Címke: Mercedes

  • Interlagosban megsérült Hamilton erőforrása

    Interlagosban megsérült Hamilton erőforrása

    Lewis Hamilton motorja a Brazil Nagydíj során megsérült, ami jelentős kihatással lehet a jövő heti Abu Dhabi Nagydíjra.

    Hamilton ugyan nyert Brazíliában, de a verseny egy szakaszában a Mercedes komolyan aggódott az erőforrás állapota miatt – a mérnökök egy ponton nem zárták ki annak a lehetőségét sem, hogy egy körön belül beüt a krach. A brixworthi bázis, a helyszíni mérnökgárda és Hamilton közös erőfeszítése nyomán a motor végigbírta a nagydíjat, ám a csapat elárulta, az erőforrás maradandó károsodást szenvedett. A meghibásodás mértéke csak az alaposabb vizsgálat után derül ki, Hamilton előtt azonban valószínűleg két opció áll: vagy új erőforrást tesznek be Abu Dhabira, ami rajbüntetést és utolsó helyes indulást jelentene, vagy visszaraknak egy korábbi specifikációjú egységet, ami számos versenyhétvégét teljesített már és gyengébb is a jelenleginél.

    „Ha visszapörgetjük a versenyen történt eseményeket, Lewis boxkiállásakor észleltünk egy igen komoly problémát” – magyarázta a Mercedes főstratégája, James Vowles. „Jó néhány szekció, többek között a Brixworthben lévő és a pályamenti csapatok közös összefogása kellett a probléma megfékezéséhez. Fantasztikus munkát végeztek; nem csak egyetlen dolgon kellett változtatni, a hátralévő 40-50 körben rengeteg módosításra volt szükség, hogy az erőforrás kibírja a verseny végéig. Ennek eredményeképp a motor valamennyire meghibásodott, de még nem tudjuk pontosan, milyen mértékben. Az Abu Dhabit érintő döntések meghozatala előtt alaposan ki kell vizsgálnunk az egységet.”

  • Hamilton soha nem lesz elektromos arc!

    Hamilton soha nem lesz elektromos arc!

    Az ötszörös F1-es világbajnok, Lewis Hamilton elárulta, hogy nem igazán tudja az érzéseit hova tenni az ABB FIA Formula E bajnokságával kapcsolatban. A héten elismerte, hogy nagyon is aggódik a klímaváltozás miatt, és környezetvédőnek titulálta magát, ugyanakkor versenyzőként a száguldás szerelmese. Interlagosban ennyit mondott:

    „Ez nehéz, mert dilemmában vagyok. Azok a gázok, amik az autóinkból jönnek, nem igazán mondhatóak klímabarátnak, és így a világnak nem tesz jót, ami zavar. Másrészről viszont rajongok a versenyekért. Benzin folyik az ereimben, egy igazi „petrol head” vagyok. Soha nem leszek az az arc, aki rajong az elektromos autókért. Remélem, hogy az én életemben még az autókat tankolni fogják és valamilyen V elrendezésű motor lesz bennük, valamiféle hanggal. A Formula E amit csinál, az viszont remek, és egy jó kezdet. Jó látni azt, hogy top márkák, olyanok mint az Audi, BMW Mercedes mind befektetnek ebbe, már csak az utcai autóik miatt is. Naponta ezrek közlekednek az utakon, nagy a forgalom, Ez mindegyik országban így megy, és hamarosan mindegyiket hibridre váltjuk. Azt gondolom, hogy ez már egy jelentős különbség lesz, de sok más dolgot is tenni tudunk azért, hogy csökkentsük a kibocsátási értékeket. Ugyanakkor nem hiszek abban, hogy valaha is a Formula E összehasonlítható lesz a Forma-1-gyel. Öt vagy tíz év múlva talán, de az a technológia amink van, sokkal fejlettebb mint ami nekik van jelenleg. Még lassabbak mint egy Formula-Ford autó, így még egy hosszú út áll előttük, hogy felvehessék a sebességet egy Forma-1-es versenyautóéval. Nem tudom, hogy ez-e a céljuk.”

    Hamilton korábbi csapattársa a Mercedesnél, Nico Rosberg azonban részvényes is a Formula E-ben viszont azon a véleményen van, hogy a Formula E évről-évre jobb:

    Azt hiszem, igazán lenyűgöző az egész. Néztem az autóikat a közösségi médiában, nagyon menő volt a kinézetük, így tényleg mindenkinek csak a legjobbakat kívánom, és hogy lássam azt, ahogy fejlődik a dolog.”

