q2 elején nagyon lógott az eső lába, a Ferrari azonban egyetlen szuperlágyas kivezető kör után visszahívta Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent a tartósabb lágy gumikért, hogy azzal kezdhessék meg a futamot. Amennyiben valóban megérkezett volna az eső, a két Ferrari mért kör híján kiesett volna a Q2-ben, de – habár Vettel mérlegelése kissé megakasztotta a dolgokat – sikerült elég jó időt autózniuk ahhoz, hogy bejussanak a Q3-ba és végül a második és negyedik helyekre kvalifikáljanak. A Q2-ből továbbjutók közül mindenki más a gyorsabb, de kényesebb szuperlágyakat választotta.

    „A Ferrari nagyot kockáztatott az időmérőn, amikor a bármikor megérkező eső ellenére cseréltek kereket” – mondta Wolff. „Bejött nekik, [ma] a strapabíróbb gumikon kezdhetik a futamot. A rajtnál lehet, hogy kisebb hátrányban lesznek a szuperlágyakkal szemben, de a szimulációink szerint az első 10-15 kör alatt hatalmas előnyre tehetnek szert. Mi azért nem vállaltuk be ezt a kockázatot, mert aránytalanul nagynak éreztük a haszonnal szemben; a Ferrarinak azonban a kockázatvállalás az egyetlen esélye, hogy életben tartsák a konstruktőri bajnoki reményeiket, és egyelőre ki is fizetődik a rizikó.”

    A legutóbbi két futamon a Mercedes komoly túlmelegedéssel szenvedett a hátsó tengelyen, és habár a német istálló állítja, hogy nagyrészt sikerült megérteniük a probléma okát, a pénteki és szombati napnál melegebb körülmények között megrendezett verseny megkeverheti a kártyákat.

    „Változtattunk néhány dolgon erre a hétvégére” – fűzte hozzá Wolff. „Egyelőre elégedettek vagyunk a látottakkal, de a gumik túlmelegedése komoly kihívást fog jelenteni, muszáj lesz hólyagosodás nélkül kihozni a maximumot belőlük. Az előzőleg említett szuperlágy/lágy különbség okán hátrányból kezdjük a versenyt.”

    Ami az ideális stratégiát illeti, a Pirelli számításai szerint egyetlen kiállással teljesíteni lehet a nagydíjat: a lágyakon rajtolók a 32-36. kör környékén váltanak majd közepesre, míg a szuperlágyasok hét körrel korábban kényszerülnek majd a cserére.

  • Ocon minden F1-en kívüli ajánlatot elutasított

    Ocon minden F1-en kívüli ajánlatot elutasított

    Esteban Ocon elutasította a Forma-1-en kívüli ajánlatokat 2019-re, annak ellenére is, hogy most már szinte biztos, hogy nem lesz F1-es ülése jövőre.

    Ha ki is kell hagynia a 2019-es F1-es szezont, úgy döntött a Mercedes menedzsmentjével együtt, hogy nem vállal szereped addig más szériákban.

    Pedig állítólag az IndyCarból is kapott ajánlatot a Schmidt Peterson Motorsportstól és a Dale Coyne Racingtől is, valamint a Formula E-be is hívták volna.

    „Voltak beszélgetések arról, hogy versenyezhetnék különféle helyeken, de nem mennék bele a részletekbe. De nem választunk ezek közül.” – mondta Ocon.

    2016-ban Ocon a DTM-et is kipróbálta, mielőtt debütálhatott volna a Manorral a Forma-1-ben. Most azonban nem szeretne elkanyarodni az F1-től.

    „Ha nem versenyzem jövőre, azt választom, hogy közel maradjak a Mercedeshez és megpróbálok a lehető legtöbbet tanulni tőlük. Talán tesztelek velük, ha lehetséges, velük dolgozom. Ez az egyetlen dolog, amit tehetek azért, hogy formában maradjak és az F1 körül maradjak.”