    Felipe Massa, Pascal Wehrlein és Stoffel Vandoorne mindannyian beszállnak a szériába, amely decemberben már az ötödik szezonját kezdi meg. Eddig Fernando Alonso kizártnak tartotta azt, hogy a Forma-1 után a Formula E-ben induljon, de ki tudja…

  • Hamilton szerint nem kéne olyan országokba vinni az F1-et, ahol senkit sem érdekel

    Hamilton szerint nem kéne olyan országokba vinni az F1-et, ahol senkit sem érdekel

    Lewis Hamilton megkérdőjelezte annak helyességét, hogy új országokba vinnék a Forma-1-et, ő jobban preferálja azokat a helyszíneket, melyeken van történelme az autósportoknak. A legfrissebb hír ugyanis az, hogy 2020-ban már Vietnámban is esz verseny, míg Silverstone jövője egyelőre kérdéses.

    „Versenyzés szempontjából nem tudom mennyire fontos, hogy ilyen új országokba menjünk.” – mondta az immáron ötszörös világbajnok. „Ha lenne futam Silverstone-ban és Londonban is, az elég király lenne.”

    „Nagyon komoly történelme van a versenyzésnek Angliában, Németországban, Olaszországban és az Államokban is növekszik.” – vélekedik Hamilton. „De évente csak egy (F1-es) esemény van ezeken a helyszíneken. Ha ez az én bizniszem lenne, és megpróbálnék ezekbe az országokba több eseményt vinni.”

    „Voltam korábban Vietnámban és gyönyörű. Voltam Indiában is egy verseny előtt, ami furcsa volt, mivel India annyira szegény hely volt még, nekünk meg ott volt egy nagy, gyönyörű versenypálya a semmi közepén.”

    „Volt versenyünk Törökországban, alig jött ki valaki. Király pálya, király hétvége, de kevés közönség.”

    „Ha van például Német Nagydíj, és lenne egy futam Berlinben is, szerintem a kapcsolat olyan városokkal, melyekben sok ember él, jó dolog lenne, nem szükséges olyan országokba menni, ahol nem sokat tudnak a Forma-1-ről.”

  • Hamilton készen áll a harcra Verstappennel a 2019-es bajnoki címért

    Hamilton készen áll a harcra Verstappennel a 2019-es bajnoki címért

    Lewis Hamilton elárulta, hogy reméli a Red Bull erős csomagot tud adni majd 2019-re Max Verstappennek, és így megküzdhet vele majd a bajnoki címért. Ők ketten már a Brazil Nagydíjon is parádéztak vasárnap, amiből Hamilton jött ki jobban, miután Verstappent egy bizarr balesetben elütötte a győzelemtől Esteban Ocon. Hamilton már régebbi gumikon volt amikor az élen harcoltak, Verstappen pedig gyakorlatilag az ötödik helyről jött fel az elsőre, ami remekül megmutatta a Red Bull versenyautó képességeit is, a Mercedes és a Ferrarik mellett.

    A Sky Sportsnak adott interjújában Hamilton közölte, hogy reméli azt, hogy a fiatal holland versenyben lehet majd a bajnoki címért, és hogy lenyűgözi őt Verstappen fejlődése, mióta 2015-ben csatlakozott a mezőnyhöz a Forma-1-ben:

    „Idén hihetetlenül erősek voltak már, és azt gondolom, hogy jövőre csak még erősebbek lehetnek. Ez remek a sportnak, és nagyszerű lesz a Red Bullnak, ha versenyre kelhetnek a Ferrarival és a Mercedesszel, de jöjjön csak minél több csapat. Max igazán jól vezet idén, ő egy igazán remek, tehetséges fiatal. Várom, hogy még sokat versenyezzek vele. A brazil hétvégén volt némi gondunk a motorral, így nem éreztem azt, hogy képes vagyok ellene harcolni a pályán, de már várom azt a napot, hogy ez is bekövetkezzen.”

    Annak ellenére, hogy megelőzte Hamiltont, Verstappen elesett a győzelemtől az Oconnal történt ütközése után, így a 2018-as bajnok nyert Interlagosban is.

  • Két csapatnál is tesztpilóta lehet Esteban Ocon

    Két csapatnál is tesztpilóta lehet Esteban Ocon

    Esteban Ocon két helyen és tartalékpilóta lehet 2019-ben, amennyiben nem kapna versenyülést a Williamsnél. Továbbra is kiadó George Russell mellett egy versenyülés a következő szezonra, és Oconnak ez az utolsó reális esélye arra, hogy a mezőny tagja maradhasson. A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff utalt már rá, hogy csapatuk junior pilótája úgy néz ki, hogy ki kell hagyja a következő szezont. Ő ennyit állított, utalva arra, hogy a döntés joga Claire Williams és Paddy Lowenál van:

    ” Nem a mi kezünkben van a sorsa. Ugyanakkor mi nagyon is sokat várunk tőle, hogy a téli szünetben támogasson minket és a Force Indiát. Sokat kell szimulátoroznia, és lehet, hogy a végén nálunk és a Force Indiánál lesz tartalékpilóta, és készülhet a következő idényre. Ha valami csoda folytán a Williamsnél megnyílna egy kapu, akkor készen áll arra, hogy belépjen rajta. De ez csakis Claire és Paddy döntése lesz, nem a miénk.”