    „Nem érzem úgy, hogy olyan tapasztalatot tudnék gyűjteni, ha valahova máshova megyek, amiket nem szereztem meg már korábban. Amíg F1-es ülésre vártam például DTM-eztem. Akkor sokat tanultam és nem hiszem, hogy ez most is így lenne, hogy már van F1-es tapasztalatom. Nem tervezek máshova menni versenyezni.”

  • Brazil Nagydíj: Bottas az élen a második edzésen

    Brazil Nagydíj: Bottas az élen a második edzésen

    Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája futotta meg a leggyorsabb kört a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki második szabadedzésén, három ezredmásodperccel megelőzve csapattársát, az ötödik világbajnoki címét két hete megnyerő brit Lewis Hamiltont.

    A két Mercedesszel valójában csak a harmadikként végző Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres vb-győztes német versenyzője tudta tartani a tempót, ő kevesebb mint egy tizedmásodperccel volt lassabb Bottasnál.

    A negyedik Daniel Ricciardo (Red Bull) hátránya a legjobb időhöz képest már több mint három tizedmásodperc, csapattársa, az első szabadedzésen leggyorsabb holland Max Verstappen lemaradása pedig már csaknem fél másodperc volt.

    A Brazil Nagydíj szombaton a harmadik szabadedzéssel és az időmérő edzéssel folytatódik.

    2. szabadedzés, top6:
    1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:08.846 perc
    2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:08.849
    3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:08.919
    4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:09.164
    5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:09.339
    6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:09.412

     

  • Brazil Nagydíj – Verstappen volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Brazil Nagydíj – Verstappen volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

    A második helyen a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője, Sebastian Vettel, míg a harmadikon az ötödik vb-győzelmét két hete bebiztosító Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája zárt.
    A negyedik pozícióban Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője végzett. Ricciardónak fontos lesz minél előbb végeznie a szombati időmérő edzésen, mert versenyautójában turbót cseréltek, ezért a kvalifikáción elért rajthelyénél öt pozícióval hátrébb sorolják majd.
    A brazil GP második szabadedzését 18 órától rendezik Sao Paulóban.

    Eredmények ((a formula1.com alapján)
    1. szabadedzés (az élcsoport):
    ——————————-
    1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:09.011 perc
    2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:09.060
    3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:09.107
    4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:09.395
    5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:09.573
    6. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:09.679

    A további program:
    ——————
    2. szabadedzés 18.00
    szombat:
    3. szabadedzés 15.00
    időmérő edzés 18.00
    vasárnap:
    futam 18.10

  • Hamilton nem akarja Bottast győzelemhez juttatni

    Hamilton nem akarja Bottast győzelemhez juttatni

    Ma már a 33 éves Lewis Hamilton ötszörös világbajnokként szállhat be a Mercedesébe, miután megszerezte idén is a címet két hete, Mexikóban. A brit bajnok Californiába ment ünnepelni, de nem sikerült győzelemmel ünnepelnie a bajnokságát. 2015-ben Nico Rosberg megnyerte az utolsó három futamot, tavaly pedig Sebastian Vettel és Valtteri Bottas is tudott nyerni.

    Hamilton nagyon szeretne nyerni Interlagosban is, ami azt jelenti, hogy nem fog Bottas elől félreállni, pedig szeptemberben az Orosz Nagydíjon így is segítette a finn pilóta a brit csapattársát. Így látja a helyzetüket Hamilton:

    „A csapat nem fog utasítást alkalmazni. Nem kérdeztem meg ugyan Valtterit, de nem hinném, hogy ezt akarná. A saját jogán akar nyerni.”

    Míg Hamilton kilencszer nyert idén, Bottasnak ez még mindig várat m agára 2018-ban. Lewis folytatta a gondolatmenetét:

    „Nem tudom, hogy megtennék-e bármiféle szívességet Valtterinek, hogy nyerhessen. Nem hinném, hogy erre lenne szüksége, meg tudja oldani ezt maga is. Jó lenne, ha erősen tudna zárni, mert jobb érzés az autót év végén otthagyni azzal a tudattal, hogy erősen sikerült az évet lezárni.”

  • Hamilton eleinte nem kedvelte Laudát

    Hamilton eleinte nem kedvelte Laudát

    Közismert, hogy Niki Lauda volt az, aki anno meggyőzte Lewis Hamiltont arról, hogy hagyja ott a McLarent és próbáljon szerencsét a Mercedesnél. Időközben nagyon jó kapcsolat alakult ki a brit versenyző és az osztrák legenda között, noha Hamilton eleinte nem igazán kedvelte Laudát, aki most épp tüdőtranszplantációja után lábadozik.

    „Imádom Nikit, hiányzik és remélem, hogy hamarosan visszatér, de eleinte nem volt túl jó a véleményem róla.” – idézi Hamiltont a motorsport-total.com.

    Ehhez a véleményhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a 2011-es Kanadai Nagydíj után Lauda „teljesen elmebeteg”-nek nevezte Hamiltont,

    Viszonyuk az után kezdett egyre jobbra fordulni, hogy 2012-ben személyesen is találkoztak, Lauda pedig szerette volna átcsábítani a brit versenyzőt a Mercedeshez.

    „Szóval azt mondtam, ‘Te is versenyző vagy, mint én’. Attól fogva egyre-egyre jobb lett a kapcsolatunk.”

    Mostanra Lauda lett Hamilton egyik legfőbb bizalmasa, és Hamilton azon kevesek egyike, aki most, rehabilitációja során is közvetlen kapcsolatban van vele.

    „Gyakran küldök neki videót a boxból vagy a mérnöki eligazításról, és informálom arról, hogy mi történik.” – mesélte Hamilton. „Múlt héten felhívott, jó volt végre újra hallani a hangját.”

    Hamilton szerint Lauda hamarosan vissza fog térni a Mercedes garázsába.

    „Nagyon örült, hogy jól ment az operáció, jó kedve volt és humorizált.” – mondta Lewis.

  • Bottas megfejtette Hamilton gyorsaságának titkát

    Bottas megfejtette Hamilton gyorsaságának titkát

    Valtteri Bottas sikeresen megfejtette Lewis Hamilton idei versenyképességének titkát és pontosan tudja, mit kell tennie, hogy jövőre felvegye vele a harcot.

    A világbajnok Mercedes-autó ellenére Bottas az egyetlen a három nagycsapat hat pilótája közül, aki idén még nem tudott futamot nyerni (habár Bakuban és Szocsiban nem sokon múlott a győzelem), de a finn mindent megtesz, hogy 2019-ben szorosabb legyen a csata közte és Hamilton között.

    „Nincsen olyan tényező, amit ne értettem volna meg” – magyarázta Bottas. „Mindig megtaláltam a magyarázatot a különbségekre: néhány kanyarban jobban szenvedek nála, és habár van, amikor eltalálom a dolgokat, neki konzisztensen sikerül megtennie ugyanezt. Fordítva is elő szokott fordulni, de ami engem illet, pontosan tudom, miért gyorsabb egyes helyeken.”

    A kanyarsebesség mellett Hamilton körülményektől független kiegyensúlyozottsága a brit világbajnok másik erős fegyvere.

    „Legyen szó szélről, hőmérsékleti változásról, esőről vagy száraz időről, mindenhez alkalmazkodik” – dicsérte csapattársát Bottas. „Mielőtt idejöttem volna, nyilván nem tudtam sok mindent róla azon kívül, hogy jó versenyző; nem szoktam ismeretlenül felcímkézni embereket. Amikor azonban csatlakoztam a csapathoz és jobban megismertem, rájöttem, hogy egy nagyon rendes srác, aki keményen dolgozik, keményebben, mint azt sokan hiszik.”