    Ocon valószínűleg elveszíti a versenyülését a Force Indiánál Lance Strollal szemben, akinek az apja a csapat új befektetője, Lawrence Stroll. A csapat menedzsmentje úgy döntött, hogy addig nem fedik fel Sergio Perez mellett a másik versenyzőjük kilétét, amíg Ocon tervei nem véglegesek és hivatalosak.

  • Mind az 5 bajnok autóját kiállította a Mercedes

    Mind az 5 bajnok autóját kiállította a Mercedes

    A Mercedes Brazíliában megszerezte ötödik konstruktőri bajnoki címét, így nagy ünneplést tartottak a csapat gyárában, Brackley-ben és a fejlesztési központban, Brixworth-ben.

    Az ünneplésben persze a versenyzők is részt vettek, és a csapat egymás mellé ki is állította öt bajnok autóját.

    Mercedes, racingline.hu, racingline, racinglinehu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas

    „Szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindenkinek köszönetet mondjak.” – mondta Hamilton. „Hihetetlenül büszke vagyok mindenki kemény munkájára. Tudom, hogy kemény év volt ez itt mindenkinek, szóval köszönöm nektek. Megtiszteltetés és abszolút csodálatos vezetni ezt az autót. Minden korábbi autót elég jó volt vezetni, de ez volt az, amit a legjobban élveztem az évek során. Úgy éreztem ez (az autó) lehetővé tette, hogy kihozzak magamból valami olyasmit, amiről tudtam, hogy ott van, de nem minden évben volt rá lehetőség az autóban, hogy előhívja az ember, és ez mind a ti kemény munkátok eredménye.”

    A csapattagok mindannyian egy piros sapka megemelésével tisztelegtek a tüdőtranszplantáció után lábadozó Niki Lauda előtt.

    Mercedes, racingline.hu, racingline, racinglinehu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
  • Bottas elismeri, hogy néha idegesítő, hogy úttorlaszt kell játszania

    Bottas elismeri, hogy néha idegesítő, hogy úttorlaszt kell játszania

    A Mercedes idén igen sokszor osztotta Valtteri Bottasra az úttorlasz szerepét annak érdekében, hogy a csapattárs, Lewis Hamilton kényelmesebben menetelhessen előre az ötödik bajnoki címe megszerzéséig.

    „Néha idegesítő volt, hogy ennyiszer ezt kellett tennem.” – mondta Bottas saját szerepe kapcsán.

    Ez a szerep azonban a csapatot is hozzásegítette at ötödik bajnoki cím megszerzéséhez.

    „Minden csapattag igazán megérdemli.” – mondja Bottas. „Mindenki nagyon keményen dolgozott ezért, és lenyűgöző, hogy mire vagyunk képesek csapatként. Mindig összetartottunk a nyomás alatt. Szerintem ez volt a legfőbb cél idén, szóval nagy gratuláció és köszönet mindenkinek a csapatnál.”

    Idén a Ferrari az előző évekhez képest erősebb volt, végül mégis a Mercedes diadalmaskodott.

    „Minden évben egyre keményebb, sok (konstruktőri) bajnoki cím ez zsinórban, és jövőre sem lesz könnyebb, de szerintem épp ez motivál minket.” – véli a finn. „Szerintem a kulcs az, hogy minimalizáltuk a hibákat idén, egységben maradtunk, a csapatszellem pedig csak egyre jobb.”

  • Wolff támogatja Vandoorne karrierjét

    Wolff támogatja Vandoorne karrierjét

    Toto Wolff még mindig úgy gondolja, hogy Stoffel Vandoorne szép jövő előtt áll, és ő ebben minden segítséget meg fog adni a belgának.

    A Mercedes csapatfőnöke meglepődött azon, hogy Vandoorne a két év alatt egyszer sem tudott egy kiemelkedő eredményt sem felmutatni.

    „Nem tudom, hogy mikor siklott félre az útja. Ő az a pilóta, aki a leglátványosabb rekordokat állította fel a junior kategóriákban. Minden bajnokságot megnyert, ahol elindult. Majd megérkezett a Forma-1-be, de nem értem, hogy miért nem mentek úgy a dolgai.” – nyilatkozta a belga RTBF-nek Wolff.