  • Hamilton most már a konstruktőri bajnoki címre koncentrál

    Hamilton most már a konstruktőri bajnoki címre koncentrál

    Miután Lewis Hamilton megszerezte a 2018-as egyéni világbajnoki címet is, most arra koncentrál, hogy a Mercedes is megszerezze az ötödik konstruktőri címét. A csapat a hibrid éra érkezése óta, 2014 óta veretlen, ha idén is megszerzik a bajnoki címet, zsinórban az 5. bajnoki címüket húzhatják be.

    E tekintetben azonban előttük jár a Ferrari, mely hat bajnoki címet gyűjtött az 1999-2004-es időszakban.

    „Nagyon meg akarom nyerni a konstruktőri címet a csapatnak.” – mondta Hamilton a Sky-nak. „Ez a világot jelentené a csapat számára. Most már az egyetlen célom megpróbálni és megnyerni a következő két versenyt, és megadni ezt nekik.”

    A Mercedes előnye 55 pont a Ferrari előtt, két versennyel a szezon vége előtt, a csapatfőnök Toto Wolff pedig egyelőre óvatos ebben a témában.

    „A célunk idén, hogy mindkét bajnokságot (egyéni és konstruktőri) megnyerjük.” – mondta Wolff.

    „Ez az a pillanat, mikor két lábbal kell a földön állnunk, fókuszálni kell a célra és bízni a munkában, és emberekben.”

    Azonban erről a címről még a Ferrari sem mondott le.

    „A konstruktőri bajnoki cím sorsa még mindig nem dőlt el és csökkentettük a lemaradásunkat az elmúlt két versenyen.” – mondta az olaszok főnöke, Maurizio Arriavbene. „Eltökélt szándékunk, hogy a legvégéig harcolunk.”

  • Vandoorne jobb felkészülést szeretett volna az FE-re

    Vandoorne jobb felkészülést szeretett volna az FE-re

    Ha a technika ördöge nem babrált volna ki vele, Stoffel Vandoorne sokkal jobban fel tudott volna készülni decemberi FE-debütálására.

    F1-es ülése elvesztése után Vandoorne lehetőséget kapott a Mercedes által futtatott szériaújonc HWA-tól az FE-ben, aminek ötödik szezonja december 15-én rajtol Rijádban. A mezőny már túl is van az előszezoni teszten, ám a belga pilóta technikai szempontból balszerencsés napokat fogott ki.

    „Nem ez volt a legrosszabb, de messze nem volt ideális” – foglalta össze a pályán töltött néhány körét Vandoorne. „Örültem volna, ha kissé jobban fel tudok készülni a szezonra és többet vagyok a pályán, mert lényegében egyetlen időmérős és versenyszimulációt sem teljesítettem. Jó néhány dolgot csak az éles versenyhétvégéken fogok felfedezni, de ez valószínűleg egyébként is így lett volna. Mivel még az F1-ben is van jelenésem, ide-oda ugrálok egyik autóból a másikba, de emiatt nem aggódom. Más csapatokkal ellentétben nyilvánvalóan rengeteg mindent el kell még sajátítanunk, mert mindenki számára új tapasztalat az FE.”

    Talán a legnagyobb változás az F1-hez képest a versenyek lebonyolításában rejlik.

    „Rengeteg működési folyamatot meg kell még tanulnom, különösen az energiakezelést a verseny alatt és a csapattal való kommunikációt” – folytatta Vandoorne. „Ezekről a versennyel kapcsolatos dolgokról maradtam le igazán a teszt alatt. A szimulátor viszont nagyon sok szempontból hasznos, ott is eltöltök majd egy kis időt, mielőtt kiutaznék Rijádba. Most már nem tehetek mást, minthogy 100%-ig biztosra menjek abban, tudom, mi hogyan zajlik és működik.”