    Mint ismert, Vandoorne a Mercedes Formula E csapatában fog versenyezni a következő szezonban és a Mercedes szimulátor pilótájaként is ténykedhet a folytatásban.

    „A célom az, hogy bebizonyítsam, hogy Vandoornenak megvan mindene ahhoz, hogy igazán sikeres pilóta legyen. A Formula E csapatunkban fog versenyezni, ami egy rendkívül fontos platform a Mercedesnek. Akkor majd meglátjuk, hogy fog menni.” – tette hozzá az osztrák.

  • 90%, hogy Kubica lesz a Williams másik pilótája

    90%, hogy Kubica lesz a Williams másik pilótája

    Robert Kubica visszatérését az Auto Motor und Sport már szinte tényként kezeli, a németek szerint a héten várható bejelentés.

    Arról már korábban beszámoltunk, hogy a lengyel szerződésajánlatot kapott a Williamstől, emellett azonban állítólag a Ferrari is megkereste, tesztpilótának szeretnék alkalmazni az olaszok.

    „A visszatérési esélyei a Williamsszel 90% fölöttiek” – áll a német sajtóértesülésben. „Már csak a részletekről folynak az egyeztetések, például, hogy a harmadik számú pilóta hány pénteki első szabadedzést kap. Úgy tűnik tehát, a Williams néhány pénteki napot egy fizetős pilótának szánna.”

    A Mercedes Esteban Ocont szerette volna George Russell mellé, de Toto Wolff szerint a Williams túl sokat követelt.

    „Nem invesztálhatunk ebbe olyan sokat, amennyit kérnek” – mondta a brazil Globo hasábjain.

    Egyesek szerint a Mercedes felajánlhatta, hogy ingyen szállítanak motorokat a groveiaknak, cserébe Ocon ülést kap. Wolff egyetértve válaszolt: „A pénz az pénz, nem számít, hogyan teremted elő. De nem adhatjuk meg nekik azt, amit akarnak.”

    Ehelyett viszont, Oconé lehet a tartalékpilótai szerep az összes Mercedes motoros istállónál, beleértve a Force Indiát is.

    „Ő lehet a tesztpilóta a Mercedesnél, a Force Indiánál és talán a Williamsnél is” – ismerte be Wolff. „Sokat ül majd a szimulátorban is.”

    Az Auto Bild arról értesült, hogy Kubica nemrég nemet mondott a Ferrari ajánlatára.

  • Hamilton motorja egy környire volt a meghibásodástól

    Hamilton motorja egy környire volt a meghibásodástól

    Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök elárulta, hogy Lewis Hamilton erőforrása a Brazil Nagydíj egy szakaszában veszélyesen közel került a meghibásodáshoz.

    Hamilton rendszeres időközönként panaszkodott rádión a motorral kapcsolatban, a pit wallon pedig mindenki azt várta, mikor megy végleg tönkre.

    “Szörnyű versenyünk volt ma, de tökéletes az eredmény – Lewis nyert és mi is megnyertük a konstruktőri bajnokságot” – foglalta össze az eseményeket Wolff. “A verseny közepén kaptunk egy információt, miszerint Lewis autóján csak pillanatok kérdése, hogy leálljon az erőforrás. De a HPP-s srácoknak a háttérben sikerült megoldaniuk a problémát; fogalmam sincs, hogyan lehet megjavítani a verseny közepén egy szétesés szélén álló motort, de sikerült. A kockás zászlóig egy rémálom volt az egész futam, de utána elszabadultak az érzelmek.”

    A probléma olyan komoly volt, hogy lélekben már felkészültek Hamilton kiesésére.

    “Vagy tíz rádiócsatornát hallgatok egyszerre, és az egyiken egyszer csak azt mondták a fülemre, hogy ‘Lewis Hamilton erőforrása közel a meghibásodáshoz, a következő körben le fog állni’. Én csak annyit tudtam kinyögni, hogy ‘bocsánat, de micsoda?’ Megerősítették, hogy súlyos erőforrás-problémánk van és a következő körben kampec. Végül ez nem történt meg, majd megkértem a srácokat, nézzenek utána és mondják meg, mi a helyzet. Közölték velem, hogy mindjárt szétesik a kipufogó és minden hőmérsékleti érték az egeket verdesi, de megpróbálták a motor letekerésével megoldani a dolgot. A hőmérsékletek utána lementek ezer alá, 980 fok környékére, de még ez is nagyon magasnak számít. Szörnyű volt.”